Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-03 / 154. szám

1970. JÜLIUS 3., PÉNTEK MST MEcrei kMítIop Elhunyt Szőnyi Miklós Sronyi Miklós, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Ha­záért Érdemrend tulajdo­nosa, a Pest megyei Párt- bizottság, a Vas- és Fém­ipari Dolgozók Szakszerve­zete központi vezetőségé­nek, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, a MÍG ÉRT Vállalat igaz­gatója váratlanul elhunyt. Temetéséről később törté­nik intézkedés. Az MSZMP Pest megyei és Budapesti VI. kerületi Bizottsága Az új váci járás Nagyobb anyagi erővel 1970. június 30.: egyesült a szobi és a váci járás — váci járás néven — az Elnöki Ta­nács rendelete alapján. Előnyös-e az egyesülés? — tette fel a kérdésit Balogh László, az új Váci Járási Párt- bizottság titkára az új járási pártbizottság alakuló ülésén? Válaszolt is rá: előnyös lehet, mert az új járás feltételei sokkal jobbak. Hogy mennyire sikerül az előnyösebb helyze­tet kihasználni, az főleg a já­rási pártbizottság hatékony A legtöbbet az ember tehet TALÄN MÁSNAK IS FEL­TŰNT már, hogy amikor egy üzem, termelőszövetkezet, ál­lami gazdaság, vagy más vál­lalat gazdasági tevékenységé­ről van szó, nagyon kevés szó hangzik el az emberről. Kü­lönösen így van ez akkor, ha kevésbé volt eredményes a hó­nap, a negyedév vagy az év, ha az eredmény elmaradt a tervezettől, a várakozástól. Szállítási nehézségeink voltak, a technikánk bár fejlődött, még nem korszerű, nyers­anyag- és alkatrészhiánnyal küszködünk, piaci, értékesítési gondjaink voltak, nem kaptuk meg a várt segítséget, támoga­tást az illetékes szervektől stb. — Ilyen és ehhez hasonló .tételekkel, csak objektív okok­kal magyarázzák az ered­ménytelenséget. A hangsúly itt a „csak”-on van! Alapos, részletes, megfontolt és igaz a felsorolás, logikusak, ész­szerűtek a magyarázatok arról, hogymiért nem sikerült úgy a munka, ahogyan kellett vol­na, milyen — a vezetéstől független — tényezők, ese­mények játszottak közre, hogy ez van, ami van és — tárja szét kezét a könyvelő, az igaz­gató — mit csináljunk. VAN TEHAT bő „objektív ők” felsorolás, de arról már alig esett szó, hogy mit tett az, aki legtöbbet tehet — az an­her, a dolgozó ember. Mintha ebben a technikai rohanásban egyesek megfeledkeznének a kétkezi odolgozókról, mintha — hadd kockáztassam meg — a technikai forradalom idősza­kában lebecsülnék az ember szerepét a termelésben. Erre enged következtetni az, hogy ha a termelékenységről, gazdaságosságról van szó, ezeknek csak a tárgyi, dologi oldalát emlegetik egyes gaz­dasági vezetők és a munkás­ember csak „áttételesen” mint munkaerő, lazuló vagy szilár­duló munkafegyelem kerül belé a beszámolóba, az érté­kelésbe. Anélkül, hogy az úgyneve­zett objektív tényezőket egy pillanatra is lebecsülném, né­hány megjegyzést, véleményt mondanék az ember mellett — a termelésben. Kell és na­gyon fontos — ha úgy tetszik létfontosságú — a korszerűsí­tés, de mit sem ér, ha nem „kalkuláljuk” be azt, akiért történik — az embert. Téves az a nézet, hogy az automati­zálás, a korszerű gépek min­dent megoldanak, s hogy mi­nél modernebb egy üzem, an­nál kevésbé fontos az emberi kéz. Éppen fordítva van ez! Minél modernebb az üzem, annál nagyobb szerepe van az embernek, a szubjektumnak. Hiszen a gépek kihasználtsá­ga, karbantartása, 'az ember­től függ, aki parancsolója a technikának, akinek tevékeny­ségétől függ, hogy hogyan és mennyi ideig teremtenek ja­vakat a gépek. A KORSZERŰSÍTÉSNÉL, a gépesítésnél tehát feltétlenül számolni kell az emberrel, ké­pességével, tehetségével, hoz­záértésével — mert a gép egy­magában nem old meg sem­mit. Nagyon, nagyon sok múlik a munkahely légkörén, attól, hogyan érzi magát ott, a munkahelyén az ember. Azt hiszem, nem kell különöskép­pen bizonygatni: a megelége­dett ember jobban dolgozik, többet termel, többet produ­kál, mint az elégedetlen. Van­nak, akik úgy vélik, hogy a magas órabér, a jó fizetés már egyenlő az elégedett kollektí­vával, az elégedett emberrel. Nem egészen így van ez. Per­sze, akad olyan munkás, aki nem bánja, ha a hátán fát hasogatnak is, csak fizessék meg. De van olyan is, akinek egy jó szó, elismerés többet ér, mint néhány forint Ér­demes lenne megvizsgálni, hogy ebben a nagy munkahely­változtatásban milyen szerepe van a nagyobb bérért való, nem mindig meggondolt tü­lekedés mellett más okoknak is. Tudnék felsorolni olyano­kat, akik azért hagyták ott és cserélték fel régi munkahelyü­kéit, mert közvetlen munka­társaival nem tudtak együtt dolgosait ott« ».u.... ­VAN, AKI . AZÉRT MENT EL más üzembe, mert — ahogy ő mondta — ázsiai ál­lapotok uralkodtak a munka­helyén, a minimális egészség és tisztálkodási feltételeket sem biztosították. Más azért távozott, mert a vezetőjével nem tudott kijönni, mert az „rászállt” és ő már ott nem nagyon rúghatott labdába. Is­mét másnak az nem tetszett régi munkahelyén, hogy állan­dóan az üzemi demokráciáról beszéltek a termelési tanács­kozáson, hogy így az övék, meg úgy az övék az üzem, eredményeivel és gondjaival együtt, de olyan döntésekről, ami őt és a zsebét is jelentő­sen érintette, csak utólag ér­tesült, vagy volt úgy, hogy vé­leményére, javaslatára egy szóval sem reagált a vezetőség. Azt hiszem, nem kell külö­nösebben győzködnöm e pél­dák után, hogy az elégedettség a munkahelyen nemcsak az órabértől függ, hanem leg­alább annyiban attól is, mi­lyenek a kapcsolatok a mun­kás és a vezető között, van-e ténylegesen, lehet-e szava a munkásnak az üzemben, ad­nak-e véleményére, vagy meg sem hallgatják, az üzemi ér­deket és az ő érdekét a lehe­tőségekhez mérten megpróbál­ják-e egyeztetni, hogyan be­szél vele a művezetője és van-e hol megmosakodnia munka után. ÉRDEMES LENNE egyszer számítást végezni, hogy a jó munkahelyi légkör, az emberi elégedettség, az, hogy valójá­ban magáénak tekinti a mun­kás üzemét és élvezi a jógát is a kötelesség mellett, meny­nyire járul hozzá az eredmé­nyesebb munkához, a hatéko­nyabb gazdálkodáshoz. Tudom, nehéz ezt kimutat­ni, de állítom, hogy kimutat­ható. Sok olyan üzem, tsz, vállalat van Pest megyében is, amely azonos - feltételek mellett eredményesebben dol­gozik, mint a szomszédja, amelyben az „objektív felté­telek” épp úgy adva vannak, de elhanyagolják, kevésbé ve­szik figyelembe a másik na­gyon fontosat, vagy fontosab­bat — az embert. (papp) munkájától és a kommunista kollektívától függ. Az összevonás szükségességét és előnyeit szinte alig kell igazolni, mert aki ismeri a viszonyokat — a régi szobi járás viszonyait — az előtt kézenfekvő, hogy a kis szobi járás — 76 581 kh, 26 719 la­kos — mint önálló, köz igazga­tási egység nem állhatta meg a helyét. Lakóinak száma az utóbbi esztendőkben kétezer­rel csökkent, közös gazdaságai elmaradtak a szomszédos já­rás gazdaságaitól — a mosto­hább természeti viszonyok és a nagyabb szakemberhiány miatt —, ipara pedig egyálta­lán nem fejlődött ki. Mind­ezek miatt a lakosság nagy része máshová jár dolgozni, utazó járás, ennek ellenére közlekedése igen elmaradott állapotokat tükröz. Az egyesített járás ezzel szemben, 38 községével, erős közös gazdaságaival — a ré­gi váci járás területén rendkí­vül hatékonyan működnek a kiegészítő üzemágak — jelen­tős iparával, sűrűbb közleke­dési vonalaival az elmara­dottabb szobi területeket is saját színvonalára emelheti. Erőforrásai ’ többrétűek és gazdagabbak, ezáltal állam­polgárai igényeit sokkal ki­elégítőbben láthatja el. Az új járás — 140 274 kh, 99 ezer lakos — kommunális, kulturális és egészségügyi el­látását magasabb színvonalon lehet biztosítani, tágabb lehe­tőségei vannak a helyi fog­lalkoztatottság járáson belüli növelésének. A Dunakanyar ezen oldala 'is egységes közigazgatás* alá kerül, így nagyabb anyagi erővel, egységesebb szemlélet­tel fejleszthetik. Nem feledkeznek meg a sajátos szobi jellegzetessé­gekről sem, sőt jelentősebb erővel, koncentráltabban gon­dolhatnak például a bogyós- kultúrák fejlesztésére. Az egyesülést nem véletle­nül vezette be a két járási pártbizottság összeolvadása, hiszen a párt irányítása mel­lett történik az állami és tár­sadalmi szervek egyesítése. Az új, nagyobb járásban 3670 párttag él, akik 122 alapszer­vezetben tevékenykednek, •négy pártbizottság és nyolc csúcsvezetőség irányítása alatt. A párttagok már eddig is rendkívül jelentős és ered­ményes munkát végeztek, hi­szen az ő érdemük elsősorban, hogy az egyesülés minden zökkenő nélkül történt. Az a felvilágosító és propaganda- munka, amelyet a két régi já­rás párttagjai véghezvittek, megmutatta, hogy mindkét terület politikai munkásai egyformán akarják az egye­sülést. A járások és községek egye­sülése ugyanis nem esetleges, pillanatnyi meggondolások szüleménye, hanem átgondolt egységes szemlélet és terv alapján történik. Mi ez a terv? Az elapró­zott, életképtelen közigazga­tási egységek megszüntetése, hogy hatékonyabban dolgo­zó, több hatáskörrel felruhá­zott, a lakosság igényeit mind színvonalasabban kielégítő, jelentékenyebb közigazgatási egységeket hozzanak létre. S mi ez a saemlélet? Hogy az olcsóbban és szakszerűb­ben dolgozó közigazgatás a szocialista demokratizmus egyik alappillére legyen. a Gy. Vita az antikommunizmus ... stratégiájának kérdéséről A TIT filozófiai, hadtudo-' mányi és nemzetközi választ­mánya csütörtökön a Kossuth' Klubban megtartott országos előadói konferencián az anti­kommunizmus stratégiájának kérdését vitatta meg. Beveze­tő előadást tartott Pálos Ta­más, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályveze­tője; korreferensek voltak, Bálint Antal és dr. Fukász György akadémiai, illetve fő­iskolai tanárok. Épül a villamos vezeték y.w.ww».? •■TV* * Nagyarányú vasútkorszerűsítésre kerül sor az idén. Villa­mosítják és korszerű biztonsági berendezéssel látják el Buda­pest— Nyíregyháza között a vasútvonalat A munkálatokat csehszlovák szakemberek végzik, és ez év decemberében már villanymozdony viheti a Hajdú expresszt Kelet—nyugati metró Már csak 200 méter Csupán 200 méter, s a met­ró-építők mechanikus alagút­fúró pajzsa eléri a Déli pálya­udvartól a Moszkva térig már korábban megépült pálya- szakaszt. így teljes hosszában járható lesz a kelet-nyugati metróvonal. A párhuzamosan húzódó, alagutak másik fúró­pajzsa szintén eljutott már a Varsányi Irén utca nyom­vonaláig, az itt dolgozóknak azonban még körülbelül 340 métert kell megtenniük a Moszkva téri csatlakozásig. A Deák tértői a Déli pálya­udvari végállomásig húzódó 3,5 kilométer hosszú metró vonalon négy mélyállomást alakítanak ki. Hamarosan megkezdődik a metró északi-déli vonalának építése is. A program szerint az idén, mintegy 80 millió fo­rint értékű munkát végeznek el. A Nagyvárad térről induló vonal a Deák térnél csatlako­zik majd a kelet—nyugatihoz, s onnan halad tovább Újpest felé. A nők és a fiatalok helyzetéről tárgyalt a SZOT Csütörtökön az ÉDOSZ- székházban ülést tartott a Szakszervezetek Országos Ta-. nácsa. Az értekezletet Földvá­ri Aladár, a SZOT elnöke nyi­totta meg, majd első napirend di pontként Somoskői Gábor, a SZOT titkára előterjesztette a SZOT ein ölesé gének jelenté­sét és határozattervezetét, a bérből és fizetésből élő nője és fiatalok között végzett szakszervezeti tevékenységről' és a további feladatokról. ! Így lett tavasz i z emberek már nagyon ri unták a telet. Jolka is unta, pedig ő még kicsi volt, s ezért egyáltalán nem volt biztos abban, hogy ö is ember. Többször is kérdezte erről nagyapját, aki ilyenkor el­mondta neki, hogy lehet vala­ki ilyen kicsi, mint az ujjam ni, és ember, de lehet valaki akkora, mint egy hegy és még­sem az. — Most arról beszélj — kér­te nagyapját —, hogy miért unják az emberek a telet és a legfontosabbról, arról, hogy mikor lesz már vége a tél­nek? Nagyapó hunyorított egyet a szemével. Jolka közelebb hú­zódott és várta a történetet. — Mondd, Jolka — kezdte a nagyapó — ugye nem mindig volt tél? Nagyapó kérdéssel kezdte a meséit. Jolka most is válaszol­ni akart, el akarta mondani, persze, emlékszik, nem mindig volt tél, de tudta, hogy akkor a nagyapónak rossz lesz a kedve, így inkább nem felelt. — Igazad van, Jolka, nem mindig volt tél. Es ml volt a tél előtt? A szabályok szerint erre a kérdésre sem illett volna vála­szolni, most azonban csak nem fért a gyerekbe a hallgatás. — Tudom, nagyapa. A tél előtt ősz volt. Azt is tudom', hogy mi volt az ősz előtt. Nyár. Es előtte meg tavasz. — Látta nagyapja elsötétült ar­cát, de azért csak nem hagy­ta abba. — És azt is tudom — kiáltotta, hogy az emberek mindig azt unják, ami van. a z utolsó szavakat már r\ csaknem sírva mondta. Sejtette, hogy nem lesz mese. Nagyapa megsértődik, bezár­kózik a szobájába, este pedig árulkodni fog anyunak meg apunak, hogy ez a kölyök annyira neveletlen: ő már nem bír vele; adják be óvodá­ba, vagy oh! bár már csak is­kolába járna, és a többi. Ezúttal azonban nagyapó nem ugrott fel a helyéről. — Honnan tudod, te mind­ezeket? — kérdezte. — Én sok mindent tudok. A tévében legalább háromszor láttam egy mesét az évszakok­ról. Abban van az benne, hogy a gyerekek örülnek a tél­nek, ha megjön, és annak is örülnek, ha elmúlik. Szóval az is jó, ha valami jön, de az is jó, ha valami megy. — Csak az a rossz, ha vala­mi marad — tette hozzá a nagyapó. — Igen — bólintott Jolka. — En sok mindent tudok. Ez itt például az „A” betű, mutat­ta ujjával a Nagyapó most kivételesen nem javította ki. — Ha olyan sok mindent tudsz — kérdez­te —, akkor miért akarod, hogy meséljék? Jolka magabiztosain vála­szolt. — Mert szeretem a meséket. És most különben sincs semmi a tévében. m nagyapó, bár nagyapó SM volt, nem volt valami nagyon bölcs ember. Okos ember volt, hiszen öreg kort élt meg, de hát szerencsétlen­ségére az unokája a nagyapja mellé a televíziót is örökölte. — Nekem nagyapám sem volt ebben a korban, és televíziós készülékem sem — gondolta kissé bánatosan. Ránézett az órájára. Volt még néhány perc a műsorkezdésig, s elekor elfogta valami dac, hogy ver­senyre kel azzal a négyszögle­tes micsodával, és valami olyat tesz, amit a vetélytársa nem tud. — Gyere ide Jolka — hívta unokáját. — Rendben van, sók mindent tudsz. De azt ugye nem tudod, hogy mikor lesz vége a télnek. Megállj! Nehogy azt mondd, hogy tu­dod. Ezt nagyon-nagyon kevés ember tudja, én is csak most tudtam meg, és így mesélem el neked, iziben. Add ide azt a könyvet a polcról! Gyorsan! Azt! Látod, most megfogom, de mi történik, ha elengedem? Ne szólj közbe, persze, hogy leesik. De miért? Mert magá­hoz húzza a föld. Es miért nem esik le most? Azért, mert tar­tom, fogom a kezeimmel, kicsit reszketnek már a kezeim, de még tartani tudom. Hát je­gyezd meg Jolka, így van ez a téllel is. Akikor lesz vége, ha magáihoz húzza a föld. — Ha a könyv leesik, vége tesz a télnek? — kérdezte Jol­ka. Nagyapja fáradtan legyin­tett. — Nem, de ezt te még nem érted. Kapcsold be a tévét, mert már elkezdődött a mű­sor. J olka engedelmesen fel­állt, megnyomta a gom­bot a készüléken, aztán el­helyezkedett a székében. Amíg bejött a kép, átgondolta a me­sét. A felnőttek vagy elhülyül- nék, vagy elfelejtik, hogy milyen értelmesek voltaik gye­rekkorukban. Nézte a műsort, a dobozba zárt csodát, amíg egy csat fonást nem hallott. Mire odaugrott, nagyapja már felemelte a könyvet. Nem tudom, mi van velemi — suttogta az öregember— Úgy húz a föld. A gyerek visszaült a tévé elé és sírni kezdett. — Miért bőgsz? — kérdezte halkan az öregember. A gyerek szipogva válaszolt. — Mert én a tavaszt is aka­rom, meg téged is. B. B. L

Next

/
Thumbnails
Contents