Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-04 / 155. szám
Néhány sor a vecsési moziról Állandóan szépül a vecsési mozi. Latzinger Gyulával, a mozi új vezetőjével beszélgettünk, aki büszkén újságolta: új, modern vetítőgépeket kaptak, mintegy kétmillió forint értékben. Ilyen gépekkel csak a budapesti bemutató mozik és a legnagyobb vidéki filmszínházak rendelkeznek. Csinosítják szépítik a berendezést, rövidesen kicserélik az ajtókat. Sajnos, a közönség egy része tűrhetetlen magatartást tanúsít, a napraforgózás bizuny alaposan megnövelte a takarítónők dolgát. Akit tettenérnek, azzal a legszigorúbban fognak eljárni. Még egy hír: jubileumi külön előadási verseny folyik Pest megyében, és ezen a vecsési mozi jelenleg a második helyen áll. Szerda, szombat és vasárnap délután is tartanak külön előadásokat. Az igen szervezőkész és jó szakember üzemvezető bizonyára még sokat tesz a közönség pnegtartásáért és visz- szahódításáért. —szatti— BÁLOK A Monori Járási Művelődési Házban ma este 8 órától bál lesz. Zene: Little Boys. ★ Az üllői, művelődési otthonban ma este 6—11-ig lesz bál. Játszik: a Florida együtte . Holnap délután 5—10-ig ugyanitt az Alfa együttes zenéjére táncolhatnak az üllőiek. — Szombaton és vasárnap ismét az Uránia együttes zenéjére táncolhatnak a vecsé- siek a művelődési házban. MOHOB'VlDfD P ÉSJ MEGYEI HÍR-L XII. ÉVFOLYAM. 155. SZÁM 1910. JÜLIUS 4., SZOMBAT íratás előtt a mendei tsz-ben • Késsen állnak a liomhágnak • Jónak ígérkeaik a termés • Kazlakban a lucerna A mendei Lenin Tsz-ben jártunk, s érdeklődtünk: hogyan állnak közvetlenül az aratás előtt. Mint megtudtuk, felkészültek a betakarításra. Tavaly vettek két SZK 4-es kombájnt, amelyeket sikerült üzemképes állapotba hozniuk. A traktorosok csupán az indulási parancsszóra várnak, s máris felbúghatnak a földeken a gépek. — Mennyi az aratnivaló? — kérdeztük. — Őszi árpa: 135 hold, búza 403, borsó 100, lencse pedig 30 hold. Ebből kézi aratás csak éppen annyi lesz, amit a gépek nem tudnak levágni a domboldalakon. — És mikor hangzik el majd a kezdési parancs? — Előreláthatóan a jövő héten. A termés jónak ígérkezik, árpából tizennégy, búzából tizenhárom, borsóból nyolc, lencséből öt mázsa A nyitásra még várni kell Korszerű húsbolt épült Úriban Űriban most került sor a fogyasztási szövetkezet 3. számú húsboltjának műszaki átadására. A Nagykátai Járási Építőipari Ktsz 230 ezer forintos értékben, határidőre készítette el az épületet. A bizottság az átadás alkalmával megállapította, hogy a ktsz jól dolgozott, csupán kisebb hibák fordultak elő. A korszerű épület máris megnyerte a lakosság tetszését. A húsbolt üzlettere jó nagy. A húsfeldolgozáshoz külön csontozószobát, a tisztálkodáshoz pedig külön mosdófülkét építettek. A hófehér csempéikkel kirakott, hét lég- köbméteres hűtőkamra minden követelménynek megfelel. A vevők a nap bármely szakában friss töltelékárut és tőkehúst vásárolhatnak. A szép épületben a község lakossága egyelőre — sajnos — csak gyönyörködhet. A húsboltot a forgalomnak átadni még nem lehet, mert hiányoznak belőle a berendezési tárgyak. Az üzlet megnyitására ezért előreláthatólag csak július végén kerülhet sor.-ky ÜGYELETES ORVOS Gyomron: dr. Altorjai Károly, Monoron, Gombán, Be-, nyén: dr. Bató László (MonorJ Bocskai u.^ Monori-erdő és Nyáregyháza, Vasad: dr. Marjai Viktor, Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Nagy Lajos tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár Monoron: a Fő téri, Vecsésen: a János utcai. A legalkalmasabb felelet Nagy beteg volt egykor a monori csizmadia. Ellátogatott ezért hozzá egy alkalommal régi, kipróbált barátja, az örökké tréfás kedvű pilisi borbély, ki most kivételesen szokatlanul komoly arckifejezéssel mutatkozott. — Csakhogy eljöttél végre, szerelmetes komám! — örvendezett betegágyán halovány mosollyal a lábbelik derék készítője. — Hírül vettem nehéz állapotodat — kezdte a borbély —, hát már csak gondoltam, illő, hogy tiszteletemet tegyem nálad, pajtás. No, mi a baj? ... — Kegyetlenül rosszul vagyok, hallod-é — kesergett nyomorúságos hangon a beteg, az ágya szélére letelepült barátnak. — Semmiféle ételt nem tűr meg a gyomrom. Az erőm napról napra úgy fogy, mint a sápadó holdvilág. A szemeim is egyre hólyagosodnak. Ha csak egy percenetre is felmerészkedek tápászkod- ni ágyamból, hát a térdeim ágy inognak, akár a düledező Illványok. Egyszóval: nincs iártányi erőm. Az álom is elkerül, mint görcsös karót az eb. És csak vergődöm, hánykolódom partra vetett halként éjről-éjszakára. — No hallod, komám, akkor éppen eleged vagyon! — bólogatott részvéttel a pilisi borbély, de a csizmadia leintve, tovább folytatta szívbe- markoló panaszolkodását: — Aztán tudod, testvér, tetőtől talpig csupa láz gyötör, emiatt szinte kibírhatatlan szomjúság pokla égeti a nyelvemet, torkomat. Innom pedig egy árva kortyocskát sem szabad! Kedves jó barátom, ha kérdezősködnek felőlem pilisi meg más egyebütt lakozó igaz cimboráim, újságold el nekik az összes bajaimat! Azt feleli néki erre a borbély: — Bocsáss meg, édes komám, de ennyi mindent, amit te nékem szép sorjában siralmas állapotodról elmondottál, aligha• bír megtartani az emlékezetem ... Van egy pompás ötletem: — Mi lenne az? — nyög fel a súlyos beteg. — Hát ha majd kérdezősködnek felőled az ismerősök, röviden csak annyit felelek nékik, hogy meghaltál. Hiszen őszintén szólva úgyis ez a veleje a dolognak? No, nem igaz, pajtás? ... Néhány pillanatnyi csend. Megrökönyödik a csizmadia, majd mérges morgásba kezd. Éppen szidni akarja a borbélyt, de az már kámfor módjára elpárolgott a szobából. Rakovszky József átlagtermést várunk holdanként. Ez a mennyiség több a tervezettnél, és a tavalyi tényleges termésnél is. — Raktározás? — Most fertőtlenítjük a magtárakat, elkészült a kom- bájnszárű. Üzemképesek a tisztító- és szállítógépek. Szerződést kötöttünk a terményforgalmi vállalattal, így lesz olyan eset, amikor a gabonát a kombájntól egyenest a vállalat átvevőhelyére szállítjuk. — Egyéb időszerű munkálatok? — Az első kaszálásű lucerna kazlakban van már, a második kaszálást most hordjuk be és rakjuk kazlakba. Az első kaszálás eredménye holdanként tíz mázsa, ez a mostani jobb lesz. Lekaszáltuk a réteket is, a szénát is hordjuk. Elkészültünk a kukorica első kapálásával, több mint a felét már másodszor is bekapáltuk. Készen vagyunk a cukorrépa második kapálásával. Mindezt a mendei tsz vezetőségétől hallottuk, s ha ösz- .spegezzük szavaikat, megállapíthatjuk, hogy a Lenin Tsz- ben zökkenő nélkül sikerül az idei kenyérnekvaló betakarítása. M. J. ÚRIBAN vb-ülést tartanak ma délelőtt 9 órakor. Napirendje: jelentés i. lakosság szolgáltató ellátásának helyzetéről. GYÖMRŐI HÍREK A gyömrői kulturális napok befejezéseként ma este 8 órakor a Mányaréten emléktábortüzet rendez a Rákóczi emlékoszlopnál a járási KISZ- bizottság, a Hazafias Népfront gyömrői elnöksége és a gyömrői Zalka Máté KISZ- szervezet. Az évfordulóról Berla Ferenc járási KISZ-titkár emlékezik meg a tábortűz mellett, utána rövid műsor lesz. ★ Mintegy 800 forint gyűlt össze a Rozmaring tánc- együttes, valamint az Erkel Ferenc kórus műsorán az árvízkárosultak számára. Sajnos, a megváltott jegyek tulajdonosai közül igen sokan nem voltak kíváncsiak a két együttes produkciójára. A Rozmaring együttes egyébként a linóit vasárnapi két fellépésével zárta az első félévi szerepléseit. Sikerrel képviselte járásunkat Nagykőrösön, a megyei népi tánc bemutatón, este pedig az úri Ki mit tud? győzteseivel együtt adott műsort Üriban. Az együttes fiúszereplői fellépnek még a ma esti tábortűzi műsoron. (—ás) Jegyzet A monori-erdei strandról lenegy zenés szórakozóhely. Nem kellene nagy költség ahhoz, hogy szombaton és vasárnap egy-egv zenekar a táncolni vágyók igényeit kielégítse. Nem beszélve arról, hogy üzletnek sem volna rossz. Szép az erdei strand', de nr felejtsük el: a szépség ma má: nem elég. Üzleti és kereske delmi érzék kell minden intézmény, szórakozóhely vezetéséhez. Reklámozzuk tehát bátran az erdei strandot, akár 4-es műúton nagy transzparensekkel, a befektetés megtérül. Ismerjék meg minél többet, látogassanak el sokan és gyakran e kedves kis hely szép fürdőjébe. r-szatti— A nagy kánikulában érthetően sokat gondolnak az emberek a strandok hús vizére, és aki csak teheti, az elméletet felváltja a gyakorlattal. Nagyon népszerű, járásunk egyik legkedveltebb helye ilyenkor az erdei strand. Kellemes hideg vize, árnyas fái, a szép környezet sok pihenőnek szerez kellemes órákat. De még többnek szerezhetne. Nem láttam egyetlenegy reklámot a járásban, amelyik a strandot népszerűsítette volna. Pedig idejétmúlt már az a mondás, hogy „a jó bornak nem kell cégér”. Ellenkezőleg: a jó bor- i nak is kell hogy piacra találjon. Hiányolom a zenét a strandról. Monori-erdőn nincs egyetGazdag nyári program A napokban a tápiósülyi művelődési házban jártam. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen élet folyik a vakáció alatt. Bácskai István igazgatót benn találtam a könyvtárszobában. Elmondotta, hogy változatlanul sok olvasójuk van mind a fiatalok, mind az idősebbek köréből. Éppen ezért, a nyári idény alatt sem szünetel a könyvtár. A tápiósülyi ÁFÉSZ ezer forinttal járult hozzá a művelődési ház könyvtárának fejlesztéséhez. A, könyvhéten á művelődési ház összejövetelt rendezett, amire sokan eljöttek. Szép kiejtésével kitűnt a szavalok közül Szabó Katalin, most érettségizett diáklány. A közönség között az igazgató 14 értékes könyvet sorsolt ki. Nagy eseménye volt még ennek a hónapnak a 8. osztályt végzett úttörők KISZ-taggá avatása.' Az idősebb KISZ- esek megvendégelték fiatalabb társaikat Jelenleg ötvenen vesznek részt a tánctanfolyamon, és most van szervezés alatt a Pekingtől—Gdynidig A világjáró vecsési szervízszerelő Gabika Lengyelországban jeles volt A vecsési Achim utcában lakik Krieszl Antal, a Ganz- MÁVAG szervizszerelője. Ö is azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik a világjárást munkájukból kifolyólag űzhetik. Öt bízta meg ugyanis a nagyvállalat az exportvonatok garanciális javításával. így került ki 1963 nyarán három társával együtt Kínába. Tíz hónap alatt Pekingtöl Sanghajig több helyen megfordultak. Számos fénykép és egy gyönyörű, papírvékony porcelánváza emlékeztet otthonában erre az útra. Mintegy másfél év után a föld másik féltekére utazhatott, Argentínában kapott munkát vállalatától. Másfél évre mentek ki, hatan, és családjukat is elvi- hették. Repülőn utaztak. Kislánya, Gabika ekkor ötéves volt, s amikor megérkeztek, argentin szokás szerint előkészítő iskolába került. A kint töltött idő alatt Gabika elég jól megtanult spanyolul. Alig két évet töltöttek itthon, amikor a vállalat kiküldte őt Lengyelországba. Rövidesen családja is utána ment. Székhelyük Gdynia lett, ahol öt társával, s azok családjával laknak együtt. Valószínűleg 1972 tavaszán jönnek végképp haza. Most szabadságukat töltik itthon. Így sikerült Krieszl Antallal egy rövid beszélgetést folytatnom világjáró élményeiről. Hogyan éltek Argentínában? — érdeklődtem. — Sok érdekes élményben volt részünk. Kellett egy bizonyos idő, amíg hozzászoktunk az ottani éghajlathoz, az argentin szokásokhoz. Érdekes, hogy Argentínában mintegy hárommillió magyar él, és valóságos kasztokat alkotnak. Az első világháború után kivándoroltak nem érintkeznek az úgynevezett „második kaszttal”, a 45 után kivándoroltakkal. Ez az első két csoport végképp nem érintkezik az 56 után ki- kerültekkel. Sokan közülük teljesen tájékozatlanok a jelenlegi magyarországi viszonyokról. Lengyelországi élményeim? Igen megszerettük a lengyeleket. Kislányom, Gabika, aki idehaza elvégezte a második osztályt. Gdyniában lengyel iskolába került. Egy és oszszót sem tudott lengyelül, év végére a harmadik tályban jeles bizonyítványt kapott Ehhez csak gratulálni tudunk Gabikának, valamint a papának is, aki becsületes munkával szolgálja a távoli országokban hazánkat. Pápay Iván motoros- és autóvezetők tanfolyama. Amennyiben a jelentkezők száma eléri a negyvenet, a tanfolyam azonnal beindul. So/kan szeretik a színlelő adásokat. Ezért most folynak a megbeszélések a Déryné Színházzal. Az előadásokra olcsó bérletek kiadását tervezi a művelődési ház igazgatója. Nemrég jöttek haza országjáró kőrútról a fiatalok, s máris új, kétnapos kirándulást szervez a művelődési ház, amire nemcsak ifjak, hanem a felnőttek jelentkezését is várják. Útirány: Eger, Lillafüred, Debrecen. A részvételi díj körülbelül 150 forint lesz. A gazdag programban színházlátogatás és fürdés is szerepéi, A közelmúltban nem is egy tudósítás adta hírül, hogy a sülyi művelődési ház környéke eléggé elhanyagolt. Nos, ez már a múlté! A tavasszal ültetett díszcserjék szépen zöldellnek. A parkban az utak rendezettek. A padok azonban még hiányoznak. A művelődési ház igazgatója iglen örülne, ha a községben működő gazdasági egységek szép padokkal látnák el a parkot. Természetesen a pad támláját vagy ülését ötletes reklámozás céljára is felhasiználhatják. (krátky) USZÓTANFOLYAM INDUL MONORON A négyhetes tanfolyam 12 foglalkozásból áll. Jelentkezni lehet hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 9-től 12 óráig a monori strandon a tanfolyam vezetőjénél, Blaskó Mihályinál. NEM SIKERÜLT A RAJT A TOTÓ-KUPÁBAN A Kiskunfélegyháza elleni szép győzelem után mintegy félezer szurkoló vállalkozott arra, hogy a pokoli melegben végignézze a Nyári Kupa totómérkőzést a Budafok csapata ellen. Az első félidőben néha a taps is felcsattant a nézőtéren. Ötletesen, szépen játszott a vecsési együttes, csakúgy, mint a bajnokságban — ám a befejezések nem sikerültek. Ebben a játékrészben kitűnően játszott László irányító középcsatárt és nagyon ügyesen mozgott Szűcs Attila bal szélen. Sajnos, vele már nem számolhatnak a vecsési szakvezetők, hétfőn bevonult katonának. Szünet után nagyon visszaesett a vecsési gárda, feljöttek a vendégek, és bizony csak egy nagyon jóindulatú büntetővel sikerült otthon tartani az egyik pontot. Rangos társaságban játszik nyáron a vecsési gárda A Budafok, az Almásfüzitő, a Kossuth KFSE, a Bakonyi Vegyész, a KISTEXT, a Győri, Dózsa és az Esztergom csapataival mérkőzik a VIZÉP. Érdekessége a mérkőzéseknek, hogy a jugoszláv totóban is szerepelnek. Előfordulhat tehát, hogy a rapszodikusan szereplő vecsésiek egy hazai mérkőzése után a belgrádi szurkolók is szidni fogják a VIZÉP csapatát, mint ahogy vasárnap a hazai szurkolók tették. £ (-0 MAI MŰSOR MOZIK Gomba: A hallgatag ember,' Gyömrö: A bűntény majdnem sikerült. Maglód: Elvira Madigan. Monde: A hármas manőver. Manor: Történelmi magánügyek. Nyáregyháza: Gyöngyvirágtól, lombhullásig. Péteri: Bolondok hajója. Pilis: A halál 50 órája I—II. Tápiósáp: Fehér farkasok. Tápió- süly: Az öregember és a gyerek. Űri: Légyfogó. Üllő: Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk? ... Vasad: Pál utcái fiúk. Vecsés: Férfiak hallgatása. Ma és holnap Maglódon, 6-án és 7-én Mendén, 27-én és 28-án pedig Gyömrőn játsszák az Elvira Madigan című színes svéd filmet.