Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-21 / 92. szám

4 ""yíiríűP 1970. ÁPRILIS 31., KEDD Feltárul Gorsium Csodálatosan szép kincseket rejteget a Sárvíz partján elte­rülő Föyényesi puszta. A nagy idegenforgalmi vonulásban az autók százezrei száguldanak el a szabadbattyáni elágazásnál felállított tábla mellett, amely a Tác határában folyó gorsiu- mi ásatásokat jelzi. A Balaton­hoz siető utasok nem is sejtik, hogy a táblától néhány kilo­méterre a római kori építészet egyik legszebb kis városát lát­hatnák, ha fáradságot venné­nek az odakanyarodásra. A magyarországi római tele­pülések feltárása eléggé körül­ményes. Sem Sophianae, azaz Pécs, sem Aquincum, sem a szombathelyi Isis-szentély szépségét nem tudja az ember a maga valóságában élvezni. Aquincumot körülveszik a mo­dern épületek, az Isis-szentély házak közé ékelődik, a pécsi emlékek fölött nagyrészt épü­letek emelkednek. Gorsium azonban a maga eredeti han­gulatában tárul a látogató elé épületeivel, kútjaival, templo­maival. A Sárvíz partján egy négyzetkilométernyi területen feküdt ez a csodálatosan szép hajdani római városka, amely­nek feltárása, ha lassan is, de egyre inkább előrehalad. Fö- vényesi puszta, amely a város­kát évszázadokon át takarta, ma is puszta, ezért a feltárást nem akadályozza a környezet. A múlt század hatvanas éveiben Römer Fló- ris, a magyar régészet európai hírű úttörője, felhívta a figyel­met, hogy a táci országút be- szögellésében, a pusztán római kori településnek kell lennie. A hellyel-közzel felbukkanó leletekből jutott erre a gondo­latra. A Sárvizet átszelő híd építé­sekor előkerült útmaradványok arra engedtek' következtetni, hogy ezen a vidéken vezetett el a Sophianae-tól Aquincum­ba vezető hadi út. Ezt egyéb­ként az Itinerarium Antonini, a legfontosabb római utakat is­mertető útikönyv is megerősí­ti. Ezeken* a megfekejedett,, megkopott köveken hajdan ró­mai légiók vonultak nagy csa­tákba vagy éppen állomáshe­lyeikre. A római hódítás korszaká­ban éppen kedvező földrajzi helyzete következtében lett Gorsium az I. század közepén romai állomás. Az I. és II. szá­zadban szerte a vonuló utak mentén állomásokat építettek, amelyeket a birodalom belse­jéből elszállított megbízható római polgárokkal népesítet­tek be. A római műveltséggel rendelkező lakosság azután el­kezdte, majd folytatta az épít­kezéseket, így honosodott meg a római életforma és a latin termelési viszonyok. Egy ilyen kis római kori te­lepülésen nélkülözhetetlen volt az iparosok munkája. Bizonyí­ték erre, hogy a Villa Amasia keleti oldalán két különböző szintű négyszögű épületet ta­láltak. Az épület sarkain fa­oszlopok tartották a tetőzetet, közvetlen szomszédságában nagy mennyiségű vasröggel. Mi mást bizonyít ez, mint hogy kovácsműhely volt ebben a he­lyiségben, ahol harci és tár­szekereket vasaltak, lándzsá­kat és íjvégeket kovácsoltak. A Villa Amasiahoz vezető út két oldalán meghök­kentő szépségű kőemlék, sírtö­redékek, oltárkövek, épületele­mek és szobrok díszítik. A Vil­la Amasia — ez a csodálatos kiképzésű épület — méretei­Teljes pompájában tárul fel az ősi városka. Előtérben egy díszkút, amelynek vízmedencéjébe a vizet ólomcső hozta, a medence két szélén márvár.ypiilérek tartották a kút felett át­hajtó ívet. A kutat felül díszes párkány zárta le, s falát fres­kók díszítették. (Foto: Kabáczy Szilárd) ben igen tekintélyes: hossza 65 méter, szélessége 49. A római kori építkezések kulturáltságá­nak bizonyítékai közül itt is számosat láthatunk: a padozat alatti légfűtés vezetékei ma is megvannak, továbbá a helyi­ség, ahonnan a fűtés történt. A fürdőszobák azt a közismert tényt erősítik meg, hogy a ró­maiak a testkultúrára igen nagy gondot fordítottak. A für­dő négy helyiségből áll. Első ^ apody ten um, a vetkőző, ezt követi !a frigidarium, a hideg fürdő a tepidarium, vagyis a langyos és végül a caldarium, a meleg fürdő. A hatalmas ba­zaltlapokkal borított padló alól forró levegőt áramoltattak a fürdőbe. A fürdő alatt ma is jó állapotban levő ólomcső vonul el, ez gondoskodott az egész épület vízellátásáról. Az eddig feltárt leletekből következtetve Gorsium nem nagy, de annál jelentősebb te­lepülés volt a maga korában. Ezt több nevezetes temploma is bizonyítja. Ezek közül az egyiket Severus és Caracalla császárok emelték, egy mási­kat Marcus császár szentelt fel. A Septimus által emelt templomot akkor avatták fel, amikor a császár — 202-ben — családjával együtt Pannóniá­ban járt. A városka keleti oldalánál egy négy méter mélységű kutat találtak, benne rengeteg hajtűvel, csat­tal. Bizonyára a kút mellett trécselő asszonyok, lányok ej­tették bele. Továbbá korsók, kancsók, vödrök, bronzmarad­ványok kerültek elő, szám sze­rint mintegy kétezer lelet. A legmeglepőbb és legtitokzato­sabb azonban a kút mélyén ta­lált férfi csontváz, homlokán kardvágással. A csontváz mel­lén hatalmas kő. Gyilkosság? Háború? A titokra nyilván so­sem derül fény. A városkát körülvevő, úgy­szólván teljes épségben meg­maradt temető egyik legérde­kesebb része annak a csodála­tos antik világnak. Különösen feltűnő a másutt eddig nem alkalmazott téglakoporsó, amelyet tetőcseréppel borítot­tak be. Sajnos, a pusztulás, a pusz­títás Gorsiumot sgm kímélte. A legnagyobb károsodás talán akkor érte, amikor — az or- szágalapító I. István korában — a már elhagyott épületek építőköveit a székesfehérvári nagy építkezésekhez elhurcol­ták. A fehérvári bazilika fel­tárásakor számtalan innen származó kődarabot találtak. Gorsium teljes feltárása maid csak 20—25 év múlva fe jeződik be. Balogh József Dolgozó nek — ez a ti divatotok! A televízió jóvoltából va­sárnap este, csúcsidőben vég­re megismerkedhettünk az idei tavasz divatkülönlegessé­geivel. Dolgozó asszonyaink és leányaink százezreinek óhaja teljesült ezzel: most már nem­csak sejtik, tudják is, mit vesz fel délutáni sétájához Maculák Icuka, hogyan öltözködik ez­után a sarki maszek felesége, a g eb in es lánya, a táncdaléne- kesnő. És tudják azt is: miben ismerkednek mától kezdve a koktélpartikon és a bárpul­toknál, milyen hacukában ,fe- szí lenek valamelyik derék paci hátán az alagi lovasiskolában. Az pedig elsősorban bakfislá- nyainknak szolgáló jó tanács: hány centiméter játszhat ki kebleikből, oldalnézetben, a nagyestélyiből anélkül, hogy azzal közmegbotránkozást okoznának. Ezen kívül láthat­tak még darazsolt derekú és ceruza szabású öltözéket, zsu­gorított selyemből készített ru­hakölteményt, minit, midit és maxit is. Hogy a legtöbb be­mutatott ruha ára meghaladja dolgozó asszonyaink és leá­nyaink egy havi fizetését? No és? Ha már megvenni nem tudják, legalább gyönyörköd­jenek benne! Ez így demok­ratikus. Vagy nem? Szerencsére a bűbájosán cse­vegő riporternő egy igen hasz­nos jó tanáccsal is szolgált két ruhakülönlegesség bekonferá- lása és propagálása közben. Közölte, hogy a Hotel Inter­continental előtti sétál áshoz a mini ruha—maxi kabát és a combközépig érő csizma kom* binác'óla a 1 emelőnvösebb. A Divat 1970 című műsor után nagy megnyugvással zár­tam el a tv-készü léket. Meg­nyugtatott, hogy ezentúl már nemcsak a Luxus áruház és a Különlegességi Divatszalon előtt állnak meg bosszankod­va dolgozó asszonyaink és leá­nyaink. Most már a tv előtt is megkérdezhették egymás­tól: valón kinek telik mind­erre? S vMon a dolgozó nő 6zárnám ízlésesek-e? P. P. Szavalóverseny Vasárnap — a budai járási KISZ-bizottság rendezésében — Budakeszin, a művelődési központban szavadóversenyt rendeztek. A felszabadulás 25. évfordulója, valamint a Lenin- centenárium tiszteletére meg­hirdetett vetélkedőn a járás legjobb 20 versmondója vett részt. A zsűri két első díjat osz­tott ki: az egyiket Koszta Irénnek, az MGM Diósdi Gyá­ra dolgozójának, a másikat pedig Kántor Évának, a PE- MÜ dolgozójának. Második helyezést ért el Bangó Erzsé­bet, az érdi Vörösmarty gim­názium tanulója, míg Dévényi Lilla, a budakeszi művelődési központ irodalmi színpadának tagja lett a harmadik. TV-FIGYELŐ REJTVÉNYEK ÉS REJTÉLYEK Az e heti tv-újság csakis a szombat délutáni képzőmű­vészeti műsort aposztrofálta rejtvényriek *— a figyelmes néző azonban már az első mű- sornap estéjén megállapíthat­ta (nem először, nyilván nem is utoljára), hogy a műsor­szerkesztők logikája a legki- fürkészhetetlenebb rejtély. Az aznap esti főműsor Adam: Ha én, király lennék című romantikus vígoperájá­nak tévé-változata volt. Az „ősbemutató”-nak titulált pro­dukció egy zenei és rendezés­beli lelemény tekintetében egyaránt jelentéktelen művel ismertette meg a nézőt. Eleven emóciókat csak a magyar fel­irat váltott ki az „élvezőből”. A közismerten semmitmondó kórusrészek szövegét is gon­dosan (olykor az azonos ref­réneket is megismételve) fel­iratozták, ilyenkor a látvány „derékig”, sőt azon is túl szö­veg mögé bújt. Mégsem emiatt ingerült föl a néző leginkább, inkább Abody Béla ígéretes — és a produkció által be nem váltott — bevezetője miatt. Rejtély ez is. Vajon mi késztette a kitűnő tollú Abodyt Ilyen sistergő dicsérőszövegre? A szerda esti Halló! __né­mi leg feloldotta a kedvelt műsor utóbbi időben tapasztalt merevségét. Jó helyszínötlet volt a Hajógyár KISZ-klubja. azaz a hajó. A túl sokfélére vállalkozó szerkesztői koncep­ció azonban nem volt képes szerves egységgé összefogni a sók, sokféle, és erősen eltérő színvonalú elemeket. Az el­képzelhetően kiemelkedő szel­lemi élményként exponált mi­ni író—olvasó találkozó sike­rült a leggyengébben. Tapin­tatos kifejezéssel: igen sze­rény színvonalú volt a beszél­getés is, a „megelevenített” regényrészietek is. Koncz Zsu­zsa száma nyújtotta a legkel­lemesebb pillanatokat, a leg­jobb színvonalat Viszont Soós Zoltán Hajógyár-ihlette, Go­rombakovácsok című verscik­lusának részletei jelentették, a költő előadásában. Második rejtély tehát: vajon miért rontja le önmaga összhatás- lehetőségét egy jó alapelgon- dolású, kitűnő elemeket is felmutatni képes ifjúsági mű­sor? Csütörtökön ismét csütörtö­köt mondott a nézői találé­konyság. Nem tudtuk fölfog-* ni. vajon miért ítél a tévé bennünket tavasz elején, vi­tamin-éhség idején ennyi tar­talmatlan szellemi táplálékra. A Francia négyes című nyu­gatnémet film a tévéújság is­mertetője szerint váratlan be­fejezést ígér. Pedig nem volt ebben a filmben semmi várat­lan, a vége a legkevésbé, hi­szen címében foglaltatott a kétségtelen befejezés. Kétsé­get legfeljebb az hagyhatott, frigyre lépnek-e az ellen­házasfelek, vagy csupán sze­relmi négyszöget képeznek. A szombat délutáni Képrejt­vény — dupla rejtvény. Ki tudja, mi célt vél szolgálni a kínkeserves, iskolás kérdés­felelet játék, ahol súgás mel­lett is oda lyukad ki a leg- vállalkozóbb szellem, hogy Szinyei Merse a tizenhetedik században élt — és amelyben feladatul egy szinte szakmabe­liek előtt is ismeretlen grafikus képét tűzték ki. Többrendbeli, többműfajú elő-előzetesak csigázták fel érdeklődésünket az eleve iz­galmas témájú dokumentum­film, A 0416-os szökevény iránt. Lehetséges, hogy csak a túlcsigázás tehet róla — az első rész inkább zavarosnak tetszett, mintsem izgalmasnak. Egy alapvető rendezői téve­dést viszont máris világossá tett. Márkus László sok min­dent elhitethet (és elhitetett már) a nézőkkel, talán egye­düli kivétel — az amire A 0416-os szökevény-ben kije­lölték: hogy veszedelmes bű­nözővé lényegüljön át. Ilyen szerepre Márkus legfeljebb Rejtő-filmben alkalmas, ahol semmit sem vesz komolyan senki. A néző előtt Márkus alibije eleve százszázalékos. Sajnos... Vagyis e folytatásos tévéfilmben egyelőre sem az a rejtély, amit annak szán­tak — és viszont. Ennyi örömtelen rejtély után hatványozott szeretettel üdvözöltük a két kőkorszaki szakit.- Frédi és Béni, vala­mint bájos nejeik mit sem vesztettek üdeségükből, amióta nem láttuk — és hallottuk őket. Mert a kitűnő szinkron­színészek, és a Romhányi-féle mulatságosan nyakatokért szö­veg sokban hozzájárult e fel­nőtt gyermetegségű rajzfilm sikeréhez. P. G. GORKIJ: LENINRŐL ÉKÍT AUS A Hazánk mező- gazdasági történe­tének értékes em­léke került elő Sá­rospatakon. Az ásatások során megtalálták a többször átépített római katolikus vártemplom XV. századból fennma­radt szentélyének alapfalát, amelyen értékes karcolá­sokat fedeztek fel. Az egyik ilyen karcolat egy eke­taligát tartó osto­ros embert ábrá­zol. A sárospataki templom hajdani szentélyének bel­ső falán látható karcolatok az élet­ből ellesett jele­netet örökítették meg és ezt az 1480-as években a volt pataki plébá­nia iskolából a templomban mi- nistrálni járó gye­rekek rajzolták — állapította meg Gö- möri János, a vár­múzeum régésze. Ez pedig azt je­lenti, hogy Patak környékén már s XV. századbar fejlett volt a me zőgazdaság és föld megműveli sére á nyugati or szagokban akiko> már elterjedt eke- taligákat használ­tak. Ismétlem, nem vagyok biztos benne, hogy Martov az első ülésen beszélt-e, csak azért említettem meg őt, hogy el­mondjam, hogyan beszéltek. Beszéde után a munkások az üléste­rem előtti helyiségben zordan mondo­gatták: — Lám, még. Martov is! Pedig „iszk- rás” volt! Az értelmiségi elvtársak renegáttá válnak. Szépein, szenvedélyesen és élesen fo­galmazva beszélt Rosa Luxemburg, ki­tűnően forgatta az irónia fegyverét. De íme, felsietett az emelvényre Lenin, és raccsolva megszólalt: — Elvtársak! — Ügy rémlett, rosszul beszél, de egy perc múlva engem is, akárcsak a töb­bieket, magával ragadott a beszéde. Először hallottam a politika legbonyo­lultabb kérdéseiről ilyen egyszerűen beszélni. Nem próbált 5 szép mondato­kat szerkeszteni, hanem minden szavát mintegy a tenyerén nyújtotta át, bá­mulatos könnyűséggel tárva fel a. szó pontos értelmét. A szokatlan élményt nagyon nehéz érzékeltetnem. Kezét előrenyújtotta és kissé fel­emelte, tenyerében mintegy mérlegre tette minden egyes szavát, kirostálta az ellenfelek mondatait, s ellenük sze­gezte a maga meggyőző állításait, be­bizonyítva, hogy a munkásosztálynak joga és kötelessége . maga útján ha- ádnl, nem pedig a liberális burzsoázia nögött vagy akár mellett kullogni — mindez szokatlan volt, és úgy hang­zott, mintha ő, Lenin nem magától, ha­nem valóban a történelem akaratából mondaná. Beszédének egyöntetűsége, nyíltsága és ereje, egész lénye, amint az emelvényen állt, mintha egy klasz- szikus műalkotás lett volna, amelyben megvan minden, és semmi sem feles­leges, nincs díszítés, és ha van is, nem látszik, ugyanolyan természetes és nél­külözhetetlen, mint az arcon a két szem, a kézen az öt ujj. Rövidebb ideig beszélt, mint az előb­bi szónokok, a hatása mégis jóval na­gyobb volt; nemcsak én éreztem ezt, a hátam mögött lelkesen suttogták: — Milyen tömören beszél. Így is volt; minden érv önnönmagá- tól, a benne rejlő erőtől bontakozott ki. A mensevikek nem átallották kimu­tatni, hogy Lenin beszéde kellemetle­nül érinti őket, 6 maga pedig több mint kellemetlen. Minél meggyőzőbben bizonyította annak szükségét, hogy a pártnak fel kell emelkednie a forradal­mi elmélet magaslatára, mert így lehet minden szempontból ellenőrizni a gya­korlat helyességét, annál dühösebben szakították félbe beszédét. — A kongresszuson nincs helye filo­zófiának! — Ne tanítson minket, nem vagyunk gimnazisták! Különösen egy szatócsképű, szakállas, magas termetű ember ágált; padjából felugorva, dadogva kiáltozta: — ö-össze-es-küvők... Ö-összees- küvést játszanak! B-blanquisták! Rosa Luxemburg viszont bólogatott, s az egyik következő ülésen alaposan megmondta a magáét a mensevikek nek: — Maguk nem állnak a marxizmuí alapján, hanem ülnek, sőt, fekszenek rajta. Az ingerültség, a gúny, a gyűlölet dühös, forró szellője fújt a teremben, a tekintetek százai különféle módon vi­lágították meg Lenin alakját. Nem le­hetett észrevenni, hogy az ellenséges támadások felizgatják: hévvel, de nyo­matékosan, nyugodtan beszélt; néhány nap múlva megtudtam, milyen árat kellett fizetnie külső nyugalmáért. Na­gyon furcsa és bántó dolog volt, hogy csak emiatt a természetes gondolatme­nete miatt ellenségeskednek vele: a párt csak az elmélet magaslatáról ítél­heti meg világosan a soraiban keletke­zett nézeteltérések okait. Az a véle­ményem alakult ki, hogy a kongresszus minden napja új és új erőt ad Lenin­nek, frissebbé, biztosabbá teszik beszé­dei mindennap egyre súlyosabban hangzanak, s a kongresszusi tagok egész bolsevik csoportja eltökéltebbé, kemé­nyebbé válik. Az ő beszédein kívül majdnem ugyanígy feltüzelt Rosa Lu­xemburgnak a mensevikek ellen irá­nyuló! remek, metszőén éles beszéde. Lenin a munkások között töltötte szabad perceit, óráit, életük legaprólé­kosabb részleteiről is kikérdezgette őket. — No, és a nők? Felőrli őket a ház­tartás? De azért csak tanulnak, olvas­nak? A Hyde Parkban néhány munkás, aki először látta Lenint, kongresszusi ma­gatartásáról beszélt. Egyikük jellemző­en ezt mondta: — Lehet, hogy van itt Európában egy másik, ugyanilyen okos emberük a munkásoknak, Bebel vagi7 még valaki, nem tudom. De hogy létezne még egy ember, akit én így, egyszerre megsze­rethetnék, azt nem hiszem! Egy másik munkás mosolyogva hoz­zátette: — Ö a mi emberünk! Volt, aki ellene vetette: — Plehanov is a mi emberünk. Es hallottam a találó feleletet: — Plehanov a tanítónk, a gazdánk, Lenin viszont a vezérünk és elvtársunk. Az egyik fiatal legény tréfásan meg­jegyezte: — No, Plehanovot szorítja a cipő. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents