Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
1970. JÜLIUS 12., VASÁRNAP PEST MEGYEI k/Círlap Mint minden évben most is el| érkeztek Vágósné legizgalma- '] sabb napjai. Először megvette • a töltött káposztának való há- romnegyed kiló disznóhúst, fél ^ kiló füstölt sonkát, mert ez a 5 lényege mindennek, már mint X annak a csodálatos, kenyérsütő kemencében összesülő, összejövő, összeálló, borssal, kol- '■t, básszal és a jó isten tudja még Jj hányféle hozzávalóval elkészí- $ tett valaminek, amit a régi ^ szakácskönyvek röviden úgy !> hívnak: erdélyi töltött káposz- S> ta. Valóságos remeke ez a ^ konyhaművészetnek, nem cso- X da, ha a fia Zoltán, aki 18 ^ éves korában nekivágott a •5 nagyvilágnak és azóta is Ka- % nadában él, az évenkénti, szü- $ lőföldi látogatásnak első napOPERÁCIÓ jaiban, csak ezzel táplálkozik. Vágósné ilyenkor leül vele szemben az asztalhoz, csak nézi Zoltán egészséges fehér fogainak őrlését, s fiának legkis- sebb szemrezdülését is felfogja. Tavaly majdnem baj lett a töltött káposzta evésből: hasfájás, gyomorrontás. — Hiszen odaadtam a receptjét, hogy elkészíttesd magadnak odakint — mondta szemrehányóan és ijedten Vágósné, a gyomrát tapogató fiának — Jaj, nehogy komolyan beteg légy! — Ugyan, édesanyám. Egyszerű gyomorrontás, egy kis Nyá f W t * » FALL TAMÁS: Mint az alma Legtöbb ember nem jut el a rosszig, dühös arca hiába piroslik, fele-úton meghőköl, megtorpan, elhullatja bombáit a porban. Legtöbb ember nem jut el a jóig, örökösen magával bajlódik, lágy hangjával jégszívet palástol és a jókat elirigyli mástól. Legtöbb ember sem nem rossz, sem nem jó, alma, melyben rágicsál egy hernyó. Játszik vele jó és rossz hatalma, míg egyszer csak lehull, mint az alma. SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/ 'm REGÖS ISTVÁN: Ki érti az automatikai? Mint tébolyult neonreklám: pirosra zöldet vált, sárgára, lilát. Bennem remegve, vergődve törnek szét idomtalan, amorf torzszülötté: a Vágyak. Nem körülhatárolt. Nem tudom, mit, merre és miért? Igenre szakadoznak a véres nemek, mosoly fullad vészterhes lehellet. '■>' Kapkodok. Örült gramofon jajong. Beethovent játszik, s Beatles-t sikít keverve. A tiszta zene sokezer decibel erővel rázza szét a világot. Tétovázok. Lépésem imbolygó árnyéka rémiszt. Ingovány. Keskeny csapást szánsz nekem világ. S a derékhad, derékig süllyed de nem kiabál. Nehogy rémülettől a kevés, ki megy még szédüljön a mélybe. Mint tébolyult neonreklám: pirosra vált zöldet, sárgát és sunyító lilát kever kaján röhejjel. Ki érti az automatikát? GYÁRFÁS ENDRE: milyen érzés élni a semmibe. Mindig mást csinálni, öröm, kedv nélkül. — Türelmetlen vagy, nincs akaraterőd! — Nincs hát, persze hogy nincs, unom az egészet! — Bánt, hogy eddig jutottál, ugyanakkor haragszom is rád. Neked az életben sok minden nem sikerült, ez tény. Rosz- szul indultál, néha jócskán le is maradtál. Ahol pedig előnyt szereztél, nem használtad ki. A te hibád vagy másoké, ezt a kérdést jobb ha nem boncolgatjuk, elmúlt. Gyűlölni a rosszakaróidat, ráadásul olyan határtalanul, mint te, nevetséges. Ártasz vele valamit? Annak, akinek szól, semmiképpen. Csak megutálnak, mert szótlan, befelé forduló, magányos leszel, konok, megátalkodott, makacs teremtés, aki képtelen felejteni. A régi ellenségeidnek, a vélt rosszakaróidnak nem vagy fontos, lehet, hogy nem is voltál az, ne hidd egy percig sem, hogy izgatják magukat, ha te netán gyűlölöd őket. Ezzel együtt ők még nyugodtan, mondhatnám, derűsebben élnek, mint eddig. Kegyetlen megállapítások ezek, de igazak. Akkor is el kellett ezt mondanom, ha ez a dühös, tehetetlen gyűlölet megváltoztathatatlan, és talán enyhíteni sem lehet. Neked rosszabb, és persze, nekem, én sem szólok többet erről, az önmarcangolás a mi legszemélyesebb ügyünk, ránk tartozik, senki másra. Várj, még nem fejeztem be! Bántottak az emberek, és te az átlagnál érzékenyebben reagáltál. Megveted őket, minden megnyilvánulásod erről tanúskodik. Tettél-e valaha ennél többet? Visszafizettél-e valaha ennél