Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

I 1970. ÁPRILIS 19., VASÁRNAP rtsi HEGYEI kMítíop Kádár János fogadta dr. Házi Vencelt ' Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára fo­gadta dr. Házi Vencelt, a Ma­gyar Népköztársaság új londo­ni nagykövetét, aki a közeljö­vőben utazik állomáshelyére. PÉCS Ex libris A jubileumi év alkalmából Pécsett ikerül sor a magyar Ex libris ünnepi seregszemléjére. A választás azért esett a me- csetkaijai városra, mert az itt élő képzőművészek munkássá­ga nyomán immár világszerte ismert kisgrafitoa-műhely ala­kult ki és — Budapesten kívül — egyedül itt működik egye­sülete a kisgrafika barátainak. A kas-grafika barátainak köre május 10. és 24. között rendezi meg az országos Ex libris ki­állítást a Janus Pammonius Múzeumban. Az ünnepi tár­laton hazánk különböző váro­saiból huszonnégy művész csaknem kétszáz grafikai mun­káját mutatják be. SIOFOK Kál man muzeum Siófok város tanácsa csak­nem egymillió forintos költ­séggel rend behozatta és mú­zeum számára készítette elő a város világhírű szülötte, Kál­mán Imre zeneszerző siófoki szülőházát, a Kálmán Imre sé­tány 5. szám alatti épületet. Szombaton délután a városi tanács Kovács Istvánná vb- elnökhelyettes ünnepélyes ke­retek között nyitotta meg a nagy zeneszerző emlékére ren­dezett kiállítást, amelyen részt vett Kálmán Imre özvegye is. A múzeumban látható a Kál­mán-család tulajdonában volt több emléktárgy is. ÁLLAMI DÍJASAINK »A termelőmunkában tanúsított példamutató tevékenysé- gfikért, a brigádmunkában szerzett tapasztalatok rendszeres át­adásáért és termelőszövetkezetük alapításában, fejlesztésében való hatékony közreműködésükért az Állami Díj III. fokozatá­val tüntette ki a forradalmi munkás-paraszt kormány Krekács Lászlót, a dán szén tmiklósi Micsurin Tsz brigádvezetőjét. K. Forczek Jánost és Villing Ferencet, a termelőszövetkezet tag­jait.” Eddig a rövid indoklás, ám Dánszentmiklóson és környé­kén — érthető módon — annál több szó esik most a Micsurin büszkeségeiről. A kitüntetettek pedig éppen olyan szorgalommal ápolják a gondjaikra bízott, párját ritkító almaültetvényt, mint akár három héttel ezelőtt, amikor még nem is sejtették, milyen meg­tiszteltetés vár rájuk. A brigádvezető Krekács László, a kéik sze­mű, szőke hajú zömök fiatal­ember mindössze huszonki­lenc esztendős. Hat éve dolgo­zik a Micsurinban, azóta ve­zeti a Gagarinról elnevezett 40 tagú szocialista brigádot. A közös egyik legnagyobb érté­ke: a 250 holdnyi alma-, és az 50 holdas őszibarack-ültet­vény tartozik a kezük alá. Ér­demük: tavaly is 330 vagon almájuk termett — kilencven százalékban első osztályú ex­portképes minőség. Hogy ez mit jelent, azt igazán csak a szakember tudja értékelni. Krekács László azonban még sem ezt vallja jó munkájuk érdemének, inkább a 77 hold, nemrégiben telepített kor­szerű sövényalmára esküszik. Rendelet a szociális és hadigondozási segélyek, tsz-járadékok kiegészítéséről A nyugdíjak és járulékok kiegészítéséről szóló kormány- határozat alapján az egészség- ügyi miniszter rendeletben szabályozta a tsz-járadékok, a rendszeres szociális segélyek és hadigondozási segélyek ki­egészítését. A rendelet szerint a rend­szeres szociális segélyeket és a vakok szociális segélyeit, va­lamint a hadigondozottak já­radékait március 1. hatállyal, havi 40 forinttal kell kiegészí­teni. Az érdekelteknek nem kell külön kérelmet benyújta­niuk, mert a segélyt folyósító tanács hivatalból intézkedik a segélyek kiegészítéséről. Azok a tsz-öregségi, munka­képtelenségi, vagy özvegyi já­radékosok, akik a járadékon felül a termelőszövetkezetek­től segélyt nem kapnak, és a termelőszövetkezet nincs is abban a helyzetben, hogy se­gélyt állapítson meg részükre, a lakóhelyük szerint illetékes tanácstól kérhetnek rendszeres kiegészítő szociális segélyt. Az ilyen kérelmeket egyénileg bí­rálják el; ezek csak különös méltánylást érdemlő esetben, a családi és szociális körülmé­nyekre tekintettel teljesíthe­tők. Ha az illetékes tanács a kérelemnek helyt ad, akkor a június 1. előtt beérkezett ké­relmek alapján a segélyt visz- szamenőleg március 1-től le­het megállapítani. A később benyújtott kérelmek alapján a benyújtást követő hónap I-től pótlékalják meg a tsz-járadé- koL Ha a rendszeres szociális se­gélyben, vagy hadigondozási járadékban részesülőknek a segélyen kívül a kiegészítésre igényt adó nyugdíjat, vagy el­látást egészítik ki. Ilyenkor a segélyhez nem jár külön pót­lék. Újabb ötezer magyar tiatal vállalhat munkát az NDK-ban Magyarország és az NDK mun­kaerő-együttműködésének megfe­lelően 1967 óta évente több ezer magyar fiatal utazott az NDK-ba, hogy az ottani korszerű üzemek­ben bővítse szakmai ismereteit, megtanuljon németül és közvetle­nül megismerkedjen a baráti or­szág kultúrájával, tájaival, majd visszatérése után itthon hasznosít­sa tapasztalatait. A munkaerő-együttműködés ed­digi tapasztalatai kedvezőek, s en­nek alapján megkezdődött az 1970. évi jelentkezés, kiutazás elő­készítése is. Az idén ötezer ma­gyar fiatal utazhat az NDK-ba. A legtöbb fiatal fogadására az NDK nagy gépgyárai készülnek. ^ Első­sorban forgácsoló, lakatos és he­gesztő szakmunkásokat várnak, de szívesen fogadnak szakképzetlen fiatalokat is. A villanyszerelők, az elektroműszerészek és a me­chanikai műszerészek az NDK elektromos iparában szerezhetnek újabb ismereteket, tapasztalatokat. A vegyiparban, a kohászatban és az építőiparban is a legfejlettebb technológiával dolgozó legnagyobb üzemekbe, ipartelepekre kerülnek majd az idén kiutazó magyar fia­A jelentkezés előkészítését és lebonyolítását, a szervezés admi­nisztratív feladatait a megyei ta­nácsok munkaügyi osztályain —■ Budapesten a fővárosi tanács munkaügyi főosztálya — irányít­ják. Az érdeklődőknek részletes felvilágosítást adnak a jelentkezés feltételeiről és a foglalkoztatás kö­rülményeiről, lehetőségeiről. Elő­reláthatóan ez év októberében ke­rülhet sor a következő hetekben jelentkező fiatalok elutazására. A jelentkezéshez sok . segítséget nyújthatnak a vállalatok és az is­kolák, valamint a megyei, a járá­si és a városi párt- és társadal­mi szervezetek. Jelentősen egysze­rűsítik a szervező munkát a válla­latok vezetői is, ha a kiutazásra javasoltak véleményezett okmá­nyait rövid időn belül továbbít­ják az illetékes tanácsokhoz. Egyébként a szomszéd faluban, Albertirsán született, Kecske­méten szerzett oklevelet a mezőgazdasági technikumban és 1967 óta tagja a pártnak. Felesége is a szövetkezetben dolgozik: könyvelő. Krekács László rövid életrajzának leg­frissebb adata: most nevezték ki a központi üzem vezetőjévé. Méregkeverö a toronyban K. Forczek János nevéhez két dolog fűződik Dánszent­miklóson. Annak idején, még a 60-ais évek elején ő alakítot­ta meg a már sok elismerést szerzett Gagarin brigádot. Aztán, mikor a „marsallbo- tot” átadta utódjának Krekács Lászlónak, — ahogy ő mond­ja — a permetlétoronyban lett nacsalnik. Afféle „méregkeve­rő” lett, aki több mint 25 vegyszerből állítja össze, ke­veri, főzi, adagolja a tartályos gépeknek a permetezéshez szükséges oldatot. A korát te­kintve, innen van még az öt- venen. Munkás életpályáját azonban már igen korán, a ceglédi takarékpénztár dánosi gyümölcsösében kezdte 1939- ben, szintén mint permetléke- zelő. 1946-ban lépett be a he­lyi termelőszövetkezetbe, s az­óta sok-sok elismerés tanúsít­ja, hogy megérdemelte a ma­gas kitüntetést. Egy a huszonnyolc közül Amikor a dánosi tanyavi­lágban telepített százötven­holdas gyümölcsöst — a ceg­lédi takarékpénztár birtokát — 1945 tavaszán, eszmei jut­tatásiként, a helyebeli nincs­telenek között felosztották: nyomban elhatározta néhány földhözjuttatott, hogy szövet­kezetét alapít. így is történt Idős Tóth József, Menyhárt János, id. Németh József meg rajtuk kívül még huszonötén ki is mondták a közös meg­alakulást. Köztük volt az egyik gazdasági cseléd fia, Villing Ferenc is. Ö biztat­ta, bátorította a kétkedőket, figyeljék csak meg, jól dön­töttek. S bár az elmúlt hu­szonöt év alaitt, a kezdet éved­ben sok megpróbáltatáson ment keresztül, az esztendőről esztendőre növekvő, nagy szö­vetkezeti család — mégiscsak Válling Ferencnek lett iga­za. A környék akkoriban leg­több bajjal küszködő szövet­kezeti közössége már évek óta a megye legjobbjai közé tar­tozik. Az 56 esztendős tsz-tag pedig nemcsak a maga, de el­sősorban a közös elismerését látja az Állami Díjban. — sp — HETI KOMMENTAR sürgós halál Az országutak örök vándorai, a gépkocsivezetők na­gyobb, józan eszű része ejti ki e furcsa szókapcsolatot, amikor száguldókkal, szabálytalanul előzőkkel, a köz­lekedési előírásoknak fittyet hányó fenegyerekekkel ta­lálkozik. Komor jóslatként hangzik: a sürgős halál. A legtöbbször: beteljesülő jóslat. A héten tették közzé azt az összesítést, mely a múlt évben történt közúti balesetekről ad számot. Sajnos, minden tekintetben „fejlődést” állapíthatunk meS; Több baleset történt, növekedett a halálos kimenetelű s súlyos sérüléssel járó közúti balesetek száma, s az anyagiakban keletkezett kár is nagyobb. 1969-ben 22 877 személyi sérüléssel végződő baleset történt az ország­ban, s ez 11,4 százalékkal több, mint 1968-ban, ugyan­csak lehangoló adat. Egy közepes város lakossága! Eny- nyien sérültek meg, feküdtek a kórházi ágyon, élet és halál között, vagy úsztak meg könnyebb sebekkel, só­hajtva s fogadkozva, hogy... A személysérüléssel járó baleseteken kívül 24 ezer olyan közúti eseményt tart számon a statisztika, mely csak anyagi kárral járt, ösz- szesen tehát majd’ 47 ezer eset! A halálos áldozatok száma 1130 volt, a sérülteké 29 961, előbbi 11,6, utóbbi 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ha lehet e furcsa szókapcsolatot fokoz­ni, akkor azt mondhatjuk: a sürgős halál, úgy látszik, egyre sürgősebb lesz... De miért? Ki hasznát, érdekét szolgálja, mit lehet elérni a száguldással, az oktalan ro­hanással, a szabályok sutba lökésével? Minek ellenében keletkezett 120 millió forintot kitevő kár, csupán anya­giakban, az emberélet fölbecsülhetetlensége mellett? Közhelyeket lehet csak felelni, bár ezek a közhelyeik nagyon igazak. A közlekedési szabályok a közlekedők testi épségét védik. Ai száguldással legjobb esetben is perceket lehet nyerni, mert hazánkban nincsenek nagy távolságok. A gépkocsi-közlekedés legveszélyesebb mű­velete az előzés, mégis sokan éppen itt sértik meg dur­ván az előírásokat... Ittasság, kötelező elsőbbség meg nem adása, figyelmetlenség, jogosítvány nélküli veze­tés ... Okok, melyek pontosan fölsorolhatok, osztályoz­hatók, elemezhetők, de a halottaknak már nem adhat­nak életet, s sérülteknek elvesztett lábat, kezet, épsé­get az életre szóló nyomorékság helyett. Az okok azok­nak szolgálnának figyelmeztetőül, akik még nem fi­zettek rá a felelőtlenkedésre, a szabálysértésre, akik eddig még megúszták. A figyelmeztetés, sajnos, leg­többször süket fülekre talál. Azok hallgatnak csak a figyelmeztető adatokra, akik amúgy is tisztelői a sza­bályoknak. A fenegyerekek, a halál hajszolói, a sebes­ség megszálottjai nem figyelnek a figyelmeztetésekre. Ahogy a szabályokra, a táblákra sem. A közút olykor harcmezővé válik, lóerők csatáznak egymással, az agresszivitás józan meghátrálásra kész­teti a szabálytisztelőt. A múlt esztendőben 1130 halott maradt e harcmezőn, 29 961 sérültet szállítottak el on­nan. Hát miféle győzelem ér meg ekkora áldozatot?! Krónikás GORKIJ: LENINRŐL 3. Azután továbbutaztam Olaszországba, Capriba, ott belemerültem az orosz új­ságok, könyvek olvasásába, ez is na­gyon nyomasztóan hatott hangulatom­ra. Ha az állkapocsból kivett fog képes érezni, akkor bizonyára ugyanolyan egyedül érezheti magát, mint akkor én. Nagyon csodálkoztam azon a bohóchoz méltó fürgeségen, amellyel ismerőseim átugrottak az egyik „platformról” a másikra. Oroszországból alkalmi, szétugrasz- tott, megrémült forradalmárok érkez­tek: dühösek voltak önmagukra meg azokra, akik berángatták őket a „re­ménytelen vállalkozásba”. — Minden elveszett — mondták. — Mindent szétvertek, kiirtottak, száműz­tek. bebörtönöztek! Sok nevetséges eset is akadt, de ezek a legkevésbé sem voltak mulatságosak. Az egyik oroszországi vendég, mégpe­dig egy tehetséges író, azt bizonygatta nekem, hogy én az Éjjeli menedékhely Lakájának a szerepét játszottam: jöt­tem, vigasztaló szavakat szóltam a fia­talsághoz, az hitt nekem és betörte a fejét, én pedig megszöktem. Egy másik erősködött, hogy engem felfalt az „irányzatosság”, s „bukott ember” vá­gyóik, aki csak azért tagadom a balett jelentőségét, mert az „cári”. Egyáltalán, nagyon sok nevetséges ostobaság hang­zott el, s gyakran úgy éreztem, Orosz­országból dohos port hoz a szél. És hirtelen, mint a mesében: ott ter­mettem az oroszországi szociáldemok­rata párt kongresszusán. Persze, hogy' ünnep ez! De csak az első ülésig ünnepeltem, a „napirend” feletti vitáig. E viták szi- lajsága egyszeriben lehűtötte lelkese­désemet, s nemcsak azért, mert éreztet­te, milyen élesen szakadt ketté a párt reformistákra és forradalmárokra — ezt már 1903 óta tudtam —, hanem mert. a reformisták ilyen ellenségesen viselkedtek Leninnel. Ez szűrődött és fröcskölt át beszédeiken, mint a nagy­nyomású víz az ócska tűzoltófecskendő­ből. Amit mondanak, az nem mindig fon­tos — de minidig fontos, hogyan mond­ják. Plehanov nyakig begombolt ka­bátjában protestáns lelkészhez hason­lított; megnyitotta a kongresszust, s akár egy hitoktató, abban a meggyőző­désben szónokolt, hogy gondolatai vi­tathatatlanok, minden szava egy-egy drágakő, sőt még a szavai közt a szü­netek is azok. Nagyon'ügyesen aggatta a levegőbe, az ülésezők feje fölé a szé­pen kicirkaknozott frázisokat, és ha a bolsevikok padjaiban valaki megmoc­cant, összesúgott valamelyik társával, akkor a tiszteletreméltó szónok, rövid szünetet tartva, szögként döfte bele pillantását. Kabátjának egyik gombját jobban kedvelte, mint a többit, ezt kedvesked­ve és szakadatlanul simogatta az ujjá- val, és ha szünetet tartott, úgy nyomo­gatta, mint egy csengőgombot; az em­ber azt hihette, hogy éppen ez a gomb­nyomás szakítja félbe a beszéd egyen­letes folyását. Az egyik ülésen Pleha­nov éppen válaszolni akart valakinek, karját keresztbe fonta mellén, és han­gosan, megvetően ennyit mondott: — H-he! Ezen a bolsevik munkások nevettek. Plehanov felhúzta a szemöldökét, és fél arca elsápadt; azért mondom, hogy fél arca, mert én az emelvény oldalán ültem, és profilból láttam az arcát. Mialatt Plehanov az első ülésen be­szélt, a bolsevikok padjában leggyak­rabban Lenin fészkelődött, hol össze­húzódott, mintha fázna, hol kinyújtó- zott, mintha melege volna; ujjait be­dugta a hóna alá, állat dörzsölte, meg­rázta értelmes fejét, és valamit súgott Tomszkijnak. Amikor pedig Plehanov kijelentette, hogy „a pártban nincse­nek revizionisták”, Lenin előrehajolt, kopasz feje kipirult, válla rázkódott a hangtalan nevetéstől, a mellette és mö­götte ülő munkások ugyancsak moso­lyogtak, a terem végéből pedig valaki zordul és hangosain megkérdezte: — Hát a túlsó oldalon mifélék üt­nek? A tömzsi kis Fjodor Dan úgy beszélt, mint akinek a hamisítatlan igazság a tulajdon édeslánya, ő szülte, ő nevelte fel, és még most is nevelgeti; ő maga, Fjodor Dan pedig Marx Károly tökéle­tes megtestesülése, és a bolsevikok fa­ragatlanok, illetlen gyerkőcök, ami kü­lönösen kiviláglik a mensevikekkel szemben tanúsított viselkedésükből, akik között „a marxizmus minden ki­váló teoretikusa” megtalálható — mondta. — Önök nem marxisták — jelentette ki megvetően —, nem, önök nem mar­xisták! — és sárga öklét jobb felé emel­te a levegőbe. Az egyik munkás megkérdezte tőle: — Hát maga mikor teázik majd me­gint együtt a liberálisokkal? Nem emlékszem, hogy Martov fel- szólailt-e az első illésen. Ez a lenyűgö­zően rokonszenves ember fiatalos tűz­zel beszélt, és úgy látszott, különösen mélyen á-térzi a szakadás drámáját, az ellentmondások fájdalmát. Egész testében remegett, hajlongott, görcsösen gombolgatta keményített in­gének gallérját, hadonászott; kabátja ujjából kiugró kézelője eltakarta a ke­ze fejét, ezért magasra emelte a kezét, és megrázta, hogy a kézelőt visszazök­kentse törvényes helyére. Olyan volt, mintha Martov nem érvelne, hanem könyörögne, rimánkodna: a szakadást feltétlenül meg kell szüntetni, a párt túl gyenge ahhoz, hogy kettéhasadjon, a munkásnak mindenekelőtt „szabad­ságjogokra” van szüksége, lelket kell beléje önteni. Beszéde olykor majdnem hisztérikusan hangzott, szóbősége ért­hetetlenné tette, maga a szónok pedig fárasztó volt. Beszédének végén, s mintegy attól függetlenül, de mégis „harcias” hangon, továbbra is tüzete­sen ellenezte a harci csoportokat és ál­talában a fegyveres felkelést előkészí­tő tevékenységet. Jól emlékszem, amint a bolsevikok padjaiból valaki álmélkodva felkiál­tott: — Ejnye már, no! S ekkor, azt hiszem, Tomszkdj meg­kérdezte: — Talán még a kezünket is levágas­suk, hogy Martov elvtárs megnyugod­jék? (Folytatjuk) 4. I A

Next

/
Thumbnails
Contents