Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-11 / 135. szám
Aranylakodalom Monoron Kovács Lajos kazánfűtő és felesége, Burján Eszter Monoron születtek, ma is itt laknak, a telepen. Vasárnap tartott aranylakodalmukon a vendégeken kívül öt gyermekük, nyolc unokájuk és egy dédunokájuk köszöntötte őket. Péterffy felv. EZ VOLT A HIBA Vllön, a Széchenyi út 8. szám alatt levő kertben évek óta egy gólyapár fészkel. Minden évben rendszeresen megjelennek és költenek. Az idén is jelentkeztek, pár napig itt maradtak és utána eltűntek. Lehet, hogy a rossz időjárás miatt visszamentek? özvegy Kiss Józsefné szállásadó véleménye szerint másért mentek el. Kora tavasszal ugyanis a fészket tartó fatörzset kiásták és a fészket kijavították. Ez volt a hiba, a fészekigazítási munkákat a gólyákra kellett volna hagyni. (em) Újjávarázsolt kultúrotthon IFJÚSÁGI HÁZ MONORON Tagadhatatlan, hogy a legtöbb emberben ott rejtőzik a lokálpatrióta. Büszkélkedik, hogy „o mi községünkben ilyen is van”, és „nálunk ezt már rég megcsináltuk!” -7 vagy éppen: „hát nálunk ilyen miért nem lehet?!" Az utóbbit éreztem én mindig, ha arról volt szó, hogy a vecsési ifjúsági klubban sikeres előadóesteket tartanak, a gyöm- rői klubból úgy kell hazazavarni a fiatalokat, olyan jól érzik magukat, ott nincsenek halva született ötletek, mert kapnak rajta, összefognak, megcsinálják ... Hát Monoron, ilyen miért nem lehet? Szerencsére nem csupán én éreztem, hogy tenni kell ez ügyben valamit. Berla Ferencet, a járási KISZ-bizottság titkárát régóta foglalkoztatja a probléma, s hogy felkereste dr. Bencsik Mihályt, a járási tanács vb-elnökét, majd közösen a megyei szervekhez fordultak — nem történt hiába. Mi kell ugyanis elsősorban — a lelkes, tenniakaró fiatalokon kívül' — ahhoz, hogy pezsgő kulturális élet, nagyközséghez illő szórakozási lehetőség legyen? Anyagi alap. A rendelkezésre álló összegből megvásárolják az egyháztól a művelődési otthont, végre rendbehozhatják. Ráfér a külső tatarozás, a belső átépítés, valóban. A művelődési ház egyik szárnya lesz majd az új ifjúsági ház. Az ifjúsági ház építéséhez a KISZ 200 ezer forinttal járul hozzá. A tervek egy hónapon belül készen lesznek, s július végén már kezdődhet az építés. Még ebben az évben szeretnék befejezni. Nagy-nagy szükség van rá. Kell-e kérni, hogy az üzemek KISZ-fiataljai segítsenek? Bizonyára szívesen vállalkoznak rá, az ifjúsági ház nekik is épül. Tizenegy KISZ- szervezet van — csak Monoron! Megoldódik az a gond is, hol tartsák összejöveteleiket, politikai, kulturális rendezvényeiket. Sokat várunk az újjávarázsolt művelődési otthontól, az ifjúsági háztól: igazi, fiatal közösség létrehozását. (koblencz) Az állategészségügyi helyzetről tárgyalnak ma Nyáregyházán, a délután 2 órakor kezdődő vb-ülésen. XII. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM 1970. JÚNIUS 11., CSÜTÖRTÖK FEJLŐDIK A NAGYKÖZSÉG Elkezdődött Vecsés csatornázása Új helyi autóbuszjárat indul Felülvizsgálják az engedély nélküli építkezéseket Megjelent az árokásógép a Somogyi Bacsó utcában és ezzel megkezdődött Vecsés nagyközség legnagyobb beruházása, a csatornázás. A csatorna a stranddal szemben levő 400 lakásos lakóteleptől indul, a Vörösmarty, a Somogyi, —Bacsó, a Bajcsy-Zsilinszky és a Deák Ferenc utca nyomvonalán, a VIZÉP kibővített szennyvízderítőjén keresztül jut a kanálisba. Ez a csatorna egyúttal a község fő gyűjtőcsatornája lesz, amelyhez elkészülte után a lakóházakat is hozzákapcsolhatják. Ez a nagy beruházás 16 millió forintba kerül és a tervek szerint a jövő év végére elkészül. Teljes erővel dolgoznak az útépítők a Vöröshadsereg út szélesítésén. Ez állami beruházásból épül, de a párhuzamosan kiépülő modern közvilágítást a tanács építteti, s ez 1 millió 600 ezer forintba kerül. Az út mindkét oldalán ostornyeles higanygőzlámpák világítják meg majd a főútvonalat és egyúttal a gyalogjárdákat is. Szilárd burkolatúvá építik át a Szamuely Tibor utcát. Ha ez a munka befejeződik, a tanács egy új, helyi autóbuszjáratot indíttat, amely kikerüli a két sorompót és a következő útvonalon közlekedik majd: Lőrinc, Béke tér —Vöröshadsereg út (sorompónál lekanyarodva)—Állami Gazdaság—Szamuely Tibor utca—Dózsa György út—Kinizsi utca—Martinovics tér, körforgalommal. Ezzel a járattal közelebb kerül a VIZÉP és közelebb kerül a vasútállomáshoz így a község legtávolabbi pontja. Mire az út elkészül és az új autóbuszjárat közlekedni fog, addig 1 millió 600 ezer forint megy ki a községi kasz- szából mindezekre. Az elmúlt évek során sokat panaszkodtak a vecsésiek a piactérre. Átépítési terve elkészült, s megvalósításához összesen 1 millió 100 ezer forint szükséges. Az idén a tanács 500 ezer forintot fordít erre, ebből a pénzből nyitott tetős elárusítóhelyet, W. C.-t, szeméttárolót építenek és kiépítik a víz-, csatorna- és villanyhálózatot. Jövőre szilárd burkolatot, részben betont kap a piactér. Ezekkel a munkákkal egyidejűleg épül meg a Miklós utcai szennyvíz- hálózat, és jövőre az utca szilárd burkolata. Ez összesen 120 ezer forintba fog kerülni. Vecsés fejlesztése, rendezése, nagy munkával és sok gonddal jár. A gondokat még csak fokozza a lakosság egy részének nemtörődömsége. Gyakran még törvénybe ütköző cselekedetektől sem riadnak vissza, nem ritka például az utak, árkok, járdák engedély nélküli elfoglalása. Egyes helyeken már évek óta rontja a község képét és akadályozza a forgalmat például a felhalmozott építési anyag, törmelék. Sokan közterületekre, így a piactérre, a Martinovics térre, a vasút melletti gödörbe hordják a szemetet. Sokan építési engedély nélkül építenek új házat, toldaléképületet, műhelyt. Ez annyira elharapózott a községben, hogy a tanács kénytelen összeírni a szabálytalankodókat és ellenük a törvény szigorát alkalmazni. MINDIG SZERETTEM A CSILLAGOKAT MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Menyasszony kereste- tfik. Monor: A veréb is madár. Nyáregyháza: Harc Rómáért I—II. Űri: A kalandor csődje I—II. Vecsés: Tenkes kapitánya I—II. A (kazánháziba besüt a nap. Mégis az éjszakáról beszél. Az ajtónak támaszkodik és mintha egyedül lenne, úgy mondja a szavakat. Homlokán rovátkák. Mélyek és hosszúak. Ha ismernénk ezeket a jeleket, megfejthetnénk a homlokába vésett sorsát. * — Mostanában nem úgy fénylenek a csillagok, mint régen — kezdi halkan. — Minden olyan sötét. Gyakran kijövök éjjel is ide, azért tudom. Megnézem, minden rendben van-e. Körbejárom az épületet, elbeszélgetek az éjjeliőrrel ... Megkérdezték már tőlem sokszor, miért jövök ki még éjjel is az üzembe? Próbáltam megmagyarázni, de valahogy nem sikerült. Először neveittek rajtam, most már megszokták. Ez az én szórakoHolnaptól vasárnapig Vecsésen, 17-től 18-ig úriban és 22-től 21-ig Monoron játsszák a Hétszer hét című színes, olasz filmet. zásom, mondogatják és legyintenek egyet. — Én magam sem értem, miért van szükségem ezekre az éjszakai ki jövetelekre. Talán, mert az egész üzem úgy a szívemhez nőtt Az indulása óta dolgozom már itt, az alapító tagok közé tartozom. — Kicsit elgondolkozik, aztán tovább folytatja. — Ha már mindent megvizsgáltam, nekitámaszkodom a nagy fa törzsének, ott kint — mutat az udvaron