Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-24 / 95. szám
MEGYEI 4 Kbftírlap 1910. ÁPRILIS 24., PÉNTEK Pest megyei tárlat ’70 Az egy hete megnyílt Pest megyei tárlat sorrendben a tizenhatodik nagy seregszemléje a megyében élő vagy alkotó képzőművészeknek. Az alkotók többsége ezúttal felszabadulásunk huszonötödik évfordulójának jegyében Készült erre a kiállításra, s ezt a célt a megyei tanács pályadíjak kitűzésével is igyekezett serkenteni. Mindjárt elöljáróban meg kell hogy mondjam: a kiállítás összképe jó benyomást kelt a látogatóban. Ha a bemutatott alkotások művészi színvonala nem is egységes — érdemes megnézni ezt a tárlatot. Elsősorban azért, mert valami új van kialakulóban a megye képzőművészeti életében. Pest megye képzőművészetét az elmúlt tizenöt tárlat során elsősorban a festők fémjelezték. Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Kmetty János, Miháltz Pál, Ilosvay Varga István, valamint a mellettük felnövő, tehetséges új nemzedék: Balogh László, Deim Pál, Kósza Sipos László, Misser Pál, Cs. Nagy András és a többiek. A most megnyílt tárlaton azonban — ha számban még nem is, de művészi értékben annál inkább — előretörtek a szobrászok. Tíz szobrászművész alkotásával egyszerre eddig még soha nem találkoztunk a megyei kiállításon. És nem is akármilyen alkotásokkal jelentkeztek ! Asszonyt Tamás, a szentendrei új művésztelep egyik új lakója, nem véletlenül nyerte el a kiállítás első díját Emlék- ■műterv-éve 1. A méreteiben kicsiny kompozíció monumentális alkotást sejtet. Érdemes lenne foglalkozni annak gondolatával, hogy ez az Emlékmű ne csupán terv, illetve kisplasztika maradjon, hanem meg is valósuljon valahol Pest megyében. Hasonlóképpen csak az elismerés hangján szólhatok Asszonyt Tamás háborús éremsoráról. És csak ugyanezt mondatom el a másik nagyon tehetséges fiatal, Csikszentmi- hályi Róbert öt darabból álló éremsoráról — Csillagosok, katonák, Hírnök, Győzelem, Lenin, Tömeg — is. Bármelyik érem vagy éremsor .nemcsak országos, nemzetközi kiállításon is előkelő helyet biztosítana alkotójának. A szobrászművészek sora a két Pál Mihállyal folytatódik. Az apa bronzból készült Vízöntője az érett asszonyi test szépségével gyönyörködteti a nézőt. A fiú Pár-ja könnyedségével és dinamikájával ragadja magával a szemlélőt. Apa és fiú művészete így egészíti ki egymást, s teszi teljesebbé a megye művészi életét. Rózsa Péter így jöttek című szoborkompozíciója rusztikus- ságával és erőteljes dinamizmusával hívja fel magára a figyelmet. Farkas Ádám Termékenység című márványszobra a művész világosan megfogalmazott hitvallása az ember jövőjéről. Szabó Edit Ari-ja viszont a szépség és a derű szoborba formálása. A szobrok, érmek, kisplasztikák sorát gazdagítja Papach- ristos Andreas, Rajky László és Ligeti Erika egy-egy alkotása erőteljesen bizonyítva a szobrászok előretörését a megye képzőművészeti életében. A megye festőművészetének A Pécsi Balett Búcsú Váci Mihálytól 1924. Nyíregyháza - 1970. Hanoi Barátok, tisztelők sokezres tömege kísérte a sírhoz csütörtök délután, a Farkasréti temetőbe Váci Mihály Kos- suth-díjas költő koporsóját. Ott volt a temetésen Ilka Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Simó Jenő miniszterhelyettes. Eljött Váci Mihály szőkébb hazájából, Szabol cs-Szatmár megyéből Orosz Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, valamint a költő szülőhelyének népes küldöttsége. A gyászolók sorában megjelent a Hanoiban elhunyt poéta gyászszertartásán Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság í magyarországi nagykövete és / Le Huu Van, a Dél-Vietnami Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. Koszorúk vették körül a ravatalt, amelyen vörös lepel alatt nyugodott a 45 évet élt Váci Mihály. Kitüntetései bársonypárnán feküdtek koporsója előtt. Gyászzene szólt, majd elhangzottak a gyászbeszédek. Molnár János művelődés- ügyi miniszterhelyettes búcsúzott először, meghatott szavakkal emlékezve a költőre, akinek egész élete, munkássága a nép szolgálata volt. örökké harcolt Váci Mihály a nép, a nemzet kultúrájáért, azért, hogy a forradalom emelje magasba azt, ami népi, ami nemzeti. Nagyon szerette a dolgozó embereket. Amikor — még nem tudhatván, hogy utolsó napjaiban — a Távol- Keletre indult egy delegációval, arra készült, hogy Vietnam forradalmi irodalmából, költészetéből gyűjteményt állít össze. Egyszerű, igaz ember volt, a nép szolgálatáért élt, utolsó . órájáig. Ezért fog tovább élni Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a nemzetközi hírnévnek örvendő Pécsi Balett április 24-e és 28-a között. A mecsekaljai város Nemzeti Színháza külsőségekben is méltóképpen fogadja az országos rangú kulturális esemény vendégeit. A DÉ- DÁSZ KISZ-fiataljai társadalmi munkában csütörtökön elkészítették a színház díszkivilágítását, amely valóságos fényárba öltözteti Pécs főutcájának legimpozánsabb épületét. A színház képes műsorfüzetet jelentetett meg amely az ünnepi programon kívül áttekintést ad a Pécsi Balett eddigi munkájáról. Az elmúlt évtized alatt negyvenhét balettalkotás született, húsz ma élő magyar zeneszerző művére. Eck Imre, az együttes művészeti vezetője harmincnyolc koreográfiát alkotott. Negyven magyar városiban szerepeltek. Határainkon túl is ismert név lett a Pécsi Balett. Hatvannégy külföldi városban tartottak előadást, tizenkilenc országban jártak. Az ünnepi hét előadásaira csaknem minden jegy elővételben elkelt. A Pécsi Balett ünnepi programjának pénteki nyitányaként a szakmabeliek megtekintik az együttes „műhelyét” a színházban díszlet- jelmezterv és táncfotó kiállítás nyílik. Este batett-bemutatóra kerül sor. Harangozó Gyula koreográfiájára Kenessey— Hubay „Csárdajelenet” és Borodin „Poloveci táncok” című művét adjáiZ. elő. Asszonyi Tamás első díjat nyert Emlékműtervéveil A* Útépítőgép Javító és Gyártó Vállalat FELVÉTELRE KERES ESZTERGÁLYOS, LAKATOS, HEGESZTŐ, VILLANY- SZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, valamint GYORS- ÉS GÉPIRÓNÖKET, JELENTKEZNI LEHET: Cegléden, a XIV., Külső-Kátai u. 35/a. szám alatt. első számú reprezentánsa ezúttal is Kossuth-díjas művészünk, Barcsay Jenő. A tárlaton ezúttal két kisméretű képpel szerepel. Házcsoport-ja és Figura állvánnyal című képe bár nem a legfrissebb alkotásai közül való, mégis méltó módon képviseli művészetét, s ad rangot a megye tárlatának. Másik Kossuth-díj ásunk, Kmetty János, üvegablakterve akaratlanul is arra inspirálja a nézőt, hogy szeretné mielőbb viszontlátni e nagyszerűen megfogalmazott tervből készült alkotást. Talán a felépítendő szentendrei művelődési központ épülete lehetőséget is nyújtana e kitűnő terv kivitelezésére. Ilosvay Varga István Sárga önarckép-e a maga műfajában hibátlan alkotás. Akárcsak Göllner Miklós Tükröződő házai, Miháltz Pál Műemlékrestaurálás Szentendrén című képe vagy Szántó Piroska két modern hangvételű kompozíciója. Már az előző tárlaton feltűnést keltett Mizser Pál két, In memóriám című linója drámai hangvételével, merész színeivel, különös szerkezeti megoldásával. A képekből azóta egységes kompozíció született, amely a Váci Pártbizottság tanácstermét díszíti majd. Földosztás című műve viszont merőben ellentétes képi látásmódról és megfogalmazásról tanúskodik. Fiatal művész esetében az ellentétes stílus- irányzatok rövid időn belül történő jelentkezése indokolt, a nézőt azonban mindenképpen megzavarja. Kár lenne eltitkolni: a Szentendrén felnövő új művészgenerációra feltétlenül nagy hatást gyakorol a mester, Barcsay Jenő. Nemcsak Balogh László Ünnep című képében érezhető bizonyos utánérzés, de fellelhető mások műveiben is. A legkevésbé hat zavaróan ez talán éppen Deim Pál Csend és Találkozás a kékkel című képeiben. Pedig mindkét alkotásban vitathatatlanul „jelen van” a mester, a fiatal művész azonban elsősorban azzal ad újat, hogy a mester konstruktív tájait és konstruktív figuráit állítja egységes kompozícióba. Nincs lehetőség arra, hogy egy rövid íráson belül valamennyi kiállító művész munkásságáról és alkotásairól szóljak. A félszáz alkotó közel nyolcvan műve önmagáért beszél annak, aki megtekinti. De tanúskodik arról is, hogy mennyire serkentően hatott művészeinkre a megyei tanács pályázata. A kiállított művek többsége az emberről szól az emberekhez. Ez, azt hiszem, minden dicséretnél többet mond. Prukner Pál Ritka fák virágai a Forrasztó-hegyen Közép-Dunántúl hűvös, párás hegyvidékén, a Bakony „tetején” különös próbálkozáshoz kezdtek 1954-ben az erdészek. A meleget kedvelő egzotikus fafajtákból állítottak össze gyűjteményt Az egzoták a hűvös, köves talajon megerősödtek, kifejlődtek. Az úgynevezett Forrasztóhegyen ezekben a napokban nyitották ki szirmaikat a ritka fák virágai. A sárgás virágú ciprusok színes foltként ékelődnek a Magas-Bakony sötét fenyvesei közé. a nép lelkében, s különösen a fiatalok szívében, a fiatalokéban, aikiiknek oly sokat adott. Simon István Kossuth-díjas költő a Magyar Írók Szövetsége és a Kortárs szerkesztősége nevében búcsúzott. Forró, plebejus indulattal teli, napjainkban és a távoli jövőnek is szóló versek szerzőjének tisztelte Váci Mihályt, aki a hajdani elesettek és á ma már tisztább holnapért küzdők vágyát, akaratát, reményét oly sajátosan népi ízekkel fejezte ki Nem egy verse kinyomtatása után szinte rögtön gyökeret vert a közvélemény tudatában: Debrecen vagy Nagyatád kultúrházában kipirult arcú, copfos kislányok szavalták, értették, érezték verseit. Jovánovics Miklós főszerkesztő az „Űj írás” kollektívájának búcsúját tolmácsolta: — Váci Mihály — mondta —, azon a legutóbbi szerkesztőségi értekezleten, amelyen, még részt vehetett, két közleményt javasolt nyomatékkai a folyóirat hasábjaira: egy irodalmi riportot, szociográfiai felmérést a magyar erdészet helyzetéről és egy kis antológiát vietnami költők versedből. Szimbólumként is őriznünk kell utolsó gyakorlati tanácsainak elvi lényegét: egyaránt, s egyszerre érdeklődni a legszűkebb pátria és a távoli világok népeinek ügye iránt, s úgy segíteni az egyiket, hogy a másik is előbbre jusson általa. Szimbólumnak kell tekintenünk azt is, hogy a plebejus indulatú, pártos elkötelezettségű, szenvedélyesen szuggesztív életművét és pályafutását ez a két helységnév és dátum fogja össze: 1924. Nyíregyháza — 1970. Hanoi. A sírnál a barátok nevében Garat Gábor Kossuth-díjas költő, az Élet és Irodalom szerkesztője mondott gyászbeszédet. Alabardos az Avason A nagy múltú miskolci „mulatóhelyen” — az Avason — ahol még a század elején is több, mint félszáz kiskocsma működött, csütörtökön megnyílt a város új, reprezentatív vendéglátóipari létesítménye, az Alabardos étterem és borozó. Az új idegenforgalmi jelentőségű szórakozóhelyet egy XVII. században épült, korhű stílusban helyreállított épületben alakították ki. GORKIJ: LENINRŐL 7. Párizs után. Capriban találkoztunk. Erről igien furcsa emlékem maradit: mintha Lenin két ízben, két homlokegyenest különböző hangulatban járt volna Capriban. Az egyik Lenin, már amikor elébe mentem a kikötőbe, nyomban határozottan kijelentette: — Tudom: maga, Alekszej Makszi- movics, mégiscsak azt reméli, hogy kibékít a machistákkal, pedig már megírtam, hogy ez lehetetlen! Tehát ne is próbálkozzék. A lakásom felé vezető úton és otthon is magyarázni próbáltam neki, hogy nincs egészen igaza: nem volt és nincs is szándékomban összeegyeztetni a filozófiai ellentéteket, amelyeket egyébként nem nagyon értek. Ráadásul fiatal korom óta meg vagyok fertőzve azzal, hogy nem hiszek semmiféle filozófiában. E hitetlenségem oka pedig a filozófia és az én személyes „szubjektív” tapasztalatom közötti ellentmondás volt és maradt: számomra a világ csak most kezdődött, „keletkezett”, a filozófia pedig fejbe csapdosta ezt a világot, és teljesen helytelenül, alkalmatlan időben kérdezgette: „Hová mégy? Mi okból? Miért gondolkozol ?” Néhány filozófus meg éppenséggel egyszerűen és szigorúan így vezényelt: „Állj!” Ezenkívül már tudtam, hogy a filozófia olyan, mint a nő: lehet nagyon csúnya, sőt visszataszító, de annyira ügyesen és meggyőzően öltözködik, hogy az ember szépasszonynak véli. Ez megnevettette Lenint. — Nos — mondta —, ez már humo- rizálás. De, hogy a világ csak most kezdődik, most keletkezük, az igaz! Ezen gondolkozzék csak el komolyan, innen eljut oda, ahová már régóta el kellett volna jutnia. Aztán elmondtam neki, hogy szerintem Bogdanov, Lunaosarszkij, Bazarov kitűnően, sokoldalúan képzett, nagyszerű emberek, a pártban nem találkoztam hozzájuk hasonlókkal. — Tegyük fel, hogy így van. Nos, mi következik ebből? — Végeredményben azt tartom, hogy az ő céljuk ugyanaz, a oél egyisége pedig, ha -mélyen megértik és átérzik, el kell törölje, meg kell semmisítenie a filozófiai ellentéteket... — Tehát mégiscsak él magában a ki- bébi tés reménye? — Hiábavaló dolog — mondta. — Kergesse el magától, mégpedig minél messzebb, ezt barátian tanácsolo-pi! Maga szerint Plehanovnak is ugyanaz a célja, márpedig én, köztünk legyen mondva, azt hiszem, hogy az ő célja egészen más, pedig ő nem metafizikus, hanem materialista. Beszélgetésünk ezzel véget ért. Talán fölösleges megjegyeznem, hogy nem szóról szóra, nem betű szerint reprodukáltam. De értelmileg kétségtelenül pontosan. Tehát Vlagyimir Iljics Lenint még szilárdabbnak, még hajthatatlanabbnak láttam, mint a londoni kongresszuson. Ott azonban izgatott volt, s akadtak pillanatok, amikor világosan lehetett érezni, hogy a pártszakadás igen súlyos perceket szerez neki. Itt nyugodt, kissé hűvös és gúnyos volt, ridegen elutasította a filozófiai beszélgetéseket, és általában óvatosan viselkedett. Bogdanov, ez a bámulatosan rokonszenves, szelíd és Leninbe valósággal szerelmes, de kissé öntelt ember igen éles és súlyos szavakat volt kénytelen végighallgatni: — Schopenhauer mondja: „Aki világosan gondolkozik, az világosan fogalmaz”, s én azt hiszem, hogy ennél jobbat sohasem mondott. Maga, Bogdanov elvtárs, zavarosan fogalmaz. Magyarázza meg nekem két-három mondatban, mit ad a magúik „helyettesítése” a munkásosztálynak, és hogy a machiz- mus miért forradalmibb a marxizmusnál! Bogdanov megpróbálta elmagyarázni, de valóban zavarosan és bőbeszédűen. — Hagyja abba — tanácsolta Lenin. — Valaki, azt hiszem Jaurés, azt mondta: „Jobb igazat mondani, mint miniszternek lenni.” Én még hozzátenném: és machistának lenni. Ezután sakkozni kezdett Bogdanov- val, könnyelműsködött, s amikor veszített, megharagudott, valósággal elszontyolodott, mint egy, gyerek. Érdekes, még ez a gyerekes elszontyolodása, akárcsak bámulatos nevetése — még ez sem bontotta meg jellemének töretlen egységét. Volt Capriban egy másik Lenin is: a nagyszerű elvtárs, a jókedvű ember, aki élénk és fáradhatatlan érdeklődést tanúsít a világon minden iránit, s lenyűgözően szelíd az emberrel. Egyszer, késő este, amikor a többiek sétálni mentek, velem és Andrejevával beszélgetett. Szomorúan, mélységes sajnálkozással mondta: — Okos, tehetséges emberek, sokat tettek a pártért, tízszer annyit is tehetnének és mégsem fognak velünk tartani! Nem tarthatnak velünk. S tucatjával, százával töri meg az ilyen embereket, torzítja el őket ez a bűnös rendszer. Egy másik alkalommal ezt mondta: — Lunacsarszkij majd visszatér a pártba, ő kevésbé individualista, mint a másik kettő. Páratlanul gazdag tehetségű ember. Nekem ő a „gyengém”; az ördög vigye el, milyen ostoba kifejezés: hogy valaki egy másiknak a gyengéje! Tudják, szeretem őt, remek bajtárs! Van benne valami franciás csillogás. A könnyelműsége is franciás, az ő könnyelműsége esztétizmusbál ered. (Folytatjuk) L
