Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-10 / 134. szám

1970. JÜNIUS 10., SZERDA ™&űrlap 3 Az építőanyagipar tegnap, ma és hoínap Például a cement Azt mondják a szakmai ber­kekben járatosak, hogy ná­lunk hol túl sok a cement, hol meg iszonyúan kevés. A maliciát is rejtő vélekedés nem alaptalan. A cement pél­dája valóban jól illusztrálja az építőanyagipar helyzetének ellentmondásosságát, s azt, hogy nem volt képes rugalma­san követni az igényeket. (Amiben ágazaton kívüli té­nyezőknek is nagy szerepe volt.) A cement szédületes karrierjét a világtermelés ada­tai érzékeltetik igazán. 1939- ben a világon 84 millió tonna cementet állítottak elő, any- nyit, amennyit 1966-ban a Szovjetunió egymaga. Tíz év múlva, 1949-ben csupán 30 százalékkal volt több a ter­melés, 1969-ben viszont meg­haladta az 500 millió ton­nát! ... A huszadik század második harmadának legjel­lemzőbb anyaga kétségkívül a cement, ahogy a harmadiké a műanyagok lesznek. Idehaza egy kissé megkésve eszmél­tünk erre. A felszabadulás után a hejőcsabai aknake- mencés kohósalakcement-gyár felépítésén, valamint a lábat- lani cementgyár bővítésén kí­vül — amelynek eredménye­ként az évi kapacitás 50 ezer tonnáról félmillióra emelke­dett — egészen a hatvanas évekig alapvető változás nem következett be a cementipar­ban .Ténylegesen csak a Du­nai Cement- és Mészmű 1963- ban történt üzembehelyezése eredményezett jelentős kapa­citásnövekedést. Akkor úgy tűnt: még sok is lesz a ce­ment .., Hegyes, völgyes grafikon Ezért, hogy a termelés, a fölhasználás, s az import ada­tai alkotta grafikon igencsak hasonlít a hegyek, völgyek váltakozására. Túl sck volt az esetlegesség a számításokban, s mire ez kiderült, a cement krónikusan hiányzó árúvá vált. 1965-ben — termelt már a DCM! — 2 383 000 tonnát tett ki a cementipar teljesít­ménye, s ebből 402 ezer tonna exportra került, míg az im­port: nulla volt! Két év múl­va viszont — s ez igazolja az előrelátás hiányát — 2 565 000 tonnás hazai termelés mellett, már 480 ezer tonna cement behozatalára volt szükség. 1969-ben pedig — sajnos, csökkenő, 2 564 000 tonnás ha­zai teljesítmény kíséretében ■— 620 ezer tonnát tett ki az HÁZI MÍÍTRÁGYAKEVERÉK Speciális műtrágyakeveré­ket gyártanak a peremartoni Ipari Robbanóanyaggyár mű­trágyaüzemében a házi ker­tek, kisgazdaságok részére. A növénytáp megfelelő arány­ban hármas hatóanyagot tar­talmaz és 30 dekás, illetve 1—5 kilogrammos csomago­lásban kerül forgalomba. A műanyagcsomagokon feltün­tetik, hogy milyen növény- féleségeknél alkalmazhatók a leghatásosabban. KANNAMOSÓ AUTOMATA Automata kannamosó be­rendezések gyártását kezdte meg az Élelmiszeripari Gép­gyártó és Szerelő Vállalat szombathelyi üzeme. Az új gyártmánnyal a tejipar köz­ismert kannatisztítási, mo­sási és szállítási gondja ol­dódik meg. Az automata ugyanis nemcsak kimossa, öb­líti és szárítja a tejeskanná­kat, de fertőtlenítésüket és csírátlanításukat is ellátja. Az óránként 90 kanna tisztításá­ra alkalmas „okos” szerkezet kezeléséhez mindössze egy munkás szükséges. Előnyeire felfigyeltek a szovjet szak­emberek is: a szovjet külke­reskedelem már 35-öt ren­delt belőle. import. 1970-ben 50 százalék­kal növekszik a behozatal — majd’ egymillió tonna cement köt le szállítóeszközöket, vas­útvonalakat stb.! —, s mégis: a cement még mindig hiány­cikk marad, ahogyan finoman fogalmazzák, az ellátás nem lesz zavartalan. A cement természetesen példa, bár tagadhatatlanul jó illusztráció gondok és össze­függések bemutatására. Hason­ló ingadozások szép számmal találhatók más építőanyagok termelésénél is. 1966-ban és 1967- ben az előző évhez mér­ten az ágazat több mint 10 százalékkal növelte termelé­sét — a második ötéves terv­ben megvalósított beruházá­sok fizették a kamatokat —, 1968- ban viszont már csak egy százalékot tett ki az emelkedés. 1969-ben pedig öí százalékkal csökkent az építő­anyagipar termelése... min­den lényeges anyagból — a cemettől az égetett téglán át a zúzott kőig — kevesebbet termeltek, mint egy évvel ko­rábban. (Ezért a belkereske­delmi rendelések részbeni tel­jesítése is áthúzódott egyik negyedévről a másikra, s vé­gül télen, a negyedik negyed­ben zúdult bőven az anyag­áradat, amikor fölhasználni kevésbé, raktározni annál in­kább kellett...) 1969-ben 240 ezer tonna cementtel, 200 mil­lió égetett téglával, 600 ezer tonna zúzott kővel maradt — a többi között — adós az ága­zat. Sokakat keserítő adósság! Több, mégsem elég Bűvös körnek, rossz varázs­latnak látszik: mindenből többet termelnek, s ez a több egyre kevesebb? Ez a több azonban csak az ötvenes évekhez mérten nagyobb mennyiség, mert például ége­tett téglából 1965-ben 1783 millió darab készült, 1969-ben 1822 millió, égetett mészből 709 ezer, illetve 691 ezer ton­na. Nem nőtt jelentősebben az égetett cserép termelés — 1965: 191 millió darab, 1969: 237 miilldó —, az azbesztce­ment tetőfedő pala előállítása. Nőttek azonban az igények! Mert míg a falburkoló csem­pe hazai termelése 1965—1969 között mindössze 46 ezer négyzetméterrel bővült — 1969- ban 646 ezer négyzetmé­ter volt —, addig az import nulláról 1969-ben 1 193 000 négyzetméterre, tehát a teljes hazai termelés kétszeresére (!) emelkedett. Hasonló a hely­zet a húzott síküvegnél is. A hazai termelés 1969-ben lé­nyegében azonos volt az 1965. évivel. — 1965: 8266 ezer négyzetméter, 1969: 8407 ezer négyzetméter —, óm az im­port az 1965. évi 619 ezer négyzetméterről 1969-ben 4 315 000 négyzetméterre szö­kött fel! S mivel a szocialista országok hozzánk hasonló gondokkal küzdenek az építő­anyag termelésben, az import egyre erőteljesebben a tőkés beszerzésekre kényszerül ala­pozni. Drágább ár, sűrű árin­gadozások, szállítási bizonyta­lanságok forrása ez, — a ke­mény valuta szükségletről nem beszélve —, ami tovább növeli a belső piac feszültsé­geit s ellentmondásait. Ezek ismeretében már jo­gosnak tűnik, hogy az 1970. évi népgazdasági terv az épí­tőanyagipar számára tízszá­zalékos termelésnövekedést tart kívánatosnak, miközben az import további harminc százalékkal bővül. Kérdés: vajon az import növelése meddig, milyen határig jár­ható út? További kérdés: a többletből milyen mértékben részesülnek a lakosságnak közvetlenül munkát végző építőszervezetek, s a magán- építtetők, azok, akik az el­múlt esztendőben leginkább megsínylették az építőanya­gok hiányát? A legcsúnyább szó A vérbeli kereskedő a leg­csúnyább szónak tartja azt: nincsen. Az építőanyag-ke­reskedelemben sűrűn elhang­zik e kifejezés. Annak ellené­re, hogy egészében növeke­dett az építőanyagok kiske­reskedelmi forgalma. 1965- ben 3241 millió forint ér­tékű építőanyagot vásárolt a lakosság, 1969-ben a for­galom 4288 millió forintra rúgott. A megyében évente átlagosan tízezer tonnával növekedett például a kiske­reskedelmi forgalomban vá­sárolt cement mennyisége a hatvanas években, de a leg­utóbbi két évben — éppen a hiány miatt — stagnálás kö­vetkezett be. Zavarok voltak a mészellátásban is, csökkent, mégpedig több millióval a te- tőcserép-forgalom s 1967-hez mérten 1968-ban és 69-ben a tégla és fenyőfűrészáru el­adott mennyisége is kisebb volt. A teljes kereskedelmi for­galomnak három-négy szá­zalékát teszik ki az építőanya­gok, ám akinek háza javítá­sához, törött cserepeinek cse­réjéhez cement, illetve új cserép kellene, nem arányo­kat számolgat, hanem azon dühöng: nincsen, amit keres. Arról már nem is beszélve, aki új ház építésébe kezd... mert hiába van meg minden anyaga, ha néhány tucat kúp­cserepet nem kap a tető befe­jezéséhez. 1969-ben 615 ezer tonna cement, 272 ezer tonna égetett mész, 133 millió da­rab égetett cserép, s 931 mil­lió tégla talált vevőre a kis­kereskedelem építőanyag-te­lepein. Mint a kereskedők ál­lítják: hozzávetőleg 25—30 százalékkal többre lett volna szükség majd’ minden anyag­ból, de csak azt mondhatták: nincsen, nem is tudjuk, mi­kor lesz. Valóban: lesz-e, mikor, s főként hogyan a várt, óhaj­tott, követelt több? Mészáros Ottó Következik: Lassú léptekkel Pándon 193 cigány él, 42 százalékuk telepen lakik. Spontán és szervezetten in­dult az akció, hogy a pándi cigányságot integrálják a köz­ségben. Sokan szívesen elme­nekültek a Dankó-telepről, s beköltöztek a faluba. Hogyan? Hová? Miért? Bédi Lajosaié: „1965-ben költöztünk ide a telepről, oda­kint kis, nádtetejű kunyhónk volt. A paraszt, akitől a házat vásároltuk 15 ezer forintra tartotta az épületet, lealkud­tuk 12 ezer forintra, úgy, hogy a tulajdonos lebontotta a pin­cét és elvitte az építési anya­BUDAPEST Két új nagykövet Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, kedden fogadta Mustafa Medani Abbasher rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tet, a Szudáni Demokratikus Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, kedden fogadta Wil­liams Soji rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetet, a Nigériai Szövetségi Köztár­saság első magyarországi nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. Konferencia - a hegesztésről Nem is olyan nagyon régen, még az alumínium lemezek, testek összehegesztése volt a gond például a váci hajógyár­ban. Ma már a tartósság épp­úgy szerepet játszik, mint a külalak, a szép felület. Szám­talan munkahelyen és iparos­nál azonban még mindig a csak saját tapasztalat, érzés az irányadó, s ez dönti el az eredményt. A vezető szakem­berek szükségesnek tartották, hogy mindezt — a növekvő követelmények kielégítése ér­dekében — tudományos ala­pokra helyezzék, s vita tárgyá­vá tegyék. Ezért rendezték meg Budapesten a hegesztési konferenciát, külföldi résztve­vőkkel és kiállított anyagok­kal A rendezvény a hét ele­jén kezdődött és szombaton záruk got. Hat gyermekünk van, a férjem 1400 forintot keres és 1050 forint családi " pótlékot kapunk. 1965-ben háromezer forint KST-t vettünk fel, ezt odaadtuk a parasztnak és két éven át havi 500 forintot tör­lesztettünk.” Bódi Lajosné: „A telepen nagyon egyszerű házunk volt: 1 szoba, 1 ágy, 1 sparhelt, 1 szék. A kalyibát két kezünk­kel építettük, nem ért az többet ezer forintnál. Jobb idebent, mint odakint. A Dan- kó-telepen nagyon sokat ve­rekedtek, a gyerekek miatt is összevesztek. Ügy lenne a leg­Menekülés a telepről (9.) Szeretettel köszöntjük dr. Stark Jankát S enki sem kert, senki sem bízott meg azzal, hogy én most a megye lakos­ságának nevében beszéljek. Mégis megteszem. Megte­szem, mert soha semmiben kérdezés nélkül még ilyen biztos nem voltam. Ma mindannyian jó szívvel és meghatottan együtt mond­juk: „Szeretettel köszönt­jük 75. születésnapján dr. Stark Jankát, a Pest me­gyei Tüdőgondozó Intézet igazgató főorvosát.” De nagy idő, de szép idő, ugye Janka néni, fő­orvos asszony? Nem foly­tatom, ez a hangszerelés bármily igazat is beszélek, önnek nem tetszik, ön nem szereti az ünneplést, mindig azt mondja nekem: „Fiam, szép, szép amit Ír­nak, de erősen túloznak.”. S bár egymillió száj súgá­sát vélem hallani, mégis most ünneplés, köszöntő helyett kérdezni szeretnék valamit. Azt tessék szíves lenni nekünk elmondani, hogyan marad az ember örökké fiatal? Igaza van, főorvos asszony. Ez egy tipikusan laikus ember kérdése. De azért csak van ennek valamilyen titka, széruma. Tessék nekünk is adni belőle. Tessék elárul­ni, hogyan lehet ennyi friss, állandóan mosolygós munka mellett vidám az ember? Mert az világos, hogy itt valami titok lap­jobb, ha a cigányok kűlön- külön laknának.” Bódi Lajosné: „Azért jöt­tünk ide, a falunak ebbe a ré­szébe, mert itt voltak olcsó házak. De aztán körülnéztünk és már minden szomszédunk újra cigány volt: a többiek is ide költöztek. Nem jó, hogy megint így együtt vagyunk. A gyerekek összemennek. Ba­bát vettem a lányomnak, ke-» resem, hát már nincs meg. Mi azért jöttünk be a faluba, hogy műveltebbek legyünk, de így nem lehet.” Pecek Emil: „öreg ház ez kérem, meghalt a gazdája. 16 ezer forintra tartotta a lakást és egy fillért sem engedett a summából. Pedig a ház egy szoba-konyhás és villany sincs benne.” Pecek Emil: „1970 januárjá­ban nézem a falat, hát ki van nyílva. Szólok 93 éves apó­somnak, aki a fal mellett aludt, uzsgyi, ki a házból. Ki­szaladtunk és a fal összeom­lott. Kértem oszlopokat a ta­nácstól, de nem adtak, men­tem a szomszédba, ott két osz­lopot kaptam. Csak a fal tö­rött össze, meg az ablak, sa­ját erőből újjáépítjük. De ne­künk senki nem ad kölcsönt, nem találunk kezest.” Pecek Emil: „A Dankó-telep rosszabb volt, mert itt nem vagyunk egy rakáson. Mind azok jöttek a telepről, akik már ott is rendesebbek vol­tak. De nem jó, hogy megint együtt vagyunk. Nem tiszták, nem érdemes még melléjük sem állni. Én nem társalko­dóm velük...” Pecek Emil: „Azért jöttünk a faluba, hogy kiművelődjünk, vagyis ne legyünk gorombák, ne rosszalkodjunk, tisztábban járkáljunk. Miért nem segít többet az elöljáróság, hogy amit szeretnénk, azt el is ér­jük?” Heta Kálmán: Hét éve még a Dankó-telepen laktam, rá­gondolni is rossz. A csévi tsz konyháján dolgoztam, ebédet hordtam, 13—14 évig takaré­koskodtam, havi két-három- száz forintot tettem be a pos­tára, hogy 15 ezer forintért megvásárolhassam ezt a házat. Idebent jobb, mint kint, mert a tisztaság fél egészség.” Heía Kálmán: „Mindig rak­tuk el a pénzt, de megérte, mert itt csendesebb. Nem la­pátig. Hadat üzenni a tbc-nek és megnyerni a csatát egy ilyen törékeny, puha szívű asszonytábor­nokkal az élen? És hon­leányként a megye ügyeit igazgatni, simítgatni, im­máron több mint egy évti­zede? És a szakszervezet­ben elnökként vigyázni az etikát? És mindenütt ott lenni, ahol okos szóra, tettre, emberségre van szükség. Értekezünk az őszibarackért, ön ott van az aggódók között. Százha­lombattát várossá kiáltjuk ki, ön is ott van és boldog. Kiváló üzemet avatunk, ön is ott van és kezet szorít mindenkivel. Kilincsel is­koláért, hadakozik szociá­lis otthonért és közben so­hasem feledi a fő ellensé­get, a Koch-bacilust, amelynek — erre meges­küszöm — irmagját is ki fogják irtani. És soha ei nem fáradni, mosolygósán fiatalnak maradni testben és lélekben? Tessék mon­dani, hogyan kell ezt csi­nálni, Janka néni? — Fiam, maga tényleg laikus. Miféle titkot sejdít maga nálam? Már bocsás­son meg, azt hittem maga okosabb ember. Az élet ér­telme (és titka) maga a munka, a küzdelem. — Köszönöm, köszön- jük. Minden jót. És még nagyon sok vidám, mun­kás évet. Suha Andor ! kunk egy csomóban. Ez ám a nagyon jó helyzet.” A községi tanács épületé-, vei szemben találhatók a ci­gányházak. Nagyon egyszerű épületek, rejti e tényt olcsó áruk is. A nádfedeles, düle- dező vályogfalú lakásokban mégis jobban érzik magukat a cigánycsaládok, hiszen ezek szinte paloták a dankó-telepi putrikhoz képest. A községi tanács épületével szemben új telep született: nem integrá­lódtak a cigányok, csak hely­színt változtattak és egy fo­kot emelkedtek az életforma, életvitel mércéjén. A széttele- pülés nem hozta meg a kí­vánt eredményt. A telepi élet ugyanis élet­forma, hiába változik a la­káskörülmény, ha lehúzza a közösség veszekedése, fegyel­mezetlensége az embert. A kitörés, a gyökeres átalakulás nem lehetséges évszázadok megkövesedett formájában, ezt a cigánycsaládok is érzik, erről tanúskodnak riportala­nyaink is. A pándi problémákról in­terjút kértünk Antalfia Jenő elvtárstól, a nagykátai járási pártbizottság első titkárától: — Mi sürgette a pándi ci­gánykérdés megoldását? — A pándi cigányok leg­többje nem dolgozott rend­szeresen. Korszerűtlen volt az életvitelük is: ha meg is keresték a pénzt, oktalanul elköltötték. A régi cigányte­lepen sok baj volt: lopások, rendőri ügyek is. A faluban cigányellentét hatalmasodott el. — Megoldás-e ez az új te­lep? — Egyáltalán nem mond­ható szerencsésnek ez a se­gítségnyújtás. Mindez abból fakadt, hogy nem értelmez­ték helyesen a központi ja­vaslatokat. — Melyek a teendők? — A cigányok zömét rend­szeresen munkába kell állí­tani, és szükséges biztosítani, hogy be is fogadják őket. Pán­don ne az új telepet erősítsék, hanem újra próbálják meg a széttelepítési. A pándi isko­lában cigányosztályt szervez­zenek. mert a cigányprobléma megoldását a gyerekeknél kell elkezdeni. < fóti)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents