Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-04 / 155. szám
1910. JÜL1US I., SZOMBAT ™*Mír§ap 5 Tegnap: idegenforgalmi szimpozion Ma: PEVDI-nap A SZENTENDREI HETEK PROGRAMJÁBAN SURÁNY Hat új törpe csápos A szentendrei hetek keretében tegnap délelőtt idegenforgalmi szimpóziont tartottak Szentendrén, a városi tanács dísztermében. A meghívottak között ott volt Lénával István, a megyei párt- bizottság titkára, Szöllősi Sándor, a megyei tanács vb-elnök- helyettese, és Sívó Tibor, a Belkereskedelmi Minisztérium vendéglátó- és idegenforgalmi főosztályának vezetője is. A megjelenteket Kirilla Ferenc, a Szentendrei Városi Tanács vb-elnöke üdvözölte, és röviden ismertette Szentendre idegenforgalmi jelentőségét. A vitaindítót dr. Tamás György, az Országos Idegenforgalmi Tanács titkára tartotta. Az idegenforgalom előtt álló feladatokkal foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy kettős folyamat érvényesül: egyrészt az emberek pihenés, kikapcsolódás utáni vágya, másrészt az a gazdasági folyamat, amely lehetővé teszi, hogy ezt az igényt kielégíthessék. A továbbiakban meghatározta az idegenforgalom helyét és jelentőségét, majd felhívta a figyelmet a részérdekek és az egységes érdek összehangolására. Az előadást vita követte. A jelenlevők ezután megtekintették a papszigeti campinget. A szentendrei hetek eseménysorozatában ma is gazdag program várja a látogatókat. Délelőtt 10 órakor a városi tanács dísztermében PEVDI- nap kezdődik. A Pes megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat sajtótájékoztatót tart. í Délután 3 órakor ismét a j Dzsesszfeszfivál Cegléden — Prímás úr, ezt még egyszer húzza el, de ide a fülembe!... (Zsoldos rajza) PEVDI szakemberei találkoznak vendégeikkel majd divat- bemutató következik. 17 órakor kisfilmbemutatót tartanak a József Attila művelődési központ Barlang-helyiségében. A vadászati világkiállításra eddig — hazánkon kívül 16 ország :ele,ntkezett: Belgium, Bulgária, az Egyesült Arab Köztársaság, Etiópia, Finnország, Hollandia, Irán, Jugoszlávia, Kenya, Lengyelország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Svédország és a Szovjetunió után tizenhatodikként a napokban küldte el hivatalos jelentkezését Kelet-Afrika egyik legnagyobb vadászati múlttal rendelkező országa, Tanzánia. Ez asz ország nemcsak / hatalmas vadállománya, hanem fejlett vadgazdálkodása és magas fokú természetvédelmi kultúrája révén is ismert, vadvédelmi rezervátumai jó néhány kipusztulóban levő állatfajnak nyújtanak biztonságos „otthont”. Az 1971-re Budapesten megrendezésre kerülő vadászati világkiállításon Tanzánia önálló nemzeti bemutatón állítja ki híres nagyvadtrófeáit. A Káromkodóstatisztika Dr. Paul Cameron, a detroi-, ti Wayne egyetem pszicholó-, 'gusa kétéves megfeszített ‘munkával a következő felfedezésre tett szert: különböző munkahelyen dolgozók közül ‘a legkevesebbet a titkárnők káromkodnak — csak minden 1kétszázadik szavuk káromkodás. Az egyetemi hallgatóknál. minden 14. szó, viszont azi építőiparban dolgozóknak 'minden negyedik szavuk ká-< ‘romkodás. I A kobra fogai Halálra marta egy kobra Fuad Sargus 24 éves török kígyóbűvölőt, amikor produkcióját mutatta be egy teheráni lokálban. A kígyóbűvölő néhány perc múlva a helyszínen meghalt. Sargus nem tudta, hogy a kobra korábban eltávolított méregfogai újra kinőttek. A negyedik ötéves terv közműfejlesztési programjának alapját az idén a fővárosban vetik meg: ehhez mért az 1970-es beruházások körülbelül másfél milliárd forintos nagyságrendje. Ebből a pénzből számottevő összegek jutnak a vízellátás javítására; ritka antilopfajok mellett be- hiutatnak hatalmas elefántagyarakat, leopárd- és orosz- lánbőröket, orrszarvú-, kaffer- foivaly, vízilótrófeákat. Nagy érdeklődésre tarthat számot a vadász szafárik — vadásztáborok — bemutatója is. a fővárosnak adott vízmennyiség ebben az évben napi 36 000 köbméterrel, a csőhálózat hosz- sza pedig körülbelül 70 kilométerrel gyarapszik. Az időnként fellépő vízhiány teljes megszüntetésével az idén még nem lehet számolni, annyi azonban bizonyos, hogy az előző évieknél jóval kevesebben bosszankodnak majd az alig csepegő csapok miatt. A snrányi vízmüvet újabb hat törpe csáposkúttal bővítik, az így nyert többletvíz körülbelül Szeged egynapi fogyasztásával egyenlő. Az idén befejezik a 20 000 köbméteres kőbányai tároló- medence építését, s megkezdik a 1600 milliméteres főnyomóvezeték lefektetését a Duna-partján. CSALÁD ÉS OTTHON Gyermekruha-bemutató Másodízben rendezte meg szövetkezeti és vállalati termelőivel közösen a HUNGA- ROCOOP Magyar Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat gyarmekru- ha-kiállítását. A modelleket 11 szövetkezet és 3 állami vállalat készítette. Több mint 25 országgal állnak kapcsolatban. A tervezők a most bemutatott ruháknál a színek kiválasztásánál a vidám, barátságos hatások elérésére törekedték, a szabásvonalak tekintetében pedig a könnyen kezelhetőség, egyszerű vonalvezetés volt a fő szempont. E téren azonban mégis lenne még mit változtatni. Nagyon mutatás a csat és a gomb, de a gyerekek öltözködését megnehezíti, az ügyetlen ujjak nem mindig birkóznak meg velük. Ugyanígy nehezen elképzelhető, hogy 12—14 éves fiúk örömmel veszik fel a rövid nadrággal tervezett öltönyöket Az összbenyomás mégis jó volt, különösen szépek voltak a testvérpár összeállítások. A gyermek ünneplő ruhákat gyakran díszítik a nagyon dekoratív magyaros hímzéssel. Képünk egy ilyen együttest ábrázol. A papri- kapiros könnyű szövetmellényeket bárki otthon elkészítheti s a hímzés előnyoma- tása, kivarrása sem boszorkányság. Ahol a fonalat megvásároljuk, szívesen adnak tanácsot milyen színeket használjunk. k. uk. Eddig 16 ország jelentkezett a vadászati világkiállításra , 1970. július 4., szom- • bat, Ulrik napja. A nap kél: 3.51, nyugszik: 19.45 órakor. A hold kél: 4.0S, nyugszik: 20.44 órakor. — Siklóson a megyei és 'járási tanács kerámia művésztelepet alapított A várhoz felvezető út mentén találná a várudvart és a volt kolostort, ahol a művészte- ■lep otthont kapott. Évente 5 héten át, páros években külföldi mesterek részvételévet szimipozian-t tartanak. Idén július 15-től augusztus 20-ig Ausztriából, Lengyelországból. Svédországból, Norvé- giábót Finnországból, a Szovjetunióból, Csehszlovákiából és Jugoszláviából jelezték érkezésükét. A szim- poziont augusztus 20-án kiállítással zárják. — A tervek szerint ez év •végén vehetik birtokukba a •fővárosiak a Kacsóh Pongrác útnál a MÁV ceglédi vasútvonala felett épülő hidat. Magyar plein air Pacsirta 125 ÉVVEL EZELŐTT, 1845. július 4-én született' Szinyei Merse Pál, a neves festőművész. Régi nemesi család sarja (apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja), aki kezdettől a művészeteik felé orientálódik. Kultúrált, széles látókörű apja támogatja fia festőszándékát, s 1864-ben beíratja a müncheni Művészeti Akadémiára. Szinyei azonban kitűnő mestereitől csak a biztos rajztudást,j a szerkesztés szabályait tanulja el, akadémikus formanyelvüket sohasem veszi át. Már fiatalkori műveiben megmutatkozik közvetlensége, művészetének egyéni hangja, színgazdagsága. A magyar plein air festészet megteremtője, a modem magyar pik- tura első magyar képviselője a nyugat-európai kortársakkal egyidőben fedezi fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának lehetőségeit (Hinta, Majális, Pacsirta, Pipacsos rét stb.) és teremti meg gazdag színvilága, realista táj- és portréművészetét. 1905-ben nagy sikerű kollektív kiállítást rendez a Nemzeti Szalonban; még ugyanebben az évben kinevezik a Képzőmű-! vészét! Főiskola igazgatójává, s ezt a tisztségét 1920. februárjában bekövetkezett haláláig meg-, tartja. 1 — Megnyílt a második •Pécsi Ipari Vásár és Kiállítás, mely 10 napon keresztül várja vendégeit. A lottó nyerőszámai: 39.50,51,59,72 • — Ez év végéire elkészül a •fővárosban Pest megye határáig a 11. számú főközlekedési út burkolata. 1 — A 20. au AKÖV (MÁ- •VAUT) közli, hogy menetrendmódosításokat léptetett életbe a Gödöllő, Isaszeg, Dány, Zsámbok és a Gödöllő, VácszenitLászló, Jász- flényszaru autóbuszvonalakon. * • — Az Egyesült Izzó gyáregységei közül a váci tv- és alkatrészgyár dolgozói nyújtották be a legtöbb újítást ez évben.: öt hónap alatt ötvenötöt. • — Jövőre — Győr várossá nyilvánításának 700. évfordulójára — hatalmas vásár- és sportcsarnok épül a kis- kuti ligetben. Attól kezdve ez ad majd otthont a következőkben évente megrendezésre kerülő Győri Ipari Vásárnak és Kiállításnak. — A mezőgazdaság állatai szektorában dolgozó nők •és a fiatalok helyzetéről tanácskozott tegnap a ME- •DOSZ központi vezetősége. — Megkezdték Vas ane-. gye műemlék kataszterének összeállítását Az eddigi nyilvántartások 200 műemlék.; ellegű, 37 műemlék- és két romépületet tartanak számon, — Budapesten, a Batthyány tér rendezési tervének megfelelően már hozzálát-' tak a szentendrei HÉV-vég- állomás kiépítéséhez, s ugyancsak a Batthyány tér rendezéséhez . kapcsolódva formálják át a Clark Ádám tér arculatát közlekedési' irányait. — Helyesbítés. Vöő Imrének, a szigetszentmiklósi Falumúzeum vezetőjének információját közöltük tegnapi számunkban, mely szerint nyolcemeletes öröklakástömb épül Szigetszent- miklóson, a József Attila lakótelepen, s a háztömb földszintjére üzletsort terveztek. Misetá János, az MSZMP szigetszentmiklósi csúcsvezető titkára tegnap telefonon, kérte e hír helyesbítését, miszerint az örökíakástömb ö emeletes lesz és sajnos, üzletsor nélkül épül. — Bélyeggyűjtők járási találkozójára kerül sor vasárnap délelőtt a tápiószent- mártoni művelődési központ (klubjában. A találkozón (minden érdeklődőt szeretettel várnak. Halál a síneken Tilos helyen, körültekintés nélkül akart átmenni a sineVenni, cserélni, eladni akar? DÍJMENTESEN hirdetjük eladó ingatlanát INGATLAK adás-vételi ügyével forduljon a PEST MEGYEI INGATLANKÖZVETÍTŐ VÁLL KÖZPONTJÁHOZ ÉS KIRENDELTSÉGEIHEZ Központ: Budapest V., Kálmán I. utca 13. Telefon: 112-842 Kirendeltségek: CEGLÉD Körösi u. 11. Tel.: 261 ÉRD Diósdi u. 34. GÖDÖLLŐ Dózsa Gy. u. 12. Tel.: 305 VÁC Széchenyi us rsk: 673 NAGYKATA Bajcsy-Zs. u. 22. DUNAHARASZTI Dózsa Gy. u. 1. Tel.: 61 GYÁL Iglói u. 24. SZENTENDRE Kossuth L. u. 36. Tel.: 624 A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.35: Rákóczi induló. 4.30: Hírek, időjárás jelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól — reggelig! Közben: 5.00: Hírek, idő járásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Fontos időjelzés. 6.00: Hírek, időjárásjelentés. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek, idő járásjelentés. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Fontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika, n. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Orvosi tanácsok a zajártalomról. 7.50: Múzeumok és kiállítások programja. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Híreik, időjárásjeientés. 8.05: Műsor- ismertetés. 8.30: Lányok, asszonyok. Balyó Mária műsora. 8.45: A Kölni Rádió Szimfonikus zenekarának hangversenye. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek, idő járásjelentés. 10.05: őserdőben, sivatagban. Útibeszámoló Hl. rész. 10.17: Edwin Fischer és Wilhelm Backhaus zongorázik. 10.50: Tóth Ferenc: A Duna mentén. Fúvós- zenekar. 11.09: Rádiószúiház. Öröklakás. 11.59: Pontos időjelzés. 13.00: Harangszó. Déli krónika. 13.30: Zenei anyanyelvűnk — 39. rész. 13.30: Melódiakoktél. 13.50: Apai aggodalom. Földes György jegyzete. 14.00: Kóruspódium. 14.10: Szilárd Béla táncdaiaiból. 14.30: Kis magyar néprajz. Ortu- tay Gyula műsora. 14.35: Üj Zenei Újság. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek, időjárásjeientés. 15.05: Hét végi külpolitikai figyelő, 15.30: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeme műsora. 16.05: Rádióreklám. 16.08: Magyar Parnasszus. Novellafüzér. 16.39: Szombat délután ... Boros János műsora. 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek, Időjárásjelentés. 17.05: Szombat délután — folytatása. 18.08: ÜJ lemezeinkből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.30: Nóta- és népdalest. 30.09: örökölni akarunk! Rádió szatíra. 31.00: New Orleanstől a világhírig. Louis Armstrong. 70. születésnapján. 31.59: Pontos időjelzés. 33.00: Hírek, idő járásjelentés. 33.15: SporthxradőT 33.35: Táncoljunk! 34.00: Hírek, idő járásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. 0.55: Hírek, időjárásjeientés. 1.00: A Melódiakoktél =. folytatása. L56: Himnusz. 3.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.30/ Torna. 6.30—0.05: Azonos a Kossuth rádióval. 8.05: Dallal, tánccal á világ körül. 8.45: Külpolitikai figyelő (Jsm.). 9.00: Operett. Rátonyi Róbert műsora <ism.). 9.45: válaszolunk hallgatóinknak! 10.00—13.00: Zenés műsor Üdülőknek, közben 10.30—10.33: Német nyelvű hírek. 11.00—11.05: Hírek, időjárásjeientés. 11.05—11.08: Angol nyelvű hírek. 11.30—11.33: Orosz nyelvű hirek. 11.45:—11.50: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Schumann- és IS ratmis-müvek. 13.00: Hírek, időjárásjeientés. 13.03: Kórusok, hangszerszólók. 13.30: Himnusz az időhöz. Mai finn költők versei. 13.46: Hirek és vízállásjelentés. 14.00—15.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: Orvosi tanácsok a zajártalomról (ism.). 15.05: Fischer Annie zongorázik. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.00: Hírek, idő járás jelentés. 16.05: Geszty Szilvia és Theo Adam operafelvételeiből. 16.35—17.45: A hét műsorából (ism.). 17.45: Találja ki, hol járunk? Földrajzi fejtörő. 18.00: Hírek, idő járás jelentés. 18.10: Húszas stúdió. Diákok tógában, farmerben. 19.03: Berlioz: Fantasztikus szimfónia. 19.51: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika n. kiadás. 30.35: ÜJ könyvek (ism.). 30.38: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 30.59: Csajkovszkij : Anyegin. Háromfelvonásos opera. Közben: 22.07: A Kalevala földjén. 33.00: Hírek, időjárásjelen- tés. 33.50: Szíj jártó Jenő: Zoborvl- déki lakodalmas. 34.00: Hirek, idö- jár ás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Magyar és idegén nyelvű vízjelzőszoigálat. URH 16.00: Hirek, időjárásjeientés. /(Azonos a Petőfi r.-val.) 16.05: A zene nem ismer határokat. 16.40: Joan Sutherland és Simándy József operettdalokat énekel. Sztereo! 17.10: Ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárásjeientés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.58: Hidas Frigyes: Concertino vonószenekarra. 19.09: Operarészletek. 19.58: Dizzy Gillespie zenekara játszik. Sztereo! 30.38: Richard Strauss: A kufárok tükre — dalciklus. 31.09: Rádiószínház. A hóember. 31.46: Az MRT szimf.- zenekarának Mozart-matinéja a Zeneakadémia nagytermében (feiv. ism.). Sztereo! 33.00: Hirek, időjárásjelentés. 33.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: Kertbarátok (ism.). 10.06: Pajkos diákok. Suppé operettjének tévéváltozata (ism.). 11.05: Szabálytalan nyelvtanóra H. rész (ism.). 15.33: Szívesen néztük, (ism.). 16.55: Alba Regia napok. Videoton Interjazz Fesztivál I. rész. 17.20: Antenna. 18.00: Hírek. 18.05: Reklámmüsor. 18.15: Pécs- Baranya műemlékei. Magyar rövidfilm. 18.35: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 19.20: Cicavízió. 19.30: Próza a pódiumon. Sánta Ferenc: Bíró Juli. 20.00: Tv-hír- adó. 30.30: A törvény. Magyarul beszélő francia film (14 éven felülieknek). 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40: Éjszakai bemutató. Harold Pintér: A szerető. Tv-játék (16 éven felülieknek). ken a dunaharaszti állomáson Jánosi Lászlóné 68 éves háztartásbeli és egy személyvonat halálra gázolta. — Országos állatvásárt ■tartanák ma Abonyban, országos állat- és kirakodóvásárt vasárnap Pilisen* hét- (fön Ráckevén. Füstbe ment kibékülés? Onassis görög hajótulajdo- !nos és neje, Jacqueline kibékülése úgv látszik füstbe- (ment. Onassis minden indoklás nélkül lemondott égy földközi-tengeri hajózást, (melyre a többi között meghívta Bean, Strafford és McDivitt amerikai asztronautákat is. A „Hristina” jachton rendezett körúton akarták Onassis és felesége állítólag demonstrálni, hogy veszekedéseik után (a hajótulajdonos gyakori látogatásai miatt Maria Callasnál), végleg kibékül-, tek. Köszönetéin fejezem ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik felejthetetlen drága jő férjem Patonai László temetésén megjelentek, sírjára köszörűt, virágot helyeztek. A gyászoló Patönai család. i