Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
197«. MÄJUS 7. CSÜTÖRTÖK PEST megyei ^J&rlap Óvakodjunk a veszett állatoktól Nincs járvány Pest megyében Tegnap délelőtt ülést tartott a Pest megyei Közegészségügyi és Járványügyi Bizottság. Napirendjén a veszettség leküzdésének állategészségügyi vonatkozásai és a veszettállat-marásokkal kapcsolatos járványügyi feladatok szerepeltek. Dr. Balogh György számolt be arról, hogy Pest megyében 1966- ban a vadonélő állatok között veszettségi járvány kezdődött 1967-ben állatmarás miatt már nyolcszáz felnőttet és gyereket részesítettek veszettség elleni oltásban, két esetben szövődmény is fellépett Közülük az egyik bénulással járt. 1968—69-ben, bár csökkent a járvány, változatlanul gondot okoz a közegészségügyi bizottságnak. Számtalan megbetegedés volt amiatt, hogy a lakosságot nem tájékoztatták kellően a járványról, s a gyerekek gyakran játszottak veszett állatokkal. Dr. Kéri Miklós a járvány népgazdasági káráról beszélt, majd hangsúlyozta, hogy a veszettséget nem lehet leszűkíteni a rókák betegségére, hisz háziállataink, a kutyák, a macskák gyakran elkóborolnak és hordozói lehetnek a fertőzésnek. Idén Pest megyében csupán egy rókán tapasztaltak veszettséget. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy a témát levegyék a napirendről, hiszen más megyékben (Borsod, Vas) éppen most a legnagyobb a járvány. Változatlanul fontos feladat tehát a dúvadirtás. Nagyothalló szemüveg A MOM esztergomi szemüvegkeretgyárában megkezdték a nagyothallók számára készülő szemüvegkeretek sorozatgyártását. A nagyothalló emberek régi kívánságát teljesítette ezzel az üzem. Nincs szükség a zsebben hordozható készülékre: pótolja a csinos, fém-műanyag kombinációjú keret. Ennek a szárába építették be a tranzisztorokat, a tölthető gobakkumu- látort és a többi műszert. Valamennyi olyan kicsiny, hogy a keret súlya még az 5 dkg-ot sem éri el. A beépített erősítő tranzisztorai például gombostűfej nagyságúak. Az új nagyothalló készülék úgyszólván örökéletű. A keret patent szárait és a benne levő alkarészeket ugyanis külön-külön is cserélni lehet. A gyár egyébként is egyéves garanciát vállal. A keretet, amely a hangot százszorosára erősíti fel, a süketnémák intézetében és öt hazai klinikán próbálták ki. Megállapították, hogy még a közepes hallásveszteség pótlására is kiválóan alkalmas. Az esztergomi gyár az idén 1000 darabot készít új gyártmányából. Magyarországon az OMKER hozza forgalomba. A vételárhoz az SZTK is hozzájárul. A keret iránt külföldön is nagy az érdeklődés. — Szünet a használt autók piacán. A Fővárosi Tanács Csarnok- és Piac Igazgatósága közli az érdekeltekkel, hogy május 9-én és 10-én a X. kerület Albertir- sai úton a használt autópiac szünetel. Árion 3 A „Költészet napjai Budapesten” nemzetközi költőtalálkozó alkalmából jelentette meg a Corvina Kiadó az Árion 3 című tíznyelvű nemzetközi költői almanachot. A kötet — amelyet az írószövetség megbízásából Somlyó György szerkesztett —, első részében neves külföldi és magyar költőik, irodalomtörténészek, esztéták véleményét tartalmazza a köl- tésízeit Rimbaud utáni helyzetéről. Az almanach második részének címe „Hommage a Radnóti”. A fejezet lapjain a nemzetközi költészet legjobbjai áldoznak a Radnóti-évfor- duló alkalmából a költő emlékének. A kötet harmadik része a mai magyar lírát mutatja be tanulmányok és műfordítások közreadásával. Az Árion 3- ban közzétett írások sokrétűen mutatják be a modem költészet problémáit, ■ közölt műfordítások pedig hozzájárulnak a magyar líra határainkon túli hírnevének öregbítéséhez. ÍREK + HÍREK 4. --i ____•; ..í_____ Ha lálának 25. évfordulóján megkoszorúzták Budapesten Gelléri Andor Endre emléktábláját egykori lakóházán. A kegyelet virágait a Magyar írók Szövetsége nevében Fodor József helyezte el. A képen: a család. Utazási kedvezménnyel a BNV-re Május 22-től június 1-ig nyitva tartó idei Budapesti Nemzetközi Vásárra már nemcsak a kiállítók, hanem a látogatók közül is sokan készülődnek. A vidékiek igénybe kívánják venni az ezúttal is változatlanul érvényes 33 százalékos vásári utazási kedvezményt, amelyet a MÁV és a GYSEV vonalain kaphatnak. A kedvezményes utazásra jogosító és egyúttal a vásár területére egyszeri belépőjegyül is szolgáló — vásárigazolványokat már árusítják a MÁV pénztárai és az IBUSZ-irodák. Forgalomba hoz vásárigazolványokat több vidéki utazási és idegenforgalmi hivatal is. A vidéki látogatók a vásárigazolvánnyal kedvezményesen május 21-én 0 órától június 1-én 12 óráig jöhetnék Budapestre, míg az igazolvány visszautazáshoz május 22-én 16 órától június 2-án 24 óráig érvényes. Nem érvényes viszont a 10 foORVOSI TANÁCSOK Kenyeres nemzett a magyar. Mindnyájain azok vagyunk egytől egyig, jómagam is. A minap a magyar ember táplálkozása került szóba és az egyik kiváló szakember megszólalt: Sajnos, mi még most is sok kenyeret eszünk, pedig az az igazság, hogy a sok kenyér nem előnyös. Igazság ide ... igazság oda ... egyelőre így van. De nem tudom, jól van-e így, mert ha nem is sántít, egy kicsit botlam VÍV azonnal felvesz budapesti munkahelyeire villanyszerelőket, ezek mellé betanított munkásokat és segédmunkásokat. Négyéves szakmai gyakorlat után a szakmunkásképesítés megszerezhető. Jelentkezés: Villanyszerelőipari Vállalat 1. sz. Szerelőipari Üzem Budapest VI., Mozsár utca 16. dozik ez a mi sziklaszilárdnak tartott igazságunk. Valóban a világnak igen kevés nemzete van — az éhező nemzeteken kívül —, amelyik annyi kenyeret fogyasztana — vagy szeretne fogyasztani! —, mint a magyar és a kenyérért még az áldozatra is képes. Sehol olyan türelemmel nem várakozik, mint a pékbolt előtt, ahol a friss, a még forró, a kemencéből azonmód kiszedett, párolgó kenyeret árusítják. A meleg kenyér jobb ízű, de ha kihűlt, ha kiszikkadt, ha egy-két napos, akkor egészségesebb. Az egészen friss, nem morzsálódik, a gyomornedvek számára nehezebben hozzáférhető, nehezebben emészti még az egészséges is, hát még a beteg gyomnál A kelés, sütés alatt a kenyérben a szénhidrát alkoholos erjedési folyamata széndioxidot és egyéb gázokat szabadít fel és apró hólyagocskáik a forró kenyér belében még 24 óráig is megmaradnak. Ha a kenyér kihűl, megszűnik ez az ártalom. No, de miért is hozom én ezt szóba? Azért, hogy kevesebb kenyeret együnk? Nem, nem! Ezt még javasolni sem merem. Vagy azért, hogy ne együnk friss, forró, puha kenyeret? Nem. Egyszerűen csak azért, hogyha én hallottam és tudom, akkor olvassák és tudják meg olvasóim is az igazságot. Tudják meg, és gondolkodjanak. Furcsa az élet. Néha még a tanácsadó orvos-író is tanácstalanná válik és azt szeretné, ha az olvasók önmaguknak tanácsolnának. Dr. Buga László rintos vásárigazolvány a szakmai napok délelőttjeire. A Budapesti Nemzetközi Vásáron ugyanis ezúttal is rendszeresítik a szakmai napokat: május 25-től 29-ig, tehát öt napon át délelőttönként 10 órától délután 2 óráig csak a hazai és külföldi szakemberek rendelkezésére állnak a pavilonok és a vásár területére belépés csak külön erre a célra, a vállalatok, intézmények által igényelt jegyekkel lehet. Az idén a vásár délelőtt 10 órától este 8 óráig fogadja vendégeit, de a pavilonok már 7 órakor, vagyis egy órával korábban zárnak, s így a külföldi kiállítóknak több idejük jut arra, hogy esténként Budapest nevezetességeivel ;inegiisimerked jenek^-míg a vásárlátogatók a hátralevő időt a pavilonokon kívüli látnivalók megtekintésével vagy a vendéglátó helyeken tölthetik. A vásár látogatására szolgáló belépőjegyek egyébként változatlanul 10 forintba kerülnek, a gyermekek részére pedig 5 forintos belépőjegyet kell váltani. — Elütötte egy személyautó Budapesten, a XI. kerületi Villányi út 81. szám előtt Tompíts Györgyi 18 éves budaörsi gimnazistát. A szabálytalanul közlekedő lány súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. MA, 1970. május 7., csü- törtök, Gizella napja. A nap kél: 4.18, nyugszik: 19.03 órakor. A hold kél: 4.48, nyugszik: 21.50 óraikor. Változóan felhős idő, szórványos esővel, zivatarral. Mérsékelt. időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. — Megyei tanácstagok fogadóórái. Ifj. Czerván András ma Táp i őszen tm árton- ban, a tanácsbázám, Arató Jenő holnap Törteién fogadóórát tart. — Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárába látogatott. — Nagymaroson és Szobom építenek KlSZ-lakáso- kat a Szerszámgépipari Művek nagymarosi telepének fiataljai. — 15 brigád nyerte el az arany fokozatot a Csepel Autógyárban a felszabadulási verseny során. —• Az Egyesült Villamos- gépgyár ceglédi villamos kisgépgyárában 275-en járnak iskolába. Ez a dolgozóknak csaknem a fele. — Megkezdődött a nemzetközi költőtalálkozó Ba- latonfüreden. — Egy ráckevei HÉV-szerelvény a pesterzsébeti Dózsa György.. úton., halálra gázolta >Molnái’ József 72 éves soroksári nyugdíjast. A baleset tisztázására vizsgálat indult. — Országos állat-, kirakodó-, autó- és motorvásárt tartanak hétfőn Bahason. Vasárnaptól új folytatásos regény közlését kezdjük Régi ismerőssel találkozik az olvasó Kürti András: Az aranyváros foglyai című új regényében. „A budai villa titka” esetlen kis embere, Honda László most ismét kalandokba keveredik. Az egzotikus környezetben játszódó izgalmas és szórakoztató cselekmény bizonyára ugyanúgy leköti majd az olvasót, mint az előző Kürti-regény. A folytatások közlését vasárnapi számunkban kezdjük meg. Csajkovszkij 130 ÉVVEL EZELŐTT, 1840. május 7-én született Pjotr lljics Csajkovszkij, kiváló árosa: zeneszerző. 26 évesen >a moszkvai konzervatóriumban a zeneelmélet professzora. Első jelentős zeneszerzői sikerét Moszkvában aratja, Rómeó és Júlia cí-r mű szimfonikus költeményével. (18-69). Pártfogója, Meck asszony ösztöndíjával eljut Svájcba és Olaszországba; ennek emléke az Olasz capriccio. 1887 után karmesterként szerepel Moszkván kívül Európa több más nagyvárosában, sőt New York-ban is. Csajkovszkij mélyen átéli korának tragikus ellentmondásait, belső feszültségét. Ha gazdagon áradó dallamvilágában felbukkannak is világfias fordulatok, a megrendítő nagy pillanatokban mindig az orosz nép hangja szólal meg muzsikájában. Fölényes mesterségbeli tudással és biztonsággal olvasztja össze műveiben a korabeli nyugat-európai formai eredményeket, valójában azonban mindvégig mélyen orosz és nemzeti zeneszerző. Szinte minden műfajban maradandót teremt. Alkotó munkásságának legfontosabb vonása a demokratizmus. Zenéjével a tömeghez szól, anélkül, hogy engedményeket tenne a művészi igényes-? ség rovására. — Sárközi népi együttes alakult a decsi járási művelődési központban, a sárpilisi népi együttes és a decsi népművészeti műkedvelő csoportok egyesülésével. OSTABONTÁS Sötétben égjen a villany Az Örkényi Bartók Béla utcában sokszor hetekig nem A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek. 4.33—7.59: Hajnaltól — reggelig! Zenés műsor. 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Kb. 6.40: Rádióreklám. 7.00: Reggeli krónika H. 8.00: Hírek. 8.20: Népdalok. 9.05: Tudományos körkép (ism.). 9.30: Verdi: Simoné Boccanegra. Háromfelvonásos opera. 10.00: Hírek. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.40: A vénasszony. Elbeszélés. 14.00: Zongoramuzsika. 14.31: Az élő népdal. 14.41: Mihály András—Raics István: 1871. kantáta. 14.50: Indulók. 15.00: Hírek. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40: Utry Anna és Sárdy János felvételeiből. 16.05: A csehszlovák kultúra hete. Szerkesztő: Horváth László. 17.45: Egy nap a bíróságon. Riport. 18.13: Magnósok, figyelem. 19.00: Esti krónika. 19.25: Jelentés a Magyar- ország—NDK ökölvívó-mérkőzésről. 19.30: Kritikusok fóruma. Van-e költői új hullám? Fábri András írása. 19.40: Prágai muzsikusok. Epizódok egy város zenei múltjából. 20.50: Hírek. 20.53: Az első nap és az utolsó. Dokumentumműsor. 21.21: Páholyból. Beszámolók a könnyű múzsa otthonából. 22.00: Hírek. 22.20: Szabolcsi Bence tanít. 22.52: Lengyel költők verseiből. 23.00: Nóták. 24.00: Hírek. 0.10: Operaáriák. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Bécsi klasszikus muzsika. 9.10: Könnyűzenei híradó. 9.40: A bambitól a coláig. Riport. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. 11.45: Anno 2070. Prognosztika — futurológia. 12.00: Zenekari muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20: A becsület diadala. Scarlatti operáIának részletei. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől — hatig . .. Közben: 14.30: Hírek. 15.33: Tánczene. 16.30: Hírek. 17.30: Hírek. 18.00: Hírek. 18.10: Vendégségben Borovszky Ambrusnál a Dunai Vasmű vezérigazgatójánál. 18.30: Hangverseny a stúdióban (élő). 19.17: Lj köny vek. 19.25: A Komáromi Magyar Területi Színház bemutatója. Ez aztán a meglepetés. Vígjáték két részben. Közben: 20.20: Esti krónika H. 20.45: Jelentés a Magyarország—NDK ökölvívó-mérkőzésről. 20.50: Benkő Tibor beszélget az íróval, a színház igazgatójával és a komáromi élet kulturális vezetőivel. 21.48: Falusi percek. 21.55: Komády Gerzson énekel. 22.15: Olthatatlan szerelem. Mikrofonnal a tízéves Pécsi Balett körül. 23.00: Hírek. 23.15: Toscanini lemezeiből. 24.00: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvlecke. 51. 19.10: A Rádió gyermekkórusa énekel. 19.20: A gyermek és világa. VH. rész. 19.55: Dávid Gyula: A rózsalángolás — dalciklus Vas István verseire. 20.07: A dzsessz kedvelőinek. 20.30: Hírek. 20.33: Solti György operafelvételeiből. 21.18: Üj lemezeinkből. 23.00: HíTELEVlZIÓ 9.00: Iskola-tv. Olvasás (ált. isk. 1. o.). 11.05: Kémia (ált. isk. 8. o.). 14.00: Olvasás (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 17.10: Irány az egyetem. Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. (Matematika IV. o.). 17.53: Hírek. 18.00: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor. 18.30: Az orvosi gondolkodás története. A belgyógyászat nagy pillanata. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.15: Kenyérrel és érccel gazdagon. Emlékezés Csehszlovákia felszabadulásának 25. évfordulójára. 20.00: Tv-híradó. 20,20: A rózsák háborúja. Magyarul beszélő angol filmsorozat. 21.10: Telesport. Magyar- ország—NDK ökölvívó-mérkőzés közvetítése a Sportcsarnokból, felvételről. 21.50: Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.00: A tv galériája. Közvetítés a Képcsarnok Derkovits- terméből. Stefániái Edit zománcfestő. 22.40: Nemzetközi költőtalálkozó. Miodr.ag Pavlovié jugoszláv költővel beszélget Csuka Zoltán. ég a villany, sötétben botorkálnak az emberek az állomásra. Hallomásból tudjuk, hogy több utcában is előfordulnak hasonló kellemetlenségek. Ha csak két-három napig lenne sötét, nem szólnánk érte — talán észre se vennénk, de ilyen rendszeres sötétség mindenkit bosszant. Főleg azért, mert néhány utcában nappal égnek a körték, de estére elalszanak. Panaszunkat egyszer már a helyi tanács orvosolta, de csak pár hónapig állt helyre a rend. Panaszunkkal most a laphoz fordulunk, abban a reményben, hogy az tartósabb eredményhez vezet. Bodor Tibor, Örkény Ingyenes jogi tanácsadás: hétfőn és csütörtökön Olvasóinknak ingyenes jogi tanácsot nyújt a Hírlapkiadó Vállalat jogtanácsosa minden hétfőn és csütörtökön délután 5 és 6 óra között (Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. földszinti tanácsadó terem.) — Az Egyesült Izzó vád gyárában felülvizsgálták az információs rendszert. Ennek alapján megfelelő intézkedésekkel egyszerűsítik és gyorsítják az adatszolgáltatást. Őszinte beszéd a kenyérfogyasztásról