Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-08 / 106. szám

4 ‘“i&Cirlap 1970. MÁJUS 8., PÉNTEK Átlagéletkor: 24 év Változás — lehetőség a jobbra Összedőlt a dorozsmai szélmalom 1970. március 1-én Perjéssy Barnabás 27 éves szentendrei lakost — előzőleg a városi ta­nács művelődési osztályának megbízott vezetője volt — ne­vezték ki a szentendrei járási művelődési ház igazgatójának. Magyar-történelem szakon végzett, a népművelést hivatá­sának tekinti, új munkájának nagyon örül, mert hogy tenni is akar, s úgy érzi, erre most lehetőséget kapott. Munkatár­sai: Simon Mária 24 éves mű­vészeti előadó és Hermann Edit 21 éves gazdasági igazga­tó. Előtérben: a fiatalok — A közmondás szerint új seprű jól seper, s van is mit rendbe tenni a művelődési ház táján. Mivel kezdik? Perjéssy Barna: — Lehet, hogy az életkorunk miatt, de mindenekelőtt szeretnénk a fiatalok dolgát rendbe hozni. Egy évvel ezelőtt ifjúsági klub alakult, de mostanra teljesen kifulladt. Hetenként egyszer bejön ide 15 gimnazista — a többiek hova lettek, nem tud­juk —, és nem tud mit kezde­ni az idejével meg a társaival. Ha már ifjúsági klub, legyen tényleg az, ezért újjászervez­zük. Csak akkor kezdi meg működését, ha látjuk, hogy az előre kidolgozott, legalább fél évre szóló program iránt tö­meges érdeklődés nyilvánul meg. Ha tehát az ifjúsági klub valóban a fiatalok — foglal­kozásra és munkahelyre való tekintet nélkül — találkozóhe­lyévé, vitafórumává válhat. Ehhez, persze, olyan program és olyan szervezés kell...' Megpróbáljuk. — Még akkor is, ha sokan már most a fejüket csóválják, ha egy-egy rendezvényre hosz- szú hajú, színes ingű gyerekek is eljönnek. Én pedig azt mon­dom, nagyon jó, hogy itt van­nak, és nem a HÉV-váróte- remben köpködik a naprafor­gómagot ... Az lenne jó, ha minél többen jönnének. Kockázat nélkül? — Az biztos, hogy nyugod- tabb a légkör nélkülük, pél­dául nekem sem kell egyik csoporttól a másikig rohan­nom, állandóan figyelmeztet­ni, kérni, adott esetben kipa- l rancsolni valakit. De vállalni j kell a kockázatot, mert enél- kül nem lehet csinálni sem­mit. És nem is érdemes. Csak egy példát: a Hungária hang­versenyén meleg volt a han­gulat, csaknem összetörték a székeket. Az egyik csoport ve­zetőjének azt mondtam: — Nektek rendeztük, nekünk ezen nincs hasznunk, becsül­jétek meg. Hatott. — A másik: szombat-vasár- naponként tánc van a barlang­ban. Rendesen járnak vagy százan. A tervünk: táncklub­bá alakítjuk, önkormányzatot adunk nekik. Javasoljanak programot, hívják meg, akire kíváncsiak. Sokan vannak, fia­talok. A művelődési ház törzs­helyük lesz, akarva-akaratlan idetartozónak érzik majd ma­gukat, s közönsége lesznek más rendezvényeknek is. Álmodozás helyett Az újságíró: — Ezek a ter­vek reálisak, jól átgondoltak. Holott anélkül, hogy a fiatalok ellen szólnék — részemről ez nem is lenne stílusos —, álta­lában az ellenkezője jellemző a fiatalokra. Világmegváltó tervekkel érkeznek oda, ahol még fűteni sem lehet. Igazuk van, ha szép és nagy dolgokat akarnak csinálni, de ehhez elő­ször a feltételeket kell megte­remteni. S hogyan állnak a realitásokkal? — Egyszerűen komolyan vesszük azt, hogy népműve­lés. Azt nem tartjuk sem ered­ménynek, sem sikernek, ha ta­nárok, diákok, értelmiségiek lá­togatják rendezvényeinket. Fél­reértés ne essék, nagyon örü­lünk, hogy tudunk olyasmit biztosítani, ami érdekli őket, de az, hogy ők eljönnek, hogy találnak kedvükre való mű­sort, valahogy természete­sebb. Az igazi munkát szá­munkra az jelenti majd, ha az itteni gyárakban, üze­mekben, vagy a környék épít­kezésein dolgozók is nálunk keresik a szórakozást, itt töl­tik a szabad idejük egy ré­szét. Ehhez kell az energia. Nem tarhálni — Az oly sokat emlegetett, üzemek és művelődési házak jó kapcsolatára, vagy az ilyen kapcsolatok erősítésére gon­dol? — Igen, és nemcsak a je­lentésekben. Eddig jobbára csak tarháltunk, az üzemektől hol erre, hol arra kértünk pénzt: alapítsanak díjat, já­ruljanak hozzá ... Meg is tették, mi hálásak voltunk, ők elégedettek, letudták a ma­gukét „kultúrából”. Mi pedig azt szeretnénk elérni, ha va­lóban — a szó legjobb ér­telmében véve — szolgáltató központ lennénk, szállíthat­nánk nekik a jó műsorokat, azt, amit kérnek. Tehát min­denekelőtt az érdeklődést, az igényt szeretnénk felkelteni, hogy egy-egy szórakoztató rendezvény alkalmával, amit ők szerveznek a gyáriaknak, ne az ORI-hoz vagy más­hoz, hanem hozzánk fordul­janak. Mintaklubok — Ehhez persze az is kell, hogy a jelenleg működő két művészeti csoportunkat olyan színvonalra hozzuk fel, hogy érdemes legyen megnézni a műsorukat. Azzal egyébként, hogy a klubéletet is átszer­Csütörtöktől szombatig a Magyar Tudományos Akadé­mia székházában 23 ország mintegy 300 szakembere — tudományos kutató és gyakor­ló állatorvos — tanácskozik a vadaskertekben, rezervátu­mokban, állatkertekben, vagy védett területeken élő állatok egészségének védelméről, megbetegedéseikről és gyógyí­tásukról. A 300 szakember leg­nagyobb része európai orszá­gokból érkezett, de jöttek Guayanából, Tuniszból és az USÁ-ból is. A konferenciát a Német Demokratikus Köztár­saság Tudományos Akadémiá­jának összehasonlító patoló­giai intézete szervezte az ál­latorvostudományi egyetem, valamint a Budapesti Állat- és Növénykert szakembereinek közreműködésével. A konferencia első napján az állatok „gyermekbetegsé­geiről” tanácskoznak, második napon a mozgásszervi megbe­tegedésekkel foglalkoznak, szombaton pedig sorra kerül többek között az a kérdés is, hogyan lehet a már kipusztu­lóban levő és csak rezervátu­mokban élő fajokat újra el­szaporítani és visszaadni a természetnek. Élénk érdeklődés várja a magyar szakemberek előadá­sait is. Az egyik arról számol majd be, hogyan pusztított a Budapesti Állatkertben a kis medvebocsok között a kutyák fertőző májgyulladása, egy másik arról ad számot, hogy a gimszarvasbika a megfelelő takarmányozás hatására egy év alatt két kilóval növelte agancsa súlyát. Szó lesz a majmok cukorbajáról. A hül­lők belső szerveinek gombás megbetegedéseiről, sőt az em­ber és az állat közös beteg­ségeiről is, amilyen a gümő- kór. az omitózis — népszerű, de hibás néven a papagájkor — és a medve által is közve­títhető hongkongi influenza. A konferencia részvevői meglátogatják a Budapesti Állatkertet (amely emiatt ma zárva marad) és felkeresik a Hortobágyot, hogy lássák az egyre fogyó szürke magyar vezzük, a formális helyett pezsgő életű közösségekké akarjuk átszervezni, példát is akarunk mutatni. Járási művelődési ház vagyunk, olyasmit kell itt teremteni, amiből tanulhatnak a közsé­gekben dolgozó népműve­lőink is. Ne légy inthessenek: „ó, hát Szentendrén sincs semmi, mit várnak akkor tő­lünk?” — Apropó, népművelés. Mi a helyzet a továbbképzéssel? Irányítóközpont — Nagyon jó kérdés. Rá­zós pont ez. Radikális változ­tatásokra van szükség. Alap- követelmények : a rendszeres­ség, elmélet, majdnem azt mondtam: sok blöff helyett gyakorlati útmutatás, tanács, segítség, és a saját hitelünk megteremtése, hogy hallgas­sanak is ránk. Nagyon sze­retnénk, ha valóban mód­szertani, irányító központtá nőnénk ki magunkat, s ha a járási előnév sem csak form- lis lenne. Azt tervezzük, hogy minden héten, vagy kéthe­tenként más község művelő­dési házába látogatunk vala­mennyien, azaz a járás 14 fő­hivatású népművelője. Ott végignézünk egy smink nél­küli klubfoglalkozást például, s azután megvitatjuk. Meg­beszéljük a helyi gondokat, megismerjük a viszonyokat, s ennek tudatában adunk gya­korlati tanácsokat a szerve­zéshez, a munkához. Varga Vera marha, a fehér és fekete rac­ka, a mangalica természetes környezetét. „Az ember védelme - küzdelem a háború ellen 22 évvel ezelőtt, a XVII. Nemzetközi Vöröskeresztcs konferencia határozatot foga­dott el Stockholmban arról, hogy a nemzeti társaságok egy közösen meghatározott idő­pontban szervezzék meg a „béke napját” a nemzetközi megértés és barátság előmoz­dítására. így vált május 8-a a Vöröskereszt Nemzetközi Nap­jává. Ebben az évben földünk 114 nemzeti társasága valóban az emberiság százmillióit foglal­koztató gondolat jegyében ün­nepli meg a Vöröskereszt Nap­ját. Az idei jelszó: „az ember védelme — küzdelem a hábo­rú ellen” az emberek béke­vágyát juttatja kifejezésre, és azt a határozott törekvésüket, hogy a pusztulást és szenve­dést okozó háborúkat egyszer s mindenkorra ki kell iktat­ni az emberiség történetéből. A szocialista országok vörös- keresztjei az elmúlt negyed­században fáradhatatlanul hir­dették, hogy a Vöröskereszt mozgalom egyik legfontosabb feladata, a bajba jutottak meg­segítésén kívül a világb4ke megőrzésének az előmozdítá­sa. A Magyar Vöröskereszt nem­zetközi tevékenységét is ez a törekvés hatja át. Mindent el­követ, hogy támogatást nyújt­son a világ különböző térsé­geiben az agresszió ellen küzdő népelmek. A népek kö­zötti megértés gondolatát kí­vánta előmozdítani a Magyar Vöröskereszt azzal is, hogy anyagi segítséget nyújtott a természeti katasztrófák által sújtott országok — legutóbb Jugoszlávia és Törökország — lakotss ág ának. A Vöröskereszt-mozgalom idei jelmondata nem csupán egy napra érvényes feladatot tűzött ki a nemzeti társaságok elé, hanem azt, hogy a világ vöröskeresztes ^szervezetei 1970- ben, amelyet az UNESCO Nemzetközi Nevelésügyi Évvé nyilvánított ennek szellemé­ben végezzék munkájukat. Derkovits-fej Radnóti Kovács Árpád fes­tőművész, a szombathelyi Sa- varia Múzeumnak ajándékozta Derkovits-fej című szénrajzát Az 1948-ban készült hatvan- szőr hatvanöt centiméteres al­kotást a múzeum helytörténe­ti osztálya a város nagy szü­löttének, Derkovits Gyulának emlékmúzeumába helyezi el. összedőlt a Dél-Alföld leg­régibb ipari műemléke, a kis­kundorozsmai szélmalom. A visszaemlékezések szerint ép­pen 150 évvel ezelőtt, a falu Czékus nevű bírája építette a vályogfalú malmot, amelybe fából készült, napjainkig is működőképes szerkezetet he­lyeztek el. Az építmény a híres