Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-30 / 151. szám
6 «st JUCCfEI 1970. JÚNIUS 30., KEDD Szült kilenc gyereket... Az S. O. S. jelzésben ez állt: „özv. Gy. Istvánné ceglédi lakos háza teljesen ösz- szedőlt, lakhatatlan ... a megmenthetett a szomszédokhoz hordja át... a szerencsétlen kilencgyerekes anya nem tudja, mi fog vele történni... Hogyan lehetne rajta segíteni? ...” A levelet többen aláírták, de egyikük családneve sem kezdődött Gy. betűvel. Sietségükben a pontos címet és a néni teljes családnevét is le- felejtette c, ezért felhívást tettünk közzé — válaszul megkaptuk a pontos nevet, lakcímet. A helyszínen összeverődött szomszédok egymás szavába kapva mesélik özv. Gy. Istvánné történetét. Férjének tíz év előtti halála óta egyedül él a hetven- körüli, nagybeteg asszony; nyugdíja, megélhetése nincs, gyerekei nem támogatják. Arra kényszerül, hogy magas kora, betegsége ellenére időszaki munkát vállaljon a MEZÖKER-nél. Krumplit, gyümölcsöt válogat; ebből eltengődik egy darabig. — Tessék megnézni, hol kell meghúzódnia. Hiába írtunk ezelőtt, pedig tizenhármán írtuk alá, köztük a körzeti megbízott és a körzeti rendőr is... Nem történik semmi. Nem szokatlan az árvízi katasztrófa óta az ilyen állapotú épület — de hogy itt, ahol árvíz nem volt, ilyenben lakjon valaki!... A jórészt vályogtéglából épült rom egyik felét lebontották, a másik fele minden pillanatban összedőlhet. A falban ember nagyságú lyukak, a ház mögötti vízlevezető árok szétmosta a primitív alapot; már volt, hogy egyik fala teljesen bedőlt, sokszor to- . csog bent a víz, és a néni széliben-esőben ruhástul vir- ' raszt, hogy bármikor elme- ' nekülhessen, ha úgy dől össze a ház, hogy túléli. — Hol itt van szegény, hol ott. Pedig én megmondtam neki: ha lábtól, egy ágyban alszunk is, nyugodtabb a lelki- ismeretem, ha tudom, hol van. Ezt egy szomszédasszony mondja. És a többi? — Felhúznánk mink ebből az építőanyagból egy pici házat oda a telek védettebb sarkába! Nekilátnánk, egy hét sem telne bele, készen lenne! Igaz-e? Mindenki vállalja. Egyre zavarosabbnak látszik a ; történet. Hogy mint itt mondják — a kilencgyerekes anya fél a gyerekeitől is, de szégyenbe sem akarja hozni őket, ezért nem panaszkodik hivatalos helyen? Hát ez érthetetlen ugyan — de meg lehet érteni. Az azonban megmagyarázhatatlan, hogy ha egyszer itt ez a szép nagy telek, van egy-két szomszéd kerítés által védett sarka, itt a lebontható viskó felhasználható anyaga — és ritka segítőkészségű szomszédok —, miért nem fognak hozzá? Hát itt kezdődik a történet még cifrább, egyedülálló részlete. A néni gyerekei majdnem mind Cegléden élnek, tisztességes állásban, jó részük rendes, saját házban, gond nélkül. Az egyik fia négy évvel Az Útépítogép Javító és Gyártó Vállalat FELVÉTELRE KERES esztergályos, lakatos, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat, gyors- és gépírókat, nyugdíjast forgácstakaritónak. JELENTKEZNI LEHET: Cegléd XIV., Külső-Kátai u. 35ja. szám alatt. ezelőtt megvette a telket a nénitől. Húszezerért. Ez nem jelenti azt, hogy a néninek lett húszezer forintja, amiből másfél évig is elélhet. A házat (azaz a telket) kilenc gyerek örökölte volna, s hogy ezt megváltsa, a néni kifizette a gyerekeket. Elfogadták tőle. így neki csak a vételár tizedrésze maradt. Ezáltal vált hajléktalanná. A vételkor ugyanis a fia is elvállalta, hogy felépít a telek sarkába egy kis házat, amiben anyja holtig ellakhat, valami azonban közbejött, a fiú nem építkezett — anyjának ' sem építette fel a kis házat, még ami építőanyag volt a telken, azt is elvitte. — Mariska néni még január körül panaszolta: erre járt a fia, megállította: Mi lesz velem, fiam? Az meg: majd rendbe lesz hozva a ház ... Eltelt azóta jó fél év, semmi sem történt. — Amióta meg a Pest megyei Hírlapban megjelent e felhívás, hogy kérik a néni pontos címét — azóta szóba sem áll az anyjával, nekünk meg azt veti oda, szégyelljük magunkat, semmi közünk az anyja dolgához! — De hát valakinek csak tennie kell valamit! Vagy nézzük tétlenül, mikor omlik rá a ház? Nézzük, hogy hol itt, hol ott húzza meg magát? Mi nem bosszút állni akarunk, hanem segíteni, de most már nem a nénié a telek, idegen telken azt sem tehetjük meg, hogy nekiállunk, és megépítjük a Mariska néni házikóját! Meghatóan egybehangzó, aktív együttérzésről tanúskodik a szomszédok igyekezete. Ök azok, akik a néni sorsának jobbrafordulásáért tévébe, újságba küldözgetik az S. O. S.- jelzéseket, ők azok, akik befogadják, sőt hívják az öregasszonyt, aludjon náluk. De nemcsak befogadják — kétkezi munkájukkal is szívesen segítenének rajta mindany- nyian. De nem tehetik. A telek már nem az özvegyasszonyé: a fia nem épít rajta, de más sem teheti. Egy másik szomszéd, a volt váltóőr: — Előbb, mi akartuk megvenni a Mariska néni telkét; meg is egyeztünk, már csak az ügyvédhez kellett volna elmennünk, hogy megkössük a szerződést. írásban vállaltuk volna, hogy a telek sarkában felépítünk neki egy kis épületet, ahol holtig meglelhet. Mi is adtunk volna érte hu- szonkétezret. De Mariska néni utolsó percben mégis a fiának adta el. A fia meg tavasszal már hozzánk jött, kínálta, vegyük meg — azaz vegyük át a kisházépítést —, de nem vagyok bolond. ötvenkétezret kért érte... Az alkalmi szállásra kényszerült, beteg öregasszony szégyell hatósághoz fordulni. Nem akarja meghurcolni a gyerekeit. Tiszteletben tartva ezt a szándékát, mi sem írjuk ki a családnevét és a pontos címét. Mint előző felhívásunkból kiderült — fiai enélkül is magukra ismernek. — Még az oktalan állat is keresi az anyját! — mondta az egyik szomszéd. Cikkünk fő célja, hogy figyelmeztesse a szerencsétlen asszony kilenc gyerekét: ébredjen fel végre bennük a szülő iránti szeretet — és, ha az nem, akkor a gyermeki kötelesség. Amíg nem késő! Péreli Gabriella Nemzetközi néptáncfesztivál Eredményekben gazdag hetek, hónapok várnak a népi táncosokra, együttesekre. Kiemelkedő rendezvénynek Ígérkezik a július 9—12 között Pécsett sorra kerülő I. Magyar- országi Nemzetközi Néptáncfesztivál, amelyen előreláthatóan húsz magyar és tíz külföldi együttes lép pódiumra. A programot szakmai bemutatók, versenyek és elméleti konferenciák gazdagítják, s a táncosok műsorukat Baranya, Somogy, Tolna és Veszprém megyében, a Balaton-part közönségének, s végül Budapesten is bemutatják. Víz—levegő, egyenlőség „Népvándorlók “ a Balaton partján Napszúrás — bőrégés Vasárnap délelőtt a Balaton vize a déli parton már 28 fokos volt és elérte a levegő hőmérsékletét. Az azonos hőmérséklet azonban csak 2—3 órán át tartott, mert déltájban árnyékban már 32 fokot mértek. A már szombaton megindult „népvándorlás” eredményeképpen vasárnap mintegy negyedAKCIÓ A „BIV HARCSA ELLEN A Velencei-tavi halászok között legendák keringenek egy óriási harcsáról, amelynek korát 90 évre, súlyát 130—150 kilogrammra becsülik. A hatalmas ragadozó igen tapasztalt lehet, mert az elfogására irányuló kísérletek eddig még mindig csődöt mondtak. Különleges, e célra készített hálókkal, varsákkal próbálták foglyul ejteni, de a „bivalyerős” harcsa könnyedén széttépte a hálókat, varsákat, hogy megszabaduljon üldözőitől, a tó dinnyési „csücskébe” a rezervátumba menekült, s a nádasban elrejtőzött. Hatalmas farkcsapásai gyakran felkavarták itt a vizet, de mivel ezen a területen tilos a halászat, üldözői csak tisztes távolból szemlélhették. Néhány hónapi „remeteség” után az óriás harcsa a napokban ismét kimerészkedett a nyílt vízre. A tavon cirkáló halászok előtt itt is, ott is felbukkant, de még a hálók közelébe sem úszott. Most különleges akciót indítanak elfogására: rendkívül erős anyagból hálót készítenek, s megpróbálják belecsalogatni. „Lélegző" műbőr „Lélegző” műbőrrel bélelt cipőik próbagyártását kezdte meg a Vas megyei Cipő- és Bőrdíszműipari Vállalat. Hazánkban első ízben a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár állított elő lélegző műbőrt, amely a Grabofor—Alfa nevet kapta. Kísérletek szerint az új termék felveszi a versenyt az „élő" anyaggal. millió ember tartózkodott a Balaton partján. A Balaton útvonalaira teljes kocsiállományával kivonult a Magyar Autóklub segélyszolgálata. A közlekedésrendészeti szervek megerősített szolgála- tott tartottak a földön, vizen és levegőben. Nemcsak az ösz- szetorlódott járműkaravánok zavartalan közlekedését igyekeztek biztosítani, hanem a vízi rendészettel együtt szemmel tartották a tó 600 négyzetkilométernyi vízterületét is. Az elsősegélynyújtó orvosok és egészségügyiek több mint 30 embert részesítettek kezelésben napszúrás és bőrégés miatt. A kempingtáborokban is megélénkült • az élet, a zamár- di autóskempingben, ahol egy héttel ezelőtt alig százan tartózkodtak, vasárnap már több mint ezren ütötték fel sátraikat. A balatoni hajójáratok vasárnaptól főszezoni menetrend szerint közlekedtek és sok ezer utast szállítottak. A Ceglédi Építőipari Vállalat FELVESZ TETŐFEDŐ, SZIGETELŐ és VIZSZERELÖ szakmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon Cegléden, a Damjanich u. 5. sz. alatt. társalgóban állt a levegő, bár az ajtóik, ablakok sarkig tárva voltak. A ruha rátapadt a bőrre. A csupasz bőr nedves nyomatokat hagyott az öblös fotelok huzatán. Ilyenkor lélegzeni is nehéz testi munka. „Nyolcvanhat százalékos páratartalom” — mondta egy idősebb, kefe- frizurás úr, a mellette ülőnek. Az bólintani is rest volt. Szemhunyorí- tással közölte egyetértését. Ha nyolcvanhat, akkor nyolcvanhat. Mit lehet ellene tenni? „Lassan megértem az angolokat, hogy húsz évi szolgálat után nyugaíjba engedték a gyarmati tisztviselőiket” — folytatta a kefefrizurás. A szomszéd, lusta mozdulattal a pohara után nyúlt. Az italban úszó jégkocka harmatot hintett az üvegre. Lehunyt szemmel kortyolt, mint aki a hideg folyadék minden cseppjét élvezni akarja. A társalgó zsongott, de halkan, ahogy a két ablak közé szorult legyek keresik egyre pilled- tebben a menekülés útját. A bárpulttól a két felszolgáló újra meg újra, megrakott tálcákkal indult. Cola, limonádé, jaffa, s karcsú, a hűtőpultból most kiemelt borospalackok. Harmadik napja voltak itt. Elég idő ahhoz, hogy ne legyenek egymás számára tökéletesen idegenek. Arra kevés, hogy összemelegedjenek. Néhány ismerős azért összeakadt. Mint azok is, ott az ablak melletti asztalnál. Négy házaspár. Talán együtt jártak egyetemre? Együtt dolgoztak valahol? Utak találkozása és szétválása, örök kísérője az emberi életnek. A tegnapi ismerős évekre eltűnik, hogy azután váratlanul bukkanjon fel. A mai ismeretség holnapra semmivé foszlik, hiába írkálják föl egymás címét, s fogad- koznak: írunk majd. Senki nem ír. Azzal nyugtatja magát, hogy majd ha a másik... s a másik ugyanerre gondol. Két hét. Tizennégy nap, a szakszervezet jóvoltából, bagó pénzért, legalábbis a maszek üdüléshez mérten. Az idő ragyogó. A hely jól berendezett. A személyzet udvarias. A koszt tűrhető. Csónak van. A strand néhány lépésnyire. Mi kell még? A kefefrizurás újabb Colát kér. Jéggel. Hátradőlt a fotelben. Lehunyta szemét, akárcsak szomszédja. Nem figyelte, hallgatja-e a másik, de azért mondta: — ötvenen túl egyre kevesebb dolog fontos az embernek, de ami fontos marad, azt élet-halál kérdésnek érzi. ^ felszolgálónő letette a kért italt az asztalra. A kefefrizurás mohón belekortyolt, mint akit nagy szomjúság gyötör. Csak azután folytatta, most sem nézve a másikra, hallgatja-e. — A feleségem most valamelyik barátnőjénél ül. Hat vagy nyolc nő együtt. Kölnik, hajlakkok, s egymásra licitáló ruhák. Borzalmas. Aprósütemény. Kávé. így drágám, úgy drágám. Végre nyugodtan vagyunk, a férfiak nem elégedetlenkednek. Nem biggyesztenek a szájúkkal, ha azt hallják: hol csináltattad ezt az édes kis ruhát? A feleségem közben arra gondol, hogy lap. A köpcös közben megkérdezte: — Szólóban? Azok ketten összenéztek. A fejüket ingatták, ami azt jelentette, sajnos, nem. A vöröses képű, aki először jött hozzájuk, azt mondta: — Állandó népi ellenőrzés alatt állunk uraim, mi csak filmekből ismerjük az önökhöz hasonló, boldog embereket. Nevettek. Mint színpadon elhangzó végszóra, az emeletekről a társalgóba vezető lépcső végén két nő jelent meg, s az asztaluk felé tartottak. „A feleségem”. „Két kedves úr, akikkel most jöttünk össze.” „Kezét reméli, nem legyeskedem valaki körül az üdülőben... Ha hazamegy, a tükör elé áll, s a ráncait nézegeti. Mélyek? Mélyek. Leül az asztalhoz, s levelet kezd írni. Két nap múlva megkapom. Előre tudom minden mondatát. Ahogy azokat a mondatokat is, melyek a válaszomban lesznek. A szomszéd fölegyenesedett a fotelban. Csak most látszott, hogy a másikhoz hasonló korú, de annál köpcösebb. Pápaszemes. Homlokán veríték gyöngyözött, fénylett a bőre. Vigyorogva mondta: — Fülledt estéken mindenkiből előbújik a konyha-filozófus. Mit mondtál az előbb? Hogy ami fontos marad az embernek, azt élet-halál kérdésének érzi? Ne röhögtess. Mi és az élet-halál kérdések? Ugyan, öregem. Minél több év marad a hátad mögött, annál inkább csak a perc a fontos. Húsz, vagy harminc éve egy életre szőtt terveket az ember. Tíz vagy tizenöt éve még esztendőkre. Most? Maximum hetekre, de inkább napokra. dajött egy férfi az asztalukhoz. Kártyáznának-e valamit? Mit? Amit akarnak — felelte az, aki hozzájuk lépett. „A barátommal mindenben otthon vagyunk” — bökött fejével egy másik asztalhoz, ahol feléjük fordulva ült egy negyven körüli férfi. Intettek neki. Átjött. Bemutatkozások. A felszolgálótól kártyát kértek, a kefefrizurás kevert, profi mozdulatokkal. Kikészítették az aprópénzt. Osztottak. Hümmögtek. Jobb is lehetne a csókolom.” A nők leültek. „Már megint ez a vacak kártya” — mondta egyikük, míg cigarettát kotort elő a gyűrött dobozból. A kefefrizurás tüzet adott, véletlen összeért a kezük, a férfi érezte a nő bőrének kellemes hűvösét. A szemébe nézett, de a nő elfordította a fejét. Lejátszották a partit, nyertek, mire a nők tettetett haraggal rátámadtak a férjekre: — Elveritek az atyai örökséget! Nevettek. A szamárságokon is nevetni illik. Általában, ha az ember nem gondolkozik, akkor mindenen nevetni tud. S miért éppen most kellene gondolkoznia? Odahívták a felszolgálót, a nők limonádét, ők sört kértek. „Legalább valami jótól izzadjon az ember” — mondta hehe- részve a köpcös. A két nő csak most nézte meg. Nem aratott nagy sikert. „Maguk egy vállalatnál dolgoznak” — kérdezte a másik nő, aki a bemutatkozás óta nem szólalt meg. A köpcös fölnevetett: — Asszonyom, árgus tekintete előtt semmi nem marad titokban! Miből jött rá? A nő nem értette meg a tréfás hanghordozást. Pici sértődöttséggel válaszolt: — Hát tegeződnek, nem? Meg, már megérkezéskor együtt jöttek ... A köpcös folytatta a tréfálkozást: . — Ezek szerint megfigyelés alatt állunk, az első perctől kezdve! Azt magyarázd meg nekem öregem - lökte meg könyökével a íefefrizurást —, hogy miként nem vettük észre e két bájos detektívet? Valószínű, hogy nejeink őnagyságaitól származik a megbízás, miszerint hírhedt Don Jancsi férjeik minden lépése szemmel kísérendő... A szóáradatnák a felszolgáló megérkezése vetett véget. Lerakta a limonádét, s kitöltötte a sört. Ittak. A férfiak — „ugyan sörrel nem illik, dehát vigye kánya!” — összetegeződtek. „Mi vagyunk az öregebbek, szervusztok, szervusztok”. Koccintottak, ittak, a sör habja apró pilleként fölragadt a szájukon. Lenyalták. Mint a macska, amikor jóllakott — gondolta az egyik nő, s jobban megnézte a kefe- frizurást. Egész jó svádájú férfi, pedig ötven körül lehet. Pista, a férje, még negyven sincsen, de már puha, mint a napra tett vaj. Pocakot eresztett, vedeli a sört, s attól mindig álmos, a vízbe csak térdig gázol bele, s lusta mozdulatokkal locsolja magát, mert az úszás már kifárasztaná. Zoli szintúgy, összeillenek, nem véletlenül barátok, mióta a sors szeszélye egy kollégiumi szobába költöztette őket annak idején, az egyetemen. Mi lenne, ha most azt mondaná: le a kártyával, s ki a vízpartra. Fürödni! Pista pislogva nézne rá, s minden tapintatot mellőzve közölné, hogy: meghibbantál, kedvesem. Este fürödni, s pont most, amikor egész jól megy a lap? Zoli kontrázna, a kis köpcös heherészne, s 6 meg Márta, meg a kefefrizurás lenne az, aki kimenne a vízpartra. De minek? Nevetgélni, pacskolni a vizet, villanásnyi időre valami édes izgalmat érezni, ami húsz vagy még több esztendő távlatából lopja vissza magát, amikor az ilyen ártatlan játékoknak is még volt valami egészen másféle töltése, jelentése, s utána visszazökkenni a jelenbe, oda, hogy éjfélkor noszogatni kell Pistát, álljon már föl az asztal mellől, s menjenek feküdni... Pista még megisz- sza a maradék sörét, szótlanul fölmennek a szobába, levetkőznek, leoltják a villanyt, s néhány perc múlva hallja, ahogy Pista szuszogni kezd, ő meg nézi a mennyezetet, fények és árnyak váltakozó foltjait, s arra gondol, hogy... Mire gondol? Jobb, ha nem gondol arra az ember, amire kellene. Jobb. Kényelmesebb. Egyszerűbb. A köpcös hangos rikkantással fogta el Pista piros negyven száz ultiját ... A kefefrizurás szótlanul cigarettázott, látszott rajta, hogy teljesen mindegy, a blattot veri-e, vagy másként unatkozik. Zoli a kiosztott lapokba mélyedt, Pista dühöngött az elfuccsolt piros ulti miatt, s ők összenéztek Mártával, s bár tudták, hogy egészen másra gondolnak, a fülledt estét kezdték szidni. Mészáros Ottó i
