Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

1970. JÜLIIIS 23., CSÜTÖRTÖK cm hegyei '&tíriap Partizánok az iskolában Az iskolai filmintézet — amely a tanintézeteket okta­tófilmekkel látja el —, fil­met készít a második világ­háború alatti európai anti­fasiszta ellenállásról, s annak keretében a magyar ellenál­lók harcáról. Ez az újabb hasznos segédanyag — a ha­zánkban készült diafilmek után — lehetővé teszi, hogy a diákok élményszerűen ismer­hessék meg a második világ­háború történetének e fontos mozzanatait. — A 13. balatoni nyári egyetemen tegnap érdekes tantárgy került sorra: a ma­gyaros konyha és a borkós­tolás. A kilenc országból ér­kezett hallgatók nagy érdek­lődéssel tanulmányozták a magyar konyhaművészet és bortermelés hagyományait. A Balatonvidék szőlőkultú­rájáról Borissza Ferenc, a balatonfüredi szakiskola ta­nára tartott tájékoztatót. HUSZONÖT ÉV a közbiztonság szolgálatában DOLGOS NYUGALOMBAN A DÁNSZENT MIKLÓSI KÖRZETI MEGBÍZOTT Egy testületet, hivatást jel­képező, több mint két évti­zeden át becsülettel viselt egyenruha szegre került mi­nap egy dánszentmiklósi la­kásban. Ambrózi Pál rendőr- főtörzsőrmester, körzeti meg­bízott 25 évi szolgálat után nyugdíjba vonult. A látogatót szakértő kézzel gondozott kertjében civilben fogadja, nem pihenőidőben, hanem munkában. A kert végében Moszkvics autót váró garázs falai magasodnak. A nyug­díjba vonulás első napján, a civil élet még szokatlan gond­talanságában, mintha a mun­kát pótolná a pályára szíve­sen emlékező szó. — Dánszentmiklósra 1944. november 2-án érkeztek a felszabadító szovjet csapatok, megalakult a nemzeti bizott­ság. s a háborút követő zilált időkben a nemzetőrök fel­HAZUNK TAJ A A BARKÁCSOLÁS VESZÉLYEI Divat lett a barkácsolás, mert csak ritkán lehet szak­embert találni, aki a háztar­tásban néhány forintos javí­tást elvégezzen. Ezért terjed a fővárosban és vidéken is a „Csináld magad” mozgalom. Budapesten berendeztek egy olyan barkácsoló műhelyt, ahol bútorgyárakból megma­radt bútoralkatrészeket lehet vásárolni, amelyekből otthon könyvállványok, szekrények, vagy egyéb egyszerű bútorda­rabok készíthetők. Az otthoni javítások, barká­csolások végzéséhez szerszá­mok kellenek. Elsősorban ké­ziszerszámok: egy jól megre­szelt fűrész, néhány kalapács, egy-egy csavarhúzó, szeghúzó­harapófogó és így tovább. Nem veszélyesek-e az ott­honi javítások, a barkácsolás egyes műveletei? Bizony, veszélyesek lehet­nek. Villamos készülékekhez, legalábbis a belső szerkezetük­höz nyúlni szakértelem nél­kül, nem szabad. Sem rádiót, sem tv-készüléket, mosógépet és a más elektromos háztar­tási gépet sem szabad avatat­lan kéznek javítani. Miért? Életveszélyes áramütést okoz­hatnak. Gyárilag ugyan rend­szerint kétszer szigeteltek, de ha nem képzett elektromos szakember szereli, könnyen megsértheti a biztonsági be­rendezéseket. A megsérült kapcsolók rendbehozatala is szakembert kíván, s ezek csak áramtalanítás után javítha­tók. A 220-as elektromos áram nagyon könnyen halálos áram­ütést okozhat. De ugyanilyen veszélyt hordoznak magukban a háztartási gépek megsérült, toldozott, toldozott kábelei is. Ezeket toldozgatás, foldozgatás helyett ki kell cserélni. Aki netán villanyfúrót használ, az is nagyon ügyeljen. A villany­fúrókhoz azelőtt transzformá­tor kellett, mert 24 voltosak voltak. Ma ehhez is, mint min­den elektromos háztartási géphez, 220-as áram kell. így tehát otthon csak azo­kat a műveleteket végezzük, amelyekhez egyszerű kéziszer­szám kelL Zs. Lh E OSTABONTÁS Aki faluszélen