Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-12 / 136. szám

197«. JÚNIUS 12.. PÉNTEK

3

SZENTENDREI KOCSIGYÁR

Hetven év sorokban

Nem Szentendrei Kocsigyár: négy éve Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat, de most is előző nevén ismerik, ízbégen, az egykori faluban, Szentendre mai külváfosában, azaz kertvárosában fekszik, öreg parasztházak meg új yillák, vikendházak, családi házak, szőlők, rózsakertek szomszédságában, hegyek között. Színes környezetében a telep talán még szürkébbnek hat, mint amilyen valójában, i Régi ez a gyár, hetven éves. ősét

a századforduló idején

ialapította néhai Lám Adolf: húsz emberrel dolgoztatott, lószerszámvereteket készítettek. Müller László főmérnök, ki a felszabadulás- óta itt dolgozik, üzemtörténeti feljegyzéseiben megemlíti, hogy a' telep az első világháború idején Vilcsek Vilmos tulajdonába került. A harmincas évek gazdasági válsága itt is elbocsátásokat, termeléscsökkentést hozott. Ennél többet csak Szabó András tudna mondani, ki ötven éve, inaskorától itt dolgozik, de ő éppen beteg.

A háborús évekről, személyes emlékeikről viszont már beszél Paur Géza festő, Fra- nyó Károly lakatos. Főként kaszát gyártott itt vagy kétszáz munkás, meg lőszerhüvelyeket. Hadiüzemmé váltak, külön katonai parancsnokságuk teljhatalommal rendelkezett a felmentést, behívást, frontszolgálatot illetően... A legkisebb fegyelemsértésért több napos fogda járt, itt rendezték be a gyár telepén... Munkaszolgálatosok, sárga- csillagosok is dolgoztak az üzemben, s Lovas Géza igazgató szomszédos gazdaságában ... Róla szintén csak emléktöredékekből rajzolnak képet egykori alkalmazottai. Paur bácsi a harmincas években még papírból ette vele a tepertőt. Kaszaügynök volt. Amikor a gyárat már igazgatóként járta, mindenki tudta, stróman ő. S a pontatlan portré mögül tisztán előjön a típus, az általános végkiárusításra felszimatoló hiénáé, a világégésen, nyomoron, fajüldözésen, nemzetagónián zsírosodó újgazdagé. Mielőtt a front ideért, a gépeket leszerelték, és nyugatra vitték.

A felszabadulással

romantika is köszöntött az üzembe szállingózó munkásokra. Legalábbis az idő távlatából romantika aranyozza Paur Gézáék, Franyó Káro- lyék részvénytársaságát. Mert közös részvénytársaságot alakítottak a békásmegyeri téglagyárral, a törökszentmiklósi mezőgazdasági gépgyárral, s még egy pár üzemmel. Nevük: Munkások és Parasztok Közös Szövetkezete. Elnökük: Veres Péter. Először is megindították a termelést. Gépszíj hiányában a tűzoltótömlőket vágták szét. Első gyártmányuk egy szovjet őrnagy számára készített hintó volt. A Dunából kiszedtek egy német rádiósautót, megrakták termékeikkel, kocsialkatrészekkel, falvakba jártak cserélni, élelemért, Fizetés helyett részvényt, babot, lisztet, olajat, krumplit osztottak. Közös konyhán főztek.

Államosítás — ötvenes évek. Uj nevük: Szentendrei Kocsigyár. Átszervezések. öt év alatt négyszer változott felettes szervük. Szabványosítások.

Fő terméküket, a szekereket honvédségi szabvány szerint kellett készíteniük, akikor is, ha a mezőgazdaság számára gyártatták, s ha ott kevéssé feleltek meg. Lelkesedések. Száznál többen énekeltek, táncoltak az üzemi dalárdában, népi együttesben. Központosítások vitték el az utóbbit — a dalárda a városi kultúrházba került, a ruhákat eladták. Ezekben az esztendőikben már hat-, kilencezer szekeret gyártottak évente. Szekereket, amelyekre mind kevesebb szükség volt.

Hatvanas évek,

— új termékek: fúvott gumikerekű kocsik, cséplőgép- meg kombájnalkatrészek, iskolaberendezések, erdőgazdasági járművek és szállítóberendezések, melegágyi ablakkeretek, nyaralóházak, mezőgazdasági, közúti pótkocsik. Uj géppark. Létszámnövekedés. 1950-ben még száz dolgozóval üzemeitek, 1968-ban háromszáznégy alkalmazottat foglalkoztattak, jelenleg több minit négyszáz főt találunk a gyárban, köztük harmincöt ipari tanulót. Az emberek hatvanhárom százaléka törzsgárdatag, közülük hetvenhetén több, mint tizenöt éve dolgoznak itt.

Tóth József szb-titkár ugyancsak régen, 1944-ben került az üzembe villanyszerelőnek. Tíz éve dolgozik jelenlegi beosztásában, le tudja mérni, milyen szociális létesítmények, munkakörülmények fejtenek ki marasztaló hatást. A különbség tíz-tizenöit év távlatából — korsizaknyi. Igaz, ma már megszokott a zuhanyozó, mumkásiklub, büfé, saját balatoni üdülőtelep, Dumaparti csómaktalep, üzemi orvos. Az sem rendkívüli, hogy az izbégi általános iskolával közös beruházásban, társadalmi munkában sporttelepet, rop-.

— Hogyan lett párttitkár?

— Az iskola igazgatója volt a párttitkár, ő lemondott, újat kellett választani, három jelölt volt, a régi községi tanácselnök, a pártszervezet gazdasági felelőse és én — emlékszik vissza Csorba Zsig- mond az újhartyáni községi párttitkár. — A szavazás

labdarúgó- és teniszpálya együttesét tervezik. Mint ahogy természetesnek találjuk a mai műhelybeli körülményeket, az elszívókkal teljesen pormentesített asztalosüzemet, ugyanitt a maximálisan gépesített belső anyagmozgatást, a gépesített kovácsműhelyt, ahol csak egy a szikrák elébe pusztán ingben álló bejáró nyugdíjas kalapácsolása emlékeztet a régi műhelyekre, egykori kovácsmesterekre, a hajdani asztalosrész- legre, ahol központi motor hajtotta szíjáttételes rendszer segítségével a gépeket, a műhelyek fatetejére, a kátránypapírra a tetőn ...

Müller László főmérnököt jelenlegi termékeikről, s gyártási terveikről kérdezem.

. Az idén

háromszáz hőszigetelt, irodával, fekvőhellyel, mosdóval berendezett felvonulási épületet készítenek francia megrendelésre. Központi helyen szerepel termékskálájukban egy hat tonna teherbírásig gyártott pótkocsicsalád: ezt kiterjesztik a jövőben hét tonnáiig, és megkezdik a billenőszekrényes pótkocsik készítését Foglalkozni / kívánnak majd egytengelyes, billenőszekrényes pótkocsiik gyártásával is, hét tonnáig. S közben új problémák: nem kapnak utánpótlást a kovács-, asztalosszakmákba...

A gyárat még mindig régi nevén ismerik. így hívják: Szentendrei Kocsigyár. Ezért aztán rengeteg helyről, belföldről és külföldről, keletről és nyugatról keresik fel őket mezőgazdasági szövetkezetek, kereskedelmi vállalatok, magános megrendelők, filmgyárak. és mások, hogy készítsenek számukra hintát, homok- futót, omnibuszt, vagy éppgn trojkát. De a kérést már nem tudják teljesíteni.^.

titkos volt, a gazdasági felelős az első fordulóban kiesett, mert csak a második menet hozta meg a döntést. Ez 1968- ban történt.

Dabason az úri kaszinóban játszott a híres prímás, Csorba Zsigmond édesapja, aki már Budapesten is nevet szerzett magának, amikor a

Padányi Anna

Emberi úton (1í.)

KONGRESSZUSI VERSENYBEN

Teljesítményiünk „házi használatra" Reális követelmények, anyagi ösztönzés

a Pilisi Új Élei Tsz-ben

Virág István, a pilisi Űj Élet Termelőszövetkezet főmezőgazdásza így kezdi a beszélgetést a kongresszusi munkaversenyről:

— Ebben az évben végre eljutottunk oda, hogy reális mércével, kézzelfoghatóan mérhessük a traktorosok teljesítményét is. Az állattenyésztőknél és a fogatosoknál ezt már elértük. A növénytermesztőknél is sok objektív és szubjektív tényezőt kell még számításba vennünk az értékelésnél, — a földek fekvését, adottságait, a különböző növénykultúrák munkaigényességét, a brigádtagok életkorát, munkabírását stb. —, de a legnagyobb fejtörést a traktorosok jelentették.

— Érdekes, — vetem ellene —, hiszen a legtöbb termelő- szövetkezetben

éppen a traktorosok

kezdték — helyenként csaknem egy évtizede — a mun- kaverseny-mozgalmat a mező- gazdaságban.

— Ez nálunk is így volt — mondja a főmezőgazdász, — de most másról beszélek: arról, hogy mostanáig hiányoztak azok a géptípusokra lebontott, egyedi normatívák, amelyeknek alapján a traktorosok teljesítménye maximális tárgyilagossággal értékelhető. A központi mutatók ehhez túl általánosak: nem veszik figyelembe a gépek korát, műszaki állapotát stb. Márpedig, enélkül az elbírálás nem tárgyilagos. Íme, egy példa: melyiket nyilvánítaná győztesnek két traktoros közül, ha — tegyük fel — mindkettő Zetorral dolgozik, és egyformán 1200 normálholdát munkált meg? Ugye, nem tudja? Mi sem tudtuk. Ez év elején aztán, amikor a tavalyi versenyt értékeltük, szokatlan alapossággal láttunk munkához. A fentieken kívül, gépenként értékeltük a költségkihatásokat is, — nevezetesen: a saját műhelyben elvégzett, illetve az idegen javításokat, — az üzemanyag-fogyasztást, s ezt minden esetben összevetettük az adott gép korával, műszaki állapotával. Nagy munka volt, de megérte: olyan normatívákat sikerült „házi használatra” kidolgoznunk, amelyek megbízható bázist jelentenek a versenybizottságnak a kongresszusi verseny értékeléséhez.

— Esizerint a két traktoros

közül *

melyik nyerné el

az elsőséget?

— Az, amelyik régebbi géppel érte el ugyanazt a norrnál- hold-iteljesítményt és hasonló mértékű üzemanyagmegtaka- rítást, mint a másak; vagy, amelyik az azonos teljesítményt úgy érte el, hogy alacsonyabb volt a javításokra fordított költségek összege.

— Nem véletlenül ragadtam ki a tsz-tagok különböző munkát végző rétegeiből éppen a traktorosokat — magyarázza Virág István. — Részint azért, mert nálunk is ők voltak — 1965-ben — a verseny kezdeményezői; mégpedig spontánul, mondhatni: virtusból, hiszen a versenybizottság csak

1967-ben alakult, részint azért, mert megérdemlik az elismerést: a jubileumi munkaversenyben 90 ezer forint értékű üzemanyagot takarítottak meg a szövetkezetnek.

— Mit várnak a traktorosoktól a kongresszusi versenyben?

— Ha azt várja, hogy felsorolom a felajánlásaikat, csalódik. Mi nem azt kívánjuk a traktorosoktól, hogy rálicitáljanak az éves tervre. Hiába is ajánlanák fel, hogy a tervben

előírtnál több normálholdat dolgoznak meg, hiszen a tsz területe adott, s legfeljebb arról lehet szó, hogy ha gépkiesés miatt egyik társuk nem tudja teljesíteni a tervét, a többiek elvégezzék helyette, ez azonban előre nem látható. Mi a húsztagú traktoros brigád vállalásait mindig az éves tervre alapozzuk, s ráígér és helyett annak teljesítését kérjük a brigádtól. A tervet — persze — lebontjuk géptípusokra, s így szabjuk meg a kívánt normáühoid- mennyiséget, az üzemanyag- felhasználást, és a megen gedett költségkihatásokat. Idén

— a zárszámadó közgyűlés határozata értelmében — úgy kívánjuk a traktoroson it az üresjáratok csökkentésibe, a gazdaságosabb munkára s egyben az üzemanyag-talkarékos- ságra ösztönözni, hogy o megtakarított üzemanyag értékének 15 százalékát premizálásukra fordítjuk.

Nagy szavak, légvárak her lyett józian,

reális célok,

kézzelfogható követelményei

— ez a jelszó a pilisi Uj Életben. Ennek köszönhető, hogy a Dél-Pest megyei Területi Szövetséghez tartozó III. kategóriájú termelőszövetkezetek múlt évi versenyében elnyerték az I. helyet, a szövetség vörös zászlajával, a megy® tanács oklevelével és 10 eber forintos pénzjutalmával.

Azt mondják, idén sem adják alább.

Nyíri Éva

Nyugati éttermében muzsikált. Nem is keresett rosszul, az urak gyakran ragasztottak bankót a homlokára, de a szoba-konyhánál mégse vitte többre. Ott élt tizedmagá- val, nyolc gyerekével, de mindegyik iskolába járt és étel is akadt bőven. Ruha már kevésbé, egymás cipőit hordták iskolába menet. Csorba Zsigmond két testvére még a polgárit is elvégezte, valami szeszély folytán a dabasi földbirtokosok kitaníttatták.

Csorba Zsigmond csak hat osztályt végzett el, 1939-ben befejezte tanulmányait és időnként napszámba járt, főleg szőlőt ültetett és kapált, napi 80 fillérért. Télen aztán nem nagyon csinált semmit, otthon volt. Így ért véget a háború. Akkor lett tűzoltó Csorba Zsigmond, már nem is emlékszik rá, hogy hogyan, mindenesetre nem volt rossz, mert fiksz fizetéssel járt, bár egyenruhát nem kapott. Azután a dabasi községházán hivatalsegéd lett, 1947. .március 15-én, jól emlékszik rá. 21 éves volt.

— Miért lett kommunista?

— Azért lettem kommunista, hogy elindulhassak az emberi úton. Engem azelőtt nem néztek semmibe, mert szegény voltam, mert cigány voltam. Lebecsültek. A kommunisták között nem volt olyan, hogy cigány, vagy paraszt, olyanok lettünk, mint a testvérek.

Csorba Zsigmond egymaga díszítette fel az egyik kommunista ünnepen a dabasi főutcát. Elvégzett ő mindent, amit rábíztak, reggeltől estig az EPOSZ-nak, majd a DISZ-nek dolgozott. 1949-ben lett tagjelölt, 1951-ben felvették a pártba. Közben a Dabasi Községi Tanácsnál közellátási nyilvántartó lett és 1952-ben begyűjtési instruktor a járási tanácsnál. 54-ben Sáriban begyűjtési megbízott. A tanácsi köziga’ "atás

legnépszerűtlenebb, leghálátlanabb, legjobban utált és legveszélyesebb munkaterületén igyekezett minden utasításnak eleget tenni. Egyszer azt mondták neki a járásnál: ha nem lesz holnapra 30 disznó, akkor őt is elviszik. Lett... 1956. november 28-án rettenetesen megverték Sáriban. Akkor már nyilaskeresztek éktelenkedtek még a tanácsháza falán is. Betódult a tömeg a szemben levő templomból a tanácsházába, kirugdosták az ajtón, akkor elszaladt, de utolérték és először négyen, nyolcán, majd 16-an karókkal ütötték. Elvesztette az eszméletét, otthagyták, másnap visszajöttek, hogy megássák a sírját. De életben maradt, csupán a feje nyílt szét négy helyen és a karja, bordái törtek össze több helyen.

— Erez, vagy érzett valamilyen megkülönböztetést?

— Én nem. Ha kikeltem, odamondogattam valahol, csak akkor mondták néha, hogy ne sértődj meg, ne legyen kisebbségi érzésed. De ilyen nincs nekem, mert tudják az emberek, hogy megvan a megfelelő műveltségem, bárhol megjelenhetek köztük. A feleségem is parasztlány.

Azonnal átigazolták az MSZMP-be Csorba Zsigmon- dot: még 1957-ben.

Továbbra is a tanácsnál dolgozott: Újlengyelben adóügyi előadó 1958-ig, majd Üj- hartyánba kerül, azóta is itt él. 1963-ban elvégezte a hetedik és a nyolcadik osztályt, levizsgázott az adóalap ismeretek és a politikai gazdaságtan tanácsi tanfolyamán.

12 évet töltött a munkásőrség soraiban, tavaly szerelt le. Nemrégiben jött vissza öthónapos pártiskoláról.

— Meglepődtem, hogy pártiskolára küldtek.

— Miért, nem számított erre?

— Mert engem 57 óta mellőztek, senki sem figyelt fel

rám, pedig én többet szerettem volna tenni, többet szerettem volna tanulni. Másokat tanulni küldtek, kiemeltek, velem nem beszélgetett el egyetlen járási vezető sem, nem érdeklődtek utánam.

— Minek tulajdonítja ezt? I

— Talán annak, hogy fékéi te a bőröm? Nem tudom.

— Nagyon érzékeny — nyugtatom — a járásnál ajánlották, hogy éppen magával beszélgessek.

Csorba Zsigmond 23 évi tanácsi szolgálat után 1640 forint fizetést kap. Szolgálati lakása van: szoba, konyha, kamra. Két fia született. A felesége szakácsnő, keres vagy 2500 forintot. Az egyik fia három évig villanyszerelő tanuló volt, de levizsgázni nem tudott, mert operálták a szemét Most betanított munkás. A másik fia első gimnazista. Testvérei közül egy már meghalt, két lánytestvére Pesten van férjnél, mindketten a vendéglátóiparban dolgoznak; van segédmunkás testvére Dabason, van gépkocsivezető és fodrász testvére, akik az USÁ- ba disszidáltak és van szakács testvére, akit már leszázalékolva nyugdíjaztak.

— Tart kapcsolatot olyan cigányokkal, akik még cigánytelepen laknak?

— Nem én. Nem is akarok soha. Azok nem dolgoznak, nem tanulnak, trehányok, csavarognak, undorítóan visel-; kednek.

— Mit kellene csinálni, hogy ne ilyenek legyenek?

—- Én nem tudom. De azt igen, hogy a mi rendszerünkben mindenkinek lehetősége van dolgozni, tanulni. Vannak olyan cigányok, akiket nem lehet megnevelni. Ezektől én elszakadtam, elhatárolom magam tőlük.

— Helyes ez?

— Talán nem az, de én mát más vagyok, s nem akarom, hogy valaki is azt gondolja, hogy valamikoris hozzájuk tartoztam.

< bericovits >

»