Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-17 / 89. szám

6 '"“xMirlav 1970. APRTLTS 17.. PÉNTEK Az új gazdasági mechanizmus „áldozata“ A Cipőnagykereskedelmi Vállalat metamorfózisa „DEMICROSZ" PEST MEGYÉBEN A Gazdasági Bizottság fog­lalkozott a Cipőnagykereske­delmi Vállalat szanálásával és tudomásul vette a belkereske­delmi, valamint a pénzügymi­niszter ezzel kapcsolatos In­tézkedéseit. ★ A Belkereskedelmi Minisz­térium közvetlen irányítása Blatt álló Cipőnagykereskedel­mi Vállalat 1968-ban és 1969- ben tetemes veszteséggel zárta az évet, nem tudta értékesíteni felgyülemlett készletét, fize­tésképtelenné vált. Ezért a mi­niszter a vállalatnál szanálási eljárást rendelt eL A vállalat igazgatóját leváltották. A kirendelt bizottság meg­állapítása szerint a nagyará­nyú veszteség elsősorban arra vezethető vissza, hogy a válla­lat 1968. évi beszerzése és ér­tékesítése nem volt összhang­ban. Nem számoltak azzal, hogy legnagyobb vevőik — a Centrum Áruházak és a Fővárosi Cipőbolt Kiske­reskedelmi Vállalat — ki­használva a többcsatornás termékforgalmazás lehető­ségeit, a szükséges áru nagyobb részét közvetle­nül a termelőktől szerez­ték be. Az e vállalatok tevékenységé­re, a kialakult helyzetre a CNV rendkívül lassan reagált, továbbra is úgy gyűjtötte kész­letét, mint korábban. A for­galom erős visszaesése követ­keztében költségei megnöve­kedtek, a raktárakban a szük­ségesnél mintegy 150 millió forinttal nagyobb értékű kész­let halmozódott fel és 350 000 pár lábbelit több, mint 50 szá­zalékos árengedménnyel kel­lett áruba bocsátaniuk. A nagykereskedelmi vállalat 60 millió forintot fizetett rá a nem kellő körültekintéssel végzett ügyleteire. A szanálási eljárás során rendeződött a CNV ügye. anyagi helyzete. A pénzügyi rendezéshez külön költségve­tési kiutalásra nincsen szük­ség. A veszteség nagy részét saját forgóalap-elvonásból és fokozatosan 1970—1972. évi eredményéből fedezi a válla­lat. A minisztérium továbbra is szükségesnek tartotta a vál­lalat működését; 1971. január 1-től a Cipő­nagykereskedelmi Válla­lat kisebb forgalmú de- migrosz (nagy- és kiske­reskedelmi) vállalattá ala­kul át. Alaptevékenysége — amely eddig az egész országra kiter­jedt — ezentúl Pest, Komá­rom, Nógrád és Fejér megye több, mint 500 boltjának ellá­tása. Emellett Budapesten sa­ját bolthálózatot alakíthat ki és üzemeltethet. Egyébként már most is van 18 közös bolt­ja a fővárosi tanácsi és szö­vetkezeti vállalatokkal. A minisztérium és a fővá­rosi tanács illetékes vezetői­nek véleménye szerint kívána­tos lenne az is, hogy a Fővá­rosi Cipőbolt Kiskereskedelmi Vállalat tovább fokozza köz­vetlen beszerzését, esetleg nagykereskedelmi tevékeny­ségre is berendezkedjen. így két azonos profilú, tevékeny­ségű vállalat között erősödhet­ne a verseny a lakosság jobb kiszolgálása, ellátása érdeké­ben. Azonnali belépésre alkalmazunk OT- ÉS CSATORNAÉPÍTŐKET, BETONOZOKAT, FELÉPÍTMÉNYESEKET, KUBIKOSOKAT ES KUBIKOSBRIGÁDOKAT Jelentkezés a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnál DUNAÚJVÁROS, Béke tér 3. AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK mérnöki képesítéssel rendelkező STATIKUST, MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ­IÉ ARI TECHNIKUSOKAT, GÉP- ÉS GYORSIRÖNÖKET, BÉRELSZAMOLOKAT. Jelentkezni lehet o Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Személyzeti Osztályán, Budapest XXI., (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19—21. Megközelíthető a Boráros tértől a csepeli gyorsvasúttal (10 perc). K ellemes estének ígérke­zett. Bánék vidám em­berek. Nem tolako­dónk, de közvetlenek. Nem harsányak, de vidámak. Eszményi házigaz­dák tehát. A kalákában rende­zett havonkénti összeröffené- sek a társadalmi élet illúzióját nyújtották. Magukban ugyan tudták, hogy ez az illúzió — akárcsak minden illúzió — ön­csalás, de annyi mindennel csalja magát az ember, miért ezzel tenne kivételt? Hat há­zaspár, tizenkét ember, s tizen­kétszer sokféle világ. Mert mindegyikük öt, tíz, vagy ép­pen, száz világ, ahogy a napok a szituációk hozzák. Tévhit lenne? öncsalás ez is, egyik a sok közűi? A filozófia nem volt erős oldaluk. Nem törték ilyesmin a fejüket. Elég, ha az ember elégedett önmagával. Kényelmes érzés. Bán nyitott ajtót az érke­zőknek. Kézcsók és hátbavere- getés. A virág, az üveg ital átvétele. Semmitmondó szavak a ruha szépségéről. A frizura sikerültségéről. Ahogy ezek az esték mindig is kezdődni szok­tak Bármelyiküknél is ven­dégeskedtek. Bánné mosolygós tessékelése. „Gyertek, gyertek csak beljebb, ne álljatok az előszobában, tegyétek le ma­gatokat.” Elsőnek érkezni nem kellemes. Másodiknak már el­viselhető. - Harmadiknak jó. Negyediknek még jobb. ötö­diknek már rossz, mert taps és harsány „pontos idő” kiabá­lások fogadják őket. A nők egymást nézegetik. A férfiak cigarettáznak, s már emelgetik a poharakat. Az utolsó pari megérkezését követő fél óra elteltével az evés. Hideg, min­dig csak hideg, ez megállapo­dás az asszonyok között Tá­lak, tányérok, villák, kések, szalvéták, edénycsörgés, „ez finom” megjegyzések, néhány „ebből még kérek” kívánság, s végül az elégedett sóhajok, a kézzel takart fogpiszkálás, a szódavíz spriccelése, a bor cso­bogó ömlése. A kávé. Bán és a felesége leszedik az asztalt, kihordják az edé­nyeket, s közben a konyhában néhány szót váltanak, jó volt-e minden, mi maradt meg, ki volt utálatos, s csak turkált a szardíniával töltött sonkában, ks milyen italt hozott, hogyan kellené keverni a magukéval, hogy elég is legyen, marad jon is. Bemennek, addigra a töb­biek már otthagyták az asz­talt, van, aki könyvet húzott ki a polcról, azt böngészi, a másik képeslapot forgat. A le­mezjátszót gyötrik, lemezeket válogatnak. A falra akasztott két új képet nézik, eredetét kérdezik. „Kaptuk”, ez a fele­let, s Bán némi büszkeséggel tudatja, hogy a jónevű festő gyermekkori barátja, akivel régen találkoztak, s most ösz- szefutottak, legközelebb talán leruccan egy ilyen összejőve­Mamák meg papák telükre Pestről, ha persze a többieknek nincs kifogásuk el­lene. Már miért lenne? „Vég­re egy művész”, sóhajt vala­melyik asszony, aki technikus férje mellett borzongó gyönyö­rűséggel gondol a műtermek erotikusnak képzelt világára,, ahol meztelen nők és férfiak váltják egymást a modellek­nek fölállított pódiumon. Valaki a tévé bekapcsolását javasolja, de lehurrogják. Ép­pen eleget nézik. Bánná a lá­nya, Katika új kabátját mu­tatja, ezernyolcért csináltat­ták, tiszta rablás, amit ebben a városban a szabók csinál­nak, dehát Pesten még drá­gább lenne, s ki tud feljárni próbálni? Sónyiné kötelesség- szerűen megkérdi, hová pasz- szolták el a gyerekeket, Katit és Ivánt, mire Bán azt feleli, hogy csakis a nagymamához, hiszen ott a lerakat. Ezen ne­vetnek, s Sónyi gyorsan el­mondja, hogy Péter fia siker­rel letette az utolsó vizsgáit is, most már csak a diploma- munkája van hátra, „el sem hiszitek, mit választott az a gyerek témául, hát képzeljé­tek, a mi városunk új város- központjának terveit akarja elkészíteni”. A többiek hitet­lenkedve szörnyülködnek, hi­szen egy fiatal, még nem is végzett gyerek, s ekkora fába vágni a fejszét! Ez aztán me­részség, csak baja ne legyen belőle, hiszen tudjátok, milyen a szakmai féltékenység... A hallgatóság persze tudja, mert napról-napra tapasztalja, s gyakorolja, van tréningjük benne. Sónyi még ecsetelné Péter diplomamunkájának várható sikereit — hiszen hetekig járt a tanácshoz, minden is­merős nyakára, hogy segít­sék adatokkal, vázlatokkal a gyereket —, de Kertésznek a rendezési tervről eszébe ju­tott, hogy a legutóbbi nép­frontbizottsági ülésen ... Ér­tesüléseit fitogtatva ecseteli, hogy micsoda parázs vita kerekedett a néhány hónapja idekerült városi főmérnök, meg az öntöde igazgatója kö­zött. „Tényleg nem hatottá­tok” — kérdi újra meg újra, mint aki nem is hiszi, hogy a többiek ilyen fontos dolog­ról nem értesültek. Mert bi­zony azok ketten összeugrot- tak. Az öntöde igazgatója, aki megszokta, hogy fuvart, anyagot, szakembert tőle ku- nyerálnak a tanácstól, a vá­rosépítési tervek avatott el­bírálójának érezte magát, mire az a taknyos ... Mert taknyos, két éve talán, hogy megkapta a diplomát, s máris városi főmérnök, ki hozhat­ta tue, biztos vaiakineii a protezsáltja ... Sónyi közbe­szól, hogy pályázatot utak ki az állásra, mire Kertész leinti, „ugyan, ismerjük már az ilyen pályázatokat ’, de Su­nyi nem hagyja, hogy Ker­tész tovább mesélje, mi is történt a népfrontülésen, in­kább táncolni kéri föl Bán- net, aki mosolyogva áll föl ni asszonyok t gyűrűjéből, s reméli, hogy majd csak le­kéri valaki, mert Sónyi iszo­nyúan rosszul táncol, bár azt meséli, hogy valamikor hiva­tásos parkétt-táncos volt... Lehet, de huszonöt évvel fia- talabban, s legalább har­minc kilóval könnyebben. Lé­pegetnek, a lemezjátszó köze­pes hangerővel sugározza a tangót, Bán is föláll, fölkéri Kertésznét, csák azért is, mert Kertész mérges érte, féltékeny az isten jószága, Bán jóképű férfi, s Kertész- né nem is titkolja, hogy szim­patikusnak találja, de persze egy negyvenhárom éves nő ennél már nem nagyon megy tovább, legalábbis baráti kör­ben nem ... öt pár táncol, csak Kertész meg Sónyiné ülnek, a férfi másodszor tölt a poharába, Sónyiné tenyerével lefedi a magáét, de azután enged a gyengéd erőszaknak, nevetve veszi el a kezét, s azt kun­cogja, hogy „csak nem akar leitatni, maga ..mire Ker­tész tar koponyája is vörös lesz, mert régóta méregeti Sónyiné telt idomait, világ életében a húsos nők tet­szettek neki, s ezért juttatott a sors feleségnek egy sem­mivel föl nem hizlalható ke­szeget ... Isznak, s nézik a táncotokat, oda-odaszólnak egyiknek, másiknak, mire azok szamárfület mutatnak, akár a gyerekek. Ittak már, a meleg szobában gyorsabban a fejükbe száll az ital, kü­lönben sincs nagy gyakor­latuk benne, a havi egy al­kalmat kivéve, ha egy-egy pohárkával megisznak, mert a gyomruk, a májuk, az ő ko­rukban már, negyven és öt­ven között... Különben is, minek? Otthon, az asszony mellett? Esetleg vasárnapon­ként, az ebédhez egy üveg bort, de azt is inkább a gye­rekek isszák meg, nagy rö­högések közepette, két újj- nyi borhoz három deci szó­dát engedve, mert azok csak a gint meg a whiskyt hajtják le tisztán, fene az ízlésüket, csak győzze őket zsebpénz­zel az ember. S a lányok is! Hat nem elképesztő? Konya­kot kevernek a narancslébe, vagy gint, úgy isszák meg, hát ez anna.t idején elkép­zelhetetlen volt, maximum egy gyúszűnyi tojáslikőr, vagy csokoiádé-flipp, azt is a ma­ma engedélyével, s nem úgy, mint ezek a taknyosok, akik azt válaszolják, hogy „ugyan mama, hol élsz te, nem va­gyunk a középkorban”, kö­szönöm az ilyen szülői tisz­teletet ... Kifulladnak a táncotok, le­ülnek, a szomszéd szobában megnyitják az ablakokat, hogy kicserélődjön a levegő, a férfiak megint isznak. Bán­né megkérdi, főzzön-e egy újabb kávét, hangos hurrá fogadja a javaslatot, mire az asszonyok kivonulnak a kony­hába, mintha legalábbis ha­tan kellenének a kávéfőzés­hez, dehát valamikor csak ki kell beszélni magukat a férfiakról, akik a fotelokban elterpeszkedve, cigarettájuk füstjét fújva addig nőkről beszélnek, persze, nem a fe­leségeikről, hanem a vá­rosba nemrég érkezett tán­cosnőkről, akik az egyetlen, éjszaka is nyitva tartó bár­ban lépnek fel, s persze, le is vetkőznek a drágák, dehát ki látta közülük? Senki. Nem mondhatják az asszonynak, hogy én most elmegyek, meg­nézem, hogyan vetkőzik... Bár nem lenne rossz ötlet összehozni valami kanmurit, ahol csak ők, férfiak van­nak együtt, „Bán, te olyan találékony vagy, gondolj ki valamit...” Visszajönnek az asszonyok, megisszák a kávét, előkerül a kártya, a férfiak a do­hányzó asztalhoz ülnek, a nők átmennek a másik szobá­ba, áthallatszik a nevetgélé- sük, vajon miről beszélget­hetnek? Éjjel egykor Só- nyiék mennek el elsőnek, rö­viddel utánuk a többiek, Bánék szellőztetnek, majd ágyazás közben az asszony azt mondja a férjének, hogy „kellemesen lement, ugye fiam”, mire Bán bólint, s ar­ra gondol, hogy most kellene megmondani, semmi értelme ennek az egésznek, de nem szól egy szót sem, hanem nagy lendülettel rázza fel a párnában a tollat, mert nem tud elaludni, ha a feje ala­csonyan van, márpedig 1 most aludni kell, ez az egyetlen értelmes dolog, amit szabad akaratából megtehet. Mészáros Ottó TUTI Rég látott ismerőssel: Ezer Jenővel futottam össze a mi­nap. — Hogy megy sorod? Mi jót csinálsz mostanában? — kérdem tőle. — A TUTl-nál vagyok... Látom, nem tudod, mi az. Történelmi Vtánnyomozó Tu­dományos Intézet. Nem hal­lottál még róla? Ezek szerint a tudományos publikációimat sem ismered! Pedig nagy port vertek fel! Hát akkor elmesé­lek egyet és mást neked, lásd te is, milyen fontos munkát végez a mi intézetünk és ben­ne jómagam! — Legelőször a kuruc kor világába ástam be magam és roppant érdekes adalékokra bukkantam. Kiderítettem, hogy az a bizonyos Tyvkodi pajtás nem is volt olyan jajde „legény”! Nem is a hadako­zásban, inkább a kockavetés­ben jeleskedett őkelme. És nem is *■rlt egészen fair játé­kos. Nagyon gyanús körülmé­nyek között nyert el például Csínom Páltól egy selymes ló- dingot, Csínom Jánostól pedig egy dali pár pisztolyt. Később az egyik pisztolyt a tábori lantosnak ajándékozta, aki en­nék fejében dicsőítő dalt szer­zett róla... Egy másik példa: Hosszas utánjárással sikerült előkerítenem Buga Jakab ele­mi iskolai bizonyítványát, amelyből kitűnt, hogy énekből mindvégig fel volt mentve, mert — a csatolt körzeti or­vosi igazolás szerint — súlyos hangszál-megbetegedések mi­att beszélni is csak suttogva tudott. Napnál vVágosabb te­hát, hogy a Buga Jakab éne­kének már a címe is merő ki­találás! — Persze, nem korlátoztam működésemet csupán egyetlen témakörre, vagy egyetlen tör­ténelmi korszakra. Munkássá­gom rendkívül sokoldalú. Vé­gig követtem például Sári köz­ség történetet a honfoglalástól napjainkig. Megállapítottam, hogy a falunak két ízben volt Sallai nevezetű bírója. Sallai Sebestyén, aki 1613—1616 kö­zött viselte ezt a tisztséget, köztudottan agglegény volt. Ezzel szemben Sallai Nepo- muki János (1831—1892) na­gyon is gazdag gyermekáldás­sal büszkélkedhetett. Tizenki­lenc gyermeke volt — ám egytől egyig fiú! Így hát Sallai Kata nevű bírólány Sári köz­ségben sohasem élt. Követke­zésképp: a halálratáncoltatott lány históriája minden törté­nelmi hitelt nélkülöz... — A Déva várának falából vett kőzetminták tüzetes vegytani vizsgálata (szintén az én kezdeményezésem volt!) meglepő eredményre vezetett: a kötőanyag összetételében emberi fest hamuját nem si­került kimutatni. Ennek alap­ján kétvállra fektettem a Kő­műves Kelemenné legendát! — Bebizonyítottam Kont­rol, a „kemény vitéz”-ről, hogy nem harminc nemes ment vele, hanem csak hu­szonhét, és nem is Budára tartottak, hanem Berettyóúj­faluba ... Dokumentumokkal igazoltam, hogy Csákinak mindig rendjén volt a szalmá­ja, elannyira, hogy a Vöröske­reszttől elnyerte a „Tiszta ud­var, rendes ház” jelvényt... A Pénzügyőr Múzeumban felku­tattam a bizonylatokat, ame­lyek igazolták, hogy Bodóné minden évben rendezte a bor árát. A Vászonkereskedő Céh általam riyilvánosságra hozott főkönyveiből kiderült, hogy Deákné mindig príma minő­ségű vásznat szült... — Most éppen Toldi Mik­lóssal foglalkozom, az ö le­gendás hírű erejével. Azt mondják: malomkővel dobá- lódzott. Nagy kunszt! Itt a ke­zemben a papír, amelyben a MATT (Malomipari Tudomá­nyos Társulat) igazolja, hogy a korabeli malomkövek átlag- súlya két kiló negyven deka volt... Na, mit szólsz ezek­hez? — Menj a víz alá — mond­tam keresett egyszerűséggel. — Apropó, víz! Tudod, hogy Búvár Kund nem tudott úsz­ni? Sőt, kimondottan tér- és víziszonyban szenvedett, amint az kezelőorvosának feljegyzé­seiből kiderül... A többit má- nem hallottam. Futva menekültem. Beképzelt író Életszemlélet (Zsoldos rajza)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents