Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-10 / 108. szám
1970. MÄJUS 10., VASÄRNAP res i tlECYEl KrMwriap A kulidra követe Tíz éve a tanyavilágban jói emlékszem még arra a tíz esztendővel ezelőtti téli délutánra, amikor a megye első művelődési autója könyvekkel és filmvetítővel felszerelve elindult felfedezőútjána a tanyavilágba. A kis társaság tele volt szorongással és kíváncsisággal: vajon lesz-e közönségük? Jönnek-e filmet nézni, könyvet kölcsönözni a szétszórt tanyákról a csikorgó hidegben? S ha jönnek, kedvükre lesz-e mindaz, amit nyújtani tudnak nekik? Járatlan út volt, akárcsak azok az utak, amelyek a tanyákat összekötik. Tele kátyúkkal, döccenőkkel. S bár a tanyákra vezető utak — ha egyáltalán utaknak lehet nevezni azokat — máig sem változtak, annál inkább mérhető a tanyákon végzett népművelő munka. Kilencszázhét olvasót toborzott egy esztendő alatt a művelődési autó a kiterjedt tanyavilágban. Ugyanakkor levetítettek hatvanhét játékfilmet. Sok vagy kevés? Eldöntéséhez hadd idézzek néhány példát az indulás hónapjaiból. Nemegyszer előfordult a moziélőadás után, hogy idős parasztasszonyok, öreg emberek meghatódva mondtak köszönetét azért, mert életükben először láttak „mozit”. Vagy: az egyik tanyai iskola udvarán, mialatt benn az iskolában a könyvtáros a könyveket cserélte, az islkiolásgyerekek papírokkal fényesre tisztították a sáros, csatakos autót. Nem parancsszóra, csupán hálából, amiért most már lesz mivel tölteniük az unalmas estéket. Megint másutt az jelentette a „csodát” a tanyán élő emberek számára, hogy beszélgethettek, ismerkedhettek egy „élő íróval, akit addig még sosem láttak”. S ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy gyakran kilométereket gyalogoltak a sötét, sokszor sáros úttalan utakon csak azért, hogy egykét órára a „kultúra fénye mellett:” megpihenjenek, akkor már az első esztendő eredménye is sokkal nagyobb annál, mint amennyit a számok mondanak. Még egy emlék az évtizeddel ezelőtti hősi korszakból — a könyvtáros szemével. „Könyvesládánkat először az erekközi iskolába vittük. Ezt a tanyáit tudtuk a legnehezebben megközelíteni — írta akkor a Pest megyei Könyvtárosban Krepuska Judit és Ne- chay Lívia —, mert útnak nevezhető út nem vezetett hozzá, göröngyös szántóföldeken, tócsákon át evickéltünik célunk felé. A sofőrnek ugyancsak igénybe kellett venni ösz- szes tudását és erejét, hogy az autó fel ne boruljon vagy sárba ne ragadjon. Útközben békésen legelésző bivalyokkal találkoztunk s kiderült, hogy már régi ismerősök, mert az autót előző útján az ő segítségükkel tudták csak a kátyúból kihúzni. Megérkezésünket nagy örömmel fogadták a tanyán. Az ottani pedagógusházaspár elmondta, hogy zömmel csak a tizennégy éven aluliak olvasnak, mert az idősebb nemzedék nagy része nem ismeri a betűket. A tanyára, bár alig van ötven kilométerre a fővárostól, a villanyt még nem vezették be és lakóinak nagy része még sosem volt Budapesten. Mivel rendes út nem vezet ide, a tanya ősztől tavaszig nem is közelíthető meg.” És most akaratlanul is idekívánkozik egy, a közelmúltban írt beszámoló a művelődési autó útjáról. Írója Fábián Miklós, a dabasi járási könyvtárból. „Borosé Lajosné pedagógus mondja: — ötszázkilencvennyolc könyv van most Vatyán. Hogy mit olvasnák a legszívesebben? Az útleírásokat. Itt, a tanyákon, elzárva a külmlágtól, a könyv lapjain keresztül ismerkednek meg az emberek a világ különböző tájaival. Molnár Gábor híres brazíliai utazó könyveit olvassák a legszívesebben. Meg Buga doktor könyveit. Hogy miért? Mindketten itt jártak, író-olvasó találkozón, és megjelenésük annyira megkedveltette őket embereinkkel, hogy viccesen már úgy mondjuk; nem győznek nekünk, vatyai aknak írni. S mialatt lebonyolódik a könyvtár-csere, megtelnek a tanterem padjai. Dr. Kovács László Örkényi gyógyszerész két petróleumlámpa fényében lép a dobogóra. S máris záporoznak a kérdések: Mit tegyünk lábfagyás esetén? Van-e gyógyszere az ekcémának,? In- fecundin tablettát csak orvos írhat élő? S mire véget ér a ANYAK (Németh Endre rajza) „sssssssssssssssssssy/ssssssss/sss/ssssssssssss/s/ssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ss/sssssss/sssr Pest megye képekben Feletteseim engedélye nélkül nem minden ügyben nyilatkoz- hátom. — Jó, jó. Csupán azt akartam megtudni, miért építették az ablakokat ezen a házon ilyen alacsonyra? — Hogy? — meresztette a szemét elhűlve a hivatalos ember. Felállt. — Kérem, nekem mennem kell. — János odaadta a kulcsot. — Parancsoljon. — Máriának a könnye csörgött a nevetéstől, azt sem bánta, hogy újra kellett főznie, a türelmetlenül toporgó öregember csitítgatása közben. János, hogy Mária munkáján könnyítsen, egy barátja segítségével bevezette a vizet az udvarról a konyhába. Kiásták az árkot, belefektették a csövet. Este félbe kellett hagyniuk, s másnap, amikor folytatni akarták, mindenféle ételmaradékkal teleöntözve találták az árkot s a csöveket. János törni-zúzni akart, a barátja csendesítette. Aztán befejezték a munkát, s a ház lakói napok múlva irigykedve nézték, hogy Mária a konyhai csapból ereszti a vizet. Megálltak az udvari kút körül, beszélgettek. — Azelőtt egy perc alatt megtelt a vödröm, most itt ácsoroghatok negyed órát a fájós lábammal. És majd télen! Persze, elvezették a vizünket. Eddig mindenkié volt, most csak egy lakóé! Ha az öregember kiült az udvarra, s a fiatalok nem voltak otthon, mindjárt róluk faggatták. — Rendes, jó emberek — mondta az öreg. — Fél tőlük, ugye? Talán még verik is? Dehogy engednék én idegent a lakásomba! Jánosnak a fülébe jutott ez a beszéd, keservében elnevette magát. — Tudod, mi a bajuk? Hogy megkérdeztem azt az átkozott ablakot! — Ezért? — Igen. Élnek ebben a putriban hatvan vagy háromszáz éve. Soha fel nem tűnt nekik, milyen nyomorék, milyen nevetséges! Én meg kimondtam. Azóta szégyellik, hogy itt kell élniük. Egyik héten, amikor Mária éjjeli műszakban dolgozott, Jánost felébresztette az öregember nyöszörgése. Álmosan, tanácstalanul állt felette, megkérdezte, kíván-e valamit, in- nék-e teát? Nem volt érzéke a betegekhez. — Elszaladok az orvosért — határozott végül, s az öreg rábólintott, összekapkodta magát, és rohant. Az ügyeletes doktornő hozta visz- sza a kocsiján. Amikor a kapu elé értek, János izgatottan kotorászott a zsebeiben. — A kulcsom! — hebegte elfehéredve. — Valahol elhagytam. — Csengessen a házfelügyelőnek — ajánlotta a doktornő. — Olyan nincs. Csupa öreg lakik ebben a házban. — Akkor mi legyen? — Mielőtt kimondta volna, habozott. — Ha meg nem sértem ... talán az ablakon. Nézze, olyan alacsonyra építették ... egy gyerek vállmagasá- gában. — A doktornő nevetett. — Mindent a betegekért! — János besegítette, közben szégyenkezve be kellett vallania, hogy a doktornő érintésére furcsán bizseregtek az ujjai. Az öreggel nem volt komolyabb baj. János közben keresett egy másik kulcsot, szórakozottan lóbálta a kezében. Az orvosnő felírt néhány gyógyszert, aztán összecsomagolta a táskáját. — Találtam kulcsot — mutatta János. — Ne az ablakon menjek? — nézett rá vidáman a doktornő. — Ha parancsolja — hebegte János. — Nem árt egy kis torna. — János ismét érezte a bizsergést, s Mindez azonban csupán kiegészíti mindazt, amit a közel száz, kitűnően sikerült fotó — Gábor Viktor munkája — a látvány nyelvén nem tud elmondani. A kötetet a