többet? Visszafizettél az aljas, semmirekellő embereknek? Mostanában feltűnően sokat emlegeted, szeretnél valakit megütni. Hát rajta, mire vársz? Látom, ehhez is gyáva vagy! Pedig ez a megoldás amellett hogy eredményes lenne, még talán arra is rádöbbentene, hogy nem változtál nagyon sokat, fizikai erőd, a szívósságod legalábbis • a régi. És hidd el, már ez is valami! Lám, ezt sem teszed meg, ismerlek jól, nem is erőltetlek, van más kiút is, nem is egy. Tudod, az a legnagyobb baj, hogy éleslátó, kritikus szemű ember vagy, a megoldást is tudod, de félsz, mindig is féltél, persze, nem ennyire. Régebben volt benned energia, küzdöttél is! De elég volt az első sorozatos kudarc, és a kezdeményezést átadtad másnak. Bennem is él a kislány, aki képzeletbeli mesevilágban élt egy ideig, igazságot szolgáltat, nála mindenki érdeme szerint dolgozik, él. Tudott valaki rajtam kívül erről a más világról? Nem, hiszen őrizted, mint egy hétpecsétes titkot. Ha álmodoztál, megszűnt körülötted a valóságos világ. S mivel ez sűrűn előfordult, szüleid tanácstalanok voltak, nem tudtak veVihar előtt Letepert asszonytest a hold, fekve fűre hanyatlott. Rámerednek a jegenyefák, remegő szűz suhancok. Szétpattanni szeretne az ég, Villám magva csírázik. Egyik pólus az emberiség, s az emberiség a másik. led mit kezdeni, hova tenni. Nem értettek meg, talán nem is ^ szerettek úgy, mint a testvéreidet, meglehet. Ne csodálkozz, a ^ te hibád is! A te világodban az édesapád egy egészen külön- ^ leges helyet foglalt el. Elsősorban neki köszönhetsz mindent. ^ Ezt keserűen is mondod néha, pedig nagyon szeretted. Nem ^ vagy boldog ember, nem is leszel az! Lekéstünk, ezt az egyet 5 pótolni nem lehet, és nem is vagyunk az a típus. De értékes í ember vagy, tudod jól. Olyan tulajdonságokkal rendelkezel, § amelyeket nem időközben szedtél fel, így nem torzulhatott el, ^ örökölted őket, bár szenvedsz tőlük, de elfogadod valamennyit, ^ még hálás is vagy. Apád rád hagyta örökségét, benned él to- ^ vább. Azt hiszem, az egyetlen ember, akit igazán tiszteltél, ^ szerettél, őt sem fogadtad el, nem értetted meg, hogy az em- ^ bér nem teheti mindig azt, amit szeretne. Édesapád sem örök- ^ ké hajlongásra, bókolásra született, de megtette, ha muszáj ^ volt. Ha erényként és nem hibájaként rovod fel, megegyezhet- ^ tetek volna. A családjáért küzdött, arról nem tehet, hogy nem ^ sikerült semmi. A mai napig sok minden történt, tapasztalhat- tad elégszer, mi az a lelkiismeretfurdalás vagy valami hasonló, ^ pokoli érzés. Ha az elmúlt négy évet újra kezdhetnéd, hogyan $ csinálnád? Ne szólj semmit, egyetértünk, én is így tennék. Ke- ^ vés vizet zavarnál, érzéseidnek parancsolnál, mindenkire nyá- ^ jasan mosolyognál, még az öreg Bodri kutyára is. Kibékülnél ^ a világgal, az emberekkel, a tolvaj barátnőddel, mindezt azért $ tennéd, hogy az édesapád élhessen. Elég, abbahagyom, kezdek $ hasonlítani hozzád, pedig éppen ellenkezője a cél. Hagyjuk a ^ múltat, nem lehet változtatni rajta. Az ellentmondásos, kusza ^ életet, az öngyilkosságot, az anya összeroppanását a temetés ^ után, az ideggyógyászati kezeléseket neki is, neked is, a régi § és az új bajokat, problémákat raktározd el magadban szépen, ^ gondosan, néhányat belőlük préselj le az emlékkönyvedbe, $ mint azt a kis virágot, amit először kaptál hódolódtól. Meg- ^ teszed, mert ezt akarod, emlékezni, nem felejteni, legyen hát. ^ Valamit azért ne feledj: emlékkönyvet és virágot szerezni. ^ — Mit is akarunk mi tulajdonképpen? Beszélünk, vitá- § zunk, mert nincs más dolgunk. Izekre szaggatjuk életünket, ^ nem tudjuk, miért. Minden nap átéljük a legapróbb részlete- > két, éjszaka az álom ismét elhozza nekünk a valóságot. Meddig ■ lesz ez még így? Tőled kérdezem, te vagy az illetékesebb. Te | cselekszel, én helyeslek, vagy éppen tiltakozom, de mindig kö- i vetlek. Az éned mit is tehetne mást! Régóta hallgatsz! Nem $ tudom, örüljek vagy óva intselek. Tudod mit, játsszunk kitalá- $ lósdit. Na, most mit gondoltam?... És én meg a barátom,^ vagyis én, gondolkodunk. § nyár § keserűsó megteszi. Ami pedig a receptjét illeti, megcsináltattam én, de az csupán olyan kanadai habarék volt, nem éreztem a hazai ízt, nem bizony. Nekem való töltött káposztát csak maga tud készíteni... Zoltán dicsérő zöngeménye könnyeket csalt Vágósné szemébe, s e dicséret másnap, a mosodában — ahol dolgozott — mindenkinek tudomására hozta. — Hát miért nem viszi ki a fia, ha ennyire odavan a fözt- jéérl? — kérdezték. — Hív az engem, a drágám, •idehát nem bírom rászánni ma- \ gam. Tudjátok, itt ez a kis családi ház, itt a férjem sírja, j szóval nem tudom én máshol 5elképzelni az életem. Talán j majd ő, Zoltán, egyszer meg- i unja azt a külső világot és habzaján. Meglássátok, ez lesz a bvége... \ Vágósné hitte is, meg nem Xis, amit mondott, de mert hin- I ni akarta, hát reménykedett. \lgen, egyszercsak be fogja je- \ ienteni a fia: édesanyám, vég- \leg itthon maradok, megnősü- \ lök... Egyelőre azonban nincs X erről szó, az egy hete érkezett levél a szobaasztalon, s ! benne az örömei és mégis bá- \ natot hordozó mondatok: X „ ... két hétre megyek haza X édesanyám, szokás szerint, X kedden érkezem.. i I Visszaejti “ ******* je- 5 1 _______— lento levelet a I szobaasztalra, kimegy a verandára. A széles kőkorláton ha- $sas lábasban savanyodik a káposzta, megkóstolja, ó, már fiznom, még ma cserépfazékba perül a mennyei eledel. Reg- X gél — munkába menet előtt X— befűt a kemencébe, aztán \ha leég a tűz, be a hatalmas X cserépfazékkal és délután, mi- X re hazajön, kész is. Holnap- \ után pedig már eszik belőle a X fia. X A nagy öröm, a várakozás X izgalma most is, mint mindig X évek óta —, megdobogtatja ^szívéi. Kicsit lepihen a tera- \szon lévő piros mifUás nyug- X ágyba. Pillantása végigsiklik a X parányi kerten, az őszibafác- ^ kokkal télt tömzsi fán, á kis J szőlőlugason. A virágokat is X sorra veszi, rózsaszínű rózsa- X bimbó duzzad hangtalanul, X keddre az is kinyílik. X Lám, minden milyen szép, i _______________________ csak a tizennégy nap, az kevés. Istenem, de kevés! Hirtelen belenyilal a lábbütykébe. Gonosz bütyök, mind a kettőn van és időnként hogy fájnak! Persze, ki lehet bírni, bár a mosodában Bantá- né éppen a múltkor operáltatta le a bütykeit. Két hétig feküdt vele a kórházban, de végül is nincsenek bütykei. De- hát neki ritkán fájnak, aligha fogja kés alá dugni őket... bárt.. bár ... bár... j A gondolat bfle hasít: mi 1 *_____ lenne, ha... mégis leoperáltatná a bütykeit? Bantáné két hétig feküdt vele a kórházban. Két hét, te jó isten! A fid bizonyára nem hagyná magára, ó nem, egész biztosan. Táviratozna a munkahelyére, további szabadságot kérne; mister izé, édesanyám beteg, operálták, egy héttel, nem, két héttel későbben érkezem ... Vágásúét ismét előveszi a szapora szívdobogás, tovább nem tud fekve maradni. A gondolat lázba hozza, le-fel járkál csípőre illesztett karokkal, s részleteiben kezdi kidolgozni a tervét. Mert ügyesen, feltűnés nélkül kell végrehajtani, Zoli nehogy gyanúi fogjon. Még holnap elmegy az orvoshoz, a kórházba. Bantáné bütykei bújjanak el az övéi mellett. Hogy nem fáj annyira? Na és? Az orvos nem tudhatja, különben is csap 6 olyan jajgatást, hogy mentőket hívnak azonnal. Hóhó, várjunk csak azokkal a mentőkkel. Éppen itt van a kutya elásva. Neki a fia elutazása előtt egy vagy két nappal kell kórházba vonulnia, ügy ám! Az orvosnak megmagyarázza: ekkor és ekkor ér rá, szóval.., I A lenyugvó nap-------------------- dig ott találja Vágásúét a verandán. Számol, dátumokat illeszt, kombinál, pompás kerek tervet készít, mindent elrendez apróra. Vé gül mégis csak elfárad, ismét ledül a nyugágyra. Ledobja papucsát, a bütykeit nézegeti. Csodálatos bütykök — állapítja meg —, s e pillanatban nagy-nagy szeretet ébred irántuk. Két hét múlva nem lesztek az enyéim — gondolja —, de azután helyesbít: két hét múlva az egyik bütyök már nem lesz az enyém, mert a másik leoperálását jövőre hagyom, szintén, gyermekmarasztalónak. Azután, majd lesz valahogy ... Holdi János
