Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
6 '^Mírtap 197«. JÚLIUS 19., VASÁRNAP HAJÓSOK, ÚGY ÁLTALÁBAN A Dana jobb és bal partján, a főváros alatt és fölött, a nyaralók teraszáról, a házak ablakaiból, a földekről, a vonatból naponta látják a hajókat a Pest megyei lakosok. De naponta több ezren utaznak is velük, kirándulnak Visegrádra, Nagymarosra vagy a közelebbi Szentendrei-sziget valamelyik kedves helyére. A hajók jönnek és mennek, fehér testük szikrázik a napfényben, szelik Duna zöld vizét, csendben, szorgalmasan, menetrendszerű pontossággal. Es visznek-hordanak nemcsak bennünket, hanem anyagokat is, fát, sódert, ércet és cementet, irdatlan hosszúságú úszályokban. Vajon hogyan élnek azok az emberek, akik ezeken a hajókon dolgoznak, akiket odaköt a fedélzetre a hivatásszeretet, vajon mi foglalkoztatja őket, milyenek a körülményeik, gondjaik, örömeik, s egyáltalán, miért szeretik ezt az életet? Erről vall itt a kapitány, a matróz, a fűtő, a szakács, a kormányos. Hallgassuk öketl A KAPITÁNY A Dunaföldvár nevű 800 személyes gőzös indulásra készen „dohog” a budapesti kikötőben. Folcz György, a MAHART személyhajózási osztályának — már nem hajózó — kapitánya, kedves kísérőnk, aggodalmasan jegyzi meg a gőzös hídján, miközben vidám, táskarádiós fiúk és lányok előznek meg bennünket: .... Vass József, a Dunaföldvár kapitánya nem nagyon kedveli az újságírókat... 1967 - ben ez a hajó akadt ugyanis el a Kecskezátonyon... a hajó 130 centiméterre merül a vízbe, és a Duna ott 140 centiméter volt... délután 3/46-tól másnap reggel 8-ig vesztegeltek a hajón az utasok... pe- chükre, egy újságíró is utazott éppen begyújtják a pakurás kazánokat. Tíz-tizenkét lépcsőfokot teszek meg, és egyszerre elönt a víz. Patakokban folyik le rólam, fejem búbjától a lábam fejéig. Borzalmas. Egyszer ismerősöm mesélte, Kubában a légkondicionált szállodából kilépett a szabadba. Vihar előtti nap volt, a levegő páratartalma 90 százalékos. Ruhája pillanatok alatt csuromvizes lett az iszonyú hőségtől. Nos, így jártam én is a hajó fenekében. — Hogyan lehet ezt bírni? — a guta kerülget, és homlokomat törölgetem. Pintér Lajos megvonja vállát. Nézzük a vizet és a kék hegyeket. Folcz György így vall a szakmáról: Vass József kapitány • fedélzeten.. i írógép volt nála ... mindjárt lekopogta élményeit ...” Vass Józsi bácsi viszont, az óreg „tengeri medve” (reméljük, nem haragszik meg ezért a jelzőért, bár inkább „dunai medvének” lehetne mondani) nagyon kedvesen vezet bennünket a parancsnoki hídra. — Ezt a hajót valamikor Vénusznak hívták — meséli —, 70 éves... Persze, átépítették, de a régi gépek még kitűnően dolgoznak... Hát kérem, én bizony öreg hajós vagyok ... S7 évemből 34-et vizen töltöttem ... Regensburgtól Iz- mailig jártam ... Hogy van-e vihar a Dunán?... De még milyen nagy viharok vannak! A KOSOVA rettegett rém!... Az Al-Dunán a tengerről jön a szél, két méter magasra tornyozza a hullámokat... valósággal levágja az uszályokat a vontatóhajóról... egyik partról a másikra dobja át őket... Mire rendbe hozza az ember a szerelvényt, ráfagy ruhájára a jeges víz... nagy szív kell akkor, jó hajós szív... Valamikor régen Strudennél is veszélyes volt járni, sziklák között... az osztrák Duna sebesebb, a mienk 5, az övék 18 kilométeres sebességgel folyik ... Ez a járat most jó, kellemes ... Visegrádig mennek és vissza. Nyolc tengeri csomó sebességgel, bár a Dunán csak kilométerben mérik... hozzávetőleg 15—16 kilométert haladnak óránként... Lassú, de szép — mondja — aztán felbúgnak a hajókürtök, és a Dunaföldvár elindul a kikötőből, fedélzetén a napozó, a jó időt, a szellők áramlását élvező utasokkal. — Ha kint 30 fok van, itt 60—70 — mondja, és mosolyog. — Húsz éve csinálom, kérem... Ha lenne fiam, és fűtő akarna lenni? Agyonütném !... A lépcsőn két fiú ereszkedik le, Szlovicsák Flórián és Szal- ler György. Tizenhét évesek és a gépipari technikumba járnak. Minden nyáron ide jönnek gyakorlatra. Szlovicsák azt mondja: — Először felmegyek oda, ahol 80 fok van. Érzem, hogy éget, az agyam majdnem felforr, bőrömön valósággal kinyílnak az erek... utána átmegyek a 60 fokosba, és akkor már tavasz van — vigyo— Sokan megkérdezik, tudnak-e a hajósok úszni. Persze hogy tudnak... Vizsgakor 200 métert kell egyenletes, jó csapásokkal megtenni. Nem ez a hiba, hanem..» például az osztrák szakaszon a víz 12—14 fokos... én ötször estem csak a Dunába... nagy lélekjelenlét kell... még a régi kormánylapátok voltak, hosszú rúddal... nem bírtam vele, belevágott ... Idén egy uszály- kormányosunk halt meg... a vízbe esett, a szíve megállt... Vigyázni kell... — Gyönyörűséges élet azéirt ez. Menni, folyton csak menni. Éjszaka hallgatni a víz játékát. A víz nagyon játékos. Susog, csobog, locsog... Egy alkalommal hat hónapig voltam távol a családomtól... már minden rossz volt... veszekedtünk egymással, a rádióban csak a szülőföldemet tudjuk fogni... tv nincs ... a parton egy-egy órát tölthetünk ... elkapja az embert a honvágy... de aztán jönni, A FŰTŐ Pintér Lajos levezet hűnket egy vaslépcsőn, benahol Borsányi József szakács Pintér Lajos fűtő tik... „Sanyika!... Lacika!...” Minden olyan szép lesz... A HAJÓSZAKÁCS — Nagyon fiatalnak tetjtik gondolni? — kérdi Borsányi József, és a Hunyadi nevű 700 személyes gőzös konyhájában egy pillanatra abbahagyja a hús szeletelését. — Pedig már 21 éves vagyok. Végzett szakács. A szolnoki Nemzeti Étteremben tanultam. Ebédet és vacsorát főzök a 13 főnyi személyzetnek és az utasoknak, ötven-hatvan ebéd is elfogy. Első osztályú éttermünk van... pompásabb, akár egy városé... tessék megnézni... Hogy van-e kedvenc ételem?... Nincs, de legjobban a bélszínt tudom készíteni. Óh, egy jó bélszín, uram!... Az olajtűzhelyek lángjainál sül a hús. A pincér jön, és bekiabál egy ablakon: „öt rántott szelet kér!” (Az -et szócska. a tárgyeset már nem fér az időbe.) — Reggel hattól este fél kilencig vagyok szolgálatban. Sok, de hajón még főzni is más. — Romantikusabb? Félszegen nevet. Nem tudja, de valahogy más, mint a szárazföldön. Mindig parányi kis idegességgel indul. Ha éjjel az ágyába lefekszik, Rio de Janeiróról álmodik. Elképzeli, amint egy hatalmas óceánjárón halad feléje, és bélszínt süt. — Nem! — mondja határozottan —, még nem nősülök. A KORMÁNYOS — Igen, az ember nem is hinné, hogy a modern kormány ilyen picike — Kele Sándor egy akkora gumival vagy bakelittal bevont acélruutazni? Hát én bele sem ül- mondja: „UTAS A VÍZBEN!” nék, hiszen megmozdulni sem — ledobjuk a mentőövet, lelehet benne ... Hogy mire gon- eresztjük a mentőcsónakot... dolok útközben? ... Sok min- Kihalásszuk. Napfürdő a hajón Hajósok. Mondjam még el róluk, hogy udvarias, pontos, szolgálatkész emberek? Hogy Mancza József állomásvezető például 170 km-re lakik „szolgálati érdekből” kihelyezett állomásától, és tavasztól őszig nem megy haza? ... Hogy a kísérő kapitány már vezetett le szülést a hajón, és egy másik kapitány két felelőtlenül csónakázó fiút mentett meg a biztos haláltól? Hajósok. Életükből mi csak a „látványt” látjuk, az örömet, mert a hajók mindig valakit vagy valamit hoznak, és ez örömet jelent, legyen az déligyümölcs, szovjet vasérc vagy kedvesünk, aki hazatér. Ha a hajók a vízen találkoznak egymással, zászlóval, dudával köszönnek egymásnak. Soha nem a kisebb hajó a nagyobbnak, hanem amelyiken — és ezt mindenki tudja — fiatalabb a kapitány. A fiatalabb köszön az idősebbnek — előre. Egy civiltől is fogadjanak most el — sok szép utat kívánó köszöntést. Irta: Szűts Dénes Foto: Urban Tamás dacskát forgat a kezében, mint egy kukta edény nyele. — A régi kerekek már kimentek a divatból. Bár ezen a hajón még az is van, mi hideg keréknek hívjuk... Ezt a hatalmas hajótestet ezzel a pici fogantyúval is el lehet vezetni. — Hogyan tud ilyen pontosan a kikötő mellé állni? — Nagymaroson olyan finoman érintjük a kikötő deszkaoldalát, hogy talán még egy vékony üvegpohár sem törne össze közöttünik. — Rutin, kérem ... nagy rutin ... 7 évig másodkormányos voltam, és alig vártam, hogy már első kormányos legyek. És aztán ezen a szép hajón... ötéves csak ... figyelem a parti jeleket, az oldaltávolságokat, belövöm, szerkesztő úr, a hegyeket ... Hogy sötétben? ... Óh, sötétben sem sokkal nehezebb, mert ki vannak világítva a jelzők... Most Esztergomig megyünk... felfelé 18, lefelé 25 kilométeres óránkénti sebességgel... Ez már egy nagyon ügyes hajó... És tetszik látni, milyen kényelmes, az utasok levetik az ingüket, elterpeszkednek, isszák a jéghideg Colát, sétálnak, nézegetnek ... hol tudnának ilyen helyet találni még? Buszon? Vonaton? Még a saját kocsiban is rosszabb. Kérdem én öntől, hogy lehet egy pici kocsiban den megfordul az ember fejében ... Ezerhétszáz a fixem, éa havonta 700 jön még rá. Szép fizetésem van... A MATRÓZ „Káromkodik a kapitányi beszállás, a kisasszony a sarokban hagyja abba a._” — ismeri ezt a tengerésznótát? Kicsit pajzán, de éppen dúdolnivaló. Miiiker Béla 18 éves matróznak nagyon tetszik a dalocska. — Elvégeztem a nyolc általánost, aztán szobafestő- és mázoló-ipariskolába kerültem — mondja. — Csongrádi vagyok. Aztán rámjött a mehetnék, és elhatároztam, tengerész leszek... Szabad levegő... Eddig jut, és én úgy folytatom : ... és lányok. — Nem, erre nem gondoltam — az utastér felé néz, ahol bikiniben ülnek, vihognak, napoznak a fiatal nők. — így utazni jó, de a hajót takarítani!?... Éjjel is itt alszom, a hajón, persze... Mi még a dolgom ?... Kidobom a kötelet. Pontosan, hogy éppen a bubára essen ,.. még a telelőben tanultam. — Mi történik, ha egy utas a vízbe esik? —■ Azonnal riadó. A kapitány elvtárs a hangosbeszélőbe Portrék, riportok, „szirtesek" a hajósok életéről rog. — Mindent meg lehet szokni. — Mit esznek? Pintér szerint keveset, mert a hőség visszaszorítja az étvágyat. Viszont négy liter vizet iszik naponta. Többet azért nem, mert nem egészséges. Kívánja, de visszatartja. amikor az ember megpillantja a hidakat... átforrósodik a teste, megtelik szeretettel, bizalommal ... a tengerészek ilyenkor már egymást ölelgeI i 4 I
