Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

MA: Nyílt légkörben 3. oldal Ezer évet késett riport 4. oldal Életének értéke 5. oldal Ä tanú távol marad 6. oldal PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I ÜNNEPI ÜLÉS PHENJANBAN A phenjami kongresszusi pa­lotában pénteken este ünnepi ülést tartottak abból az alka­lomból, hogy 25 évvel ezelőtt szabadult fel Korea a japán imperializmus igája alól. Az elnökségben Kim ír, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának elnökségi tagja, a KNDK Minisztertanácsának első elnökhelyettese, és más koreai hivatalos személyisé­gek foglaltak helyet. Az ün­nepségre érkezett szovjet párt- és kormányküldöttség Kirill Mazurovnak, az SZKP Politi­kai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének veze­tésével ugyancsak ott volt az elnökségben. Mazurov üdvözlő beszédet mondott. Tupoljev, Gagarin, Iljusin után Jakovlev is aranyérmes Alekszandr Jakovlev szovjet íépülögéptervezőrtek pénteken átnyújtották a Nemzetközi Re­pülőszövetség nagy aranyér­mét. A Nemzetközi Repülőszövet­ség nagy aranyérmét korábban megkapta többek között And­rej Tupoljev és Szergej Iljusin főkonstruktőr, Jurij Gagarin, az első űrhajós és Vlagyimir Kokkinaki berepülő pilóta. ,A7. MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 192. SZÄM ARA I FORINT 1970. AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP Izrael kínos helyzetbe hozta az Egyesült Államokat U Thant intézkedései — Támadás egy libanoni falu ellen New Yorkban, az ENSZ székhelyén, Tel Avivban és Kairóban egyaránt a fő téma az izraeliek Egyiptom elleni vádja, amely szerint Egyiptom megsértette a tűzszünetet. New Yorkban az ENSZ-főtitkárség köreiben nyugtalanságot okoz a vád és az a tény, hogy a kezdetben sokkal dinamiku­sabban Induló Jarring-misszió tényleges felújítása késleke­dik. Attól tartanak, hogy Izrael az EAK elleni vá­daskodását arra fogja ki­használni, hogy még in­kább elhúzza képviselőjé­nek kinevezését a Jarring vezette tárgyalásokra. U Thant ENSZ-főtitkár elren­delte, hogy az ENSZ fegyver­szüneti bizottsága elnökének jelentését, amelyet az izraeli panasz alapján állított összie. ne tegyék közzé' és még a Biztonsági Tanács tagjai elé se terjesszék. A főtitkár ezzel azt akarja kifejezésre juttatni, hogy a közvetítési törekvések pártatlan közreműködője kí­ván maradni. A főtitkár úgy véli, hogy mindenfajta állás- foglalás olyan ügyekkel kap­csolatban, amelyekben az ENSZ közvetlenül nem illeté­kes, veszélyeztetné Jarring tö­rékeny megbízatását. U Thant szigorúan a be nem avatkozás elvét kívánja követni ebben a kérdésben. Szombati jelentéseikben az Izfael-barát amerikai lapok sem titkolják, hogy Tel Aviv roppant kínos helyzetbe hozta az Egye­sült Államokat a tűzszünet állítólagos .megsértéséről” hangoztatott vádaskodásai­val. A hírmagyarázók rámutatnak: az amerikai kormányköröket „felbőszítette az ügy izraeli kezelésmódja” és „bizalmas úton az izraeli kormány érté­sére adták, hogy jobban tette volna, ha nem hozza nyilvá­nosságra panaszait”. Washington hivatalosan to­vábbra is hallgatásba burko­lózik az izraeli panaszokat il- (Folytatás a 2. oldalon.) Élvonalban a Ganz EKM Hat év — ezer munkaalkalom — Automata festőüzem Tízezer árammérő az újjáépítéshez Meglehetősen nagy utat fu­tott be az utóbbi években a Ganz EKM. Míg korábban értékesítési és kiviteli gond­jaik voltak, ma már az a gondjuk, hogyan tegyenek ele­get a sokféle rendelésnek. Elektromos készülékeket és mérőműszereket ' gyártanak, közöttük rengeteg árammérő órát. ' A vállalatról, mint legfris­sebb hírt megtudtuk, hogy az esztendő első felét kiviteli túlteljesítéssel zárta, s ezt kö­PAPSZIGET VÍZ ALATT Intézkedések Szentendre védelmére A fővárosnál ma tetőzik a Duna Szentendre-Papszigeten pén­teken este kilépett medréből az áradó Duna, s részlegesen elöntötte a kempinget, vala­mint a strand területét. A város vezetői még ide­jében megtettek a kellő intézkedéseket: a mozgat­ható értékeket biztonságos helyre szállították. Mivel szombaton reggel Buda­pesten 6,32 méter volt a Duna vízállása, s vasárnapra 30 centiméter emelkedés várható, számítanak arra, hogy az ala­csonyan fekvő Papszigetet tel­jesen elönti a víz. Intézkedtek Szentendre vé­delméről is. A város területén a Duná­ba torkolló vízfolyások és csatornák zsilipéit lezár­ták, s helyükre szállították az átemelő-szivattyúkat. A Duna Szobtól Dunaföldvá- rig terjedő szakaszán, várható­an nem lesz szükség jelentő­sebb védelmi beavatkozásra. vetően július hónapban is túlteljesítették az előírt prog­ramot. Ez még nem fordult elő a vállalat történetében. Öriásít fejlődött a gödöl­lői gyáruk, ahol most is új csarnokok építésével bővítenék, csökkentik a zsúfoltságot, s helyet adnak a pesti üzemek­től Gödöllőre szállítandó szer­számgépeknek. Most kezdték meg egy ötszáz személyes igen modem öltöző alapjainak le­rakását. Fölötte automata fes­tőüzemet rendeznek majd be. ahol minden műszertestet em­beri kéz érintése nélkül öltöz­tetnek a megfelelő fényű és anyagú védőruhába. Ugyan­csak a gödöllőiek nagyszerű munkáját dicséri, hogy a fel­fokozott tempó a 40—50 or­szágba irányuló kivitel mel­lett-arra is futotta erejükből, hogy tízezerrel több fo­gyasztásmérőt szállítsa­nak a hazai rendelőknek az árvizi újjáépítéshez. Egyébként ezekben az órák­ban indítják útnak Indonéziá­ba 50 ezer mérőórájukat. Jelentős partnerük a szov­jet külkereskedelem: több tarifás, a maximális fo­gyasztást jelző berendezé­seket szállítanak a hozzá­való kapcsolóórákkal. Erre azért van szükség, hogy (Folytatás a 2. oldalon.) AUGUSZTUS 20-AN A MEGYEBEN Légi parádé, csónakfelvonulás, tűzijáték Kiállítások, sportesemények, gazdag program az ünnepen A Népfront megyei elnökének tájékoztatója Az augusztus 20-i ünnep­ségeknek az idén hármas tartalma van: mindennapi kenyerünkről, alkotmányunk­ról, valamint az államala­pító I. István királyunk szü­letésének ezredik évforduló­járól emlékezünk majd meg. Megyénkben a programok megtervezését, azok lebonyo­lítását a Hazafias Népfront megyei szervezete vállalta, éppen ezért kerestük föl Csa­ld Lászlót, a Hazafias Nép­front megyei elnökét, hogy tőle kérjünk információt a nagyszabású előkészületekről. — A Hazafias Népfront minden aktivistája örömmel fogadta ezt a valóban nemes feladatot, és a legszélesebb társadalmi összefogás segítségével időben minden város, járás és község prog­ramja elkészült — mondotta Csala László. — Úgy gondolom — foly­tatta —, hogy nem volna ér­telme a müsorfelsorolásnak, inkább a jelentősebb prog­ramokra hívom föl a lakos­ság figyelmét. A megyében az ünnepségek már augusztus 18-án elkezdődnek, amikor is Dunabogdányban Szellő József, a járási tanács vb- titkára mond majd ünnepi beszédet. Augusztus 19-én is több helyütt lesz figyelemre méltó megmozdulás: Sóskút- Pusztazámoron dr. Horváth Lajos, a volt megyei föld­osztó kormánybiztos lesz a szónok, Abony községben, a Falumúzeumban is ezen a napon nyílik meg az Ady- kiállítás, este pedig bált ren­deznek. A ceglédi ünnepség egyik megkapó mozzanata lesz, amikor a Vörös Csillag Tsz elnöke átadja a vá­ros vezetőinek az új ke­nyeret. — Augusztus 20-án Pomá- zon Fábián Zoltán író, az Írószövetség titkára emléke­zik meg beszédében az ünnep hármas tartalmáról. A gö­döllői járás sok érdekes és színvonalas programjából ki­emelném a Bagón megren­dezendő Galga menti agrár­napokat, valamint az aszódi ünnepséget, amin részt vesz­nek Iklad és Domony lakói is. Munkás—paraszt és ka­tonatalálkozó sok helyütt lesz: így például Üllőn, Ecseren, Sóskút-Pusztazámoron és Abonyban. Bizonyára érde­kes és színvonalas szórako­zást nyújt majd az irodalmi színpadok Tápiószentmárton- ban megrendezendő járási ta­lálkozója, amely augusztus A közgazdasági szabályozórendszer továbbfejlesztéséről A kormány felhatalmazása tlapján a Gazdasági Bizottság latározatot hozott a közgazda­ági szabályozórendszer, ezen leiül a vállalati és a személyi övedelemszabályozás általá- ios rendszere, az egyes gaz- iasági tevékenységek eltérő zabályai, a hitelrendszer és a :ülkereskedelmi szabályozók ovábbfejlesztésének irányel­veiről. A GB megállapította, hogy az 1968 óta alkalmazott közgazdasági szabályozó- rendszer megfelel a köve­telményeknek, alapvető változtatására nincs szük­ség. kz alapelveket azonban kö­vetkezetesebben kell érvénye­síteni, a vállalatokat erőtelje­sebben kell ösztönözni a ha­tékonyság növelésére és arra, hogy a termelés fokozottan iga­zodjék a szükségletekhez, szilárduljon a népgazdaság egyensúlya, a jövedelmek elosztásában fokozottan jussanak érvényre a terv- előirányzatok. A Gazdasági Bizottság uta­sította az illetékes főhatósá­gok, illetve minisztériumok vezetőit, hogy az érdekeltek­kel együttműködve 1970. szep­tember 30-ig saját területükre dolgozzák az 1971. január 1-től érvényes szabályozóeszközök konkrét mértékét és a jogsza­bálytervezeteket. 19-én lesz. A szobi esti üa- nepségek kiemelkedő része pedig a lampionos felvonu­lás, valamint az esti kivilá­gított csónakos bemutató. 1 — A megyei ünnepséget Ráckevén rendezik, ahol S. Hegedűs László,' a Hazafias Népfront Pest me­gyei bizottságának titkára, országgyűlési képviselő mond majd ünnepi beszédet. Ekkor kerül sor az emlékplakettek kiosztására is, valamint a „Ráckevei Duna-ág” című ki­állítás megnyitására. Dél­után a Savoyai-kastély kert­jében szertorna-bemutató, a Duna-parton pedig könnyű­búvár-vetélkedő lesz. Min­denkit érdekelni fog a nagy­szabású légi parádé is, amely­nek keretében ejtőernyőug­rás, műrepülés és helikop­ter-bemutatóra kerül majd sor. Este az ünnepséget tű­zijáték és utcabál zárja majd be. — Lapunk olvasói nevében köszönöm az információt. — Én pedig megragadom az alkalmat, hogy a sajtó­ban is köszönetét mondjak a Hazafias Népfront lelkes városi, járási titkárainak, valamint az összes munkán­kat segítő társadalmi és po­litikai szervnek, azért a tá­mogatásért, amiben bennün­ket részesítettek. K. I. Kapálják a másodvetésű napraforgót Adony határában a „Március 21” Tsz asszonyai Magyar—bolgár gépipari egyezmény Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter és M. Iva­nov bolgár gépipari miniszter Budapesten egyezményt írt alá, amelynek alapján tovább fejlesztik a két ország gépipa­rának együttműködését. A két miniszter megállapo­dott abban is, hogy a bolgár miniszter vezetésével még az idén szakértőcsoport érkezik hazánkba, felkeresnek több üzemet, hogy minél előbb rear lizálhassák a mostani egyezr ményt. PTKING Iljicsov megérkezett Leonyid Iljicsov, szovjet külügyminiszter-helyettes, akiit kineveztek a szovjet—kínai tárgyalásokon részt vevő szov­jet kormányküldöttség vezető­jévé, szombaton Pekingbe ér­kezett. Chemia ’70 A szeptemberben rendezen­dő moszkvai Chemia 70 nem­zetközi kiállításon a magyar vegyipar bemutatja legújabb kozmetikai gyártmányait. Várható időjárás vasárnap estig: Időnként megnövekvő felhő­zet, egy-két helyen záporral, esetleg zivatarral. Mérsékelt, változó irányú, vasárnap mp- közben kissé megélénkülő és északira forduló szél. Hűvös éjszaka. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap: 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál szombaton 11 órakor 25 fok volt.

Next

/
Thumbnails
Contents