Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
1970. Április 2., csütörtök ptaí UECVBI Z/Círiap Kérdőjeles katasztrófa Belgrad ban „az évszázad saklkmerkozésén” a Szovjetunió—Világválogatott találkozón a 2. fordulóban a legszebb játszma díját — a zsűri megállapítása szerint — a világbajnok Szpasszkij kapta meg, aki rekordidő alatt megadásra kényszerítette a dán Larsemt. A II. forduló játszmái egyébként az általános vélemény szerint még élesebbek és színvonalasabbak voltak, mint az első fordulóé, és ez annak tulaj dóm' th ató, hogy a sakkmatadorok idegessége lényegesen csökkent. Mivel a szovjet válogatott már három ponttal vezetett a II. forduló függőjátszmáinak befejezése előtt, a Borba szerdai számában már címében hangoztatta — igaz, egyelőre kérdőjellel —, hogy a világválogatott „Katasztrófa előtt áll”. MEGYEI TIZENEGY Tudósítóink jelentései alapján összeállítottuk a hét megyei labdarúgó-válogatottját. Különösen dús volt a választók a kapusokból és középhátvédekből. A csatársort viszont alig lehetett „összehozni”, mivel kevés arra érdemes akadt, íme a megyei tizenegy: Puha (Budakalász) — Hofmann (Tököl), Fitos (Maglód), Kalmár (Főt), Hollósi (SZTK), Máté (Budaörs), Harazin (Maglód), Cserna 11 (Ujhartyán), Medveczki (SZTK), Füleki (Maglód), Gólya (Tököl), EZ TÖRTÉNT AZ IFIKNÉL Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság. A-csoport. Fóti SE—-Szi- getszentmiklóisi TK 3:3, Váci Vasutas—Pomáz 0:0, Töröikbálint—Budakalász 1:4, Tököl—Budaörs 0:0. B-csoport: Bag—Isaszeg 1:1, Űj- hartyán—Maglód 0:4, Ceglédi Vasutas—Gödöllői Vasas 4:1, Nagykőrösi Kinizsi—Kartal 3:0. HÉT DÖNTETLEN r csak Váchartyán 100 százalékos A területi labdarúgó-bajnokságban múlt héten még hét százszázalékos csapat volt, számuk most egyre csökkent. Csupán Váchartyán büszkélkedhet azzal, hogy nem adott le pontyot. Meglepetésnek számít Ocsa hazai veresége, Üllő abonyi győzelme, ezenkívül az, hogy hét találkozón született döntetlen. Érdekesség, hogy a Túra—Bugyi KSE mérkőzésen befejezése előtt 3 perccel még 1:1 volt az eredmény, a hátralevő időben három gólt lőttek a hazaiak. A megyebajnokságból kiesett Csepel Autó is megszerezte első pontját Kis- tarcsán, s most már csupán négy együttes áll ponttalanul. I. csoport Pécel—Solymár 3:1, Szob—Nagymaros 1:1, Váchartyán—Szentendrei Mathiász 3:2, Perbál—Alsógöd 3:0. ni. csoport Halásztelek—Szigethalom 2:3, Kistarcsa—Csepel Autó 0:0, Duna- varsány—Dunaharaszti MTK 1:1, Kiskunlacháza II. kér.—Ráckeve 1:1. 1. Dunavarsány 3 2 2. Ráckeve 3 2 3. DMTK 3 2 4. Szigethalom 3 2 5. K.-lacháza 3 1 6. Kistarcsa 3 — 7. Csepel Autó 3 — 8. Halásztelek IV. csoport Péteri—Monor 0:1, Abony—Üllő 0:1, Albertirsa—Pilisi KSK 2:2, Ceglédi MEDOSZ—Ceglédbercei 0:0. 1. C. MEDOSZ 3 2 1 — 11:1 5 1 — 7:1 5 2. Monor 3 1 2 — 4:3 4 1 — 8:2 5 3. Üllő 3 2 _ 1 3: 5 4 1 1 3:1 5:6 5 4 4. Abony 3 1 1 1 2:2 3 1 1 3:1 3 Ceglédbercei 3 1 1 1 1:1 3 1 2 1:6 1 Pilisi KSK 3 1 1 1 7:7 3 1 2 0:4 1 7. Albertirsa 3 — 2 1 4:5 2 — 3 2:8 — 8. Péteri 3 — — 3 1:9 — ATLETAK A REPÜLŐTERÉN Horváth ezüstérmes NEGYEDSZÁZAD EREDMÉNYEIRŐL az MTS ünnepi tanácsülésén A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsa szerdán délelőtt ünnepi tanácsülést tartott. Dr. Beckl Sándor, az MTS elröke mondott ünnepi beszédet. Részletesen méltatta a negyedszázad fejlődését, s mindezt adatokkal támasztotta alá: többek között azzal, hogy ma már az országban 36 sportági szövetség működik, s a sportegyesületek száma megközelíti az ötezret. Időrendben emlékezett meg a 25 év nagy eseményeiről, a londoni olimpiáitól a mexikói nyári játékokig, amely alatt — azaz a hat olimpián —, a magyar sportolók kétszer annyi érmet szereztek, mint amit az első tíz nyári olimpián. Név szerint is említett példáikat: így Papp Lászlót, aki sportágában mindmáig egyedülálló bravúrt hajtott végre azzal, hogy három egymást követő olimpián aranyérmet nyert. Az eredmények ismertetése után dir. Beakl Sándor kitért a következő évek nagy feladataira is, amelyeknek fő célkitűzése: tovább fejleszteni az eredményeket. Megható volt az ünnepi beszédet követő jelenet: a „25 év” sportolóinak nevében Takács Károly, kétszeres sportlövő olimpiai bajnok adott át zászlót Hargitai Andrásnak, a legfiatalabb magyar úszotehet- ségek egyikének. l. Váchartyán 3 3 _ — 9: 4 6 2. Szob 3 2 1 — 6:2 5 3. Perbál 3 2 1 — 8:4 5 4. Pécel 3 2 1 — 7:4 5 5. Szentendre 3 1 — 2 8:6 2 6. Nagymaros 3 — 1 2 1:8 1 7. Solymár 3 — — 3 4:8 — 8. Alsógöd 3 — — 3 1:8 — n. csoport Túra—Bugyi KSE 4:1, Farmos— Gyömrö 2:1, Malinovszfcij SE— Nagykáta 2:2, ócs.a—Kakucs 1:2. 1. Farmos 3 2 1 _ 8: 5 5 2. Öcsa 3 2 — 1 3:2 4 3. Kakucs 3 2 — 1 5:4 4 4. Nagykáta 3 1 1 1 6:3 3 5. Túra 3 1 2 4:4 2 6. Malinovszkij SE 3 — 2 1 5:6 2 7. Bugyi KSE 3 — 2 1 5:8 2 8. Gyömrő 3 1 — 2 4:8 2 Az országos mezei futóbajnokságon a Pest megyeiek közül a legjobb eredményt a 15 éves lányok kategóriájában Horváth, a Nagykőrösi Pedagógus versenyzője érte el, ezüstérmet szerzett 800 méteren, 87 induló közül. Csapatban a Nagykőrösi Pedagógus a hatodik helyen végzett. , A fiúknál, a 16 éves serdülők csoportjában 3000 méteren 117 induló közül Tompa (Gödöllői Vasas) negyedik lett. A 15 éveseknél 102 induló volt, s itt Bogár (Gödöllői Vasas) az ötödik helyet szerezte meg. Csapatban a Gödöllői Vasas a 4. helyen végzett. Országos mezei futóbajnokságot rég rendeztek ilyen mostoha időben, mint most, a pesthidegkúti vitorlázó repülőtéren. Most is csak hetesek Megyei totópályázatunk III fordulójára 967 darab szelvény érkezett. Az öt „x” megnehezítette a tippelők dolgát, ezzel magyarázható, hogy nyolc találat nem akadt, a maximumot tizenöt darab héttalálatos jelentette. A héttálálatosok között sorsolással döntöttük él a Gyermek sportkocsi eladó. Nagykőrös, Pó- ka utca 9. Elcserélném szolnoki egyszobás, összkomfortos, gázos, főbérleti lakásomat, budapesti egyszobás, összkomfortosra. Pest környékj Is megfelel. Érdeklődni: Tasnádi István, Szolnok, Várkonyi István tér 3. fszt. 2., du. 2 órától. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára VEGYÉSZTECHNIKUSOKAT, gyógyszergyártó SZAKMUNKÁSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT, továbbá LAKATOSOKAT, KŐMŰVESEKET, HŰTŐGÉP- és KOMPRESSZOR- KEZELŐKET, valamint tiszta munkára NŐKET. Jelentkezés a Kőbányai Gyógyszer- árugyár munkaügyi osztályán, Budapest X., Gyömrői út 19-21. Telefon: 149-027. A mendei Lenin Mg; Adminisztrátori immTsz. azonnali belépésre keres gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt, anyagkönyvelőt, SZTK-ügyinté- zőt, illetve bérelszámolót. Cím: Lenin Mg. Tsz., Mende. Szentendrei Kéziszerszámgyár azonnali belépésre felvesz raktári anyagmozgatót délelőtti beosztásba. Jelentkezni lehet: Szentendre, Lenin út 160. szám alatt. 16 évet betöltött lányokat szövőátikép- zősnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét, ezen idő alatt havi 1000 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet adunk. Két szabad szombat. Lakás jninimáüs térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben. Kiképzés után igen jó, 1600 —2000 Ft közötti kereseti lehetőséget nyújtunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyáré nak osztályán Bp. XIII. Szekszárdi u. 19—25. A Váci Sütőipari Vállalat felvételre keres több éves gyakorlattal renidelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés a vállalat üzemgazdasági osztályán. reggel nyolctól délután 14 óráig: Vác, Március 15. tér 5. szám alatt. A Nagykőrösi Városgazdálkodási Vállalat kőműveseket, segédmunkásokat és éjjeliőröket alkalmaz. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Azonnali belépésre felveszünk asztalost, betanított fa- és vasipari munkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat és villanyszerelőket. Jelentkezni lehet: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (volt Kocsigyár) munkaügyi osztályén, Szentendre, Eötvös utca 1. szóm alatt. Beton- és Vasbetonipari Müvek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. u. 34.) azonnali belépéssel felvesz férfiakat portás, valamint éjje- liőri munkakörbe. Felvétel személyes jelentkezés esetén. ötéves sárga kanca lő eladó, továbbtenyész- tésre is alkalmas. — Ocsa, Szabadság tér 6. Fucskó Albert. Eladó Erdfeisőn 200 n.- öl bekerített gyümölcsös, modern 1 szobás házzal. Bp. XIV., Varga Gy. park 14/c. IX. em, 52. Gépésztechnikus — hivatásos gépjárművezetői igazolvánnyal — anyagbeszerzői állást vállal. „Gödöllői járás üzemgazdasági j előnyben 41126” jeligére, Felszabadulás téri hirdetőbe. kakörbe felvételre keresünk férfi munka' erőt mielőbbi belépéssel. Címünk: Kísérleti Telep up, Bankháza, vá. Kiskunlacháza, Pest megye: ___________________ A „Május 1.” Ruhagyár Ceglédi Telepe felvesz közgazdasági egyetemet vagy számviteli főiskolát végzett, illetve mérlegképes oklevéllel rendelkező ügyvitelvezetőt. Statisztikus! munkakörbe felvesz egy közgazda- sági technikumot végzett dolgozót. Jelentkezés személyesen vagy írásban: Cegléd VIII., Körösi út 35. sz. alatt. ______________ Te lepünkön továbbra is folytatjuk a malac- eladást, minden pénteken és szombaton 9— 11 óra között. Réti szénát is eladunk. Sertés- tenyésztési Vállalkozás, Monor, Földváry- tanya. Középületeket építő vállalat azonnali belépéssel felvesz csak budapesti munkahelyekre kőműveseket, ács-állványozókat, vasbetonszerelőket, lakatosokat, villanyszerelőket, víz-gázszerelőket, fűtésszerelőket, asztalosokat, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat. JELENTKEZNI lehet a Középületépítő Vállalat munkaerőgazdálkodási csoportjánál, Budapest V., Molnár u. 19. tíz nyertest, akiknek jutalma 10—10 darab totószelvény. Csesznek! Gyula, Gyál, Damjanich u. 47. Dobos János, Albertirsa, Pesti u. 81. Beke Dénes, Nagykőrös, Dobó u. 3. Herceg István, Kartal, Mátyás u. 2. Kovács Istvánná, Püspok&zi- lágy, Ady E. u. 17. Pető László, Monor, Dugonics u. 2. Tábiás István, Szob, Vörös Hadsereg u. 33. Faska László, Domony, Baross u. 26. Majoros Kálmán, Vámosmi- kola, Táncsics u. 21. Farkas Ernő, Vác, Szentmi- hály u. 15. Totótippjeink 1. Vasas—Ü. Dózsa 2. FTC—Bp. Honvéd 3. SBTC—Csepel 4. Szombathely—Pécs 5. Komló—Videoton 6. G. MA VÁG—Egyetértés 7. Szf. MÁV—Oroszlány 8. Várpalota—ZTE 9. Szállítók—Bp. Spart. 10. Bari—Inter 11. Lanerossi—Saxnpdoria 12. Roma—Fiorentina 13. Napoli—Bologna Pótmérkőzések: 14. Izzó—Nyíregyháza A másik két mérkőzésre a tipp: 1 és 1, x* x 2 x 1 x 2 1 x 1 1 x 1 1 X 1 x 2 1 1 x I X 1 Zivataros nyitány Szerda délután a Bp. Honvéd—Radnicski Kragujevac Középeurópai Kupa labdarúgó visszavágó mérkőzés előtt nagy zápor öntözte a kispesti pályát. A zivataros nyitány után a magyar együttes 4:0 (1:0) arányban nyert a jugo- szlávok ellen — alaposan visszavágva idegenben elszenvedett 2:l-es vereségéért — s 5:2-es összesített gólaránnyal jutott a legjobb négy közé A Fair Play-díj története Már beszámoltunk arról, hogy szombaton osztották ki az 1969. évi sportszerűségi díjakat, s a férfiaknál egy Pest megyei kerékpárosé, a szentendrei Kiss Endréé lett az értékes trófea. Az eset előzménye: Az 1969. március 30-án megrendezett szentendrei járási meghívásos közhasználatú kerékpárversenyen a felnőttek csoportjában a céltól mintegy 2 kilométerre a vezető Kiss Endre észrevette, hogy mögötte 100—150 méterrel két riválisa összeütközött egymással, s egyikük a földön maradi. Visszafordult érte, saját kerékpárjára ültetve vitte a célba, így ő csak második helyezést ért el. Ezután orvost hívott, aki megállapította, hogy a sérült versenyzőtárs. Ballá János, válltörést szenvedett, úgyhogy a mentők azonnal kórházba szállították. Gödöllői foci A járási labdarúgó-bajnokság eredményei. A-csoport: Valkó— Szada 4:3, Zsámbok—Erdőkertes 3:0, Isaszeg II—Galgahévíz 2:1, Lőrinc SE—Kerepes 2:0, Pécel II —Hunyadi SE elmaradt. B-csoport: Galgamácsa—Domony 1:0, Aszód II—Vácszentlászló 0:4, Vác- egres—Csömör 1:5, Iklad—Hévíz- györk 1:0, GEAG II—Veresegyház elmaradt. Fiatalok a Duna Kupáért A minszki Druzsba Kupa után a legjobb magyar súlyemelők újabb nemzetközi találkozóra készülődnek. Április 16 és 19 között Bulgáriában — Szófiában vagy Várnában — kerül sor a Duna Kupa küzdelmeire. — Donaueschingenben és Bukarestben rendezett első és második forduló után az élen állunk, de előnyünk elég kevés a bolgárok előtt — mondotta Orvos András, a magyar válogatott főedzője. — Nagy csatára van kilátás a hazai környezet előnyét élvező bolgárok ellen. A magyar válogatott fiatalokból álló együttessel szerepel a Duna Kupán. Az összeállítás: Légsúly: Földi (Tatabánya). Pehelysúly: Benedek (Oroszlány). Könnyűsúly: Ambrózi (Csepel). Váltósúly: Szarvas (Testvériség). Középsúly: Bakos (Testvériség) Félnehézsúly: Nagy F. (Szombathely). Nehézsúly: Chudik (Oroszlány). — Légsúlyban Nagy Róbert (Szombathely) is készenlétben van — folytatta Orvos András —, Bakos vállsérülésé még nem jött teljesen rendbe, nem kockáztatunk a Duna Kupán, Ambrózi személyében nagyon tehetséges fiatal indul helyette. A Duna Kupa után és a júniusa Európa-bajnokság előtt J tott. május 15, 16 és 17-én kerül sor az országos felnőtt egyéni bajnokságra, amelyen tisztázódik, melyik kilenc versenyző részvétele indokolt a szombat- helyi EB-én. A magyar bajnokság meglepetésének ígérkezik, hogy a világ- és Euró- pa-bajnok Tóth Géza már nem félnehéz-, hanem a 110 kilós nehézsúlyban indul. Ötödik- huszonöt közül A serdülő leány asztaliteniszezők hagyományos országos asztalitenisz-versenyét az FTC Mester utcai termében rendezték meg. A szokásostól eltérően ezúttal nem húszán indultak, hanem az ország legjobb 25 tizenöt éven aluli leány asztaliteniszezöjét hívták meg a viadalra. A csoportmérkőzések után alakult ki a döntő tíz főnyi mezőnye. Jól helytállt az abonyi Tamasi, aki öt győzelemmel az 5. helyet szerezte meg az erős mezőnyben. Az elsőség a szombathelyi Csiknek juVillanyszerelő, kőműves, ács, tetőfedő, vízvezeték- és fűtésszerelő, lakatos, festő, parkettás, épület- és diszmű- bádogos szakmunkásokat, autóvillamossági szerelőt, kubikosokat, 302-es kotrógéphez kezelőt, szállítómunkásokat, dömpervezetőket, kőművesek mellé segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK Jelentkezni lehet a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. szám alatt. A Sportcsarnokban ma kezdődő felszabadulási nemzetközi kötött- és szabadfogású birkózóverseny külföldi résztvevői teljes számban megérkeztek Budapestre. Jó néhány klasszisversenyző is lesz a mezőnyben, tehát a két szőnyegen olimpiai-, világ- és Eurőpa- bajnokok is összemérik egymással erejüket. A téli sportok idényének rangos záróeseménye lesz a Finnországban április 3-tól sorra kerülő téli Universiádé. A hatvanöt tagú szovjet csapat már megérkezett a versenyek színhelyére. Partjelzők nélkül Az Albertirsa—Pilisi KSK területi szomszédvár rangadóra a három kiküldött bíró közül csak Faragó jelent meg, aki a körülményekhez képest jól ellátta feladatát a 2:2-es döntetlent hozó találkozón. Mint Fazekas Tamás tudósítónk közölte, 600 néző volt kiváncsi az összecsapásra, amelyen a 30. perctől a kiállítás miatt 10 főre olvadt Pilis szebben játszott, 1 rsa viszont többet támadott, több helyzetet teremtett. A labdarúgó szom- szédvárrangadó igazságos döntetlent hozott. A KiOSZ Pest megyei Kisiparosok Adóközössége április 13-án, hétfőn de. 10 órakor tartja 1968-69. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT a KIOSZ Villanyszerelő Szakosztály nagytermében (Budapest V., Vadász u. 6. II. em.) Elnöki megnyitó A megyei titkár beszámolója Beszámoló az Adóközösség 1968—69. évi munkájáról Hozzászólások Felmentések megadása Vezetöségválasztás Indítványok (az indítványokat három nappal a közgyűlés előtt írásban kell benyújtani) A közgyűlés a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. Szavazati jogát minden tag csak személyesen gyakorolhatja. Pontos megjelenést kérünk. KIOSZ PEST MEGYEI KISIPAROSOK ADOKOZOSSÉGE Napirendi pontok: 1. 2. 3. • 4. 5. 6. 7. »