Dunamente képsora vezeti be. Nemcsak azért, mert ez a vidék — természeti szépségénél fogva — megyénk országosan, sőt külföldön is legismertebb tája, hanem azért is, mert ezen a tájon érzékelhető leginkább az elmúlt negyedszázad változása. Itt dolgozik ma már tízezer munkással a Csepel Autógyár, itt épült fel a Dunai Cement- és Mészmű, a Dunai Kőolajipari Vállalat és a Dunamenti Hőerőmű. Ugyanakkor ennek a tájnak a kultúrája a leggazdagabb Pest megyében. Szentendre teátruma, művésztelepe, múzeuma, szoborkertje, Visegrád fellegvára és múzeuma, Zebegény Szőnyi Emlékháza és képzőművészeti szabadiskolája országosan is ismert és elismert. És a gyors ütemű változásról tanúskodnak a többi tájegység — Galgavölgye, Rákosvölgye, Tápióvölgye, a pilisi hegyvidék, Cegléd és Nagykőrös vidéke — változatos képsorai is. A gazdag kiállítású kötetet, amely a felszabadulás huszonötödik évfordulója alkalmából jelent meg, Ladányi István szerkesztette. Ízléses borítóját Csikszentmihályi Róbert Pest megyéért emlékérmének remekbe formált réz- verete díszíti. p. p. amikor a doktornő a párká-! nyon állt, behunyta a szemét. | Lefeküdt, s nagyon nehe-! zen tudott elaludni. Korán reg-! gél álmosan, feldúltan belé- j pett Mária. — Szerelmem! —> nyújtotta a kezét az ágyból! János. Mária azonban ellökte.! — Mi bajod van? — hökkenti meg János. Mária hallgatott, i — Na? — Semmi. — Ugyanig Szóval? — Hát jó. Kit támo- $ gattál olyan szívélyesen éjjel $ az ablakban? — De szívem... J — Várj! Mondják, hogy ami-$ kor fellépett a párkányra, vé- ^ gig be lehetett látni... szó- 5 val... — zavartan elhallga- ? tott. — Ki mondta ezt a buta- ? ságot? — pattant fel János, né- $ mi kis bűntudattal. — A dók- $ tornő járt itt, az öregnél. El- $ veszítettem a kapukulcsot, $ nem volt más választásom. ^ Csak nem képzeled... — Má- 5 ria leült az ágy szélére, nézett? maga elé. — Pedig — kezdte^ csöndesen —, meg akartam ^ mondani, hogy... gyerekünk $ lesz. — Kitört belőle a sírás. $ János felugrott, megölelte, 5 magához szorította. Később, ? amikor Mária már megnyu- $ godva aludt, kiment a kony- $ hába, résnyire elhúzta a füg- $ gönyt. A vele szemben vaknak^ és némának látszó ajtókat néz- ^ te, mérgelődve, s kicsit ijedten 5 is. „Szóval mindent látnak,? hallanak, tudnak. Még éjszaka $ is nyitva van az egyik sze- $ műk. Úristen! És ide fog szü-^ letni a fiam!” — Hirtelen be-$ rohant a szobába. — Máriáig Mária! — Az asszony riadtan^ ébredt. — Mi történt? — Jánosi akkor tért magához. — Csak? annyit akartam mondani... í hogy, ugye, fiú lesz ? — Az hát, $ te bolond! — mosolygott rá az $ asszony, s meleg tenyerébe $ vette a férfi fejét. 5 háború utáni tavaszon az udvaron, téglák és hulladék közt álltában röpülni, röptében állni láttam a béna szárnyalást, a meggyfát. Valami tébolyult öröm vezette, zöld pilótasapkában az idő személyesen, egy ősi bevetésre, hogy piros bombáit lehajigálva földig lerontsa a tél bázisát s háromszorossá tegye lényegem, egy anyagi vallás szentháromságát: a szálló fát, a fiút, aki nézi, s engem, aki mindkettőjük vagyok: látvány, látás és látomás egy városban, mely tskmagot ropogtat omok után, üzletkötés előtt: vesztesben nyertes, mert csak a halandó tudhatja, mi a halhatatlan, istent ■sak föld teremthet, múltat csak jövő, s bár én képzeltem el, de ő röpült, őrült öröm egy szemétkupacon, nely attól örök, hogy egy hétig élhet s egy kölyöknek kiálthat búcsúzóul: „Tükre a semminek: valami vagy és hiányodban élsz, ha szétcibálnak, az űr sakáljai, a csillagok!” ! SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. $ p azdag kiállítású, vörös $ vT műbőrbe kötött, rézve- ; rettel díszített könyv jelent ! meg az elmúlt napokban. Ki- ! adója a Hazafias Népfront * Pest megyei Bizottsága, a Pest megyei Tanács vb mű- i velődésügyi osztálya, valamint a Pest megyei Népművelési Tanácsadó. Ez az ízléses kivitelű, album alakú könyv képekben idézi fel Pest megye negyedszázadát 1945-től 1970-ig. „Az elmúlt negyedszázad — Pest megyében is — tettekben és eredményekben évszázadokkal ér fel. Mi mindent kellene leírni, képekben megmutatni, hogy hűen érzékeljük e rohanó, tájat, embert, érzelmeket és gondolatokat átformáló éveket’’ — írja a kötet bevezetőjében dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács vb-elnöke. Valóban, a kötetben helyet kapott közel száz kép csupán érzékeltetni tudja mindazt a hatalmas változást, amely csupán szűkebb pátriánkban, Pest megyében végbement a magyar történelemnek ebben a szinte villanásnyi időszakában. Az egykori kukoricaföldek helyén gyáróriások emelkednek: cementet, villamos- áramot, teherautót, csapágyat termelnek bennük. S o tájjal együtt változott a benne élő ember is. Az előszót kiegészítő rövid áttekintés számokra váltva mutatja be a megtett utat. Azt, hogy a megye lakossága kétszázezerrel nőtt az eltelt negyedszázad alatt. Azt, hogy egyetlen esztendő összberu- házásának összege majdnem négymilliárd forint! Azt, hogy kétszázezer rádiót és több, mint száztízezer televízió- készüléket tartanak számon a megyében. Azt, hogy kilenc művelődési központ, negyvenöt művelődési ház, huszonegy klubkönyvtár, százhat művelődési otthon és száznegyven- kilenc filmszínház várja a j tanulni, szórakozni kívánó- i kát. i ORBÁN OTTÓ: Az őrjöngő meggyfa beszélgetés, tizenöt egészség-! ügyi könyv talál gazdára...” ! S mit mondanak a számok j a két beszámoló között eltelt > évtizedről? 1963-ban már há-> rom művelődési autó járja a ! megye tanyavilágát. Három-! ezerhatszáz beiratkozott ta-! nyai olvasó, harmincnégyezer : kötet könyvet kölcsönzött eb- : ben az esztendőben. És két-; száznegyvenhat filmelőadást | tekintettek meg. A gyorsuló fejlődésről ta- ! núskodnak az elmúlt esztendő \ számai is. Tavaly már öt \ művelődési autó járta Pest $ megye tanyavilágát. A ki- \ lencvenhárom tanyai letéti \ könyvtárnak hatezerkilenc- \ száztizenöt olvasója százezer i kötet könyvet kölcsönzött egy 5 esztendő alatt! S mintegy ? negyvenezren tekintették meg i a hétszázhuszonkét bemutatott \ magyar és külföldi játékfilm \ vetítéseit. S tette mindezt $ azoknak a tanyáknak a népe, $ amely tíz esztendővel ezelőtt J jószerivel még csak ismerke- ^ dett a mozival, a könyvvel. ? ? Népművelés ez, a szó| legnemesebb értelmében. Fá- ^ radságos és nagy áldozatot ? követelő népművelő, ember- $ formáló munka. A kérdés aka- $ ratlan: vajon megéri ez az % eredmény a ráfordított fárad- $ ságot és a pénzt? Mert, hogy ^ sokba kerül, az bizonyos. A ^ könyvek olvasása ingyenes. A ^ filmelőadásokra befizetett fo- ^ rintok csak kis részét fedezik s a kiadásoknak. A rossz tanyai | utak pedig egy-kettőre tönk- ? reteszik az autókat. A műsza- ^ ki felszerelés javítása, fel- $ újítása nagy gondot jelent. A \ mérleg így erősen a kiadások ^ oldalára billen. Mégis szükség § van a művelődési autókra, és § szükség lesz még sokáig. A népművelő munka nem ^ egyszerűen bevétel és kiadás ^ kérdése. Ez a fajta emberi or- ^ máló-népművelő munka pedig ^ semmiképpen sem lehet függ- ^ vénye annak, hogy mennyi- § be kerül. Sőt, az eddiginél § többet, sokkal többet kellene § áldozni erre. Mert ha igaz az S íz elv, hogy gyorsítani kell a ^ párosok és falvak lakossága $ Közötti műveltségbeli szint- § Különbség egalizálását, még ^ szükségszerűbb ez a folyamat § i tanyai lakosság felemelke- ^ lése érdekében. Prukner Pál N
