Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-19 / 194. szám

» PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIV. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM ÁEtA 80 FILLÉR 1970. AUGUSZTUS 19., SZERDA AMERIKA! GÉPEK ELLENŐRZIK A TŰZSZÜNET BETARTÁSÁT Egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy New York­ban megkezdődhetnek az ér­demi tárgyalások a közel- keleti válság politikai rende­zésére. Izrael, amely saját állítása szerint, „sürgősen dűlőre akar jutni” a tűzszünet Egyiptom által történt ál­lítólagos megsértését ille­tően, továbbra sem jelölte ki megbízottját a Jarring- gal folytatandó megbeszé­lésekre. Az ENSZ főtitkárának kö­zel-keleti különmegbízottja egyébként hétfőn megtartotta első tanácskozását El Zajjat­tal, az EAK ENSZ-nagyköve- tével. Az egyiptomi diplomata hétfőn felkereste még U Thant főtitkárt, majd lá­togatást tett Yost ameri­kai és Zaharov szovjet fődelegátusnál. Hazautazik Washingtonból Jichak Rabin izraeli nagykö­vet. Izraeli források szerint a Tel Aviv-i kormány ..bizonyí­tékokkal” akarja ellátni nagy­követét a tűzszünet megsérté­sével kapcsolatos állításaira vonatkozóan. Robert McClosky, az ameri­kai külügyminisztérium szó­vivője kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok felderítő repüléseket hajt vég­re az egyiptomi—izraeli tűz- szüneti vonal felett, hogy el­lenőrizze a tűzszünet betartá­sát. y A szóvivő hangsúlyozta, hogy a nagv magasságban végzett repüléseket a tűzszü- neti vonaltól keletre eső — te­hát izraeli megszállás alatt le­vő — területek felderítésére korlátozzák. A folyamatban levő felderítésekről tájékoztat­ták az egyiptomi kormányt. NEW YORK MA ÖSSZEÜL A BIZTONSÁGI TANÁCS Szerdán, magyar idő szerint a délutáni órákban ismét ösz- szeül a Biztonsági Tanács. Az ülésen Burundi, Finnország, Nepál, Sierra Leone és Zambia kérésére a namibiai kérdést tárgyalják. Városellátó tejüzem épül Vácott Megnőtt a tej- és tejtermékfogyasztás — Tájékoztató az iparág fejlesztéséről Az iparág munkájának ered­ményeit, fogyatékosságait vette szómba, a közeljövő és a IV. ötéves terv feladatairól tárgyalt kedden az ÉDOSZ- székházban a tejipar szocia­lista brigádvezetőinek IV. or­szágos tanácskozása. Dr. Solt István, a Tejipari Tröszt vezérigazgatója el­mondotta, hogy a tejipari üzemek az idén fél év alatt 7.8 százalékkal több tejet, 8,7 százalékkal több vajat és 13 százalékkal több tejterméket hoztak forgalomba, mint ta­valy azonos időszakban. 1970-ben 42 százalékkal, 360 millió literrel több tejet vá­sárolnak fel, mint 1965-ben. A belföldi forgalom kü­lönféle tejtermékekből 30 Igénybe veszik a közületi teherautókat A közúti áruszállítás helyze­tével, a fuvarozás gondjaival és feladataival foglalkozott dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter elnökleté­vel kedden délután a KPM- ban a Köízúti Szállítási Tanács. Kiss Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes elmondotta, hogy a már ismert nehézségek — a hosszú tél, a megrongált utak, az árvíz és a károk helyreállítása miatt, a közúti árufuvarozásra erejét meghaladó feladatok hárulnak. Az őszi csúcsforgalomban olyan nagy mennyiségű árut kell elszállítania az autóközlekcdésnek, amely­re jelenleg nem képes. A rendkívüli helyzet miatt a közlekedési és postaügyi mi­niszter élve egy korábbi kor­mány- és GB-határozat felha­talmazásával, fokozottabban veszi igénybe közmunkára a közületi tehergépkocsikat. A rendelkezés szerint au­gusztus—november hóna­pokban legfeljebb öt nap­ra, gépkocsivezetővel — le­hetőleg két rakodómun­kással — igénybe veszik a közületi, 2 tonnán felüli tehergépkocsikat. Elsősorban a mezőgazdasági áruk, a zöldség- és gyümölcs- Ézállításra, valamint az építke­zések anyagellátására. A ko­csikat lehetőleg a felügyeleti tárcánál jelentkező szállítási feladatokhoz használják fel. A fuvardíjat — a tehergépjármű díjszabás alapján — az a vál­lalat kapja, amelyé a jármű. A miniszter a megyei szállítási bizottságokat hatalmazta fel a rendelkezés végrehaj tására, nekik lesz joguk igénybe ven­ni a teherautókat. Az intéz­kedés egyébként a 30 000 kö­zületi gépjármű mintegy 10— 15 százalékát érinti havonta. —30 százalékkal növeke­dett ez alatt az idő alatt. A tej­ipar fő feladata a következő években is változatlanul a la­kosság mindjobb ellátása, ezen belül tovább kell növelni a termékválasztékot, fejleszte­ni a csomagolást. A feladatok végrehajtásához egyebek kö­zött a jelenlegi napi 3,2 mil­lió literről 4,5 millió literre növelik a tejipar feldolgozó kapacitását. Szombathelyen 100 000 literes, Vácott, Keszthelyen és a Balaton déli partján 50 000 literes városellátó tejüzem épül. Csornán 100 000 literes sajt­gyár épül. Arra törekednek, hogy a me­zőgazdasági üzemektől a csúcsforgalomban is minden tejet zavartalanul átvegyenek. Ezért fejlesztik az üzemek és a termelő gazdaságok közöt­ti együttműködést. A tanácskozáson értékelték a tejipar szocialista brigád­mozgalmának fejlődését. Az elmúlt időszakban több mint 4600 fővel, 343 brigád teljesí­tette a követelményeket, je­lenleg több mint 5000 taggal 380 brigád vesz részt a mozga­lomban. Megkezdték a dohány törését pókban megkezdték a ják. A nagykátai Magyar—Koreai Barátság Tsz 50 holdon termeszt az idén hevesi do­hányt. Az alsó levelek már beértek, a na- törést és szállítást. Az idei dohány jó minőségű, nagy részét cxportál­BUDAPEST Az ezredik KISZIakás Kedden Pestlőrincen, a Rá­kóczi úti KISZ-lakótelepen ün­nepélyesen átadták az ezredik lakást tulajdonosának, Sze­les Lászlónak, — a MÁV Északi Járműjavító géplaka­tosának. A társadalmi össze­fogással épült lakótelep alap­kövét 1964-ben tették le. A lakásátadó ünnepségen megjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, dr. Horváth István, a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára is. Sipos Mihályék és Nagy Isig beköltöztek új házukba Az első újjáépítek: a DKV és a PEVDi dolgozói A Szamos-közi árvíz sújtot­ta területen kedden átadták az első két, kompletten megépí­tett családi házat. Egyik Nagy- aron, Sipos Mihály tízgyer­mekes családjának adott újra otthont. A népes családon a száz­Jelentcs a tankönyv frontról Elkészülnek-e időben a könyvek? A Tankönyvkiadó Vállalat az idén csaknem 800 féle könyvet jelentet meg, mint­egy 15 millió példányban. Mint minden évben, most is nagy kérdés, hogy elkészül­nek-e a szeptemberi tanévkez­désre az iskolai könyvek? A Tankönyvkiadó illetékesei vá­laszukban elmondották: az ér­dekelt nyomdák mindent el­követtek, hogy a különböző okokból származó lemaradást behozzák. Munkaerő-átcsopor­tosítással, túlórák vállalásával gondoskodtak arról, hogy a tankönyvek kellő időben a boltokba, illetve az iskolákba kerüljenek. Otthonok kispénzű embereknek. Ahol már tető alatt a ház: a budakeszi lakótelep. Riportunk a 3. oldalon. Foto: Gábor Az általános- és középis­kolákban szükséges tan­könyveket folyamatosan szállítják a boltokba, ille­tőleg az oktatási intézmé­nyekbe. A tankönyvellátásról, a szét­osztásról ezúttal is az Állami Könyvterjesztő Vállalat gon­doskodik. A tankönywásár — akárcsak az előző években — augusztus 21-én kezdődik. Az általános iskolások saját tan­intézetükben kapják meg könyveiket, az első két taní­tási napon. Az iskolai^ árusí­tás után a feleslegesként visz- szakapott tankönyveket a könyvesboltok szeptember kö­zepéig árusítják. A gimnáziumi tankönyveket, szótárakat, atlaszokat, továb­bá a kötelező és javasolt is­kolai olvasmányokat a diákok a kerületi könyvesboltokban szerezhetik be, vidéken valamennyi gim­názium biztosítja tanulói­nak a tankönyveket: au­gusztus utolsó, illetve szeptember első napjaiban vásárolhatók meg a hely­színen. A szakközépiskolák és techni­kumok növendékei tanintéze­tükben kapják kézhez tan­könyveiket. BELFAST BOMBÁK Bomba robbant kedden reg­gel az észak-írországi Castle- derg városka egyik tanácsi irodájában. A robbanás ki­sebb károkat okozott az épü­letben, néhány szomszédos ház ablaka betört. Mint az egyik katonai szóvivő kedden közölte, bomba robbant a fő­városban is. Áldozatokról vagy sebesülésről nem érke­zett jelentés. halombattai Dunai Kőolaj­ipari Vállalat dolgozói se­gítettek. Saját brigádjuk­kal és jelentős anyagi hoz­zájárulással építettek fel a nagy család kétszobás, összkomfortos otthonát. A másikba Jánkmajtison a munkaképtelen Nagy Z sig- mond héttagú családja költö­zött oe. Az ő házukat a Pest megyei Vegyi- és Divatcikk­ipari Vállalat dolgozói építet­ték fel egy hónap alatt. . Szatmárban az árvíz utáni újjáépítés során eddig 194 családi házat adtak át a károsultaknak, de ezek közül 192-nek csak egy szobáját tették lakhatóvá. Több mint féls2ázra tehető azoknak az új családi házak­nak a száma, amelyeket vál­lalatok, üzemek saját brigád­jaikkal építenek és teljesen készen, minden felszereléssel és berendezéssel ellátva ad­ják át a tulajdonosoknak. SZERDÁN REGGEL megindul a forgalom az alsó rakparton A Fővárosi Köztisztasági Hivatal dolgozói, gépei, ahol a medrébe visszavonult Du­na megengedte, kedden meg­kezdték az alsó rakpartok takarítását. Az éjszaka fel­szedik a rakpartokra vezető útelzáró korlátokat, s szerdán reggel a folyó mindkét olda­lán ismét megnyitják az alsó rakpartokat a gépjárműfor­galom előtt. Kivéve a Parla­ment előtt: a Garibaldi utca és a Margi-híd közötti sza­kaszt, amelyet a víziparádé miatt augusztus 20-án 17 óráig zárva tartanak. Várható időjárás szerda es­tig: Északkeleten is csökkenő felhőzet, máshol kevés nappa­li felhőképződés. A keleti me­gyékben egy-két helyen még kevés cső. Az élénk északnyu­gati szél mérséklődik, szerdán napközben mérsékelt, változó irányú szél. Az évszakhoz ké­pest hűvös idő. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 7—12, leg­magasabb nappali hőmérsék­let szerdán: 20—25 fok kö­zött.

Next

/
Thumbnails
Contents