álló lombos fára — és nézem a csillagokat. Mindig szerettem őket. Gyerekkoromban is sokszor kibámultam az az ablakon, kaptam is érte sok szidást. Ilyenkor sok minden jut eszembe. Néha túl sok is. A gyerekeim talán nem is sejtik, hogy nem vagyok mellettük. Alszanak. A kisfiam ösz- szeszorítja az öklét, úgy bújik be a párnába... Megszakítja a mondatot. Kipillant az udvarra. Egy galambdúcot néz. Lassan eltűnik az arcáról az előbb felderengő mosoly. Hornyák Sándor, a Tauril gumigyárban dolgozott a he- gerszéken, mint puhító. Három évvel ezelőtt baleset érte, a gép elkapta a kezét. És ekkor kezdődtek a nehéz napok. Miután felépült, anyagmozgató lett, de nemsokára beindult a Tauril gyár Péterire kihe- zett üzemrésze és ide került, mint gondnok és kazánfűtő. Nagy könnyebbséget jelentett ez, hiszen Hornyák Sándor pé- teri lakos, így nem kell naponta bejárnia Pestre. Sanyi bácsi a mindenes — árulták el az itt dolgozó lányok. Mindent megcsinál, ha van ideje. Még azzal is törődik, hogy az udvarra virágokat ültessen. Csinosítja, szépíti az üzemrészt. Majdnem negyedszázada párttag. A péteri üzemben ő az egyetlen. Jelenleg mint szakszervezeti bizalmi tevékenykedik. Minden lány és asszony hozzáfordul problémájával és Hornyák Sándor segít, ahol tud. — A feleségem... — folytatja az előbb megszakított mondatot — beteg Kórházban van — lehajtja a fejét. — Házat is építettem, hogy szépen éljünk. Kétszobás, van benne minden. A lányom jód tanul, jövőre középiskolába megy — kezével körbe mutat, mondani akar valamit, aztán legyint egyet. Fáradt arccal még hozzáteszi. — Fel kell nevelni a gyerekeket. Csak a feleségem gyógyuljon meg, és minden rendbejön. Az ajtóban egy lányfej jelenik meg — Sanyi bácsi — mondja — kész a (kávé. Behozzam? — Hornyák Sándor felnéz, aztán nemet int. — Szeretnek itt — fordul felém —, néha egész elkényeztetnek. Persze, én vagyok itt az egyetlen férfi. — A kazánházhoz lép. Szenet lapátol. S ahogy lehajol, még megjegyzi : — Ma éjjel is eljövök ide. Nem tudnék otthon maradni. Itt pedig jó. — Ahogy felegyenesedik, kifelé néz az ajtón. — Beborul — mondja szomorúan. — Ma éjjel megint nem láthatom a csillagokat. Ottó Judit Ez pedig nem kis összegű pénzbüntetést jelent és az engedély nélkül épített épületek lebontása is sorra kerül. Szükséges ez, a fejlesztésen, szépítésen kívül a rend is hozzátartozik a mindennapi élethez. —ila— TIZENHARMADIK gyermekének és egyben tizenharmadik kislányának adott életet egy Port Washington-i (Wisconsin) kórházban egy asz- szony. GIZI MM Gizi néni — mindenki csak így hívta, aki ismerte. Évekig volt vezetője a vecsési adócsoportnak, évekkel ezelőtt onnan ment nyugdíjba. Egész megjelenéséből határozottság, energia sugárzott. Magányos nő volt, de tudott magányosan is úgy élni, hogy láttán ne szánakozzanak az embernek, sőt!, felnézzenek rá, mint értékes emberre. Mert az volt. Minden területen, a közélet minden posztján megállta a helyét. Siránkozni, panaszkodni sohasem hallotta őt senki, dolgozni viszont annál inkább tudott. Az 50-es években nem egyszer virradt rá a nap az íróasztal mellett, a férfiak kiborultak, ő bírta energiával is, idegekkel is. Egyénisége, alakja hozzátartozott a köség arcához. Még csak 69 éves volt, még sokáig örülhetett volna rózsáinak, testvérei családjának, a városiasodó nagyközségnek. Somogyi Gizellával nem találkozunk többé. Társadalmi temetést kért, ahol Szentpéteri László tanácselnök búcsúztatta és jelen voltak a járási pénzügyi osztály képviseletében régi munkatársai is. Emlékét megőrizzük. F. H. Gyömrői sikerek az összetett honvédelmi verseny járási döntőjén Vasárnap Gyomron bonyolították le az összetett honvédelmi verseny járási döntőjét. EREDMÉNYEK, férfi ifjúsági: 1. Vecsés (Kalocsai Ferenc, Kiss Lajos és Rátonyi Ferenc). I. korcsoport: 1. Gyömrő (Kiss László, Krekács Mihály, László János). II. korcsoport: 1. Vecsés (Kalovics István, Kiss Imre, Strohmayer Mihály), 2. Gyömrő (Darabos József, Mill János, Tari József), 3. Péteri (Kalina Kálmán, Kovács József, Pálmai György). 