Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

1970. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT 3 Számadás, kommunista módra A héten megkezdődtek a " megyében a vezetőség­választó taggyűlések. A kom­munisták számadást készítő összejövetelei fontos állo­másai a párt X. kongresszusá­ra való felkészülésnek, an­nak a munkának, amelynek egyaránt feladata a megtett út fölmérése, s a holnap ter­veinek kikovácsolása. Ezek­ben a napokban, délutánon­ként, esténként, kommunis­ták százai gyűlnek össze, hogy kisebb vagy nagyobb^ létszámú közösségeikben ne­kilássanak a mérlegkészítés­nek: mire jutottak, s holnap­ra, holnaputánra mi maradt. Maga az a tény, hogy — most első ízben — a vezetőségvá­lasztással összefüggő teendők két taggyűlés között oszlanak meg, arra mutat: igényesebb, sokoldalúbb számadásra van szükség, mint'korábban, mert hiszen az élet bonyolultabb, sokrétűbb lett. Több helyen — így Vácott, üzemi alapszervezetekben, o Nagykőrösi Konzervgyár né­gyes alapszervezetében, a ceg­lédi járás termelőszövetkeze­teiben — már sor került a taggyűlésre, ám korai lenne ma még tapasztalatokról szólni. Mégis, az előkészüle­tek, a vezetőség beszámoló­jának összeállítása, a tagság * véleményének kikérése az egyéni beszélgetések alkal­mával s a pártcsoport-érte- kezleteken, eléggé megbíz­ható alap a sorrakerülő szám­adások megítéléséhez. A leg­első és legfőbb jellemző, hogy a beszámolók összeállításá­ban, az abban szereplő kér-\ dések kiválasztásában jóval több kommunista működött közre, mint a korábbi esz­tendőkben. Több, mert — egy­részt — fokozódott az igény arra, hogy a beszámoló való­ban beszámoló, értékelő, elemző, összefoglaló legyen, s mert — másrészt — a párt- alapszervezetek munkája az elmúlt években bonyolultab­bá, elmélyültebbé vált. A másik, s az előbbinél nem kevésbé lényeges jellemző, hogy a tagság kritikusabban szemléli a vezetőség tevé­kenységét, mint az 1966-os vagy 1968-as választásokkor, nem elégszik meg az „értünk el eredményeket, követtünk el hibákat” alapon végzett ■számadással, hanem az okok­ra, az összefüggésekre kí­váncsi. p gészséges fejlődés tük- ^ rözője mindkét, fön­tebb leírt jellemző. A párt- alapszervezetek jelentős ré­szében a számadásban sze­replő időszak alatt fontos vál­tozások mentek végbe. Gaz­dagodott a munkastílus, kor­szerűbbé váltak a munkamód­szerek, lényegre törőbb lett maga a munka. Így volt ez például az Ipari Szerelvény és Gépgyár pártbizottságának és alapszervezeteinek tevé­kenységében, ahol a kommu­nisták meglelték azokat az utakat és módszereket, me­lyek nagymértékben elősegí­tették a termelési nehézségek legyűrését, a kétkedés fölvál­tását az elszántsággal, s ugyanakor erőteljesen és kö­vetkezeteken hatottak a gaz­dasági vezetésre is, a haté­konyabb szervezeti, személyi, irányítási keretek megterem­tését szorgalmazva. A gyár pártalapszervezeteiben tehát nem gond, hogy miről beszél­jenek, mert minden ügyben, s minden időben cselekvő ré­szesei voltak a kommunisták a teendők körvonalazásának. A mérleg megvonása termé­szetesen minden munkahe­lyen, minden kommunista kö­zösségben más és más köve­telményeket támaszt. Köny- nyebb ott — mint például a fóti pedagógus pártszerve­zetben —, ahol a beszámolási időszakban szépen gyarapod­tak az eredmények, valóban közösséggé kovácsolódott a kommunisták csoportja, s ne­hezebb ott — mint például a Híradástechnikai Anyagok Gyárában —, ahol személyi­problémák nehezítették a kommunisák igazán hatásos, eredményes munkáját. Ám akár könnyebb, akár nehe­zebb a mérleg megvonása, kommunista módra kell tenni azt: nyíltan, semmiről sem hallgatva, mert a föltárt ne­hézség már félig maga a meg­oldás, míg az elhallgatott baj későbbi, súlyos nehézségek forrásává lehet. A taggyűlések előkészítése során ugyanis néhány alapszervezetben láb- rakapott az a nézet, hogy az eredmények összessége mellett kicsinnyé törpülnek a hi­bák, s akkor hát minek rész­letezni azokat? Veszélyes, s kommunistákhoz méltatlan szembekötősdi lenne azért nem beszélni a gondokról, a bajokról, a hibákról, mert az eredmények súlya több. Ez természetes. Éppen ezért le­het és kell szólni a tévedések­ről, a melléfogásokról, mert munka egésze, az eredmé­nyek szilárdsága követeli meg, mert az egészséges közösség birtokában van a bajok or­voslásához szükséges erőnek. p rdekes, s valóban elgon- dolkozásra késztető kér­dést fogalmaztak meg néhá- nyan, kommunisták Ikladon, az Ipari Műszergyárban, az újságíróval beszélgetve. Azt mondták: vajon a „csendes” JrS' t -KK ”viharos” taggyűlés többet, a viharon persze aen} botrányt, személyi tor­zsalkodást, hanem vitát, kőze­tek összecsapását értve. Ma­gam amellett voksoltam, hogy a túlzottan csendes, a minden­■ j tökéletesen egyetértő, mindenhez helyeslő légkörű taggyűlések nem természete­in, élet — akárcsak egy műhely esetében is _, soha nem egyértelmű helyzetek szü- lője, tehat a többféle módon értelmezéshez — sőt, a téve- deshez is! — minden kommu­nistának joga van. Ahol nem jutnak felszínre a nézetek, ahol ráhagynak mindent a vezetőségre — legyen bár­milyen jól dolgozó vezetőség is az — ott baj van a lég- k°r,rtel- Ott vagy nem lehet nyíltan beszelni, vagy nem ér- elemes. PonH íkíadiak megfogalmazta gondoiat nem elméleti okos- k°das’ ™gy°n is gyakorla­tias probléma, legalábbis a pártalapszervezetek egy — de nem jelentéktelen — részében. Különösen a termelőszövetke­zeti tiszteletre méltó eredmé- nyeket elért, de még a növe- kedes, az útkeresés sok gond- javai küzdő kommunista kö­zössegekben, de néhány hiva- tali partszervezetben is élő kérdés ez. Élő, mert a vezető- ü a> tffság passzivitására panaszkodik, a tagság meg kért w°gy m Vezetó-ség nem kerte ki a véleményét egyetlen fontos kérdésben sem. Ilyen helyzetben jön létre a sokat­mondó hallgatás, s ha az nem törik meg, a számadásnak nem sok az értelme. Mindenki tud- ja ugyan, hogy miről kellene beszelniük, de a szavak egé­szen másról hangzanak el. A megkezdett taggyűlés- sorozat a következő he­tekben kiterjed minden párt- alapszervezetre, a megye va­lamennyi kommunista kö­zössegére, hogy azután a he- y* _ partbizottságok, csúcsve- zetosegek megválasztásával, Üi ^ ,varosi> járási pártér­tekezletekkel, s végül a megvei Pártértekezlettel folytatódjék, s záruljon le. Két, illetve négy esztendő eseményei sűrűsöd­nek a számvetésben, s a meg­tett út tanulságai elsősorban holnapunk szempontjából dön­tőek. Ezért fontos, hogy az előkészületek reális számadás­ra, őszinte mérlegkészítésre mutatnak. Mert akkor a hol­nap tervei, teendői is reáli­sak, az adott helyzet előnyeit es hátrányait tükrözők, szá­mításba vevők lesznek. m. o. Tudni: mi a teendő Beszélgetés Takács Jenővel, a Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkárával A párt olyan, mint egy nagy gyűjtőmedence, magába- foglalja életünk szinte minden kérdését, eredményeit és hi­báit. Hiszen van-e olyan probléma, amely nem tartozik a kommunistákra, van-e olyan feladat, amelyhez szükségtelen a párttagok tenniakarása? Nincs. Életünk apró-cseprő, nagy és hatalmas tényei összegeződnek a tapasztalatok „gyűjtőmeden­céjében”, s ez határozza meg a kommunisták teendőit: mit, mennyire, hogyan irányítsanak, ellenőrizzenek, hol segíthetnek a legtöbbet. A- feladatok pontos kiválasztása a kommunisták egyik elsődleges politikai tette. TAKÁCS JENŐ, a Nagykőrösi Városi Pártbizottság titkára a termelőszövetkezetek (6 tsz, 12 alapszervezet, 264 párttag) kommunistáinak apró-cseprő, nagy és hatalmas teendőiről beszél. — Nagy feladat: a gazdaság part Irányítása. Hogyan törté­nik ez? hatja át az egész gazdaságot, s nem láthatja pontosan az embert. , — a pártalapszervezetek ál­talában operatívan irányíta­nak. Nemcsak a termelés párt­ellenőrzését végzik, de apró, manuális munkát is végeznek. (A napokban a Petőfi Tsz csűcstitkára egy rotációs fű­kaszáért rohangált, nem az ő feladata, de valakinek ezt is meg kellett tennie!) Mi úgy mondjuk: a titkár, a második tsz-elnök. Gyakorlat nálunk, hogy a pártvezető elnökhelyet­tesi pozíciót is betölt. Az új választásnál ezt ellenezzük, mert félő, hogy a kommunista nem tudja kettéválasztani fel­adatait. Ha gazdasági funk­ciók kötik le, akkor nem lát­— Nem kis feladat: a gaz­daság és a politika egységbe- ötvözése. Hogyan történik ez? — A kertészetekben nagy a munkaerőhiány, az idei nyár szeszélyes — az árak magasak, de ez nemcsak az időjáráson múlik: a gazdaságok túlzott kereskedelmi haszonra töre­kednek. A drágaság miatt mi kissé magyarázkodunk a la­kosságnak, de elvtelenül ezt nem tehetjük, összehívtuk a tsz-elnököket, s elmondtuk, hogy a gazdaság nem a politi­kától különböző valami. Igenis a 13 tsz-zöldségbolt diktálja az árakat, de ne felfelé, ha­nem lefelé..: — Hatalmas feladat: az új keresése. Hogyan történik ez? — Szeretnénk, ha minden még jobban menne, a gazda­ságok szinte mindenből pénzt csinálnak Nincs tárolóterük, hűtőházuk, s közben naponta 24 000 köbméter szénsav illan el a nagykőrösi levegőben. Az olajkutakból nyerhető tisz­ta szénsavból, összefogással, hűtőházakat hűthetnénk, szá­razjeget állíthatnánk elő, s ktsz-ünk, amely ma külföldre termel patrongyártó automa­tát, a magunk részére is ké­szíthetne gépeket. Az újat ke­ressük, gyakran meg is talál­juk, de a megvalósításhoz pénz, pénz és kapcsolat kell — ez utóbbiakat szinte: nehezebb meglelni, mint a nagy ötletet. — Aprd-cseprő esetek tükrö­zik, hogy fejlődik-e a termelő­szövetkezeti parasztság. Mik az eredmények? — Áz emberek politikai fel­fogásával nincs nagy problé­mánk. Már a tsz-be lépéssel szinte megváltoztak az ember­fők. Negyven párttaggal kezd­tük a munkát, később sok volt egyéni gazda lépett sorainkba, valóban elkötelezték magukat ügyünk mellett... Az embe­rek ma már szívesen vállal­A MEGSZÁMLÁLT EMBER (5.) A tanyák még... Hol és hogyan lakunk?^ A kérdésre nagyon egyszerűnek tűnik a válasz, s éppen ezért — bonvolult. Mert igaz, laká­sokban lakunk, tágasan vagy zsúfoltan, de hol vannak ezek a lakások? Városban, falu­ban, külterületen, belterüle­ten stb.? És mekkorák? Egy- vagy négyszobásak, folyóvi­zesek vagy még villany sincs bennük? A település- és la­kásviszonyok tanulmányozá­sa friss tudomány. Az emberi­ség alig néhány évtizede is­merte fel, hogy életviszonyaira döntő hatást gyakorol: hol és hogyan lakik? A fölisme­rést maga az élet kényszerí­tette ki. 1800-ban New York­nak 60 ezer lakosa volt, ma több, mint 15 millió ... Pá­rizs lakossága már 1662-ben 300 ezerre rúgott, de ma „csak” 7,5 millió... Mi befo­lyásolja, hogy az egyik vá­ros csillaga fölfelé ível, a má­siké hanyatlik? Miért és mi­ként vált —- válik — a XX. század embere tipikus vá­roslakóvá? Ezer nagyváros Romulus a monda szerint még ekével határolta korul a jövendő Róma kitérj edeset, csak a városkapuk helyenel szakítva meg a barázdát. _ Ma egy-egy új város létesítése évekre terjedő munkát ad tervezők seregének, s nem ritkán könnyebb egyik or­szágból a másikba Repülni, mint gépkocsival átjutni a városon. 1870-ben 164 nagy­várost — százezer fölötti la­kosság — számlálhattak meg a világon. Napjainkra ez a szám már ezer fölött van ... (Hazánk ebből ötöt mondhat magáénak.) Európában 1850- ben a 100 ezernél nagyobb lé­lekszámú városokban a teljes népességnek csupán öt szá­zaléka élt, 1960-ban viszont már 21 százalék! Ameriká­ban 0,5-ről 23, a világon ket­tőről 13 százalékra emelkedett ez az arány. A Föld népessége 180(7) óta a két és félszeresére emelke­dett, ám az ötezer lakosú­nál nagyobb településeken élőké a harmincszorosára (!) nőtt. Az ENSZ prognózisa szerint 2000-ben a Föld la­kosságának kétharmada él majd ötezernél nagyobb lé­lekszámú településeken ... Az adatok világszerte egyértel­műek: minél nagyobb a me­zőgazdasági munka termelé­kenysége — azaz minél keve­sebb ember látja el a népes­séget mezőgazdasági termé­an»w TTirrr nak munkát a közösben. A közösségi érzés nagyjából anyagi kérdés: aki megtalálja a számítását a közösben, az szereti is a közösséget. — Elenjárnak-e a kommu­nisták az önformálásban? / — A tsz-párttagok között sokan tíz esztendeje kommu­nisták: fiatalok a mozgalom­ban, nem ők a legtapasztal­tabbak a városban. Fejlődnek párttagjaink, két éve nem volt fegyelmi gazdasági vagy poli­tikai mulasztás miatt. A kom­munistáknak tekintélyük vgn, az emberek kíváncsiak véle­ményükre, javaslataikra. • i_ Mit szeretne olvasni a vezetőségválasztás beszámolói­ban? Mi a jövő programja? — Széles körben terjesztet­tük el a technikát, iparszerűvé vált a mezőgazdasági munka. Az emberek kulturáltsága együtt nőtt a technika fejlő­désével. Jó gazdasági eredmé­nyekről szeretnék hírt kapni, a tsz-tagság a párttagokkal egynek érzi magát, a pártszer­vezetek tekintélye növekszik, s nagyon örülnénk, ha egyre több rendes, becsületes pár- tonkívüli mondaná: közénk akar tartozni... Tudni: mi a teendő, a kom­munisták mit, mennyire, ho­gyan irányítsanak, ellenőrizze­nek, hol segíthetnek a legtöb­bet. A feladatok pontos kivá­lasztása a kommunisták egyik elsődleges politikai tette. Fóti Péter kekkel — annál nagyobb a városlakók száma. Éppen ezért az ún. telítettségi szin­tet, tehát a városlakók ará­nyát a szakemberek 75—80 százalékban jelölik meg. Né­hány ország már ma sem áll ettől távol... Irreális jós­lat lenne mégis? Nem! Anglia lakosságának ötven százaléka már a századfor­dulón városlakó volt. Az Egyesült Államokban 1880 és 1950 között a városban la­kók aránya 29-ről 64 száza­lékra emelkedett. A cári Oroszországban csupán 15 százalékot tett ki azok ará­nya, akik városban laktak, az 1959. évi népszámláláskor vi­szont a népesség 48 száza­léka volt már városlakó! A populátion cluster, ahogy a települést a nemzetközi szak­nyelv jelöli, meghatározója az ott élők mindennapjainak, döntően befolyásolja életkö­rülményeiket, szokásaikat stb. Ezért nem csupán statisztikai kérdés: hol és hogyan la­kunk? A városiasodás folyamata hazánkban is hosszú évtize­dekre nyúlik vissza, bár a nemzetközi átlagnál lassúbb. Évente 150—200 ezerre rúg azok száma, akik ideiglenes vagy végleges, jelleggel a fal­vakból városokba költöznek. A városok népességgyarapo­dása azonban nem egyenle­tes. Több város — főként az ipari települések — lakossága mértéktelenül duzzad, míg másoké — elsősorban az al­földi „mezővárosoké” — fo­lyamatosan apad. A városba áramlás elsősorban a kis tele­püléseket — ezer lélek alatj — tizedeli meg, beszédes pél­dáit láthatjuk ennek Borsod, Baranya, Somogy és Veszp­rém megyében. Fogyó falvak A magyar statisztikai tevé­kenység megteremtésének ki­emelkedő alakja, Fényes Elek, már a múlt század közepén fölismerte — s közölte is 1842—43-ban megjelent, Ma­gyarország statisztikája cí­mű, háromkötetes munkájá­ban — annak fontosságát, hogy településeken belül is számontartsák a népesség elhelyezkedését. Bel- vagy külterületen, s ez utóbbi ese­tében fejlesztendő vagy nem fejlesztendő külterületen éN nek-e az emberek stb. 1910 óta a hivatalos hazai statisztika is szolgáltat erre adatokat, így hát megbízható összehason­lítási alappal rendelkezünk. Hazánkban 1900 és 1960 kö­zött — a jelenlegi városokat és területüket értve — a vá­rosi népesség aránya 31,9 szá­zalékról 39,7 százalékra nőtt, s ugyanez idő alatt a városok népessége 81,2 százalékkal, míg a fálvaké csak 28,5-el emelkedett. 1870-ben az ország lakossá­gának 74,1 százaléka élt köz­ségekben, ez az arány 1949- ben 62,1-re, 1970-ben 55,5 szá­zalékra mérséklődött. A fővá­ros lakossága az ország né­pességének 18,8, míg a többi városé 25,7 százalékát tette ki 1970-ben. (1960 és 1969 között tehát a városi lakosság aráftya 39,7 százalékról tovább íiőtt, s élérte a 44,5-et.) A tényleges szaporodás szám­szerűen: a fővárosban 135, a megyei jogú városokban 105, a járási jogú városokban 254 ezer fő. Mekkorák ezek a vá­rosok? A főváros és a négy megyei jogú város lakossága túl a százezren. A 40 ezernél népesebb városok száma 13, míg a 20 ezer leieknél na­gyobb településeké 49. Érde­keség, hogy közülük kettő nem város: Békés és Erd. E kate­góriába tartozik Cegléd, Gö­döllő, Nagykőrös, Vác. A népszámláláskor 3224 te­lepülésen írták össze a lakos­ságot. E települések nagy ré­sze azonban kicsi, ötszáznál kevesebben élnek a települé­sek 20,6 százalékán, s ezer­nél kevesebben további 25,4 százalékán. Magyarország la­kosságának 46 százaléka tehát ezer főnél kisebb • települése­ken él, s az ezeken a helyeken levő szerény életkörülmények érthetővé teszik, hogy 1960 és 1969 között 83 ezer embert, ' népességük 20,4 százalékát vesztették el. (Figyelemre méltó vonás: országos ösz- szességében is csak az ötezren