Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
»ICC CJCívlaf) 19*0. ÁPRILIS 22., SZERDA ...világító fáklya a történelem viharában ROMAIN ROLAND: Lenin a művészet és a tett embere (RÉSZLET) B enin élete minden pillanatában, egész lényével a harcba vetette magát. Minden gondolata abból született, amit hadvezéri őrhelyén látott a harcban és a harcért. Nála különbül senki sem testesíti meg az emberi tett történelmi óráját, amit proletárforradalomnak hívunk. Figyelmét semmi sem vonja el; nem ismer személyes gondot, nem a szellem elernyedését. Nyoma sincs nála a gondolat dilettantizmusának, a habozás vagy kétely árnya sem fér hozzá. Ez erejének titka és az ügy győzelméé, amely benne testesült meg. A cselekvésért mozgósította a szellem minden energiáját: a művészetet, az irodalmat, a tudományt, még az elementáris áramlatokat, a tudatalatti mélységeket, az álmot is. „Álmodoznunk kell!” Leírtam ezeket a szavakat, és megijedtem. Ügy éreztem, hogy az „egyesülési kongresszuson” ülök, velem szemben ott ülnek a „Rabocseje Gyelo” szerkesztői és munkatársai. És egyszer csak feláll Martinov elvtárs, és fenyegetően fordult felém: „Engedje megkérdeznem, jogában áll-e még egy autonom szerkesztőségnek, hogy a párt- bizottság előzetes megkérdezése nélkül álmodozzék?” Utána pedig feláll Kricsevszkij elvtárs, és... még fenyegetőbben folytatja: „Én tovább megyek. Én azt kérdem, egyáltalán van-e joga egy marxistának álmodozni, hacsak nem felejti el, hogy Marx szerint...” Elég, ha rágondolok ezekre a fenyegető kérdésekre, és máris végigfut a hátamon a hideg, és csak azon töröm a fejem, hóvá is bújhatnék. Megpróbálok Pi- szarev mögé bújni. „Különféle ellentétek vannak *— írta Piszarev az ábránd és valóság ellentétéről. — Álmom elébeygghat az események természetes menetének, vagy egészen más irányba térhet — oda, ahova sohasem juthat el az események természetes menete. Az első esetben az álom semmiféle kárt nem okoz, sőt még támogatja és fokozhatja a dolgozó ember energiáját... Az ilyen álmokban nincs semmi, ami rossz útra« terelné vagy megbénítaná a munkaerőt. Sőt ellenkezőleg. Ha az ember teljesen képtelen volna ily módon álmodozni, ha nem tudna néha-néha előrevágtatni, és képzeletében nem tudná előre látni annak az alkotásnak teljes és befejezett képét, amely éppen csak kezd kialakulni a keze között, akkor igazán nem tudom elképzelni, milyen indítóok tudná arra késztetni, hogy nagyszabású és fárasztó munkákba kezdjen a művészet, a tudomány és gyakorlati élet terén, és azokat be is fejezze... Az ábránd és a valóság ellentéte semmiféle kárt nem okoz, ha az ábrándozó komolyan hisz álmában, és az életben figyelmesen körültekintve, megfigyeléseit egybeveti légváraival, és általában lelkiismeretesen munkálkodik elképzeléseinek életre hívásán. Ha van valami érintkezési felület az ábránd és az élet között, akkor minden rendben van.” így — szerencsétlenségünkre — igen kevesen álmodoznak mozgalmunkban. És ebben leginkább a legális kritika és az illegális „uszálypolitika” józanságukkal a „konkréthoz” való közelségükkel kérkedő képviselői a hibásak.” így álmodozott Lenin harminc esztendővel ezelőtt, a cárizmus legsötétebb napjaiban, midőn még csak születőben volt a munkásmozgalom. Ezért volt az ő álma: tett. A történelem ismer olyan népvezéreket, a cselekvés mestereit, akik kettéosztották életüket: fele a tetté volt, fele a szellem játékáé, és ez a játék menedék volt a tett elől. Talán Julius Caesar volt ebből a fajtából az egyik legnagyobb. Cselekvés közben mindenestül a tettnek adta magát és micsoda tettnek! Mégis, akár az angol államférfiaknak, szüksége volt „weekend”-re, megpihent szép szavak, emelkedett gondolatok közt elbeszélgetve Ciceróval. Mert Róma és a gall nép meghódítója alapjában véve dilettáns volt s az is maradt, akinek a tett is játék volt csupán, a legnagyobb játék igazi férfihez, igazi rómaihoz a legméltóbb ugyan, de — mégis játék csupán, azaz: lényegében illúzió. Leninnek nem kellett illúzió. Nem menekült illúziókba! Hatalmas, állandó .valóságérzéke percre sem lankad el. A valóságérzék nélküli, kikapcsolódást kereső emberek látványa hangtalan nevetést vált ki belőle, amelyben kedélyes szánalom és egy kevéske megvetés párosul a gúnnyal és az iróniával — mint ahogy egy erőteljes férfiú pillantana nagy súlyú és koros, de gyermeteg szellemű öregurakra. Valóságérzéke akkor sem hagyja el, ha a művészetről álmodozik. Szereti a művészetet, és nagyon igaztalanul állították, hogy nem érdeklődik iránta. „Alaposan ismeri és szereti a klasszikusokat”... Nincs kétség, ismeri álmát a művészetnek. A harcban azonban, amely számára törvény és végzet, azt kívánja, hogy a művészet álma olyan legyen, akár az övé: erő és támasz a csatában, örök részese a tettnek ... Amint Lenin már 1905-ös cikkeiben megírta, nincs és nem is lehet más szempontja a szellemi megnyilvánulásoknak amíg osztály társadalombán élünk, mint az osztályszempont. Az irodalom — akarva, akaratlan — a társadalmi harc érdekeinek és szenvedélyeinek van alávetve, nem ment és nem is lehet mentes . egy osztály befolyásától; minden a harcoló osztályok hatása alatt áll, mindenekelőtt pedig az uralkodó osztály hatásáról van szó, arról az osztályéról, amely a kényszerítés és rábeszélés legváltozatosabb és leghatásosabb eszközeivel rendelkezik. Még az a nagyon kevés és igazán nagy író, hatalmas alkotó és bíráló elme sem tud soha kiszabadulni kora légköréből, aki jellemerejénél fogva független (vagy annak véli magát) a korabeli társadalomban uralkodó zsarnok közvéleménytől és az előítéletektől. Dionüszosz-fülek ők, nemzedékük minden moraja bennük verődik vissza; különleges érzékeny jelzőkészülékek: beléjük vésődik a környező világot megmozgató legtitkosabb mozdulat is. Minél áradóbb a gondolatfolyam, annál többször vegyülnek egybe vagy ütköznek össze benne a múlt és a jövő gyakorta ellentétes áramlatai. Századunk tükrei ők. lyen alapon vizsgálgatta tanulmányaiban Lenin Lev Tolsztojt, mint ahogy első cikkének is ezt a címet adta: Lev Tolsztoj mint az orosz forradalom tükre. „Első pillantásra különösnek és erőltetettnek tűnhet fel, hogy a nagy művész nevét együtt említjük a forradalommal, amelyet nyilvánvalóan nem értett meg, amely elől szemmel láthatólag elzárkózott... Csakhogy a mi forradalmunk rendkívül bonyolult jelenség; közvetlen végrehajtóinak és részvevőinek tömegében sok olyan szociális elem van, amely ugyancsak nyilván-^ m^kba. valóan nem értette meg azt, ami történt, ugyancsak elzárkózott a tulajdonképpeni történelmi feladatok elől, amelyek elé az események menete állította őket... Tolsztoj nézeteinek ellentmondásai ebben az értelemben valóban azokat az ellentmondásos viszonyokat tükrözik, amelyek közt forradalmunkban a parasztság történelmi tevékenysége végbement ... Tolsztoj eredeti, mivel nézeteinek összessége együttvéve éppen forradalmunknak mint paraszti polgári forradalomnak sajátosságait fejezi ki... Egyfelől kíméletlenül bírálja a kapitalista kizsákmányolást, leleplezi a kormány erőszakos akcióit, a bíráskodás és az államigazgatás komédiáját, teljes mélységben feltárja a gazdagság gyarapodása, a civilizáció vívmányai és a dolgozó tömegek nyomorának, elvadulásának és kínlódásának fokozódása közti ellentétet; másfelől eszelősen hirdeti, hogy „ne szállj szembe a gonosszal!” erőszakosan. Tolsztoj kifejezte a felhalmozódó gyűlölet, a jobb élet érett vágyát, a múlt lezárásának óhaját — de kifejezte az ábrándozásban, a politikai nevelés hiányában, a forradalmi tehetetlenségben megnyilvánuló éretlenséget is. A történelmi és gazdasági feltételek megmagyarázzák, miért volt szükségszerű a tömegek forradalmi harcának kirobbanása, és ‘azt is, miért nem voltak felkészülve a harcra ezek a tömegek, megmagyarázzák a „ne szállj szembe a gonosszal”! tolsztoji elvét, amely az első forradalmi hadjárat vereségének igen komoly oka volt.” (Lenin Művei. 15. kötet. Szikra 1955. 201, 202, 205 és 207 old.) D1 E z a lenini ítélet egy meghatározott korról és annak nagy művészéről más korokra és más mesterekre is alkalmazható — különösen az olyan forradalom előtti idő szakra, mint amilyen nálunk, Franciaországban, a XVIII. század volt... Az irodalomtörténész számára éppen az lenne érdekes, mi az a nagy előfutárművészeknél, a Rousseau-knál, Vol- taire-eknél, Diderot-knál, amivel már meghaladják önmagukat, ami bennük, tudtukon kívül az eljövendő időhöz tartozik: a korhoz, amelyet megtagadtak volna, ha előre látják. Ezt a munkát kísérelte me; kedvenc írójánál a maga nyers és tisztánlátó nyíltságával. Lenin, amidőn megmutatta, hogyan leplezte le zseniális, egymagában is forradalmi felhívást jelentő kritikájában Lev Tolsztoj a társadalom bűneit és hazugságait — de hogyan makacsolja meg magát rémület és haraggal a forradalmi tevékenység láttán, amely pedig ennek szükségszerű következménye volt. Ennek a nagy léleknek következetlen magamegtagadását alacsonyabb fokon, hasonlítha tatlanul kevesebb ellentmondásos őszinteséggel és szenvedélyes erővel a művészek óriási többségénél megtaláljuk bennük az események rezgésének erősebb visszhangja támad, mint másoknál, de mintha valóságos transzban érnék őket ezek a hatások, utána kimerülnek, kitérnek a következmények elől, és tíz közül kilenc esetben a reakció oldalára állnak át. Jól látták, milyen örvényen kell keresztültörni, milyen árkot kell átugrani. Csakhogy ettől a látványtól elszédültek, és inukba szállott a bátorságuk. Hogy helyreállítsák törékeny egyensúlyukat, a kort magával sodró áron kívül maradva, az „erkölcsi rendbe” húzódnak visz- sza, abba a burzsoá rendbe, amely oly megnyugtató biztonságot nyújt minden ellen, amit megláttak, de látni többé nem akarnak — a konvencióba, a megmerevedett életforE pp itt mutatkozik meg, milyen gyökeresen áll szemben értelmük a cse lekvés olyan mesterének értei mével, amilyen Lenin volt. Lenin kivételes logikája egybeforrasztotta eszméit és tetteit. Nem tömbbé, a szó megkövült és embertelen értelmében, de olyan életöntvénnyé, amely mozduló kor életével és alap törvényeivel azonosult. A proletárdiktatúráról Résziéi Réti László: Lenin és a magyar munkásmozgalom cuníi művéből A Magyar Tanácsköztársaság eseményeinek, történetének mérlegelésénél természetesen abból kell kiindulnunk, amit a marxizmus—leninizmus klasz- szikusai addig a proletárdiktatúráról tanítottak és amit — elsősorban Lenin munkái alapján — a magyar kommunisták akkor többé-kevésbé jól ismerhettek. Ez azonban magában véve kevés. Hozzá kell ehhez vennünk az akkor már másfél év óta fennállott Szov- jet-Oroszország nagy történelmi példáját, amelyet — bár szintén hézagosán — de különösen a volt hadifoglyok tapasztalatain keresztül, részleteiben is ismertek, és munkájukban, tevékenységükben felhasználhattak a magyar kommunisták. Mindez azonban még mindig nem elégséges. Hiszen éppen Lenin figyelmeztette — Kun Bélához küldött szikratáviratában — a magyar kommunistákat arra, hogy „a magyar forradalom sajátos feltételei között hibás lenne a mi orosz taktikánk minden részletben való puszta utánzása. Ettől a hibától óvni szeretném ...” Sajnos, Lenin arra nézve, hogy miben látja a különbséget az Oroszországban és Magyarországon követendő taktika között, nem adott közelebbi felvilágosítást. Nyilván úgy gondolta, hogy e különbségek kidolgozása a magyar kommunisták feladata. A magyar munkásokhoz írt „Üdvöz- let”-ében részletesen beszélt Lenin a proletárdiktatúra feladatairól, a parasztsághoz való viszony kérdéseiről, nagyszerű útmutatásökat adva nemcsak a magyar, de az egész világ kommunistáinak, de itt is csak azt emelte ki elsősorban, ami a proletárdiktatúrában általános, nemzetközi érvényű, és nem azt, ami a magyar proletárdiktatúra speciális feladataira vonatkozik, ami a magyar forradalom sajátossága. Mégis rendelkezünk egy olyan dokumentummal, amelyben Lenin kifejtette — 1919 áprilisában —, hogy mit tart egy közép-európai, újonnan létrejött proletárdiktatúra legfontosabb, legsürgősebb feladatainak, mi szerinte a kritériuma annak, hogy egy ilyen proletárdiktatúra helyesen képviseli-e hazája és az egész világ proletariátusának érdekeit, a világforradalom ügyét. Leninnek arra a táviratára gondolok, amelyet 1919. április 27-én küldött a Bajor Tanács- köztársaságnak. Ez a távirat akkor vagy nem érte el a címzettet, vagy éppen végső haláltusájában érte csak el, így nem került nyilvánosságra. Lenin azonban itt nem új, ismeretlen szempontokat sorol fel, hanem arról ír, amit szerinte már meg kellett volna valósítani a bajor kommunistáknak ahhoz, hogy valóban tanácsköztársaságról lehessen náluk beszélni, amit tehát Lenin szerint egy közép-európai kommunistának, ha a munkás- osztály vezetője akart lenni, tudnia és ismernie kellett. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy ez az üzenet gyorsan, a mindennapi munka lázas sietsége közben íródott, és nyilván nem tartott igényt a feladatok és követelmények tudományos pontosságú felsorolására. Mégis megmutatja azt, mit tartott ekkor Lenin a legfontosabbnak, a legsürgősebben végrehajtandó feladatoknak egy új közép-európai proletárdiktatúra számára. Azt hiszem, feltétlenül helyesen járunk el, ha a Magyar Tanácsköztársaság tevékenységét, eredményeit, hibáit mérlegre téve, azokból a követelményekből indulunk ki, amelyeket Lenin ebben a dokumentumban felsorolt. Ha pedig valakinek mégis kételyei lennének abban az irányban, hogy a Bajorországra vonatkozó lenini útmutatás egyértelműen alkalmazható-e Magyarországra, úgy annak Leninnel válaszolok. Már szó volt arról,- hogy Lenin július végén Kunhoz írt táviratában a következő mondat szerepel: „Remélem, Ön meg fogja tenni azokat az intézkedéseket, amelyeket a bajoroknak ajánlottam.” Amiből két dolog világos: egyrészt hogy ha a bajorokhoz szóló üdvözlet nem került is akkor nyilvánosságra, Kun feltétlenül ismerte, ami természetes is, hiszen tudjuk, hogy ebben az időben Bajorország felé, de általában a Nyugat felé Magyarország volt a közvetítő kapocs. Másrészt nyilvánvaló ebből a mondatból, hogy Lenin egyértelműen érvényesnek tartotta a Magyar Tanács- köztársaságra vonatkozóan mindazt, amit a Bajor Tanács- köztársaságnak ajánlott. Lenin távirata így hangzott: „Üdvözlet a Bajor Tanács- köztársaságnak. Köszönet az üdvözletért, és a magunk részéről is szívből üdvözöljük a Bajor Tanácsköztársaságot. Nagyon kérjük önöket, tájékoztassanak bennünket gyakrabban és konkrétabban arról, hogy milyen intézkedéseket tettek az olyan burzsoá hóhérok elleni harc érdekében,', .miht Schéidémariri és társai, létrehozták-e a munkások és alkalmazottak városi kerületi tanácsait, felfegyve- rezték-e a munkásokat, lefegy- verezték-e a burzsoáziát, igénybe vették-e a ruha- és más áruraktárakat a munkások, különösen pedig a mező- gazdasági munkások és kispa- rasztok azonnali és hathatós megsegítésére, kisajátították-e a müncheni tőkések gyárait és vagyonát, valamint a München környékén fekvő tőkés mező- gazdasági üzemeket, törölték-e a kisparasztokat terhelő jelzálogot és haszonbért, felemelték-e kétszeresére vagy háromszorosára a mezőgazdasági munkások és a segédmunkások bérét, elkoboztak-e minden papírt és minden nyomdát abból a célból, hogy népszerű röplapokat és újságokat nyomassanak a tömegek számára, bevezették-e a két- vagy háromórás közigazgatási elfoglaltsággal párosuló 6 órás munkanapot. összeköltöztet- ték-e a müncheni burzsoáziát, hogy azonnal munkásokat lehessen a gazdagok lakásaiba költöztetni, kezükbe vették-e valamennyi bankot, szedtek-e túszokat a burzsoázia soraiból, bevezetlék-e azt, hogy a munkások nagyobb élelmiszer-fejadagot kapjanak, mint a burzsoázia, mozgósították-e a munkásokat az utolsó emberig mind a védelemre, mind eszmei propagandára a környező falvakban? Az ilyen és hasonló rendszabályok legsürgősebb és széles körű életbe léptetésének, a munkás-, mezőgazdasági munkás és az ezektől különálló kisparaszt tanácsok öntevékenységével párosulva meg kell szilárdítania helyzetüket. Rendkívüli adót kell kivetni a burzsoáziára, és a munkásoknak, mezőgazdasági munkásoknak és kisparasztoknak azonnal és bármi áron biztosítani kell helyzetük tényleges megjavítását. Szívélyesen üdvözöljük Önöket, és sok sikert kívánunk. Lenin.” Mint már szó volt róla, ez a távirat nem tekinthető a proletárdiktatúra alapvető követelményei tudományosan rendszerezett felsorolásának. Lényeges és kevésbé lényeges ■kérdések keverednek benne, nem fontossági sorrendben követik egymást a különböző követelmények — mégis nyilvánvaló, hogy benne van minden, amit Lenin az adott pillanatban, az adott közép-európai viszonyok között a leglényegesebbnek tartott ahhoz, hogy egy magát tanácsköztársaságnak nevező államalakulat valóban a proletárdiktatúra funkcióját gyakorolja, és ne csak nevében legyen tanács- köztársaság. Az előbbiekből következően az is nyilvánvaló, hogy Lenin követelményei szempontjából nem volt lényeges különbség a Bajor és a Magyar Tanácsköztársaság között. Nyugodtan tekinthetjük tehát a Bajor Tanácsköztársaságnak adott útmutatást mércének, amelyen lemérhetjük, mennyiben felelt meg a Magyar Tanácsköztársaság a proletárdiktatúra lenini követelményeinek. „Haragszom Önre... ti A. A. Joffénak 1918. VII/1 Kedves Joffe élvtárs! Őszintén szólva rettenetesen haragszom önre. Kevés az ember, valamennyi pokolian agyondolgozta magát. Ön meg ilyesmit művel: sok hivatalos dolgot közöl velem (legutóbbi ceruzával írt) magánlevelében, és egy sor személyeskedő kirohanást intéz Csicserin ellen, tűszúrásokkal illeti („nem igazi m-r”, stb.’, (Valószínűleg: miniszter. A szerk.) Csicserin- nek pedig azt írja, „a perspektívák a Leninnek írt levélben”. Az ördög tudja, mi akar ez lenni! Persze, Csicserin kéri tőlem a levelet, én pedig nem mutathatom meg, mert nem akarok veszekedést előidézni. Árt az ügynek, árt a kapcsolatnak. Csicserin — nágyszerű munkaerő, lelkiismeretes, okos, hozzáértő. Az ilyen embereket meg kell becsülni. Ami a gyenge oldalát illeti — hogy hiányzik belőle a „parancsnoki erély”, ez nem baj. Hányán vannak, akik épp az ellenkező hibába esnek! Csicserinnel lehet dolgozni, könnyű vele dolgozni, de el is lehet vele rontani a munkát. ön beleköt Csicserinbe, de a Külügyi Népbiztosságnak igaza van, amikor panaszkodik önre, mivel ön nem számol vele, a követeknek azonban a külügyi népbiztos tudomása és hozzájárulása nélkül természetesen nincs joguk döntő lépéseket tenni. Remélem, hogy ön mindent el fog követni a Misstände (visszásságok) megszüntetésére. Nagyon helyes, hogy „megmozgatta” Kraszint. Piszkálja erélyesen Sklovszkijt; ő lusta; követeljen állandóan beszámolókat, fenyegetőzzön. Kézszorítással Lenin (Válogatás Lenin leveleiből) 1 a