ma­gyar nótaköltő, Dankó Pis­ta dalával vált országszer­te ismertté. Utoljára 1960-ban került nagyjavítás alá, s azóta is két­évenként tapasztották, javítot­ták falait. Az idei belvizes időjárást azonban nem bírta ki a más­félszázados épület. Vízzel ita- tódtak át a falak, s amikor a fagy végleg kiengedett, sziva­csosan elporladtak a vályog­téglák, nem bírták az épület súlyát és a fal összerogyott. Hasonló sorsra jutott a falu 20 vályogból készült épülete is. A községi tanács vezetői szerint a fából készült szerkezet kevéssé rongáló­dott meg, gyorsan kijavít­ható. Javasolják a Műemlékvédelmi Felügyelőségnek, hogy a mal­mot, régi népi építészeti jelle-r gét meghagyva, építsék újjá, olyan építőanyagokból, ame­lyek jól ellenállnak az időjá­rás viszontagságainak, GEORGE HARRISON, a Beat- les-együttes tagja New York­ban kijelentette, hisz abban, hogy Paul McCartney „felosz­latás!” nyilatkozata ellenére a csoport ismét együtt fog dol­gozni. Most mindannyian ön­álló albumjainkat készítjük — mondotta. „Hagyjanak nekünk egy kis időt”. Liszt Ferenc Leningrádban Leningrádban a LENFILM stúdióban forgatják a szovjet- magyar koprodukció* Liszt-filmet, amelyet Keleti Márton ren­dez. Sinkovits Imre, a film főszereplője, forgatás közben. Női főszereplő: Irina Gubanova. GORKIJ: LENINRŐL VI. Sokat gondolkozott az emberekről, nyugtalanította az, amit így fejezett ki. — A mi apparátusunk vegyes. Októ­ber után sok idegen is bekerült. Ez az ön kedvencének, a jámbor értelmiség­nek a bűne, ez az ő alávaló szabotá­zsuk következménye. Ügy bizony! Ezt akkor mondta, amikor együtt sétáltunk. Gorkiban. Nem emlékszem, miért tereltem a szót Alekszinszkijra; azt hiszem, éppen az idő tájt követett el valami gazemberséget. — Elképzelheti: első találkozásunk óta valóságosan fizikailag undorodom tőle. Leküzdhetetlen undorom. Soha, senki nem ébresztett bennem ilyen ér­zést. Amikor együtt kellett dolgoz­nunk, minden erőmmel uralkodtam magamon, nem volt könnyű dolog, mert éreztem, hogy ki nem állhatom ezt az elfajzott embert! Csodálkozva vont vállat, és így foly­tatta: — Es lám, azon a semmirekellő Ma- lonovszkijon nem bírtam keresztüllát­ni. Nagyon sötét eset ez a Malonov- szkij... (R. V. Malonovszkij 1906-ban csatlakozott a munkásmozgalomhoz, és 1904-ig szolgáltatott róla adatokat a rendőrségnek.) Velem úg viselkedett, mint a szi­gorú tanító és jóságos „gondos ba­rát”. — Rejtélyes ember maga — jegyez­te meg egyszer tréfálkozva. — Az iro­dalomban, a jelek szerint, kiváló rea­lista, az emberekkel való kapcsolatai­ban pedig romantikus. Magánál min­denki a történelem áldozata? Mi is­merjük a történelmet, s azt mondjuk az áldozatoknak: döntsétek le az áldo­zati oltárokat, zúzzátok szét a szenté­lyeket, le az istenekkel! Maga pedig arról akar meggyőzni, hogy a munkás- osztály harcos pártja mindenekelőtt az értelmiségiek kényelméről köteles gon­doskodni. Lehet, hogy tévedek, de úgy vélem: Leninnek jólesett velem beszélgetni. Csaknem mindig invitált: — Ha megjön, hívjon fel, találkoz­zunk. Egyszer pedig azt mondta: — Magával mindig érdekesen lehet beszélgetni, a maga élményvilága gaz­dagabb és tágabb. Kérdezgetett az értelmiség hangula­táról. Különös figyelemmel a tudósok­ról, én ugyanis akkoriban Halatovval együtt dolgoztam a tudósok életkörül­ményeinek megjavításával foglalkozó bizottságban. Érdeklődött a proletár­irodalom iránt: — Mit vár tőle? Mondtam, hogy sokat, de feltétlenül szükségesnek tartom, hogy irodalmi főiskolát szervezzünk, nyelvtudományi, idegen — nyugati és keleti — nyelvű, néprajzi, világirodalomtörténeti és kü­lön orosz irodalomtörténeti tanszékek­kel. — Hm-hm — mondta hunyorogva és nagyot kacagott. — Nagyszabású és káprázatos! Hogy nagyszabású legyen, azt nem ellenzem, de vajon ilyen káp­rázatos is lesz? Saját professzoraink nincsenek ebben a szakmában, a bur- zsoák pedig olyan történelmet fognak bemutatni, hogy... Nem, most nem szabad ilyenbe kezdenünk. Még vár­nunk kell három, öt évecskét. És így panaszkodott: — Egyáltalán ninc^ időm olvasni! Nyomatékkai és több ízben hangsú­lyozta Gyemjan Bednij munkájának agitációs jelentőségét, de így véleke­dett róla: — Kissé nyers. Az olvasó után kul­log, pedig kicsivel előtte kellene halad­nia. Majakovszkijról bizalmatlanul, sőt ingerülten nyilatkozott. — Kiabál, mindenféle torz szavakat talál ki, és valahogy nem sikerül neki: szerintem nem sikerül, és kevéssé ért­hető. Mindent szétszór, nehéz olvasni. Tehetséges? Sőt nagyon? Hm-hm, majd meglátjuk! De nem gondolja, hogy na­gyon sok verset írnak? A folyóiratok­ban egész oldalakat töltenek meg a versek, és csaknem naponta jelennek meg újabb kötetek. Azt feleltem, hogy a fiatalság ilyen időkben természetesen dalra vágyik, és hogy véleményem szerint könnyebb dolog közepes verset írni, mint jó pró­zát, s a vers kevesebb időt kíván: rá­adásul nagyon sok emberünk van, aki kitűnően tanítja a verstant. — No, hogy verset írni könnyebb a prózánál, azt nem hiszem! Nem tudom elképzelni! Még ha megnyúznának, se tudnék két sort írni — mondta és el- komorodott. — Az egész régi forradal­mi irodalmat el kell juttatni a töme­gekhez, az egészet, ami csak nálunk és Nyugat-Európában van. Orosz volt, de sokáig élt Oroszorszá­gon kívül, ezért figyelmesen vizsgál- gatta saját hazáját, amely távolról szí­nesebbnek, ragyogóbbnak látszott. He­lyesen mérlegelte az ország potenciális erejét, a nép rendkívüli tehetségét, mely még alig nyilatkozott meg, még nem rázta fel nehéz és nyomasztó tör­ténelme, de ez a tehetség a fantaszti­kus orosz élet sötét háttere előtt min­denütt aranycsillagként ragyog. Vlagyimir Lenin, e világ nagy és igaz embere meghalt. Halála nagyon fájdal­masan sújtotta mindazok szívét, akik ismerték, nagyon fájdalmasan! A halál komorsága azonban még nyomatékosabban hangsúlyozza a vi­lág előtt, milyen jelentős személyiség volt: ő volt a világ dolgozó népének vezetője. S ha az ellene irányuló gyűlölet fel­hője, a neve körül terjengő hazugság- és rágalomfelhő még sűrűbb volna is, az sem számítana: semmiféle erő nem homályosíthatja el annak a fáklyának a fényét, amelyet Lenin emelt magasra e tébolyult világ fojtogató sötétségében. Rajta kívül nem volt még senki, aki ennyire méltó volna a világ örök em­lékezetére. Vlagyimir Iljics meghalt. De élnek elméjének és akaratának örökösei. Él­nek és olyan eredményesen dolgoznak, mint ahogy senki sem dolgozott még soha, sehol a világon. VÉGE l * Ma zárva marad az Allatkert A medve és a hongkongi influenza Tanácskozás a cukorbajos majmokról és a gombás hüllőkről is i i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents