Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

( 1970. MÁJUS 31., VASÁRNAP re st WEG» El sMrlap 3 Elutazott hazánkból a szovjet kormányküldöttség A háztájira kell most figyelnünk! (7.) KÖVETNI A JÓ PÉLDÁT! A magyar—szovjet gazda­sági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság IX. ülésszakán részt vett szovjet kormányküldött­ség, Mihail Leszocskónak, a minisztertanács elnökhelyette­A PÁRT NAGYKÄTAI JÁ­RÁSI VÉGREHAJTÓ BIZOTT­SÁGA JELENTÉSE ALAPJÁN A KÖZELMÚLTBAN TÁR­GYALTA AZ MSZMP PEST MEGYEI VÉGREHAJTÓ BI­ZOTTSÁGA A MEGYÉNK­BEN ÉLŐ CIGÁNYOK HELY­ZETÉT. A JELENTÉS ÉS A VITA ADTA A TÉMÁT A RI­PORTEREKNEK. AZ ÜJSÁG­ség vagy egyén, népréteg vagy nemzetiség feje felett megbeszélik tulajdon jövőjü­ket. Hogy mi lenne nekik jó — aihhoz talán mégis meg kel­lene kérdezni őket. Illetve leg­jobb képviselőiket. Ezzel az érzéssel olvastam az Élet és Irodalom cigánykérdés-vitájá­nak hozzászólásait is. Amikor azonban a közel­múltban a nagykátai járásban a járási pártbizottság kezde­ményezésére tizenegy tagú, jogászokból, tanárokból, orvo­sokból álló munkacsoport a lehető legbehatóbban meg­vizsgálta ugyanannyi közsé­gükben a cigánylakosság hely­zetét, életkörülményeit, a zárt ősi cigánytelepüléseken joggal megállapíthatták, hogy való­jában széteső-közösségszerve- zetekről van szó. Az ipari ci­vilizáció számtalan csatornán hatolt be, s bomlasztotta a szokásokat, hagyományokat. Önmagukból kiválasztódott vezetői legalábbis ezen a terü­leten már nincsenek a cigány­ságnak, a régi mesterségek, dalok, táncok alig élnek, a nyelv rendkívül kevert. Nem­zetiségi politika érvényesítésé­nél. nyelvük ápolásánál, leg­jobb hagyományaik életben tartásánál sajátos helyzetük­ben sokkal sürgősebb, életbe­vágóbb tennivalók akadnak. sének vezetésével szombaton délelőtt elutazott Budapestről. A delegáció búcsúztatására I a Ferihegyi repülőtéren meg- ! jelent dr. Horgos Gyula kohó- I és gépipari miniszter. ÍRÖK A MEGYÉT JÁRVA A CIGÁNYOK ÉLETÉT, SZO­KÁSAIT, SZOCIÁLIS HELY­ZETÉT, HÉTKÖZNAPJAIT TANULMÁNYOZVA MOST KÉT HÉTEN ÁT NAPONTA ADNAK SZÁMOT TAPASZ­TALATAIKRÓL, A CIGÁ­NYOK ÖRÖMEIRŐL ÉS GONDJAIRÓL. Nehéz volna a képviseleti rendszer érvényesítése is. A nagykátai járásnak szinte va­lamennyi községében találunk cigányszármazású tanácsta­got, ők azonban megváltozott életkörülményeik folytán alig tudnak másoknál jobban hoz­zászólni a témához.------------------- zárt cigány­' I A látszatra | közösségek------------------- belső érték­rendjét, normáit, kiválasztá­si rendszerét, hagyományait tehát a század már szétzilálta, a mai szokásokból mind ke­vésbé lehet megítélni az egy­korúikat. A kor azonban nem­csak bomlasztott, adott is ne­kik. Még a régi cigánynegye­dekbe is, ahol külsőségekben semmi nem változott — s eb­ben a járásban is 343 család­ból 257 még az ilyen ősi tele­peken, életformában él — az elmúlt negyedszázad alatt be­hatolt nemcsak az ipari civi­lizáció, hanem a — szocializ­mus! A z , hogy a vizsgált járásban a munkaképes cigánylakosság­nak mindössze húsz százaléka nem dolgozik állandó vagy al­kalmi munkán —, azoknak nagy része is sokgyermekes anya — vagy hogy az öltözkö­dés színvonala emelkedett, az még mondjuk az előzőt bizo­nyítja. Az iskoláztatási statisz­tikák már az utóbbit: az el­múlt tíz év eredménye, hogy az általános iskolának leg­A Ráckevei Járási Pártbi­zottság mezőgazdasági osztá­lyának vezetője, Molnár Tibor statisztikai kimutatással bizo­alább az alsó tagozatú osztá­lyait most már majdnem min­den gyerek elvégzi. Nagy az előrelépés egészségügyi terüle­ten, és még jelentősebb a ja­vulás a gyermekgondozásban. Ahol viszont a legkevesebb a fejlődés: e negyedek általános képe, az utcák, házak állapo­ta. Végre, s ez szemléleti vál­tozás a tanácsoknál, kezdik bevezetni telepeikre a vizet, a villanyt. (Tápiósápon már megtörtént.) Nagyon, nagyon súlyos mulasztás, hogy ez utóbbi huszonöt évet késett. Először azért, mert milyen alapon tagadták meg? Másod­szor, mert a víz, a villany újabb, s újabb igényeket éb­reszt ... A lakótelepek állapo­tával magyarázható a még mindig elterjedt tbc — a gyer­mekek általános alultápláltsá­ga viszont sok összetevővel: munkanélküliség, egy kereset a családban, rossz fizetésbe­osztás, az egy személyre jutó jövedelem alacsony volta, az étkezési kultúra hiánya stb... 1945-ben a cigányok Jogi­lag egyenrangú állampolgá­rokká lettek — az akkori el­képzelések szerint ezzel maga a. kérdés is megszűnt: a ci­gányság, úgy gondolták, pár év alatt beolvad. | A hatvanas években [ már külön gondot, figyelmet fordítottak rájuk. 1961-ben, helyzetüket javítandó, politi­kai bizottsági 'határozat 1964- ben kormányhatározat szüle­tett, ezt követték a járási, községi intézkedési tervek, melyek mind az elkülönült ne­gyedek felszámolását, a jó la­káskörülmények elérését, az általános foglalkoztatást és be­iskolázást szorgalmazzák. A néprajztudomány, a szo­ciológia azonban még mindig adós — bár a legutóbb meg­alakult romanológiai kutató­csoport léte, tevékenysége majd bizonyára csökkent a múlasztásokon. Úgy hiszem, a következő évek: hazánkban az utolsó alkalom egy népré­teg jelenlegi életéről, szoká­sairól visszakövetkeztetni az ősi múltra, sajátos kultúrér- tékeikre. S ennek talán nem­csak kultúrtörténeti, néprajzi, de gyakorlati értéke is lesz. E rétegnél, ahol a lélekszám nagyobb, mint a legnagyobb magyarországi nemzetiségé, de amelyet mégsem számítunk a nemzetiségek közé, s melynek ezért aztán nincs hazánkban sem szervezete, képviselete, sem kulturális intézményei, mú­zeuma stb... Mire gondolok? Arra, hogy — legalábbis a vizsgált járás­ban — a bomlófélben levő ci­gányközösségek tagjai, sok jel mutat erre, már takarják, szé­gyellik elkülönültségüket, élet­formájukat. S miközben a leg­szörnyűbb lakásproblémák, az idősebbeknél az analfabétiz­mus, a beiskolázás elmaradott­sága, szokások sokasága sür­geti a velük való kiemelt tö­rődést. — Tápiószecsőn pél­dául, ahol az általános iskolá­ban külön osztályt akartak létrehozni cigánygyermekek számára, e terv a szülők el­lenkezésén megbukott — miért nem tanulhatnak gyermekeik együtt a többiekkel, hangoz­tatták. A járás számos közsé­gében a művelődési otthonok előadássorozatokat indítottak sajátos problémáik segítésére — a rendezvényeket nem láto­gatták, mondván, ne kezeljék külön őket.-------------------ha egy élet­I Az nem baj | forma ko­----------------- runkban ki­rívó külsőségeit, a változtatás szándékától hajtva, restellni kezdik. De az már baj, ha emberek szégyellik szüleiket, népcsoportjukat, őseiket, szár­mazásukat. Baj, ha új életfor­mák küszöbén lelkek hányód­nak a kisebbségi érzés ember­telen állapotában. (p adányi) nyitja: nem volt hiábavaló a párt és a kormány sok jó ha­tározata, amellyel a háztáji gazdaságok árutermelését kí­vánta fokozni. A járásban például 7969 első negyedében 11 311 darab sertés nevelődött a háztáji és kisegítő gazdasá­gokban. 1970 első negyedévé­ben pedig már 17 891 darab. Ez a szám is azt mutatja, ked­vet kaptak a tsz-tagok az ott­honi állattenyésztésre, különö­sen a sertéshizlalásra, örven­detes emelkedés mutatkozik a baromfiféléknél is. Amíg 1969 első negyedévében 203 262 da­rabot tartottak a háztájiban, addig idén ugyanebben az idő­szakban már 245 611 darabot Ezekből a számokból követke­zik, hogy több tojás és több baromfihús jut a járási és me­gyei, sőt a fővárosi ellátásra. Nem mutat azonban ilyen jó képet a szarvasmarha-tenyész­tés. Az elmúlt év első három hónapjában 2161 szarvasmar­ha volt a háztáji és kisegítő gazdaságokban. Idén az első három hónapban pedig 1834. Tovább csökkent tehát a szarvasmarha-állomány. Ez mintegy mutatja is a felada­tot: kiterjeszteni a sertésprog­ramhoz hasonlóan a szarvas­marhára is a gyarapítás és tar­tás új, dinamikus módszereit. A párt és kormány, vala­mint az MSZMP Pest megyei Bizottsága és a megyei tanács szorgalmazására minden ter­melőszövetkezetben fontosnak tartják a háztáji árutermelés növelését. Nagyon sok azoknak a termelőszövetkezeteknek a száma, ahol függetlenített szakembert állítottak a háztáji gazdálko­dás élére, illetve megbízták ezeket a szakembereket, hogy kizárólag ezzel a problémakör­rel foglalkozzanak. Nem vitás, hogy a jó rendeletek és a szé­les körű kedvezmények nyo­mán egy „mini” termelési for­radalom valósul meg majd me­gyénk mezőgazdaságában is. Ezt a változást elősegíthetik és lehetővé tehetik a rendeletek, a kezdeményezések, de a gya­korlati megvalósítás csak a termelőszövetkezetekben tör­ténhez. A felsorolt példák azt mutatják, hogy nagyon rövid idő alatt gyors javulást lehet elérni. Kis beruházással, gyor­san növelni lehet az állati ét- számot Azokban a termelőszövetke­zetekben, ahol kiemelten ke­zelik a háztáji gazdaságok ter­melését, ez a jó irányú munka visszahat a közös gazdaság eredményeire is. Az a tsz-tag- ság, amelyik nemcsak a terme­lőszövetkezetben, hanem a háztájiban is komoly jövede­lemre tud szert tenni, nagyobb ambícióval dolgozik a közös területen is. Említettük már cikksorozatunk elején, hogy milyen óriási mennyiségű húst, tojást, tejet fogyaszt el a ház­tájit kedvelők hatalmas tábo­ra, és milyen sokat visznek piacra. Minél több árut állí­tanak elő, annál jobban Jd tudják elégíteni a saját maguk és környezetük élelmiszerigé­nyét, de több jut a falusi vagy városi lakosságnak, azoknak az embereknek, akik nincsenek kapcsolatban a mezőgazdasági termeléssel. Azt is írtuk: a legközelebbi években a nö­vénytermesztéshez hasonlóan az állattenyésztés hozamait is növelni kelL Ennek kulcsa most a háztájit és kisegítő gaz­daságokat művelőknél van. Minden termelőszövetkezetben terjesszék el a legjobbak mód­szereit, és győzzék meg a tsz tagjait saját boldogulásuk nagyszerű lehetőségeiről. Ezzel egy időben olcsóbbo­dik majd a termékek ára, na­gyobb lesz a kínálat a piaco­kon, a hús-, tej- és tojásfélék bőségét pedig érezhetik majd a gyárakban, a hivatalokban dolgozók is. Igyekezzünk most nagyon a háztájira figyelni! Szűts Dénes (Vége) SZÁZ TÁBOR ABÜKKBEN A borsodi erdőgazdaság ki­jelölte a nyári tábörozóhelye- ket. A Bükk hegységben és a zempléni erdőségekben csak­nem száz festői környezetben verhetnek tábort a diákok. A korábbi évek tapasztalatai alapján elsősorban a községek­hez közel eső helyeken jelöl­tek ki sátorozóhelyeket, így az élelmiszerbeszerzés könnyebb, az esetleges orvosi segély kéz­nél van. Figyelemmel voltak arra is, hogy a tábor közelé­ben jóízű, bő forrás és tisztál­kodási lehetőség álljon rendel­kezésre. Mintegy ötvenezer kiránduló részére biztosítottak nyári tá­borozási lehetőséget, többek körött a Miskolc—Tapolca melletti Nagykőmázsa környé­kén, ahol nyolc sátortábor számára van hely. r Összefonódó kezek , okát koptatott szavak ragyognak új fényben. Ösz- szefogás, szolidaritás, segít az ország, nem ma­radnak magukra a bajba jutottak — ezek a sza­vak az elmúlt hetekben új fényt, új csillogást kaptak. Az egész ország figyelte a híreket, me­lyeket víz és ember, pusztító vak természeti erő s szer­vezett, nagyszerű összefogás küzdelméről szóltak. Az egész ország figyelte a híreket, de nem a kívülállók ér­deklődése volt ez, hanem az együttérzők, az együtt- aggódók félelme azokért, akik a barátból ellenséggé lett vízzel hadakoztak, akik otthonát a hömpölygő ára­dat elnyelte, akik földjét víz takarta. Figyelt az ország, és — segített. Azonnal, habozás nélkül, ösztöneire, ér­zelmeire hallgatva, nem várva semmiféle felszólításra, szervezésre. Apróságnak tűnhet, de mindent elmond: már áradtak a felajánlások, amikor a szervezeti kere­teket megteremtették, megjelölték a csekkszámlaszámot, a természetbeni segítség eljuttatásának módját. Min­dent elmond ez arról, hogy tudunk egyszerre mozdulni, kinyújtani kezünket a bajba jutottakért, hogy van — szívünk! Mert van. Talán még cseppnyi sem a segítség áradó óceánjában, de érdemes a feljegyzésre: a monori Ady úti általános iskola úttörői azonnal, minden ösztönzés nélkül rendkívüli hulladékgyűjtésbe kezdtek, hogy az így szerzett pénzt fizessék be az árvízkárosultak javá­ra. Gyerekek, akikben sokkal inkább munkál az ösztö- nösség, mint a tudatosság, s mégis, azonnal segítettek. Mert ez természetes, mert így van rendjén. Mint ahogy úgy van rendjén, hogy a dabasi gimnazisták kezdemé­nyezésére sók iskola diákjai építőtáborokat szervez­nek az árvíz kárainak helyreállítására. S mennyi más példa! A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat száz­ezer forintot fizetett be azonnal, s gépkocsikon 1500 le­pedőt, párna- és dunnahuzatokat, törülközőt, ezer négy­zetméter ponyvát, 300 matracot, vattaruhákat, s sok mást küldtek a bajba jutottaknak. A Monori Állami Gazdaság dolgozói egyhavi fizetésük két százalékát, mintegy százezer forintot ajánlottak fel. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat harmincezer forint értékű ágyne­műt és gyermekruhát, 600 lepedőt és kétezer törülközőt küldött már az első napokban Nyíregyházára, s vállal­ták árvízi műszak szervezését, melynek munkabérét a károsultaknak adják. A mendei Lenin Termelőszövet­kezet száz mázsa takarmányrépát ajánlott fel a tagok egynapi keresete mellett. Az érdi Benta-völgye Terme­lőszövetkezet százezer forint értékű műanyag hullám­lemezt adott. A Pest megyei Tanács vállalta a tunyog- matolcsi iskola fölépítését, 300 árvíz sújtotta család gyermekének nyaraltatását, s 3500 gyapjútakarót és lepedőt s 1800 gumimatracot indítottak útnak az árvíz sújtotta területekre. A Csepel Autógyárban a szocia­lista brigádok kezdeményezésére egynapi fizetésüket ajánlották fel a gyár dolgozói, ahogy a váci Forte, a Pestvidéki Gépgyár dolgozói is ugyanezt vállalták, öt nagykátai villanyszerelő kisiparos egy-egy újjáépített házba vállalta a villany bevezetését, a Gödöllő és Vi­déke Háziipari Szövetkezet dolgozói szabad szombat­jaikon végzett munkájuk ellenértékét küldik el... Ujságoldalakat töltene meg a száraz felsorolás arról, hogy csak a megyében miként mozdult kéretlenül is mindenki, s így volt ez az országban mindenütt. Ter­mészetes, hogy a bajba jutotton segíteni kell? Termé­szetes. Az emberi jellemvonások egyik legszebbje, hogy összefonódnak a kezek, az erősebb, a bajba nem keriiít kinyúl a gyengébbért, azért, akit baj ért. Mégis: vajon csak a puszta emberi ösztönösség szólalt meg az orszá­gos segítségben, vagy az elmúlt negyedszázadnak is ré­sze volt abban, hogy egyszerre mozdult aj ország? Megszoktuk, hogy bármi történik ebben az ország­ban, az velünk történik. Megszoktuk, hogy ennek az or­szágnak minden zuga a mienk, s hogy baj és öröm, gond és siker valamennyiünké. Az emberi ösztönösség mellé tehát fölsorakozik a tudat természetessége. Az, hogy ugyan nem ismerjük egymást, mégsem vagyunk egymás számára idegenek, mert egy hazában élünk, egyek céljaink, erőfeszítéseink, s éppen ezért a baj enyhítésében, a könnyek letörlésében, a segítésben is egyek vagyunk. Az árvíz elleni küzdelem ezrével szült névtelen hő­söket, polgári személyeket és katonákat, akik nem ha­boztak mindent kockára tenni — másokért; idegene­kért, akiket soha nem láttak, de akikkel mégis testvér­ként éreznek együtt. Ok, az árvíz elleni harcban helyt­állók voltak az első tanúsítói annak, hogy a víz elől menekülök nem maradnak magukra, ott áll mellettük az ország. S rögtön, már az első órákban hozzájuk tár­sult a segítség ezerféle jele, s árad azóta is, szünet nél­kül, mindenünnen. összefonódó kezek — írtuk a címnek, s nemcsak jel­képet értünk alatta. Mert éppen az teszi széppé, hogy ezekben a nehéz napokban és hetekben bajba jutottak és segítők egymásra találó keze több volt jelképnél: maga volt a valóság. Berkovits György, Fóti Péter, Padányi Anna és Suha Andor riportsorozata Meditáció egy felmérésről (1.) —:------------ nem nagyon | Általában I kedvelem, ha --------------- egy közös­« i t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents