Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-16 / 139. szám

/*ts» »lECYEt 1970. JtJNIUS 16.. KEDD SZERDÁN Jávorov-est A Bolgár Kulturális Köz­pont és az Európa Könyv­küldő szerdán este hatórai kezdettel közös irodalmi estet rendez a Bolgár Kulturális Központban (Budapest, VI. Népköztársaság útja 14.) Peju Jávoron bolgár költő A kék köd órájában című versesköte­tének megjelenése alkalmából. A műsorban közreműködik Jancsó Adrienne és Bánfy György. KISKÖNYVTÁR A NAGYVÁLLALATTÓL Látogatók az újerdei iskolában Az ócsa-újerdei tanyai isko­lába mikrobusz érkezett. Az 1. ÄKÖV 8. üzemegységéből jöt­tek a vendégek. Végignézték a bizonyítványosztást, majd hívták a gyerekeket, jöjjenek segíteni. A mákrobuszból 250 kötet könyv került elő, s egy házilag fabrikált könyvszek­rény. A gyerekek nagy igyeke­TV-FIGYELO FEJHOSSIAL: TURPI! A heti tv-műsor változatos szó­rakozást ígért. Már a hét is jól kezdődött: keddi főmüsorként Gyárfás-komédia, szerdán Kál­lai István vidám tanácsadója, csütörtökön a Shakespeare-adap- táció folytatása. Szinte minden napra egy-egy hosszban-műfaj­ban sokat ígérő műsor. Szom­bat-vasárnap meg éppenséggel rá­dupláz: McGill, Vidám útibeszá- moló. Turpi, Huncut kísértet, Dü­höngő ifjúság, Spanyol pillangó — hogy csak a legbízta tóbbakat említsem. A valóság, természetéhez híven, jóval szürkébb, mint amit vár­tunk tőle. Vegyük sorra. Kisasszonyok a magasban. Az ismertetés szerint a játék hely­színe a budai vár egyik kis utcá­ja. A képernyőn ez némileg mó­dosul, hiszen a Tóth Árpád sé­tány nem kiesd, nem is utca, mint a neve is elárulja. No jó. De kö­nyörgöm: mikor történik mind­ez? Feltételezhető ehhez hason­lóan stupid, fülledt, beteges, me­legházi légkör — napjainkban, a főváros közepén, húsz-negyven közötti, Önálló szakmájű, látszó­lag ép, egészséges nők között? Vagy mégsem ma történik? A ru­hák szerint mostanában. De ak­kor az ifjabb lánytestvérek felsza­badulás idején születtek! Ha dek- lasszált család sarjad, akkor sem lehetnek ilyenek. Mit illusztrál, vagy kinek mond valamit ez az egész? A néző rövid idő múlva belefásul az idegesítően hiteltelen látvány boncolgatásába és fád te­hetetlenséggel már csak a „ko- nyec’* magyar változatú megvál­tó feliratat várja. Hét lakat alatt őrzött ősrégi tv- titok, hogy miért azokat a kül­honi alkotásokat veszi meg a té­vé, amelyeket megvesz. A Szöke­vények című rövidfilmet (és előd­jét) nyilvánvalóan nem azért vet­te meg, mert a nyugatnémetek jobbat nem tudnak felmutatni. Szerdán este 38.30-kor, utólag ki­derült, hogy a Szökevényeknek van egy jótulajdonsága: mind­össze huszonöt percet rabolt el az életünkből. Pénteken 17.10-kor vi­szont kiderült, hogy van még egy pozitívuma is: nem olyan rossz, mint az akkor sugárzott McGill- film. A szimpatikusán egykedvű, és remek fodrásszal „eleresztett”, jóképű címszereplő (Richard Bradford) sem tudta feledtetni az ásítóan üres, ötlettelen és gyer­metegül naív, vontatott történe­tet. Szerdára vissza ugorva sürgősen Gyerekek a kastélyban Huszonöt éves az abonyi József Attila nevelőotthon — Abony 1944. november 4-én szabadult lel. Éhínség és nyomor pusztított min­denütt. November utolsó nap­jaiban összegyűjtöttük azokat