Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-12 / 85. szám

6 rrrr MECiei kJCíriaa 197«. ÁPRILIS 12., VASÁRNAP Rejtekkunyhó A Tolna megye alsóleperd- pusatai általános iskola udva­rán a kisdobosok felépítették Lenin egykori rejtekkunyhójá- naic a mását. A házikót fából es szalmából készítették, s korhűen rendezték be. A kunyhóban Lenin munkássá­gával kapcsolatos emlékeket, újságcikkeket, fényképeket ál­lítottak ki. HÉTFŐTŐL Olcsóbb a fejás A kedvező tojóshozamok alapján a Baromfiipari Orszá­gos Vállalat megállapodott a fővárosi élelmiszerkereskede- lemmel: olcsóbban adja a to­jást, s az árcsökkentést a ke­reskedelmi vállalatok a fo­gyasztói árban érvényesítik. Ennek megfelelően április 13-tól, hétfőtől a tálcás I. osz­tályú tojást 1,50 forint helyett 1,30 forintért, a dobozolt (nagy) tojást pedig 1,65 forint helyett 1,40 forintért árusítják a Közért- és a Csemege-bol­tok. A tojás fogyasztói ára az utóbbi években még nem volt ilyen alacsony. ÁLLATKERTI HANGULAT 58 év után ismét: tapir Pénteken egy új, Igen érté­kes állattal, egy dél-amerikai tapírral gazdagodott az Állat­kert Nagy szenzáció ez azért is, mert utoljára 1912-ben di­csekedhetett a Budapesti Ál­latkert tapírral. A most érke­zett fiatal nőstényt, amelynek értéke megközelíti a 25 000 fo­rintot, csereüzlet eredménye­képpen, szarvasok ellenében kaptuk a tullni állatkertből. A szürkésbarna bundájú, bernáthegyi nagyságú, hegyes orrú növényevő általában fé-. lénk, magánykedvelő állat, a zsiráfházban kapott szállást. Remélhetőleg jól érzi majd magát a Budapesti Állatkert­ben, hiszen már első kínálásra is igen jóízűen fogyasztotta el a sárgarépát és a jó ízű ma­gyar almát. Hogy semmiben hiányt ne szenvedjen, mire a családala­pításra alkalmas korba kerül, megpróbálnak megfelelő vőle­gényt szerezni számára. A vendég: betörő Leleplező Kék fény Cipész a tetőn A busz nélküle indul Január 4-én este egy jugo­szláviai kis falu egyik házá­ban a televízió elé telepedett a család: idős cipészmester és felesége. Csatlakozott hozzá­juk vendégük, egy 52 éves férfi is. Elkezdődött az adás. A tele­vízió képernyőjén forgó, vil- lódzó lámpa tűnt fel, a szo­bát nyugtalanító ritmusú zene hangjai töltötték meg. A ké­pen megjelent a műsor címe: Kék fény... Azután... Ismerős arc fotó­jára irányultak a kamerák. „Gáosi Varga János. Szüle­tett 1918-ban. Többszörösen büntetett, veszélyes bűnöző. Húsz évet töltött börtönben. A rendőrség körözi betöréses lopásért. Kézrekerítéséhez a lakosság segítségét kérjük...” A cipész ijedten pillantott vendégére. — Kérem, mielőbb hagyja el a házamat... Menekülés „Karácsonyra nem lesz elég pénzem”. Tavaly december 13-án, kecskeméti lakásán ezen morfondírozott a váro­si ktsz egyik cipésze. Koráb­ban betegállományban volt, csappant a fizetés, valahogyan ki kellene egészíteni — ez volt e napon legnagyobb gondja Gácsi Varga János­nak. Túl sokat azonban nem töprengett, elhatározta, hogy az eddig bevált módszerrel szerez pénzt — vagyis lop. A lehetőséget latolgatva jutott eszébe a tápiószelei cipő- bolt, ahol már járt egyszer. Zseblámpát és kést vett ma­gához. Útnak indult... Rutinos bűnöző lévén, előbb alapos terepszemlét tartott a cipőbolt környékén. Este nyolc óra után kezdte az ak­ciót. Feltornázta magát avas­kapun, s beugrott az udvarba. Előkerült a kés. Pengéjét az ablakrácsot tartó téglák közé szorítva bontotta ki a falat Hogy „soványabb” legyen, le­vette két pulóverét, de még levéltárcáját is kidobta zsebé­ből ... A bontott rácson átcsúszva a raktárba érkezett. Innen át­sietett az üzlethelyiségbe, egyenesen a kasszához. Hét­száz forintot gyömöszölt éppen zsebébe, amikor hangok ütöt­ték meg fülét. — Biztosan bent van még... Kinézett. Az udvaron egy férfi állt két rendőrrel. Meg­rémült. Felfedezték. Mene­kült. Kiugrott a házból, ro­hant a kerítéshez. „Álljon meg!” hallotta még a kiál­tást, mikor felcsimpaszko­dott a háztetőre. Aztán ak­robataügyességgel leugrott az utcára. Futott. Félórás bújká- lás után, házak közt osonva ért a vasúti sínekhez. Egy üres marhavagonban kifújta magát... Levéltárcáját hiába kereslte. A kibontott falnál maradt, személyi igazolványá­val együtt... Szökés — hazafelé Gácsi tudta, visszatérése la­kásába egyet jelent a lebu­kással. Ezért előbb Budapest­re, majd december 14-én Szegedre utazott. Itt találko­zott egyik ismerősével, add vállalta, hogy segít a tiltott határátlépésben, s átszökteti Jugoszláviába. Másnap éjjel útnak indultak, s Gácsi nagy szerencsével jugoszláv terü­letre ért. A határ közelében fekvő faluból a betörő egy másik községbe utazott, ahol a cipész fogadta házába és vendéglátójának dolgozgatott A betörő a bújkálást átme­neti megoldásnak tekintette, útjának végcélja ugyanis Olaszország, vagy Törökor­szág lett volna. Ebbeni elha­tározását igencsak megerősí­tette a január 4-i Kék fény adás... A cipészmester és felesége a televízióban be­mutatott fénykép láttán döb­benten ismerte fel a vendég­ben a keresett veszélyes bű­nözőt Égett hát a talaj a betörő cipész talpa alatt. Törökorszá­gi utazását azonban semmi­képpen sem tudta lebonyolíta­ni, mert ehhez pénz, legalább 10 ezer forint kellett volna. Gácsinák viszont csupán 3100 forintja volt, amit — deviza­bűntettet elkövetve — kint eladott arany órájáért kapott. Nem maradt választása. Március 23-án éjszaka elin­dult a magyar határ felé... Űttalan utakon bújkálva jutott Szegedre, majd vonat­tal érkezett Budapestre. Itt sem akart persze hosszabb ideig tartózkodni, s az Engels téri MÁVAUT pályaudvarra sietett. A 14. ítélet előtt A Kiskunfélegyházára in­duló autóbusz motorja már zúgott, amikor Gácsi a fel­Zászló a legjobbnak Nemrégiben egy kitünően Zárt esztendőt ünnepeltek a Budai Járási Háziipari Szö­vetkezet munkatársai, tisztes­séges részesedést osztva a tag­ságnak. A hét végén újabb ünnepi esemény részesei le­hették: átvették a kiváló kis­ipari szövetkezet zászlót. Azt jelenti ez, hogy a megye szö­vetkezetei között az első hely­re kerültek a felszabadulás jubileumára indított versen­gésben. Változatlan előnyük és eré­nyük a bedolgozói rendszer fenntartása, illetve bővítése. Parányi elektromos alkatré­szek, jelfogók, kismotorok éppúgy háziasszonyok kezei elől kerülnek ki, mint a mű­anyag bébinadrágok. Emellett eljutottak odáig, hogy megte­remtették a teljes eredmény- hirdető berendezés házi elő­állításának feltételeit. Koráb­ban a már külföldön is jól ismert magyar berendezések jelfogóit, illetve az ezekből összeszerelt egységeket állí­tották elő. Az ünnepi esemény részt­vevője — vendége volt töb­bek között Lendvai István, a Pest megyei Pártbizottság tit­kára, Boross Gyuláné, a KISZÖV elnöke és Varga Pé­ter, a megye országgyűlési képviselője. Az eseményre Bu­dapesten, a Corvin Étterem­ben került sor. Gépek, szerszámok kezelésinél fontos a szakértelem. vwvwyww A szakértelem és az elóvigyátal sok bajt: megóvja az ambert. Emellett minden dolgozónak anyagi biztonságét nyújt a CSEB szálláshoz készülődött. Ekkor megszólította egy férfi, aki pillanatokkal előbb figyelme­sen fürkészte a türelmetlen utas arcvonásait. A férfi rend­őr egyenruhát viselt... Gácsi Varga János viszon­tagságos kalandjai ezzel az epizóddal értek véget Török­ország helyett Nagykátára, a járási rendőrkapitányságra került, ahol beismerte tetteit. A járási ügyészségen már fo­galmazzák ellene a vádiratot: betöréses lopásért, tiltott ha­tárátlépésekért, devizabűn- tettért. Az 52 éves betörő e három bűntettel szaporította hányatott életének bűrdajstro- mát, amelyet 1936 óta tarta­nak nyilván a hatóságok. Gácsit eddig tizenháromszor ítélték el. S most megint azon töprenghet: cipész létére, miért is nem maradt inkább a kaptafánál... Szitnyai Jenő n 't ' I 1 A szentendrei Papírgyárban auto- OOrilekOK niatagépek ontják a borítékokat. A lányok kötegekbe csomagolják. A nyugdíjas igazgató | NAPOKIG kerestem, de nem si­került elér­nem — mindig volt nála va­laki. A barátok, az ismerősök és a munkatársak nem bú­csúznak, csak elköszönnek Galbicsék Károlytól, a Váci Kötöttárugyár minap nyuga­lomba vonult igazgatójától. Sokan vannak, így az utóbbi napokban ritkán volt egyediül a szobájában. Ilyen alkalmakkor összegez­ni szöktek. Én mégsem erre, hanem arra kértem, hogy sza­badon emlékezzen életének olyan eseményeire, amik szá­mára kedvesek, vagy éppen kellemetlenek, de mindenkép­pen emlékezetesek. — Nehéz feladat. Szinte gyermekként kerültem a mun­kásmozgalomba. Amíg az em­ber tizennyolc éves korától elér a hatvanadikig, amíg az ösztönösből tudatossá és cél­tudatossá lesz — sók minden történik vele. Az ifjúmunkás mozgalom Békéscsabán. Az eszperantói csoportok. A mun­kás sportkörök. Mi nem sze­mináriumokon tanultuk a mozgalmat, hanem kirándulá­sokon, együtt töltött órák alatt. Egy ilyen alkalommal — talán huszonnégy éves vol­tam — Győr környékére ki­rándultunk. Arról beszéltünk, hogy miért csináljuk a mozgalmat? Akkor valami olyasmit mondtam, hogy amit addig elértünk, azt elődeink alapozták meg. Ehhez nekünk kommunistáknak hozzá kell tenni, hogy a mi gyerekeink még többet kapjanak. Azt mondtam, hogy nedűink nem szabad csak elfogadni — adni is kell. Nem csináltunk mi nagy dolgokat. Kicsi részei voltunk csupán a mozgalom­nak, de munkánk benne van az eredményekben. Jó tudni, hogy azok közül a győri fiúk közül ma sokan vezető tisztsé­geket töltenek be... Galbicsék Károly tíz eszten­deig Uruguayban. élt. Ezekre az évekre így emlékezik.- OTT VOLT ( igazan szüksé­gem a mozgalmi tapasztalatokra. Idegen állampolgár voltam egy olyan országban, ahol a kommunista párt féllegalitás­ban dolgozott, ahol a szak­mámnak nem volt szakszerve­zete. Ott voltam a kezdemé­nyezők között, akik végül is létrehozták a szakszervezetet. Mi, ott élő baloldali magya­rok nagyon összetartottunk. A tizenkilenc után emigráltak között nagyszerű harcosok voltak, sokan megjárták a spanyol polgárháborút is. Ez a magyarázata, hogy amikor a Horthy-konmány hadat üzent a Szovjetuniónak, miként tud­tunk mi huszonnégy órán be­lül Montewideóban tömeg­gyűlést tartani. Ezen elítéltük a kormány politikáját és — ott élő magyarok — elhatárol­tuk magunkat attól. S nem­csak szavakkal. Ma is büszke vagyok rá, hogy két nappal a hadüzenet után — elsőként a világon — kétezer „magyar” dollár gyűlt össze gyógyszerre: a Vörös Hadseregnek. Két napra rá, a moszkvai rádió éjszakai híreiben már nyug­tázták is tettünket Így ért­hető, hogy a baloldali ma­gyarság egy csoportjának je­lentős szerepe volt e dél-ame­rikai ország politikai életé­JEGYZET METRÓ Külföldön jártam: felültem a metróra. Kénytelen voltain külföldön érezni magam, mert ismeretlen környezetbe kerül­tem. Persze, az ismeretlenség még nem jelenti azt, hogy át­léptem a határokat, mert nem ismerem például a Hortobá- gyot és Szombathelyet sem, nem Salgótarján új városköz­pontját, nem utaztam vonattal Nagykanizsára, sem hajóval Mohácsra, nem vízisíztem a Balatonon, s ha mindezt meg­tenném, akkor sem érezném magam külföldön. De úgy utaztam a budapesti metrón, mintha turista lennék saját városomban. Fantáziám ha­mis játékának rugója egysze­rű: ismert fővárosomban is­meretlen tényező bukkant fel. Efc az eddig ismeretlen ténye­ző szememben megváltoztatta városomat, új dimenziót nyi­tott számára és számomra. Az emberek most még nem­csak utaznak a metrón, hanem játszanak is vele. Némely csa­ládnál ünnepi fő program volt elmenni metrózni. A gyerekek tavaszi szünidejük egy részét metrózással és mozgólépcső­zéssel töltötték. Öreg nénik és bácsik botra támaszkodva me­rengtek a mozgólépcsőn. Egye­sek többször egymás után megtették az utat a két vég­állomás, a Deák tér és az Örs vezér tér között. Élvezték, hogy amíg a busz ezt az utat megtette, addig ők a metrón kétszer oda és kétszer vissza is értek. A nemrégiben még kies városszélen, az Örs ve­zér téren most úgy rajzottak az emberek, mint a Körúton. Sokan még sohasem jártak er­re, s mint kirándulók érdek­lődve derítették fel a terepet Csodálkoztak az új aluljárón, amely a metróval együtt ala­posan megnövelhette tekinté­lyét a Kerepesi úti lakótelep­nek, mindenesetre a városré­szek hierarchiájában néhány lépcsőfokkal feljebb léphetett. De a Keleti pályaudvar is lépett néhányat a repülőterek irányába. Ugyanis megszoktuk, hogy a repülőterek olyanok, mint az első osztályú szállo­dák. S azt is megszoktuk, hogy nálunk a pályaudvarok nem repülőterek. A Keleti a föld alatt kezdődik, illetve végző­dik, az utas tehát, aki érkezik vagy távozik, olyan benyomá­sokkal teheti mindezt, mintha majdnem a Ferihegyre érkez­ne vagy onnan távozna. A metró súlyos egyéniség: átala­kította közvetlen környezetét Lesüllyesztette a Baross te­ret... Iszom egy kávét a Baross tér közepén egy kis üvegfalú eszpresszóban. A mélyben. Fe­lettem villamosok dübörög­nek. És autóbuszok. Amelyek a metró vonalán haladnak, üresek. A metró bejárata előtt a sor hossza 50 méter. Nem fogy, inkább növekszik. Hiába, a mozgólépcsők óránként csak nyolcezer embert szállíthat­nak, és a járatok két és fél percenként követik egymást. Az Emkénél csak egy bejára­ton lehet bemenni, a többit le­zárták. A tömeg letört egy automata, fotocellás, forinto­kat befogadó perselyt. Bement, és eltévedt két gyerek az alagútban. Mi történt? Kíváncsi a tö­meg. Izgatott a tömeg. Ott akar lenni, ahol valami törté­nik. S a metró megindulása megtörtént. Az emberek ma a „csodákat” főleg másodkézből élik át: olvassák, nézik a tv- ben és a filmeken, hallgatják a rádióban. Az elsődleges él­mények a másodlagosakhoz képest kevesek. A metró pedig élmény — elsődlegesen. Utaz­ni még csak másodlagosan utazunk rajta. Berkovits György ben, a nemzeti munkásmozga­lomban is.-—■ tért haza 1948-BAN I Dél-Ameri- ----------------1 kából. — Higgye el, nem számítot­tam előnyökre. Tudtam, hogy itthon keményen kell dolgoz­ni. Előbb az óbudai Harisnya­gyár igazgatója lettem. Ez is jó emlék: megszerveztük a munkaversenyt és nagyszerű eredményeket értünk el. A Gazdasági és Műszaki Akadé­mia elvégzése után, 1951-ben kerültem Vácra. Nem volt há­lás a szerepem. A jó munka lehetősége az emberek előtt állt, de elavultak voltak a be­rendezések, ebek harmincad- ján a géppark és nem tudtak számot adni a napi termelés­ről. Határozott lépésekre volt szükség... Ma kilenc egyete­met végzett mérnökünk és négy főiskolát végzett techni­kusunk van. A gyár taníttatta őket — Nehéz időszak és mégis kedves emlék: 1956. A mun­kások túlnyomó többsége be­csületesen viselkedett. Vi­szonylag nagyon rövid idő alatt helyreállt a rend és megkezdtük a munkát. | EZUTÁN — 1951-ben négyszázan dol­goztunk — ma ezerhétszázöt- ven dolgozója van a gy; Az akkori termelésnek ma tízszerese kerül ki innen, új technológiával új gyártmá­nyok. Az igények mindig na­gyobbak mint amennyit tudunk elégíteni. A követfc évek fejlődésének megvan t< liát az alapja ... A minap vé gigjártam az üzemet M' közben nincs sok idő a beszél­getésre, de elkaptam néhány tekintetet Jól estek... Na­gyon sok szál köt Váchoz, ezért nehéz megválni ettől a gárdától... Azután — mielőtt elérzéke- nyedne — hangot vált, s arró beszél, hogy a területi párt' szervezetben már számítanál rá, s egy régi szaktárs arra vár, hogy felváltsa, s ezu Galbicsék Károly kísérje a szakszervezet külföldről érke­zett vendégeit. Most majd több idő lesz visszaemlékezni az uruguayi esztendők közös történeteire, a montevídeód nagygyűlésre, az első kétezer dollárra, a szakszervezet ala­pításáért indított harcokra. ] ARRA KÉRTEM, ( hogy emlé- kez- egy ember után zék. De hogy negyvenkét évi munka mit válogat ki az emlékek ka­vargásából — nem véletlen. Azon a győri kiránduláson azt mondta a barátainak Galbi- csek Károly, hogy az elődök munkájához hozzá kell ten­ni a sajátjukat. ö ennyit tett hozzá. Bányász Hédi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents