Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-07 / 80. szám
4 1970. ÁPRILIS 7., KEDD Hatolok a vezetésben Növekvő követelmények: helyben is! Kik a politikusok ma nálunk? Természetesen az ország közismert vezetői, és természetesen az ismeretlen párttitkárok, párttisztségviselők, tömegszervezeti aktivisták ezrei. Ismeretlenek? A helyi — üzemi, vállalati, községi, városi, járási — közvélemény reflektorfényében dolgoznak. A helyi politika alakítóinak egyre nehezebb a dolguk. Miért? Fejlődésünk — társadalmi, gazdasági, ideológiai, kulturális, politikai — nyilvánvaló és magától értetődő. A fejlődés, út az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé. Az egyszerűbb és sokszor világosabban megmutatkozó ellentmondások a fejlődés jellemzői. A helyi politika azon alakítójának, aki nem maradt el a fejlődéstől, talán fel sem tűnik, hogy munkája bonyolultabb és nehezebb lett, mert pontosan és hatékonyan reagálhat az eseményekre. Az ilyen politikus szellemileg állandóan fiatal marad, illetve „visszafiatalodik”. Akit viszont váratlanul és felkészületlenül érintenek az új feladatok, az megöregedett. Nem partnere többé azoknak, akiknek szellemét, stílusát a megváltozott körülmények természetesen termelték ki. A helyi politika újabb és újabb feladatainak megoldására nélkülözhetetlen az újabb és újabb káderek csatasorba állítása. Csatasorba állítjuk-e őket? (Az ifjúság politikai szervezetéről a KISZ-ről most nem beszélünk, hiszen ott mindenki fiatal, ha néhol a vezetők „öregek” is.) Stílus A községi pártszervezetek tagjai többségükben az öregebb korosztályhoz tartoznak a körülmények — a munkához már öregek, munkahelyi pártszervezethez nem tartozhatnak — folytán. Titkárnak maguk közül valót kívánnak. A ráckevei járás községi párt- titkárai közül öten 60 éven felüliek, a csúcstitkárok közül ketten a 70-et is betöltötték. Hat községi párttitkár 50 év körüli, a csúcstitkárok közül három. Az utóbbi időben azonban bizonyos változás is lejátszódott: sokszor elfogadják a fiatalabb évjáratú, ugyan még kevés tapasztalaté, de magasabb iskolai végzettségű embereket vezetőjüknek. így a ráckevei járásban öt 40 éven aluli községi párttitkárt tarthatunk számon, akiknek többsége pedagógus — Makádon, Szigetbecsén, Áporkán —, sőt a makádi titkár 25 éves. A csúcstitkárok közül is négyen — Halásztelek, Szigetszent- miklós, Délegyháza, Kiskun- lacháza — 40 éven aluliak. Az öregebb párttitkárok régi, kipróbált, sok tapasztalattal rendelkező kommunisták, de néhányan nehezen igazodnak a változó követelményekhez: „baj van, figyeljünk oda” jelszóval egynéhányan tüzesked- nek. A téeszek pártszervezeteinek vezetői fiatalabbak. Az ok aránylag kézenfekvő: a mező- gazdaságban bekövetkezett intenzív fejlődés, nemcsak képzett és rugalmas gazdasági vezetőket követelt, hanem ugyanolyan intenzív, képzett és rugalmas pártvezetőt is, aki partnere lehet az elnöknek, vagy a főmezőgazdásznak. így — maradjunk továbbra is a ráckevei járásnál — az itteni gazdaságok túlnyomó többségében 30 és 40 közötti a párttitkár. Dialektika Az iparban még inkább a felkészült szakember alkalmas arra, hogy politikus legyen. A szakember érti az üzem problémáit, a felkészült szakember lehet csak biztos a dolgában, s ha biztos, akkor rögtön nagyvonalúbb, mozgékonyabb is lehet. A szaktudás — de az ideológiai „tudás” is — ma, amikor az idő „felgyorsult”, hamar elavul. Beporosodik a szakmunkásoklevél és a diploma egyaránt. Természetesen az idősebbek tapasztalata sok mindent pótolhat, enélkül nem is lehetne boldogulni, de mégis a fiatalok oklevele és szelleme a kevésbé poros — persze csak általában — és a könnyebben leporolható, felújítható. A ráckevei járás ipari üzemeinek pártalapszervezetei- ben az utóbbi időben megfiatalodtak a titkárok. A legidősebb is 49 éves, a legfiatalabb 34 — három is van. Átlagéletkoruk 39,5 év. Az ipari üzemeknél általában 25 éves kora után lesz valaki párttag, addig KISZ-es. 30 éves koráig tehát nemigen válik belőle vezetőségi tag. Ennek fényében az említett átlagéletkor mindenesetre fiatal. Képzettség Külön értelmiségi alapszervezetek nincsenek, legfeljebb a pedagógusoknál. A ráckevei járás pedagógus- alapszervezeteiben általában a fiatalabb tanároké a vezetőszerep. A legidősebb titkár 40 éves, a legfiatalabb 31, a zöm 33—35 közötti. Amint már említettük, pedagógusokat mostanában községi párttitkárnak is előszeretettel választanak meg. A mai politikai feltételekhez való rátermettség és a a diploma aztán sok esetben magasabb politikai pozíciót is eredményezhet aránylag fiatalon. Csömör József Ráckevén járt középiskolába, akkoriban a DISZ-ben és a kultúrcso- portban tevékenykedett. A főiskola után Nógrádba került, majd vissza Szigetszentmik- lósra, tanítani. A kultúrmun- kát sehol és sohasem hagyta abba. Ezért kiszemelték járási népművelési felügyelőnek 1961-ben. Akkor 27 éves volt. Elvégezte a marxista esti egyetemet, majd a filozófia szakosítót is, miután ez utóbbira ajánlották. Ezután a járási pártbizottság osztályvezetője lett, 32 éves korában. Egy év múlva a megyei pártbizottságra került munkatársnak, majd nemrégiben visszahívták járási titkárnak. 36 éves. A járási bizottság legfiatalabb tagja Molnár Tibor, 31 éves, gazdaságpolitikai munkatárs. Kertészeti főiskolát végzett, majd állami gazdaságban dolgozott, később visszakerült a főiskolá- r~ (most már egyetem) tanársegédnek. Kitűnő gazdasági szakember, tudása friss, korszerű. Könnyebben felveheti a harcot a fejlődés során új fényben megvilágosodó még fellelhető régi maradványokkal, amelyek újabb és újabb köntösben mutatkoznak. Akárcsak többi, a politikával már nem „műkedvelő” fokon foglalkozó kortársa. Amikor hadakozunk azért, hogy a fiatalok is kapjanak helyet a vezetésben, ismerjék el rátermettségüket, képességüket — ugyanakkor tudjuk, hogy nem csupán évszámokon, nem csupán koron, fiatalságon, egy, vagy több diplomán múlik, ki milyen párttitkár. Berkovits György Díjnyertes Lenin-szober TV-FIGYELO: Jubileumi Hazánkban sok neves művészt foglalkoztatott Lenin alakja. Budapesten és a megyékben a felszabadulás óta sok helyen állítottak emléket a nagy forradalmárnak. Képünkön: Boros Miklós szobrászművész díjnyertes Lenin- mellszobra. Dl PALMA INDIÁBAN Carlo Di Palma, Antonioni legutóbbi filmjeinek operatőrje, áttér a rendezésre. Első filmjének címe „La ragazza tra i santoni” lesz, teljes egészében Indiában forgatják, Monica Vitti főszereplésével. MARGIT angol hercegnő férjével, lord Snowdonnal júniusban látogatást tesz Jugoszláviában. II. Erzsébet királynő húga az angol királyi család első tagja, aki a második világháború befejezése óta Jugoszláviába utazik. Az események elkényeztettek bennünket: a jubileum alkalmából sok érdekes látványban lehetett részünk. És mivel a televízió a vizualitásra épül, varázsa jórészt a mondanivaló magvának látványos megmutatásából fakad. Hogyan valósították ezt meg a múlt héten? Erre voltunk kíváncsiak. Vissza tudja-e adni a tv az új létesítmények — metró, ABC-áruház, kultúrotthon, konzervgyár stb. — elkészülte fölötti örömünket, színesen tudja-e (fekete-fehérben) láttatni a nézők millióival a forró hangulatú ünnepségeinket, a nagy felvonulást, ki tudja-e majd az adásokban fejezni a felszabadulás óta eltelt 25 év nagy és megható pillanatait, az erőfeszítéseket, érzékeltetni tudja-e a változás fölötti örömünket, azt, hogy népünk életében teljesen új történelmi szakasz kezdődött 1945. április 4-én. Durván számolva 50 órás műsoridő alatt ez nagyjából sikerült is! Sok jól szerkesztett adásnak lehettünk tanúi. Mint szervezési, rendezési, monstre produkciót kell az április 4-i szemlét és felvonulást megemlíteni, ugyanis éppen az efajta műsoroknál fenyeget legjobban a sablonos, szokványosán lapos riporteri megoldások veszedelme. Pintér Gyula és Eck T. Imre rendezők érezték is ezt — a repülősök készülődéséről és az utolsóként felszabadult magyar faluban Schmidt Attila által készített riportok bevágása ügyes ötletnek bizonyult. Nem lehet nem megemlíteni a felvonulás első részét közvetítő Megyeri Károly kellemes, nyugodt tónusú hangját, mértéktartó — és talán éppen ezért büszkeséget fakasztó és keltő — kísérőszövegét, amivel a harcosok előkészületeit, magát az egész seregszemlét méltatta. A felvonulásról készített képsorok Bornyi Gyula és Mátrai Mihály vezető operatőröket dicsérték. Nagy munkát fektettek ebbe az adásba. Egyébként is — a különböző ünnepségek, koszorúzások és megemlékezések, a létesítményavatások, mind — rengeteg szakmai szeretetet, tudást, gondosságot igényeltek a tv munkatársaitól. Most nem a művészek, szerzők, hanem a rendezők, operatőrök, a technikai személyzet vizsgázott jelesre. Érdekes és élvezetes sorozat mutatkozik be immáron a 6- ik adással, a Pamir ’69. A filmet készítő forgatócsoport az 1918-as oroszországi polgárháborúban résztvevő magyar internacionalisták útjait kívánta bejárni és olyan embereket szólaltatnak meg, akik magyar katonákra, harcosokra emlékeznek — nagy-nagy szeretettél. A forgatócsoportnak még arra is van „ideje”, hogy közben a szovjet köztársaságok egyes gyönyörű tájait is bemutassa. A fiilm különösen a közvetlenségével, egyszerűségével kelt jó benyomást. A jubileumi hét talán legdrámaibb filmje volt J. Cet- kov: „Anyuta útja” című alkotása. A dokumentumfilmek közül kettő: a „Született 1945- ben” és a „Márton bátyám" tetszett a legjobban. Ám ne csak a jubileumi adásokról, ünnepségekről s a róluk készített tudósításokról, riportokról essék szó: vasárnap az izgalmas műfajból „váratlanul” jó magyar tévéfilm fejeződött be, az „őrjárat az égen”. És megint egy Méz- ga-család! ötletes, szellemes kis műsor ez, csak a nagyszerűen megrajzolt Gusztáv-soro- zat után ne kellene egy gyengén rajzolt, örökké „beépített mosolyé” Mézga urat látnunk. De ez nem a tv hibája. Ha a jubileumi műsoríhét alatt akadtak „időt kitöltő’* produkciók is, összességében el kell ismernünk a „maratoni” munkát. —szüts— XVI. Amikor Rózsi Simóval belépett a pincébe, már az ő nyakában is lógott egy fegyver. Tószeghy nem állt az ajtóban. Odabent csend volt. — Ne haragudjon Simái úr — lépett elő Tószeghy. — Én ezt nem tudom csinálni. Itt van, vegye visz- sza ezt a fegyvert és tegyen velem, amit akar... Siimó elvörösödött: — Én marha! Sejthettem volna, hogy a maguk fajtája nem változik. Hát így is jó, tisztelt úr. Akkor dobja csak le azt a fegyvert... Tószeghy engedelmeskedett. — Ne hagyja magát! — kiáltott Melanie. — Hagyja csak, nagyságos asz- szonyom — legyintett a zászlós. — Én még lány vagyok — vágott vissza Melanie... — ö is az! — mondta Kocsis Erzsi. — Rózsi! A zászlós úr ruhája ott van a sarokban. Hozd ide! — Mit akar? — kérdezte Rózsi, de Simó ráordított: — Azt tedd, amit mondtam. Öltözzön vissza zászlós úr, az eredeti jelmezébe. Ez való magára ... Tószeghy ellenkezés nélkül dobta le a civil ruhát és visszabújt a tiszti mundérba. — A karszalagot is tegye fel! — Ez túlzás — mondta Rózsi. — Nem kértem véleményt. Most pedig induljon előttem Tószeghy testvér! — Rózsi, nyisd ki a fogolypince ajtaját! — dobta oda a kulcsot a lánynak. Rózsi látta, hogy minden vita hiábavaló lenne. Kis rést nyitott az ajtón. Simó fegyvere az ajtónyitásra irányul t. — Lóduljon a testvéreihez — mondta Tószeghynek ... — Csak egyet kérnék — fordult a .ászlós Rózsihoz. — Temessék el Krisztinát... — Aztán belépett az ajtón... — A pincéből senkit ne engedj ki. Akárhogyan könyörögne is... — mondta Simó. — Én kimegyek az utcára. Három házzal odébb, állítólag már oroszok vannak... Rózsi bement az óvóhelyre. Mindenki egyszerre kezdett beszélni. Rózsi béketűrően hallgatott. Csak akkor mozdult meg és emelte fel a fegyvert, ha valaki az ajtóhoz közeledett : — Tessék csak visszamenni nagyságos úr, kérem — mondta Rozgo- nyinak. Aztán — látván, hogy minden szó hiábavaló — még Weivoda úr is elhallgatott. Melanie természetesen nem: — Ez már a bolsevista uralom, íme, egy felfegyverzett cselédlány vette át a hatalmat. És a mi férfia- ink ezt tűrik. De azért maguk is felelni fognak — fordult az ágyakon i lapuló férfiak felé. — Igazuk volt a németeknek: alsóbbrendű faj vagyunk ... Rózsi félni kezdett. A szemek gyűlölködve parázslottak felé. Teljesen egyedül maradt. Simó, azóta talán már megtalálta az oroszokat. Tószeghy fogoly... Nem helyeselte Simó eljárását. Sajnálta Kázmért. Ügy vélte, hogy Simó túl sokat kívánt tőle. Így is hatalmas utat tett meg. Időnként Eötvösre nézett. A férfi alázatosan pillogott rá, Rózsinak egy megvert kutya jutott az eszébe róla. De semmi részvétet nem érzett iránta. Még az a kis rokon- szenve is elpárolgott. Megvetette Eötvöst, aki gyáván bújt felesége mellé. Az asszony a birtokos tudatával kapaszkodott férjébe, mintha misem történt volna. Egy pillantásuk nem volt a halott Krisztina felé, aki egy lepedővel letakarva, két méterre feküdt tőlük. Közben odakint besötétedett. Február tizenkettedike volt. Egy lövés sem hallatszott, a csendet csak a háziúr pincéjébe zárt katonák dö- römbölése törte meg. — Engedje ki őket, hadd meneküljenek ... Azok is emberek — mondta Tárkányiné ... Rózsi nem felelt. De elhatározta. ha alkalma nyílik Tószeghyt kiengedd. Simó nagyon dühös lesz, de nem baj... Kemény ember ez a Simó — gondolta Rózsi —, csak tévedhetetlennek hiszi magát. Jól látja az igazságokat és ettől úgy elvakul, hogy nem tud a részletekre figyelni. Rózsi gondolkozva nézte a lakókat és közben magában Simához beszélt: — Idefigyelj, te nagyokos! Ezek itt az ellenségeink — ahogyan te nevezed őket. De gondoltál-e arra, hogy ezek megmaradnak. Velük kell tovább is élnünk és nem csukhatjuk valamennyit börtönbe. Te meg el akarod vadítani valamennyit, még azokat is, akiben látszik valami hajlandóság, hogy vagy gyávaságból, vagy őszinte kedvvel, segítsenek... Rózsi tudta, hogy mindezeket soha nem tudná hangosan elmondani Simónak. A férfi határozottsága, belefojtaná a szót. Az utcán újra kelepelni kezdtek a fegyverek. Hosszú sorozatok ugattak, aknák robaja rázta meg a házat. — csillant fel Mela- Tudtam, hogy viisz— Kezdődik! nie szeme... - szajönnek. — Jönnek a nyavalyát! Három házzal odébb már oroszok vannak. A németek a csatornákon át akartak kitörni a budai hegyek felé... — világosította fel Rózsi. — Ezt szeretné maga! — sziszegte gyűlölettel a nő. — Én is azt hiszem, hogy az oroszok jönnek — mondta Rozgonyi. — Fel kellene készülni r? ... — Valóban — aktivizálta magát Weivoda. — Én tudok beszélni velük. .. — Hiszen tót — mondta megvetően Melanie. — Rózsiikám — mondta Weivoda. — Most temessük el az ellenségeskedést. Javaslom, hogy nevezzünk ki egy bizottságot, amely fogadja őket. Természetesen maga is a tagja lenne... Majd én beszélek... — mondta idegesen és máris leült. Egy papírra kezdte fogalmazni mondandóját — Nem hiszeu,-, hogy kiváncsiak lesznek azok a maga díszbeszédére — vélte Tárkányiné. Eötvösné fekete kendőt kötött a fejére és bekormozta az arcát Rózsi nem állta meg szó nélkül: — Azt a fekete kendőt előbb is felköthette- volna... A lányáért — mondta megvetéssel. — Nehogy azt higyje, hogy magát kímélni fogják. De meg is érdemli — válaszolta gyűlölettel az asszony. — Miattam ne aggódjon a mél- tóságos asszony... — Kedves Rózsi — szólalt meg Weivoda^ feltekintve a papírjaiból — hagyja abba ezt a móltóságos asszonyozást. Ha ezt az oroszok meghallják, kellemetlen helyzetbe sodorhat minket. Tudja, náluk nincsenek méltáságos asszonyok. — Csak náluk? Hát nálunk mi lesz? — provokált Rózsi. — Nálunk sem lesznek... De ez nem megy olyan könnyen. A szociáldemokrata párt mindenesetre ezért fog küzdeni. — Azt maga várhatja — mondta Melanie... — A demokrácia nem jelenti azt is, hogy az intelligencia a cselédekkel lesz egyenlő — mondta Rozgonyi. — Szép is lenne... Netán előre köszönjek a cselédemnek? — gúnyolódott Eötvösné... — Ebből elég — kiáltott Rózsi, akinek az első lecke a demokráciából nem nyerte meg a tetszését. — Talán, mégis Simának van igaza? — tette fel magának a kérdést, de a választ már nem tudta végiggondolni, mert a folyosón nehéz léptek döngtek és a kanyarban megjelent néhány katona. Porosak, kormosak voltak, egyiküknek vérzett az arca. Hamarosan feltűnt mögöttük Simó. Épp olyan sapkát viselt mint a katonák. Szőrmés volt és egy vörös csillag fénylett rajta ... (Folytatjuk)
