Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-05 / 54. szám
PC 5» ki EGYE I K^Círiap 1970. MÁRCIUS 5.. CSÜTÖRTÖK Betűbirodalom Vácott A szépség óhajtása Megkülönböztetett tisztelet, némi elfogódottság nélkül még mindig nem tudok belépni nyomdába — bár foglalkozásom munkahelyemen naponta beléptet —, mert benne készül a gondolatot hordozó betű. S mert öreg nyomdászok arcáról mindig leolvasható a sok betű, amellyel életükben dolguk vollt. Itt, a Pest megyei Nyomdában pedig, Vácott, még az épület is tekintélyt sugároz: Rákóczi szabadságharca idején épült, ferenorendi szerzetesek kolostorának. Az első váci nyomdát 1770 táján alapította Länderer és Hecke- nast-ék tanítványa, Ambró Ferenc Ignác. A honi könyvkiadás már akkor sem volt mindig nyereséges; Ambró eladósodott, — nyomdáját 1790- ben Máramarosi Gottlieb Antal vette meg. Ö nyomtatta az első magyar nyelvű szépirodalmi folyóiratot, az Urániát: itt adták közre elsőnek folytató- sokban Kármán József Fanni hagyományai és A nemzet csinosodásáról című műveit. G nyomtatta ki ingyen — mert szimpatizált az opera szabadkőműves szellemével —, a Va- rázsfuvola szövegkönyvét. A kiegyezés után Vácott már számos nyomda működött. Helyi jelentőségű lapok mellett országos iparosújságot is megjelentettek, valamint jegyzők, kocsigyártók, siketnémák, ta_ nomcok lapját, s két héber újságot is... Lőrincz János műszaki vezető tizennégy éves korában, 1934-ben került e falak közé, nyomdászi n ásnák. — Édesanyám mosni járt a kolostorba, így jutottam be, civilként, a barátok Kapisztnám nyomdájába, melyet 1928-ban alapítottak. Legnagyobbrészt szerzetesek dolgoztak itt, egyházi kiadványokat készítettek, de egy, a magyar könyv történetében emlékezetes díszkiadásra is vállalkoztunk, a Kalevala megjelentetésére. A nyomdát államosítása és egy összevonás után, megyei nyomdává léptették elő. A legkülönbözőbb megyei értesítőket, közlönyöket, füzeteket, tájékoztatókat, brosúrákat, prospektusokat, hirdetéseket, meghívókat nyomtatják itt, ezenkívül magánmegrendelésre is dolgoznak. Jelenleg vagy negyven embert alkalmaznak, közülük harminchatot munkás- állományban. — Szűk a kapacitás, a rendelések olykor torlódnak. Jelenleg ezer megrendelt munka vár a sorára. Egy érdekesség: eszperantó lapokat is nyomtatnak. Bénik Gyula eszperantis- ta gépszedő nevéhez fűződik ez. ö, aki jelenleg a váci esz- perantista kör vezetője, még jóval a háború előtt — amikor a magyar eszperantisták nagy többsége munkás volt, mint megtudom, míg zömük ma érAz OGV Heuréka Gumigyár (Vác, Derecske dűlő) korszerű, új üzemrészébe betanított munkára FELVÉTELRE KERES férfi és női munkaerőket FELVESZ gyakorlott gyors- és gépírónőket vezetőállású dolgozók mellé. Jelentkezni lehet mindennap reggel 7 árától a munkaügyi osztályon. telmiségi —, bekapcsolódott a mozgalomba a mai nyomda másik elődjénél, az egvkori Pestvidéki Nyomdában. Ott a többi között egy nemzetközi eszperantó irodalmi folyóiratot is kiadtak, és megjelentettek egy magyar, valamint egy cseh irodalmi antológiát eszperantóul. Jelenleg a magyar eszperantisták lapja, egy nemzetközi eszperantista jogász- lap és egy magyar eszperantista vasutaslap készül itt a váci nyomdában. Nevük: Hungara Esperantisto, Intemacia Jura Revuo és Hungara Fervojista Mondo. És egy pillanat alatt sokat megértünk az eszperantista mozgalom lényegéből, jelentőségéből, amikor meghalljuk, hogy ezek az újságok nyolcvanhat országba jutnak eL Galambos Imre szintén az idősebb szedőmesterek közé tartozik, s bizonyára nem sértem meg, ha életének, magánéletének alakulásáról is beszélek. Ferencrendi nyomdászbarát volt ő — azután nősült meg, és munkája mellett sok öröme telik családjában, gyerekeiben. — Ha egy élénk szemű, okos, szimpatikus pályaválasztó fiatalember lépne ön elé, s a nyomdászatról kérdezné, hogyan beszélné rá, — ha ugyan rábeszélné — a nyomdászmesterségre ? — Azt mondanám, jöjjön bátran nyomdásznak, mert itt az ember mindenről tudomást szerez. Szép dolog a betűkkel bánni. Felépíteni egy könyvet, folyóiratot... Ezt mondtam a fiamnak is, aki nyamdászta- nuló lett. Talán ő már jobb feltételek között folytatja majd a mesterségét. Mert mi itt többször kiselejtezett, negy- ven-ötven éves gépekkel dolgozunk. S a normát mennyiségre szabják, nem a minőségen. Sí — Hogyan beszélne ná egy érdeklődő, szimpatikus pálya- választó fiatalt a nyomdász szakmára? Rábeszélné? — ezt, másodszor, már Werk András huszonhét éves, érettségizett, felsőfokú nyomdaipari technikumot végző betűszedőtől kérdezem: — Rábeszélném, azzal, hogy ennek a mesterségnek nincs unalma: változatos. De azt is megmondanám, ha szereti a pénzt, akkor inkább az építőiparba menjen. A háború előtt a nyomdászat volt a legjobban fizetett szakma, még a kis vidéki nyomdákban is jól kerestek. miért a szakszervezet erős volt, kiharcolta. Most én például kilenc év után kétezeregyszázat keresek. Volt itt egy barátom. KISZ-titkár, _ma is nálunk KISZ-tag, ifjúsági vezető a Hajós Alfréd úttörőházban — elment egy szövetkezeti nyomdába, ahol ezer forinttal többet kap ... Forgatom az utóbbi években kikerült legkülönb kiadványokat. „1918—1919 Cegléden.” „Pilisvörösvári sztrájk.” „Űrbéri perek és jobbágyfelszabadítás a ráckevei járásban.” „Petőfi Múzeum, Aszód.” „Kósza Sípos László kiállítása Szentendrén." Az. utóbbitól eltekintve, bizony keveset árulnak el e füzetek a modem képzőművészetnek, iparművészetnek és technikának azokról a minőségi vívmányairól, arr.lyek többek között a nyomdászatot, a nyomdai grafikát is megtermékenyítették, forradalmasították világszerte... Bizonyára a nyomdászok szakszervezete is hasonló véleményen volt, amikor a közelmúltban, nem fogadva el a Könnyűipari Minisztériumnak a nyomdászat fejlesztésére vonatkozó tervezetét, a témát a kormány Gazdasági Bizottsága elé vitte. A bizottság megállapította: Az igényekhez képest a nyomdaipar elmaradt” — s a következő ötéves tervre a többi között a termelőkapacitás negyven-negyvenötszázalékos növelésére, valamint az iparág budapesti koncentráltságának csökkentésére hozott ■határozatot. Ez bizonyára kihat majd a minőségre, s a minőségi munka jobb megbecsülésére. Azt hiszem, ebben joggal reménykedhetnek a váci nyomdászok is. Padányi Anna Tanulom az illemet . Legjobb barátaim, a legnagyobb jóindulattal sem mondhatják rám, hogy sokat adok az illemre. Éppen ezért nemrégiben elhatároztam, hogy a jövőben illemtudó, udvarias leszek, igyekszem az idősebbektől ellesni: mit, hogyan? Már-már úgy gondoltam, járatos vagyok az illemszabályokban. Az öröm azonban korai volt. Történt a minap, hogy a ceglédi Kossuth Lajos gimnázium diákparlamentjére érkezve, érdeklődni akartam Szabó Sándor KISZ tanácsadó tanártól, mikor kezdődik a parlament ülése? Természetesen először illendően bemutatkoztam, ő ott állt a résnyi- re kinyitott tanári ajtóban, én pedig a folyosón. — Várjon! Mindjárt... — mondta,' de a végszót már alig hallottam, mert az orrom előtt becsukódott a tanári szoba ajtaja. Dilemmában vagyok. Mégsem leszek soha illemtudó, jól nevelt? Eddig úgy tudtam — ez illetlenség. De ha egy pedagógustól látom? ... — tamás — — „Emberek vagyunk” címmel Tóth Ferencről, a vácszentlászlói Aranykalász Termelőszövetkezet egykori elnökéről sugároz riportfilmet pénteken a televízió. 24 év az érdi postán A hivatalvezető Ba dalai Ödön Érden abban az épületben dolgozik, ahová telefonkábelek sokasága fut be, ahová érkezik, s ahonnan indul írott sorokban, hanghullámokon a hír. Ahonnan naponta kel útjára, kerékpáros és gyalogos férfiak, nők vaskos táskájában levél és csomag, távirat és újság. Postás. 1933. szeptember 23., ez volt az a nap, amikor hivatali kisegítőként belépett az alsógödi postára, s amikor megkezdődött életre szóló elkötelezettsége kevéssé hálás, de megunhatatlan ul érdekes és szép hivatásához. Huszonnégy éve Érden dolgozik, s mint járási hivatalvezető végzi a postások sosem nyugodt munkáját Irányításával több minit haitvan embernek, adminisztrátortól a kézbesítőkig, feladata működtetni az érdi hírközpontot, rendeltetési helyére juttatni minden küldeményt Az újságot is. A lapterjesztés szívügy. Érden közel 9 ezer újságelőfizető van. Számuk szaporodik. A községben három Utasellátó-pavilonnál és egy hírlapárusnál vehetik az olvasók a lapokat. S a terjesztésben iskolák, társadalmi ítéletül - tanulságul Vers-Ikreket szülő anyácska lettem volna én, kinek méhében tér s idő gyermekgyümölcsöt érlel, amely majd nagyra nő. De nem leszek! Hiába már a fájdalom. En páros magzatom, — a költemény: halott. O, létnek indult életek, ti már nem lesztek nagyok. Méhem, a világ helyett, halálra volt kapu. S nincs orvos és varázslat, nem tudom már gyógyszerét a mának, s ti gyermekek, le nem írt szavak, mint anyjuk méhében a holt embriók, kik felbomlanak, s belülről mérgeznek, ölnék jő anyát, úgy öltök engem is. Bőröm felszínén a hullafolt virágai kinyílnak, s a halottan méhembe zárt szavak, fájdalmas halállal megölnek végül, Ítéletül és tanulságul annak, aki a halállal, — a hallgatással összebéküL Borbély Tibor (Foto: Urbán) szervezetek is részt vesznek. A munka dandárja a mozgó kézbesítőké, akik naphosszait soksok kilométeren át róják Érd utcáit, s az óriás község távoli területeinek úttalan útjait. Kezükben lapkötegek, köztük a Pest megyei Hírlap is, amelyet sok száz előfizető vár minden nap. S ha olykor nem érkezik meg, a posta nem kap dicséretet. A hivatalvezetőé a felelősség, a gond, a panasz orvoslása. Ami nem könnyű. Közbeszól a tél — a járhatatlan utakkal nem tudnak megbirkózni a kézbesítők. Terjed az influenza — nem kíméli a postásokat sem. És kevés a munkaerő, kevesen végzik so. kak munkáját Több kézbesítő, több postás kellene, de foglalkozásukra nehezen lehet embert találni. A postásoknak pedig rang. ja, becsülete van mindenütt Ott különösen, ahol sokszor erejükön felüli munkáit kíván e becsület megőrzése. Az érdi hivatalvezetőnek 24 évi szolgálata példa erre. — Szít — \Vlti ff 28. Deső csak ül, bámul, szél kavarja a rontás felhőit a város felett ilyenkor bedugul a bölcsessége, dögölj meg, csillogóan pedáns, türelmes, tudós töprengéseiddel együtt, nagyon tudsz analizálni, a dolgokat logikai rendbe és történelmi távlatba illeszteni, de amikor valamit gyorsan ki kellene találni, valami használható megoldást, csak mereszted a szemed, akár a beteg macska, ez az egész. Menj a fenébe, mind elmehettek, idő és értelem hülye konfliktusba keveredett egymással, nincs rend, nem is lehet csinálni, ilyenkor a gyorsan, ügyesen eligazodók, a talpraesettek boldogulnak. Kilöktél az ajtóin... Mondhatod később, hogy csak mozdulat volt, indulatos reakció. nem ez a lényeg, prédikátor módra lemennydörgött ötletem helyébe nem tudtál másikat adni. Nem is értem, hogyan lőhetett a csendőrökre, abban a szempillantásban. Csak úgy lehet, már előre eltökélte, hogy lőni fog. Igen, ha nincs készen nála ez a megalapozott eltökéltség, hagyta volna lefogni magát, mint a borjú, de a hadbírósági idézés kézhezvétele óta biztosan végigrágta magát egy sor lehetőségen, és a sok közül végül is ez az egyetlen maradt. — Főhadnagy úr — mondja Sarki —, itt ez a nagy marha kastély, egészen elfelejtkeztünk róla. Gallai legyint. — Ostoba kukac. Azt hiszed, ha belebújsz, nem találnak rád? — Nem arról van szó, alázatosan. De az ilyen uraknak annyi gönce van, folyton öltözködnek, ez az uraság se vihette magával egész motyó- ját, hát arra gondoltam... — Ott a cselédség, biztosan be is zárták a kastélyt — Jó vicc, alázatosan, olyan zárat még nem találtak ki... Rákiáltok örömömben, ennek a mogorva parasztnak nem zökkent ki az esze, meg tudnám csókolni mos- datlan haramiapofaját. — Sorki, te aranyat érsz! Ne félj, ha nem üres kézzel jössz vissza, nem bánod meg. — Igenis, hadnagy úr. Átlépek, felpakolok, nem olyan nagy dolog az egész, tessék csak rám bízni. Felvillanyozódott, jár a keze-lába, mi minden lehet ebben a roppant kastélyban, csak egyszer szabaduljon be, csak meg ne előzzék. Gallai utána kiált, hagyd itt a fegyvert, a törzsőrmester azonban ezt meg se hallja, lohol be a szérűskertbe. — Anyám — mondja Deső — lépni se tud. Háttal fordul a városnak, arcán a megélt pusztulás merev fájdalma. Nem sajnálom, másnak is van anyja. Fésűs Járó azonban melléje lép, ne add át magad, mondja neki, mindnyájan így vagyunk, de élni kell, Kálmán, a többiekért is, hát ez mindenkit vigasztal, mint egy gebévé vedlett kedvesnővér, itt kellene hagyni az egész, érzelgő népséget — Ha nem támogatják, az udvarra se tud kimenni — mondja Deső. — Tavasszal ástam ott egy árkot óvóhelynek, de nem bír odáig menni, a szomszédok biztosan magukkal vannak elfoglalva. Vigyázz, kiáltja Tarba, a sárgakúti országút felől három határ vadász kapaszkodik fel a szőlőhegyre, a középső csámpásan húzza féllábát, a másik kettő hátrafelé rángatja fejét, lőnek is egyet-egyet a semmibe, nem látok mögöttük senkit Deső feláll, elébük megy. — Hová, fiúk? Van köztük egy őrvezető, zömök, fekete, sűrű kis ember, ráemeli véres szemét a főhadnagyra, nem tiszteleg, meg se szólítja, csak előrelöki fegyverét —- Eresszen. Deső a feiét rázza. ; — Nem akarlak visszaküldeni. — Hát hová? — Sehova. — Akkor eresszen. A vasúton túl... — Késő. Az őrvezető körülnéz, gyulladt szeme kétségbeesetten tapogatja végig a tájat, nem bírja elhinni, nem akarja, hogy semerre sincs kiút, de aztán hirtelen eldobja fegyverét, mi is a magunkét, a kastély felől szakasznyi orosz katona jön lépésben, előttük Sorki, magasra tartva kezét. Tarba eszelősen felordít futni lódul, de megtorpan mindjárt, mellének fordítja géppisztolyát. Gallai csavarja ki a kezéből. — Adja vissza, ha istent ismer! Én nem kerülhetek a kezükbe... Deső rászól. — Maradj veszteg. Semmit sem tudnak meg. A szakaszvezető remeg. Fegyvereink kis halomban, a diófa alatt A sebesült lábú határvadász leül, hányni kezd, annyi ereje sincs, hogy oldal* fordítsa fejét, összepiszkítja köpenyét. Tartsd magad, mondja az őrvezető, nem tud segíteni, csak odaáll, szurtos tenyerét a sebesült fejére teszi, másik kezével a köpenyére ragadt sarat kaparja. Egyenesen áll, majdnem vigyázzban, és tisztogatja magát, hihetetlen, ez az elcsigázott kis ember mennyi méltósággal tudja befejezni katonai pályafutását. Kétszáz lépésre vannak az oroszok. Azt mondják, utálják a fogoly tiszteket. Azt mondják, le is durrogatnak közülük. Vagy félszáz dobtáras géppisztoly néz ránk, hullámzó vonalban, föl s le süllyedve a lépések ütemére. Gallai előrántja piszkos zsebkendőjét, meglengeti, a fehér rongydarab idegesen cikázik a levegőben. Látniok kell, hogy fegyvertelenek vagyunk. A csendőrök! Deső, hát miért nem kiabálsz, lelőtted őket, ez számí t, ez... Fésűs Járónak folyik a könnye, elébük sietne, de nincs ereje, bőg csak, és meg-meglebbenti vézna karjait, hülyeség, ezt mindennek vélhetik, csak üdvözlő integetésnek nem. Húsz lépésre vannak. Ólom a lábam, iszonyú fáradtság szivárog széjjel bennem, rossz álomból ébredek ilyen összetört állapotban, kivert a víz, menekülni akartam, valami szömv vagy gép elől, de a lábam nem engedelmeskedett, ütöt- tem-vertem volna dühömben, de hiába. Deső kilép, sapkájához emeli kezét, oroszul jelentkezik, a szakaszt vezénylő fiatal tiszt megáll, végignéz rajtunk, szeme kíváncsian tér vissza Desőre. Tolsztoj, Bunyin, Gorkij, Turgenyev, sorolom magamban, kétségbeejtő, hogy egyetlen szót sem értek, magamat se bírom megértetni velük, én nem vagyok bűnös, nézzetek rám, én nem ártottam senkinek. Fésűs Járó odamegy a tiszthez, sírva hadar, mellére mutogat, kezét kínálja, a tiszt zavartan elfogadja, a katonák figyelnek. Nem lőttek. Most már nem is fognak, a veszélyes pillanat elmúlt. Micsoda viharos, vad megkönnyebbülés, énekelni kellene, a reánk szegeződő fegyverek fölött, s alatt most kezdem látni a sapkákat, arcokat, köpenyeket, csizmákat, a köpenyek felett terepmintás sátorlap, a katonák velem egykorúnk, s még fiatalabbak. Tolsztoj, Bunyin, Gorkij. Turgenyev, mondom hangosan. A tiszt rám bámul, a katonák körülzárják a présházat, nagy zsongást csapnák odabent, aztán kitódulnak felvillanyozva, lármásan kérlelik a hadnagyot. (Folytatjuk)
