Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-17 / 64. szám
4 "^Mírhm 1970. MÁRCIUS 17., KEDD Előre megfontoltan... Rablógyilkosság Erdőkertesen — A tettes vallomása TV-FIGYELŐ Csillagszeré és üstökös A hóval kevert süppedő sárban szekérkerék csapása jelzi a dombok között kanyargó utat. Faluvége. Elszórt facsoportok árnyékában kopott falú házak. Udvarukról kutyák vakkantanak az arrajáróra, kinek lépteit bizalmatlan tekintetek kisérik meg-meglib- benő ablakfüggönyök mögül. A cseréptetős ház (a képen) körül műveletlen földek, határuk a közeli erdő. A sövénykerítés kapuján dróthuzal feszül, megrántva, csengő rekedt hangú, rozsdás harangját kongatja. A mállott vako- laitú épület ablakán nem rebben. függöny a hangra, vaskos lakat nehezedik az ajtón. Aki itt lakott — meghalt. Megölték. Március 1-én, vasárnap történt. Erdőkertes alig lakott vidékén, Koleszár László és felesége reggel két zsák szénnel érkezett özv. Gyűrű Ferencné házához. ígéretük kötötte őket, hogy a magányosan élő, 75 éves öregasszonynak tüzelőit hoznak. A zörgésre senki sem felelt. Később felfeszítették az ajtót. Gyűrűné ágyában feküdt. Holtan. Halálának hírét rendőrségi telefonok továbbították. Az első helyszíni szemlén a nyomozók gyanús körülményeket állapítottak meg. Majd hamarosan bizonyossá vált: az özvegyiasszony gyilkosság áldozata lett. Megfojtották. A lakásból több tárgy — így egy Orionton táskarádió is — eltűnt. Rablógyilkosság történt. Erdőkertesre megérkeztek a megyed főikapitányság bűnügyi osztályának munkatársai. A házban nyomkutató, aprólékos munkába kezdtek a technikusok. A nyomozók szétraj- zottak a községben, adatokat gyűjtve, sorról sorra kérdezték ki sok ház sok lakóját. Hétfő, kedd, szerda — teltek a napok. özv. Gyűrű Ferencné ismeretségi körét felderítették. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthat ók száma listát tett ki. A feltevéseket ellenőrizni kellett, a nyomozás több szálon futott egyszerre. Megállás nem voiit, az idő sürgetett. A hét közepén — bár még más megyébe is elvezették a nyomozókat egyes adatok — úgy tűnt, a kör szűkíthető. A gyilkosság előtt egy férfi és egy fiatal nő járt a faluban. A nő — egy idős asszony társaságában — akkoriban találkozott Gyűrűnével, akinek segített vizet hozni a kútról, majd bort is vásárolt tőle. Azóta nem látták a faluban. Csekély nyom volt ez, de mégsem elhanyagolható. S a hét végére már kizárólag erre az egy szálra koncentrált minden nyomozó. Március 7-én, szombaton este — újabb tények birtokában — az erdőkertesi tanács irodájában már a gyilkos elfogásának időpontját / is kitűzték... Másnap, vasárnap reggel rendőrautók álltak meg egymás után Mogyoród egyik háza előtt. A lakásból néhány perc múlva egy férfit és egy nőt vezettek a kocsihoz. Bazsik Sándort és élettársát, Czuth Pálnét. \ Megkezdődött a házkutatás. A nyomozók első pillantása egy Orionton táskarádióra esett... A tettesek vallottak. Bazsik Sándor 35 éves, foglalkozása vájár. Betöréses lopásért már elítélték. Több éves börtönbüntetéséből tavaly november 28-án szabadult. A 24 éves, elvált Czuth Pálnéval — akit üzletszerű titkos kéjelgésért többször büntettek — egy búcsúban ismerkedett meg. Bazsik szintén elvált, négy gyermeke van. Élettórsának három. A kisgyerekeket állami gondozásba adták. Bazsik a börtönben végzett munkájáért 17 ezer forintot kapott, az összeget azonban egy-kettőre elverték. Pénzre volt szükségük. Találkozásuk után, Czuthné mind gyakrabban emlegette a „pénzes” erdőkertesi özvegyasszony nevét. És február 28-án útnak indultak Erdőkertesre... Az ezután történtekről beszéljen a gyilkos: — Az öregasszony nyitott ajtót, nagyon kedves volt hozzánk, hiszen Gizit már ismerte. Arról beszélgettünk, esetleg ide jönnénk lakni albérletbe. De Gyűrűné ötszáz forintot kért és ezt sokalltuk. Bort iszogattunk, néztük a televíziót, úgy emlékszem, dzsessz-zsnékarok játszat taik. Már akkor odasúgtam Gizinek: megcsinálom a balhét... Amikor véget ért a műsor, az öregasszony marasztalt minket, töltsük nála az éjszakát. Lefeküdtünk. Éjszaka fél kettő tájban felkeltem, és szóltam megint Gizinek, mit akarok tenni. Fejére húzta a takarót, hogy ne halljon semmit az egészből. Elszívtam egy cigarettát. Aztán fogtam a törülközőt és az alvó öregasz- szony nyakára tekertem ... Jó erősen meghúztam ... Amikor láttam, meghalt, nekiláttunk keresni a pénzt. Nem találtuk. Gizivel összepakoltuk, amit csak lehetett. Egy Orionton rádiót is. Hajnalban eljöttünk ... A rablógyilkost és tettestársát letartóztatták. Az egyhetes nyomozás végeredményét hangosbeszélőn kihirdették Erdőkertesen. Az emberek megnyugodtak. A „ki tette?” kérdésre választ kaptak. Egy nyugtalanító kérdés azonban ma is benn él mindenkiben. Miért tették? Jegyzőkönyvi részlet a rablóit tárgyak listájáról: „Egy táskarádió. Két doboz mosópor. Három darab szappan. Két kés. Rizs. Egy vágott liba. Bor. Hetven tojás. Kristálycukor. Ébresztőóra. Néhány deka bors ...” Szitnyai Jenő Foto: Urbán Alabárd és karpáncél Tolna megyében érdekes leletre bukkantak a Sió-torkolati mű építésének földmunkái közben. Két gépkezelő: Berta József és Sáfár Ferenc, egymástól függetlenül és más napon, egy ép alabárdot ás egy hadi karpáncélt emelt ki a földgyalugéppel 4—5 méter mélységből kifordított földből. A leleteket beszolgáltatták a Szekszárdi Múzeumnak, ahol a régészek megállapították, hogy azok valószínűleg a Mohácsi-vész idejéből származnak. Madridi fesztivál. Csillagszóró, i San Kemo 1970 egyfelől, — más- felől Mit tennie ön az én helyemben, M/ézigáék, Halló, és Elveszett illúziók: nem épp lélekemelő a tévé szórakoztat »skálája. Mellette a szüntelenül szélesedő tematikájú és emelkedő színvonalú ripor- tázs, dokumentumfilmek, ismeretterjesztő műsorok. És a töltelékek. És gyors egymásutánban három kiemelkedő élmény — egyazon körből. Verset olvasni jó, nem pedig látná; nem véletlen, hogy a tévékorban papírra vetett verseket is kötetbe szánják, sos&in képernyőre. Annál eUenáliliatatlanabb egy- egy ritka tévébe!! költészet-élmény. Legutóbb Babits Jónás könyvének újra átélésével nyűgözött le Gáti József, — a héten pedig két fiatal költő tűnt fel a képernyőn. Csütörtökön Nagy László mutatta be Kiss Annát e szavakkal: . . . „Szép, szerencsétlen, végzetes költészet az övé”. Súlyt ad egy ifjú poéta bemutatásának, ha egy nagy költő minősíti így. Kiss Anna bemutatkozásának jelentőségét azonban sötét árnyalatú, mégis tiszta, egyszerű költői hangja adja. A pénteki Halló műsor keretét pedig nem szétfeszítette, hanem tökéletesen feledtette egy gimnazista cigányfiú: Bari Károly. A verseiből és lényéből sugárzó fény mellett sápadt mécsesnek tűnt amit előtte és utána láttunk. Intelligencia, szerénység, szelídség, és indulat, érzékletes erő; olyan természetes tulajdonságai, amit mostanában egyre inkább csalt a természetben látni, elgépiesült embertársaink között egyre ritkábban. Ritka szerencsétlen és ritka szerencsés helyzet: lentről indult* és egy pillanat alatt fölemelték. Hálás gesztus, de veszélyes is lehet annak számára, akit ér. Bari Károly tizenhét-tizennyolc éves. Minden lehet. Üstökös is. Kívánjuk: bánjanak kíméletesen a tehetségével! .. . Mit nyújtott még a hét? Mérőm ée: A művésznő hintája című egyfelvonásosát, ki tudja, miért, Harsány volt és a vitt, a darab is, az előadás is. Az In tervi zió Csillagszóró műsorának csillaga Hack! Tamás, és Ex Antiquis együttese volt. A Mit tenne ön az én helyemben című vicces tanácsadó ezúttal az előbbinél is egyenetlenebb volt, — állapota tudat- hasadással súlyosbodott: időnkint nem tudta, komolyan vegye-e magát, vagy sem. Végül oda konklu- dált, hogy azok képességeit is meg kellene vizsgálni, akik már választottak pályát. Helyes! Először talán kezdjük a tévé-humoristáknál ... Rendkívül Időszerű és érdekes volt a Disputa-sorozat e heti vitatémája a vállalati demokrácia és a gazdaságosság dialektikájáról. A 63-as járőr nemcsak a tettes számára volt lebilincselő ; rendőrökről, bűnözőkről szólt, emberibben, tehát érdekesebben is, mint általában a Kék fény ... Immár a hatodik folytatását ásítozzuk végig türelmesen az Elveszett illúzióknak; most már végképp elveszett minden illúziónk arra nézve, hogy Balzac szenemével randevúzhatunk e bágyadt tévéfilmben. Milyen furcsa: Balzacot olvasva ott érzi magát az ember abban az atmoszférában, amit tolla megjelenít. Micsoda mágikus ereje van a betűnek! Vagy a tehetségnek, függetlenül attól, képernyőn, vagy papíron fejeződik-e ki... Ritkán hallott, ritka inven- ciózus zeneszerző Dénes Margit. Kitűnően választja meg a verseket és érzékletesen költ hozzájuk zenét. Ebben a műsorában B,aranyi Ferenc Gyümölcsszedő lányok dala és Ladányi Mihály Song az ember lábnyomáról című versének feldolgozása volt a legkiemelkedőbb. Pereli Gabriella „FEL FOGOM JELENTENI azokat, akik megsértették magánéletemet és levéltitkaimat” — jelentette ki Gima Lollobri- giida New Yorkból Rómába történt visszaérkezésekor. A nyilatkozat egy levélre vonal- kozik, amelyet a színésznő Christian Bamardnak küldött és amelyet a Stern című nyugatnémet hetilap hozott nyilvánosságira. úh’kfetiC: rom II. Rózsi tíz évvel azelőtt, 1934 őszén került Pestre. Eötvösök egyik vidéki birtokán élt özvegy apjával. Húszéves volt, amikor Eötvös Zsolt felhozta pesti háztartásába. Apja nemsokára meghalt. Rózsi egyedül maradt a viliágban. — Én már csak a méltóságos úrnál maradok, amíg el nem tetszik zavarni, de akikor meg a Dunának megyek — mondta, amikor a temetés után visszajött Eötvösök pesti lakásába. — Ne félj, ha megbecsülöd magad, nálunk öregedsz meg — mondta a méltáságos úr. Rózsi sírva csókolta meg a kezét. A méltólságos úr még aznap éjjel viszonyt kezdett vele. Rózsi ezt teljesen rendjén valónak találta. Hamarosan a méltó- sógos asszony is tudomást szerzett a dologról. Egy éjjel benyitott a cselédszobáiba, amikor a méltóságos úr éppen odabent volt. Másnap reggel Rózsa nem mert kimozdulni odújából. Reszketve vacogott az ágyában. — Mi van a reggelivel? — nyitott be a méltóságos asszony felháborodva. — Méltáságos asszony... én... — Nem tűröm, hogy henyéljen! — pattogott az asszony, majd letett egy kis sztaniolba göngyölt csomagot az asztalra. — Mától ezt a szappant használja! A méltóságos úr borzalmasan utálja a mosószappan szagát — mondta. — Álljon csak fel! — parancsolta aztán. Rózsi reszketve engedelmeskedett. Csak egy pruszlik volt rajta. — Vesse le az ingét! — parancsolt a méltóságos asszony. Rózsi kibújt az ingéből. Az asz- szony figyelmesen szemlélte a lány izmos, egészséges testét. — Felöltözhet — mondta aztán és szó nélkül kiment. Rózsi tíz perc múlva felszolgálta a reggelit. Eötvös né vidám volt. — A méltóságos úr zsemléjét kicsit meg kell pirítani. Ügy szereti — mondta anélkül, hogy a lányra nézett volna. Ekkor Kriszti, Eötvösék kislánya nyolcéves volt. Rózsi imádta a kislányt, pedig az nem sok okot szolgáltatott rá. Nyűgös, nyafka kölyök volt. Állandóan gonoszkodott Rózsival. láthatóan élvezte, hogy a lány minden szavára ugrik és nem tud olyat kitalálni, amire ne azt mondaná: — Igenis kisasszonyka... Máris... Kriszti fölényét nagyban emelte, hogy Rózsi még olvasni sem tudott és tisztelettel nézte, amikor Kriszti paoás, szamánfüles füzeteibe rótta leckéje sorait. Eötvösiié így jellemezte Rózsit legjobb barátnőjének: — Főnyeremény ez a lány. Utópista regényekben szerepelnek olyan robotgépek, amelyek képesek az embert pótolni. Nos, ez a lány nem ember, hanem egy ilyen gép. Minden háztartási munkát elvégez, ráadásul megkímél Zsolt idétlen közeledésétől is. És még csak féltékenynek sem kell rá lennem. Kár, hogy nem volt meg akkor, amikor Kriszti született. Talán őt is megszülte volna helyettem — mondta és időnként aprókat kacagott. — És ha beleszeret? — kérdezte a barátnő. — Nevetni fogsz! Zsolt máris szerelmes belé, de nem tudja! Azt hiszi, ez is olyan szerelem, mint amit a legújabb világvevő rádiója iránt érez. Rózsi neki használati cikk. Kényelmes, lehet hogy érti is a dolgát, mindenesetre házon belül van, így nem keveredik ostoba kalandokba... Szivem, egy ilyen liba, a legnagyobb ajándék az úri háztartásban ... Rózsinak sohasem jutott eszébe, hogy lázadjon a sorsa ellen. Csak attól rettegett, hogy valaha vissza kell mennie falujába, a sárból tapasztott kis viskóba, ahonnan három testvérét, anyját, apját vitte el a tüdőbaj. Rózsa elégedett volt az életével. Jó ételeket kapott. A heti öt pengő zsebpénzt a méltóságos úr mindig megtoldotta néhány pengővel. Eötvösné néha hetekig sem szólt hozzá, mert Rózsi mindig tudta, hogy mit kell tennie. Az évek során Kriszti is megbarátkozott vele. Talán a legnehezebb volt megszoknia, hogy Eötvös az éjszakai látogatások során azt követelte, hogy tegezze: — Bánj velem úgy, mintha egy baka lennék Tegezz! Üss pofon!... — Ne tessék ezt kérni, méltóságos úr. Tisztességes lány vagyok én! Méghogy egy úriembert megütni... — Adok neked tíz pengőt! Egy kocsislegényt sem mernél megütni? — Azt meg. De még mennyire, ha megérdemelné! Anyám is adott apámnak a sulykolófával, amikor részegen jött haza... — Akkor most én egy részeg kocsis vagyok... A te babád... Hosszú hónapok teltek el, amíg Rózsi megszokta, hogy a méltóságos urat éjjel Janinak keli szólítani és meg kell verni. De ezen sem csodálkozott. Eleget hallotta az édesanyjától, hogy ezeken az urakon sohasem igazodik el az ember lánya, és mennyivél jobb dolga volt neki, mint Böskónek, aki Rozgonyi dokto- rékmál szolgált, öt a legkisebb baklövés miatt is megpofozták, minden éltört tányért levontak a béréből, és még vasárnap sem engedték el a misére, ö viszont — igaz, hogy csak hajnalban —, a méltóságos asszonytól kapott selyemruiháhan pompázott a misén és 50 fillért dobott Szent Antal perselyébe, hálából a nagy szerencséért, ami őt érte. — Megtanítalak én olvasni — mondta Krisztina, amikor tizenhárom esztendős lett. — Minek az nekem, kisasszonyka? — Legalább tudsz olvasni az itna- könyvedből ... — Tudok én sok imát fejből is, meg az egész lorettói litániát — tiltakozott Rózsi, ám a szeme elárulta, hogy szívesen megtanulná a betűk titkát. Nem kellene legalább a Bösikét megkérni, hogy olvassa fel neki a Friss Újságból az öngyilkosságokat, meg a szerelmes történeteket ... Hat hónap múlva Rózsi már segítség nélkül olvasta az újság címlapjának nagybetűs híreit, mely közölte, hogy kitört a háború. Ez azonban semmilyen írzést nem váltott ki belőle. Számára a háború — legalábbis egyelőre — semmit sem jelentett. Férfirokona nem volt, akiért izgulnia kellett volna. Legfeljebb annyi változást észlelt, hogy Eötvösék látogatód közül sokan tiszti egyenruhában jelentek meg és amikor a kávét, vagy a konyakot felszolgálta, nem a lóversenypályák, hanem a harcterek eseményeiről folyt a vita. Régebben, ilyen félmondatokat hallott: — Csillag egész biztos megnyeri a derbyt, hacsak... Mostanában: — Hitler feltétlenül megnyeri a háborút, hacsak... De Rózsinak sem Csillaghoz, sem Hitlerhez nem volt köze. Tulajdonképpen azt sem tudta, hogy melyik a ló és melyik a kancellár. A háború évei alatt a társaság tagjai közül sokan kimaradtak. Rózsi egyikük nevét sem tudta. A nagyorrú, a raccsolós, a csipkedés... ilyen neveken raktározta el tudatában Eötvösék úri vendégeit. Egy éjjel ezt is elmesélte a méltóságos- r.ak, Eötvös nagyot nevetett rajta. Aztán éjszakánként elmesélte: — A nagyorrú elesett Sztálingrádnál... Máskor: — A raccsoló át akart szökni az oroszokhoz, de lelőtték... Alig egy hét múlva: — A csipkelődés sem csáp beléd többé. Felrobbant alatta egy akna. Az oroszok egy tanknak szánták és egy marha ment rá — mondta és nagyot pevetett a viccén. Ez volt az első eset, hogy Rózsi kérés és unszolás nélkül vágta pofon a méltóságos urat. Húsz pengőt kapott érte. Mivel az eltelt tíz esztendő alatt egy fillért sem költött, matraca alatt egy kis zsákban már közel tízezer pengő rejtezett Időnként boldogan számolta a pénzt. Ügy tervezte, hogy a háború után vásárol valahol néhány hold zsíros földet, keres hozzá egy jóvérű legényt, akiből gazdát csinál. Eötvösné 1944 őszén arra akarta rábeszélni az urát, hogy menjenek ki Nyugatra. — Én nem hagyom itt a házamat, a birtokaimat! Nekünk semmi bajunk sem lehet. Élelmünk annyi van, hogy még Rózsi szobájában is sonkák lógnak... —■ utasította el Eötvös. — Bűzlessz is reggelenként a füstölt hús szagtól — mondta az asz- szony. — Te pedig Köpetzky őrnagy úr tabak kölnijétől illatozol — jegyezte meg a férfi, de nem szemrehányóan. — És ha bejönnek az oroszok? — kérdezte az asszony. — Ide? Kacagnom kell szívem ... Legfeljebb az angolok, de tőlük nine*, félnivalónk — mondta Eötvös és többé nem került szóba a téma. Annál is inkább, mert a nyilasok hatalomátvétele után Köpetzky ezredessé avanzsált és ő lett a kerület tej hatalmú parancsnoka. — Méltóságos asszonyom — mondta —. amíg én élek, ide egyetlen bolsevista sem teszi be a lábát. Ez Eötvös nét a legteljesebb mértékben megnyugtatta... (Folytatjuk)
