Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-09 / 186. szám
PEST MEGY. 1970. AUGUSZTUS 9., VASÁRNAP k/úrlap BIHARI KLÁRA. A KIRALYTIGRIS E zerkilencszázhatvanöt februárjában házasodtak össze. Cili úgy érezte, 6 a legboldogabb lány a világon. Alig másfél esztendeje jött fel faluról Budapestre. Hat hónapja, hogy megismerkedett Elekkel. A munkásszállóról a szép, lőrinci kis házba költözött, övé lett a szoba, a konyha, a kert, és ami mindennél fontosabb — a fiú. De néhány hónappal később naár rés nyílt a mennyország égszínkék falán, és ezen be- nyomakodtak az előre nem sejtett bajok. Cili kalauz volt a hatvannyolcas villamoson. Elek meg kocsivezető. Magas, forgatható széken ült. Cili, ahányszor előrenézett, látta széles hátát, sima, erős nyakát és dús barna haját, amit hetenként egyszer ő mosott meg, s amibe nagy szakértelemmel és gyönyörűséggel hullámokat is nyomott. De mindezt mások is látták rajta kívül. A vezetőülésnél, a forgatható szék körül állandóan nők szorongtak. Csakis nők, mert a férfiakat Cili nem vette észre. A legtöbb közülük mindenféle ürüggyel megszólította a vezetőt. Nevettek, sőt viháncoltak, villogtatták a szemüket. Olyan is akadt köztük, aki nekidőlt Eleknek, karját a karjához nyomta. A szégyentelenebbek, ha egy- egy hirtelen fékezésnél előrelódultak, azután is ottmaradtak a vezető hátán, nyakában. Cili nem hitte volna soha, hogy a vénasszonyok is menynyire szemtelenek. A maga húsz esztendejével úgy harmincöttől kezdve már minden nőt öregnek tartott, ebben alig-alig különböztetett meg fokozatokat. Ellenségesen hallgatta őket, hogyan kedveskednek az urával. — Ha már ilyen csinos a vezető, hát ittmaradok mellette — ilyesféléket mondogattak. — JVIa szerencsém van, Jól kezdődik a napom — kacará- szott némelyik, ha Elek odanyújtja a kezét, hogy felsegítse a lépcsőn. Az ilyen nehézmozgású, vagy kövér teremtés alig kapott levegőt, kínnal szedte a lélegzetet, de ahhoz mégis volt kedve, hogy enye- legjen az ő urával. Cili friss arca ilyenkor még pirosabb lett, a szíve meglódult, torkát elszorította a méreg és a keserűség. A féltés egyformán kínozta, akár fiatal, akár koros nők hízelegtek az urának. Napjában többször is áttört az utasok masszáján, és előrenyomult. — Ne zavarjuk munka közben a vezetőt! — figyelmeztette zordul a nőket. — Váltsuk meg jegyeinket! Mutassuk fel bérleteinket! — ripakodott rá nyersen az ártatlanokra is. Oldaltáskájával, amint visszafelé hatolt, az osztó igazság keménységével lökdöste szét az útját akadályozó fiatal lányokat, asszonyokat. Este azután otthon, kiengedte a hangját: — Persze, amíg vőlegény Voltál, megjátszottad magadat. Nem mutattad ki, hogy ilyen csapodár a természeted. Ha én ezt tudom, rád se nézek, szóba se állok veled. Hiszen te... te egy igazi királytigris vagy. Minden nőre fened a fogadat! C ili maga sem tudta, miért éppen a tigris vált számára a nőhódító férfi jelképévé. Talán azért, mert szállásbeli ágya fölött a korábbi lakó egy szép filmszínész és egy cirkuszi tigris színes fényképét ragasztotta ki. Mindkettő a fogait mutogatta. A két fotográfia alá valaki ceruzával ezt írta oda: a két királytigrls. — Még hogy én ... én fenem a fogam a nőkre? Rá se nézek én egyikre se. Eleknek meglepetésében valósággal elakadt a lélegzete. Tenyerét a mellére nyomta. Cili meg még haragosabb lett, miért is örült annyira, hogy az urának olyan ragyogó a szeme. Most is, ahogy csodálkozásában tágranyitja, Csak úgy i tündököl. Mások is észreveszik lezt, nemcsak ő. Meg azt a dús haját. Csapkodni kezdett az asztalon a tányérokkal, és még hangosabban kiabálta: — Igenis, tigris vagy! Királytigris! Ha nőt látsz, mindjárt széthúzódik a szád, vigyorogsz, kilátszik mind a harminckét fogad. — Nekem? Elek még jobban csodálkozott. Tenyerét ismét és az iméntinél is erősebben csapta a szolgálati vászonzubbonyra, csak úgy dongott a mellkasa. — Mit beszélsz te itt összevissza? Az utassal kedves legyen az ember, akkor nincs idegesség, meg veszekedés a kocsin. — Ügy. Szóval nem is tagadod. — Cili megint odébblökött egy tányért. — Kedves vagy velük. Hát csak legyél, ha jólesik. De nem énelőttem. Azt én el nem tűröm, hogy bolondot csinálj belőlem. Meg ne lássam többet, hogy a nőkre vigyorogsz. Elek hiába erősítgette, hogy ő sohasem mosolyog rá senkire. Ez nem is volt igaz. Ha segített a felszállásnál öregasszonynak, gyermekes anyának, későn és veszélyes köny- nyelműséggel felkapaszkodó lánynak, vagy ha szólt hozzá valaki, tüstént széthúzódott a szája. Ö maga nem tudott erről. A barátságos természete diktálta így. Arról sejtelme sem volt, milyen tökéletes a fogsora, milyen kedves a mosolya és a tekintete. Az idősebb nők, hálásan a segítőkészségért, az erős kéz szorításáért, gyengéden és egy kis belső izgalommal tréfálkoztak vele. A fiatalok közül meg sokan visszanevettek rá. Mindenfélét kérdezgettek tőle és kihívón vihogtak a háta mögött. Cili számára gyötrelemmé vált az a kedvezés, hogy a házastársak azonos időszakban, ugyanazon a kocsin dolgozhatnak. Szétterpesztett, száras cipőbe fűzött izmos lábán egyensúlyozva magát, amikor csak lehetett, az urát figyelte. A megállókban teljes indulattal kiabált a felszállókra : __ Igyekezzünk 1 Menjünk be a kocsi belsejébe! Ne álljunk meg, ne tömörüljünk odakinn! Beljebb! Beljebb! 0 Ívkor, ha heily volt hozzá, hátát az ura hátának vetette és úgy hajtotta befelé az embereket. Különösen a fiatal nőket, akik szívesen ácsorogtak a peronon, nem törték magukat az ülőhelyekért. Az utasok a kocsiban szinte ijedten kapkodták elő a pénzt, meg a bérletet. Cilivel nem lehetett tréfálni. Pufók, piros arca, összerántott szemöldöke, még rövid, hegyes kis orra is megbántott- ságot és hivatalos szigort mutatott. Egy napon azután szörnyű dolog történt. Cili, akit a fogantyúba kapaszkodók közt nyíló kis rések már figyelmeztettek a veszélyre, könyökével, vállával dolgozva odatörte magát az urához. Elek oldalánál húsz-huszonkét éves nő állt. Telt és formás volt, mindene átdomborodott a vékony, trikóselyem ruhán. A mellével Elek karjához ért és a fülébe beszélt. Cili ezeket a szavakat kapta él: — ?.. ha arra jár. Az uram éjszakás. A csengőt háromszor ... Szerencse, hogy éppen a megállóba értek. Cili lökdösni kezdte a formás nőt lefelé és tele torokkal kiabálta: — Pusztuljon innen! Szégyentelen! Szemérmetlen! Ha jönne egy rendőr, azonnal átadnám! Ilyet, mint maga, nem szállítok a kocsimon! A másik fiatalasszony sem hagyta magát, visszafeleselt, karmolt, szitkozódott, de Cili végül is letaszigálta a lépcsőn. Az utasok tájékozatlanul, de együttérzéssel kérdezősködtek: — Mit tett az a nő? Csalt a jeggyel? Lopott? — Az. Lopni akart — válaszolt Cili. És mert még nem adta ki teljesen az indulatát, az előbbi hangerővel és haraggal mondta a szokott szöveget: — Lépjünk beljebb a kocsiba! Ne ragadjunk le a peronon, nyomuljunk beljebb! Igyekezzünk, igyekezzünk. A műszak után, alig értek haza, mindjárt nekiesett Eleknek. Az csak állt, a szemét kimeresztette a csodálkozástól és csapkodta tenyerével a mellét. Ciliből meg ömlött a szó, a méreg, a vád: — Az a szemét nő biztosan azért hívott a lakására, mert rávigyorogtál. Mutogattad mind a harminckét fogadat! Akár a királytigris. Ne is tagadd, te, gyalázatos. Pedig, ha az a nő tudná, hogy állva fél fejjel kisebb vagy nála, nem is kellehél neki. Elek csakugyan nem volt magas. Széles válla, zömöksége miatt alig látszott közép- termetűnek. De ez sem csökkentette a vonzerejét. A felesége pedig legalább három ujjnyival kisebb volt nála, úgy, hogy a vágás nem sebezte meg az önbizalmát. Végül Cili, amint az ura ijedt, álmélkodó arcába nézett, és felfogta, hogy az teljesen ártatlan abban, mennyire tetszik öregnek, fiatalnak, s hogy erről még csak sejtelme sincs — elrémült. Ha ilyen ostoba, nagyon könnyű lesz megszédíteni, mert tudtán kívül sétál be a nők csapdájába. A kétségbeesés még feljebb emelte a hangját: — Megvert engem az Isten teveled! Miért is mentem hozzá egy ilyenhez! Hogy a fene enne meg te, bitang szélhámos, te tigris, te! A könnyei végigfolytak kigyulladt arcán. Kétoldalt megtűzött sapkája, amiről megfeledkezett, hátracsúszott a kontyára. Miközben Elek simogatta és védekezőén dadogott, ő férje mellének támasztotta a homlokát. A méreg meg a könnyek mögött már nevetni' támadt kedve, mert agyában felbukkant a minden bajt, bánatot megoldó gondolat. — Te! Mit szólnál ahhoz, ha trolira kérnénk magunkat? Nagyobb kedvem van hozzá, mint a villamoshoz. Szebb is meg kényelmesebb. — Bánom is én, nekem mindegy — válaszolt Elek gyanútlanul. Cili három nap alatt elintézte, hogy autóvezető tanfolyamra küldjék az urát. Kitartással és szemtelen feleseléssel tört le mindenféle el-: lenállást. Néhány hónappal később áthelyezték őket a het- venhatos járatra. — Na, szervusz — mondta Cili ellágyultan az urának, mielőtt felszálltak a trolibuszra, hogy megkezdjék az első kört. Már a kocsi belsejéből, kis pultja mellől nézte, hogyan kapaszkodik fel és bújik be Elek a vezetőfülke szűk ketrecébe. Amikor leült, visszafordult és a válla fölött rámosolyodott. Szeme, hibátlanul szép fogsora, az üveg és a védőrácsozat mögül ragyogott elő. — Akár egy tigris. Egy királytigris a ketrecben — gondolta Cili elérzékenyülten és boldogan. De amikor újra odanézett, már nem látott belőle semmit. A rúdon végigrántott vászonfüggöny teljesen eltakarta előle és az utasok elől az urát. — Frissebben mozogjunk! Váltsuk meg jegyeinket, mutassuk fél a bérletet! — kiabálta Cili hivatalos szigorral, de vidáman és elégedetten. nyár (Németh Endre rajza) LEONYID LENCS: A TEHETSEG — Nehéz a választás, néni? — kérdezte búgó hangon Zsora. — Nehéz bizony! — Parancsoljon, például, rombuszhalat. Csodálatos különlegesség! Olyan finom a húsa, mint egy tündérleány csókja. Persze, azt is meg kell mondanom, hogy az idősebbeknek nem ajánlhatom teljes felelősséggel, mivel eléggé zsíros. Az öregasszony el volt ragadtatva Zsora behízelgő modorától. Csicseregve kérdezte meg: — No, és akkor mit ajánl az idősebbeknek? — A maga aranyos kis jó akaróját, a tőkehalacskát. Az érelmeszesedés ellenségét. — Jó, jó, hát akkor ebből adjon, kedvesem — mutatott a néni ragyogó szemmel a kínált árura. — Ö, igazán köszönöm a asszonyok miatt, akiket ő fog szeretni, de akik őt nem fogják szeretni. Meg azért is sírnak, ha valami nem úgy sikerül kis életükben, ahogyan ők szeretnék, vagy valami nem az ő szájuk íze szerint fejeződik be. Hirtelen támadt gondolataik, vágyaik olyan gyorsan halnak el, mint esőben a tábortűz hunyó parazsa. — De mégis, mit tegyek, hogy ne sírjon a gyerek? — kérdeztem erre én. — Meg kell neki magyarázni, hogy nem is olyan kibírhatatlan ez az élet, hogy úgy oda legyen miatta. Így meg is AINDRASSY LAJOS: Valakinek, ki úgysem érti Ki forradalmár: sosem szeleburdi. Hebehurgyán a Törvényt élni sem, oktatni sem lehet, ily „mondolat” csak csapdos s nem nézi kiben üt sebet, nem egyszer, józan fontolás helyett gazdába csap ... Lehet, ficánkolása, szemnek impozáns látvány, s fülnek is hatásos, a lélek bizony nem rezdül gyökérig tőle — mint bumeráng viszont lehet halálos. A kedves figyelmét! — zsongott Zsora baritonja. A vevő a pénztárnál megjegyezte: — Az önök új eladója dicsérni valóan figyelmes, kedves ... / — Pedig semmi dicsérni való nincs benne — legyintett a pénztárosnő. — Csak hajlong, meg riszfílja magát a vevők előtt!... Az üzlet egyéb osztályairól át-átjöttek napközben az eladók, hogy megtekintsék a tehetséges Zsora kiszolgálói módszerét. Aztán egymásra kacsintottak, és azt mondták: — Nézzétek csak, hogy ri- szálja magát! Már tíz napja dolgozott Zsora az üzletben a vásárlók legnagyobb megelégedésére, amikor a boltvezető felhívta a központot: — Nagyon kérem, drága igazgató elvtárs, szíveskedjék minket ettől a Zsorától megszabadítani! — Csak nem olyan hevesen! — szólt vissza a főnök. — Hát nem veszik észre, hogy ez a fiú valóságos kereskedelmi zseni?! — Már hogyne vennénk észre, ám ennek ellenére is kérem, szabadítson meg minket ettől a tehetségtől! A kollektívánk annyira morog már... — Morog, morog!... No, és miért morog? Mi kifogásuk van Zsora ellen? — Azt mondják a dolgozók, hogy Zsora túlzottan udvarias- kodik, riszálja magát, szinte megszédíti a vásárlókat... Szóval nem illeszkedik bele megfelelően a közösségbe. A vonal túlsó végén kétségbeesett hallgatás volt a válasz, de aztán ismét megszólalt az igazgató: — No, tessék, most küldhetem a harmadik üzletbe!... És mindenütt ugyanaz történik vele! Én bizony isten nem tudom, mit kezdjek ezzel a Zsorá- val... A vonal innenső végén udvarias köhintés hallatszott. — Küldje az igazgató elvtárs az automataüzletbe. Ott nem lehet szálka az eladók szemében, hiszen ott nem kell emberekkel bánnia. — Remek ötlet, igazán remek ötlet! — kiáltott fel az igazgató. És Zsora, a tehetséges Zsora, a kiszolgálók gyöngye azóta is ott kamatoztatja a tehetségét, ahol nem kell emberekkel foglalkoznia. (Fordította: Krecsmáry László) A központból felhívták a nagy élelmiszerbolt vezetőjét: — A nemrég megüresedett eladói állást egy bizonyos Zsora nevű fiatalemberrel kell betölteni! — közölte röviden a főnök. — Ez a Zsora különleges eladói tehetség. Fogadják hát kellő szeretettel, s szervezzék meg a munkáját oly módon, hogy a bolt eladói kollektívája Zsora példája nyomán sajátítsa el a korszerű, kultúrált kiszolgálás legapróbb fogásait is. A boltvezető sértődötten jegyezte meg, hogy jó, jó, a bolt eladói mindenkor készek arra, hogy fejlesszék magukat, bár az ő kollektívájuk sohasem kullogott az utolsó sorban. Zsora, az atlétatermetű tehetség három nap múlva érkezett meg, és a halosztály pultja mögé került. Az első vevő mozgékony, molett néniké volt. Sokáig nézte, szem- lélgette a halállományt. fogja szeretni az életet, sza- : vamat adom rá. Ha tudós i lesz, akkor azért fogja szeret- ; ni az életet, mert a bolygók | Kepler törvénye szerint ke- j ringenek egymás körül, az al- < ma pedig a Newton törvénye \ szerint szabadeséssel pottyan: le a fáról. Ha építész lesz, i akkor azért fogja szeretni a földet, mert városokat lehet rá építeni, ha meg költővé válnék, akkor azért fogja szeretni az életet, mert vannak vonatok, amelyeken ki lehet utazni Nyevedomoje gyönyörű vidékére, ahol bőven terem az alma, és vannak az életben nők — kristálytestű parazsak —, akiknek az almát oda lehet nyújtani. És végül mondja meg neki... A gyerek ezalatt kitartóan és keservesen bőgött. Amikor hazaérkezett a mamája, csodálkozva csapta össze a kezét, és így szólt: — Óh, aranyos kis magzatom! Hát muszáj neked így sírni? Ki kell cserélni a pe- luskát, szopizni kell egy kis finom tejcsikét, és kész! — Úgy is 1 tett, ahogy mondta. Kicserélte a pelust, megszó- piztatta a picit, aki azonnal abba is hagyta a kitartó sírást. — No, és most mitől hallgat a gyermek? — kérdeztem meg a filozófust... (Fordította: Sigér Imre) \ — Miért sír a gyermek? — [kérdeztem meg egy filozófusitól. i — Először is azért — felelte i bölcsen a filozófus —, mert i a gyermekben ott szunnya- j doznak őseinek a tapasztala- j tai, amelyek arról tudósítják, |hogy amikor a világra jössz, : az már jól nem végződhet, i Másodszor pedig sír a gyer- I mek egy teljesen érthetetlen : cél érdekében, amely egy : egész életen át hajtani, űzni ; fogja, de azt — akár a délibábot —, sohasem fogja elérni. >Sír azokért a nyaklevesekért, > amelyek feltétlen kijárnak ' neki, és sír azok miatt az A. KAZARJAN MIÉRT SÍR A GYERMEK?
