Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-07 / 80. szám

megyei xMiriat» 1970. APRIMS 7., KEDD Három gól a góltalannál A negyedik fordulóban váltakozó si­kerrel szere­peltek csapa­taink. Az ott­hon játszó Cegléd győzött, a Kossuth KFSE pedig döntetlennel vég­zett. A fővárosban pályára lé­pő Vecsés három gólt kapott újonctársától, az ugyancsak most felkerült Középítőktől, amelynek hálóját eddig még egy csapat sem tudta bevenni. Középítők—Vecsés 3:0 (2:0). Népliget, 1200 néző. V: Nagy E. V. V1ZÉP: Bogár (Virág) — László, Kalász, Sztanev, Kal­már, Fekete, Ludaics (Szűcs A.), Krausz, Schubert, Mako- vecz, Kiss. i. perc: Jobb oldali hazai tá­madás futott végiig a pályán, a vecsési védők nem tudtak be­avatkozni. 1:0. 5. perc: Huszáros ellentáma­dás során Kiss tíz méterről a léc fölé bombázott. 28. perc: Üjabb gólt hozottá Középítők fölénye. Takács Az első három mérkőzésen céltalan maradt a Középítők hálója. A negyediken is így maradt, bár ennél az akciónál a vecsési Schubert majdnem megtörte a jeget, de távoli bombáját Platthy bravúrral tolta a léc fölé. Így elmaradt a Pest megyeiek becsülctgólja a Népligetben. nagy erejű lövése a kapufáról vágódott a hálóba. 2:0. 51. perc: A kitörő Krauszt a 16-oson belül felvágtáit, de a 11-es gyanús helyzetért a bíró nem ítélt büntetőt. 62. perc: Mezei, majd há­rom perccel később Kalmár utánrúgás miatt a kiállítás sor­sára jutott. 89. perc: A helyi együttes gyors lefutásból beállította a végeredményt. 3:0. A nagy iramú, kemény mér­kőzésen a Pest megyei együt­tes csak szünet után játszott elfogadhatóan. Hiába volt azonban mezőnyfölényben, nem tudta áttörni a jó testi felépítésű játékosokból álló Középítők beton védelmét. A hazai kapusnak kevés munkát adtak a Pest megyei csatárok, igaz, a második félidőben egy távoli bombát Platthy nagy bravúrral tolt szögletre. Jó: Virág, László, Schubert, Makovecz. (Fekete) pest megyei biblap i Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizcttsága ás a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOB Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FEBENC Szerkesztőség: Budapest, VBl., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, vili., Blaba Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, Hí—220 Gépíró szobák: M3—100/280, illetve 343—100/41*. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő fizethető bármely postabivatalnai z kézbesítőknél, a posta hírlap üzleteiben és a Posta Közpon, Hírlap Irodánál (Bp., V., Józsc nádor tér 1. sz.). Előfizetési í 1 hónapra 20 forint. Ceglédi VSE—Pénzügyőr 2:1 (1:0). Cegléd, 800 néző. V: Radó. CVSE: Hamza — Zsemlye, Tóth, Vágó, Zátonyi, Halmi, Csurgai (Kollár), Kökény, Ká­bák, Liptai, Czopkó. 27. perc: Kökény szögletet ívelt be. Kavarodás után Csur- gai'hoz került a labda, aki nem hibázott. 1:0. 62. perc: Kökény „forintos'’ labdával a jobbszélen kiugrat­ta Kabakot. A középcsatár az ötössel egy magasságban az ol­dalvonal mellől ívelt be. A ra­gyogó ütemben érkező Csurgai felhőfejessel a kissé elmélázó kapus kezei között juttatta a labdát a hálóba. 2:0. 72. perc: Hamza bravúrral, lábbal mentett, de a védők nem tudtak felszabadítani. Nagy kavarodás támadt, s vé­gül a jobb sarokban kötött ki a labda. 2:1. Az első húsz perc a vendé­geké volt, majd a Vasutas fo­kozatosan átvette az irányí­tást. Az első félidei orkán és havazás után a második 45 percben javult az idő és a játék is. 2:0-ig a Pest megyei gárda irányított, majd ismét feljöttek a vendégek, de Ceg­léd jól védekezett. A CVSE korszerűbb játékával megérde­melten győzött. G: Csurgai (2). Jó: Tóth, Kö­kény, Halmi. (Ungureán) Kart ah nézőcsúcs Újoncok az élen Keleti csoport 1. Középítők 4 3 1 — 5 0 7 2. SZVSE 4 3 1 — 5 1 7 3. Szóin. MÁV 4 2 2 — 7 3 6 4. Szarvas 4 2 1 1 4 1 5 5. Pénzügyőr 4 2 1 1 5 3 5 6. Cegléd 4 2 1 1 5 4 5 7. DEAC 4 1 2 1 6 4 4 8. MGM Debr. 4 1 2 1 8 6 4 9. Budafok 4 1 2 1 3 3 4 10. KISTEXT 4 1 1 2 6 8 3 11. K.-félegyh. 4 — 3 1 4 7 3 12. Szegedi D. 4 1 1 2 1 2 3 13. Vecsés 4 1 1 2 4 9 3 14. Bocskai SE 4 1 — 3 3 5 2 15. Lehel SC 4 — 2 2 2 7 2 16. Gyula 4 — 1 3 3 8 1 Kistereny e—K ossuth KFSE 1:1 (1:0). Szentendre, 600 néző. V: Bir- csáik. Kossuth KFSE: Sárközi — Rab, Racskó, Márkus, Sándor (Nyikos), Egervári, Darázs, Hajdú, Bárányos, Vigh (Nia- mesny), Somodi. A széltől támogatott kistere- nyeiek az első félidőben tet­szetősen játszottak, és sikerült is egy gólt elérniük. A máso­dik 45 perc a szentendreieké volt, támadást támadás után vezettek, azonban csak egyen­líteni tudtak, mert a Bányász­védelem mindent hárított. G: Niamesny. Jó: Sárközi, Rab, Bárányos, Márkus. Északi csoport 1. Volán SC 4 3 1 _ 8:2 7 2. K. Vegyész 4 3 — 1 9:1 6 3. TMTK 4 3 — 1 8:4 6 4. V. Izzó 4 2 2 — 8:6 6 5. Kossuth KFSE 4 2 1 1 4:3 5 6. S.-újhely 4 1 2 1 5:4 4 7. SKSE 4 1 2 1 6:7 4 8. Miskolc 4 2 — 2 5:6 4 9. Kisterenye 4 — 3 1 3:4 3 10. Ikarus 4 1 1 2 4:6 3 Nagybátony 4 — 3 1 2:3 3 12. BEAC 4 1 1 2 3:5 3 13. Borsodi B. 4 1 1 2 2:7 3 14. Nyíregyh. 4 — 3 1 1:5 3 15. Esztergom 4 1 — 3 6:8 2 16. KELTEX 4 1 — 3 3:6 2 A megyei labdarúgó-bajnok­ságban íoíytatták jó szereplésü­ket az újoncok. Ezt bizonyítja, hogy a két csoport élén a most felkerült SZTK, illetve Kartal áll. A kartviíiak rekord közön­ség előtt fektették kétvállra a szomszéd vár csapatát, s teljesít­ményük értékét növe.ili, hogy az eddigi négy fordulóban még gólt sem kaptak. Fót és Nagykőrös elszenvedte első vereségét, a Bem SE pedig most adott le J először pontot. A csoport Szigetszeiiímiklósá TK—Törökbá­lint 1:1 (1:1). Szigetszentmiklós, 500 néző. V.: Pintér. Kitűnő játék­vezetést, jóiramú, sportszerű mér­kőzést láthatott a szép számú né­zősereg. A 8. percben a helyiek szerezték meg a vezetést, ezt a 27. percben a bálintiak kiegyenlítet­ték. 90 percen keresztül nagy iramban, dicséretre méltó lelkese­déssel harcolt mindkét csapat. A csatárok előtt sok helyzet adódott, de a védelmek remekeltek. Az eredmény igazságos, bár Török­bálint háromszor is eltalálta a ka­pufát, míg az SZTK csalt egyszer. G.: Medveczki, ill. Tóth. Jó: Gyetvai, Tálas, ill. GeLmár, Takács. Becz András Pomáz—Tököl 2:1 (1:1). Pomáz, 350 néző. V.: Gróf. A csúszós pá­lya ellenére jó volt az iram, s a színvonal is kielégített. Változa­tos mezőnyjáték után Tököl jutott előnyhöz, amit néhány perc múl­va a hazaiak kiegyenlítettek. Szü­net után Pomáz fölénybe került, csatárai ostrom alatt tartották a kaput, de Ambruzi bravúrt bra­vúrra halmozott. A 75. percben a helyieknek mégis sikerült meg­szerezni a győzelmet. A helyzetek alapján Pomáz nagyobb arány­ban is nyerhetett volna. G.: Má­té, Szekeres ill. Acs. Jó: Szabó S. (a mezőny legjobbja), Hamba- lek, Leidinger I, Leidinger II, ill. Ambruzi, Michheller, Mariin, Ács. Majorosi Antal Budakalász—Váci Vasutas 2:1 (0:1). Budakalász, 200 néző. V.: Lukács. A 15. percben Wiszt ön­góljával vezetést szereztek a vá­ciak. A 25. percben a helyiek ki­egyenlítettek, majd 5 perc múlva újabb gólt lőttek. Ezután az ered­mény már nem változott, mert a védelmek jól álltak a lábukon, a két ötösíogat pedig nagyon gyen­ge napot fogott ki. G.: Csápori, Andrádi, ill. Wiszt (öngól). Jó: Zimmer, Csápori, ill. Kiss P. Budaörs—Fóti SE 2:1. Budaörs. 1. SZTK 4 2 2 — 6:4 6 2. Pomáz 4 2 1 1 3:2 5 3. Budaörs 4 2 1 1 6:5 5 4. Törökbálint 4 1 2 1 4:3 4 5. Fóti SE 4 1 2 1 3:3 4 6. Tököl 4 1 1 2 4:4 3 7. Budakalász 4 1 1 2 4:6 3 8. Váci VSE 4 1 — 3 6:9 2 B-csoport Kartal—Bag 3:0 (1:0). Kartal, i ^ 1000 néző. V.: Kelemen. Rekord­közönség előtt került sorra a két szomszédvár rangadója. A mérkő­zés színvonala azonban még a közepest sem érte el. Az újonc Kartal folytatta bravúros szerep­lését, három gólt lőtt, emellett több mint féltucat helyzetet kiha­gyott. A 89. percben a kartali Tóth-Ilkót — utánrúgásért kiállí­tották. G.: Sőregi, Lado6, Urbán. Jó: Lados, Hegyi, Bereczki A., Kovács, ill. Katona V., Péter, Ju­hász. Is aszeg—Bem SE 1:1 (0:0). Isa­szeg 300 néző. V.: Endes. A nehéz talaj ellenére, jó iramú. A sport­szerű mérkőzésen a hazai csapat volt fölényben, de helyzeteit nem tudta kihasználni. A 61. percben szerezte meg a vezetést. A haj­rában egy ceglédi lövés elhagyta volna az alapvonalat, ám az isa­sz égi kapus mégis védeni akart. Pont az ellenfél játékosa elé ütöt­te a labdát, aki nem hibázott. G.: Mészáros, ill. Bognár. Jó: Bé­kési, Hajdú, Nagy, Raffael, ill. Veres, Csontos, Márkus, Tiri. Maglód—Nagykörös 