felüli települések tűnj leges szaporodása pozitív előjelű, a kisebb falvak fogynak.) Pest megyében ennél jóval kedvezőbb a helyzet. Igazi „nagyvárosa” ugyan nincsen — negyvenezer fő felett — viszont 500 lélek alatti tele­pülés is mindössze öt akad. Míg országosan 46 százalék az ezer főn aluli települések ará­nya, addig a megyében csak 10.9 százalékot ér el. Igaz vi­szont, hogy ugyanakkor a települések 25 százalékán is csupán ezer — kétezer fő kö­zötti létekszám található. Végső soron a megye telepü­lésnagysága az országosnál jobb koncentrációra mutat, mert az 5000 lelken felüli te­lepülések országosan az összes települések 8,6 százalékát te­szik ki, míg a megyében ez a mutató 27,7 százaléknak felel meg. Zsugorodó külterület Ahogf a kisebb falvak, _úgy veszítenek jelentőségükből a. külterületek is. Az 1949. évi népszámláláskor 1,59 mimé ember, az ország lakosságának 17.3 szazaiéba élt külterületem 1960. és 1970. között a külterü­leti népesség 261 ezer fővel — 23.3 százalékkal — csökkent. 1960-ban az ország népességé­nek még mindig 11,2 százalé­ka élt külterületen. 1970-ben ez 8,3-ra zsugorodott. Napja­inkban 858,5 ezer a külterüle­teken élők száma, s háromne­gyed részük községek külterü­letén lakik. A tanyák, a falvaktól távol­eső települések soha nem rej­tegettek romantikát, legalább­is az ott élők számára. A ke­nyér kényszere volt az, ami ott tartotta a népességet, s, e keserű örökségnek tudható be, hogy még ma is 14 201 külte­rületi lakott hely található az országban. A legtöbb Pest me­gyében — 1287 — és Szabolcs- Szatmárban — 1123 —, míg a legkevesebb Csongrád — 402 — és Nógrád megyében (406), A teljes lakosságon belül a külterületi népesség aránya Bács-Kiskun megyében a leg­nagyobb — 28,7 százalék! —, majd Csongrád megyében (27,6). Pest megyében 9,5. A legkisebb Hevesben — 2,3 — és Vas megyében (2,7 százalék). A külterületi népesség fogyá­sa a legnagyobb mérvű Szol­nok megyében volt — 38,2 százalék, majd Békésben — 36,5 —, míg a legkisebb Pest megyében (5,3). Szám szerint a legtöbben — 164,5 ezer — Bács-Kiskun megyében és Csongrád megyében — 89 ezer — élnek külterületen, míg a legkevesebben — 7685 — Vas­ban. A megyében sem kevés a külterületi lakosok száma: 85134. Különösen sokan, 17 634-en élnek a belterületen kívül a ceglédi járásban — a járás népességének 32 száza­léka! — a dabasiban és a nagykátaiban. Meglepő — s városfejleszté­sünk szempontjából elgondol­koztató —, hogy még Buda­pesten is 69 kerületi lakott hely akad, hogy Debrecenben még ma is 15,8 ezer ember él külterületen... A lakosság 26.9 százaléka Kiskunhalason és Szarvason egyaránt a bel­területen kívül lakik... ám Tatabányán, Dunaújvárosban nincs külterületen élő... s számuk az új, szocialista vá­rosokban minimális. A holna­pi és holnaputáni teendőkre pedig az utal, hogy az ilyen helyeken élők nagy többségé­nek lakóhelye a nem fejlesz­tendő külterületek listáján szerepel. (Kecskeméten példá­ul 15 700 külterületi lakosból 15 556 él nem fejlesztendő külterületen.) A megye öt vá­rosában 15 824 főt tesz ki a külterületen élők száma, s va­lamennyien nem fejlesztendő külterületen élnek. A legtöb­ben — 7149 fő — Cegléden, a legkevesebben Gödöllőn (663). % Mészáros Ottó (Következik: Hogyan lakunk?)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents