Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-30 / 125. szám

Első szereposztás a tóti színpadon AZ EGÉSZ KÖZSÉG SEGÍT A fótiak már megszokták, hogy községükben minden év­ben születik valamilyen kultu­rális újdonság. Ezerkilencszáz- hatvannyolcban avatták a Vö- rösmarty-szobrot és a Fáy- présházat, megszervezték a fó­ti napokat. Az elmúlt eszten­dőben orgonahangversenyeket rendeztek a műemlék temp­lomban azon az orgonán, ame­lyen a múlt században Liszt Ferenc is többször hangverse­nyezett, és újból megrendez­ték a fóti ősz ünnepségsoroza­tát is. Eleven Fót kulturális élete. Már jóval a megye határain túl ért híre a nagy lelkesedés­sel dolgozó és sok szép sikert elérő Vörösmarty-emlékbizott- ságnak, amelynek vezetőitől megkérdeztük: — Az idén mi lesz a szenzá­ció? — A Fóti Gyermekváros igazgatósága szívesen támogat minden nemes, a kulturális fejlődést szolgáló ügyet. így hamar közös megállapodásra jutottunk az újdonság ügyé­ben. Örömmel elmondhatjuk, hogy június 20-án, szombat es­te hat órakor a gyermekváros szabadtéri színpadán Verdi-est lesz, amelyen az Állami Ope­raház olyan kiválóságai lép­nek fel, mint Komlóssy Erzsé­bet, László Margit, Bódy Jó­zsef, Nagy Sándor és Udvardy Tibor. A postások kiváló szim­fonikus zenekarát Vasady Ba­logh Lajos vezényli, és a mű­sor vezetésére is nagyszerű szakembert: Juhász Elődöt si­került megnyerni. A gyermekváros gyönyörű parkjának évszázados fái alatt ezen az estén a hallgatók az Aida, a Trubadúr, a Traviata, a Don Carlos és a Rigolet tó legszebb áriáiban gyönyörköd­hetnek. — Bízunk benne, hogy az operaest nagy sikert arat a helybeli és az ide látogató kö­zönség körében. Sikerének biz­tosítéka az is, hogy Fót társa­dalma összefogott e nemes cél érdekében. A nagyközségi pártbizottság és tanács szív­ügyként kezeli a hangversenyt, de mindenben segít a terme­lőszövetkezet és a többi szerv *s- —k.—e. WAPLÖ Mégegyszer a nagybörzsönyi tejügyről A Váci Tejüzem vezetője, a \ párttitkár és szakszervezeti titkár levélben cáfolta a nagy­börzsönyiek lapunkban meg­jelent panaszát az egyhetes tej szünet miatt Most levelet kaptunk Kókai Gézától, az ÁFÉSZ nagybör­zsönyi 19-es számú vegyes­boltjának vezetőjétől, aki til­takozik a felelősség áthárítá­sa (?) ellen. „Én a tejmegrendelést idő­ben, április 30-án elkészítet­tem, és este zárás előtt elhe­lyeztem a tejeskanna fogan­tyúja alá. Erre tanúim a bolt dolgozói, akik velem együtt akár meg is esküsznek rá. Gondoltam már arra is, hogy talán valaki, gyerekek vagy meggondolatlan felnőttek el­lopták a megrendelést. De egy­szerre küldtem az április 30-i szállítás aláírt számláját is, amely ha nem érkezett volna meg, kérték volna, vagy küld­ték volna a pótszállítójegyzé­ket aláírásra. Tehát a megren­delés csak a vállalatnál tűnhe­tett el! Számomra természete­sen tanulság, és a jövőben a postán küldött megrendelést tartom a legbiztosabbnak, ami­nek nyoma van!” Balogi István vb-elnök má­jus 28-án kelt levelében a kö­vetkezőket írja: „Magam részéről a tej hiá­nya miatt tett panaszomat jo­gosnak tartom, mert a tejüzem egy héten keresztül tej nélkül hagyta a község lakosságát Megkérjük a tejüzem veze­tőségét, hogy vizsgálják felül, kinek a hanyagsága okozta ezt a hibát.” Egyetértünk Balogi nal. István­Ui.) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 125. SZÄM 1970. MÁJUS 30., SZOMBAT KILENC BELEPŐ - TIZENEGY KILÉPŐ A KIOSZ segíti a kontárok leleplezését A kisiparosok is segítik az árvizeseket Nagy érdeklődés kísérte a KIOSZ váci szervezetének májusi taggyűlését. A Köz­társaság úti székházban ren­dezett összejövetelen kép­viseltette magát a városi ta­nács és a KIOSZ megyei köz­pontja is. Németi Ernő titkár beszá­molt a helyi szervezet életé­ről, munkájáról. Elmondta, hogy továbbra is fő céljuk a lakosság szolgáltatással kap­csolatos igényeinek kielégí­tése. A legutóbbi taggyűlés óta kilencen váltottak iparenge­délyt, viszont tizenegyen visszaadták iparengedélyüket AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKERT... Később viszik a televíziót A nagyképernyős tv-készü- lék már becsomagoltan várta a Váci Kötöttárugyárban, hogy az üzem küldöttsége elvigye a fehérgyarmati járás egyik községébe, amikor megjött a katasztrófa híre. Most várják az értesítést, és ha rendbehoz­ták az iskolát, azonnal vi­szik a készüléket. A kötöttárugyárban is a szocialista brigádok kezdték a gyűjtési akciót. Felhívásuk­ra megmozdult az üzem min­den dolgozója. Egynapi átlagkeresetet ajánlottak fel a szövődében, varrodában, körhurkolóban és más üzem­részekben. A szerdai véradó­napon száznegyvennyolc ön­kéntes donor jelentkezett vér­adásra. Hírt kaptunk a Hámán Ka­tó iskolából is, hogy a tanin­tézet negyvenegy pedagógu­sa és kisegítő személyzete egy-egy napi átlagkeresetével segíti a bajbajutottakat. A tanulóifjúság a hét utolsó napján nagysza­bású akciót szervez a diákok segíteniakarásának bizonyítására. A Pest megyei Nyomda Vállalat váci központjának és ceglédi telepének dolgo­zói is egy-egy napi átlagkere­setüket juttatják el a gyűjtés országos központjába. (p.) Sportolók az árvízkárosultakért A Felsőgödi TK elnöksége és a labdarúgó-szakosztály vezetősége elhatározta, hogy a vasárnap sorrakerülő Fel- sőgöd—Sződliget bajnoki lab­darúgó-mérkőzés bevételét felajánlja az árvízkárosultak­nak. A játékvezetők is díja­zás nélkül vezetik le a mér­kőzést. részben betegség, másrészt vállalatoknál történt elhe­lyezkedés miatt. Ma 422 kis­iparos él és dolgozik Vácott. Százharminckét ipari tanuló tanul a kisiparban. Az új ta­nulótörvény őket is érinti. Mindenki számára fontos an­nak ismerete, betartása. Ez­után arról beszélt a titkár, hogy a KIOSZ segítséget nyújt a kontárok leleplezésé­hez. Jó lenne, ha a tanács sza­bálysértési előadója sú­lyosabban büntetné őket. hogy belássák: nem érdemes törvénytelenül dolgozni. A szakmai továbbképzést a váci kisiparosok sem nél­külözhetik. A szobafestők és a férfi-, női szabók nagy ré­sze budapesti tanfolyamok­ra jár és tapasztalatait át­adja a szakcsoport tagjainak is. Dicsérőleg említette Greff Katalin női fodrászt, aki or­szágos versenyben harmadik helyezést ért el. Az adókivetések fellebbe­zési határideje lejárt. Az írásban benyújtott pa­naszokat felülvizsgálják, a jogosakat orvosolják. Gulyás Ferenc, Gyurcsok Géza és mások felszólalá­sukban SZTK-ra, adórende­letekre s más intézkedésekre kértek tájékoztató magyará­zatot. Végül a májusi KIOSZ-tag- gyűlés résztvevői egyhangú­lag megszavazták, hogy a vá­HÉT VÉGI FILMAJÁNLATUNK Kállai, a Krebsz A Madách-mozi szombaton és vasárnap színes magyar filmet játszik. Krebsz, az isten a címe; mulatságos ko­média egy Balaton-parti szépségversenyről. Kállai Fe­renc játssza a műanyag- álom-gyárost, a lelkes giccs- konstruktőrt. Van a filmben szépségverseny, harminc vá­logatott hölggyel, kebel- és csípőkirakattal, díszletmonst­rummal. Rényi Tamás ren­dező sok fellinis kép- és képzettársítással, groteszk álomfigurákkal, színes köddel és sok eredeti humorral dol­gozik. Kállai remek alakítá­sánál két asszisztens segéd­kezik: Garas Dezső és Iglódi István. — Vasárnap délelőtt egy érdekes csehszlovák tör­ténelmi film a matiné mű­sora: A császár parancsára. Az építők mozijában szom­baton és vasárnap a Sziget a szárazföldön című magyar film pereg, Kiss Manyival a főszerepben. — Hétfőn és ked­den A kis babonás című szov­jet filmet játsszák. Gusztáv babonás. Kísérő: <p. k.) Amerre csak jártam a ter­melőszövetkezetekben, a gaz­daságokban, mindenütt a ta­vaszra panaszkodtak. De a határ is, a piacra felhozott áru is a mostoha időjárásról árulkodott. Kevés a zöldség a piacokon, és ami van, az is borsos árú. Végigjártam a kertészeteket, és végezetül a váchartyáni Alkotmánynál összegeztem ta­pasztalataimat. A hideg, esős időjárás mindenütt okozott kárt. Több helyen találkoztam a biztosító szakértőivel, akik a fagykárt mérték fel. Több tízezer forint lesz a térítés összege Váchar- tyánban is, ahol a paprika- és paradi­csomföldeket érte a fagy. A másfél milliós bevételi tervü­ket még így is teljesíthetik a Ők tizennyolcán kaptak legutóbb adó ünnepségén. nevet a Mű velődési Ház ünnepélyes név- (Foto: Gyimesi) váchartyáni kertésze* — ha az időjárás megjavul. — És, ha nem javul az idő? — kérdem Kovács Lászlót, a hartyániak kertészét. — Akkor nem tudom mi lesz. — válaszolja, és hangjá­ban nem a pesszimizmust, de a valóságot, sok éves ta­pasztalatát érzem. Minden sza­vából ez csendült ki, mint ahogy a más gazdaságokban látottakra is tőle kaptam ma­gyarázatot. Ahhoz, hogy eb­ben a nehéz évben is sikere­sen munkálkodjanak a közös kertészetek, Kovács László aranyszabályként a követke­zőket mondotta: — Annak ellenére, hogy a kertészet nagyon sok kézi munkaerőt igényel, nem le­het csak arra alapozni, bát­rabban kell alkalmazni a kis­gépeket a növényápolásban és a gyomirtásban. Meg kell könnyíteni asz- szonyaink munkáját. Ebben az üzemágban túl­nyomórészt ők dolgoznak, megérdemlik a segítséget. Nem hiszem, hogy lehet ná­lunk megszabott norma nél­kül dolgozni — folytatja Ko­vács László —, csakhogy a teljesítmény minőségére sok­kal nagyobb gondot kell for­dítani. Mert eredményeinket az előállított áru minősége emeli, de le is ronthatja. Csak egy néhány szempontot mond­tam el, ám ha ezeket betar­tanánk, már egy kicsit ellen­súlyoznánk az időjárást... Ezek meggondolandó taná­csok, amelyeket gyakorlatban kell megvalósítani. Különösen azt, ami az asszonyokra vonat­kozik. Mert azt tapasztaltam, hogy nagyon nehéz munkát végeznek, mostoha viszonyok között. — csankó — ci kisiparosok is bekapcso­lódnak az árvízkárosultak megsegítésére indított ak­cióba. (papp) Pártélet A területi Il-es számú párt- alapszervezet csütörtöki tag­gyűlésén dr. Kenéz Tibor szá­molt be a nyugdíjasok köré­ben végzett szociológiai fel­mérés eredményeiről. Csányi Mária titkár a pártdemokrácia helyzetéről beszélt. A vezető­ségválasztásoknál érvényesült a demokratikus forma A bi­zalmiak ma már nemcsak bé­lyegeladással foglalkoznak; el­beszélgetnek csoportjuk tag­jaival, meglátogatják a bete­geket. A II-es alapszervezet­nél augusztus 7-én lesz az előkészítő taggyűlés. majd szeptember 17-én megválaszt­ják az új vezetőséget. ★ A volt tizenkilences vörös­katonák kedden délután öt órakor tartják tavaszi össze­jövetelüket a fegyveres erők Mártírok útján levő klubhelyi­ségében. A monstre gyermeknap szenzációi Ma hajnali hat órakor a vá­ros úttörőcsapatai megkezdik az „R 25—100” fedőnevű, or­szágos titkos úttörőfeladat végrehajtását. Ezzel kezdődik a nemzetköti gyermeknap váci programja. Délután öt órakor a Pest megyei úttörő- csapatok vízi egységei a Ha­jós Alfréd úttörőháznál sereg­szemlét tartanak, majd fel­avatják a váci víziúttörők ta­nyahajóját. Este fél kilenckor a Duna Ady Endre sétány előtti szakaszán egy víziszín­padon vízihangverseny lesz. Várhelyi Endre oroszul és an­golul énekel vízi dalokat, Pal- csó Sándor áriákat és olasz dalokat énekel, Andor Éva, az Állami Operaház tagja operet­tekből ad elő. míg Jose Arza- mandia paraguai gitárművész dél-amerikai és spanyol dalo­kat ad elő angolul. Közremű­ködik a Santa Rosa együttes. A műsort Schubert Eva, a Vígszínház művésznője konfe­rálja. A vízi hangversenyt nagyszabású tűzijáték követi. Holnap délelőtt kilenc óra­kor kezdődtek a víziúttörők őr­si vetélkedője a Pokol-szigeti táborban. Délután három óra­kor lesz az úttörő díszünnep­ség, amelyet az úttörőcsapatok bevonulása és az ünnepélyes zászlófelvonás után Kiszel Já­nos, a Hazafias Népfront tag­ja nyit meg, A kisdobosok és úttörőik avatása és fogadalom- tétele után Búzás Istvánná, az. MSZMP városi bizottságának titkára átadja a pártbizottság vörös selyemzászlaját az ez évi győztes úttörőcsapatnak. Az ünnepséglet nagyszabású műsor követi, amelyen fellép Bárdi György, Késmárki Ma­rika, Köti Kati, Lukács Mar­git, Margittai Ági, Keleti László, Hlatki László, Kibédi Ervin, Ruttkai Ottó, Túrán László és együttese, valamint Orosz Adél és Havas Ferenc, az Állami Operaház balett-tán­cosai, a Zrínyi Akadémia fú­vószenekara, az OSC, az Új­pesti Dózsa és a Budapesti Spartacus tornászai, a KISZ- kórus és meg valaki ... A mű­sort Takács Marika és Brach­feld Siegfried konferálja. Este fél kilenctől hajnalig tart a Március 15. téren a sza­badtéri virágból és zárómajá­lis, amelye a Művelődési Köz­pont táncegyüttesének palo­tásával nyitnak meg. Fellép a Túrán és az Apolló együttes. MA: Postás sportnap Vácott A váci posta és az Észak- Pest megyei Fenntartási Üzem dolgozói ma a Vasutas-sportte­lepen tartják meg kispályás labdarúgótornájukat. A szent­endrei, a gödöllői és a váci posta csapatai körmérkőzése­ken döntik el, hogy a területi döntőn ki képviseli a járások színeit. Sor kerül a vendég postá­sok és a helybeli posta idős dolgozóinak humoros mér­kőzésére is. Kézilabda A járási bajnokság állása a har­madik forduló után. Férfiak: 1. Váci Kötött 3 2. Dunák. Spart. 3 3. Verőcei Traktor 3 4. Ácsai TSZSK 3 5. Tahitótfalü 6. Vácrátóti KSK 3-------72:52 3-------63:43 2 — 1 32 :42 1 — 2 57:65 3 ------- 3 48:63 3------- 3 38:93 Nő k 3-------14: 9 2 — 1 18: 4 2 — 1 3:8 1. Vácdukai KSK 3 2. Penci TSZSK 3 3. Felsőgödi TK 3 4. Vácrátóti KSK 3-----------9:6 5. K isném. TSZSK 3 — 1 2 11:15 6. Vácharty. Volán 3-------3 5:2 já rási A nyolcadik forduló Tabdarúgó-bajnok­A ság nyolcadik fordulójának eredményei (zárójelben az ifi­csapatoké) : Szód—Váci HAGY 2:0 (1:1) — Sződliget—Dunakeszi Kinizsi 3:2 (2:4) — Vácrátót—Felsőgöd 1:1 (1:2) — Kisnémedi—Vác- duka 5:1 (3:2) — Vácbottyán— örszentmiklós 1:2 (1:18) — Püspökszilágy—Fóti Vasutas 4:1 (8:0) — Kösd—Püspökhat­van 4:0 (ifi elmaradt) és Penc —Rád 0:1 (3:0). A felnőtteknél az A csoport­ban Sződliget, a B csoport-ban Kisnémedi, a C csoportban Kösd vezet. Atlétika Az úttörőolimpia megyei döntőit Nagykőrösön tartot­ták. A váci általános isko­lák versenyzői a területi dön­tőkből csak két sportágban / lános iskola, jutottak el Nagykőrösre. Labdarúgásban a Hámán Kató általános iskola csapata a harmadik helyen végzett. Atlétikai helyezések: 100 m, 2. Bánhidi Péter 12.5 mp (Hámán); távolugrásban 2. Kántor Sándor 547 cm (Deák­vár) ; négytusa egyéni ösz- szetett: 1. Balogh Ferenc (Há­mán). Leányoknál: 3. Pén­zes Adrien (Hámán); négy­tusa, csapat: 4. Hámán Kató általános iskola; 4x100-as váltó: 4. Hámán Kató álta­PALYABAJNOKSÁG Vasárnap tíz órától a Du­nakeszi Vasutas sporttele­pén rendezik a — rossz idő miatt május 17-én elmaradt — serdülő megyei „A” kate­góriájú pályabajnokságot. A 1 * Mi újság a kertészeknél ? KÖNNYEBB MUNKA = KISGÉPEK

Next

/
Thumbnails
Contents