Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-03 / 128. szám
4 "'hírlap 1970. JÜNIUS 3., SZERDA ÚTSZÉU CSOKOR Járjuk a megyét, kisemberek kisebb-nagyobb ügyeinek megoldáshoz segítése céljából. Űtközben felszedünk apró- cseprő benyomásokat — olyanok, mint a vadvirág, másnapra elhervadnak, de eldobni kár. Dunakanyari, anti-reprezen- tatív italbolt előtt kerékpárját támogató polgár les epedve befelé. Szemmel láthatóan ellenállhatatlan szomjúság emészti, de hiába, a fizetésnap még messze van, a pénzügyi mérleg pedig nem enged kilengést. A tikkadt szaki keservesen pislog hol a járműre, hol az oázis bejáratára, kifürkészhetetlen gondolattársítása mintha valami megoldásfélén munkálkodna. Tekintete egyre félreérthetetlenebb szeretettel csügg a sörszagot lehelő intézményen, ezzel párhuzamosan veszít szimpátiájából tekintete, ahányszor csak kerékpárját illeti. Mi lesz ebből? Aztán körbe pásztáz keresgélő pillantágyorsnak mondható. A csontleves éppen hogy ehető, a rántott ponty kitűnő — ha a vége jó, minden jó, állítólag. Fizetünk. A fiatal pincér számol ... az annyimintannyi. Kap két forint borravalót. Tőlem. Hárman külön-külön fizetünk, következésképp háromszor kaphat borravalót. A kétforintos prémiumot természetes mozdulattal elsüllyeszti, i vmML sa, s mire a sarokról visszanézünk, már partnert is tálált magának. Figyeljük, mi készül. Az újonnan jött partner zsebébe nyúl, töpreng, számolgat ... kisvártatva elkarikázik a bicajon. A másik repesve be. A metamorfózis a járműcsepp- folyósítás az érte járó összeg folyósításának folyományaképpen — lebonyolítást nyert. Vajon hány napi négy- kézlábhazamenésre váltotta a kétkerekűt? ★ Holtéhesen, fél négy tájban esünk be a nagymarosi étterembe. Vendég már alig, kívülünk szinte senki. A kiszolgálás ennek következtében egyetlen mordulással sem honorálva. No várj! Előveszem a riportalanyok ügyesbajos irataival tömött jegyzettömböt, és jól olvasható betűkkel beleírom, mialatt munkatársamnak számol az ifjú: trNagymaroson egy kettesért nem jár köszönet!” A pincér noteszomba sandít és nyilvánvalóan álruhás ellenőrnek néz, mert kissé megkésve, megköszöni a prémiumot. Javítónevelő munkám sikerült: egyszerű gazdaságpolitikai minitaktikával megnöveltem a pénz értékét. Hogyan lehetne ezt kiterjeszteni és továbbfejleszteni ... ? ★ Hátborsó-sztory, de szóról- szóra igaz. Piszkos Fred-szerű alak sütkérezik egy pádon, de nem henyél: valamit gondosan fényesít a nem kimondottan az epsomi derbyre illő zakója ujjával. Aztán ... kishíján mindhárman rakásra alélunk. A szabad szemmel nézve elhanyagolt öltözékűnek látszó ember... ezt csak körülírni lehet ... azért fényesítgette azt a valamit olyan elmerülten... mert szeret csillogó szemmel nézni a világba (nettségtől, vagy optimizmustól hajtva) — még akkor is, ha üvegszeme van. Hitchcock kismiska az élethez képest! ★ Vácott már máskor is eltévedtem, de most kő kövön: mindenfelé feltépték az úttestet, nem tudok eligazodni. Háromszor is sikertelenül kísérletezünk, mindháromszor kiderül, hogy az illető nem idevaló, vagy legalábbis ezt állítja, ki tudja, miért (nemsokára kiderült). Végre egy bácsi azt mondja: harminc éve őslakos, minden követ ismer. Tessék erre menni, aztán balra, ahol a fakerítéses kisházat látják az orgonabokrokkal, ott forduljanak srévizavi a negyedik háznál fölfele, aztán onnan már látják a nagy, fehér épületet, onnan már eligazodnak. Háromnegyedórányi keringés után végre ismerős vidék. Furcsa, hogy még az arcok is ismerősek. Hát persze! Itt a bácsi is, aki olyan remekül eligazított Ködös szemmel néz erre-arra, végül segélytkérőn miránk. (Ügy látszik, ő is ismerősnek, bizalomgerjesztőnek talált, csak nem tudja, hová tegyen.) Aszongya: — Ugyan, kérem, nem tetszik tudni, merre van a ... utca? Mert igaz, hogy ő itt minden követ ismer, de most egyik kő sincs a helyén... Péreli — Zsoldos AZ ELSŐ ANNA-BÁLI ELŐZETES A nyári balatoni program kiemelkedő eseményét, a 145. balatonfüredi Anna-bált élénk nemzetközi érdeklődés előzi meg. A július 25-én sorra keAzonnali belépéssel alkalmazunk KUBIKOSOKAT, KUBIKOSBRIGÁDOKAT, BETONOZÓKAT, ÚT- ÉS CSATORNAÉPÍTŐKET. FELÉPÍTMÉNYESEKET, valamint FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT Jelentkezés a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál DUNAÚJVÁROS, Béke tér 3. rülő bálra már többszáz jegyigénylő levele érkezett. Különösen nagy számban igényelnek belépőt az Egyesült Államokból és Kanadából; a többségükben magyar származású érdeklődők szeretnék első bá- Iobó leányaikat magyarországi úttal és Anna-báli élménnyel jutalmazni. A bálon — amelynek programja az idén is a hagyományokhoz igazodik — a szépségkirálynőt Eris-arany- almájával jutalmazzák. A negyedszázados és elődei Ki gondolná, hogy nálunk csupán 25 éves az önálló agráregyetem? Ki merné hirtelen azt állítani, ha úgy megkérdeznénk, hogy nálunk 1945 előtt nem született meg önálló, egyetemi szintű agrár-felsőoktatás? Nálunk, az agrárországban — vagy éppen ezért? Pedig hazánkban alakult meg 1797-ben a keszthelyi Georgikon, a világ első önálló mezőgazdasági főiskolája. Persze ez nem egyetem volt. Arra még várni kellett. o A bölcsészeti tanfolyam hallgatói tanultak először mezőgazdaságot 1777-töl a budai egyetemen, ahol az első mezőgazdasági tanszéket alapították a Ratio Educationis 178. §-a alapján. A tanszéket 1785-ben megszüntették, s azután csak a hittudományi kar és a mérnöki intézet utolsóéves növendékei hallgattak mezőgazdaságtant. 1806-ban visszaállították, de a gyakorlati képzés még nem kapott teret, tangazdaságot nem alapítottak, ezért 1851-ben újból elsorvadt. Pedig 1844-ben a pozsonyi országgyűlés már tárgyalt egy tervezetet „Középponti Gazdaképző Intézet” létesítéséről, amelyet a megyék többsége pártfogolt, mégsem szavazták meg ^ a szükséges 515 ezer pengőforintot, csak 99 ezret. Így aztán Bartók János — Bartók Béla nagyapja — az egyik kiszemelt professzor sem lehetett itt tanár. 1865-től négy mezőgazdasági főiskola — Keszthelyen, Debrecenben, Kassán, Kolozsvárott — működött ugyan, de önálló egyetem felállítása az akkori költségvetési keretek és szükségletek mellett csak ezek rovására történhetett volna. A század elején Károlyi Mihály felismerte az ipari-kereske- delmi-mezőgazdasági szakképzés társadalmi szükség- szerűségét és kompromisz- szumos megoldást keresett: közgazdasági egyetem felállítását javasolta, amelynek egyik szaka mezőgazdasági lett volna. Javaslatából nem lett semmi, mert az 1911. június 7-i viharos parlamenti ülésről — a reakciós véderőjavaslat ügyének vitájában — Tisza István erőszakkal kivezettette Károlyit. Károlyi írta le akkoriban: „...Magyar- országon mindenki hivatalnok akar lenni, ifjaink nem lépnek produktív pályákra, az ipar és a mezőgazdaság nem hoz annyit, ameny- nyit hoznia kellene ...” A Tanácsköztársaság idején akarták első ízben létrehozni az önálló agráregyetemet, de nem volt rá idő. Viszont 1920- ban gyorsan megvalósították lényegében a Károlyi-tervet, amely, mint írták „politikai szempontból is kívánatosnak látszott arra, hogy az ellen- forradalmi feszültséget enyhítse”. A tudományegyetem közgazdasági karának egyik szaka lett a mezőgazdasági. De „bottal fogadott egyetem”- nek nevezik sokan, mert Bethlen miniszterelnök és Klébelsberg kultuszminiszter „nem szerette”. Később, 1932- ben gróf Teleki Pál — az akkori rektor — beszédében panaszkodott is: a kar egy hallgatója az államnak 416 pengőjébe került, amíg a szegedi egyetemnél 2200 pengőbe. A mezőgazdasági osztály elvégzése 1723 pengőbe került, az orvosi ugyanakkor 2541 pengőbe, tehát „olcsóbb” egyetemnek számított, többen is iratkoztak ide a kisemberek gyerekei közül, panaszkodott is Teleki, hogy: „több látókört, műveltséget, gyerekszobát kívánó tárgyakban és munkában” letörnek. 1934-ben újabb változás történt: a mezőgazdasági osztály átkerült a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem keretébe. 1945-ben — a 8740/1945. M. E. számú rendelet alapján — alakult meg az önálló Agrár- tudományi Egyetem, négy karral, mezőgazdaságtudományi, állatorvostudományi, erdőgazdaságtudományi, kert- és szőlőgazdaságtudományi karokkal. A mezőgazdaságtudományi kar négy osztály — budapesti, debreceni, keszthelyi, mosonmagyaróvári — keretében működött. Központi épülete a hűvösvölgyi, volt Bolyai Katonai Akadémia lett, hallgatóinak száma az 1946/47-es tanévben 1053 volt. Varró József, a MADISZ első egyetemi titkára, így emlékezett vissza: — Előttünk lovak uralták a terepet. A padokat löszeres ládák helyettesítették. Egy másik, romos épületet berendeztünk kollégiumnak, ez lett az Áchim András népi kollégium. Tangazdaságunkat egyik kollégista társunk, későbbi földosztó kormánybiztos, Tildy István szerezte: lefoglalta a Dréher Sörgyár martonvásári gazdaegyetem lön jelölték ki. Móricz Zsig- mond zseniális megsejtéssel, már az 1919. február 26-i Az Est-ben javasolta Gödöllőt: alapnak és tangazdaságnak a volt Grassalkovicih uradalmat tartotta, amelyet az állam megvásárolt és kitűnően kezelt kincsári birtokként használt. Budapesten igen szétszórtan helyezkedtek el az egyetem épületei. Az átköltözést 1950- ben kezdték meg. 1960-ig 100 millió forintot költöttek a főépület — a régi premontrei gimnázium — tatarozására, korszerűsítésére, laboratóriumok építésére, a közműhálózat felújítására, és egy 140 lakásos lakótelep felépítésére. 1954-ig isimét szervezeti változások történtek: az állatorvosi, az erdőmérnöki, a kertészeti karokat önálló főiskolákká szervezték. 1957-ben a megmarad fc karokat mezőgazdaságtudományi karrá vonták össze, és visszatért a mezőgazdasági gépészmérnöki kar is. A végzősök ekkor kapták meg először az agrármérnöki címet. 1961-ben 157 milliós beruházási programot kapott az egyetem, amelyet 65-ben 200 millióra emeltek fel. A beruházás fontosabb létesítményei: központi épület aulával, tanműhelyi épület, 1200 személyes diákotthon, 2500 főre konyha és étterem, öt előadóterem, 1100 személyre szemináriumi helyiségek, 380 személyt befogadó rajztermek, 32 lakás, 75 fős óvoda, új úthálózat, csatorna- és elektromos hálózat, központi kazánház. © 1949-ben az egyetem perspektivikus székhelyét GödölA hallgatók száma az idei tanévben a két karon 2184. Az elmúlt évben 503-am végeztek és kapták meg diplomájukat. Az egyetemen 30 professzor, 55 docens, 134 adjunktus tanít, ' akik közül nyolcán az agrártudományok doktorai, 65-en kandidátusok. A legújabb változás, hogy üzemszervezési szak indult, amely erőteljesebb és hatékonyabb közgazdasági szemléletet ad a hallgatóknak. A 25 éves évfordulóra, az egyetem szép kiállítású, gazdag tartalmú emlékkönyvet adott ki, amelyet Walleshausen Gyula szerkesztett, és amelynek előszavában ezt olvashatjuk dr. Pethö György rektor tollából: „Kora szerint fiatal intézmény az Agrártudományi Egyetem, de múltja régi: ott élt már... haladó szellemű emberek tudatában, törekvéseiben.” Berkovits György (21) Történt pedig az ötödik napon este, hogy Ewans profesz- szor ünnepélyesen felkérte Krecsmár Jenőt és Honda Lászlót, hogy tartsanak vele egy kis sétára, mutatna nekik egyet és mást. A két magyar — más dolguk nem lévén —, szívesen mondott igent, így napfelkelte után egy órával már messze bent jártak a Sziklás Dombok között. Alacsony cserjéseken vágtak át, szúrós bokrokat kerülgettek, mély vízmosásokon, kőgörgetegeken másztak keresztül, kúsztak, kapaszkodtak. A geológus fürgén mozgott, mint egy élemedett korú, de még igencsak üzemképes kőszáli kecske, a két magyar piackutató azonban már alig állt a lábán, amikor végre megérkeztek. — íme — mutatott körbe a gazda büszkeségével a geológus —, ez a főhadiszállásom. Előreugró sziklafal alatt, széltől, esőtől védett helyen állt a tábori tűzhely, felhalmozott száraz gallyak, a falnak támasztva szerszámok, egy alkalmatos üregben az edények, egy másikban a kőzetgyűjtő, megcédulázott vászonzacskók, a sacolák, odább száraz fűvel vastagon aláalmozott, pokróccal fedett fekhely. Krecsmár és Honda — engedelmet sem kérve — elnyúlt rajta. Míg vendégei némiképp kipihenték magukat, a házigazda kávét főzött, ez aztán valamennyire rendbehozta a kocaturistákat. — Hát — mondta Krecsmár, miközben sziszegve nyomogatta fájós lábát —, hálásan köszönjük a meghívást, a vendéglátást. Magának néha igazán nagyszerű ötletei vannak, professzor úr. Ha jól emlékszem, reggel kellemes kis kirándulásra invitált bennünket. Hát ha ez kicsi volt és kellemes... Jaj istenem, minden porcikám sajog. Ewans legyintett. — Ugyan, az izomláz holnapra elmúlik, de a pirkolit megmarad! — Mi marad meg? — A pirkolit. Tessék! — Az üregből elővett egy vászonzacskót, a vendégei elé szórta a tartalmát. Szétvert kődarabkákat, némelyiknek a törésfelületét pókhálószerűen vékony, haragos vörös erek hálózták be. — Csak nem aranyat talált?! — érdeklődött izgatottan a ká- téesz elnök és belemarkolt a zúzalékba. — Nem. Itt nincs arany. Ez — pirkolit. Ugye, még nem hallott róla? — Lapos flaskát húzott elő a farzsebéből. — Mielőtt bővebb magyarázkodásba kezdenék, előbb itassuk meg Honda urat, hogy értse ő is. A kis kopasz, aki szintén a köveket vizsgálgatta, felnézett, megrázta a fejét. — Köszönöm, felesleges. Reggel már betankoltam ma-; gam. Krecsmár meglepetten fordult munkatársához. — Maga... maga önként ivott?! — Igen. Egyébként cidurói tartózkodásunk második napja óta folyamatosan gerjesztem magamban a lángészt. Olyan helyzetben vagyunk ugyanis, hogy bármikor szükség lehet erre az átkozott zsenialitásomra. De ez most nem tartozik ide. Inkább azt szeretném megtudni a professzor úrtól, van-e hozzávetőleges becslése arról, hogy mennyi pirkolit bányászható ki innen? És hogy beszélt-e már valakivel a felfedezéséről? — Persze, persze — bólintott a geológus —, gondolhattam volna, hogy maga ismeri a pirkolitot. Miért pont ezt ne ismerné? Ami viszont a kérdéseit illeti, a másodikra határozott nemmel felelhetek, még nem szóltam róla senkinek. Már kevésbé határozott a válaszom az első kérdésre. Az a benyomásom, hogy sok van belőle, alighanem ez a világ egyik legjelentősebb pir- kolit lelőhelye. Biztosat természetesen nem állíthatok, amíg az egész terepet át nem vizsgáltam. (Folytatjuk.)
