Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-15 / 164. szám

Köszöntjük Végh Dezsőt 73. születésnapján 1897. július 15-én született Budapesten. Középfokú isko­lái elvégzése után Rómába került, ahol az Accademia déllé Belle Arti grafikai tan­szakán Petrucci professzor növendéke lett. Ezután az „11 primato ar- tistico italiano” című milánói folyóiratnál volt grafikus, majd a torinói „Cirio” kon­zervgyár reklamgrafikusa, végül a „Gross-Monti” nyom­dánál dolgozott. Több híres plakát fűződik nevéhez ebből az időből. i Az 1920-as évek végén Pá­rizsba költözött. Patounál ta­nult divattervezést és a világ­hírű francia divatlapnak, a „Vogue”-nak is rajzolt. Ko­miszar jevszkij és Georges Pi- tojeff orosz művészektől ta­nul tovább: díszlet- és jel- meztervezést, színpadművé­szetet. Ezt a tudását a VII. Eduárdról elnevezett kísérleti színháznál hasznosította, amelynek többek között tagja volt Pierre Renoir, Ludmilla Pitojeff és Jouvet is. Ebben a körben ismerte meg Jean Coc- teaut. ‘ Párizsiban ismerte meg Ut­rillo f és meleg barátság fűzte Pierre Bonnardhoz. Ilyen mó­don nagyjából körvonalazódik előttünk az a környezet, melyben Végh Dezső művész- szé érett. 1936-ban, teljes bizonyta­lanságba hozta haza a hon­vágy. Itthon főleg illusztrá­lással, könyvborítók, plakátok tervezésével foglalkozott. 1945 után, mint az Állami Lélektani Intézet tagja lélek­tani-propaganda rajzolással foglalkozott,, volt a Kispesti Textilgyár tervezője, majd az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője. Ez a sokoldalú művész ma hetvenhárom éves. Jó egészséget, és még hosz- szú ideig tartó alkotó munkát kívánunk! H. , A DUNA MENTEN: Békében készülnek a háborúra a víz eilen Szerencsére ritka az ilyen tiszai árvíz, mint az idei, ame­lyiknek szele még Felsőgödre is elért... Nap mint nap ol­vashattuk az újságokban, hogy hány és hány tízezer ember vett részt az árvédelmi mun­kákban, hányán utaztak Sza­bolcsba, hogy menthessék a menthetőt. — Felsőgödről sokan, ponto­san nyolcvanon mentek a Ti­szához: fizikai munkások és műszaki emberek — mondta Lehotzky László, a Közép- Dunavölgyi Vízügyi Igazgató­ság felsőgödi szakaszmérnök­ségének szakaszmémök-he­lyettese. — A víz elleni küz-; delem — mondhatni — befe­jeződött, most már kevesebb vízügyi ember kell a szőke fo­lyóhoz. — Mi, Dana-partiak eddig megúsztuk szárazon ezt Benzin — fürdő ■ rév az évet. Mire kell még számítanunk? — Azt hiszem, rosszra nem­igen. Eddig nyolc árhullám vonult le a folyón, de a leg­magasabb sem lépte túl a 620 centimétert, amikor készültsé­get kellett volna elrendelni. Az osztrák és bajor Alpokban már csak 3 ezer méter felett van hó, és ha nem lesz ezután komoly esőzés — nem lesz ár­víz sem. — Mit gondol a vízügyi szakember, milyen lesz a jövő év? — Jósolni nem tudok — majd meglátjuk. De... az ed­digi számítások szerint a Du­nán periodikusan váltják egy­mást a száraz és nedves idő­szakok. Egy-egy szakasz — ál­talában — öt-hat évig tart. A legutolsó „nedves” év az em­Kánikula — hét végén VÁC \ UAPLO A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 164. SZÁM 1970. JÚLIUS 15., SZERDA Háromórás tanácsülés: Jelentés a közrendről és a közbiztonságról Hétfőn reggel kilenc órakor kezdődött a városi tanács jú­liusi ülése és delet harangoz­tak, amikor bezárták a 180 perces tanácskozást. Dr. Lukács Ferenc vb-elnök köszöntötte a megjelenteket. Bejelentette, hogy a végrehaj­tó bizottság a fejlesztési alap terhére 200 000 forintot; a