Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-19 / 66. szám
V rear? megyei yfiHflP 1970. MÁRCIUS 19., CSÜTÖRTÖK VISSZAEMLÉKEZÉS... ülés Béla Kossuth-díjas írót nemrégiben látogatta meg a Szamuely Kórházban régi barátja, Jász Dezső, a spanyol polgárháború egykori katonai parancsnoka. A 75. születésnapját ünneplő Illés Bélával leielevenítették a régi dicső emlékeket.-■ .......... s SZEG ED Szabadtéri játékok Az Autóközlekedési Tröszt és a Szegedi Szabadtéri Játékok között létrejött szerződés értelmében a Volán-irodák is nagyobb mértékben bekapcsolódnak a szegedi ünnepi hetek eseményeinek közönségszervezésébe. Az idén, augusztus 8- án és 9-én Volán-napokat rendeznek Szegeden. Horváth Mihály, a szabadtéri játékok igazgatóhelyettese elmondotta, hogy július 18 és augusztus 20 között 16 előadást tartanak a Dóm-téren. Az érdeklődésre jellemző, hogy már 30 000 belépőjegy gazdára talált. Az 1959-ben felújított játékok megkezdése óta sok százezer ember tekintette meg a Dóm téren bemutatott produkciókat. Az idén várják az egymilliomodik nézőt. Az értekezleten ismertették, hogy a Szegedi Ipari Vásár, a képzőművészieti, a virág-, a bor-, az őszibarack-kiállítások, a szakszervezeti együttesek népitánc-fesztiválja, az orgonahangversenyek, a nemzetközi és országos sportversenyek tucatja nyújt majd sokrétű szórakozást a városba látogató turistáknak a szegedi ünnepi hetek időszakában. Kérdőiv helyett Jól elbeszélgettünk Kérdőívet hozott a postás. Tanulmányozgatom. Nini, milyen kedves kérdés: „Szívesen találkozna-e valamelyik újságíróval? ..Na, ennek a kezdeményezésnek nagy sikere lesz. Ugyan, melyik olvasó ne érez- né magát megtisztelve, ha egy újságíró felkeresné. Jómagam is. Ám hozzám nem juthatnak el. Istentelenül nagy sár van erre. Azonban azt a beszélgetést mégis meg kellene csinálni. Nagyon beszélgethetnékem van. Hogyan is lehetne... Megvan. Megszervezek egy beszélgetést a magam módján. Lássuk csak: ide egy széket, letöröljük, leterítjük és jöhet az újságíró. — Tudna-e valamit mondani a lapunkról? De csak őszintén... — Csakis. Én az igazság rovására csak a menyecskéknél udvariaskodtám. De az már régen volt... A lapot jól ismerem. Elődjének, a Népújságnak születésénél bábáskodtam is. Ezt a lapot még félig- meddig az olvasók írták. Magam is elkövettem benne néhány verset — most is adok egyet — és jó néhány agitá- ciós prózát. Ezt régebben a Pest megyeiben is megtettem. Az elődöt és utódot természetesen össze sem lehet hasonlítani. A Pest megyed ma már felveszi a versenyt egyikmásik országos lappal. Jól szerkesztett, nívósán írott, a szemnek is jóleső, kifogástalan lap. Különösen az utóbbi években fejlődött sokat, de állandóan érzékelhető a további fejlődés is. Hiszen azt célozza a közvéleménykutatás is. Kapásból nem tudnék kifogásolni. A mindenáron való kifogásolást pedig csacsiságnak tartom. Csinálják tovább a lapot, ugyanilyen lelkiismeretességgel. — Köszönöm. A következő kérdés: az, hogy hófehér a haja és 32 foga hiányzik, arra enged következtetni, hogy látott már egyet- mást az életből. Beszélne erről valamit? — Mi, hetvenévesek, bele- születtün-k egy vajúdó világba. Tanúi és munkáiéi voltunk a világ átalakulásának. Hogy ez az átalakulás milyen tempóban ment végbe, talán érzékelteti, hogy jómagam is katonája voltam Ferencz Jóskának, Károly királynak, Károlyi Mihálynak és Kun Bélának. Horthy is elvonszolt a Kárpátokig, de mert nem egyeztünk, hazajöttem. A felszabadulás óta lepergett 25 esztendő is szépen gyarapította emlékeimet. Véleményem, hogy aki ilyen hetven év alatt keveset látott, nem szerzett legalább egy tarisznya emléket, az szegényember. — Mondana valamit arról, hogyan élt ezekben a nagy időkben? — Nézze: én nem születtem hősnek. Egy géppuskát vagy fél szakaszt még rám lehet bízni. Többet aligha. Körülbelül ez a mércéje közéleti szereplésemnek is. Elvtársaim ugyan megpróbáltak embert faragni belőlem, de mérsékelt sikerrel. Törvényszerű, hogy sohasem a hadnagy húzza meg a generális fülét, hanem fordítva. így van ez, amióta a világ világ. Már az úristen is szűklátókörű volt. Azért a kis mezei lopásért nem kellett volna Ádámékat kizavarni az almásból. Egy szó, mint száz: ha Szigetvárnál én lettem volna Zrínyi Miklós, alighanem elmarad a kirohanás. Azt a szerencsétlen törököt se rántottam volna le Nándorfehérvárnál, Dugonicsnak tudnia kellett, hogy egy ilyen török után 20—30 özvegy és- megszámlálhatatlan árva marad. Ezt feltétlenül mérlegelni kellett volna... — Észlel-e nem kívánatos jelenségeket? — Erről bőségesen gondoskodnak önök, a többi lap, a rádió, tv, kabaré és így tovább. Nem sorolok eseteket, még a kirívókat sem. Azt azonban elárulhatom, hogy az egymilliós évi jövedelem, plusz másodállás híre kétváll- ra tett. Hát idáig jutottunk? Hová tegyem én most az emlékeimet és mindazt, ami mögöttük van. Hová tegyem az ősz hajamat, ráncaimat, sebeimet? Nem is vitázhatok. Próbáltál»,. de ,. „megmagyarázták” ... Hiszen, ha agyam nem volna. Az az agy néha egyenesen átok. — Tudja: Kádár elvtárs egyszer azt mondta, hogy a visszásságok láttán szabadna már haragudnunk is. De hiszen mi már káromkodunk.., — Nos, búcsúzóul hadd szóljak még egyszer a lapról. Nekem nincsenek lábaim. Elhasználtam. Amiket Jót, az dekoráció csupán. Hiúságból viselem, így ritkán -jutok emberek közé. Nekem a lap életszükséglet. Ka késik, beteg vagyok. Amikor végre megkapom, megsimogatom, beleszagolok és be- lehallgatózom. És szinte hallom a szerkesztőség írógépeinek kattogását, a rotációs zúgását, üzemek zaját, vonatfüttyöt, traktorpöfögést. Istenem, de szép: muzsikál az élet..." És látok. Belelátok még a kis falusi szobácskákba is. Kezeket is látok. Egyik-másik mintha felém integetne... Lassan-lassan megnyugszom és módszeresen olvasni kezdem lapunkat. Másnap reggelig eléldegélek újra. — Na, isten vele. Köszönöm a beszélgetést. Levél az Amur mellé Hidd el katona ha akkor lett volna székünk és asztalunk lett volna tűzhelyünk lett volna fazekunk és ha a fazékban főtt volna valami megláthattad volna milyen ha valaki kedves vendéget vár ám nem volt semmi már de ott volt a te zsákod én lettem a vendég s lettünk jó barátok testvérekké lettünk emlékszem: míg ettünk .tlig-alig szóltál minden jobb falatot orrom elé toltál merthogy ilyen voltál szibirják katona és mentél utadra hogy védd a világot takaróul hagyva a kiürült zsákot bármily messze essék Amurtól a Duna pársoros levelem majdcsak eljut oda s betűi elmondják: sokat gondolunk rád csupaszív szibirják Beküldte a kérdőív helyett: Ismeretlen olvasó Érdparkváros A fasizmus sárkányával küzdve Székesfehérváron születtem, 1933-ban. Hamarosan Szekszárd- ra kerültem (a Sióparton című vers a kisdiák élménye, a háború zűrzavarában), majd középiskoláimat a székesfehérvári József Attila Gimnáziumban fejeztem be. Itt írtam első verseimet az önképzőkör részére — majd hosszú szünet következett a versírásban. 1951-ben mentem a budapesti Református Teológiára, azt elvégezve már Pest megyében dolgoztam lelkészként, Monoron egy évet, Ócsán hármat és Érden immár a hetediket. A tollat 1059- ben vettem újra a kezembe — ez idő tájt jelent meg első novellám a Népszabadságban — az akkori átalakuló falu életét igyekeztem megragadni. Ettől kezdve sokat írtam — mintegy negyven írásom jelent meg a Népszabadságban — szociográfiát, rajzokat, arcokat — elsősorban a faluról. Mintegy négy éve írok újra verset, elsőnek a Pest megyei Hírlap adott helyt írásaimnak, kötetbe gyűjtve verseim most vannak a kiadónál. Abban a feszültségben élem az életemet, amely helyzetemből adódik: gyakorló lelkész vagyok, s ugyanakkor magamnak érzem mai hazám és a világ minden gondját, s ezt többek közt a vers erejével is szolgálni kívánom. Nem megy ez mindig könnyen, sok félreértést kell le- küzdenem újra és újra a bizalomért — az általam is teremtett híd mindkét oldalán. De úgy érzem, mégis jó úton járok, mint Csuka Zoltán, érdligeti atyai költőbarátom mondta egyszer: „Aki hidat épít — jót tesz az embereknek” Ezt az antifasiszta versciklust 1944. március 19-re, a német megszállásra emlékezve ajánlom az ellenállók, az ártatlanul megöltek emlékének. Németh Géza Pokoljárás Még van pokol: nem hinni: de élni benne: ellene, ha férfi vagy, kötelesség! Míg lesz pokol, Krisztus a pokolban lesz — a bamba glóriák helyett az idők sok bús kárhozottja közt, itt vain a helyed. Akasztott partizánok Tudom, éjjel nines oltalom; a magas, kopár fák alatt hallom, amit sóhajtanak az akasztottak árnyai Busz dudál, Gyöngyös fénye int, eső motoz holt avaron; nedves cipőben jár velem a béke és a borzalom. Európa diákjai Hej, mily szuszogó buzgalommal nyomkodják e szőrös mancsok víz alá hol itt, hol ott felbukkanó villogó fejetek ti csendháborítók, csitt, nyugtalan tinók, csitt míg apáitok újra megfenik a vágóhidak késeit Fehér fogak Ki szőnyegen ülsz s fehér szamarakon ne dicsérd most a holtakat — mert midőn megrendült a föld s a föllegek is víztől árádának a hatalmas ellen te akkor mért maradtál a hodályban tán, hogy hallgasd nyájad bégetéseit? A folyón túl mért pihentél, mért időztél hajóidnál, mért nyugodtál tenger öblinél csillagok vívtak pörölyök zúzták ékes homlokuk — a Siserára mért nem jöttél te is?! A szelíd halottak fehér fogaik, éles, fehér fogaik szemed közé köpik. Betyár a Bakonyban Elindultam arra, hol még senki se járt s mert szeretnek engem az élők és a holtak a tüskebokrok félrehajoltak az éles kövek utómból elgurultak domb leguggolt a völgy tüdejét megszívták a fák s kidomborult — lombok fölémborultak s lombok fölé a csillagok így hát könnyen megtudhatjátok, ssandárok, most éppen merre járok... Akiért a harang szól Még hazudtál is, ha így bárkinek segíthettél — mindeneknek mindenévé lettél Be a tiprókkal együtt nem tiportál s noha hívtak, nem lettél soha ringyóknak besúgóvá Mint reggel a pékek a friss kenyeret, szép életed szétosztottad s hagytad, hogy azon a történelmi éjen akik keresnek rádtaláljanak. A fehérrárcsurgói birkalegelőn Ej haj hahó a kontinentális birkalegelők dülledtszemű komondorai rám csaholnak és a jámbor juhok is fölmakognak ha az akioknak falát feszegeti a velemszületett szabadság Én szabad vagyok De annak, akit nyírnak annak bőrébe valahogy mindig belebújok Sióparton Oly mocskos volt a Sió, mint a történelem: tört fa iL_.,.t, millió gally; apám volt velem. Ügy sült a hal, mint égő város tüzén a nép: lent szálka-csontváz, fénylő égen zöld légy a gép. Apám elvitte a víz, az iszap-förtelem — lial csobban, vihar lapít: a fiam van velem! Adventus Mundi (Fejét bal karjában tartó mártír emlékére.) Nem kiált, kit már megöltek — Hasas az ég alja megellik holnapra — A felhők a fákra dőlnek Sóvárogva vár a világ — Ezer csillag tőgye ontja fényes tejét — Érted a mindenség kiált! Mint a gyöngyhalászok E korban jól megtanultuk porontyunk kenyerét asszonyunk álmát egyetlen életünk tesszük a kezébe - merészen a bizalomra méltatottnak Ö mily emlékezetes kemény kézfogások, megosztott cigaretták, nyitott ajtók, rongy tagadások hányódnak éveink roncsain, míg a búcsúzó nap fényében oly elszánt reménnyel, mint gyöngyhalászok árulások tengermély örvényén át bukunk a mélybe a bizalom páros gyöngyeire.