lakik... az rosszul jár — kesereg Garaba János kőműves Felső- gödről. A Tanácsköztársaság útja 2. szám alatt lakik és tíz éve vár villanyra. A Hunyadi utcában már van vezeték, an­nak a sarkán van a háza. Az utca bal oldalán végig víkend- házak vannak, ahol csak hét­végén üdülnek a tulajdono­soké Ott végig ég a villany. Még két oszlop kellett volna, s az állandó lakóknak is jutott volna az áramból. A Tanács- köztársaság út felől csupán egy oszlopra lenne szükség, hogy a vezeték elérjen hozzá­juk. Tőlük a negyedik szom­szédnak is ilyen soron kívül oldották meg a problémáját. Ha egy család kedvéért ott to­vább vezették a villanyt, miért nem teszik meg ezt három csa­ládnak? A tíz év alatt sokszor jártak a helyi tanácshoz, s ígéretet is többször kaptak, hogy végre eljut hozzájuk a villany. Most már ígéretet sem kapnak... Összefogás, kollektív szellem A megye kisközségeinek példát mutathat Ceglédbercel. A tanácselnök, a községi párt­titkár fiatalok, minden épkéz­láb fiatalt mozgósítanak a közös tennivalókra. Az is az ő javukra írandó, hogy meny­nyi munkaalkalmat teremtet­tek. Telepet létesített a falu­ban a ceglédi háziipari szövet­Űj alkatrész bolt: BUDAPEST VII., THÖKÖLY OT 26. ><EEEX Alkatrészek KOMAR és RIGA kismotorokhoz. Vidékre postán, utánvéttel szállítunk. kezet, a szeszipari vállalat, az Elzett lakatgyár. Most költö­zik a faluba egy új műhely, a budapesti Műanyagipari Vál­lalattól. Fejlődésük jellemzéséül csak néhány fontosabb adatot: fel­épült az új tanácsháza, kultúr- ház, emeltes egészségház orvo­si lakásokkal, 13 ezer méter hosszúságban járda, neonvilá­gítás a vasút felé vivő úton és a Fő utcán, új kutakat fúrnak, víztornyot építenek. A meg­alakuló vízműtársulásban az érintett 1400 telektulajdonos­ból csak 70 nem vállalta a hozzájárulást. Az iskolákat műanyag padlózattal látták el. Ebből a lakosság 50 ezer fo­rint értékben végzett társadal­mi munkát. Jó volna, ha így haladnának a nagyközségek a megyében, mint a ceglédber- celiék Virág Mihály tudósító Albertirsa adata volt a rendre, közbiz­tonságra ügyelni. Ezek so­raiba hívtak engem is, hogy a szovjet katonákkal együtt szálljunk szembe a zavaros­ban halászó bűnözőkkel, őrizzük a falu lakóinak tulajdonát. Egyenruhánk nem volt, csak egy vörös karszalagunk, nya­kunkban karabély függött, motor helyett pedig egy so­ványka lovat adtak alánk, nyergéből a földet súrolta a lábunk __Sok-sok éjszakán át így portyáztuk a falu kör­nyékét, s tettünk ártalmat­lanná nem egy fosztogatót. Dánszentmiklóson lettem te­hát rendőr, s pilisi és nyár­egyházi szolgálat után ide is tértem vissza körzeti meg­bízottnak. Ambrózi Pál munkahelye kis irodahelyiség volt a ta­nácsházán. És munkahelye volt Dánszentmiklós és Mi- kebuda 12 ezer holdas terü­lete, melynek átmérője Cse- mőtől Nyáregyházáig 22 kilo­méter. E számok jelentését csak az ismerheti igazán, aki éjjel és nappal, hívó szóra sietve, vagy közbiztonsági, tulajdonvédelmi ellenőrzése­ken, hosszú éveken át járta fáradhatatlanul a gondjára bí­zott vidéket. Az emlékezet „munkanap­lójából” régi nagy bűnügyek és kisebb, de nem kevésbé aprólékos nyomozómunkát kívánt esetek kerülnek elő. A rejtélyes gyújtogatássórozat, melynek tettese egy éjjeliőr volt, a pilisi pincebetörő iz­galmas elfogása, nyomozás egy betonkeverőgép tolvajai után Dánszentmiklóstól Nagy­kőrösig ... a sort úgy sem tudnánk befejezni. A több mint két évtized munkaidő nélkül telt el, sosem nézhet­te óráját, letelt-e már a nyolc óra, mert ha a rendőrt mun­ka sürgeti, a napok is egybe­folynak. Tolvajok, betörők, garázdák és más bűnözők örök ellenfeleként dolgozva múlt el ez a 25 év, megbe­csülést szerzve hivatásának, népszerűséget szerezve önnön magának. — Munkámat azzal a jó ér­zéssel adom át utódomnak, Jarábik János főtörzsőrmes­ternek, hogy Dánszentmik­lóson és Mikebudán jó a köz- biztonság. Ez utóbbiról is sok elismerő szó \ hangzott el a tanácsházán tar­tott rendőrbúcsúztató ünnep­ségen, amelyen Petrovics István vb-elnök, Erős János őrnagy, ceglédi járási rend­őrkapitány, a megyei főkapi­tányság képviselői, a tsz és az állami gazdaság vezetői köszöntötték a nyugdíjba vo­nulót. Az ünnepség inkább köszön­tés volt, mint búcsú. Sokat tapasztalt embereit nem en­gedi pihenni a falu: Ambrózi Pálra is szükség van még itt. A Micsurin Tsz-be várják — a mezőőrök vezetőjének ... — Szitnyai — K-fHIREK^HIREB­MA: 1970. július 23., csü­törtök, Lenke napja. A nap kél: 4.10, nyugszik: 19.31 órakor. A hold' nyugszik: 10.04, kél: 21.42 órakor. — Megyei tanácstag be­számolója. Moór Nándor holnap Vecsésen tanácstagi beszámolót tart. — Kelemen Ferencet, a Pest—Komárom—Nógrád megyei Élelmiszer Nagyke­reskedelmi Vállalat igazga­tóhelyettesét állásából saját kérésére felmentették. — Kereskedelmi és ven­déglátóipari gépek bemuta­tója nyílt a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat fővárosi, Rudas László utcai mintater­mében. A kiállított berende­zések túlnyomó többsége vagy már most kapható, vagy a negyedik évnegyed­ben piacra kerül. — Festészet az őskortól napjainkig címmel az Orszá­gos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum nagyszabású rep­rodukció-kiállítást rendez Budapesten július 27-től augusztus 31-ig. — Szombaton Érden orszá­gos lóvásárt, vasárnap Nagy­kőrösön országos állat- és ki­rakodóvásárt, Érden autóvá­sárt tartanak. Egy magyar mágnás leánya HETVENÖT EVVEL EZELŐTT, 1895. július 23-án halt meg Már­ton ff y Frigyes szerkesztő, író és műfordító. Komáromban szüle­tett 1825-ben. Diákéveit Pozsony­ban tölti, itt végzi az egyetemet is. Az 1840-es években tevéke­nyen részt vesz az egyetemi if­júság haladó mozgalmaiban, 1848—49-ben végigharcolja a ma­gyar forradalmat és a szabad­ságharcot. Világos után emigrá­cióba kényszerül; beutazza Né­metországot, Angliát, Franciaor­szágot, az Egyesült Államokat, majd hosszú évekig Párizsban él, mint nyelvtanár. Amikor 1860-ban hazatér, bekapcsolódik az irodalmi és a színházi élet­be. Előbb a debreceni színház, majd Pesten a Nemzeti Szín­ház titkára. 1879-ben a népszerű Képes Családi Lapok, majd több más lap szerkesztője. Sok fran­cia, angol, német nyelvű regényt fordít magyarra, s ír néhány eredeti regényt és színművet is. Ezek közül legnagyobb sikert az 1895-ben kiadott Egy magyar mágnás leánya aratja. Akadozik a nyári sörellátás Vásáros irány taxik Kockák nélkül A Fővárosi Autótaxi Válla­lat az üdülési, az idegenfor­galmi főszezonra — jóllehet még korántsem tudja kielégí­teni az igényeket — megerő­sítette hálózatát. A taxiállo­mányt az elmúlt hónapokban 200 modern kocsival bővítet­ték. A minisztériumok, a vál­lalatok, az intézmények ré­szére az éves szerződések tel­jesítéséhez újabb 40 — kockás jelzés nélküli — Fiat és Volga kocsit szereztek be. Elsősorban az idegenforgalom igé­nyeinek kielégítésére szer­vezték meg nemrégen a személygépkocsi-kölcsönző szolgálatot. A Kertész utca 24—28. szám alatt működő, s a 225-471 te­lefonszámon hívható — köl­csönzőszolgálat a napokban újabb 20 kocsival gyarapodott, A vállalat érdekes kezde­ményezése az iránytaxi jára­tok bevezetése, nem hozott olyan érdeklődést, forgalmat, mint amit vártak. Ennek elle­nére kevesebb járattal ugyan, de üzemben tartják a 'Nagy­körúti iránytaxikat. S mert a kezdeményezők változatlanul látnak benne fantáziát, új le­hetőségeket keresnek. Egyelő­re kísérletképpen, egy-két ko­csival, megindultak a pálya­udvari iránytaxi járatok. A pályaudvari iránytaxi járatokat szükség szerint sűrítik. Az újabb terv: iránytaxi in­dulhat majd a pályaudvarok­ról, s a különböző közlekedési centrumokból az országos me­zőgazdasági és élelmiszeripari kiállításra is. A legrövidebb út a fogyaszt tóhoz. (Zsoldos rajza) SZIGET SZENT MIKLÓS — JASZKARAJENO TÜZEK Szerdára virradó éjjel, éj­fél után pár perccel Sziget- szentmikóson, a HÉV-állomá- son kigyulladt a Pest me­gyei Tanács Építőipari Vál­lalata váci kirendeltségének lakókocsija. A tüzet Kovács Ferenc villanyszerelő okozta, felelőtlen dohányzásával. A tűzhöz a Csepel Autógyár tűzoltósága vonult ki. Az anyagi kár 60—70 ezer forint. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Idő járás jelentés. 4.33—7.59: Haj­naltól reggelig! Zenés műsor. Köz­ben: 5.00: Hírek. Idő járás jelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falu­rádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Idő­járásjelentés. Kb. 6.40: Rádiórek­lám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyel­mébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika II. kiadás. Utá­na: Körzeti időjárásjelentés. Kb. 7.30: Új könyvek. 7.59: Pontos idő­jelzés. 8.00: Hírek. Idő járásjelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. Szín­házak és mozik műsora. 8.20: Verbunkosok, nóták. 8.53:, Koz­mosz. Tudományos Magazin. 9.18: Kodály: Háry János. Daljáték. Közben: 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: A daljáték közvetítés ének folyta­tása. 11.35: Liszt zongoraművek. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Ha­rangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben (élő). 12.30: Me­lódiakoktél. 13.40: Tanácsaink a tudományos kutatás tükrében. Ri­port. 14.00: A lengyel kultúra he­te. Lengyel művészek operafel­vételeiből. 14.30: A magyar mun­kásmozgalom dalaiból. 14.39: Szép magyar novella. Gozsdu Elek: őszi eső. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Idő járás jelentés. 15.10: Üj lemezeinkből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Iskolák az árvíz után. Riport. 16.25: Kál­mán Imre operettjeiből. 16.43: Bányászvárosi kiskertek. Napi­renden .az új típusú szövetkezés. Riport. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 17.15: Színes népi muzsika. 17.50: Nyitott stúdió. Petress Ist­ván műsora (élő). 18.16: A Frank­furti Rádió muzeális Beethoven- felv ételei bői. Walter Gieseking zongorázik. 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritiku­sok fóruma. Könyvek változó fé­nyében. Hoványi János írása. 19.35: A bigband mesterei. 20.35: A lengyel kultúra hete. A Ma­gyar Rádió és a Lengyel Rádió közös műsora. 21.59: Pontos idő­jelzés. 22.00: Hírek. Idő járás jelen­tés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Szimfonikus zene. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.3Ó—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpoli­tikai figyelő (ism.). 9.00: Az élő népdal. 9.10: A Lipcsei Rádió fú­vószenekara játszik. 9.32: Műszer a j konyhaasztalon. Műszaklátogatás I bedolgozóknál. Riport (ism.). 10.00 I -—12.00: Zenés műsor üdülőknek. Közben: 10.30: Német nyelvű hí­rek. 11.00: Híreik. Idő járás jelentés. 11.05: Angol nyelvű hírek. 11.30: Orosz nyelvű hírek. 11.45: Útika­lauz üdülőknek. 12.00: Népművé­szek a mikrofon előtt. Zenés be­szélgetés. 12.16: Egy nap az uszo­dában. Találkozás a Központi Sportiskola úszóival. A Gyermek­rádió műsora. 12.46: A Debreceni Kodály-kórus Kodály-műveket énekel. 13.00: Hírek. Idő járás jelen­tés. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Koloratúr­szoprán áriák. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14,00: Kettőtől ha­tig. Zenés délután. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Negyedszá­zad emlékezetes regényei. 18.40: Presser Gábor táncdalaiból. 18.50: Albert István népi zenekara ját­szik. 19.21: Rádióhangverseny ék­ről. 19.51: Üj könyveik (ism.). 19.54: Jó estét, gyerekek! Mese- műsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika H. kiadás. 20.25: A Debreceni Zeneművészeti Szak- középiskola énekkara énekel. 20.39: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemu­tatója. Balzac: Goriot apó. II. rész. 21.45: Carlo Maria Giulini vezényel. Csajkovszkij: II. szim­fónia. 22.18: Népszerű történelem. Könyvismertetés. 22.28: A lengyel kultúra hete. A Novi Vocal mű­sorából. 23.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 23.15: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 24.00: Hírek. Idő járásjelentés. 0.10: Mű­sorzárás. Utána: idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.59: A lengyel kultúra hete. A lengyel Muza Hanglemezgyár Chopin össz­kiadása. 20 07: Hírek. 20.10: Mah­ler: II. szimfónia. 21.34: A dzsessz kedvelőinek. 21.55: A windsori víg nők. Részletek Nicolai operájából. 22.25: Zongoraművek. 23.00: Hírek. Idő jár ás jelentés. Kb. 23.15: Mű­sorzárás. TELEVÍZIÓ 16.23: Hírek. 16.30: Telesport. Szovjetunió—Egyesült Államok at­létikai viadal közvetítése. 18.30: Reklámműsor. 18.35: Róma hagya­téka. Amerikai dokumentumfilm. 19.10: Állatorvosok. Riportfilm. 19.30: Esti mese. 19.40: A Nílustól az Eufráteszig. Víz, víz, víz . .. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Üdv a ka­pitánynak. Magyarul beszélő len­gyel tévéfilm. 21.20: Tábortűz. 21.40: Integrál. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Szerdán délelőtt egy kist gyermek gyufával játszott s így okozott tüzet Jászkara- jenőn, Felsőkara 108. szám alatt, Auer József tsz-nyug- díjas portáján. A szénakazal gyulladt ki, s bár a ceglédi tűzoltóság, az abonyi és a kőröstetétleni önkéntesek igen gyorsan közbeléptek, 5 mázsa széna a lángok martalékává vált. Az anyagi kár 500 fo­rint, a megmentett érték 80 ezer forint. Ittas motorozásért — pénzbüntetés Érden, a 70-es számú főút és a Bagoly utca kereszteződésé­ben nem adta meg az elsőbb­séget Barkas furgonjával Bur- nyóczky János, s a főútra ki­hajtva nekirohant egy moto­rosnak. A karambol következ­tében Lakatos Sándor motor­vezető súlyosan megsérült. Szeszes ital hatása alatt közlekedett a forgalomban motorjával Tóth István beta­nított munkás, s bár nem oko­zott balesetet, a váci rendőr- kapitányság gyorsított eljá­rással bíróság elé állította. A felelőtlen motorost a Váci Járásbíróság — jogerősen — 600 forint pénzbüntetésre ítél­te. Megrendültén Értesítjük az ösz- szesszes barátokat, munkatársakat, Ismerősöket, hogy Salak János, az Öcsa „Üj barázda” MGTSZ elnöke 43 éves korában tragikus hirte­lenséggel elhúnyt. Temetése f. hő 24-én du. három órakor lesz a Farkasréti Temetőben. A MGTSZ vezetősége az elhunytat saját ha­lottjának tekinti. A gyászoló csa­lád és a MGTSZ vezetősége (x)

Next

/
Thumbnails
Contents