költ­ségvetés terhére 1 700 000 forintot szavazott meg az árvízsújtotta lakosság megsegítésére. Beszámolt a Vox Humana jé­lékezetes 1965-ös és 66-os — azóta egyre kevesebb a gond. — Kevesebb a gond, de ugye ez nem jelenti azt, hogy munka nélkül ma­radtak? — Van tennivalónk bőven. Megvizsgáljuk az árvízvédelmi töltéseket, zsilipeket és a véd­erőket. Kaszálunk, most van itt az ideje a nyári ápolásnak is. Ez is nagy munka, ha nem is látványos. Olyan, mint ami­kor békében kell az önvédelmi háborúra készülni... —ms— HOLNAP: Ingyenes jogi tanácsadás Holnap lesz a következő in­gyenes jogi tanácsadás a Le­nin úti pártházban. Délután öt órától az első emeleti üveg!eremban dr. Inczédy Ru­dolf, a Váci Ügyvédi Munka- közösség tagja válaszol a jogi vonatkozású kérdésekre. nai útjáról s arról, hogy a két város párt- és tanácsvezetői szoros kapcsolatot teremtet­tek egymással. Luzsák István rendőr őr­nagy, a kapitányság megbí­zott vezetője tájékoztatást adott a váci közrendről és a közbiztonság helyzetéről. A bűncselekmények száma 1969- ben az előző évhez viszonyít­va emelkedett. A fő okok: a közügyek iránt tanúsított kö­zömbösség, a törvények be nem tartása és az alkoholiz­mus. Sok lazaság mutatkozik a társadalmi tulajdon vé­delmében. A fiatalkorúak által elkövetett bűnesetek száma aránylag alacsony. Nálunk sokszor in­dítóok a rossz baráti kör­nyezet és a túlzott igények. A közúti balesetek száma sajnos, növekedett. Idén ja­nuártól júniusig 140 esetben indítottak eljárást, 400 eset­ben helyszíni bírságolást al­kalmaztak a közlekedési sza­bályok megszegése miatt. Hat hónap alatt rendőreink 13 500 óra szolgálatot teljesí­tettek. URH-kocsi segítette munkájukat, önkéntes rend­őreink tavaly 4800 órás szol­gálatot adtak. Dr. Baksa György NEB-el- nökhelyettes terjesztette elő a népi ellenőrzés második fél­évi munkatervét, majd az új NEB-tagok esküt tettek. A ta­nácsülés kilenc ellenszavazat ellenében elfogadta az üt­és közműfejlesztési hozzájá­rulás mértékét és kivehető összegét. Dr. Gulyás Ilona elő­terjesztésére egyhangúlag el­fogadták a Vác város címeré­nek és zászlójának megalapí­tásáról és felhasználásának rendjéről szóló rendeletterve­zetet. Az elnök bejelentette, hogy Arany István vb-tagsága meg­szűnt, mert a volt titkár a megyei tanács titkárságának osztályvezetője lett. A tanácsülés elismerését fejezte ki Arany István­nak lelkiismeretes közéleti tevékenységéért és jegy­zőkönyvileg mondott kö­szönetét ténykedéséért. A szakosztályvezetők vála­szoltak az ülés elején beter­jesztett interpellációkra. (papp) Augusztus 19—20: „szobi napok44 Bár fnég több mint egy hó­nap választ el augusztus 20- tól, a szobiak már készülnek méltó megünneplésére. Ferenczy Emilnek, a Szobi Nagyközségi Tanács igazga­tási előadójának vérében van a népművelési munka. Mint volt népművelési felügyelő, napi munkáján túl hódol a régi hivatásának, lelkesen szervezi a „szobi napok” programját. Augusztus 19-én lampio- nos csónakfelvonulást ren­deznek a Dunán, estére a fia­talságot a nagyszabásúnak ígérkező „Duna-parti bál” várja. Másnap, az ünnepi nagy­gyűlés után nyitják meg a szobi amatőr képzőművészek kiállítását a Börzsöny Mú­zeumban, délután könnyűze­nei délutánt rendeznek fővá­rosi művészek fellépésével, majd az FTC evezősszakosz­tálya a szobi GSK szakosz­tályával közös bemutatót tart. Malacsütés és tűzijáték egé­szíti ki a kétnapos gazdag programot. —u A vasutasnapon Máté Ferenc gyáregység vezető kiváló dolgozó kitünte­tést nyújt át Borbély Béla üzemvezetőnek. Megyénk egyedüli ipari vas­utas üzemében, a Dunakeszi Járműjavítóban pénteken ün­nepelték meg a XX. vasutas­napot. A dolgozókat szépen díszített főbejárat fogadta. Reggel munkakezdés előtt gyárrészlegenként is meg­emlékeztek az ünnepről. Ez alkalomból a dolgozók között mintegy száznyolcvanezer fo­rintot osztottak szét. Huszon­ötén kiváló dolgozó kitünte­tést kaptak. Az érdemes vasutas és ki­váló vasutas kitüntetések át­adására ünnepélyes külsősé­gek között Budapesten, a vasúti főosztályon kerül sor. Szőnyi Lajos Okirathamisítás a börtönben Fövenyi Géza és Vajda Ist­ván a váci börtönben töltöt­ték büntetésüket. Fövény! ar­ról beszélt társának, hogy ő egy diverzánstól kapott „szak­szerű kiképzést”, és nagysze­rűen tud okiratot hamisítani. Vajda kérte, hogy utolsó bi­zonyítványát — amely az ál­talános iskola IV. osztályának elvégzését igazolta — javítsa át VIII. osztályosra, hogy majd könnyebben boldogul­jon kint, az életben. Fövényi vállalkozott a munkára é3 amikor egyedül maradt a cel­lában, átja'vította az ok­mányt. A hamisítást felfedezték, az ál-okmányt lefoglalták. A most megtartott járásbírósági tárgyaláson mindkettőjük büntetését négy-négy hónap­pal meghosszabbították. ' (P.) TÖBB EZREN A SZIGETEN A rendkívül hideg télért ala­posan kárpótol minket a nyár. Hetek óta jó idő van, szinte alig látszik felhő az égen, igaz viszont, ha beborul, akkor... csak tessék vissza­emlékezni az idei nyár hatal­mas zivataraira, amikor né­hány utcán méteres víz állt. Hogyan telt el a hét vége? — erről számolunk be most olvasóinknak. A Népfürdő forgalmáról a Dunamenti Viz­es Csatornamű Vállalatnál Prohászka József tájékozta­tott. — Szombaton ezerkétszáz, vasárnap pedig ezerszáztizen- két vendégünk volt. Ez bi­zony nagyon sok fürdőző a területhez képest. Nagyon kel­lene még egy medence, hiszen jönénnek még sokan, de nem tudjuk már fogadni a látoga­tókat. Az ÁFOR benzinkútjánál Frick István mondita el, hogy a közepesnél valamivel jobb volt a forgalom. Péntek dél­után és este voltak sokan — szabad szombat volt — és ter­mészetesen vasárnap este is, amikor hazautaztak a viken- tíezők. Körülbelül öt-hatszáz autó és ezer motor állt meg előttük. Az igazi csúcsforgal. mi napokon (tavasszal volt ilyen) kétszer ennyien jöt­tek. Aki nem autózott és a Népfürdőbe sem ment, az át­mehetett a Pokol-szigetre. Napközben a Toldi Miklós szállította az utasokat. Két- ezerhatszázan vettek retúr- és ezerötvenkilencen egy útra szóló jegyet. Ez a forgalom, mint ahogy a révállomáson megtudtuk, nagyon jónak számít. így telt él hát ez a hét­vége Vácon, — m — Ha bezár a bazár Délután vagy estefelé bi­zony kellemetlen helyzetbe kerülhet a nikotin rabja, ha éppen a vasútállomásnál fogy el a cigarettája. Ugyanis a restiben (sem a talponállóban sem az étteremben) nem kap­ható dohányáru. Legközelebb a közeli étteremben, a „Lordok Házában” vehet cigarettát a füstre éhes dohá­nyos. Azt hiszem, nem lenne fö­lösleges, ha a restiben dohány­árut is árusítanának. — m — — Negyvenöt hold termő málnása van a vámosmikolai Vörös Csillag Termelőszövet­kezetnek. A százharminc hol­das bogyós ültetvény többi része jövőre és két év múlva fordul termőre. AJANDÉKMOTOR „Kresnyavi-futam“ Kívánjuk: éljen nagyon sokáig! A múlt hét csütörtökjén villámgyorsan terjedt a hír: meghalt Kunschner Józsi bá­csi! A fél város meggyászolta, volt munkatársai elsiratták. Telefon egymás után: Hal­lottad? Nagyon rendes ember volt, egy darab a város kul- túrkrónikájából... Megrendültén keresgéltem emlékeim között, amikor fo­galmaztam a nekrológot. ★ Pénteken cáfolat: a hír nem igaz. Gyors telefon a pesti nyomdába. A műszaki vezető ígéri: kiveszik a kiszedett anyagot. „Éljen nagyon soká­ig!” — kívánta szívből az üze­net átvevője. ★ Kiyették, de sajnos, nem semmisítették meg. Három napos pihentetés után betör­delték a keddi lapba. ★ Azonnal személyesen felke­restem az öreget, hogy bocsá­natát kérjem. „Egy a mentsé­günk Józsi bácsi: látja, eny- nyire szeretjük, ennyire be­csüljük ..,” Papp Rezső Fúvóstalálkozó Kedves összejövetel színhe­lye volt az elmúlt héten a Dunakeszi Járműjavító Műve­lődési Központjának Vörös terme. Pécsi István karnagy és az üzemi fúvószenekar tag­jai baráti találkozót tartottak, amelyen Révay Sándor szak- szervezeti titkár értékelte a zenekar ez évi munkáját, si­kereit. Megjelent az összejövetelen Ladó Lajos, az üzemi titkár­ság vezetője is. Ö a fúvósze­nekar új patronálója. Most mutatkozott be az együttes tagjainak. Az összejövetel alkalmából több — még ma is muzsikáló — nyugdíjas tag pénzjutalmat kapott. Sz. L. — Kétszáztizenhatan jelent­keztek, de csak százhetven hallgatót tudtak felvenni a zebegínyi Szőnyi István képzőművészeti szabadiskolá­ba. — Diákokat keresünk ásatási munkára. Jelentkezni lehet bár- j mikor a váci múzeumban (x) A Pest megyei Motorklub immár hagyományos jubileu­mi összejövetelét a hónap ele­jén rendezték meg Nagy villá­mon. A zuhogó eső ellenére mintegy kétszáz motoros — a váci HAGY Vasas, a budai, a szentendrei, a budapesti mo­torklub tagjai és klubonkívü- liek — jött össze. Az első nap esti programja sátorverés, letelepedés és szá- rítkozás 1 volt. Szerencsére másnapra az eső alábbhagyott, így délelőtt kijelölhették a versenypályát. A nagyon nehéz talajon ren­dezett izgalmas versenyt a fel­nőttek 250-es kategóriájában Kresnyavi János, a 125-ösben Tuttenuy Tamás, az ötvenes­ben pedig Csurgai Emil nyer­te. Az ifjúsági ötvenes győzte­se Nándori János, második Hampó Ferenc és harmadik Nándori László lett. — Mi volt a verseny szen­zációja — kérdeztük Szőke Páltól, a HAGY Vasas moto­rosklubjának elnökétől. — Az, hogy az ifjúsági ver­senyzőink ilyen kitűnően sze­repeltek. A három ifielső le­futotta az idősebbeket — ter­mészetesen Kresnyavival nem tudták fölvenni a versenyt. — Azóta ezt a versenyt „Kresnya- vi-]utamnak” hívjuk. Jutalma nem maradt el, hiszen külön- díjat is hoztak Nagyvillámból: a Közúti Balesetelhárítási Ta­nács Riga motorkerékpárját. — Mit csinálnak most, a verseny után? — Készülődünk az újabb túrákra, és közben zajlik a rendszeres klubélet. Hétfőn, szerdán műszaki nap van, csü­törtökön a fiatalok jönnek ösz- sze, pénteken klubnapot tar­tunk — és a szombat-vasárnap a túráké, kirándulásoké. Most már rendes kerékvágásba zök­kent a klub, hiszen amióta a HAGY Vasas SE-hez tarto­zunk, huszonnyolcezer forint az évi költségvetésünk (azt hi­szem, munkánkkal bizonyít­juk, hogy rászolgáltunk a tá­mogatásra), megszépült a klu­bunk, van gyakorlópályánk és sok más újdonságuak­Most ennyit az — eddig el­hanyagolt motorklub nagyvil- lámi diadaláról és a munká­járól. Reméljük, hogy a jövő­ben még sok ilyen jó hírt ír- havunk a váci motorbarátok­ról, akik nemcsak a két kerék szerelmesei, hanem a rend vi- gyázói is; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy tíz­tagú önkéntes rendőri csopor­tot alakítanak.- ms — » I i

Next

/
Thumbnails
Contents