az elhagyott, árva környék­beli gyerekeket, akik a háborúban elvesztették szüleiket. Egy kis épületben 25—30 em­berpalántáról gondoskodtunk. Aztán 1945 tavaszán már a Salac-kastélyban helyeztük el a gyerekeket — ez negyven férőhelyes volt — emlékezik Barta József, az abonyi Jó­zsef Attila nevelőotthon igaz­gatója. — 1949-ben aztán átalakí­tották a kastélyt, amely ettől kezdve 70 árva gyermek ott­hona. 1968 óta pedig a 7 millió forintos beruházással épült há­romszintes, korszerű, modern épületben 120 növendék él. Ma összesen 160 gyerek lakik intézetünkben. — S az eredmények? — Ezekkel a gyerekekkel sok mindent el lehet érni. A nevelőotthonok országos szel­lemi versenyén 1960-ban má­sodik helyezést értünk el, míg ugyanekkor a kulturá­lis seregszemlén elsők lettünk. Egy évvel később már a szel­lemi vetélkedőn is aranyérmet nyertünk. Idén pedig a Pest megyei úttörők kulturális se­regszemléjén ugyancsak mi lettünk a legjobbak. Vasárnap bensőséges ün­nepségen emlékeztek meg az abonyi József Attila nevelőotthon fennállásá­nak 25. évfordulójáról. Az abonyi József Attila Ter­melőszövetkezet szocialista KISZ-brigádja új csapatzászló­val ajándékozta meg az ott­hont. A műsor is nagy sikert aratott. Az abonyi úttörők zenés, táncos játékukkal lép­tek fel: ezzel az idei kultu­rális seregszemlén aranyér­met nyertek. A táncjáték cí­me: Abonyi képeslap. A nagy sikert aratott műsorban fel­léptek a Pest megyei nevelő- otthonok, valamint a ceg­lédi járás úttörőcsapatai is.-te­li SZENTENDREI STRAND: Megnyitás után zárva Vasárnap délután Szentend­rén a papszigeti strandot ün­nepélyesen átadták. Utána szí­nes strandcikk- és fürdőru­hák bemutatóját láthatták a nézők. A szórakoztató műsor­ban fellépett többek között Szécsi Pál és Fenyvesi Gabi is. A nagyközönség előtt azon­ban még nem nyílt meg a strand. Ä kisebb műszaki hi­bák kijavítása még hátra van. Az első vendégek talán két hét múlva vehetik birtokba. zettel cipelték ezeket az osz­tálytermekbe. A 6000 forint értékű aján­dék, melyet a vállalat két szocialista brigádja aján­lott fel, igazi meglepetés volt tanévzáráskor. A nyári szünetben valószínű­leg sok gyermek kezében fo­rognak majd az ajándékköny­vek. Az 1. AKÖV dolgozói azon­ban már korábban is jártak ebben az iskolában. Helyre­hozták az épületet, kifestették a tantermeket. Azt tervezik, hogy a nyári szünetben — míg a, gyermekek a könyveket bújják —, az évszázados, ola­jozott padlót linóleummal cserélik fel. Jutalmuk: a gyerekek meg­ígérték, hogy lelkesebben ta­nulnak, mint eddig, s a 3,1-es iskolaátlagot meg­próbálják emelni. Pest megye iskoláiban befe­jeződött a tanítás, a diákok kézhez kapták bizonyítványai­kat. Szombaton, vasárnap és hétfőn ünneplő ruhában, iz­gulva érkeztek a diákok az is­kolákba. A rövid ünnepségek után pedig arcukra volt írva az eredmény ... Akik nem je­leskedtek, szomorúan ballag­tak haza. A jó tanulók viszont — mint például az albertirsai Matyovszki Marika, aki kitű­nően végezte az első általá­nost —, boldogan élvezték megérdemelt jutalmukat, a nagy adag fagylaltot. KÉT ÉVTIZED - KÖZÖS ÚTON Húsz esztendővel ezelőtt, 1950. jűates 16-án alakult meg a magyar ifjúság egységes szervezete, a DISZ. Az Opera­házban megtartott ünnepi alakuló ülés közéletünk akko­ri legnagyobb eseménye volt. Az egyesülést az erőfeszítések sora, az egész országot átfogó nagy felvilágosító munka előz­te meg. Alig öt éve ért véget a második világháború. Az akkori 18—20 évesek fejében még ott élt a múlt, többségük egyházi iskolában végzett, a nézetek sokfélesége, ideológiai zűrzavar akadályozta a tisz­tánlátást. S a különféle ifjúsá­gi szervezetek a maguk sajá­tos eszközeivel gyakran ködös, jó utat, jó eélt nem mindig mutató elképzeléseivel képte­lenek voltak az új világ szol­gálatába állítani az ifjúság­ban feszülő tettvágyat, képze­lőerőt. A párt helyesen látta, hogy csak az összefogás, az ifjúság erőinek tömörítése segíthet. Olyan demokratikus ifjúsági szervezetre van szükség, mely a párt vezetésével a munkás- és parasztfiatalok szervezeti és ideológiai egységére épülve, forradalmi módon, kommu­nista módon neveli, tanítja él­ni ifjúságunkat. A szép cél érdekében a mozgalom sok tapasztalt ve­teránja indult csatába, ma­gyarázva a fiataloknak, hogy csak a közös úton, az előttük járó nemzedékkel is összeko- vácsolódva valósíthatják meg álmaikat, alakíthatják tágas, biztonságos otthonná a sza­badságot nyert hazát. Ma­gyarázták a fiataloknak, hogy az új társadalmi rendben nem lehet külön célja, külön útja a városi és a falusi ifjúság­nak. A szocializmus építését az egész népnek, az ifjúság­nak is közösen kell vállalnia. Nagy volt a küzdelem, de az eredmény a küzdőket iga­zolta. A DISZ hamarosan pezsgő életet teremtett az üzemekben, a falvakban, az iskolákban is. Megkezdődhe­tett ifjúságunk egységes ideo­lógiai nevelése. Száz- és száz­ezer fiatal ismerkedett a marxizmus—leninizmus taní­tásaival. A gimnáziumba, az egyetemekre mind "több és több munkás és paraszt szár­mazású fiatal jelentkezett. S azok az ifjú emberek, akik addig talán vetélytársat, szemben álló felet láttak a másikban, méginkább felis­merték, hogy a biztos jövő megteremtése közös feladat. A párt gonddal egyengette az egység ízét kóstolgató fia­talok útját. Az ifjúsági szö­vetséget tulajdon aranytarta­lékának tekintette. Onnan várta a fiatal, a mában felnö­vekedett, az új élettel, esz­mékkel ismerős kommunista utánpótlást. S ezzel megnyílt a közös úton járó fiatalok előtt a teljes emberré, a cél­tudatos forradalmárrá válás lehetősége. Hogyan élt az ifjúság a nagyszerű lehetőségekkel? Hogyan tanultak, hogyan ké­szülődtek a feladatokra az ak­kori fiatalok? A mai negyve­nesek helytállása a legjobb bizonyíték arra, hogy megtet-. ték, amit lehetett. Hiszen a mai derékhad az ő soraikból került a gondok, az élet élé­re. Példásan helytálló munká­sok, szövetkezeti parasztok, mérnökök, tudósok, alkotó művészek nevelődtek az egy­séges ifjúsági szervezetben. Az akkori DISZ-tagok többsé­ge szorgalommal és becs­vággyal vette ki részét az építőmunkából és hűséggel védelmezte demokratikus vív­mányainkat. Nem volt sem sima, sem akadáyoktól mentes a DISZ útja. S a demokratikus ifjú­sági szervezet nem volt men­tes a tévedésektől sem. De a húsz esztendővel ezelőtt meg­teremtett egység rakta le a to­vábbi fejlődés alapját. S a DISZ tapasztalatait jól tudja hasznosítani az utód, a mai életünknek megfelelően, a párttal, a néppel egységben magas ideológiai fokon dolgo­zó Kommunista Ifjúsági Szö­vetség is. Kékesdi Gyula KüvliAnUm?: (31) A machetét • közben el­vesztette valahogy. Miért ép­pen Emest? Dias úr üzleti könyveléséből bárki meggyő­ződhet arról, hogy — a repü- loszerencsétlepség nyomán sokkal később hozzánk érke­zett Ewans professzor úr ki­vételével — azóta senki sem vásárolt bozótvágó kést a N agy áruházba n. Minthogy azonban ez nem döntő bizo­nyíték, gondos csomagolásban a bokor mögött talált mache- tét is elküldtem Manausba és egy poharat amelyet innen, hm ... szereztem, a Madame készletéből, s amelyen rajta vannak Emest újjlenyomatai. Gondolom, hallottak már a daktiloszkópiáról. Örömest fo­gadok bárkivel, hogy az újj- lenyomatvizsgálat az ő bű­nösségét fogja igazolni. Mond­juk, egy üveg pálinkába. Mert nekem az ital meg sem koty- tyan, csak tetettem magam részegnek. Ami pedig a két felbújtót, a banda vezéreit il­leti ... A mondatot már nem fejez­hette be, odalent Müller, Er­nest és Camacho szétütöttek maguk körül és mielőtt a mi- neirók és a Cartagena volt utasai magukhoz térhettek volna meglepetésükből, kitör­tek az ivóból Eberhard! is rohant volna utánuk, de egy harisnyás láb, amelyre gazdá­jának még mindig nem sike­rült felhúznia a magasszárú, zippzáras cipőt, az utolsó pil­lanatban kinyúlt, elgáncsolta. — Mire várunk?! — böm­bölt ekkor nagyot Krimosz és öklével a tetőtartó gerendára csapott. — Utánuk! — Utánuk!... Gyerünk, kapjuk el őket!... Vámos a seguir!... — hangzott fel mindenütt az ivóban, s a nép nagyja ki-tódult a háncsfüg­gönyön. Barilla kapitány, Hi- menez, sőt, még Campomanes úr is a bosszúszomjas minei- rókikal tartott. A teraszon aztán átestek az ott eszmélke- dő sebesülteken, jó időbe tel­lett, amíg ki-ki megtalálta a fegyverét, néhányan fáklyáért rohantak át a Nagyáruház­ba... A szálló személyzete, egy-két korosabb aranyásó, a cartagenások többsége, a pad­re a Florestában maradt. És persze — a különleges megbí­zott is. Az ő békés természe­tének sem felelt meg egy ilyen őserdei hajsza, sötétben, amikor az eső is zuhog, no meg az üldözötteknél is akad­hat fegyver. Inkább hivatali kötelességének azt a részét látta el dicséretes buzgalom­mal, amely a nagyteremben várt rá. A mennyezetről lesze­dett pányvákkal gusztusosán összekötözte Gonzalest és Eberhardtot, becipelte őket egy kamrába, rájuk zárta az ajtót. Aztán a jól végzett munka tudatával, elégedetten foglalt helyet a középső nagy­asztal mellett. — Imádkozik, atyám? — kérdezte senhor Plombáitól, aki az asztal túlsó végén állt, összekulcsolt kezekkel, maga elé révedve, és mozgott a szá­ja. — Azért imádkozik, hogy sikerüljön elfogni a patifékat? — Ellenkezőleg — fordult feléje a cérnaember. — Azt kívánom, hogy most sikerül­jön elmenekülniük. Ha Kri- moszék kezébe kerülnek, á népítéletet most már semmi­lyen erő sem gátolhatja meg és ebből a mieinknek utólag bajuk lenne. Aztán meg Mül­ler, Emest és Camacho min­denre elszánt gazemberek, és mivel teljesen lelepleződtek, úgy fognák harcolni, mint a sarokba szorított patkányok. Jó volna, ha ezt elkerülhet­nénk. Elég volt a vérengzés­ből. — Ez az én elvem is — bó­lintott Carbo —, de ha kitör­nek, abból még nagyobb bajok származhatnak a közeljövő­ben, Senhor Plombái legyintett és a sarokba mutatott, ahöl az öreg guapi indián sorban itta ki a pálinkát az otthagyott bögrékből. — Nézzen oda, az egész Amazonas államban nincs jobb nyomkövető Xingu apó­nál. Ha csak nem nő szárnyuk, nem menekülhetnek előle. Még alkkor sem, ha csak holnap, vagy holnapután indul a kere­sésükre. És az őserdő, az éhe­zés, az eső úgy kiszívja az erejüket, lelkileg olyannyira összetöri őket. hogy a harma­dik, negyedik napon ellenállás nélkül adják meg magukat. Ezért fohászkodtam, hogy most ne találják meg őket a mineirók. A „most”-on van a hangsúly. Ügy látszik, illetékes helyen jól értették meg a hangsúlyt, mert ahogy telt-múlt az idő, dolguk végezetlen szállingóz­tak vissza az üldözők. Egyre többen. És már ott ült egy asztal mellett a három mulatt ökölvívó és a két Borelli is, Bobóékat főleg az élénkítette fel, hogy Anna asszony — a rendkívüli helyzetre való te­kintettél —, egy-egy pékárka rum elfogyasztását is engedé­lyezte. (Fcfytatjuk.) megállapíthatjuk, hogy a Mit ten­ne ön az én helyemben? című vi­dám sorozaton mit sem lendít a vend ég-tan ácsad ók bevonása. A tanácsadók egyikét-másik át vi­szont saját színvonaluk alá minő­síti a részvétel. Kolozsvári- Grandpierre Emilnek éppúgy nincs szüksége ilyen természetű szereplésre, amint Abody népsze­rűségét sem öregbítette annak idején a cipőpasztával bekent kép­pel intonáit operaária. Mit várnak attól a mozgalomtól, amelynek fő célja, hogy mindenki mást csi­náljon, mint amit tud? Hadd fejezzem ki bámulatomat; a Rózsák háborújának 8-ik foly­tatása alkalmából. Shakespeare-t úgy összefoldozni, hogy írmagja ne maradjon Shakespeare eré­nyeinek, — teljesítmény! Amit immár nyolcadszorra látunk: nem más, mint üres, ízléstelenül vá­góhíd szerű, naturalista, vértől lucsogó borzalom-özön. Grand- guignol, izgalom nélkül: ilyen még nem volt. Egyetlen szónoki kérdésünk: vajon Shakespeare-t nem védi semmi az ilyenfajta ipari felhasználás ellen? A Huncut kísértettel és a Ka­tona József Színház előadásával más bajunk nem akadt, mint .a refrénszerű kérdés: újabb (ésma­gyar) darab nem akad? Feliér Klára sokkal színesebben szól a vadvirágos nagy magyar Kőrútról és kapcsolt részeiről, mbit a kenguruk honáról. Ez nyil­ván honleányi erényeire utal, amelyeket azonban ausztráliai útibeszámolóját nézve aligha ho­norálhat a néző. A Spanyol pillangó című (ugyancsak nyugatnémet) pro­dukció mulatságos, eléggé jó tem­pójú, story, jól összeszokott együttes ötletes előadásában. Mégsem mondjuk, hogy ha a vége jó, minden jó. Először mert a spanyol pillangót némi ásafagság, szórakoztató volta ellenére is kö­rüllengte, — másodszor meg: mert Turpi fejhosszal vezet a hét műsorai és szereplői között. Mi­lyen töméntelen húsvér színész­alakította papírszerep és álkonf­liktus hagyott közömbösen, vagy untatott halálra bennünket. Turpi viszont — bár csupán rajzfilm - alak —, szeretni lehet, mert ked­ves, Ötietgazdag, leleményes, em­beri. És még a telekrendeikezé­sek is a kisujjában vannak! Me­lyikünk mondhatja ezt el magá­ról mostanában? Pereli Gabriella

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents