Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-17 / 89. szám

I

I

MS T

MEG VEI

kJúrlap

1970. Április i7., péntek

ÁTADTÁK AZ IDEI KAZINCZY-DÍJAT

Csütörtökön adta át a Művelődésügyi Minisztériumban Lugossy Jenő miniszterhelyettes a Kazinczy-díjat, amelyet az idén első ízben pedagógusnak ítélt oda a Kazinczy-díj bizottság. A kitüntetést megosztva kapta Kádár Géza, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója és Z. Szabó László, az oktatási intézmény tanára. A miniszterhelyettes méltatta a kitüntetettek tevékenységét. Kiemelte, hogy mindketten sokat tettek a szép magyar beszéd ápolásáért, s ez irányú tevékenységük, lelkes munkájuk tanítványaik eredményeiben is tükröződik.

Tragikus gyásznapja volt csütörtök a magyar irodalomnak. Meghalt Veres Péter és Váczi Mihály. Mindketten, amellett hogy a mai magyar próza, illetve líra legjelesebb képviselői közé tartoztak, tekintélyes közéleti személyiségek is voltak.

Appassionato és Lenin hangja,

Centenárium a Nemzeti Múzeumban

Megyei képzőművészek a Lenin-kiállításon

Budakalász külseje

A virágok, közlekedési akadályok

Budakalász alvóvárosként szerepel — a terveikben. A község Budapest folytatása. A főváros peremkerületeinek külső negyedeihez hasonlít, a Pest környéki felduzzadt településgyűrű egyik tagja, tehát az agglomerációhoz tartozik. Több, mint hétezer ember lakja, két új lakótelep is épült, ahol 1200-an élnek korszerű lakásokban.

A FŐÚT

A község külső képe nem túlságosan derűs: keskenyek az utcák, még a 11-es főközlekedési út, tehát a főutca sem széles. Az út községen áthúzódó szakaszának egy részét a felújítás folyamán sem építették át. Pocsolyái mélyek, forgalma óriási, ezért aztán az út, tehát a főutca házai is hasonlóképpen sárosak: a nagy teherkocsik a házak falaira csapják a piszkos levet. A háztulajdonosok : tehát hiába tataroznak — pedig erre kötelezi őket a járási tanács egyik rendelete is. Mármint arra, hogy a főút házai szépek, csinosak, tiszták legyenek. Egyszóval esztétikusak — mert bizony eléggé szem előtt van ez az utca, hiszen rengetegen látogatják meg a Dunakanyart. A tatarozások szinte hiábavalónk, mert hamarosan sárfolitosiak lesznek a házak. Tehát keskeny az út, keskeny a járda, árok is kell, mert nincs csatorna — hát akkor hová tegyék a virágokat. Mert a főutcát virágokkal is csinosítani szeretnék. Kőedényekkel próbálkoznak, abba teszik a virágokat, de nagy részüket, főleg éjszakánként, ösz- szetörik a teherautók, nekimennek.

A MELLÉKUTCÁK .

A mellékutcák a dombok felé meredeken emelkednek, vagy a Duna felé ereszkednek. Nagyon keskenyek, átlag- j ban négymétéresek útjaik és ! egyméteresek járdáik. A közlekedés szempontjából is veszélyesek, s azért is, mert a 21 kilométer hosszú utcákból mindössze 4—5 kilométer nem földút és nem járda nélküli. Még a két új lakótelepen is csak félkilométeres szilárd útszakaszt építettek ki.

A külcsín emelésére ilyen módon még nem igen gondolhatnak, hiszen ennek alapfeltétele, hogy legalább járda legyen. Ebben az évben átépítik a Magyar utcát — 700 ezerbe kerül. Járdákra 250 ezer forintot fordítanak, de bizony ez kevés, hiszen ebből csupán 500—600 méter hosszan lehet új járdát teremteni.

Persze, kapnak segítséget is: például a Barát patak — beceneve nem valami kedves: büdösárok — medrét kiépítik

és árvízvédelmi töltéssel látják el. Erre 800 ezer forint állami támogatást*' kaptak.

A VILÁGÍTÁS

A főúton már higanygőz, lámpák világítanak, de még meg kellene hosszabbítani ezt a fényalagutat egy kilométerrel. Ez másfél millióba kerülne, pedig már eddig is csaknem 'hárommilliót emésztett fel a közvilágítás korszerűsítése.

A pénz kell másra is, például orvosi rendelő építésére, a napközi rendbehozására, az óvodai központi fűtés beszerelésére.

Budakalász nincs könnyű helyzetben, hogy fejlessze, csinosítsa önmagát. Régi adottságai hátráltaják, az új dolgok sokba kerülnek. A tervek azonban biztatóak, s az sem megvetendő, hogy olyan nagyszabású elképzelések is vannak, mint a Duna-part kiépítése a Római-part folytatásaként.

B. Gy.

SVÉD FILM

Elvira Madigan

A film alkotói nem titkolják történetüket, az első inzerten íródik a sztori: ,,Elvira Madi- gan kötélíáríSEbáBd’"* éíf 'Sixten- Sparre szökött hirsiártiSzt tragikus szerelme pisztolylövéssel végződik”. A filmesek nem a bír rövidségű eseményvázzal, hanem az ábrázolással, a motiválással, a jellemrezdülésekkel kívántak hatást elérni.

A MOKÉP a múlt századi sztori romantikus megkompo- náltságát ígéri — hát a néző romantikus fegyvertárral ül a nézőtérre. A szentimentálisak érzelmi csordulást várnak, a romantikusok fényt, színt, nagyszerűséget, pátoszt, a Cartouche-pártiak t párbajt, csókot, vért és hősiességet, a romanticizmusukat titkolok néhány kis gondolatot. Szóval, sokféle az igény és közülük néhány ki is elégíthető.

Bo Widerberg rendezőnek hatalmas feladat lehetett elérni azt, hogy semmiféle igényt ne elégítsen ki. A tragikus szerelem kínálja az érzelmes- séget — az alkotók nem is térnek ki előle — de a vontatott, tempótlan képsorok unalma visszatartja a kicsordulni vágyó könnyeket. A kopott pasztellszínekben pompázó jelenetek pátoszos mondatai üresen konganak, ugyanis a heroiz- musnak is vannak írott és íratlan szabályai, hogy csak egyet említsünk.: kizárólag a megalapozott nagyszerűséget tudjuk tisztelni Csők volt, hősiesség is a maga módján, de a finomkodás közegében mindez leplezetlen ásítássá degradálódott. Sajnos, néhány kis és avitt gondolatot is sugalltak a képek — korról, konvenciókról, családról, erkölcsről, háborúról — e vulgarizmus- csíráik azzal a veszéllyel fenyegették a közönséget, hogy azt hiszik, a „szimbólumok világába” tesznek kirándulást.

Az Elvira Madigan miatt moziba betérő nézőkön kívül a két többre érdemes főszereplőt, Pia Degermarkot, és Thommy Berggrent sajnáljuk.

(fóti)

tőmunkások találtak rá gödörásás közben.

Kaszatkin-, Repin-, Kuszto- diev-festmények. A Lenin-bé- kedíj és a Lenin-rend. Száműzetésben használt okmányok, s kopott vászoning, melynek rejtett zsebei az illegális sajtótermékek csempészésére szolgáltak.

A ma Lenin-alakja. A KISZ Központi Bizottság centenáriumi pályázatán dijat nyert alkotások:

a szentendrei Ligeti Erika plakettje és Asszonyi Tamás — a megyei képzőművészeti pályázat első díjasának három darabból álló plakettsorozata. A nagymarosi Raszter Károly grafikája

és két monumentális Lenin- szobor: Olcsay Kiss Zoltáné es Makrisz Agamemnoné.

A Magyar Nemzeti Múzeum kupola- és díszterme méltón fogadta magába a Lenin-anya- got. A Szovjetunió Állami Forradalmi Múzeumának közreműködésével az MSZBT, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Kossuth Könyvkiadó rendezte a centenáriumi Lenin-kiállítást, mely szombaton nyitja kapuit, és június 15-ig látogatható.

— tamás —

— A, siófoki Kőolajvezeték Vállalat KISZ-bizottsága

eredményesen tevékenykedett a politikai és gazdasági munka területén, s többek között védnökséget vállalt a Barátság II. kőolajvezeték építése felett. A kiemelkedő munka jutalmául KISZ- érdemérmet kapott a vállalat KISZ-bizottsága.

A két dátum

egybeesik

Száz, hetvenöt, huszonöt. A matematikusok sok érdekes összefüggést tudnának kimutatni e számok között. Például, hogy a hetvenöt háromszorosa, a száz pedig négyszerese a huszonötnek, továbbá, hogy a legkisebb közös osztójuk öt, továbbá, hogy — de hagyjuk, mi nem vagyunk matematikusok.

Am az egyszeregy ismerete nélkül is tudjuk, hogy e három szám között minden matematikai összefüggésnél szervesebb kapcsolat van. S azt is, hogy bár a naptárban április 4 megelőzi április 22-ét, a történelemben mégis ez utóbbi volt előbb. Éppen száz esztendeje, amikor megszületett, aki később Leninként írta be nevét az emberiség történetébe. És ettől az időponttól háromnegyed század, hetvenöt év telt el. míg elkövetkezett április 4,1945- ben. Hazánk felszabadulásának napja, új életünk születésnapja, azé az új, a szocializmust megvalósító életünké, mely immár huszonöt éves.

Nem a nagy emberek alakítják a kort, a kor szüli meg a n^gy embert. A kor formálta Lenint, akinek vezetésével az orosz nép megvalósította forradalmát, akinek eszméi alapján megépítette saját hazáját, akinek szellemében felszabadította hazánkat is a fasiszta elnyomás alól. S akinek tanítása alapján alakítjuk mi is a párt, a kommunisták vezetésével a jelent és teremtjük a jövőt.

Ezért elválaszthatatlan egymástól ama 1870-beli április 22 és az 1945-ös április 4. Hogy az időbeli távolság emberöltővel mérve nagy? A naptárban a két dátum, április 4 és 22 csak nem egybeesik.

Bruckner József

GORKIJ:

LENINRŐL

Késtek a magnóliák is...

Tavaszi Virágpompát öltöttek Szeged legszebb dísznövényei, a, magnóliák. A város szívében, a Széchenyi téri tanácsháza előtt álló 3 szubtrópusi cserje az évtizedek során fává terebélyesedett, s ma már

olyan nevezetességei a városnak, mint a parkok szobrai. A magnóliák ilyen késői szirom- bontására még nem volt példa. A késedelmet látványos virágzással pótolják a fák: tetőtől- talpig rózsaszínbe öltöztek.

1.

Vlagyimir Iljics Lenin meghalt.

Még ellenségeinek táborában is becsületesen elismerik néhányan, hogy Lenin személyében a világ azt az embert veszítette el, „aki valamennyi nagy kortársa közül a legragyogóbban képviselte a zsenialitást”.

A Prager Tageblatt című német nyelvű burzsoá lap Leninről szóló cikke, amely tele van lenyűgöző alakja iránti tisztelő csodálattal, e szavakkal végződik:

„Lenin még halálában is nagynak, elérhetetlennek és félelmetesnek látszik.”

A cikk hangneméből világosan kitűnik, hogy nem fiziológiai elégedettség váltotta ki, amelyet cinikusan az az aforizma fejez ki, hogy „az ellenség hullája mindig jó szagú”, nem az az öröm, amelyet akkor éreznek az emberek, amikor egy nyugtalan nagy ember távozik el közülük — nem, ebből a cikkből az csendül ki harsogva, hogy az ember büszke az emberre.

Az orosz emigráns sajtónak sem ereje, sem érzéke nem volt ahhoz, hogy Lenin halálát olyan tisztelettel fogadja, mint amilyet a burzsoá lapok tanúsítottak, midőn Lenint az életakarat és a rettenthetetlen ész egyik legnagyobb képviselőjének minősítették.

Arcképét nehéz megfesteni. Lenin lelteié csupa szó, mint ahogy a hal is csupa pikkely. Egyszerű és őszinte volt, mint mindaz, amit mondott.

Hősiességéből csaknem teljesen hiányzik a külső csillogás, hősiessége az Oroszországban eléggé gyakori, szerény, aszketikus áldozatkészség, a becsületes orosz értelmiségi forradalmár áldozat- készsége, aki rendületlen meggyőződéssel hiszi, hogy a földön lehetséges a szociális igazságosság: annak az embernek a hősiessége, aki az emberek boldogságáért fáradozik, s ezért lemond a világ minden öröméről.

Amit nem sokkal a halála után írtam róla, azt levert lelkiállapotban, sietve és rosszul fogalmaztam. Egyet- mást nem írhattam meg „tapintatból”, ami remélem, teljesen érthető. Éles elméjű és bölcs ember volt, márpedig „sok bölcsesség sok bút okoz”.

Messzi előre látott, s a tizenkilences- huszonegyes évek szereplőiről gondolkodva és beszélgetve, gyakran és csalhatatlanul megjósolta, milyenek lesznek ezek az emberek néhány év múlva. Nem mindig akartunk hinni a jóslatainak, ezek gyakran bántóak voltak, ám sajnos, jó néhány személy igazolta szkeptikus jellemzéseit. Vele kapcsolatos emlékeimet nemcsak rosszul írtam meg, hanem következetlenül is, bosz- szantóan hiányosan. A londoni kongresszussal kellett kezdenem, azokkal a napokkal, amikor Lenin alalya némelyek kétségeinek és hitetlenségének, mások nyílt ellenségeskedésének, sőt gyűlöletének éles fényében jelent meg előttem.

Még most is szinte látom a londoni külváros nevetségesen nyomorúságos fatemplomának csupasz falait, a szegény iskolák tantermére emlékeztető, keskeny kis terein csúcsíves ablakait. Az épület csak kívülről hasonlított templomhoz, belsejéből teljesen hiányoztak a kegytárgyak, sőt még az alacsony szószék sem elöl volt, a terem belsejében, hanem a bejáratnál, a két ajtó között.

Akkor találkoztam először Leninnel (Gorkij később helyesbítette ezt az adatot: Lenint legelőször Pétervárott, 1905. november 27-én, az OSZDMP Központi Bizottságának ülésén látta), s addig nem is olvastam tőle annyit, amennyit kellett volna. De amit sikerült elolvasnom, különösen pedig személyes barátainak lelkes elbeszélései nagy erővel vonzottak. Amikor megismerkedtünk, keményen kezet szorított velem, átható tekintetével szinte végigtapogatott, és a régi ismerős hangján, tréfálkozva szólalt meg:

— Jó, hogy eljött! Hiszen szereti a verekedést, nem? Itt nagy verekedés lesz.

Nem ilyennek képzeltem Lenint. Valamit hiányoltam. Raccsolt, a hóna alá tette a kezét, úgy állt. És egyáltalán, valahogy túl egyszerű volt, semmi „ve- zérit” nem éreztem benne. Én irodalmár vagyok. Hivatásom kötelez, hogy

megfigyeljem az apróságokat, ez a kötelesség szokásommá vált, néha már untat is.

Plehanov, amikor „eléje vezettek”, mellén keresztbe font karral állt, és szigorúan, kissé unottan nézett rám, ahogyan, a munkájába belefáradt tanító néz egy újabb tanítványára. Egy igen elcsépelt frázist mondott:

— Tehetségének hódolója vagyok.

Szavaiból ezen kívül semmi sem maradt meg emlékezetemben. S az egész kongresszus alatt sem őbenne, sem én- bennem nem ébredt fel a vágy, hogy „bizalmasan” elbeszélgessünk.

Ám ez a paccsoló, kopasz, zömök, szívás ember, egyik kezével Szókratész! homlokát dörzsölve, másikkal a kezemet rázva!, csodálatosan élénk szemét nyájasan csillogtatva, nyomban Az anya című könyvem hibáira terelte a szót; kiderült, hogy Ladizsnyikovtól kapta meg a kéziratot. Elmondtam, hogy sietve írtam ezt a könyvet, de még meg sem magyarázhattam, miért siettem, amikor Lenin, bólintva, maga magyarázta meg: nagyon jó, hogy siettem, ez hasznos könyv, sok munkás Ösztönösen, nem tudatosan vett részt a forradalmi mozgalomban, ezeknek most hasznára válik, ha elolvassák a regényt.

„Nagyon időszerű ’:önyv.” Ez volt az egyetlen, de számomra nagyon értékes bók. Azután gyakorlatiasan érdeklődött, lefordítják-e Az anyát idegen nyelvekre, s mennyit rontott a könyvön az orosz meg az amerikai cenzúra, amikor pedig értesült róla, hogy szerzőjét bíróság elé szándékoznak állítani, először összeráncolta a homlokát, majd fejét hátravetve, szemét lehunyva, különös nevetésben tört ki: nevetése munkásokat csalt oda, azt hiszem, az uráli Foma és még vagy három ember lépett hozzánk.

Nagyon ünnepélyes hangulatban voltam: a háromszáz legjobb pártmunkás közé kerültem: megtudtam, hogy másfél százezer szervezett munkás küldte őket a kongresszusra: ott láttam magam előtt a párt valamennyi vezető politikusát, régi forradalmárokat, Ple- hanovot, Akszelrodot, Dentschot. Ünnepi hangulatom tehát teljesen természetes volt, s az olvasó bizonyára megérti, ha azt mondom, hogy a hazámtól távol töltött két esztendő alatt szokásos jó kedvem nagyon megcsappant.

Ez már Berlinben kezdődött, ahol találkoztam a szociáldemokrácia minden nagyobb vezérével, August Bebelnél ebédeltem, a nagyon kövér Singer mellett és más, ugyancsak igen jelentős emberek között.

(Folytatjuk)

Kétsoros foszlott, fekete kabát, egyszerű háromgombos öltöny. Nemcsak fazonja, hanem szövetének minősége is egye- , zik az eredetivel: Leninével.

Kivételesen olyan kiállítást láthat szombattól az érdeklődő közönség, mely egy emberről szól csak.

Viszont az embernek sorsa, Lenin sorsa és élete, olyannyira összefonódott a történelemmel, oly pontosan, szálanként kapcsolódik a forradalomhoz, az azt megelőző és az azt követő eseményekhez, hogy a kiállítás az emberrel együtt történelmi tablót mutat.

A belépőt halk zeneszó fogadja. Beethoven: Appassionato, három régi orosz népdal és három forradalmi ének. Lenin kedvencei. A sarokban telefonkagyló. Lenin hangja: Kun Béláról beszél...

A huszonkét vitrinből tizennégy Vlagyimir Iljics életének egy-egy szakaszát, öt pedig Leninnek a magyar történelemhez fűződő kapcsolatát dokumentálja. A befejező vitrinek az embert idézik.

A háttérben nagyméretű világtérkép, rajta Lenin különböző nyelven megjelent műveinek címlapjával. A címoldalak átvilágítva, szívverésszerűen „lüktetnek”, jelezve, hogy Lenin gondolatai földünkön élnek és hatnak.

A díszterem közepén kőszobor. Lenin — kétszeres életnagyságban. Andrejev szobrászművész a 30-as években készítette, s az 1939-es hitleri orvtámadás után a németek ledöntötték, és Budapestre szállították. A szobrot ismeretlen emberek mégis megmentették, az Óbudai Szeszgyár udvarán a földbe ásták. Épí-