Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
% 1970. MÁJUS 24., VASÁRNAP “"kMMiw 9 Két évtizedes jubileum A kultúra csendes ha jlékai MUNKÁS (Miklósovits László rajza) PILLE GYÖRGY: Én elhamvasztatom magam! 1/ ésőn érkeztem. A halottak **■ országából már kifelé szállingóztak az élők, ideillő arccal, {piros, duzzadt szemhéjjal. — Százötvenegyes parcella. Nagy temetés volt — mondta az eligazító. Az elismerésből nekem is jutott. Végiggyalogoltam a széles ápolt úton, közben egy-két rokonnal találkoztam. Fejünket lehajtva, hangtalanul, mogorván bólogattunk egymásra. Nézésünkben volt: „igen nagy veszteség ez nekünk, sőt fájdalom, jaj, jaj!” Aranka néni — aki „Igen nagy veszteség nekünk, sőt fájdalom, jaj, jaj” — az Angol- kisasszonyok főnöknője volt a rend felosztásáig. Utána „beilleszkedett”. Tizenöt évig vezette az Ostyaellátó Vállalatot. Ök szortírozták, osztották az áldozóostyákat, a templomok igényei szerint. Mert, ugye, vannak peremkerületek, és van Bazilika. Szép, felelősségteljes munka, hozzáértést kíván: fizetés kétezer forint körül, de megérdemelte. Nem? Nos, ez az Aranka néni nincs többé. Ő — aki mindkét érában a legtöbbre vitte a családból — már halott. „Szép temetés volt!” Már messziről látom, a I51-es körül rengetegen álldogálnak. Apámék egy sír előtt ülnek talpig feketében. Elég csak rájuk pillantani, és rajtam is erőt vesz a gyász. Megállók közvetlenül mellettük, szomorú kis fejbiccentéssel összekulcsolom kezem. A nedves föld, a krizantémok illata gyengén tereli gondolataimat. Sajnálom ... szegény. Mikor általánosba jártam, angolra tanított. Vékony orrán szüntelenül remegett aranykeretes csiptetője. Húgom oldalba lök. — Te marha, nem ez a sírja! — suttogja pukkadozva. Ránézek az előttem óriásodó fejfára. Nem is fejfa ez, emlékmű! A csiszolt fehér márványtömb jobb oldalába süllyesztett aranykeretes, barnuló fényképről kackiás bajuszú férfi nézi meredten tévedésemet. Alatta felirat: Mindnyájunknak hiányzol. Gróf Whau- riel Dezső. Ez tényleg nem lehet Aranka néni. Tévedtem. Zavaromban még egyszer odaköszönök szüleimnek. Apámnak új fekete ruhája van. Anyám a régi lila rózsásat festette be, és ahol valahol rózsák virítottak, ott mélyebben gyászol. Mentegetőzöm ... szükségtelen. Apám szája megrándul: „te még innen is elkésel!” A z új sírhoz — a frissen A hantolt igazihoz — megint odaállojc- Szomorú kis fejbiccentés, ismét összeteszem a kezem,.,. Szóval angolra tanított. Eszembe jut az órák előtti és utáni bemagolt ima. És mennyi kék fedelű, karácsonyi ajándéknak szánt Tóth Tiha- mér-könyv. „A tiszta férfiú- ság”. „Hogyan táborozik egy farkaskölyök?” „Táborban is az Isten”. És én mind elolvastam! Szegény Aranka néni! Nincs mire emlékeznem tovább! Mereven nézem a zöld koszorúhalmazból kilógó fecs- kefarkú szalagok aranybetűs feliratait: „Arankának testvérei...” „Máter Tollernek hálás tanítványai...” Az egyik mahóniacsokor lecsúszott a kegyeletdomb tetejéről, precízen elkészített drótváza belesüly- lyedt a puha földbe. Mindenütt virágok, vidám illatok. Valakitől azt hallottam, hogy itt nagyon humuszos a talaj. Aranka néni sovány volt! Szegény virágok. Körülnézek. Fekete ruhás nők, egyedül és kis csoportokban. Minden fekete, némelyiknek még a szemüvege is. Kövérek, soványak, csúnyák. Tudom, nem illik ilyet mondani, de nagyon csúnyák. Egyik-másik talán apácának szép lehetett. Szegény Aranka néni. Apám’ karon ragad. Bemutatni visz. Egy furnérvékony, sokat szenvedett hölgy elé vezet. — A fiam, Aranka unokaöccse — mondja alázatosán, majdnem suttogva. — G, a Tamáska — simogatja szelíden fejem —, egy kész ember! — Mikor én láttam, ilyen pici volt! — Kezével húsz centit mutat, megszégyenítve a horgászokat. — Hogy megy a gimnázium? — Úristen! Huszonhat éves vagyok, és Károly ... Apám késésemért menteget. — Vidéken dolgozik, és ez az átkozott közlekedés ... Kedvem lenne megmondani: stoppal jöttem, csak húsz percet kellett várni teherautóra, ami szívességből felhozott. De ez nagy szégyen lenne családunkra, mi vettük a legszebb koszorút. És mit szólna hozzá a Méterek Mátere!? Apám magyaráz: ez ez, ez az... csupa nagy embert ismert, Máter Annákat, Iréneket, Johannákat. Szomorú nagybátyáim egyike — Dénes bácsi — a sírásókat szidja, akik kétszer kérték a borravalót. „Jaj, de szép temetés volt!" Végre megint egy szertartás nélküli pillanat. Y ?lem egy vonalban, katonái sorban ötven mészkőangyal támaszkodik a hónuk alá rendelt keresztekre. Mindegyik apácát saját halottjának tekinti a rend — suttogja mögöttem valaki. — Külön sírkövet is kapnak! Nem megható? — oktatnak tovább. Egyáltalán nem megható. ronda! Olyan, mint egy mennyországi esztrádműsor a Kulich Gyula téri színpadon. Lassan elindul nyájunk a kijárat felé. A gyászmisén majd találkozunk. — A gyászmisén majd találkozunk. — A gyászmisén majd találkozunk. — Este hétkor. — Este hétkor. — Este hétkor. — Este hétkor. Te nagy Isten! Miért kell Aranka néniért még egy gyászmise is. Mindegy, én ehhez nem értek. Én bajom, én bajom, én bajom, én bajom. A szentségit, miért kell egy temetésnek szépnek lenni! Kinek jó ez? Dénes bácsi legalább a sírásókat szidja. Lehet, hogy nem is olyan szép temetés? „De szép temetés volt!” Búcsúzkodunk. Szomorúan, még egyszer megcsókol mindenki mindenkit. Most már biztos: én elhamvasztatom magam. Ennyi ember egy rakáson... Az oszlopos kijáratnál, a „Feltámadunk” felirat alatt áll a pap. Magas, testes, „még mindig szép ember”. Neki köszönik meg a szentbeszédet. — Ez Celler tisztelendő úr, a gyóntatójuk — hallom megint apám hangját. A fekete nők megélénkül- nek. Egymás után, esetlen pukkedlikkal csókolnak kezet a rengő arcú férfinak, aki időnként lágyan behúzza kezét, de az apácák utánakapnak. Villamoson megyünk, egyenesen a misére! — határoz apám. A főtisztelendőnek átnyújtanak kétszáz forint tiszteletdíjat. Mi megkönnyebbülve szál- lunk villamosra. A kalauz csönget. Induljunk már!!!!!! Dénes bácsi szidja a sírásókat ... És mindenki a sírásókat szidja. November Ne higgyetek a fénynek, a langyos déli szélnek ne higgyetek ti fák! Aludjatok el halkan a párálló avarban félignyílt ibolyák. Rügyek csak vissza! vissza! az ég akármily tiszta most játszik álnokul. Hiába zöld a pázsit, már a november jár itt s mire bealkonyul — köd gyűjt vámot a tájról s o tétovázó fákról mint szédült vak, szeszély — leszaggat minden éket, és szétdúl minden szépet a novemberi éj. Érdemes a gyermek szemével láttatni az életet, mert a gyerek érzékeny és őszinte, olyan, mint mi felnőttek, csak ez nekünk nem áll jól. Az öregember második gyermekkorát éli, tehát ő is érzékeny és őszinte, másképp tiszta és nyílt, mint a gyerek, de hajlandó elmondani olyanokat, amit mi felnőttek elhallgatunk. E kettős érzékenység és őszinteség mondat véleményt a filmben az embertelen, mocskos, bűnös eseményről: a háborúról, a megbélyegzésről, a kitaszítottságról. A naiv tisztaság és nyíltság a zsidókérdést szembesíti — egyszerűen, könnyedén, felszínesen. Az érzékenység és őszinteség egyetlen magyarázatot talál az embertelenségre: a megbélyegzés, a kitaszítottság érthetetlen, értelmetlen, magyarázhatatlan, ostoba és talányos. Igen, ez bonyolult optikákon át is így van. Az eredmény helyes, az egyszerűsítés és az okkeresés hiánya azonban rontja a film gondolati hatásosságát. Csökken a hatás azáltal is, hogy az alkotók szinte kizárólag az érzelemre appelálnak — pedig az érzelem értelem nélkül nem erő. Sajnos, a film készítői nein tudták mindig elkerülni a szentimenta- lizmusba, giccsbe hajló ábrázolásmódot. A nemes cél és tartalom csalinem lehetőséggé zsugorodott, a motiválás köny- nyedsége helyenként könnyűségbe csapott át. „Claude Berri filmje felhívás az emberi igazságérzethez, a szív és az értelem jobbik feléhez” — írta a L’Humanité kritikusa. A néző hasznos, igaz érzésekkel távozik a moziból : gazdagodik. És a két órában szórakozik is, elániul a jól irányított gyermekszínész, Alain Cohen kedves játékán és megcsodálja a francia színjátszás nagy öregjének, Michel Simon-nak sajátos alakítását. (fóti) Csortos- és Karinthy* síremlék, Biaha-emléktábla A főváros újabb művészi síremlékeket állíttat elhunyt nagynevű íróknak, színművészeknek. Csortos Gyula halálá- ; nak 25. évfordulójára — [augusztus 1-re — Mikus Sán- dór Kossuth-díjas szobrászmű- í vészünk készít síremléket, | Karinthy Frigyes író síremlé- ! kének előkészítésére Borsos •Miklós szobrászművész kapott : megbízást. A főváros különbö- jző pontjain újabb emléktábláikat helyeznek el A nemzet i csalogányának, Blaha Lujzá- \ nak lakóházát is emléktáblával i jelölik meg, amelyet születésé- inek 120. évfordulója alkalmá- : ból — szeptember 8-án — i avatnak fel. W////////////A ! VARSÓ Aü Opti gazdája | végleg „elvitorlázott“ i 53 éves korában meghalt : Leonid Teliga lengyel író és [riporter, aki világhírnevét an- nak köszönheti, hogy 1967. január 25. és 1969. április 16. kö- izött, Opti nevű vitoriáshajóján j körülhajózita a Földet. W//ÄV//////////. Akaii évezredek Üjabb idegenforgalmi látványossággal gazdagodik az idei szezonban a Balaton partja. A veszprémi Bakonyi Múzeum munkatársai Balatonakali közelében csaknem kétezer éves római települést tártak fel. Előkerültek olyan leletek is, amelyek azt tanúsítják, hogy a rómaiak már egy előzőleg kialakult települést vettek birtokukba. Feltárták a rómaikori templom alapfaiait, melyre később templomot építettek. FERENCZY HANNA: FRANCIA FILM Az öregember és a gyerek tárosok megváltozott feladatkörét. Jó érzés tudni, hogy a könyvtárosok egyre gyarapodó és egyre értőbb seregében ott állnak még a könyvtári munka elindítói is. Farkas István bagi könyvtáros huszonnégy esztendeje kezdte, Barna Eleonóra, a nagykátai járási, Mészáros János, a mo- nori járási könyvtár vezetője huszonkét éve, Freitag Magda, a nagykőrösi városi és György Pál József, a budai járási könyvtár vezetője huszonegy esztendeje neveli olvasóit a könyv szeretetére. És kerek húsz esztendeje tiszteletdíjas könyvtáros a tápiógyörgyei Lenkei Elvira pedagógus csakúgy, mint a szigetszentmártoni Papp Jánosné pedagógus. Könyvtárosnak lenni több mint munkát végezni a kapott fizetésért. Könyvtárosnak lenni — hivatás. Látszólag közhelynek tűnhet ez a megállapítás, az élet azonban ezt igazolja A megye négy- százkilencvenegy könyvtári dolgozója közöl négyszázhatan mindössze havi három-négyszáz forint tiszteletdíjért végzik munkájukat, nevelik a könyv szeretetére, a betű igézetére a falusi embereket. És ez a tiszteletdíj is csak egykét éve ennyi: korábban mindössze százötven-kétszáz forint jutott a számukra. Ha szóvá is tették ezt, nem elsősorban a pénzért tették, inkább a könyvtárosi munka rangjának megbecsülése érdekében. A kultúra könyv nélkül ma már elképzelhetetlen. S ha ez így igaz — márpedig az —, akkor minden tisztelet és megbecsülés megilleti azokat, akik könyvforgatókká, olvasókká és ezáltal műveltebbekké, kultúráltabbakká nevelik az embereket. Köszönet fáradhatatlan és áldozatos munkátvfnftt ........................ .j™, Pr ukner Pál gítsék a vándorkönyvtárak reláilítását. Ezzel szinte egy időben egy másik akció is elkezdődött, a „minden család egy könyvet” mozgalom. És esztendővel később már tizennyolc vándorkönyvtár állt útra készen. Az egyik korabeli lap így tudósított erről: „Móricz Zsigmond írta, hogy a mai embernek már éppen annyira szüksége van a könyvre, mint a lélegzésre. Éjszakai fény lámpa, kultúra könyv nélkül valóban el nem képzelhető, éppen ezért a szabadművelődés hivatalos szerveinek nincs nagyobb gondjuk, mint hogy minden faluban minél több könyvtár álljon az olvasók rendelkezésére. Pest vármegye valamennyi járásában útjára indul egy könyvtárláda, benne polc, ajtaja nyitható, s minden ládában kétszáz könyv van és kölcsönzőnapló.. És a tizennyolc láda útjára indult, hogy a könyv szeretetére, a betű igézetére neveljék azokat, akiknek addig leginkább csak a biblia fs a kalendárium jelentette az olvasnivalót... A nagy változás húsz esztendeje következett be, a körzeti könyvtárak megalakulá- ^ sával. Ezzel egyidőben kezdtetek hozzá a megyében a köz- e ponti könyvállomány gyűj- e téséhez is, azzal a céllal, hogy e a jövőben azokat az igényeket e is kielégíthessék, amelyek e teljesítésére a vándorkönyv- e tárak már nem képesek. | És most hadd idézzek há- í rom, húsz esztendővel ez- e előtti számadatot. A körzeti ^ könyvtárakban ezer, az ala- e kuló központban kétezer e könyv gyűlt össze, s a megye e könyvtáraiban összesen ti- e zenötezer könyv volt talál- \ ható. Ma már mosolyogni e való számok ezek, de ákkor, $ húsz esztendővel ezelőtt, óriá- $si éTSmepésrt jelentettek — $ egy alapvető változás kezde- $ tét. § $ Mit tettünk? Meddig ju- § tottunk két évtized alatt? ^ Megint csak számokat kell ^ idéznem, sokat mondó — a | változást mérhetővé tevő — J adatokat. Ma a megye há- \ romszáznyolc tanácsi könyv- ! tárában, kölcsönzőjében több, ! mint egymillió kötet könyv \ között válogathat a száztizen- \ ötezer beiratkozott olvasó. S j hogy élnek a lehetőséggel, bi- S zonyítja az a tény, hogy tavaly több, mint hárommillió [kötetet kölcsönöztek. I S mindezek csak a tanácsi | könyvtárak adatai, j Tíz esztendeje megkezdődött j a szakszervezeti könyvtár- \ hálózat kialakítása is. S hogy [ nem eredménytelenül, arról i megint csak a számok tanús- : kodnak. A megye száznyolc- : vannyolc szakszervezeti ; könyvtárában, könyvkölcsönzőjében ma már harmincháromezer olvasót tartanak számon, akik több mint félmillió kötet könyv közül választhatják ki a nekik leginkább tetsző szépirodalmi, ismeretterjesztő vagy éppen szakmai műveket. A megye könyvtári összképe beszédesen bizonyítja a megtett út nagyságát, értékét. Százötvenezer ember rendszeres látogatója, illetve olvasója a könyvtárnak. Több mint másfél millió kötet áll rendelkezésükre. Tavaly kétmilliónyolcszázezer forintért vásároltak új könyveket, így bővítve tovább a választékot. S hogy a tanyák elszigetelten élő népéhez is eljusson a könyv, a kultúra, öt művelődési autó járja ma már a megye országútjait: könyveket kölcsönöz, filmeket vetít, előadókat visz. Igen, a könyvtárak munkája ma már lényegesen több mint egyszerűen csak könyvkölcsönzés. Ízlésformálás, tájékoztatás és útbaigazítás, eleven kapcsolatok létesítése írók és olvasóik között, egy-egy könyvhöz, vagy szerzőhöz kötődő kiállítások rendezése, egy-egy műhöz kapcsolódó ankétok szervezése és sorolhatnám még hosszan a könyv[ Holnap reggel a Hotel 'Ifjúságban találkoznak a meggye tanácsi és szakszervezeti j könyvtárosai. Jubileumi talál- jkozó lesz ez: húsz esztendeje j alakultak a tanácsi, évtizede \pedig a szakszervezeti könyv- \ tárak. [ Két évtized. Ennyi idő alatt i válik felnőtté az ember. És [ ennyi idő alatt, szinte a sem- [ miből alakult ki a megye ma [már jól működő, minden köz- [ ségben gyökeret eresztő ! könyvtárhálózata. i [ Hogyan kezdődött? A fel- : szabadulás előtt a megyé- [ nek nem volt szervezeti \ könyvtárhálózata. Csupán né- [ hány falusi egylet, olvasó- jkör, kaszinó rendelkezett ki- [ sebb, néhány száz kötetet [kitevő könyvtárral. A háború [alatt azonban ezek többsége [is elpusztult. > Élőről kellett kezdeni a j könyvtárépítést is, mint any- >nyi sok minden mást. És ne- Skünk volt erőnk újrakezdeni. > Pest-Pilis-Solt-Kiskun vár- ; megye alispánja már esz- jtendővel a felszabadulás után ! felszólította a megye politi- ! kai pártjait, ipari üzemeit, Shogy pénzzel és könyvvel se-
