Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-05 / 103. szám

ftn »teeret K/űvSap 1970. MÁJUS 5., KEDD KÖNYVESPOLC TÖRD AI ZÁDOR: Az elidegenedés mítosza és valósága Az utóbbi évek tudományos (továbbmenve: ismeretterjesz­tő, majd az időszakos sajtó ha­sábjain is megjelenő) vitáiban az elidegenedés Kérdése eióke- lő helyet foglalt el, és ma is tartja ezt a státusát. A téma­kört felölelő tudomány mes­tereinek sok-sok elnézéssel kellett lenniük a különböző, alsóbb szinteken folytatott vi­ták iránt, mert az elidegene- j désfogalmat felkapva, dialek­tikus összefüggéseiből kiragad­va, olykor vulgarizált értel­mezésben, egyes gazdasági­társadalmi problémák keretei­be igazolólag belegyömöszölve használtuk-értelmeztük, vagy j használták-értelmezték mások ' — olykor csak a vita kedvéért. '• Időszerű vállalkozás volt hát a Kossuth Könyvkiadó részé- \ ről Tordai Zádor: Az elidege­nedés mítosza és valósága cí­mű magas igényű és magas színvonalú munkájának meg­jelentetése. A szerző nem vállalkozik többre — de kevesebbre sem — mint hogy az eddigi tudo­mányos vizsgálatok eredmé­nyeire építve megkísérli fel­vázolni egy olyan hipotézis körvonalait, amely a további tudományos munka számára alapul szolgálhat, s ezzel kö­zelebb hozza a témakörben a tudományos megoldást. Az el­idegenedésről folyó viták ke­vés kivétellel lezáratlanul ér­tek véget, és nem vezettek az elidegenedés marxista elméle­tének átfogó kidolgozásához. A kötetben felvázolt hipotézis „lehetséges igazságértékét ter­mészetesen nem szabad túlbe­csülni — írja Tordai Zádor —, és tisztában kell lennünk az­zal, hogy ez a kísérlet az el­idegenedésre vonatkozó elmé­let kidolgozásának csak egyik lehetséges iránya”. A kiadói előszó is aláhúzza ezt: a szer­ző álláspontjának közreadásá­val a további termékeny vita elősegítése, az elidegenedés kérdésének tisztázásához való hozzájárulás a cél. Az elidegenedésre vonatko­zó nagy terjedelmű irodalom­ból a lehetséges megközelítési módokból, illetve módok kö­zül kettőt emel ki a szerző a kötet bevezetőjében: a) Az elidegenedés az embe­ri lényeg szintjén és ahhoz vi­szonyítva jelenik meg; b) Az elidegenedés az ob­jektum-szubjektum viszony sajátos alakulása. Elveti azt az értelmezési mó­dot. amely szerint az elidege­nedés egyenlő az egyén bizo­nyos pszichológiai vagy tudati állapotával, illetve a világgal szembeni magatartásával. To­vábbá: ha az elidegenedés vizsgálatának alapjául az „emberi lényeget” tesszük meg, ez egyrészt azt jelenthe­ti, hogy az elidegenedés a lé­nyegen belül mutatkozik meg, másrészt jelentheti azt, hogy összeütközés áll fenn a lényeg és a lét között. A lényegen be­lüli elidegenedésrőf pedig nem beszélhetünk. Problematikusnak ítéli meg a szerző a lét és a lényeg kö­zötti szakadás feltételezéséi alapuló értelmezést is. „Ilyen konfliktus feltételezésének . .. csak történelmileg volna értel­me — írja —, mert különben vagy a lét, vagy pedig a lényeg feloldódnék a másikban, s így nem reális, hanem képzeletbe­li kategóriát kapnánk eredmé­nyül. Továbbmenve megjegy­zi : . az „emberi lényeg” fo­galma lehet ugyan az elidege­nedéssel kapcsolatos magatar­tás, valamint az abból fakadó értelmezés kiinduló pontja, de nem elégséges alapja az elide­genedés tudományos elemzésé­nek.” Tordai Zádor könyvének tel­jes és kimerítő áttekintése nem lehet feladatunk, nem is férne bele e rövid recenzió ke­reteibe. Csupán fel szeretnénk hívni az érdeklődők figyelmét a kitűnő munkára, a mq vi­tathatatlan értékeire. Ezek sorába tartozik elsősorban Marx elidegenedésre vonat­kozó megállapításainak sum- mázata és aktualitásuk meg­ítélése. Az objektum—szubjektum viszony — mint az elidegene­dés vizsgálatához alapul vá­lasztott viszony — központja az emberi cselekedet; ennek elemzésével kezdi tárgyalását a szerző, majd a cselekedet meghatározott voltát, egyben meghatározott jellegét, hatá­sát magában foglaló, sajátos determináltság meghatározásá­val összefüggésben rögzíti ész­revételeit a társadalmi deter­minizmussal kapcsolatban. Ez­után a szubjektum—objektum viszony „megfordulása”, tár­gyalásának témája, ezt köve­tően felvázolja az elidegenedés történetének első korszakit, konkrét jelenségeit, a „klasszi­kus” kapitalizmusban, és új formáinak alapjait a mo­dern kapitalizmus viszonyai Jsüzöt.t ..... ... Az elidegenedés és a szocia­lizmus kapcsolatát, az elidege­nedés felszámolását tárgyaló fejezet kiemelkedő része a munkának. Az elidegenedés megszüntetését — az eddigi ismeretek alapján — össze­tett, bonyolult és az átalakulá­sok egész sorát igénylő folya­matnak ítéli meg a szerző. A szocializmusbeli elidegenedés sajátosságait a következőkben foglaltja össze: „1. Már nem függ össze a kizsákmányolással, és így lényegileg más, mint a koráb­bi korszafebeli elidegenedés. 2. Csökkenő tendenciájú, és ez a tendencia a megszűnés felé halad; lényegében tehát az elidegenedés felszámolásának folyamatával van dolgunk. 3. Ez a folyamat nem speciális, különválasztható társadalmi probléma és feladat, hanem a konkrét problémák és felada­tok egyik aspektusa csupán. 4. Az elidegenedés maga nyűjtja s képezi az elidegenedés elleni küzdelem eszközeit, felszámo­lása ezért reflexív átalakítási folyamat, amely állandóan kettős arculatot mutat. 5. Az elidegenedés csökkenése a különböző szférákban eltérő ritmusban jelentkezik, és en­nek megfelelően az átélt for­mák is intenzitásuk és jelen­tőségük, valamint tartalmuk tekintetében folyamatos vál­tozáson mennek keresztül.” A kötet zárófejezete az el­idegenedés felszámolásával kapcsolatos konkrét jelensége­ket, folyamatokat elemzi, meg­állapítván : az elidegenedés felszámolása nem egy elveszett harmónia visszaállítását, ha­nem új, és egészen más jellegű harmónia megteremtését je­lenti. Ez pedig nem valósulhat meg spontán módon, hanem tudatos és célirányos tevé­kenységre, átformálásra van szükség. Dr. D. F. Biztos léptű örökösök Pályaválasztás. Az életben sok esetben évek múlva de­rül ki, hogy a nyolcadik osz­tályt elvégző diák helyesen döntött-e a ballagás utáni évek feladatainak megjelölé­séről. Dr. Tamasi Józsefné, a ceg­lédi Hámán Kató Általános Iskola VIII/A. osztályának vezetője ismeri osztályát, hi­szen ötödikes koruk óta veze­ti a diákokat, nagy részt vál­lalt abban a munkában, amely a pedagógust terheli a végzős diákok előrelátóan he­lyes pályaválasztásában. — Hetedikesek voltak a gyerekek, amikor elkezdtük mérlegelni, melyik diák hová megy a nyolcadik után, s ez a munka azóta is tart. A csa­ládlátogatás, az életkörülmé­nyek megismerése után köny- nyebb tanácsot adni: 28 diák szüleivel beszélgettem a fiata­lok további sorsáról. Osztá­lyom vegyes, nemcsak nemük szerint, de tanulásban, jó vagy rossz tanulmányi ered­ményben is, így egy-egy ta­nulóval sokáig vitáztam a jövőt illetően. E munkában segítséget kaptunk vállalatok­tól. intézményektől, s a diá­kok általában már ismerik továbbtanulási vagy munka­helyüket. > © LU 1 IS) FELV ESZÜNK cn V|JJ kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat CL (16. évet betöltött fiúkat is) LU ács, asztalos, könnyűgépkezelő szak­munkásokat, l^bikosokat, villanyszerelő. LLI CD tetőfedő, festő, épület- és diszműbádogos, viz-fűtésszerelő, parkettás, lakatos szök­és betanított munkásokat, rakodókat, gépkocsi- és dömpervezetőket, < autószerelőket, éjjeliőröket ‘Z • z Jelentkezni lehet a o w „Prosperitás" Ktsz munkaügyi osztályán. < Bp. IX., Viola u. 45. sz. alatt A Pécsi Balett új műsora A pécsi Nemzeti Színház bemutatta a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Pécsi Balett új műsorát. A koreográ­fiát tervezte és rendezte Eok Imre. Képünkön: Jelenet Szoko- lay Sándor „Extázis”-ából. „Tiszta, rendes osztály” — lóg egy kis tábla az ajtón, s az idegen, az öregdiák láttán azonnal elcsendesedik a te­rem. A végzősök fölényével, s mégis: kis szorongással adnak választ a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre. néhány perc múlva már egymás sza­vába vágva, kamaszos hévvel felelnek. Fiilöp Ildikó évek múlva katedrán szeretné átadni majd a gimnáziumban és a főisko­lán tanult ismereteket a maj­dani tanulóknak: tanár sze­retne lenni. — Már hatodikos korom óta szeretném valóra váltani ál­maimat: tanítani. Tudom, ne­héz, ismerem tanáraim mun­káját, mégis hivatásból ten­ném, velem nem volt problé­ma a beszélgetések során. Annál inkább volt Balázs Lászlóval, aki mondván: „Ko­csisnak nem kell iskola!” — elhatározta, nem tanul to­vább. Talán a szomszédban dolgozó, jól .kereső ismerőst irigyelte meg, s vé'gülis szülei hosszas rábeszélése kellett ah­hoz, hogy megállapodjon a szobafestő-mázoló szakmá­nál. Szelik Erzsiké évek óta kis­dobosvezető, s ez a tevékeny­sége is hozzájárult elhatáro­zásához: óvónő lesz. — Rokon szakma a pedagó­guséval, nemcsak a kevés anyagiakban, de a hivatástu­dat itt is számít. Van óvónő ismerősöm, ismerem a mun­káját, nehéz, de mit tegyek, ha annyira szeretem a kicsinye­két?! Juhász Ferenc és Lengyel István előrelátó volt anyagi szempontból is: Feri a hír­adásipart, Pista villamos szak­mát választott. Fónad József és Robi Olga talán az osztály két leggyen­gébb tanulója. Négy jótanuló társa patronálja Olgát, órák előtti leckeátnézéssel, Jóska viszont végleg lemondott a továbbtanulásról, pedig a se­gédmunkásnak nem könnyű az élete, dehát az otthoni körül­ményeken még az odaadó is­kolavezetőség sem tud segíte­ni. Fónad Jóskán és szülein múlik a végső döntés, hiszen a most kihagyott, tanulásnél­küli éveket később nehéz lesz bepótolnia az egyébként ér­telmes fiúnak. Szokolai Dezső osztályélső: „A vasútgépipar állandóan fejlődik, s e szempont mellett az is hozzájárult döntésemhez, hogy édesapám is vasutas. Ta­lán, mire elvégzem a felsőfo­kú technikumot, nálunk is ja­pánmintájú, egysínpályás vo­natokon közlekedünk.” A lányok mindig szeretnek varrogatni. Anyukájuk szok­nyája mellet kedvelte meg a varrást Varga Mária és Juhász Etelka, s a gyermekkori kedvtelésből leendő életpályá­juk lett a szabás-varrás: mind­ketten a Május 1. Ruhagyár városbeli egységében sajátítják majd el e szakma csínját- bínját, ők az osztály legügye­sebb kézimunkázói. — Nem ismertem a konzerv­ipar munkáját — mondja Ja­kab Ilona —, s egyszer kijött hozzánk a Nagykőrösi Kon­zervgyárból egy előadó, beszélt a konzervgyártás jövőjéről, így választottam az élelmiszer­ipari szakiskolát. © Ahány diák — annyi elkép­zelés, annyi terv a jövőt il­letően. S a megfelelő előké- készítés itt igazolja dr. Tamasi Józsefné munkáját: bizonyta­lanság nélkül készülnek a fia­talok életútjuk kialakítására. Azt hiszem, ebben az osztály­ban kevés melléfogás lesz, s így a szülői tanácsadás, a pe­dagógusi segítség meghozza az eredípécxít. .a..mai,, tervek valóra válnak a holnapban, s Ady igaza érvényesül a diákok terveiben: „Vagytok a Ma, vagytok a Holnap!" Bésze Imre GORKIJ: LENINR ÖL 14. Lenin, lenyűgözően erős akaratú em­ber lévén, a legnagyobb mértékben rendelkezett azokkal a tulajdonságok­kal, melyek a forradalmi értelmiség legjobbjait jellemzik: az önmérséklet­tel, mely gyakran az önsanyargatásig, az öncsonkításig, a rahmetovi túlzáso­kig (Rahmetov—Csernisevszikij Mit te­gyünk? című regényének forradalmár hőse), a művészet tagadásáig fokozó­dott. Leonyid Andrejev egyik hősének logikájáig: „Az emberek rosszul élnek, tehát ne­kem is rosszul kell élnem.” A súlyos, éhínséges 1919-es évben Lenin resteilte megenni azokat az élel­miszereket, amelyeket vidékről kapott elv társaktól, katonáktól, parasztoktól. Amikor a küldeményeket felvitték si­vár lakására, zavartan ráncolta homlo­kát, és sietve szétosztotta a lisztet, cuk­rot, vajat a hiányos táplálkozástól le­gyengült vagy beteg elvtársak között. Egyszer meghívott ebédre. — Füstölt hallal fogom megkínálni — mondta. — Asztrahanyból küldték. — És szókratészi homlokát'ráncolva, met­sző pillaotfsú szemével oldalt sandítva hozzátette: — Ideküldik, mint egy föl­desúrnak! Hogy-lehetne erről leszoktat­ni őket? Ha visszautasítom, ha nem fo­gadom el, megsértődnek. Pedig körös­körül mindenki éhezik. Nem voltak szenvedélyei, a szeszes italtól, dohányzástól idegenkedett, reg­geltől estig bonyolult, nehéz munka foglalta le, képtelen volt gondoskodni önmagáról, de éberen figyelte elvtársai életét. Dolgozószobájában ül az asztal­nál, sebesen ír, és tollát fel sem emelve a papírról, így szól: — Üdvözlőim, hogy van? Mindjárt be­fejezem. Egy vidéki el vtársról van szó, elkeseredett, úgy látszik elfáradt. Lel­ket kell öntenem belé. A hangulat na­gyon fontos! Egyszer Moszkvában, amikor nála jártam, megkérdezte: — Ebédelt? — Igen. — Nem lódít? — Tanúim vannak rá, a Kreml étke­zőjében ebédeltem. — Azt hallom, ott pocsékul főznek. — Nem pocsékul, de főzhetnének jobban is. Nyomban részletesen kifaggatott, mi a rossz, és hogy lehetne jobban. Zsörtölődött: — Hogy lehet, hogy nem tudnak egy ügyes szakácsot találni? Az emberek a szó szoros értelmében az ájulásig dol­goznak, ízletesen kellene főzni nekik, hogy többet egyenek. Tudom, kevés az élelmiszer és rossz is, de ügyes szakács kell. — És idézte egy tudós fejtegeté­sét, hogy az ételek ízletes elkészítése mennyire befolyásolja tápértéküket és az emésztést. Megérdeklődtem: — Hogyan jut rá ideje, hogy még ilyesmiken is gondolkodjék? Ö is megkérdezte: — Az ésszerű táplálkozásról? S hanglejtésével adta értésemre, hogy kérdésem nem helyénvaló. Régi ismerősöm, az ugyancsak szor- movói. érzékeny lelkű Szkorodohov pa­naszolta, milyen terhes számára a munka a Csekánál. Azt feleltem neki: — 'Én is úgy vélem, hogy ez nem ma­gának való munka, nem illik a termé­szetéhez. Szomorúan helyeselt: — Egyáltalán nem illik a természe­temhez. — Majd elgondolkozott, és így szólt: — De ha eszembe jut, hogy hi­szen Leninnek is bizonyára gyakran „meg kell keményítenie a szívét”, ak­kor szégyenkezem a gyengeségem mi­att. Ismertem és ismerek jó néhány mun­kást, akiknek összeszorítobt foggal kel­lett és kell , .megkeményí teniük szívü­ket”, erőt venniük természetadta „tár­sadalmi idealizmusukon”, annak az ügynek győzelméért, amelyet szolgál­nak. Vajon magának Leninnek is „meg kellett keményítenie a szívét?” ö sokkal kevesebbet törődött önma­gával ahhoz, hogy magáról beszéljen másokkal; lelkének titkos viharairól úgy tudott hallgatni, mint senki más. Egyszer azonban Gorkiban, gyermeke­ket cirógatva, így szólt: — Lám, ezeknek már jobb életük lesz, mint nekünk! Abból, amit mi át­éltünk, ők sóikat nem fognak végig­szenvedni. Az ő életük nem lesz ilyen kegyetlen. És a távolba nézett, a dombókra, ahová makacsul befészkelte magát egy falu, és elgondolkozva hozzátette: — Mégsem irigylem őket. A mi nem­zedékünknek sikerült teljesítenie egy páratlan történelmi jelentőségű felada­tot. Életünk kegyetlenségét, melyre a körülmények kényszerítettek, meg fog­ják érteni, és meg fogják bocsátani. Mindent meg fognak érteni, mindent! Vigyázva cirógatta a gyermekeket, különösen könnyed és féltő mozdula­tokkal. Felkerestem egyszer, és látom: a Há­ború és béke egyik kötete fekszik asz­talán. — Igen, Tolsztoj! Kedvem támadt, hogy elolvassam a vadászjelenetet, de hirtelent eszembe jutott, hogy írnom kell egy elvtársnak. Így az olvasásra nem jut időm. Csak ma éjjel olvastam el a maga füzetét Tolsztojról. Mosolyogva, hunyorogva, élvezettel nyújtózkodott karosszékében, és hal­kabban, szaporán folytatta: — Micsoda sziklatömb, ugye? Micso­da óriás! Ez aztán a művész, bará­tom ... És tudja, mi még a csodálatos? Hogy ez előtt a gróf előtt nem volt igazi paraszt az irodalomban. Majd rámhunyorított és azt kérdezte; — Kit lehet Európában őmellé állí­tani?- És maga felelt rá: — Senkit. És kezét dörzsölve, elégedetten feiner vetett. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents