Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-10 / 134. szám

8 “’’^Mírlap 1970. JÜNIUS 10., SZERDA A dobosi középiskolások is Felépítik az esszédéit házakat Tragédia: Sok lakóház össze-1 dőlt, vagy megrongálódott a Szamos mentén, öröm: Sok millió forintot fizettek be ed- | dig csak a Vöröskereszt csekkszámlájára — az árvíz- károsultak javára. A tragédia és az öröm test­vérek, bár nagyon mostoha- testvérek. Az árvíz tragédiája megmozgatta például a dabasi gimnazistákat — a megye kö­zépiskolásai közül elsőnek ajánlották fel, hogy szünide­jük egy részét a Szamos menti újjáépítéseknél töltik. S ez őrömmel tölt el bennünket is. A tanárok is betonoztak — Néhány pedagógus arról beszélgetett, hogy szívesen el­menne segíteni felépíteni a Szamos menti községeket. Ezt a kezdeményezést átvette az iskola KISZ-szervezete — tá­jékoztat Sztavinovszky Gyö- xóné igazgatóhelyettes. — Elhatároztuk — mondja Lippai Lajos KISZ-vezető ta­nár — hogy június 25 után »észt veszünk a helyreállítási munkában. Azonnal jelentke­zett 31 fiú. összesen 45 fiú­tanulónk van. Aztán utólag feliratkozott még négy. A lá­nyok is szeretnének menni, ha lehetőség nyílik, ők is ott lesznek. — Itt mindenki hozzászo­kott a fizikai munkához, fa­lusi gimnázium ez — mondja Sztavinovszky Győző, társa­dalmi munkafelelős. — Min­den évben résztvevői vagyunk az építőtáboroknak. A tanárok is megszokták a társadalmi munkát. Sztavi­novszky Győzőné már harma­dik gimnazista korában Du­naújvárosban dolgozott, férje, egyetemista korában, ugyan­ott betonozott, de Lippai Lajos is több nyarat töltött annak­idején első szocialista váro­sunkban és a Népstadion épít­kezésénél. Tanítványaik csak folytat­ják a sort. Segítség é, cserbenhagyás Néhányan a jelentkezők kö­zül: Hümfner János I. B. Tavaly társadalmi munkában üdülőt festett Dobogókőn. — Segítettél már valakin? — Egyszer egy osztálytár­sam sarlóval elvágta a csukló­ját, gyorsan elrohantam vele az orvoshoz. — Volt olyan eset, amikor cserbenhagytak? — Nem nagyon. Talán nyol­cadikban az őrsöm hagyott időnként pácban, nagyon pasz- szívak voltak. — Elképzelted már, milyen az árvízi — A napokban voltam Sze­geden, ott tanul a nővérem, hát a Tisza valami félelme­tes... Győri János II. B. Egész szünidőben napi 10 órát dol­gozott a Nagyvásártelepen, 80 forintot keresett naponta, oda­adta az édesanyjának, aki ta­karítónő. — Mi volt eddig a legrosz- szább az életedben? — Amikor édesapám meg­halt. — És a legjobb? — Sok minden, de olyan igazi nagy örömöm még nem volt. — Milyen, a viszonyod tár­saidhoz? — Jó — elmeveti magát, a többiek mosolyognak és hoz­záteszik: ahol a Győri megje­GVMIKRIM1 Vádlottak padján a szerződésszegő tsz téaucsuk helyett krétapor lenik, oitt mindjárt kitör a jó­kedv. Öröm és tragédia lzsnyai Péter III. A. Tanár szeretne lenni, szigorú, de köz­vetlen pedagógus. Otthon ál­landóan segít a gyümölcsös­ben és a kertben. — Éltél át már tragédiát? — Édesanyám meghalt... — Mit jelent neiked az öröm? — Ha a sportban jó eredmé­nyeket érek el, például... — Féltél már attól, hogy balesetet okozol? — Igen. Egyszer kavicsokkal dobálóztunk, és valaki eltalál­ta egyik társunk halántékát... de azonnal orvosihoz vittük. Nyirádi László III. B. Ta­valy a borsodivánkai építőtá­borban csatornát ásott. Szülei idősek, az otthoni kerti mun­ka nagy része is rá hárul. — Kinek okoztál már jó na­pokat a szüléidén kívül? — Egy idős nénihez jártunk az osztálytársaimmal, elvé­gezni a ház körüli munkákat minden szombaton. — Mikor voltál szomorú? — Biztos voltam már, de nem nagyon emlékszem rá. — S minek örültél utoljára legjobban? — Amikor motorkerékpárt kaptam. Egy gondolat és rettenet Kloczka Mihály III. A. Az iskola KISZ-titkára. — Segítik a többiek a mun­kádat? — Jobban és többet is se­gíthetnének. Nyáron mindig dolgozik, édesapja erdészeti szakmun­kás, ő is ott tisztítja és vágja a fákat, a felnőttekkel együtt. Földet is kapnak az erdészet­től, azt is műveli — a szőlőt, a kukoricát, a burgonyát. — S ha elvinné ezt a földet és a házaitokat a víz? . Nem is tud válaszolni. Meg­retten. Pedig az előbb azt vallotta, hogy még nem volt szomorú — mert nem érde­mes ... —berkovits— Nem kifizetődő a hanyag munka — vonhatták le a ta­nulságot minap a Naszály- hegyalja Tsz illetékesei a Váci Járásbíróságon befejező­dött tárgyalás után. A polgári peres ügyben az említett tsz alperesként sze­repelt, „vádlója” a Fővárosi Kézműipari Vállalat volt. Az előzményekről. A Me­chanikai Művek olajálló gyű­rűket rendelt meg a Kézmű­ipari Vállalattól. A fővárosi cég a gyártáshoz szükséges alapanyag előkészítését a kosdi Naszály hegy alja Tsz gumiüzemére bízta. Meg is kötötték a szerződést, melyben a tsz vállalta, hogy a rendelkezésére bocsátott nyersgumit a kapott recept alapján gumikeverékké dol­gozza fel és összehengerli — kilogrammonként tíz forint bérért. A tsz határidőre szállított, a vállalat megkezdte a gyár­tást, s az első tételeket to­vábbította megrendelőjéhez. A sorrend azonban csakha­mar megfordult. A Mechani­kai Művekben ugyanis meg­állapították, hogy az olajálló gumigyűrűk sok mindent állhatnak — csak az olajat nem... Vagyis minőségük rossz. A Kézműipari Vállalat a gu- miüzemet tartotta ludasnak, és szerződésszegésért bepe­relte a termelőszövetkezetet. A szakértők megállapítot­ták, hogy a kapott nyersgumi helyett a segédüzem a jóval olcsóbb használt gumit, be­égett hulladékot dolgozta fel. S nemcsak azt. A vizsgált anyagban még kréta is volt... A turpisság tehát kiderült, s a Váci Járásbíróság dr. Csernok Gyula tanácsa a Naszályhegyalja Tsz-t szerződésszegésben elma­rasztalta, s kötelezte a teljes kár megtérítésére. A tsz így most több mint 100 ezer forintot vesztett. Üz­letpartnerei előtt — jóhírét Betörés helyszínére riasz­tották néhány héttel ezelőtt a fővárosban a XV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozóit. Az ismeretlen tettes a kerület egyik házában, Koltai Sándor lakásába hatolt be, ahonnan kétezer forint készpénzzel, egy elektromos gitárral, valamint két 5 ezer forintos autónyere- mény-betétkönyvvel távozott. A nyomozók azonnal az OTP-irodába siettek, feltéte­lezték, hogy a betörő első dol­ga a 10 ezer forint kiváltása lesz. Az irodát azonban már zárva találták. S másnap reg­gel a tulajdonost és a rendőrö­ket nem a legörvendetesebb hír fogadta itt: a bemutatóra szóló betétkönyveket — rövid­del a betörés időpontja után —, kiváltotta valaki. Az illető­ről viszont elég pontos sze­mélyleírással szolgált a pénz­táros. — Huszonöt év körüli, so­vány, Jávor-bajuszos fiatal­ember volt — mondta. — Azért emlékszem rá, mert sorbaállás közben nagy zajjal eldőlt az elektromos gitárja... A Jávor-bajuszos fiatalem­ber utáni nyomozást Koltai Sándor ismerősei körében in­dították meg, s a figyelem ha­marosan már csak egy sze­mélyre terelődött. Ez a sze­mély Mislai György üllői la­kos volt, aki -orábban ezen a környéken lakott. A gyanú be­igazolódott: a Mislairól szer­— A tápiószecsői népi tán­cosok is fellépnek a szövet­kezeti népi táncegyüttesek országos találkozóján augusz­tus elején Balatonfüreden. zett fényképről az OTP pénz­tárosa felismerte a bajuszos gitárost... Most már csak a betörő kéz- rekerítése volt hátra. Csak­hogy Mislai üllői lakásán csu­pán feleségét találták, aki azt mondta: — hosszabb ideje mit sem tud férje hollétéről. Nem kis meglepetéssel értesültek közben a nyomozók arról is, hogy Mislai ellen a Pest me­gyei Rendőrfőkapitányság is el­járást folytat — vagonfoszto­gatás miatt. A fiatalembert egy ideig őrizetbe is vették, az eljárás végéig azonban az ügyészség szabadon engedte. A nyomaveszett betörő el­len országos körözést rendel­tek el. S egy napon léleksza­kadva jelentette valaki az Üllőn lakó Omerai József rendőr szakaszvezetőnek: Mis­lai hazaérkezett... — A Pest megyei rendőrség 23 vagon kifosztásáért fogott él — mondta Mislai. — A ko­csikból 26 ezer forint érték­ben loptam, többek közt élel­miszereket és hűtőszekrényt. A betörést üres óráimban, a fogdában terveltem ki... A 10 ezer forintból rádiót, rezsót és aranygyűrűt vásároltunk fele­ségemmel, a többit meg elmu­lattuk ... Miután megtudtam, hogy a lakásunkon is keres­nek, a közeli erdőben bujkál­tam. A betörőt a rendőrség letar­tóztatta. — Serit — LS. —Sz— Eldőlt a gitár... Fogdában tervezgette bűntettét KÁNIKULA! Somogybán a déli órákban valóságos kánikula volt: Ka­posvárott a napon 35 fokig emelkedett a hőmérő higany­szála. A Balaton déli partján üdülő hazai és külföldi ven­dégek ezrei lepték el a stran­dokat, napoztak és sokan fü- rödtek a 18 fokos vízben. Harang a határban A Zselicségben folyó Köves- di-patakban, Tormás falu ha­tárában, harangot leltek a me­derrendezést végző munkások. A furcsa alakú, 125 centiméter átmérőjű harang ép állapot­ban van, csupán a íelfüggesz- tője és a nyelve hiányzik. A harangot beszállították a Ja­nus Pannonius Múzeumba restaurálás és további vizsgá­lat végett. • . f ál a A hazánkban ta­Mar tudnak magyarul “ í£: gyartanulás után, ősztől különböző egyetemekre mennek. Most a felvételi vizsgákra készülnek. KOMOLY ZENE KISLEMEZEN Három bokor saláta Omega-fiúlt — angolul — Kazetta a divat Ezen a héten ismét elláto­gattunk a Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol Oldal Gábor propagandista tájékoztatott: — Mindenekelőtt a múlt hónapi bestseller-lista. Ko­moly zenében Bartók Con­certója, Dufay: Missa „Caput”-ja, Bartók Fából faragott ki­rályfija, Haydn szimfóniái és Beethoven Für Eliseje jár az élen. A tánczene slágerei Koncz Zsuzsa nagylemeze, a Szerelem, a San Remói győz­tes, Kósza szél Szécsi Pál elő­adásában, a Metró-együttes Hómadár és Citromízű banán című számai, valamint a leg­újabb nagylemez, a Hungária Koncert a Marson. — Érdekesség, hogy milyen, szép eredményt ért el az újjáalakult Hanglemez-klub, két hónap alatt ezer új tag lépett be. (A klub ab­ban különbözik elődjétől, hogy az évi 100 forintos tagsági díjért 12 lapból álló csekkfüzetet adnak, amellyel kényelmesen és olcsón lehet komoly zene lemezt vásá­rolni: SO forint helyett 29-ért.) A Hanglem ez-klub tagjai olyan im­port! emezeket is vásárolhatnak, amilyeneket Magyarországon se­hol sem árusítanak. Legújabb ter­vünk, hogy a népszerű komoly­zenei műveket kislemezen is ki­adjuk, ízelítőként néhányat: meg­jelenik Mozart Törökindulója, Beethoven. Für Eiise-jévei, Liszt Szerelmi álmok, Schubert Szere­nádjával. — És a júniusi újdonságok? — A zene mindenkinek so­rozatban: Beethoven I. szim­fóniája jelenik meg és a hó­nap slágere pedig, hogy piacra kerül a Röpülj páva sorozat, amely négy kisle­mezből áll. Tánczenei cse­megék: Non-Stop, Atlantisz, Atlasz, Echo és három angol nyelvű Omega kislemez. Olvasóink — leveleik alapján ítélve -- örömmel fogadták a BNV-ről hozott anyagunkat. Van még a tarsolyunkban újdonság, amely nem vesztette aktualitását, noha a BNV másfél hete bezárta kapuit. Ezen a héten a Budapesti Rádiógyár és a Philips cég érde­kességeiről számolunk be olva­sóinknak. Egyre népszerűbbé válik Ma­gyarországon a kazettás magneto­fon. A Budapesti Rádiógyár leg­újabb készüléke, az MK 23-as, nagy érdeklődésre tarthat számot. Miben különbözik ez a készülék PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívhaté központi telefon: 343—100, 142—220. Gépíró szobák: 343—100/280, illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—442, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 20 forint. az MK 21-es elődjétől? A beépített hálózati tápegység lehetővé teszi, hogy adapter nélkül is lehessen használni. Amikor a hálózatról' kapja a gép az energiát, a tele­pek töltődnek, s élettartamuk kö­rülbelül háromszorosára növek­szik. A beépített „pillanat, állj” táv-kapcsolóról vagy kapcsoló« mikrofonnal lehet szabályozni a gép működését. A hangszórók he­lyett fejhallgató is használható. Gépkocsiban az akkumulátorról is lehet üzemeltetni. A Philijis cégnél is elsősor­ban már a kazettás készülé­kekkel, illetve kazettákkal találkozhatunk. Érdekesség, hogy egyetlen propaganda- anyagban sem szerepel lemez, csakis kazetta, amelyre már felvették a zeneszámokat. A katalógus szerint legjobban futtatott együttes a Manfred Mann. Milyen felvételekkel találkoztunk? Mikisz Theo- dorakisz, Dave Dee, Dozy, Beacky, Mick and Tich, a Pretty Things, és a Spencer Davis együttes kazettáival, s ami számunkra a legérdeke­sebb, az a Gipsy Party kazetta, amellyel Akácos út, Csárdás, Három bokor saláta és Falu végén nem füstöl a kémény című számokat talál­hatjuk. Slágerlistánk pedig: Művészlemezek: 1. (1) Héber dalok. 2. (4) Beethoven: Für Eli­se. 3. (2) Brahms: Magyar táncok. 4. (—) Bartók: Fából faragott ki­rályfi. 5. (—) Kodály: Psalmus Hungaricus. Tánclemezek: 1. (l) Amikor (Koncz), 2. (1) Belváros (Hungá­ria). 3. (—) Régi filmek mozija (Hungária). 4. (5) Ballada (Ome­ga). 5. (6) Nem tudtam azt kérem (Koncz). 6. (9) Korai még (Koncz). 7. (4) Ballada a fegyverkovács fiáról (Omega). 8. (2) Nem hiszem (Ülés). 9. (8) Hómadár (Metró). 10. (3) Verklis (Hungária). Sunyó — Tamás Kedvenc lemezem szelvényün­ket vágja ki, ragassza levelező­lapra vagy tegye borítékba és ír­ja rá e heti legkedvesebb komoly- és könnyűzenei számát, — úgy küldje be szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Bp. VIII., Somogyi B. u. 6. Pest megyei szerk.). A borítékra vagy levele­zőlapra írja rá: Kedvenc leme­zem. A szavazók között minden héten kisorsoljuk a Magyar Hang­lemez Vállalat három ajándékle­mezét. E héten Hártó Mária (Vác, Cserje u. 59.), Lázár István (Bp. XIV., Mogyoródi út 56/60. Kollé­gium) és Pataki Julianna (Kis- kunlacháza, Vásár tér 2.) kapja. Jacknek, hosz- szú, barna szőre, lekonyuló füle volt és csak Tün­détől vagy Gyulá­tól fogadta el az ennivalót. Ha ide­gen rakta tányér­jába a csontokat, a nyelvével meg­fordította, odébb­lökte és tovább­ment. Tünde mindig kiválogatta neki a legszebb, legvas­tagabb falatokat. Ilyenkor Jack — heves farkcsóvá­lás közepette — — mohón ropog­tatta az eledelt. Alig várta már, hogy Tünde és Gyula megcsik­landozza a nya­kát, ott, a nyak­örv alatt. Minden nap egy­formán kezdődött. Reggel a kutya volt a legfrissebb. Tünde és Gyula aludt még, ami­kor Jack felkelt a zongora alatt la­puló párnájáról, az ágyhoz bandu­kolt, és óvatosan megnyalta a gaz­dik arcát. A tápiószent- mártoni házban Jack, az ir szet­ter jelentette az életet. Amikor Tünde és Gyula hazaérkezett a munkából, Jack a kapuban várta őket. Vidáman, önfeledten ugrán­dozott körülöttük, tudta, hogy külö­nös pillanatok kö­vetkeznek. Egy idő óta azonban Gyulát és Tündét senki sem várja a nyikorgó kertajtóban. Azon a napsütéses dél- előttön Jack elkó­szált otthonról. A kanyarban feltűnt egy Volga és... A következő má­sodpercben iszo­nyú vonítás hal­latszott. Jack megpróbált talp­raállni, de a ge­rince nem bírta— Gyula napokig nem szólt senki­hez. Nehezen vi­selte el, hogy a hűséges Jack már nem ugrándozik körülötte, s reggel is a vekker éb­reszti ... Azután a Kutya című lapban meg­látott egy hirde­tést: „... pár na­pos ír szetter el­adó .. Pontos név, cím. Feljött a pesti címre. „Ta­lán, ha részletre lehetne...” — mondta a tulajdo­nosnak. A tulaj­donos beleegye­zett. A kis Jaque- lin pedig azóta a tápiószentmárto- ni házban a pár­nával bélelt ko­sárban alszik a zongora alatt, s egy horpadt lá­basból nyalogatja a tejet. A füle és a szőre ugyan­olyan mint Jacké volt. Es a 'szom­szédtól nem fo­gadja el az enni­valót ...-fg­AZ UTÓD

Next

/
Thumbnails
Contents