Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-22 / 170. szám
1970. JÚLIUS 22., SZERDA rtsi MEG VEI ’^Cirlísp Tanácsi koordinációs bizottság alakúit Kormányhatározat a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának működéséről, feladatairól A Magyar Közlönyben megjelent a kormánynak az a határozata, amellyel a Minisztertanács tanácsszervek osztályát — hatáskörének növelése érdekében —, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalává szervezi át. Ez a hivatal a kormánynak önálló, országos hatáskörű végrehajtó szerve a tanácsok végrehajtó bizottságának központi irányításában, valamint az általános tanácsi felügyeletben. A jogszabály szerint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának főbb feladatai közé tartozik a tanácsi végrehajtó bizottságok munkájának elemzése és továbbfejlesztése, tömegkapcsolatainak elmélyítése is. Ezután az új hivatalnál történik — az érdekelt minisztérium és országos hatáskörű szervek bevonásával — azoknak a kormány elé terjesztendő jogszabály-tervezeteknek az előkészítése, amelyek a tanácsok és szerveik felépítésére, működési rendjére vonatkoznak. A hivatal hatáskörébe tartozik többek között — az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános, pót- és új — időközi választásának szervezése is. Ugyancsak a hivatal dolgozza ki a kormány részére azokat a tanácsokkal kapcsolatos előterjesztéseket! amelyeknek elbírálása a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa hatáskörébe tartozik. A végrehajtó bizottság közvetlen irányítása során a hivatal figyelemmel kíséri, hogyan alakítják ki a tanácsokat érintő terveket, költségvetési előirányzatokat és az ágazati feladatoknak megfelelő fejlesztési mutatókat. Az új kormányszerv elősegíti a végrehajtó bizottsági vezetők munkájának javítását, irányító, szervező tevékenysége színvonalának állandó emelését. Figyelemmel kíséri ezenkívül a tanácsszervek és a tanács alá nem rendelt szervek kapcsolatát is. Általánosítja és hasznosítja a tanácsi munka hazai és nemzetközi tapasztalatait. A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának vezetője tanácskozási joggal részt vesz a kormány ülésein. Arról is tájékoztat a Magyar Közlöny, hogy — szintén kormányhatározat alapján —, megalakult a tanácsi hivatal mellett működő tanácsi koordinációs bizottság. Tizennégy tagja van. A bizottság feladatai közé tartozik, hogy megvitassa és összehangolja a tanácsi tevékenységgel kapcsolatos szervezeti, működési, hatásköri kérdéseket, s azokban elvi álláspontot alakítson ki. Csirkegyár az üvegházban Tolna megyében csirkegyárrá alakította át csaknem 5000 négyzetméter alapterületű kertészeti üvegházait a kurdi Üj Élet Tsz. A volt üveghá- zákban egyszerre 60 000 fehér színű shaver tojóhibrid csirkét nevelnek, ebben az évben összesen 350 000-ret. A „csirkegyár” a kertészet félmilliós bevételéhez képest mintegy 6 millió forintot jövedelmez majd a szövetkezetnek. — Paksi Pált, a törökbálinti Ipari Szerelvény- és Gépgyár csoportvezetőjét nyugdíjbavonulása alkalmából, eredményes munkája elismeréséül a kohó- és gép ipari miniszter a „Gépipar kiváló dolgozója” kitüntetésben részesítette. Nem sikerült a főpróba Lábatlanon Súlyos üzemzavart okozott a gondatlan munka Hiába gyűltek össze a lábat- lani új vékony papír-gyár építői, szerelői, az indulásra kész 1-es számú papírgyártó gépsornál: a főpróba nem sikerült. Az ünnepélyes pillanat — az első papírtekercs elkészülte — a többszörös próbálkozás ellenére sem következett be. A gépet tápláló kádrendszerből a papírmassza nem jutott el rendeltetési helyére. Dugulás történt a rendszerben, s a főpróbát, a papírgyártás megkezdését, le kellett fújni, a még súlyosabb üzemzavart nem kockáztathatták a szakembérek. Gyors vizsgálattal eddig annyit állapítottak meg, hogy JÚLIUS 23-TÓL 2 9 - I G CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKŐRÖS G0D0LL0 SZENTENDRE (TEREM) SZENTENDRE (KERT) AB0NY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI M0N0R NAGYKÁTA | VECSÉS 23-26-ón: A nagy Red 27-29-én: A bosszúállók újabb kalandjai 23-26-án: A bosszúállók újabb kalandjai 27-29-én: Világfiak» 23-26-án: Szent Péter hadművelet 27-29-én: Maga tetszik nekem 23-26-án: A nősülés keservei 27-29-én: A kalandor csődje I—II. 23-26-án: A nagy Red 27-29-én: Matrózszerelem 24-26-án: Egri csillagok I—II. 27-29-én: Nem születünk katonának 24-26-án: Matrózszerelem 27-29-én: Szent Péter hadművelet 23-26-án: Verseny a javából 27-29-én: Arc 24-26-án: Maga tetszik nekem 27-29-én: A kis lovag I—II. 24- 26-án: Nem születünk katonának 27-29-én: A nagy Red 23-24-én: Egri csillagok I—II. 25- 26-án: Légyfogó** 27-29-én: Kötéltánc 23-26-án: A kis lovag I—II. 27-29-én: Vágta a völgyben * Csak 14 éven felülieknek ** Csak 16 éven felülieknek Jó szórakozást kiván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VALLALAT szinte példátlan eset akadályozta meg a próbatermelés megkezdését. A papírpépet tároló egyik 50 köbméter űr tartalmú kádban ugyanis leváltak a csempék, s a törmelék tömítette el a szá- vattyúrendszert. Még szerencse, hogy a drága szűrőberendezésekben nem keletkezett nagyobb kár. Alapos vizsgálattal döntik majd el, hogy a gondatlan munkáért kit terhel a felelősség. Az üzemzavart okozó hibát megfeszített munkával már kijavították, s ha egyéb probléma nem adódik, akkor ma sor kerül a főpróbára. HÍREK -f HÍREKHÍR EK+HÍREK-!-HÍRÉÉ K-t-HÍREKH- HÍRÉÉ +- HÍREK-t-HÍREK + HÍ „Nyugatos“ kritikus TWA. 1970. július 22., szer- ,ja) Magdolna napja. A nap kél: 4.09, nyugszik: 19.32 órakor. A hold nyugszik: 8/42, kél: 21.25 órakor. Madárhálái Madárpusztulást okozott az elmúlt napok hideg időjárása a Balatonnál. Az áldozatok között minden rovarevő madár előfordult, de a legtöbb a barna tollazatú, horgas kar- mű, a valódi fecskékkel még csak távoli rokonságban sem álló, egészen szokatlan életmódú sarlós fecskék közül hullott el. — Budapesten, a XI. kerületben a Szabadság út és a Mezőkövesd út torkolatánál Szikura László 27 éves gépkocsivezető, vecsési lakos tehergépkocsijával nem adott elsőbbséget és elütötte Nyit- rai Ignácné 71 éves budapesti nyugdíjast. Nyitrainét a mentők súlyos sérüléssel kórházba szállították. A tehergépkocsi vezetője ellen eljárás indult. — Országos lóvásárt tartanak szombaton Érden. § Tíz nap rendeletéiből Az árvíz- és belvízkárok elhárításával kapcsolatosan a költségvetési üzemek által végzett építési, szerelési munkáik árairól 24/1970. ÉVM. számú közlemény jelent meg a Tanácsok Közlönye július 16-i számában. A mezőgazdasági üzemek kiegészítő tevékenységének helyzetéről és továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokról szóló kormányhatározathoz kapcsolódik az Országos Tervhivatal 100/1970. OT. számú közleménye, amelyre a tsz-ek figyel- i mét felhívjuk. (Tanácsok Közlönye 29. sz.) Általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek részesedési tartalékalap-képzéséről a SZÖVOSZ-tájékoztató 26. száma tartalmaz közleményt. Ugyanitt ÁFÉSZ-t érintő téma, hogy mi a helyes eljárás az adóügyek intézésénél. A postai dolgozók illetményszerű ruhajuttatásánaik a nyugdíjalapba való beszámításáról adott ki utasítást a Társadalombiztosítási Főigazgatóság. A módosítás szerint a postai dolgozóknál, akik térítésmentesen illetményszerű ruha juttatásban részesülnek, a természetben kapott ruhajuttatás pénzbeni egyenértékét 1970. január 1-től a férfiaknál havi 130,— Ft-ban, a nőknél havi 110,— Ft-ban kell figyelembe venni. (Társadalombiztosítási Közlöny 6. sz.) A termelőszövetkezetekben munkaviszonyban álló dolgozók jutalma után a munkáltatót járulékfizetési kötelezettség terheli. Állásfoglalás az első belépési évnek nyugdíjévként való elfogadásával kapcsolatban. Mindkettőt a Társadalombiztosítási Közlöny 6. számában találjuk. Egy nyugdíjrendelkezés: Az 5/1970. (VII. 19.) SZOT. szabályzat az orvosi, az ügyvédi és a mérnöki magángyakorlatot folytatók öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasok vonatkozásában tartalmaz rendelkezéseket. (Magyar Közlöny 60. szám.) — Visszaérkezett Budapestre a Magyar Jogász Szövetség küldöttsége, amely dr. Szakács Ödönnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének vezetésével Helsinkiben részt vett a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének IX. kongresszusán. — 62 éves korában elhunyt dr. Román József, a fővárosi László kórház igazgató főorvosa. Hamvasztás előtti búcsúztatása pénteken 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — A Budapesti Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy. ma, holnap és holnapután 22 órától üzemkezdetig kábelfelújítási munkálatok miatt a régi földalatti nem közlekedik. A forgalmat autóbuszokkal tartja fenn. — A horányi kikötőben Bognár Sándor 24 éves hajógépész a Fonyód vízibuszról kikötés közben a Dunába esett és vízbe fulladt. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására. KILENCVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1880. július 22-én született a kö- zelmútban elhunyt kiváló műtörténész, a Nyugat művészeti rovatának kritikusa, Farkas Zoltán. Sok évtizedes munkásságának legfőbb jellemzője, hogy lényegre tapintó kritikáival mindig az igazi értékek mellett tör lándzsát, kultúrált, közérthető írásaival hadakozik, kiáll értük; mint Medgyessyért, Egryért, Derkovits Gyuláért. De sokat tesz Csók István, Munkácsy Mihály, Paál László és sok külföldi művész helyes értékeléséért, megismertetéséért is. Életműve értékét és mennyiségét tekintve, egyaránt nagy. Watteau, Daumiér, Rodin, Renoir művészetében épp oly otthonos, mint a kortárs magyar művészetében. Könyveinek, tanulmányainak, cikkeinek, fordításainak csupán felsorolása kötetet tenne ki. Farkas Zoltán munkásságát azért illeti elsősorban elismerés, mert több mint fél évszázadon át magas színvonalon, lelkesen és sikeresen munkálkodott a magyar művészet megbecsülésén. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, a külföldi és belföldi, párt- és áUami szerveknek, intézményeknek és magánszemélyeknek, akik Kiss Árpád elhunyta alkalmából részvétnyilvánításukkal igyekeztek enyhíteni fájdalmunkat. A gyászoló család. Kérésre segélykérő telefonokat szerelnek fel — Halló, meddig ülnek még a kérvényemen?! (Zsoldos rajza) — Kiosztották a Szegedi Ipari Vásár díjait. A városi tanács vb nagydíját a Kon- takta Alkatrészgyár kapta, a vásár két fődíját a HODI- KÖT, illetve a Videoton érdemelte ki. — A Belügyminisztérium illetékes szervei 1970. július 14-én a Német Szövetségi Köztársaság javára végzett kémkedés alapos gyanúja miatt, előzetes letartóztatásba helyezték Kerényi Mária, 41 éves budapesti lakost, a Magyar Rádió és Televízió szerződéses alkalmazottját. A nyomozás eddigi megállapítása szerint Kerényi Mária 1968 óta rendszeresen adott át államtitkot képező adatokat a Német Szövetségi Köztársaság egyik vezető beosztású tisztviselőjének, aki státusával visszaélve kémadatok kiszolgáltatására kérte fel. Kerényi Mária ügyében a vizsgálatot folytatják. — A pomázi kertbarátok klubja hétfőn ünnepi esten felvette Porpáczy Aladár nevét. — 30 ezer négyzetméter filmalapanyagot vásárolt a Váci Forte a holland Ga- vaert Agfa Mortsel cégtől. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. 4.33: Hajnaltól — reggelig: Közben: 5.00: Hírek. Idő- járasjeientés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió, b.uü: Hírek. Időjárásielentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárás- jelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. 7.00: Reggeli krónika H. kiadás. Utána: Körzeti idő járásjelentés. Kb. 7.30: Uj könyvek. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. A vízártalomról. Kb. 7.50: Múzeumok.és kiállítások programja. 8.00; Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Huszonöt év novellaterméséből. Tamási Áron. Szegénység szárnyai. 9.20: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Idő járásjelentés. 10.05: Egyszer már tetszett! A Gyermekrádió felvételeiből. Én igazán csak jót akartam. Rádiójáték. 10.42: Ho- vanscsina. Részletek Muszorgszkij operájából. 11.30: A Szabó család. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Katonadalok, csárdások. 13.40: Vita falusi fiatalokról. 14.00: Borodin: I. szimfónia. 14.34: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.49: Kóruspódium. A budai Juventus nőikar énekel. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Kamarazene. 15.38: Rádióreklám. 15.40: Életutam. I. Bazsó Károllyal beszélget Fekete Gyula. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. 16.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Carlo Maria Giulini vezényel. Közreműködik: Straker János gordonka és a Philharmonia zenekar. 18.04: A Lengyel Népköz- társaság nemzeti ünnepén. 18.14: A Magyar Rádió és Televízió Nemzetközi Gyermekkórus találkozójának felvételeiből. 18.34: „Soha többé háborút. . .” Molnár Tamás lengyelországi útiműsora. 19.00: Esti krónika. 19.25: Puccini: Manón Lescaut. Négyfelvonásos opera. Közben: 20.42: Hírek. 21.27: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 22.00: Hírek. Idójárásjelentes. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Mozsár Imre nótákat énekel. 22.40: A modem történetírás problémáiról. Eszmetörténet, marxista felfogásban. 23.00: Tánczene éjfélig. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Giulietta Simionato és Leonard Warren énekel. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Nótacsokor. 9.40: A mikrofon előtt a közegészségügy őrei. 10.00: Zenés műsor üdulóKnek. Közben: 10.30: Német nyelvű hírek. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: Angol nyelvű hírek. 11.30: Orosz nyelvű hírek. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: Paganini: D-dur hegedűverseny. 13.00: Hírek. Időjárási elentés. 13.03: Barokk muzsika. 13.40: Orvosi tanácsok. A vízártalomról (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig az aktualitások jegyében . . . Közben: 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 15.30: Hírek. Kb. 16.00: Hangverseny a stúdióban. 16.30: Hírek. 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Kis magyar néprajz. Pócs Éva előadása. 18.15: Lady Hamilton. Részletek Künne- i ke operettjéből. 18.40: Atlasz. Világgazdasági Figyelő. 18.55: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 19.15: Tardos Péter táncdalaiból. 19.25: A lengyel kultúra hete. A két du- vad. Tornász Lubienski jelenete. 19.54: Jó estét, gyerekek! Tünde, a hableány. Osztrák mese. 20.00: Esti krónika II. kiadás 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Egy zenemű több élete. Dalos László ösz- szeállítása. Az Ifjúsági Rádió műsora (ism.). 20.51: „Csazmu isten pörölyös napjai”. Bogdán István írása. 21.11: Közvetítés a Nyugati pályaudvar étterméből. Babay Gyula népi zenekara játszik, Mátrai Elemer éneked (hangfelvétel). 21.40: A lengyel kultúra hete. Bemutatjuk a lengyel Muza Hang- lemezgyár Chopin összkiadását. Zongoramüvek. 22.42: A hangle- mezooit könnyűzenei újdonságai. 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. 23.15: A IV. Országos Kamarakórus Fesztivál záróhangversenye a pécsi Liszt Ferenc teremben. 23.49: Daróczi Bárdos Tamás: Csángó lakodalmas. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Időjárásjejlemtés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: A lengyel kultúra hete. Penderecki: Lukacs passió. 20.18: Hírek. 20.21: A zenekar története. Bartók — II. rész. 21.01: Tanyai történet. Nagy Lajos novelláját rádióra alkalmazta Gombos László (ism.). 21.26: Elisabeth Schwarzkopf és Dietrich Fischer-Dieskau énekel, zongorán kísér: Gerald Moore. 22.00: A dzsessz kedvelőinek. 22.21: Peter Grimes. Részletek Britten operájából. 23.00: Hírek. Idő járás jelentés. TELEVÍZIÓ 9.30: A fekete bikinis lány. Magyarul beszélő angol bűnügyi lilmsorozat III. rész (ism.). 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Kisfiimek: l. A mócek országa — román kisfiún. 2. Norvég építészet és iparművészet. Norvég kisfiún (ism.). 16.53: „Életet az éveknek . .Nyugdíjasok műsora. 17.40: Hírek. 17.45: A gyáva. Lengyel kisfilm. 18.05: Szerkesztik a nézők .. . 18.35: Fiataloknak! 19.05: Napilapok, hetilapok . . . Miről ír a világsajtó? 19.20: Esti mese. 19.30: Radar; Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A novellairodalom gyöngyszemei tévéfilmen. 1. W7hisky és kígyóméreg. 2. Messze a fájától. 3. A kutya. Előtte: Elbert János bevezetője. 21.35: Tévé-bérlet. A Magyar Televízió hangversenysoroza- * ta (Hl.) 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. I