Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
Küzdelmes aratás A hét közepén ismét általánossá vált a mezőgazdasági munka a Duna—Tisza közén. A gyakori esőzések, a kiszámíthatatlan időjárás nehezíti a kenyérnek való betakarítását. A felázott talajon körülményesebb, lassabb a betakarító gépek munkája. Nagy erőpróbára teszi a gépet az is, hogy gyomosak a beérett gabonák, s ez az eső után a feíszáradást is nehezíti. A rozstermő vidéken, a homok kenyérgabonájának zömét kézzel, illetve géppel aratták, s most hagyományosan csépelik. (MTI) Képünk: kétezer négy-' zetméter területen épül a „korszerű falu’’ bemutató, ahol szemléltetik a parasztság felszabadulás előtti és utáni helyzetét, a mai falu társadalmi, gazdasági, kulturális és szociális viszonyait. MTI Foto — Bereth Ferené MA DŐ1 EL: Visszatérevégleg a nyár? Eszak-Afrika tájékáról igen nagy tömegű, rendkívül meleg levegő mozgásáról érkeztek jelentések a Központi Meteorológiai Intézethez — mondotta szerdán kora délután dr. Máhr Jenő tudományos csoportvezető —, azt azonban, hogy ez az áramlás milyen pályára tér és eljut-e hozzánk, vagy sem, csak később, esetleg csütörtökön lehet megállapítani. így egyelőre csak azt vehetjük tudomásul, hogy ezekben a hetekben a változékony időjárás uralma alatt állunk. Szerdán hazánkban már a déli órákban is sokfelé érte el a hőmérséklet a 29 fokot, s Budán, a Központi Meteorológiai Intézet székházánál is 27 fokot mértek. Várható időjárás csütörtök estig: Főként nappali felhőképződés, a délutáni órákban helyenként kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, változó irányú szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15—20, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 26— 31 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál szerdán 11 órakor 20 fok volt. A múlt heti esőzések következtében néhány nap alatt több mint másfél méterrel emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél. A vízügyi előre- jelzésekndk megfelelően, szerdán tetőzött az árhullám a fővárosi szakaszon, 562 centiméteres vízszinttel. Csütörtökre már apadás várható, előreláthatóan több mint húsz centiméterrel csökken a vízszint, s számítani lehet arra, hogy a következő napokban fokozódik az apadás üteme. FÉLÉVI IDEGENFORGALMI MÉRLEG A csúcsidény csak most kezdődik Október közepéig valamennyi szálló foglalt Az év első hat hónapjában több mint 1 778 000 külföldi érkezett hazánkba. Noha ez alig haladja meg 1969 első félévének utasforgalmát, az idegenforgalomban mégis új vonások figyelhetők meg — mondotta dr. Borda József, a Belkereskedelmi Minisztérium idegenforgalmi osztályvezetője azon a megbeszélésen, amelyen szerdán a minisztériumban öszegezte az idgegenforgalomban érdekelt szervek, vállalatok tapasztalatait. Kismértékben csökkent az átutazók száma, viszont nőtt a magyarországi uti- céllal érkezőké. A nem szocialista országokból 26,5 százalékkal több vendég kereste fel Magyarországot. Gyarapodott többek között az osztrák, az NSZK- beli, az olasz, a svájci, a francia turisták száma. Ugyancsak több turista látogatott el hozzánk az NDK-ból, míg a szovjet turisták száma megközelítőleg a tavalyival azonos volt. Csehszlovákiából kedvesebb egyéni és több csoportos turista érkezett. — A szervezett utasforgalom növekedése volt tapasztalható az első félévben. Kedvezően alakult ennek következtében a szállodák igény- bevétele is mind a Balaton partján, mind Budapesten, Az IBUSZ és az idegenforgalmi hivatalok előrejelzése szerint október közepéig foglaltak a szállodák. — Az idegenforgalmi vállalatok és szervezetek jól felkészültek a forgalom lebonyolítására, az ellátás zökkenőmentes volt, a krónikussá vált autóbuszhiány azonban akadályozza a különleges programok szervezését. Magyarországra az idén várhatóan a tavalyihoz hasonló számban érkeznek külföldiek, számuk eléri a 6 milliót, tehát az idegenforgalmi csúcsidény még csak most kezdődik. Lényegesen emelkedtek az idegenforgalomból származó bevételek, a látogatók hosz- szabb ideig tartózkodnak itt és több pénzt költenek nálunk. — A Balaton környékén élénkült a belföldi turizmus is. Ülést tartott Tóth Elek az új belgrádi nagykövet A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Marjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet érdemeinek elismerése mellett, más fontos beosztásba történő kinevezése miatt, felmentette a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövetségének vezetésére kapott megbízatása alól. Az Elnöki Tanács egyben megbízta Tóth Elek rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet hazánk belgrádi nagykövetségének vezetésével. MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS, 1970 Épül a modern falu A 67. Országos Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt idén augusztus 28-tól szeptember 20-ig tartják. A kiállítás bemutatja a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az erdészet és a faipar további korszerűsítésének eszközeit, fejlesztési feltételeit, valamint tájékoztatást ad az élelmiszergazdaságot ellátó iparágak helyzetéről és azok terveiről. A szocialista országok ez alkalommal nemzeti bemutatóval vesznek részt a kiállításon és több tőkés ország jelentette be részvételét. Növekedett a kiállítás területe is és új pavilonokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. PEST VRÁC PROLETÁRJAI, KYESÜUEIEK! a KISZ KB Dr. Horváth István első titkár elnökletével szerdán ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága. A tanácskozáson — amelyen megjelent Tóth Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője —, elsőként dr. Horváth István adott részletes tájékoztatót a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának július 15—16-i üléséről. Ugyancsak ő terjesztette elő azokat a javaslatokat, amelyek megjelölik a X. pártkongresszusra való felkészülés ifjúsági feladatait, s a KISZ- nek az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából adódó teendőit. A KISZ Központi Bizottsága korábban már meghatározta az ifjúsági szövetség legfontosabb teendőit, s úgy foglalt állást, hogy a párt ifjúságpolitikai határozatának feldolgozása, valamint a határozatból eredő feladatok kidolgozása és végrehajtása az ifjúsági szövetség legfontosabb munkája az idén és a következő esztendőben. A KISZ KB határozatában arra is utalt, hogy ez a nagyszabású munka egyben a KISZ VIII. kongresszusára való felkészülés tartalma, lényege is. A mostani KISZ KBj (Folytatás a 2. oldalon.) MEGYEI ,AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI XIV. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1970. JÜLIUS 23., CSÜTÖRTÖK VIETNAM—KAMBODZSA ! Egy hónap alatt 17 ezer tiltakozó távirat és 22 500 lévé! Romes Csandra kitüntetése Az első félév békemozgalmi munkájának értékelése és a következő hónapok békeakcióinak programja szerepelt TALÁLKOZÓ Sebesült vietnami hazafiak magyarországi gyógykezelésen levő 14 főnyi csoportja a Hazafias Népfront budapesti székházában társadalmi és tömegszervezeti vezetőkkel találkozott. Az összejövetelen részt vett Romes Csandra, a Béke-világtanács Budapesten tartózkodó főtitkára is. A képen: Nguyen Thi Muol 22 éves kiváló partizánlány és Vo Van Khanh, a dél-vietnami sebesültek csoportvezetője a találkozón. (MTI Foto — Vigovszki Ferenc felv.) Hazánkba érkezett a VDK nemzetgyűlésének küldöttsége A magyar országgyűlés meghívására szerdán a kora esti órákban Budapestre érkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlésének delegációja. A héttagú parlamenti küldöttséget Hoang Van Hoan, a Vietnami Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlés állandó bizottságának elnökhelyettese vezeti. A vendégeket a magyar és a vietnami zászlókkal feldíszített Ferihegyi repülőtéren ünnepélyesen fogadták. Az érkezésnél jelen volt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az ország- gyűlés elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr, Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, Gyenes András külügyminiszter-helyettes. napirenden azon a kibővített elnökségi ülésen, amelyet szerdán rendeztek az Országos Béketanácsnál, a Belgrád rakparti székházban. Az eseményre meghívták a Magyar- országon tartózkodó Romes Csandrát, a Béke-világtanács Lenin-békedíjas főtitkárát. A tanácskozáson, amelyet Pethő Tibor, az OBT alelnöke vezetett, kegyelettel emlékeztek meg a magyar békemozgalom két kiváló személyisége, dr. Benesovszky Imre vezető főrabbi és dr. Román József, a László kórház igazgató főorvosa, az OBT Elnöksége tagjainak elhunytéról. Ezután Pethő Tibor rövid áttekintést adott a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, majd dr. Réczei László elnökhelyettes tartott beszámolót az Országos Béketanács munkájáról. Az elmúlt félévi gyűléseinket — mondta dr. Réczei László — visszatérő témája volt minden politikai megnyilatkozásnak az amerikaiak vietnami agressziójának és a háború indokínai kiterjesztésének az elítélése. Magasra csapott a tiltakozás a VDK területének újbóli bombázása és a Kambodzsa elleni invázió megindításakor. Az akkori napokban és hetekben 350 tiltakozó nagygyűlésen, több ezer üzemi röpgyűlésen emelte fel szavát a magyar nép az újabb agresszió ellen a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT Elnöksége, a KISZ, továbbá sok más tömegszervezet és mozgalom országos vezető testületé. Egy hónap alatt 17 ezer távirat és 22 500 levél érkezett az Országos Béketanácshoz. Valamennyi élesen elítélte az amerikai agressziót, s tiltakozott a háború eszkalációja ellen, s a levelek küldői javasolták, hogy tiltakozásukat továbbítsa a magyar békemozgalom vezető testületé az ENSZ-hez és más fórumokhoz. _____ — Méltóképpen emlékeztünk meg a Dél-vietnami (Folytatás a 2. oldalon.) FOGADÁS A LENGYEL NEMZETI ÜNNEP ALKALMÁBÓL Lengyelország nemzeti ünnepe, a független demokratikus lengyel állam fennállásának 26. évfordulója alkalmából Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete szerdán fogadást adott. Megjelent a fogadáson Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, Benkei András belügyminiszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, Gyenes András és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettesek, továbbá politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális életünk számos más ismert személyisége. Részt vett a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek sok vezetője és tagja, s ott voltak a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állomásozó csapatai parancsnokságának magasrangú képviselői. i