Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
XIV. ÉVFOLYAM, 134. SZÁM 1970. AUGUSZTUS 19., SZERDA A BAJBAN SEGÍTENEK A FAÁRUGYÁR KOMMUNISTÁI DICSEKVÉS NÉLKÜL KÉT ÉV MUNKÁJÁRÓL Alaposan próbára tette a figyelmet a közel egy óráig tartó beszámoló, amit a faárugyár pártalapszervezetének vezetősége készített az elmúlt két esztendő munkájáról. Volt miről beszélnie az alapszervezet párttitkárának, Mészáros Ferencnek, hiszen a két év tele volt eredményekkel, s bizony előfordultak sikertelenségek is. A beszámoló azonban inkább az utóbbiakról beszélt, hogy ezzel is segítséget nyújtson az új vezetőségnek a következő két évre, hiszen jobb, ha felkészülnek a bajokra. Az alapsz<_rvezetnek 35 tag- | ja van. Az elmúlt időszakban j más pártalapszervezetekhez 9 | párttagot igazoltak át és 6 új j párttagot vettek fel. A hozzá- j szólások során derült ki, hogy a két évvel ezelőtti választások után, amikor nagyobb súlyt fektettek a pártépítésre, nagyobb eredményeket értek el. Ezt a lendületet most ismét ki kell használni soraik növelésére. Mikes Sándor örömmel állapította meg, hogy a beszámoló az öndicséret helyett inkább a hiányosságokat boncolgatta, s ez így helyes. Hornok Vincéné a dolgozók vándorlásának okait kereste, mert a vállalat eredményein sokat ront, hogy minden harmadik munkásuk időnként „útra kel”. Harsányi Ferenc a pártépítés jobb szervezését sürgette. Tolnai Dezső a Il-es telepi kommunisták érdekében szólt, s arra kérte a leendő jelölő bizottságot, hogy javaslataiknál vegyék figyelembe, hogy a Il-es telepnek is legyen képviselője a vezetésben. Molnár Ferenc a KISZ-munka javításánaK módjait kereste, s arról beszélt, hogy nemcsak a munkásőrök, hanem az önkéntes rendőrök is megbízható munkát végeztek, hasonlóan a vállalat önkéntes tűzoltóihoz. A beszámoló utáni vita érdekes kiegészítésekkel bővítette a beszámolót. Ezután került sor a vezetőségválasztást előkészítő taggyűlés második napirendi pontjára, a vezetőségválasztó taggyűlés tisztségviselőinek megválasztására. A jelölő bizottság elnökéül Mohácsi Ferencet, tagjaiul Nagy Zoltánt, Török Sándort, Tóth Albertet és Demcsik Gyulát választották meg. A következő egy hónapban az ő feladatuk lesz megbeszélgetni a párttagokkal, hogy kit java- I sóinak az új pártvezetőségbe. Az aktákat elintézik, az ügyeket nem? A vállalat kommunistáira komoly felelősség hárul a gazdasági megpróbáltatások idején. A tavalyi partner „kiesése”, a kettes telep — nehéz közlekedési körülményei — a szállító vállalat megtagadta, j hogy jármüveivel' a telep te- I rületére hajt, olyan „jók” az utak — s a termékváltozások mind-mind nehezítették a vállalat életét. Ebben az évben már minden remény megvan arra, hogy átvészeljék a nehéz esztendőket. A munkából a kommunisták is alaposan kivették részüket. Emelkedett a dolgozók fizetése, többet foglalkoznak a munkások bajaival, gondjaival. Van még azonban tennivaló: a törzsgár- datagok nagy megbecsülést érdemelnek. Erősödött a fegyelem, két év alatt mindössze egy megrovásban részesítettek egy párttagot. A városi pártbizottság i elégedett az alapszervezet munkájával, megbízik az önállóságukban. Ez az elismerés ösztönző erő a további jó munkához. Bűz László, a vállalat igazgatója is a segítségüket kérte hozzászólásában, s a hiányosságok feltárásával az új vezetőség munkájának megköny- nyítését. Mi lett a tanácstagok bejelentéseinek sorsa? Az év elején már egyszer beszámoltunk azokról az intézkedésekről, amelyek a tanácstagok bejelentéseit követték. Az azóta eltelt időszakban is jó néhány gondon segítettek. A bejelentések főleg utak, kutak, vízelvezetések kérdésével foglalkoznak. Aváres-útjatnak nagy még földút. Karbantartásuk igen nehéz, hiszen rendszerességet igényel, egy-egy nagyobb esőzés után lehet újra kezdeni. Eddig, ha mód volt rá, a 21-es AKÖV adott kölcsön földgyalut, de a rendszeres kátyútlaní- táshoz a városnak szüksége van egy földgyalura. A megvásárlásához szüksé - ges pénzt a jövő évi költségvetésből biztosítják. Az aszfaltos járdák is javításra szorulnak. A városi tanács aszfaltfőző berendezése a Városgazdálkodási Vállalat használatában van — segítségével javítgatják a Petőfi és az Örkényi utat —, jó lenne a járdákra is gondolni. Előnyös üzletnek látszott a város részére a szerződés, amelyet az Arany János Termelő- szövetkezettel kötöttek járdaépítésre. Sajnos, a termelőszövetkezet nem vásárolta meg idejében az építőanyagokat, s ezt a mulasztást később sem j tudta pótolni. így a járdaépítési akciót vásárolt cementlapokkal folytatják, természetesen így jóval drágább, s kevesebb járda készülhet. A DÉMÁSZ is végzi a világítás korszerűsítését. A lakosbejelentések alapján a Jókai utca közvilágítására is ráfér a korszerűsítés. Ha a csatornaépítést befejezik, sor kerül arra is. A Kárpát utcai közvilágítás már elkészült, a Bolgár utcában is sor kerül erre az idén. A bejelentések egy részének orvoslása könnyű, vannak azonban olyan nehézségek is, amiknek megoldása hosszabb időt vesz igénybe. A városi tanács végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy az ügyintézés még szigorúbb legyen, s ne fordulhasson olyan eset elő, hogy csak az aktákat intézik I el, s az ügyeket nem — hogy ja bejelentések végrehajtását is I a városi tanács ülése elé ter- Ijesztik. Az ez évi tanácstagi beszámolók október 8-án kezdőd- I nek meg. Időpontjukat a beszámolók előtt közöljük, hogy a választópolgárok minél nagyobb számban részt vehessenek rajtuk. BEPILLANTOTTUNK AZ Sikerrel zárult az Egészségügyi, munkavédelmi és ismeretterjesztő amatőr filmek első országos szemléjét rendezték meg augusztus 15—16-án városunkban. Hogy mennyire időszerű volt az ilyen témájú filmek szemléjét megrendezni, mi sem bizonyítja jobban, hogy az ország minden részéből jelentkeztek amatőr filmesek alkotásaikkal. Szoros verseny alakult ki, ha volt is különbség a filmek között technikai megoldásokban, a lelkesedés, a mutatni akarás ezeket a filmeket is értékessé tette. Nézzünk végig a kategóriákon! Az egészségügyi filmek között dr. Lakos György szegedi orvos filmjei kaptak megérdemelt elismerést. A „fő” film: a Jobb pitvar mixoma szívműtétet ábrázolt, hogyan távolítanak el egy 18 dekagrammos daganatot a szív jobb pitvarából. Csodálatos élmény volt látni a lüktető szívet, s a film nézése közben valóEMBERBE amatőrfilmszemle Sággal bepillantottunk az emberi test, a szív legmélyébe. A másik film is orvosi témát örökít meg, a krónikus veseelégtelenségben szenvedő beteg életének meghosszabbítását egy újfajta kezeléssel. A zsűri elnöke, dr. Kárpáti György filmrendező is elismeréssel szólt erről a két értékes filmről, amely nagy segítséget nyújt az orvostovábbképzésben és a medikusok oktatásában. A film alkotója sebészorvosnak készül. Tagja a Csográd megyei Amatőrfilm Klubnak, és az országos szövetség első tagjai közé tartozik. 10 éve filmez, ezek a filmek első önálló munkái. Nagy öröm számára, hogy a szegedi I. számú sebészeti klinikán dolgozhat, s munkájához megkap minden támogatást a klinika vezetőitől, főleg dr. Petri Gábor professzortól. Szeretne jó sebész lenni, s filmjeivel segítséget nyújtani a leendő nagy sebészeknek a tanulásához. Dr. Orosz Sándor „első}il- mes”. Szemműtétekről készített filmjeivel nyerte el az ÁFÉSZ különdíját — megérdemelten. A munkavédelmi kategória a hazaiaknak hozott nagy sikert. A Szöszi egy napja, a Jobban, gyorsabban, könnyebben és a Prae- ventio című Karsai—dr. Hen- kei filmek már nem ismeretlenek a hazai közönség előtt. A 2 ezer forintos nagydíjat nyerték Bera Károly ózdi alkotó két filmjével együtt. Ebben a kategóriában indult és sikert aratott Gya- raki Zoltán és Béry András Olajcsere című háztartási munkavédelmi filmje. Nagy kár, hogy az alkotók nem voltak itt a filmszemlén, hogy a szakemberek tanácsait megfogadva, az újszerű megoldásokat tovább fejlesztve még szebb eredményeket érjenek el. Az ismeretterjesztő kategória győztese a fertődi dr. Faragó Mihály, a szúnyogokról készített és a mikroszkopikus világot bemutató filmjével. A díjazottak mellett szólTető alatt a „CS" lakások Ha ilyen ütemben halad továbbra is a konzervgyári kis családi házak építése, akkor valószínűleg decemberre beköltözhetnek a lakók új otthonukba. Addig azonban még 7 ezer 500 munkaórát kell a kőműveseknek dolgozniuk, s a leendő lakók s az üzem dolgozóinak társadalmi munkáját is bekalkulálták a számításba. A felajánlott 40 ezer órából már a felét teljesítették a társadalmi munkások, a többit ezután. Decemberben 20 lakásnak lesz boldog lakója. Foto: Sipos László Körkép az aratásról Jó azoknak a termelőszövetkezeteknek, ahol már elmondhatják: ezen a héten leteszik az idei aratás gondjait. Természetesen az eső a befejezést is nagyon megnehezíti, hiszen „menetrendszerűen” minden este visszatér. A Rákóczi Termelőszövetkezetben, az Arany János Termelőszövetkezetben ezeket a I jobb híreket hallottuk. Ez j utóbbi közös gazdaságban 50—60 hold rozs áll még talpon. Megszűnt az alkatrész- hiány is, a gépek zavartalanul dolgozhatnak. A Dózsában szomorú a helyzet. Még 450 hold rozs vár aratásra. Nem elég baj, hogy a szem víztartalma igen magas, 18—20 százalékos, a kombájn még így is megbirkózna az aratással — de sem szárítani, sem tárolni nem tudják, nincs erre megfelelő hely. A szövetkezet főmezőgazdé- sza éppen indulóban volt, hogy segítséget kérjen a ceglédi terményforgalmi vállalatÜnnepi nyitvatartás Augusztus 19-én szerdán, minden bolt rendes, hétköznapi nyitvatartási rend szerint árusít. A vendéglátóiparban azonban, „szombati” rend szerint tartanak nyitva. Augusztus 20-án, csak a vasárnap is nyitvatartó üzletek (tejbolt) lesz nyitva. MAI SPORTMŰSOR tói, hiszen nem mindegy, hogy 20—25 vagon gabona veszendőbe megy-e? Az eső nagyon sokat ront az emígy is szomorú helyzeten, a rozs csírázik a kalászban. Legalább az időjárás lenne kegyesebb ... Nem hiába... ... hangzott el a felhívás a közterületek rendezésére. A városban járva mindenfelé találkozhatunk a házuk elejét rendezgetőkkel, takarítókkal. Sajnos, még mindig akadnak olyanok, akik a rönkfákat is az ablak alatt szeretik tartani, s az ablakon keresztül vigyázzák éber szemekkel a téglát, sódert. Nem lenne célszerűbb mindezeket bevinni az udvarra? Augusztus 20-ára pedig befejezhetnénk a város „nagy- takarítását” is,.. • • Önkéntes halál Balogh Sándor (Bokros d. 6.) 60 éves korában, augusztus 16-án véget vetett életének. Cseri Sándor (Szolnoki u. 88.), 91 éves korában vált meg életétől. Mindketten hosszú ideje húzódó, súlyos betegségük miatt választották az önkéntes halált. Egy kis átjárót kérünk... A gázvezeték árkának ásása bizony megnehezíti a gyalogos- közlekedést a Szabadság téren. A fiatalabbak még csak köny- nyebben átlépik az árkot, de az idősebbeknek ezek az akrobatamutatványok, már nehezebben mennek. Kérjük, hogy néhány kis hidat állítsanak fel, nehogy baleset legyen az árokugrálás vége... Bogyós gyümölcsökről zártkerttul a j d onosoknak Szombaton este 6 órakor a mezőgazdasági klubban Czira Sándor mezőgazdasági mérnök tart előadást a bogyós gyümölcsök termesztésének jelentőségéről a zártkertekben. MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Dajkamesék hölgyeknek. Egy szoknyavadász szélhámosságai. Amerikai filmvígjáték. Főszereplő: Marion Brando. Kísérőműsor: Magyar híradó. Mozi. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Moziműsor. Augusztus 20—21, Japán feleség. Egy olasz üzletember Távol- Keleten. Olasz film. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Gusztáv felfedezi önmagát. Előadások kezdete: 20-án: 4, 6 és 8 órakor, 21-én 6 és 8 órakor. junk arról a segítségről, amelyet a szemle megrendezésében a városi tanácsnak nyújtottak a körösi üzemek, vállalatok. Elsősorban a konzervgyárnak, ahol a gyárlátogatáson meggyőződhettek a vendégek arról, hogy milyen eredményeket értek el már eddig is a gyári higiénia terén. Az ÁFÉSZ, a pipagyár és a Gépjavító Ktsz különdíjai emelték a szemle szívona- lát. A Magyar Vöröskereszt különdíjait Bundies Zoltán (Budapest), dr. Gaál Csaba (Szombathely), Balázs Gusztáv (Bag) és Gyaraki Zoltán (Nagykőrös) nyerte. A filmszemle sikerrel zárult, s az első kezdeti lépések már tapasztalatot adtak a következő sikeresebb megrendezéséhez. Sajnos, a közönség távolmaradása kissé érthetetlen volt, nérpi mentségül szolgáljon, hogy az egészségügyi filmek megtekintése csak remek idegzetűeknek ajánlott volt. Egyszerre azonban semmi sem megy, bízunk abban, hogy két év múlva több jó filmet és nagyobb nézőközönséget is üdvözölhetünk a szemlén. Birkózás Kiskunfélegyháza: felnőtt és serdülő verseny a Kiskun Kupáért. Labdarúgás Nyársapát, 17 óra: Nyársapáti Tsz SK—Nagykőrösi Kinizsi barátságos mérkőzés. Ünnepi (csütörtöki) sportműsor Birkózás 'Kiskunfélegyháza: felnőtt és serdülő verseny a Kiskun Kupáért. Kézilabda Kinizsi-sporttelep 10 óra: Nagykőrösi Építők—Dunakeszi Spartacus megyei bajnoki noí mérkőzés. Vác: Váci Fonó—Nagykőrösi Kinizsi ifjúsági és Esze Tamás SE—Nagykőrösi Kinizsi férfi megye bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 9 órától körülbelül 18 óráig folyamatosan: körmérkőzéses küzdelemsorozat a Vári Lajos Kupáért a Ceglédi Vasutas, a Szolnoki MTE, a Kecskeméti Dózsa, a Kecskeméti TE és a Nagykőrösi Kinizsi serdülő csapatai között. Úszás Abony: hagyományos megyei, ünnepi úszóverseny. Pénteki sportműsor Kosárlabda Balatonfűzfő: női mérkőzések a Balaton Kupáért Vidéki második hely: lövészetben Augusztus 15-én Szentendrén, a Kossuth KFSE lőterén került sor a vidéki sportlövő- bajnokság egy részének döntőjére. Rendkívül erős mezőny gyűlt össze. A vidéki bajnoki mezőnyben ezúttal először szerepeltek körösiek, az MHSZ Konzervgyár I-es telepi lövészklub tagjai. A nagy izgalom. a szokatlan versenyforma károsan befolyásolta lövészeredményüket, de így is értékes helyezéseket értek el. Vidéki standard pisztoly egyéni bajnokságban, ifjúsági I. korcsoportban (14—18 évesek), 12 induló: ...5. Bagi Elek. 6. Ifjú Janovics Tibor, 7. M. Szűcs Sándor. E szám csa- pa t verseny ében, négy csapat közül az előbbi fiúkból álló MHSZ Nagykőrösi Konzervgyár I-es telepi lövészklub az igen előkelő második helyen végzett. Érthető volt vezetőjük, Szász Dániel öröme, annál is inkáíbb, mert a mezőny legfiatalabbjai a körösiek voltak. Nem lesz box a hét végén Az augusztus 22-re és 23-ra tervezett Arany János ökölvívó emlékverseny elmaradt a Sportotthonban. 15-éig mindössze egy egyesület: a Csepel Autó nevezett a tervezett viadalra. A rendezők erre a versenyt lefújták. Sulyok Zoltán