3:0 (1:0) Maglód, 500 néző. V.: Vrezgó. A magára talált Maglód jó csatárjá­tékkal meglepő biztosan győzte le a körösieket, akik csupán a me­zőnyben jeleskedtek. Harazin mesterhármast ért el. G.: Harazin (3). Jó: Harazin, Fülek!, Rakita, Bógyis, ill. Vilc&ák I, Kecskés III. Gödöllő—Üjhartyán 0:0. Isaszeg, 200 néző. Változatos mérkőzésen mindkét csapat előtt sok helyzet nyílt, de a csatárok rendre hi­báztak. Már csak a Fradi veretlen A labdarúgó NB I hatodik for­dulójában rekordközönség előtt került sorra a Ferencváros—Hon­véd és az Újpesti Dózsa—Vasas rangadó. Különösen az Újpesti Dózsa—Vasas találkozón volt nagy iram és helyenként jó játék. Meglepetés, hogy a Komló biz­tosan nyert a Videoton ellen, a Rába ETO pedig újra kikapott ez­úttal Tatabányától. Egyébként már csak a Fradi veretlen. A-csoport Újpesti Dózsa—Vasas 3:1 (2:1). Népstadion, 50 000 néző. MTK— Diósgyőr 3:1 (3:0). Hungária kör­út, 5000 néző. Tatabánya—Rába ETO 1:0 (0:0). Győr, 3500 néző. Komló—Videoton 3:0 (2:0). Komló, 5000 néző. 1. Újpest 2. Vasas 3. MTK 4. Tatabánya 5. Diósgyőr 6. Videoton 7. Komló 8. Rába ETO 5—1 18: 6 10 4 119:49 2 2 2 4 4 4 3 1 2 2 2 2 2 — 1 1 1 1 5: 4 8:12 6:13 4:11 B-csoport Ferencváros—Bp. Honvéd 1:0 (1:0). Népstadion. 50 000 néző. Du­naújváros—Szegedi EOL 1:0 (1:0). Dunaújváros, 2000 néző. Csepel— Salgótarján 1:0 (0:0). Salgótarján, 5U00 néző. Szombathely—Pécs 3:1 (2:0). Szombathely, 6000 néző. 1. Kartal 4 3 1 — 7:07 1. Ferencváros 6 4 2 — 10: 2 10 2. Bem SE 4 3 1 — 9:37 2. Csepel (i 4 1 1 7: 1 9 3. Maglód 4 2 — 2 5:24 3. Szombathely 6 3 1 2 8: 8 7 4. Isaszeg 4 1 2 16:44 4. Bp. Honvéd 6 3 — 3 8: 6 6 5. Üjhartyán 4 1 1 2 3:63 5. Pécs 6 3 — 3 9: 8 6 6. Nagykőrös 4 — 3 12:53 6. Dunaújváros 6 3 — 3 8: 8 fí 7. Gödöllő 4 — 2 2 2:52 7. Salgótarján 6 1 1 4 6:12 3 8. Bag 4 1 — 3 2:12 2 8. Szegedi EOL 6 — 1 5 6:17 1 a Vasutas Vörösvárott Váci hidegzuhany Az NB III újabb megyei rangadó­ját Pilisvörös vá- rott vívták, ahol a helyiek győz­tek ugyan a Du­nakeszi Vasutas ellen, de a dön­tetlen valósabb lett volna. Nagy meglepetés a Vá­ci Híradás hazai 2:0-ás veresége. Ugyanilyen arányban maradt alul az Aszódi Vasas is — Salgó­tarjánban. Az újonc Újfalu dön­tetlenül végzett a Danuviával. Felszabadulási staféta —- 710 résztvevővel A vvtflvdioht’> a vúndorscrtvff Immár harmadszor rendez­ték meg az április 4-i megyei ünnepi stafétát Ezúttal Vác adott otthont az események­nek, s a különböző kategó­riákban összesen 71 tíztagú váltó mérte össze tudását a háromezer méteres távon. A versenyzők a Csokonai ut­cából rajtoltak, s a cél a Konstantin téri szovjet hő­si emlékműnél volt. A járási válogatottak leg­jobbjának vándorserleget ajánlottak fel, s az értékelés­nél a férfi és a női csapat szereplését egyaránt figye­lembe vették. Érdekes hely­zet adódott: a ceglédi és a GALOPPEREDMENYEK Akáclevél, Kuckó király, Szobaasszony és Diák A vasárnapi galoppversenyek eredményei. A vasúig betűvel sze­dett lovak az alagiak. 1. Akáclevél (7), Vax (6), Impe- rlális (2). Tot.: 39, 10, 11, 10. Bef.: 100 és 61. 2. Prímás (11), Fárosz (8), Glu- bina (9). Tót.: 77, 40, 34, 24. Bef.: 450, 292. Hármas bef.: 6125. 3. Bestseller (3), Gála (1), Fla- mand (4). Tot.: 21, 11, 12, 16. Bef.: 26, 81. Tippünk: Abdul (2) nem indult. 4. Fapiszka (4), Intráda (3), Rol- la (7). Tot.: 41, 15, 21, 17. Bef.: 208, 106. 5. Palimadár (3), Mokasin (5), Dodona (6). Tot.: 36, 17, 34, 38. Bef.: 217, 230. 6. Diderot (8), Dől (6), Tubicám (3). Tot.: 280, 62, 17, 36. Bef.: 711, 3103. Hármas bef.: 28 555. 7. Sliffentyű (7), Próbababa (8), Miniatűr (5). Tot.: 65, 15, 13, 13. Bef.: 140, 145. 8. Kuckó király (8), Bihar (7), Turbók (2). Tot.: 85, 23, 15, 16. Bef.: 202, 199. Irén (3) nem Indult. 9. Szobaasszony (6), Grusa (10), Dankó Pista (8). Tot.: 21, 13, 23, 36. Bef.: 71, 301. 10. Diák (9), Cslpkekendő (7), Berend Iván (5). Tot.: 20, 13, 13, 20. Bef.: 47, 98. Nina (3) nem in­dult. Az első futamban a Nagy Imre által lovagolt Imperiális, melynek győzelmét kitűnő esélye miatt biztosra vették, harmadik lett. A versenyintézőség Nagy Imrét ha­nyag lovaglásért három verseny­napra eltiltotta a lovaglástól. Szombaton — az esélyeket la­tolgatva — az első, a nyolcadik, a kilencedik, és a tizedik futam győzteseinek Akáclevelet, Kuckó királyt, Szobaasszonyt és Diákot tartottuk. B. T. BELGRÁDI FINÁLÉ Belgrádban véget ért az „évszázad sakkviadala”, ame­lyet egy ponttal nyert a szov­jet válogatott. Szovjetunió- Világválogatott 20.5:1,9.5. szentendrei járás ugyanany- nyi pontot gyűjtött, végülis a 13 másodperccel jobb idő­eredmény döntött Cegléd ja­vára, így egy évig övék a trófea. Egyébként a legnépesebb mezőny a diákoknál, vala­mint a járási válogatottak­nál volt. Általános iskolások. Fiúk: 1. Váci Hámán Kató iskola, 2. Gödöllő, 3. Dunakeszi 2. számú iskola. Lányok: 1. Gal­gahévíz, 2. Dunakeszi 2. szá­mú iskola, 3. Váci Hámán Ka­tó iskola. Középiskolások. Fiúk: 1. Váci Mezőgazdasági Techni­kum, 2. Váci Géza király téri Gimnázium, 3. Dunakeszi Gimnázium. Lányok: 1. Váci Sztáron Sándor Gimnázium, 2. Géza király téri Gimná­zium, 3. Váci Mezőgazdasági Technikum. Sportkörök versenyében. Férfiak: 1. Váci Vasutas, 2. Dunakeszi Járműjavító I, 3. Váci Posta. Járási KISZ-válogatottak. Férfiak: 1. Cegléd, 2. Nagy- káta, 3. Dabas. Nők: 1. Ceg­léd, 2. Vác, 3. Dabas. Járási válogatottak. Férfiak: 1. Szentendre, 2. Vác város, 3. Szob. Nők: 1. Cegléd, 2. Gö­döllő, 3. Ráckeve. Összesí­tésben: 1. Cegléd, 2. Szent­endre, 3. Ráckeve. A fegyveres testületek vál­tóját a Gödöllői Honvéd nyerte. Duna menti csoport PSC—Dunakeszi 1:0 (0:0) Pilisvörösvár, 300 néző. V.: Szó- rádi. PSC: Gubán — Mogyorósi (Pei­ler II), Sohuck, Kerek, Stiffter, Peiler I, Ivies (Peiler III), Sodró, Bartl, Probst, Háber. D. Vasutas: Sólymosa — Gál, Szabadi, Smál, Erdész, Kunstár, Hegedűs, Kiss, Zoller, Kovács, Dósa. A felázott talajú pályán Duna­keszi igyekezett lelassítani a ha­zai rohamokat, majd a 12. perc­ben, egy veszélyes ellentámadás során Gubán bravúrral hárí­tott. Nem sokkal később Solymo- si előrevetődve tisztázott Probst elől. A 35. percben Sodró kapás­lövése alig szállt méülé. A 4Í. percben Zoller ós Erdész labdája tévesztett célt. Szünet után élénkült az iram. Dunakeszi' minden erejét a véde­kezésre fordította, ám hiába, mert a 58. percben szögletrúgás utáni fejesből megszerezték a ve­zetést a hazaiak. Ezután a Vas­utas átvette az irányítást, többet veszélyeztetett, de a vörösvári védelem a kapussal az élen min­dent mentett. A jó iramú, közepes színvonalú rangadón a döntetlen lett volna az igazságos eredmény. G.: Stiffter. Jó: Schuck (a me­zőny legjobbja), Gubán. Kerék, Stiffter, ill. Szabadi, Erdész, Zol­ler. Kovács Tibor Szigetújfalu—Z. Danuvia 2:2 (2:2) Szigetújfalu, 400 néző. V.: Rácz J. Szigetújfalu: Kovács — Pataki, Pflumm, Burst, Vígh L., Tóth L.., Vígh T., Szigetvári, Juhász II, Novak, Fazekas. A nagy lendülettel kezdő ha­zaiak már a 9. percben megsze­rezték a vezetést. Szigetvári el­futott, beadását Novak parádés fejessel juttatta a hálóba. A 14. percben nem várt fordulat követ­kezett: érintés nélküli szögletből kiegyenlített a fővárosi csapat. Ettől megzavarodtak az újfaluiak és Vígh L. a 27. percben a 16-oson belül gáncsolt. A megítélt 11-est Bogár biztosan értékesítette. To­vábbra is kapkodott a helyi csa­pat, ennek ellenére a félidő utol­só perceiben egyenlített. Fordulás után Szigetújfalu tűzijátékot ren­dezett, ám hol a kapufa mentett, hol a csatárok irányzékával volt baj, s így az eredmény nem vál­tozott. Jóiramú mérkőzésen, Újfalu má­sodik félidei játéka alapján győ­zelmet érdemelt volna. G.: Novák, Szigetvári. Jó: l Pflumm, Vígh T., Tóth L., Ju­hász II. ÉRDÉRT—Váci Híradás 3:0 (2:0) Vác, 800 néző. V.: Bánhidi. V. Híradás: Drajkó — Molnár, Néder, Jeszenszky, Pindes, Já- gersziki, Dudás (Hugyecz), Pintér, Kriska, Laczkó, Ozsvári. Hatalmas iramban kezdtek a vá­ciak, de az ÉRDÉRT védelme jól zárt és a szerencsével sem állt hadilábon. A 19. percben lesgya­nús helyzetből szerzett gólt az ÉRDÉRT, majd tíz perc múlva védhetetlen lövéssel fokozta elő­nyét. A helyiek ekkor sem adták fel, végigtámadták a második félidőt, de minden erőfeszítésük ellenére sem tudtak változtatni az eredményen. A rendkívül lendületesen, lelke­sen és végig óriási fölényben ját­szó hazaiak nem érdemeltek ve­reséget, sőt az egész csapat di­cséretet érdemel küzdeniakará­sáért. Breznay István Északközép csoport Salgótarjáni Üveggyár—Aszód 2:0 (0:0). Salgótarján, 100 néző. V.: Vajda. A. Vasas: Karlovics — Maid- riik, Katonás, Bugyi, Palik, Raffai, Tu kora. Magyar, Tábik, Huszár, Gohér (Kiss). A Vasas az egész első félidőt végigtámadta, de Tábik, Tukora és Huszár nagy helyzetben hibá­zott. Szünet után Aszód vissza­esett, s a hazaiak a 65. percben fejesgóllal vezetéshez jutottak. Ez­után Kiss egyenlítési alkalmat szalasztott el, majd Tukorát a 16-oson belül felvágták, azonban a játékvezető sípja néma ma­radt. A 81. percben Raffai öngólt vétett. A hajrában Aszód felja­vult, akár ki is egyenlíthetett vol­na, de Tukora és Tábik újra száz- százalékos gólhelyzetet hagyott ki. Az első félidőben a Vasas, a másodikban a hazai csapat volt jobb. A helyiek jobb helyzetki- kasználása döntött. Jó: Karlovics (a mezőny leg­jobbja), Katonás, Palik. EGY TIZENHÁRMAS A vasárnapi tol ©fordulóban a maximumot a 13 találat jelentette, amelyet egy pályázó ért el 597 667 forint nyereménnyel. 12-es 35, Il-es 462, 10-es 3737 darab volt. Nyeremények egyenként 11 384, 862, illetve 160 forint. A különjutalom összegeként a jövő hétre 565 446 forintot visznek át. Totóeredmények: 2, 1, 2, 1, 1, 1, 2, 2, l, 2. 1, 2, X, x. Becsei sérüli — nem utazhat Megyei totóeredmények 1. Pilisvörösvári SC—Dunakeszi VSE 2. SZTK—Törökbálint 3. Maglód—Nagykőrös 4. Isaszeg—Bem SE 5. Kartal—Bag 6. Szentendrei Mathiász—Szob 7. Monor—Ceglédi MEDOSZ 8. Ceglédbercel—Albertirsa 1:0 1:1 3:0 1:1 3:0 6:2 0:1 4:0 1 x 1 X 1 1 2 I Az NB I-es labdarúgó-baj­nokság VI. fordulója újabb bonyodalmaikat okozott a Ju­goszlávia ellen készülő ma­gyar labdarúgó-válogatott ka­pitányának, Hoffer Józsefnek. A balszélsőnek tervezett Be­csei, az MTK játékosa a Diós­győr elleni mérkőzésen jobb térdén szenvedett rándulást. Gondot jelent Vidáts vasár­napi kiállítása is. A Vasas fe­dezetjátékosának fegyelmi ügyével ma délután foglalkoz­nak majd az MLSZ-ben és szereplése a kiszabott ítélettől függ. A heti felikészülést folytató — és valószínűleg — Belgrád- ba utazó keret tagjai: Tamás, Rothermel, Vellai, Páncsics, Fejes, Halmosi, Vidáts (a mai fegyelmi ítélettől függően), Dunai III, Konrád, Pusztai, Fazekas, Bern, Somogyi, Du­nai 11, Karsai, Máté. „SZÚR"-os előpróba Dunakeszin A színészek ellen készülődő újságíró labdarúgó-válogatott hétfő délután Dunakeszin ven­dégszerepeit, s féltucat góllal terhelte meg a Dunakeszi Vas­utas öregfiúk hálóját. A toli- forgatóknak ez volt a második edzőmeccsük, és jó formáról tettek tanúságot. G: Szalai (2), Szabó, Várkonyi, Ughy, Né­meth. A labdarúgó NB I B hatodik for­dulója után a Pécsi Bányász, il­letve az Eger áll a csoportok élén. l k

Next

/
Thumbnails
Contents