Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-14 / 62. szám

PEST UECVEI stJCfrlap 1970. MÁRCIUS 14., SZOMBAT tf? <JB£LD MÉZEUM1 PROGRAMOK OfflBÜT NŐSÖK RÁLJA TÖRTEIÉN Múlt hónapi ígéretemhez hí­ven több olvasónk kívánságá­ra időnként múzeumi tájékoz­tatót is adok, hogy mindazok, akik a hét végén Pesten töltik, tudjanak válogatni a sok mú­zeumlátogatási lehetőség kö­zött. A nagy magyar tragika ne­véről elnevezett, Bajor Gizi Emlékmúzeum, (XII. kerület, Stromfeld Aurél út 16.) meg­tekinthető szombaton 15 és 19 óra, vasárnap pedig 10 és 18 óra között. A magyar Közlekedési Mú­zeum (XIV. Városligeti krt. 11.) vasúttörténeti kiállítása, a közlekedési eszközök fejlődé­sét és a magyar hajózás tör­ténetét bemutató tárlói bizp- nyára sok látogatónak nyúj­tanak érdekes látványt. A mú­zeum egyébként 10 és 18 óra között látogatható. Hazánk 25 éves felszabadulására emlé­kezve a Magyar Munkásmoz­galmi Múzeum (I. kér. Szent­háromság u. 2.) 25 éves a sza­bad Magyarország jubileumi kiállítással emlékezik meg a nevezetes évfordulóról. Sipos Tamás dokumentum- drámáját, a Hívószám GX—17 című darabot ma Pilisvörösvá- ron, vasárnap pedig Nagyká- tán mutatják be. Ma délben az abonyi zene­iskola előtt ünnepséget ren­deznek az 1848-as szabadság- harc 122. évfordulója tisztele­tére. Az idén is megrendezik. A törteli és kőrös tété tleni házas­párokat ez évben is meghívja a törteli művelődési ház a ha­gyományos nősök báljára. A bálon, amit szombaton este tartanak, ceglédi zenekar szol­gáltatja a tánczenét. A monori járás mozijaiban érdekes és változatos műsor között válogathatnak a mozi­kedvelők. Monoron a Bűbájo­sok című filmet, Pilisen az Is­meri a szandi-mandit? és Ve- csásen a Célpont: a híd című jugoszláv partizánfilmet vetí­tik. I Ma 19.25-kor sugározza a Kossuth rádió az egyik köz­kedvelt műsorszámát, a 139— 660-at, a Magyar Rádió auto­mata közönségszolgálatát. Természetesen 22.20-kor kez­dődik a közkedvelt tánczenei adás, amely éjfél utánig tart. A televízió szombaton 20.20- kor Shakespeare: Tévedések vígjátéka című darabját köz­vetíti. 22.15-kor a San Remo 1970 című műsor az olasz tánc­dalfesztivál döntőjére ké­szült. A vasárnapi rádióműsor­ból megemlítem Jack London regényének rádióváltozatát, a Vaspatát, amelyet 19.25-kor sugároz a Kossuth adó és ugyanitt 20.25-kor kerül mű­sorra a Fekebe város című Miikszáth-regényből készült rádiódarab. A tévé folytatja 15 órakor a Marie Paule titka cí­mű francia bűnügyi film vetí­tését, valamint 20.45-kor fog­ják vetíteni az Őrjárat az égen című tévé filmsorozat első ré­szét. A hét végi műsorolthoz kel­lemes szórakozást és jó pihe­nést kíván. ‘ 1 Karácsonyi István Zenei szakkörök a Fóti Gyermekvárosban Amire az úttörőmozgalomban, úttörőzenekarokban érdemes odafigyelni Írhatnék kollektív sikereik­ről, szerepléseikről, aranyér­mük seregéről, arról, hogyan, hányszor szerepeitek rádió­ban, televízióban, s hogy a bécsi, prágai rádió is készített felvételeket produkcióikról, riportot munkájukról. Es szól­hatnék egyéni kiugrásokról, hogy például a fúvószenekar egyik tagja, Heller Antal, le­érettségizvén, kikerülvén a Gyermekvárosból, a gyári munka mellett ma a konzer­vatórium harmadik évfolya­mát végzi. Va-gy arról, hogy néhányuk életében mint ál­landósult a zene, hc"r Hor­váth Lajos huszonhárom éves asztalos ma is visszajár közé­jük muzsikálni, de tagja a vá­ci munkásőrök zenekarának is. A Gyermekváros két zenei szakkörének életét, munkáját mégsem ilyenfajta reprezenta­tív célok vezérlik. Mint az egyik zenetanár, Puska Lász­ló, tréfásan megjegyezte, „ha meg se szólal a zenekar, az sem érdekes ', csak pedagógiai eredmények szülessenek. Ter­mészetesen ez tréfa, mellyel a szakikörvezető azt akarta érzé­keltetni, hogy az igazi cél pedagógiai: a zene hullám­hosszán ingereket továbbíta­ni. élményt adni, kelteni, fel­fokozni a személyiség aktivi­tását alkotókedvét Céljuk olyan közösséget teremteni, ahol a személyiség nem nyír- báiládiik, hanem kiteljesedik, VASÁRNAPTÓL RÓZSI UJ, FOLYTATÁSOS REGÉNYÜNKRŐL Nagyon aktuális téma, szel­lemes hangvétel, fordulatok­ban gazdag, izgalmas, kalan­dos újságregény Ősz Ferenc írása, a Rózsi. A publicisztikai elemekkel tarkított kezdés után azon­nal belecseppenünk a máso­dik világháború utolsó nap­jaiba, a fasizmus haláltusá­jának leszünk tanúi és szen­vedő, néhol hősi, emberi sor­sok szemlélői. És mindenki másképp szenved, másképpen viselkedik a maga belső jel­leméből fakadó törvényei szerint. Nehéz, nagyon ne­héz idő és szituáció teszi pró­bára, méri az embereket és ez a lelket, jellemet, húst da­ráló idő — látszólagos para­dox — „Nagyszerű lehetőség” az emberek mérésére, fajsú­lyozására. A regény helyszíne egy bu­dai bérház pincéje, ez esetben óvóhelye, lényegében egy em­beri gyülekezet ideiglenes la­kása. A regény pozitív hőse Rózsi, a faluról Pestre sza­kadt cselédlány, Eötvös úr ágyasa. És a regény fősze­replője: mindenki, akit az író fölvonultat, méginkább a háború. Egy írástudatlan, analfabé­ta, árva parasztlány, aki vi­dékről az éhhalál elől mene­kül Pestre, egy vén úri ké- jenc karmaiba, hogy nappal főzzön, mosson, vasaljon, ta­karítson és éjszaka, no semmi esetre sincs szó arról, hogy fonjon, csupán csak arról, hogy azt adja, amije még marad éjszakára. És ez a sze­gény parasztlány, aki azt gondolja, hogy pénzéért az úrnak mindent szabad, min­den jár, nos ez a szolgalelkű kislány, qmikor elszabadul a pokol és az élet borzalmai osztályozzák a maguk ke­gyetlen törvényeivel az em­bereket, nos éppen akkor, a legválságosabb pillanatokban a legsúlyosabbnak, a legerő­sebbnek éppen ő, Rózsi, a tudatlan parasztlány találta­lak. Első dolga, hogy szakít Eötvös úrral. És miután meg­választják a pince parancs­nokának, mitől eleinte vona­kodik, egy óra múlva már komolyan is gyakorolja. Es ez a parancsnokság, gondol­junk bele, nem kis dolog, nem csekély feladat. Mert a pin­cében ott élnek a felszabadu­lást epedve váró kommunis­ták, szociáldemokraták és a bújtatott üldözöttek, de ott élnek a politikailag teljesen indifferens, de nagyon önző, kényelmüktől elszakított, örökké nyűgös és panaszko­dó emberek is, és ott élnek és ott rontják a levegőt a nyila­sok, a svábokból verbuváló­dott SS-ek, a prostituáltak, a rangkóros vénlányok, a há­ziúrék ... Ott él az egész ház a pince nem egészen vegy­tiszta lombikjában és ezeknek kell parancsolni. Az csak természetes, hogy itt, a pincében is, a háború huszonnegyedik órájában is, mindenki, a regény minden figurája a maga belső ösztö­nei, öntörvényei szerint gon­dolkodik, mozog és cselek­szik. Az itt összeszorult, összezárt emberek tetteiben benne van a múlt, egy dekadens osztály enerváltsága és vandál álla- tiassága. (Az Eötvös-leány és Tószeghy zászlós szerelme és Kopetzky nyilas ezredes vi­szonya Eötvös méltóságos asz- szonnyal. És Kopetzky ezredes szadizmusa mindenkivel, még a felszarvazott, a cselédlányba reménytelenül szerelmes férj- jél szemben is. És Eötvös úr gyávasága és ügyefogyottsága, késő szerelme Rózsi iránt, amelyet ekkor már csupán néhány lopott sonikával és né­hány elcsent rumos fiaskóval képes kifejezni.) Az csak természetes, hogy Rózsi bármilyen alázatos, szorgos természetű parancs­nok is, mégis az úrhatnám vénkisasszony, aki a legjobb ízűén csámcsogott a sonikával dúsított főzelékből, nos, ép­pen ő jelenti fel Rózsit az SS- eknek, mert szerinte a pince- parancsnok Eötvös úróktól lopta a sonkát. És így bonyo­lódnak a szálak, a cselekmé­nyeik, az író mint ahogy az élet akkor tette, teljesen ösz- szegubancol mindent és en­gedi az életet, hogy azért ki- virágozzék, hogy valami sze­relem is világítson, amelynek ugyan nem egészséges humusz volt a talaja, csupán csak a láp, de a lápon is nőhet virág, igaz, csak lápvirág. A regény erénye; érezteti, hogy Rezsi öntudatra ébredése nem megy máról holnapra, válság- és botlásmentesen Vergődik a leányzó, gyakran visszahúzza őt primitívsége, a cselédi alázat, a beidegzett reflex, az ösztön. Parancsnoki mivoltában is könnyű őt ’meg­zavarná, kibillenteni egyensú­lyából, magabiztosságából, né­hány raffinálitnak tűnő, való­jában buta megjegyzéssel, hi­szen ezeket a megjegyzéseket az úriemberek és nők teszik, és még akkor sincs meggyő­ződve arról, hogy az urak is — sőt az adott helyzetben csakis — mondhatnak buta, rosszindulatú dolgokat. Rózsi (a szerző) erénye éppen az, hogy a metamorfózist szépen, hihetően éli áit (ábrázolja), mert Rózsi, bér lelke mélyén billeg, mint a barázdabillege­tő, de hangját, sohasem veszí­ti el és főleg tetteinek tiszta­ságát már soha többé senki nem tudja befolyásolni, leg­alábbis rossz útra téríteni. Nehéz, küzdelmes lelkitusák ezek, amelyeket eleinte ő nem is nagyon ért, csupán csak érez, de ezek a mind gyako­ribb emberi érzések lassan világosságot gyújtanak agyá­ban és az érzést egy lépéssel elmaradva ugyan, de az érte­lem is követi. Természetesen ott élnek, viaskodnak, reménykednek és veszekednek a pincében a baloldali „blokk” képviselői is. Ahányan vannak, Ők is annyi­félék, mindegyik másképp gondolja, tervezi, képzeli, akarja majd a holnapot... A regény erénye a sok színár­nyalat érzékeltetése. Az író mindvégig kritikus szemmel kíséri figurái tetteit, a kort, de — és ez ,ma már elkerül­hetetlen buktató — a 25 év távlatának kritikájával, vagyis a ma élő, gondolkodó és véle­ményt alkotó ember szemé­vel. Ez nem baj, ez természe­tes, ez nem rontja az írás eré­nyét, hangulatát, csupán azért jegyeztük meg, mert érződik a művön. Szóval a Rózsi izgalmas, szellemes, mindvégig fordula­tos, igaz írás. Közlését, hol­napi, vasárnapi számunkban kezdjük. Kiss János ahol az alkalmazkodás nem I öncsonkítás, hanem egy cse- | lekvő és szabad lét értelmes kerete... Elsődleges céljuk, korai sikerélményhez juttatni a komolyan játszó gyere­ket ... S minden arany­éremnél, reprezentatív szerep­lésnél igazibb siker volt, ami­kor vegyeszenekarukat pár évvel ezelőtt felkereste az Óbudai Gázművek „öregfiúk’’ pengetés zenekara: azóta sok­szor összejöttek, sokszor i együtt szerepeltek, a gyerekek Bartókot játszottak és Haydnt, az öregek polkákat, keringő- ket, vUrstláfizámokiat, s mind­ez együtt, öregek és gyerekek. Bartók és vurstlizene, kitűnő­en megfért az amatőrségnek és szeretetnek vaskalapos, akadémikus esztétikai meg­gondolásoknál tágabb foglala­tában. Hol csinálják mindezt? Csodálatos környezetben, év­százados fák, díszpávák, ha­lastó, kastély, úszómedencék, modern üvegbetonpaloták idillikus és reprezentatív, ma­gas rangú külföldi és belföldi látogatók elismerő bólintásá- nak 'kiváltására rendkívül al­kalmas együttesében, ahol azonban félő, hogy éppen a gyerek, az ember sikkad el, akiért létrehozták. Mert a fá­jó múlt is, és a jelen mind­eme szabályozott bősége, szer­vezettsége hermetikusan el­zár a köznapi élet örömeitől, gondjaitól, személyes emberi ■ érzelmektől, a kicsinytől, egye­ditől és változótól, a nehézsé­giektől, a dolgok sokféleségé­től, és sorolhatnánk tovább azokat az eredőket, amelyek játékából, mozgásából, talál­kozásából létrejön a Valódi emberi élet drámája. A nemes pedagógiai cél itt ax egyén ki­bontakoztatása a passzivitás­ból. Mindegy, mivel (mindegy, mit csinál, csak csinálja), főzőtanfolyamokkal, sportkö­rökkel, kópzöművészlicörökkel, kézműves és barkácsoló klu­bokkal, zenei szakkörökkel — ezért működik a Gyermekvá­rosban annyi klub. Elsősorban a problémás gyerekek kerül­nek hozzájuk. Nem a legélén­kebbek, hanem a legcsende­sebbek, „legszürkébbek”. Mert emberekkel, csoportokkal dol­gozók figyelem: a csend sokszor rosszabb a túlélénk- ségnéL Az előbb azt mondtuk, ak­tivitáshoz, .önkifejezéshez, ko­rai sikerélményhez akarják juttatni a gyerekeket, ez a pe­dagógiai cél. De ez, ha meg­gondoljuk, zenei célnak is jó. Az emberiség sem húzta meg élesen mindig a határvonalat művész és passzív közönség között, mint munkamegosztá- sos korunkban. Ahogy a jó sportoktatás sem bajnokok, sztárok kitenyésztését tartja fő feladatának, a jó iskolai, úttörőmozgalmon belüli zene­oktatás, zenélés sem a keve­sek hosszas tanulmányok so­rán bekövetkező kiválasztó­dását tűzi maga elé, hanem a tömeges zenélést. S ha már az iskolában az oktatás áll az első helyen, az úttörőmoz­galomban inkább a muzsiká­lás legyen a cél, a játék. Hogy mindenki zenélhessen, és hogy a zenélő ne passzívan adja tovább a szerzeményt — ezt célozta az országhatáro­kon, kontinenseken átsöprő beat-mozgalom is, melynek hazai képviselői Bartókék óta először nyúltak alkotó módon a magyar népdalhoz... De más oldalról a világhírű modern zeneszerző, Karl Orff is elismerte ezt az igényt, amikor sajátos hangszerei­nek beállításával az iskolai zeneoktatásba legalább olyan forradalmat indított el, mint Kodály. Az Orff hangszerek: harangjátékok, methalopho- nok, xilophonok. Nemcsak a „komoly” hangszerekhez, de a gyermekjátékokhoz és a ter­mészeti népek primitív hang­szereihez is közel állnak. Orff célja hangszereivel egyrészt a gyermekmuzsika demok­ratizálása volt: ezeken a*z eszközökön hosszas előta­nulmányok nélkül is lehet játszani. Másik nagy érde­me e hangszereknek és meg­alkotójuknak, hogy általuk a zenekarokba egzotikus és elektronikus hangszínek, hangzatok is kerülnek, alkal­mazkodván a modern komoly zene feltárásaihoz csakúgy, mint a fiatalság megváltozott zenei ízléséhez, amelyben feloldódott az europocentriz- mus. Priszlinger Károly, a Gyer­mekváros vegyes zenekarának instruktora, az Orff-hangsze­rek és módszerek egyik ha­zai bevezetője több magneto­fontekercset játszott le ne­kem az együttes produkciói­ból. Hallottam dél-amerikai tangót, Bartók-számot, Haydn. művet, orosz és flamand nép­dalt. Naiv, megható muzsikát, ahol a határozatlanság is át- szellemülri nem a zenei fel- készültség hiányát éreztem ki belőle elsősorban, hanem hogy miközben a hangok birodal­mában gyermeki lelkek kere­sik — önmagukat, több a mondanivalójuk, mint az esz­közük. S ez jobb, mintha for­dítva lenne. Előretörő harmo­nika, gitár, furulyaszólók mellett és alatt ritmikus zö­rejek, ütemes kopogások ta­núskodtak a kezdők, ismer­kedők, a hatévesek, hétévesek jelenlétéről. Nekem talán ez utóbbiak voltak a legkedve­sebbek: éreztem, zenei és emberi, fizikai és lelki pasz- szivitár-aktivitás határán mint kérik e kopogtató gyerekek a szebbik, nemesebbik oldalra a bebocsátást. , Padányi Anna Eurydike Budán Míg e mithikus találkozás Kristály-pillanata váratlanul védtelenül szembeszegül sodró idő szürke szennyvizével szemed varázslatában oldanak és vonzanak görög sors-egyenletek 2 kezedben az énekem szikrát vet a hegedű húrja — míg végigsimítja kezem szelíden dúdol lágyan, hullámzik hajad ion tengere — Szavad hó-tánca hull csirát vet hó alatt a mag jaj már pirkad , kilobban a perc homlokodon a tiszta csők távolodó csillag! Az Isten-hegy alatt az utak keresztbe-kasul szelik egymást TE katasztrófák keresztútjain bujkáló nyulacska tán az Alvilág kábult kórházi tornácai rokonitanak húgommá? 4 hiába várlak — én is tudom: a szikrázó csillagokból felénk villannak az etikai fénysorompók piros szemaforjai tiloshoz szokott merész tekintetem ezért vibrál most riadtan e szabálytalan szerelemben I 5 Ügy függtem a telefon zsinórján mint fuldokló a mentőkötélen , s lett nyakamra csavarodó akasztófakötél! úgy forgattam ki a tárcsán a neved jelentő számokat mint zúduló lavina elöl a kormányt löki el a vezető mint idegdúcokban a várakozás felforrósodtak a kábelek — ó Eurydike, te süket! 6 De miért lettél méltatlan a perchez? Ki énekével vihart kavar és szelídít vicsorgó vadakat azt köpted szemközt mocskos analógiák vádjával, te, rövidlátó Eurydike, a holnapi hidak hontalan mérnöke a rend toprongyos partizánja kért tőled egy óra tiszta látomást s te olcsó kibúvók 'ilsztérikus kényszerzubbonyába bújtál — te úrilány, a misztérium tűfokán vergődő Orpheus szép fejét mért vetetted prédául semmit nem értő mindent félreértő gúnyos madaraknak? Búcsúzó Újra fénylik hát a reggel: vár rám a rend és fegyelem, várnak őrjöngő vad trákok, fogait meresztve krákog megannyi szörny ellenem. MENJ! En megőrzőm tűnt varázsod két volt-szemed és a sebet amit éppen annak adtál aki nem érdemelte meg. Németh Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents