Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-27 / 200. szám

«iccrci Khf&riap 1970. AUGUSZTUS 27., CSÜTÖRTÖK RICSI, DE LELKESEN SZÉP TÁRLAT A verőcei könyvtárban Szerinted mi? — És szerinted? — Hát... hát... kígyó ... sok tekergő kígyó ... — Nem, nem, hanem . .. A kép, amely így feladta a leckét a két fiatal műélvező és egyúttal alkalmi rejtvény­fejtő számára, Fábri Tibor Gyökerek című műve, és a ve­rőcei klubkönyvtár egyik ter­mében látható. Megjegyzem, hogy a kiállítás előestjén még maga Fábri sem tudta, hogy milyen címet adjon a képnek, barátait és a kiállításnak he­lyet adó verőcei könyvtár ve­zetőjét, Kálmán Máriát un­szolta, találjanak számára va­lami nevet. A kollektív fejtö­rés eredménye a Gyökerek cím, vagyis a gyerkőcök nem is kapiskáltak valami rosszul, gyökérnek is, kígyónak is le­het nézni a különben forma- művészetről tanúskodó vona­lakat, és még más egyébnek, aszerint, kinek mire hangolja a fantáziáját. A munkahelyüket is ide telepítenék Négy kiállító festőtársa már kesvébé modernkedik. Nagy ihletőjük a verőcei táj, nem véletlen, hogy mindnyájan év­ről évre lejárnak Pestről, azt hiszem, ha rajtuk múlna, leg­szívesebben a munkahelyüket is ide telepítenék. A fentiekből kitetszik, hogy nem hivatásos festőkről van szó, hanem olyanokról, akik munka után veszik fel az ecse­tet, hogy álmaikat, ábrándjai­kat vagy éppen csak a világ számukra megkapó jelenségeit ábrázolják. Azonban koránt­sem dilettáns festékpazarlók képeit láthatják a kiállítást „végigböngészők”, még akkor sem, ha nincsenek „lezsüriz- ve”, ezért csupán munkakiál­lításként hirdetik a tárlatot. Köztünk legyen mondva — hány olyan képet láthatunk a különböző fémjelzett kiállítá­sokon, amelyek mellett jobb ha becsukott szemmel me­gyünk el, bár egyes kritikusok a képzőművészeti halandzsa legképtelenebb jelzőit használ­va ömlengenek róla. Miközben járom a két ter­met, főleg annak örülök, hogy társaim e bámészkodó sétában általában nem csupán nézelőd­nek, hanem véleményt is al­kotnak. Értékelő megjegyzése­ket téve, hűségnyilatkozatokat tesznek egyik-másik festmény előtt, vagy éppen elutasítják a témát, a megoldási módot, el­végre a „tetszik, nem tetszik” teljesen egyéni felfogás vagy ízlés dolga. Engem főleg Jozefka Antal vegyészmérnök és Tóth László faipari mérnök képei kaptak meg leginkább, s ez utóbbi könyvelheti el a legnagyobb közönségsikert is. A Vida házaspár a követke­zőket írta a vendégkönyvbe: „Tóth László képei megle­pően szépek, színkultúrájuk változatos, s témaválasztását is dicsérni lehet.” Csakugyan, virágcsendélete anélkül, hogy naturalizmusba tévedne, élő színekkel pom­pázik, míg Alkonya a verőcei naplemente táj napszánta utá­ni koloritját idézi. Kevésbé tet­szett Parti füzek című tempe­rája. A hajlongó indák, ágak láttán azonnal Csontvári Ma­gányos cédrusa jut eszünkbe, annyira szembeszökő az után­érzés. Hányadik már a pohár... Jozefka képei közül a sörös­korsóját csüggedten emelő nyúzott képű férfi figyelmet érdemlő alkotás. Több mint bi­zonyos, hogy ez már a tíz- vagy hány ezredik korsója s lesz még vagy ennyi sör, bor, pá­linka, amíg csak ki nem gyul­lad benne az alkohol. Dunánál című akvarellje Is szép. Csak­nem őserdei flórát látunk, és — nem bűn — Henri Rousseau leküzdhetetlen hatását ismer­jük fel. Jozefka, aki mellettem tűnődik, ezt nem is tagadja, és némi mélabúval mondja. — Azt hiszem, most már nem is fogok rátalálni a saját stílusomra. Korát s tehetségét illetően nem indokolt a pesszimizmus, a kérdés csak az, meg akarja-e találni azt a stílust, amit sa­játjának érez. A negyedik kiállító művész Tóth felesége, Selmán Ilona. Képeiről valaki a következő­ket írta a vendégkönyvbe. „A színek használatánál bi­zonytalan. Sok a „véletlen” színe. Persze, a „véletlen” nem mindig véletlen — de ezúttal a bíráló megjegyzés találat. A bizonytalan ecsetkezelés, a szí­nek esetlegessége, kétségtelen tény. Ám a hevenyészettség el­lenére is hangulatosak a ké­pei. érezhetően nem „véletle­nül” fest. A társaság Benjáminja Fan- tali Pál, a képzőművészeti gimnázium tanulója, nagy ígé­ret. Érkezés című képe meg­ragadó. Röpke fények világít­ják be a tájat. Az esti hajó csupán sejlik a színek sötét tö­megében. Semmiképp sem puszta illusztráció, művészi át­tétele a hajó mindennapos és mégis mindig érdeklődést kel­tő kikötésének. Jutka mini modell Ha jobbról nézem, ha balról, a kiállítást érdemes volt meg­rendezni. Bővíti a helybeliek és nyaralók érdeklődési körét. Nem csoda, ha a tárlatot Far­kas Márta és Szamosközi Ve­ronika — kicsinek, de lelkesen szépnek — dicséri. Van benne valami, ezért külön lehet gra­tulálni az ugyancsak lelkes könyvtárosnak, Kálmán Má­riának, aki nélkül bizonyára üresen merednének ránk a fa­lak. Az sem rossz ötlet, hogy az egyik asztal képzőművésze­ti tárgyú könyvekkel van be­népesítve. és sokan forgatják is a könyveket. Remélhetőleg lesz köztük olyan is, aki nem csupán egyszeri belelapozásra szánja el magát. Távozóban Halász Jutka, egy bájos siheder lány, de aki után már szériában tekeredik ki a férfiak nyaka, ámuldozva nézi Jozefa Jutka című képét. Jő dolog — meseszerű háttér eme­li ki Jutka kissé elmosódó, mégis domináló alakját. Ö ez a Jutka — szinte el sem hiszi, hogy modell lett.- Tetszik? — kérdem tőle. Hangjában naiv elragadta­tással feleli. — Nagyon! Nagyon! Nekem is. A kép is. Jutka is. S mélabúsan számba véve tar fejemet, sokasodó éveim számát, lemondóan tolatok ki­felé temérdek hasammal. Nagy S. József A Zrínyi Kiadó újdonságai Ismét több érdekes mű lá­tott napvilágot a Zrínyi Kato­nai Kiadó gondozásában. Ér­deklődésre tarthat számot a Harc a Kaukázusért című, több mint 500 oldalas kötet. Szer­zője A. A. Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere, aki a Nagy Honvédő Háború idején mint hadsereg­parancsnok kezdettől a befeje­ző harcokig részt vett a Kau­kázusért vívott mintegy 15 hó­napos csatában, s így leghite­lesebb krónikása a harcoknak. A nagy támadás című könyv Borisz Polevoj riportsorozatát foglalja magában. A kurszki katlantól a Szovjetunió teljes felszabadításáig. Evadkezdés: október 15 25. SZÍNHÁZ Október 15-én nyitja meg kapuját a Thália új budapesti otthona, a 25. színház. Miben különbözik majd a 25. színház a többitől? — kérdezte az MTI munkatársa Gyurkó Lászlótól, az új színház író igazgatójától. — A színházat eleve a kö­zönség határozza meg, s nem fordítva. Mi nem csinálunk eb­ből titkot, egyetlen réteghez kívánunk szólni csupán. 100 főnyi publikumot befogadó né­zőterünkön azoknak játszunk, akik a színházban nem csupán szórakozást keresnek, hanem önmegismerést s ugyanakkora világra való odatekintést. A 25. színház az új magyar drá­ma otthona, világnézeti szín­ház akar lenni. A játékstílus­ban is újat hozunk. — Évente négy bemutatót tartunk. Az idei évadban Né­meth László: Gyász című re­gényének speciális adaptáció­jával nyitunk. A második elő­adás szerzője Platon, a har­madik premierünk az Egész élet című darabom lesz, a ne­gyedik egyelőre függőben van. Á 25. színház tagjai: Hau- mann Péter, aki a pécsi Nem­zeti Színháztól kerül fel Pest­re, Verebes István, Szendrő Iván és Jobba Gabi. S ezzel a teljes névsort el is mondtam — ugyanis mindössze négy ál­landó társulati tagunk van. Alkalmanként, a művek jelle­gétől függően, nyilvánvalóan másokra is apellálunk. Áz új színház ez év végéig a KISZ Központi Művész- együttesének Rottenbiller ut­cai székházában működik, s januártól, ha kész lesz, mo­dem, kellemes színpadunk, ak­kor az újságíró-szövetség Nép- köztársaság úti volt vetítőjé­ben. Jövőre: neveznek Visegrádra A nagydíj az Extázisé A kemenceiek külőndíjat kaptak A visegrádi színjátszó na­pok, mint azt már megírtuk, nagy sikerrel zárultak: 10 amatőr irodalmi színpad mű­sora színes és élvezetes prog­ramot adott az érdeklődők­nek. A rendező szervek: a Pest megyei Tanács, a KISZ Pest megyei Bizottsága, a Ha­zafias Népfront megyei Bi­zottsága és a Szakszervezetek megyei Tanácsa elhatározta — jövőre nem jelölik ki a résztvevő színpadokat, ha­Hej] —fülembe varjií károgd Hej, — fülembe varjú károg: ..Baj van, baj van! — proletárok. Mint a csillag, annyi gyom, minden hajtást agyon nyom!” Mint a csillag? Meglehet! Ha ki gyomlál, — szendereg; Rajta, frissen proletár. Varjú s a gyom, — a kapáért kiabál. Egyik károg, másik terjed, ; , s mind a kettő azt hiszi, nem lehet kiirtani. Fogd tenyérbe hát kapádat, — s adj neki! *' Borbély Tibor nem nevezésekkel, selejte­zőkön döntik el: ki kerül Visegrádra? Az idei fesztivál nagydíjasa a szombathelyi Tanítóképző Intézet Márkus Emilia szín­pada lettí az Extázis szürkéd ben című összeállítással. Ren­dezte és a forgatókönyvet írta: Benkc Éva. A nagydíj a visegrádi múzeum porcelán vázája volt, ami pontos mása egy eredeti Mátyás-korabeli alkotásnak — plusz hatezer forint. Díjat nyert a pécsváradi színjátszócsoport „Régi idők mozija” című műsorával, a szentesi Horváth Mihály gim­názium diáíkszinpada népi gyermeki átéká val a „Meg kén’ házasodni”-val és a sár­bogárdi községi szövetkezeti bizottság1' irodalmi színpada, az „Album” című emlékműd sorral. Négy megyei irodalmi színpadunk közül sajnos csak egy kapott díjat: a kemencéi művelődési ház együttese. Képünkön: részlet az „Al- bum”-bóL ; • T. E. ; Foto: Gábor XV Patkány a megrendelőket és a sofőröket bevezette a forga­tási területre. Azok nem győz­tek hálálkodni a kiváló kiszol­gálásért, amelybe még az is beletartozik, hogy a vállalat emberei kicsi telkükön lera­kodják az anyagot. Sorra gördültek ki a kocsik. Az üléseken a boldog megren­delők ültek, akik már látták maguk előtt az anyagból fel­épülő házat. A kocsik tetején elégedetten trónoltak a film­színészek, és fantáziájuk szé­lesvásznán megjelent a leendő nagy sikerek ábrándja. Észre sem vették, hogy kezüket vé­resre marta a tégla, és ezzel bizonyították a tételt, hogy a lelkes emberek, akik nagy cé­lokért dolgoznak, óriási erőfe­szítésekre képesek. Üjra Ödön zsenialitása men­tette meg a helyzetet. Észre­vette, hogy Zsófi — Pihe menyasszonya — az egyik te­herautó tetején ül, és menet közben is itatja a dolgozókat. Leszállította a lányt, aki na­gyon megsértődött, mert nem akart kimaradni a további for­gatásból. — Magának nagyobb szere­pet szánok. De most menjen haza, és otthon várja meg, amíg az operatőr úr magáért megy... — Köszönöm — rebegte a lány. Ezalatt Rezső a százasokat zsákokba gyömöszölte, és te­lerakták a Mercedes utánfutó­ját. Aztán a stáb szélsebesen elszáguldott. Rezső lakásán, miután Ka­millát eltávolították, Ödön rö­vid értékelést tartott: — Az akció sikerült, köszö­nöm a kollégáknak a kiváló munkát — mondta, és minden­kivel kezet fogott., A tagok büszkén fogadták el Ödön jobbját, és boldogok voltak, mert nem elég az anyagi si­ker, az ember erkölcsi megbe­csülésre is vágyik. — Most pe­dig egy időre eltűnünk. Rezső, te újra elindulsz vásározni, de csak a régi keretek között. — Én szeretnék szabadságot kivenni — szólt közbe Pihe. — Minek? — Nősülök. Elveszem Zsó­fit. A nagynéni megengedte, hogy oda költözzem... — Rendben. De ígérd meg, hogy a nászéjszakád után be­teget jelentesz, és egy hónapig nem mozdulsz ki otthonról. Egyben bejelentem, hogy a társaság pénztárából 10 000 fo­rint nősülési segélyben része­sülsz — mondta Dönci, és mindenki elégedett volt. — Patkány és Sunyi újra megje- léntek a Zöld Butykosban. Semmi flanc, semmi feltűnés. Időnként vállaltok egy kis szénhordást is, és abbahagyjá­tok a vvhiskyivást, ami nem is egészséges... Én itt maradok, és a következő akció tervein dolgozom. Találkozás pontosan egy hónap múlva. Köszönöm, uraim.., Ödön boldog volt. Nagy tet­tet hajtott végre és ez elége­detté tette. Sokszor leírták már: a jól végzett munka tu­datánál nincs felemelőbb ér­zés. Kamilla is boldog volt. Rezső bejelentette, hogy egy teljes hónapot tölt vidéken. Csimpi is boldog volt, de ő nem keresett indokot. Egyik reggelen Kamilla Ödön mellé bújt és sírni kez­dett: — Szörnyű dolgot kell ne­ked bevallanom ... De ígérd meg, hogy nem haragszol... — Ígérem — morogta álmo­san Dönci. — Nagyon szégyellem ma­gam... A mi kis Csimpikénk- ről van szó... — Mi van Csimpivel — ült fel izgatottan Dönci. > — Tönkretettem az életét — sírt Kamilla. — Az úgy volt, hogy egyszer észrevettem, hogy Csimpi izgatottan szag­lássza a konyakos üveget. Kí­váncsiságból kipróbáltam, hogy meginná-e. Nem fogod elhinni: megitta. És olyan jó­pofa volt. Aztán többször ad­tam neki és észrevettem, hogy Csimpi rászokott az italra. Aztán már nem mertem ab­bahagyni ... Ödön hangosan nevetett. Ez a kutya — lám, milyen rafi­náltak az alkoholisták — két helyen is bebiztosította bűnös szenvedélyének kielégítését. — Nem haragszol? — Nem. Erre iszunk egyet... Kamilla töltött. Maguknak karcsú ólomkristály pohárba, Csimpinek pedig egy herendi porcelántálkába. És mind a ketten odakoccintották poha­rukat Csimpi táljához. — Nem gondolod, hogy el kellene vinni elvonókúrára? — Ugyan minek? Mi öröme van ebben a kutya életben? Proszit! Igyál Csimpi, sose ha­lunk meg — rikkantotta és töltött. Csimpi ivott és eztán bebizonyította, hogy nemcsak egy ember, de egy kutya is tud olyan részeg lenni, mint egy disznó... — Olyan boldog vagyok... Most már semmi titkom nincs előtted — mondta Kamilla és lefeküdt Csimpi mellé alud­ni... Hasonló boldogságban élt a másik szerelmes pár is. A filmforgatást követő hétfőn, minden ceremónia nélkül meg­tartották az esküvőt. Zsófi az