Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-29 / 75. szám
MST megyei 1970. MÄRCIUS 29., VASÄRNAP e^íiHap Szeberényi Lehel: Női dolgok férfi kézen N egyvenötösök NEDELKOV SZVETOZÁR rapelerika, egy fürdőlepedő, ^ két csomag ágnesbetét... — E § kívánságok már mankó nélkül ^ merészkednek elő a kispapa ^ ajakéról, bíborvörös kömye- ^ zetben, de örömteli fényesség- ^ gél, az önállóság okán.. § Csak akikor támad újra za- $ var, mikiar háromféle pólya- ^ betét közt kel választania. Ed- ^ dig már nem terjed az önálló- ság, § A tündér kiteríti elébe a há- ^ rom huzatot, álmiatag tündér- ^ ujjakkal végi gsimogat j a — Melyiket? — Melyikeit... — isimét! a § kispapa. Teljesein tanácstalan $ és szörnyen zavart — Tessék csak nyugodtan, § bátran választani. Amelyik ^ legjobban tetszik. A pult előtt a tétovaság § szobra. $ — ... Van valami különb- > ség? — Árban nincs. Se minőség- ^ ben. Csak a hímzés. & Annál nehezebb. A kispapa 4 áll-áll, a világ minden tehe- ? tétlensége a vállán, bélegör- $ nyed. | — Tessék valamelyiket be-^ csomagolni. & — Mégis, melyikeit? IV ézem ezt a fiatalembert $ í' Piros, minit a paprika, kis ^ verítékcsepp a homlokán. Az ^ érettségi vizsgát talán köny- ^ nyebben vette. A magam ta- ^ pasztalásából tudom, mit él ^ most át. Ami sutaság csak be- legyömöszölhető férfiemberbe, § az kezét-lábát mind húzza. $ § — Hát melyiket... — nyögi. ^ Bizonnyal arra gondol, jó len- í ne, ha most itt lenne a fele- ^ sége, ő tudná. A kék tündér érti, látja, | Mily ügyesen segít. Észrevét- s len. Tendencia van benne, § ahogyan a huzatokat rákos-1 gatja. ^ — ... Mondjuk a legfelsőt — ^ határozza el magát a kispapa, ^ csakhogy megszabaduljon már | a választás kényszerétől. A fe- ^ jét is megrázza hozzá: vég- ^ eredményben mindegy. A küszöbbe botlik, mikor el- ^ hagyja az üzletet Nem baj, ^ majd belejön. Én is így kezd- § tem. De megnyugtathatom ^ önöket, a három pólyahuzat ^ közül a legszebbet vitte haza. : Nedelkov Szvetozár élete öt- iven esztendejéből a harminc- j ötödiket tölti első — és mind- | máig egyetlen — munkahelyén. [ Csakhogy e harmincöt év alatt [ hatalmasat változott a világ [körülötte! Akkorát, hogy az I egykori kisbíróból — Lórév [községi tanácsának végrehajtó I bizottsági elnöke lett. Ennek is i már húsz éve lesz októberben. ; Ha a hűségnek is volna [rendjele, mint az arany gyap- [ jónak vagy a rózsakeresztnek, [ én neki adományoznám ... i — Jobbulást kívánunk Szve- [ ti bácsinak! — így kiáltottak ! utánam régi ismerősei Rácke- [ vén, amikor meghallották ! hogy hozzá igyekszem. A tüdő- ! gyulladás bizony megfakította i napsütötte színét, néhány kilót | is lefaragott róla az étvágyta- i lanság, meg a láz, de már fris- ; sen borotválva fogadja a sűrűn ; érkező falubelieket. Ki egy alá' ! írásért jött, hivatalos papírj á- I ra, ki meg csak úgy, látogató- ! ba a beteghez. | — Kivet már az ágy — pa! naszolja elégedetten —, pedig ! hogy húzott még egy-két hét- ! tel ezelőtt! Ha a doktornő, ! meg a nővérem nem gondosko- i dik rólam, nem is tudom, mi ! lett volna velem. ! Életének egyetlen fájó pontija ez: a társtalanság. Ez az em- ! bér, aki 89. éves korukban be- ! következett halálukig gondozta ! édesanyját és idős rokonát, so- ! sem ismerhette meg a házas- i társi hűség, a szülői szeretet ! érzését... ! — Lehet, hogy rossz csiliagjzat alatt születtem? Akkor ! kéredzkedtem a világra, ami- ! kor a fehérterror éppen a pro- ! letárdiktatúra halotti torára ! készült: 1919 augusztusában. ! Akkor is egy nincstelen bul- >gár kertész legkisebb, hetedik > gyerekeként. ! Az utcai szoba csipkefüggö- | nyös ajtaján át belátok a ' könnyű, modem fotelokra, a finom mintájú szőnyegekre. ! a kisebbik szobában min- ! óén úgy van, mint édesanyja ; életében volt a szülői házban, i A magasra tornyozott dunná- i kat-párnáikat szövött ágyterítő S takarja, a komódot kézimun- i kiik díszítik, a falakat családi J fényképek. $ Nedelkovék családja — $ akárcsak a többi Lóréven —, $ jól példázza a Duna menti né- í pék testvéri egymásratalálását. 5 Apja bulgár volt, anyja dél- 5 szláv, s mindkettő derék ma- ^ gyár állampolgár. $ — Nemrégiben beszámolót § készítettem a községünkben $ élő nemzetiségiek — délszlávok, bulgárok, magyarok, né- imetek, oroszok — helyzetéről. 5 Számadatokkal mutattam ki, 5 hányán végeztek középiskolát 5 a felszabadulás előtti óvtize- $ dekben — nem kellett sokat ^ számolnom! —, és hányán $ azóta; hányán tanultak szak- ^ mát akkor és most; hányán $ kötöttek vegyes házasságot az- ^ előtt — erre sem igen volt pél- ^ da —, és mostanában. Kide- i rülit, hogy azelőtt nemzetiségi § hovatartozásra való tekintet $ nélkül nyomorgott a falu több- $ sége, most pedig egyformán § boldogul, aki becsületesen dol- $ gozik. ^ Ha valaki, ez a csendes, sze- ^ rény ember közelről ismeri a 5 nyomort. Apjának a királyi $ uradalomból bérelt, kétholdas $ kertészete még arra sem volt $ elég, hogy. a betevőt biztosítsa ^ hét gyereknek: rosszul táplált, $ beteges volt valamennyi, ötöt $ el is ragadott közülük a mor- $ bus hungaricus, a magyar be- $ tegség: a tüdőbaj. $ — Hatodiknak az apám is $ utánuk ment, alighogy kijár- $ tam a hat elemit. Két évig MAGYAR FILM Szemtől szembe holdon? Mi volt? Nem volt álláspont. Az álláspont a tehetetlenség volt. Abban megegyeztek, hogy nem harcolnak tovább a németek mellett, hogy nem lépik át a nyugati határt. Két változat maradt: átállnak, vagy megadják magukat. Az átállást elvetették, mert felismerték — meglepő éleslátással! —, hogy ennek már semmi értelme sem lenne, a szovjetek nélkülük is megnyerik a háborút. Maradt a megadás. A századparancsnok megígéri a szovjet parlamenternek, hogy megadják magúikat, de a parancsot késlekedik kiadni. Illetve nem is késlekedik. Inkább valamifajta meghatározhatatlan egy- helybenitopogás, vérlázító, buta gőgösség, az önálló gondolkodástól és cselekedetektől való elszokottság nem engedi vele kimondatni, hogy vesztettünk, eltévelyedtünk, rosszul csináltunk mindent, szolgák voltunk. S amikor megindul a szovjet egység, élén a fehérzászlós parlamenterrel, a magyar század nem tudja, hogy mit csináljon, s az egyik katona rémületében meghúzza a géppisztoly ravaszát... Várkonyi Zoltán rendkívüli következetességgel viszi végig a filmen az író gondolatait, teljesen azonosul velük. A nézőtéren mi is tehetetlen dühvei nézzük a századnak e parancsnoki karát, amely semmifajta küszködtünk anyámmal, a két holdon, de még a bért sem bírtuk megfizetni. A bíró is szemet vetett a földre, így aztán harmincötben elvették tőlünk a bérletet. Szigetszer!,tmiklósra kerültem, havibéresnek, bul- gár kertészhez. Ki tudja, hogy alakult volna Nedelkov Szvetozár élete, ha ott marad? De nem maradhatott: édesanyja leesett a szekérről, mindkét lábán átment a kerék, jó ideig ápolásra szorult. A községi jegyző táviratban hívta haza a fiút. Otthon kellett kenyérkereset után néznie, s így esett, hogy kisbíró lett, nem egészen tizenhét évesen. — A szívem azért mindig visszahúzott a földhöz. Negyvenkettőben lejártak a 15 éves bérleti szerződések, újra lehetett 'kishaszonbérletet igényelni. A jegyró is bíztatott, beadtam hát a kérvényemet. Éppen hogy elvetettem, megkapáltam a kukoricát, letörni már nem volt érkezésem: négy hónapra behívtak póttartalékosnak, Pi- liscsabára. Volt a zászlóaljban egy fiatalember, Radnay Gyurkának hívták. Kedves, vidám fiú volt, hamar megszerettük, csak ait furcsállottuk kissé, hogy operaénekes.,. — Negyvennégy júniusában újból szükségle lett rám a hadseregnek. Híre jött, hogy ha- marosit a frontra visznek bennünket. Volt egy kis sérvem," most nagyon jó szolgálatot tett: egy napon szépen „összeestem”. Kórházba vittek, meg- operáltiaík, aztán kidobtak a piliscsabad pótzászlóaljhoz, ahol Radtnay György zászlós úr maga mellé vett tiszti lovásznak. Neki köszönhetem az életemet. Az pedig úgy esett, hogy a görögkeleti vallásúaknél minden családnak van védőszentje, akinek névnapja a legnagyobb családi ünnep. A mi védőszentünk, Mihály arkangyal napját november 2l-én ünnepeltük. Eltökéltem, hogy én pedig az ünnepre hazaszököm. Húszadikán éjjel megmondtam a zászlós úrnak, hogy hazamegyek. Valikon voltunk ekkor, én a lóval a faluban, parasztháznál, Radnay György katonáival az erdőben, hevenyészett bunkerben. Állandóan fájt a torka, mégsem hagyta el az embereit. Indulás előtt a markomba nyomott egy eltávozási cédulát: egykét napig fedezni a szökésemet. Többre meg nem is volt szükség: mire hazaértem, a szovjet csapatok már közel voltak, éjjel körülzárták a falut, s másnap — november 22- én — este kilenc órakor Lórév felszabadult... Nem hagy nyugodni a kíváncsiság: találkozott-e azóta Radnay Györggyel? — Egyszer, 1948-ban, a villamoson. Én a cirkuszból mentem hazafelé, ő az Operából. Sovány volt, de jókedvű: akkortájt került haza hadifogságból, s boldog volt, hogy újra énekelhet. Azóta nem láttam, de mindig jó szívvel gondotok rá: rajta kívül nem sok emberséges tisztet ismertem a Horthy-hadseregben... Két napig bújtatta a szökött katonát gyerekkori barátja, Becseics Lyubomir, aztán feljöttek a pincéből és szervezni kezditek az antifasiszta frontot, meg a „botos policiát”. így nevezték azt a tizenöt főnyi rendfenntartó egységet, amelyik előbb botokkal, aztán a szovjet parancsnokságtól kapott puskákkal felfegyverkezve vigyázta a soknemzetiségű község rendjét, nyugalmát. — Decemberben Molnár József 19-es veterán vezetésével hozzálkezdtüink a kommiunisita párt szervezéséhez. Tucatjával jelentkeztek az emberek: párttagok akarnák lenni. Tudja, itt majd mindenki beszél bulgá- rul és szerbül, könnyen ragadt ránik az orosz nyelv is, s a szó minden értelmében jól megértettük egymást a szovjet elv- társaikkal. Január 20-án a németek utolsó, kétségbeesett erőfeszítéssel támadást indítottak Székesfehérvár térségében, s előretörtek a Duna mentén. A szovjet parancsnokság elrendelte a veszélyeztetett községek — köztük Lórév — kiürítését. Három hétig tartó, súlyos harcok árán a falu másodszor és végleg felszabadult. Február végén 120 taggal megalakult a kommunista párt helyi szervezete. Nedelkov Szvetozár az alapító tagok között volt. Ezekben a hónapokban „két- tős életet” élt: nappal kisbíró volt, éjjel palicáj, majd — amikor megalakult a demok- rdkus rendőrség — ötödmagával úgynevezett fegyveres pártőrséget szervezett. Lázas, tevékeny hónapok voltak ezek, az osztályharc ki- sebb-nagyobb csatáinak hónapjai. Itt volt példáiul a földosztó bizottság esete. Kétszer alakult meg, mind a kétszér jómódú középparasztolkbpl, ■ akik.,nem voltaik éppen szenteli, vagy ha igen, maguk felé hajlott a kezűik. Harmadszarra sikerült olyan — szegény- parasztokból álló — bizottságot létrehozni, Nedelkov elv- társ elnökletével, amelyik igazságosan és közmegelégedésre osztotta szét több mint nyolcvan igényjogosult között azt a kevéske ll2 holdat, ami a királyi uradalomból Lórév határába esett. — Engem aztán a családi betegség kiütött a sorból: egy évre szanatóriumba kerültem, tüdőbajjal. Utána egy évet dolgoztam — közellátási jegykezelőként —, s megint visz- szaestem. 1950 nyarán végre gyógyultan bocsátottak el. Itthon megbíztak az adóügyek intézésével. Nem sokáig, mert október 22-én a falu népe megválasztott a községi tanács végrehajtó bizottsági elnökének. Ötször választották újra azóta Nedelkov Szvetozárt Lórév szavazó polgárai, ötvenhatban pedig embergyűrűvel védték a tököli hőbörgőkitől és néhány helybeli cinkosuktól. — Hiába kiabálta régi ismerősünk, az egykori csendőrspicli, hogy „kinyírjuk a kopaszt!”, a falugyűlés megvédett. A végrehajtó bizottságot ugyan feloszlatták, de a helyébe választott munkástanács még ülésezni sem jött össze, nemhogy tevékenykedni. Én csak tudom: a gyűlés engem választott az elnökének .,. ...Egy hét alatt helyreállt a rend, azóta sem zavarta meg semmi. Élünk, dolgozunk, és — sajnos —, fogyatkozunk. Harminc évvel ezelőtt még 448 lakosa volt a falunak, most meg 393-at tartunk nyilván az anyakönyvben. Feladatok, persze, kis faluban is vannak, s ezekhez is kell a szakismeret. Én is elvégeztem tehát mindenfajta közigazgatási szaktanfolyamot, az adóügytől az anyakönyvvezetésig, meg a járási pártbizottság egyéves középfokú marxista—leninista esti iskoláját. Nekem a tanácsháza a második otthonom, s a munkatársak a családom. Őszintén szólva — vágyom is már közéj üli... Nyíri Éva tottam el felmérni, némi lapos pillantással: belőle ki- nézhető-e. Feleségem képéről lesült volna a bőr, ha látta volna, mint szuszogtam ott a kis- nadrágokkal, gyöngyöző homlokkal, gyakorlatlanul a minőségi ellenőrzésben. De többnyire az árusnő is segített, nagy-nagy türelemmel, míg megfelelői találtunk. Most eszembe jutottak ezek az idők, hogy egy hosszú fiatalembert látok a pultnál, lábát váltogatja, ujján vadonatúj jegygyűrű. Tiblábol, maga elé enged mindenkit, mintha a fogorvosnál várakozna. D á van írva, hogy kezdő. Megértő mosolyom az övé. Magamat látom benne apaságom első napján. Az elárusítónő úgy emeli ki anyás pillantásával a bolyból. — Tessék! A fiatalember elpirul, szemét mélyen lesüti, egészen a pult lapja alá. — Több minden kellene... ■— motyogja, mintegy nekifut. — Tessék csak mondani — biztaitja szelíd mosollyal a pulit túloldaláról a kékköpenyes tündér. Én is így kezdtem — gondolom, engem is így segítettek át az első nehézségeken. Az újdonsült papa levegőt vesz. — Akkor mondom... — mondja. Uj levegő. A tündér vár. A türelem az arcán olyan, minit egy madonnáé. Szinite az örökkévalóság jegyébe van oltva. Csak kicsit hintáztatja a pultnak dőlve felső testét, enyhe bosszantásul. Majd, hogy még mindig semmi, segít: — Bizonyára kell két kising, két réfklieske... Tipegő is - kell biatosao. Kisiiú 1- -Kislány*? — Kislány. — Akkor rózsaszín. Pólyabetét, pólyahuzat?... — Igen, pólyabetét, pólyahuzat — kap elevenebb szóra az ifjú papa, látszik rajta a megkönnyebbülés. Alá-alá leseget a papírlapra, mit tenyerében tart alant a pult fedezékében. A papíron a gyermekágyas feleség gyöngybetűi. Minit féltve őrzött kincset, dugdossa. — ... Tíz darab tet1W inap valami apróságért 1,1 megfordultam a boltban, ahol nemrég annyi gyöngédséget, kedvességet kaptam. Mint ifjú apa jártam oda, s az ifjú apák ügyefo- gyottságával szerencsétlen- kedtem a bébi-cikkek között, ahol az asszonyféle oly irigylendő biztonsággal mozog. Na de ezt a biztonságot csakhamar én is megszereztem. Legalábbis ebben az egyetlen boltban, ahová ma is járok, ha éppen úgy hozza a helyzet, hogy rámhárul a gyerekholmi vásárlásának gondja. Hogyan is tettem szert erre a biztonságra? Nos, az elárusítónők révén. Ma is emlegeti a család híres vásárlásaimat. Mintha fényes fegyvertényekre lehetnék büszke. Én mindig jó guminadrágot hoztam. Feleségemnek ez csak ritkán sikerült. Mert én válogathattam köröttük, sorra próbálgathattam kapcsaikat. Az elárusítónők bátorító mosolya kísért. A nők gyöngéd megértése, mely minden férfinak kijárt, aki bébicikkek vásárlására adja busa fejét. Mindig bocsánatkéréssel kezdtem, mintegy cinkosommá fogad in az elárusítónőt. — Ne haragudjon — szóltam —, de maga is tudja, milyen csapnivalóan vacakok... Szegény kismamák — tettem hozzá mindannyiszor együttérző hangsúllyal, mintha e kategóriába ő is beletartoznék, ahogy lehetőségeibe bele is tartozott. A mosoly nem maradt el. — Tessék csak nyugodtan válogatni., Ameddig-c&ak. . nem - tetszik találni megfelelőt. Tegnap is visszaküldtünk ti- zenhatoj;... Milyen a baba? — Szőke, kék szemű. — Ó de csodás lehet. Fiú? Kislány? — Hová gondol?! Fiú! — Képzelem, milyen édes... Ezeknél a szavaknál megvizsgált, kinézhető-e belőlem egy édes kis fiú. Csak súgva mondom, magam se mulaszreailitásérzékről nem teisiz ta- j núságot, amely gyáva a harc-', hoz és gyáva a megadáshoz,: amely nem tudja, hogy ki az i ellenség, és ki nem az, amely: önmagjával sem iképes közös nevezőre jutni — amely még megadni sem tudja magát. Igen, a század parancsnoki kara egy kis tömény Horthy-Ma- gyarország. Szomorú szembenézni ezzel, szomorú, önmair- ’camigoló, önbíráló, illúziót romboló ténnyel — ha egyáltalán volt még valakinek hasonló illúziója. De — 25 évvel később ugyanezek az emberek mentik magukat. Negyedszázad múltán sem jutottunk volna tovább 25 évvel ezelőtti önmagunknál? E tekintetben a filmből csak pesszimista gondolatokat szűrhettem le. Illetve — szerepeit a fűimben két ellenálló, akilk mártírhalált haltak, amikor a muinkasizol- gálatosokat ki akarták szabadítani. A század életbenmara- dottjai a két forradalmár emléktáblájának leleplezésére gyűltek egybe. Ott, az emléktábla előtt talán egy kis fény felderengett, de ez a kis fény méginlkább azt bizonyítja, hogy a film nem több bátor — és elkésett — önmarcangolásnál. Várkonyi alkotása: filmszerű színházi előadás. Kiemelkedő színészi alakítást nem találhattunk, de a főszereplők, Básti Lajos, Bitskei Tibor, Benkő Gyula, Szirtes Ádám, Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Agárdi Gábor — megbízhatóan, bár talán egy kicsit fáradtan játszottak. Berkovits György Szomorú szembenézés Dobo- zy Imre drámája — az Eljött a tavasz. Szomorú szembenézés Várkonyi Zoltán filmje — a Szemtől szembe. Szomorú, hogy csak 25 évvel a háború befejezése után mondtunk először művészi értékítéletet 25 évvel korábbi tetteinkről. Dobozy Imre az Eljött a ta- vasz-ban — amelyet olvashattunk is, színházban is előadták —, visszaemlékezteti hőseit negyedszázaddal ezelőtti vitáikra: mit kellett volina csinálniuk 1945 tavaszán, amikor már csupán az egyedüli magyar század voltak, akik nem adták meg magukat, nem lépték át a nyugati határt és nem álltak át a szovjetekhez. Az író találkozóra hívja az említett század parancsnokait: tisztjeit, altisztjeit és eljátszatja, szermbesítteti velük akkori cselekedeteiket, véleményüket. Megkérdezi: miért történhetett meg az az egyszerre szörnyű és nevetséges, hihetetlen és megrázó vég, a század pusztulása? A volt tisztek és altisztek közül senki sem érzi magát hibásnak, ma is éppen úgy Védi álláspontját, mint akikor. Mi volt ez az álláspont, amely miatt hitványain, értelmetlenül elpusztult egy század, akkor, amikor az ország már — néhány holdnyi terület kivételével — felszabadult, akkor, amikor egyetlen német sem tartózkodott azon a néhány