111. korcsoport: 1. Gyömrő (Gudella Gyula, Andrej László, Liska Imre). Nők: 1. Monori József Attila Gimnázium (Harcos Júlia, Kajli Zsuzsanna, Csuhái Katalin), 2. Gyömrő (Boris Ica, Mihalusz Anna, Róna Katalin). Az úttörő honvédelmi verseny járási döntője is ezen a napon volt. Fiúk: 1. Üllő (Mi- halikó Imre, Szitás Károly, Bagjas Kálmán), 2. Tápiósüly (Spanits Attila, Bácskai István, Kurgyis József), 3. Bénye (Galambos I. János, Galambos II. János, Sinikovicz Sándor). Lányok: 1. Péteri (Godó Ágnes, Mihalkó Márta, Pa- puth Márta), 2. Üllő (Holi Rozália, Bálint Angéla, Vigh Magdolna), 3. Tápiósüly (Szöl- lősi Jutka, Tomhauser Ágnes, Kacsora Ilona). A verseny rendezéséért dicséretet érdemel Szabó György, Kovács Péter, Gá- nyási Elemér, valamint Hidi Antal, akik mindent megtettek a verseny sikeréért. (g. j.) Épül a tápiósülyi vasúti aluljáró Jó ütemben épül a sülysápi vasútállomás aluljárója. Az aluljáró tetőlemezei már teljesen elkészültek. A felső betonozást eredetileg e hónap 30-ra kellene befejezni, a MÁV Hídépítési Főnökség dolgozói azonban múlt havi munkaértekezletükön felajánlották, hogy június 20-ra, tehát 10 nappal előbb végeznek a munkával. Ha készen lesznek vele, még mintegy hat heti kemény munka következik, a pálya közepére ugyanis kettő, az állomás oldalára és a túlsó olalára egy-egy fel, illetve lejáratot építenek (krátky) KOSÁRLABDA Befejezéshez közeledik a tavaszi szezon a kosárlabda bajnokságban. A monori csapatok itthon játszanak, szombaton délután 4 órakor o lányok Nagykátát, vasárnap délelőtt fél 11-kor a fiúk a váci Köz- gazdasági Technikum csapatát fogadják. A rendezőség kéri a kosárlabda sport kedvelőit, hogy minél többen menjenek ki a mérkőzésekre és buzdítsák a monori csapatokat. ★ A Monori SE kosárlabda szakosztálya próbajátékot hirdet azoknak a lányoknak és fiúknak a részére, akik érdeklődnek a kosárlabda iránt és az egyesület színeiben szeretnének játszani. A lányok Veress László, a fiúk Zátrok Károly edzőnél jelentkezhetnek minden csütörtökön, a Monori SE helyiségében. (vitéz) NEM 11-ESBŐL Tegnapi Fociturmix című anyagunkba sajnálatos hiba csúszott. A Monor—Üllő mérkőzésen valóban kimaradt egy 11-es a monoriak jóvoltából, de az egyetlen és egyben győztes gólt Monor nem 11-esből szerezte. Ceglédbercel—Pilis 2:2 (0:2) Hosszú idft után pontot vesztett Pilis, a jól játszó Ceglédbercel otthonában. A mérkőzés két ellentétes félidőből állt. Az első félidő a vendégeké, a második a hazaiaké volt. A lendületes, jó mérkőzésen igazságos döntetlen született. A második tóidőben Pilis elkövette azt a taktikai hibát, hogy nem erősítette meg védelmét, így as nem bírta a nagy nyomást. Nem sikerültek a cserék sem. A jobbszélső posztján a cserejátékosként beállt Gajdosnak nem ment a játék. Tudomásul kell már venni, hogy ő kitűnő hátvédjátékos. Hiba volt még Petyán lecserélése is. A pilisiek góljait Földvársz- ki I. lőtte, aki ezen a mérkőzésen a csapat erőssége volt. Jól játszott még a kapus Földvárszki II. is, akit — különösen a második félidőben — ugyancsak próbára tettok a hazai csatárok. A gólokról nem tehet, védhetetlenek voltak. (osvalda)