anyakönywezető előtt tudta meg azt, ami ez ideig az olva­só előtt is titok volt, hogy sze­relmét Kujtor Pálnak hívják, harminc esztendős és ez ideig három érvényes házassága volt. Az utolsónak — a be­jegyzés szerint — alig egy éve vetett véget a bíróság. És hogy az olvasót félre ne vezessük, magunk között azt is el kell árulni, hogy ez utóbbi bejegy­zést Pihe eszközölte és arról a harmadik Kujtor Pálnénak fogalma sem volt. Békésen élt Gyulán, egy derék lakatos­mester mellett, aki annak ide­jén, mikor Pihe a Makk hetes nevű kocsmában kiment a mellékhelyiségbe, gálánsán megszöktette 125-ös Csepel motorján. Azóta két gyermek­kel is megajándékozta, akik a zengzetes Kujtor nevet viselik, mert egyikük sem sokat adott a formaságokra. özvegy Faddi Kálmánná — Zsófika nagynénje — hamar szívébe zárta Pihét. Imponált neki, hogy a férfi, akit vejé- nek tekintett, híres filmrende­ző és festőművész. El is hí- resztelte szerte a környéken, bár Pihe nagyon kérte, hogy ne csináljanak feltűnést, mert ő nagyon szerény és terhére van a népszerűség. Most, egy hónapig csak pihenni akar és élvezni a házasságot, Zsófia odaadó szerelmét. De azért két hét múlva kö­télnek állt és miután Zsófi a szükséges kellékeket beszerez­te, bezárkózott a szobájába, hogy megfessen néhány ké­pet. Zsófi felettébb csodálko­zott, hogy minek kell a festés­hez egy külön nadrág, de az­tán nem firtatta a dolgot. Minden művész bolond, ez, úgy látszik így van rendjén. Abba is beletörődött, hogy nem lehet jelen a nagy mű születésénél, ezért kint ült a konyhában és tantijával együtt csitította a ház zajongó gye­rekeit, hogy ne zavarják a művészt. Azon aztán mindketten el- ámultak, hogy estére Pihe harminc képet alkotott. — Csodálatos — leikende-, zett Zsófia. — Ezek még job-» bak, mint amit a patikusnak eladtunk. — Én nem értek ezekhez a modern izékhez, de, ha ma ez kell, akkor jó. Elég bolond vi­lág — mondta a tanti és csak azon háborgott, hogy Pihe nadrágja tiszta festék... Egy nap alatt tíz képet adott el a lelkes, műpártolóvá vált özvegy. — Tudja maga mit ér ez, ha egyszer a művész meghal? — ajánlotta nem kis üzleti ér­zékkel. — De hiszen még nagyon fiatal — alkudtak az érdeklő­dők. — Fiatal..; De nézzen rá, nem éri meg ez a jövő évet — étveit a tanti és akik látták Pihét, aki — ha emlékszünk rá — ma sem volt több mint negyven kiló, reménykedni kezdtek, hogy hamarosan óriási érték . birtokosai lesz­nek. A házban levő zöldséges fiók vezetője, aki úgysem tud­ta mibe fektetni a pénzét, öt vásznat vásárolt meg és attól kezdve mindig izgatottan ér­deklődött Pihe egészségi álla­pota felől. — Egyre rosszabbul néz ki — ápolta a tanti az üzletet és bevezette a részletvásárlási akciót is. Ettől még jobban keltek a képek. Pihe néha izomlázat kapott, mert meg­erőltető volt a palettáról a vászonra ülni, és erősen nyom­ni, hogy a kép elnyerje végső formáját. — Dolgoztasd, ahogy tudod — mondta a tanti Zsófinak. —> Egyszer meghal, aztán vége. Addig dolgozzon, amíg bír ... — Ha meghal, utánamegyek — mondta Zsófi, ebből kide­rül, hogy van még önzetlen szerelem. Azt bizonyítja az is, hogy Zsófi teljesen eltemette táncdalénekesi és színésznői ambícióit, életét alárendelte Pihe művészetének. Beérte azzal: mint a nagy művész múzsája, kerül be a művésze­tek történetébe. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents