Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-25 / 198. szám
rrl >V—PES TMEG-YLI HÍRLAP KÜLÖN KIADÁSÉ XIV. ÉVFOLYAM, 198. SZÄM 1970. AUGUSZTUS 25., KEDD A pártélet hírei Taggyűlések Ma folytatódnak a pártve- zetőség-választást előkészítő taggyűlések. A DÉMÁSZ délután 3 órakor az igazgatóság épületében, ugyancsak ebben az időpontban tartja taggyűlését a 21-es AKÖV, valamint az Arany János Gimnázium pártszervezete. Holnap 3 órakor az iparita- nuló-iskola kommunistái tartanak taggyűlést. MA: EGYÜTTES ÜLÉS Ma délután 6 órakor a művelődési otthon emeleti termében közös ülést tart a Hazafias Népfront városi elnöksége és a városi nőtanács elnöksége. Megvitatják az MSZMP Központi Bizottságának február 27—28-án hozott határozatát a nők helyzetének feladatairól, majd a városi nőtanács eddig végzett munkájáról számol be Mezősi Istvánná. Ezt követően, a KB-határo- zat szellemében, a megszűnő nőtanács helyébe megalakítják a városi nőbizottságot. Kicsiny notesz — borsos áron A kedves kis notesz a Könyvkötő Ktsz terméke. Nagysága 9.5x13.5 centiméter. 48 lapja, két keményebb borítója van, s az egészet vörösréz spirál fogja össze. Ennyit tud nekem nyújtani potom négy forintért. Nem voltam rest kiszámítani, hogy készítéséhez felhasználtak 0,6 négyzetméter, nem a legkiválóbb minőségű papírt, plusz a fedeleket, de még így is so- kallom. Azt hiszem kifizetődőbb lesz Import papíruszterkercset használnom — vagy legfeljebb „leszokom.” az írásról... MIT UTUNK MA A MOZIBAN? Dr. Syn kettős élete A madárijesztő regimentje. Színes, romantikus angol— amerikai kalandfilm. Korhatár nélkül megtekinthető! Kísérőműsor: Magyar híradó. Cseles csellós. Előadások kezdete: 6 és 8 árakor. Levonult a demográfiai „árhullám“ TANÉVKEZDET ELŐTT A GIMNÁZIUMBAN Ebben az esztendőben is négy első osztály indul a gimnáziumban. Fizika, angolorosz nyelvi és két általános tantervű tagozat. Eddig 125 első osztályos jelentkezését fogadták el. — Ez a szám kevesebb, mint a sokévi átlag — tudtuk meg Rózsás László igazgatótól. A demográfiai „árhullám” most már levonult, s ez érződik a jelentkezések számán. — Pedig az elmúlt tanévben felhívást intéztünk a megye általános iskoláihoz, hogy a tehetséges munkás-paraszt származású gyermekeiket ide. Nagykőrösre, a tagozatos osztályokba írassák be. így azután jöttek néhányan olyan vidékekről is, ahonnan még nem volt tanulója a gimnáziumnak: Majosháza, Puszta- vacs, Ráckeve, Farmos. — A 125 első osztályos tanulónknak mintegy fele munkásparaszt származású. Számukra a kollégiumi elhelyezés mellett tanulószobai külön foglalkozást is biztosítunk, ha szükséges, akár „kötelező” formában is. Ezek a „hátrányos" helyzetű tanulók lesznek a vendég-tanulószobások, a rendszeresen itt tanulók mellett. A legjobbaknak a különböző szakkörökben lesz alkalmuk a választott tantárgyból is tovább képezniük magukat. — Szerencsére a továbbtanulásra jelentkezett fiatalok többnyire jó tanulók, átlagban 4,5 felett volt a nyolcadikos eredményük. Elvétve akad gyengébb tanuló, a kisebb létszámú osztályok azonban lehetővé teszik azt is, hogy velük külön is foglalkozzanak. — Egyre több levél érkezik végzett diákjainktól, akik beszámolnak arról, hogyan alakult eddig életük. Az eddig kialakult kép azt engedi sejtetni, hogy az idén sem lesz rosz- szabb a továbbtanulási átlag, mint tavaly, amikor a jelentkezők 56 százalékát felvették, 15 százalékát helyhiány miatt utasították el. — Gyengébb képességű diákjaink kellő önkritikával választottak továbbtanulási lehetőséget vagy foglalkozást. Van olyan „kislányunk”, aki a szakközépiskolai érettségivel már csoportvezető falujuk termelőszövetkezetében, s havonta ezer 800 forintot keres. — Az, hogy a gimnáziumok régi „vonzereje” csökkent, nem árt. Kevesebb tanulóval minőségibb munkát lehet produkálni. Ezt szeretnénk minden körülmények között elérni — mondta befejezésül az igazgató. sz Körösiek Mátészalkán Gyári gyakorlat helyett,.. Segítettünk az árvízkárok eltüntetésében Dénes László, Kis Ferenc és Patay Tibor a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves hallgatója. Nyáron egy-egy hónapot „gyakorlatoznak” a „műszakisok”, hogy az elméleti tanulmányaikat a valóságban is kipróbálják. Az idén azonban nem valamelyik gyárban töltötték a gyakorlatot, hanem Mátészalkán, KlSZ-tá- borban. Tízezer társukkal együtt ők hárman Nagykőrösről is azért dolgoztak, hogy az árvíz okozta károkat eltüntessék. — Mi volt a mátészalkai tábor lakóinak feladata? — kérdeztem az egyik barnára sült fiatalembert. — A vagonokból raktuk ki az építőanyagokat, s gépkocsikísérőként az építkezés színhelyén leraktuk a szállítmányt. — Mátészalkát nem érte közvetlenül a víz. Járt-e olyan Esőben ing nélkül? Ha esik, ha fúj, Altmann Lászlónak ing nélkül kell járnia, vagy felveszi a piszkos ingét. Altmann László egyedülálló, Idős, beteg ember. Ezért természetes, hogy ingeit nem maga mossa, hanem a Patyolattal mosatja. Csakhát néha nem úgy sikerül a dolog, ahogy szeretné. Július 20-án bevitte ingeit a Patyolat-fiókba, ahol két hétre vállalták a mosást. Azóta kerek egy hónap telt el, az ingeknek hírük-hamvu'k sincs. Nem egyedül van, akinek ingei nem értek ide Nagykőrösre. A Szolnoki Patyolat Vállalat, mint olyan sokszor tette, most sem indokolja meg, miért nem mosta ki a vállalt időre az ingeket. Vajon meddig mehet el egy vállalat abban, hogy sorozatban semmiféle magyarázatot nem ad hanyagságára?! Nem vigasz, hogy a közeljövőben megnyílik a Kecskeméti úton a tisztítószalon — ami talán felrázza öntelt álmából a szolnoki vállalatot —, mert addig is eleget kellene tennie a vállalt kötelezettségeknek — még ha a kisemberek szennyeséről van is szó! vidéken, ahol a pusztulás nagy volt? — Tunyogmatolcsra vittünk kétszer anyagot. Igaz, hogy amikor én ott jártam, már a házakat alapozták, néhánynak pedig a falait húzták, azonban még így is érezni lehetett a nagy pusztulás hatását. Az emberek egy része úrrá tudott lenni a csapáson, de voltak, akik belefásultak a szerencsétlenségbe. Ezen nem is lehet csodálkozni... — Mi nehezítette még munkájukat? — Az eső. Ha esett, hihetetlen'! nagy sár volt, s ilyenkor minden munkával meg kellett állni. — Hogyan érzi, mekkora segítséget nyújtottak a mű- egyetemista fiatalok az újjáépítésben ? — Mindenképpen segítettünk, hiszen égető ezen a vidéken is a munkáshiány. — A munka mellett mit csináltak ? — Az Esze Tamás gimnázium tornatermében szállásoltak el bennünket. Szabad időnkben a mátészalkai strandra mentünk egy kicsit hűsölni. — És most? — A tanév kezdetéig egy kis pihenés következik... (sz) SZEPTEMBER VÉGÉN7 Jól haladnak az építők a tormási KISZ-lakás építésével. Húsz éve ott van a fúvósok között Kiss István, a konzerv- g-ár dolgozója. Munkája után szabad idejét a fúvószenének szenteli, gyarapítja önmaga és mások művelődését. Alkotmányunk ünnepén eddigi eredményes munkája elismeréseként a művelődésügyi miniszter miniszteri dicséret kitüntetéssel jutalmazta, valamint ezer forint jutalmat kapott. Kiváló népművelő Sólyom István, a művelődési otthon bábszakkörének vezetője 20 esztendeje szerez kellemes perceket a kicsiknek. Hobbyja a bábjáték. Húsz év alatt a szakkör számtalan díjjal tért haza Nagykőrösre, öregbítette a bábjátszók, s a város hírnevét Húsz éves munkája elismeAz Építő Ktsz munkásai a bel- i szint ablakait beüvegezték, a \ ső vakolást befejezték, a föld- I víz- és villanyvezeték szerelését befejezték. Az ígéretek szerint szeptember 30-ára befejezik a munkákat. A jövendő lakók nagy reményekkel várják ezt a napot, hiszen két év óta mindennap kizarándokolnak megnézni otthonaikat. Már így, vakolat nélkül, csupasz téglafalakkal is impozáns az új lakóház. S ha még el is készül... ! Miniszteri dicséret unréseként alkotmányunk népén „Kiváló népművelő” címet kapott és vele járó 1 ezer 800 forint pénzjutalmat. Mindkettőjüknek gratulálunk. szívből Tanévnyitás előtt Egy hét választja el a diákokat a tanév kezdésétől. Szombaton, a hagyományokhoz híven, a város pedagógusainak véget ért a szünidő, a művelődési otthonban gyűltek össze, hogy megbeszéljék az idei tanév legfontosabb szervezési és nevelési feladatait. A megbeszélést Harsányi András, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetőjének beszámolója nyitotta meg. Kőrösön tanult Nemlégiben Békéscsabán jártam, s jó „konzerveshez” illően ellátogattam a konzervgyárba is. Itt is javában állt a szezon. A gyár édesüzemében szorgalmas kezek töltötték üvegekbe a gyümölcsöt. A dzsemeseknél is állt a „bál”. Többen szorgoskodtak a duplikátorok között, de valahogy kitűnt a többi közül egy magas barna lány. Boszorkányos gyorsasággal kavarta az üstök tartalmát. A lányt Kelemen Évának hívták. Amikor megmondtam, honnan jöttem, felkiáltott: „Nicsak, Kőrösről!” Mi újság arrafelé? Elcsodálkoztam a lelkes fogadtatáson, de csakhamar választ kaptam rá. Éva három évig Nagykőrösön tanult, a Toldiban. Négyen vannak testvérek, a családban egyedül csak ő választotta a konzerv szakmát. Mint később kiderült, mint fiatal szakmunkás jól megállja a helyét, és a fizetése mellé, már jó néhányszor prémiumot is adtak. — Jól eső érzés — monVasárnap kint voltam a piacon. Sétálgattam a sok vásárló között és nézegettem a szép almákat, körtéket, őszibarackokat, amelyek szinte mosolyogtak a piaci asztalokról. Az őszibarack láttára nyeltem egy nagyot: milyen jóízűen szoktam én habzsolni a szép kövér gyümölcsöt, miközben édes leve végigcsurog az ujjai- mon.... őszibarackot veszek — határoztam el pillanatok alatt. Az egyik fejkendős, fekete ruhás néni előtt az asztalon, különösen szép, rózsaszínű őszibarackok ALKU kínálták magukat. Ez kell nekem. — Tessék, vegye meg, két kiló az egész, az előbb mértem meg — biztatott a néni. — Hogy adja kilóját? — Tíz forint — hangzott a válasz — saját termés, friss, én szedtem tegnap este. Valóban szép nagyok, frissek voltak a gyümölcsök. Alkudni kezdtem. Nem kell mind a két kiló, de ha olcsóbban adja, megveszem. — Nem sok az a 20 forint aranyoskám, nézze meg szinte beszélnek — érvelt a nekiló — Drága, és kém csak egy kellene. — Hát mennyit adna érte? — tudakolta a néni? — Tízért tartja kilóját? — Igen. — Adnék a két kilóért tizenhat forintot — tettem meg nagy bátran az ajánlatomat. Rámnézett solygott: — Jól mondta — és movan — magának odaadom tizenhatért is. Kezébe adtam bevásárlószatyromat és a néni szépen belerakta a barackot. Én közben egy húszast vettem ki a zsebemből, letettem az asztalra, és örvendeztem az előnyös vásárnak. A néni közben elrakta az őszibarackot és átnyújtotta a szatyromat. Óvatosan fogva, hazafelé indultam. Már kint jártam a Kecskeméti úton, amikor eszembe villant: nem vártam meg a visszajáró négy forintot. Hát így alkudjon az ember? Miklay Jenő dotta —, ha a vezetők észreveszik az ember igyekezetét. A beszélgetést az új iskola építéséről, városszépítésről azzal fejeztük be — hogy legközelebb Nagykőrösön folytatjuk. s (miklay) Foto: Sipos László ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Tömön Antal és Kristóf Borbála: Henrietta, Utasi Bálint és Pálinkás Judit: Bálint, Tóbi István és Takács Ilona: Ilona, Pintér Miklós és Baranyi Erzsébet: Miklós, Szűcs Sándor és Sebők Julián-- na: Attila nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Fehér Ferenc és Gulyás Piroska, Módra Dezső és Grónai Erzsébet, Vass János és Szőke Mária. Meghaltak: Rostás György (Kárpát u. 72.), Balogh Sándor (Bokros d. 6.), Cseri Sándor (Szolnoki u. 88.), Faragó Fe- rencné Hegedűs Lídia (Hunyadi u. 14/c), Halmi Istvánné Gergelyfi Ilona (Lencsés Világos d. új ház). ÜÜ3 P ■ O ■ R LABDARÚGÁS Kihagyott helyzetek — vereség n-a ••••• T Kartal—Nagykőrösi Kinizsi 2:1. A kartali mérkőzésen a Kinizsi labdarúgócsapata a következő összeállításban játszott: Vadnay — Orbán, Vass, Abonyi — Kecskés II, Szomo- lányi — Kovács T., Józsa, Kecskés III, Klenovics, Decsi. Csere: nem volt. Decsi már az első percben gólt szerezhetett volna, de nagy helyzetben hibázott. A mérkőzés elején a hazaiak voltak fölényben, többet támadtak, de góljukat 11-esből érték el. Vass szereléséért a játékvezető túl szigorúan büntetőt ítélt. A gól után kiegyenlítetté vált a játék. A második félidőben a körösi csapat volt a többet támadó. Kinizsi támadt — Kinizsi bánta. A hazaiak egy váratlan ellentámadásból megszerezték második góljukat. Jól szőtt támadás végén Kovács T. átadását Klenovics értékesítette. 2:1. Kecskés III két helyzetet is kihagyott, már csak a kapussal állt szemben, de hibázott. Oda lett az egyenlítési alkalom. A vereség ellenére javuló játékot mutatott a Kinizsi. Idegenben is bátor, harcos szellemben játszottak és kellő akarásban sem volt hiány, csak a gólhelyzetek kihasználása nem sikerült. A második félidőben fölényben játszottak, jobb volt a körösi csapat összjátéka, erőnléte is. A mutatott játék és a gólhelyzetek alapján a döntetlen eredmény lett volna a reális. Balogh játékvezető — a 11-estől eltekintve — jól vezette a mérkőzést. Vadnay a második gól előtt öklözéssel hárított volna, de volt több bravúros védése is, Orbán harcos szellemben játszott, Abonyi ismét a szokott jót nyújtotta. Szomolányi a mezőny legjobbjának mondható. Elöl — a kihagyott helyzetek ellenére is — csak Kecskés III mutatott csatárerényeket. Szerdán hazai pályán a Szolnoki Kilián lesz az edző társ. Nagykőrösi Kinizsi ifi—Kartali ifi 6:1 (3:1). Kinizsi ifi: Kocza — Suba, Faragó, Szokonya — Rákosi, Máté II — Kovács Z., Caval- loni, Sebők, Szabó, Szűcs. A körösi ifik technikásabb és jobb ossz játékukkal biztosan nyertek. Góllövö: Szabó 3, Cavallo- ni, Sebők, Kocza (11-esből). Jók: Faragó, Máté II, Caval- loni, Szabó. P. S. ★ MAI SPORTMŰSOR Kosárlabda Kinizsi-sportotthon, körülbelül 12 órától: barátságos mérkőzések (délután is) a Nagykőrösi Pedagógus és a budapesti XI. kerületi Sportiskola férfi ifjúsági és serdülő csapatai között, több évjáratban. (S. Z.)