Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-10 / 58. szám

EGYEDÜL Foto: Törnek PRÓBABABA ÉS GRAFIKON; A kiállítás színhelyén Pinke József irányításával megkezdte munkáját a fel- szabadulási emlékkiállítás rendező bizottsága. A héten a helyszínen, a volst görög temp­lomban tartottak megbeszé­lést. Tizenhárom miniszté­riumi vállalat képviselője szá­molt be arról, hogy miként teszi majd színessé, tartal­massá a tárlatot. A Forte és az Izzó termé­kei legjavával jelentkezett, de hoznak grafikonokat, fényké­peket is. A kötöttárugyár pró­bababán mutatja be a leg­újabb műszálas melegítőket. Pucher Gyula, a városi ta­nács osztályvezetője a helyi ipar, Varga József csoportve­zető a kiskereskedelem rész­vételét jelentette be. A jubileumi díszszemle előtt Horváth István ezredes, az 1970. évi jubileumi díszszemle parancsnoksága nevében tá­jékoztatást adott a katonai előkészületekről. A magyar néphadsereg egy­ségei április 4-én a fegyveres testületekkel együtt, a BM karhatalommal, a határőr­séggel és a munkásőrség dísz­zászlóaljaival vonulnak majd a Dózsa György úton. Ne­gyedszázados fejlődésről ad számot a díszszemle és olyan technikai eszközöket is be­mutat, amelyek az utóbbi években honosodtak meg a hadseregnél. A menetelők sorában Vác környéki honvédek is lesznek. Már az új mintájú, eddiginél jobb minőségű egyenruhát vi­selik a szemle alkalmából. A négyhetes felkészülés során még a hadseregben szokásos, magas, négyezer kalóriás na­pi élelemadagjukat is meg­toldják. Valamennyi részt­vevő szép kivitelű jelvényt kap. Vácott is megemlékeznek arról, hogy a demokratikus hadsereg szervezése a város­ban negyed századdal ezelőtt kezdődött. A laktanyákban előadást tartanak a felszaba­dító csata katonai vonatkozá­sú eseményeiről és arról, hogy a néphadsereg egységei már 1945 tavaszán segítették a belső rend és biztonság meg­szilárdítását. (p. r.) VAC I NAPLÓ P E S T M f G V I I hírlap különkiadása XIV. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1970. MÁRCIUS 10., KEDD Men sáros László Vácot ti Jövőnket tudni kell!“ Az Építők Művelődési Háza március 18_án nyugdíjastalál­kozót tart, amelyen Zsebesi István, a megyei népfrontbi- zottság tagja mond beszédet. Március 25-én nemzetközi mű­sorral kedveskednek vendége­iknek. Népek dalait, táncait mutatják be vietnami, szovjet, görög és arab fiatalok közre­működésével. Jövőnket tudni kell! Ez a cí­me az április elsejei irodalmi estnek, amelynek közreműkö­dői között olvashatjuk Pádua Ildikó, Mensáros László, Raj­nai András, Kertész Lilla és Tatai Éva nevét. Az Építők Művelődési Háza a nemzetközi műsort bemutat­ja a C-telepi munkásszállás kultúrtermében is. Ezenkívül jubileumi filmsorozattal kö­szöntik a felszabadulás ünne­pét (P.) KETEVES BARATSAG: A Madame Curie alapszerv nagyszerű példája Két állami gyermeknevelő otthon van járásunkban. A na­gyobb és ismertebb a Fóti Gyermekváros. A kisebb és kevésbé ismert a vácdukai ál­lami fiúnevelő otthon. Száz­húsz árva és veszélyeztetett körülmények között élő fiút nevelnek itt. Közhelyszámba megy. hogy itt mindent meg­kapnak a gyerekek, csak a család melegét nem, azt az intézményes gondoskodás sem pótolhatja. Két évvel ezelőtt gondolt egyet a Forte gyár Madame Curie nevét viselő KlSZ-alap- szervezete, és elhatározta, hogy patronálja a vácdukai gyere­keket. Az első látogatást az­óta sok követte, és ma már szinte minden hónapban egy napot töltenek a dukai fiúk között A KISZ-tagok egy vagy több gyereket olykor ha­za is visznek magukkal, hogy megismerjék a családi élet örömeit és gondjait is, hogy megtudják, mit ér az, amit ők az államtól kapnak. Társadalmi munkával isse gítik a KISZ-istáik a nevelő­otthont: részt vállaltak az in­tézet parkjának szépítéséből, közben még arra is szakítanak időt hogy az intézeti szakkö­röket támogassák. Ezt a kétéves barátságot se­gítséget köszönték meg az el­múlt hét végén az intézet nö­vendékei, amikor egy-egy cso­kor dukai hóvirággal elláto­gattak a Fortéba, és felköszön tötték a Madame Curie alap szervezet hölgy tagjait a nőna­pon. b. h. Velük, de ne helyettük! AZ IRODALMI SZÍNPADOKRÓL A nézőtér középső sominak egyikében, diákok közé ülitem le pénteken délután a Sztáron Sándor Gimnázium tornater­mében, hogy végignézzem a vád középiskolai diáknapok záró műsorát: a középiskolák irodalmi színpadainak bemu­tatóját. A diákok véleményére voltam kíváncsi, arra, hegy rájuk milyen hatással vannak a hallottak. Négy középiskola és a kö­zépiskolai kollégium irodalmi színpada mutatkozott be. A Lőury Sándor Gépipari Tech­FELVESZUNK férfi és női segédmunkásokat, lakatos szakmunkásokat központi, illetve nődligeti telepünkre. Egy műszakos munkaidő. JELENTKEZÉS: VÁC, DÓZSA GYÖRGY 01 53. HELGA avagy aki felvilágosodhat és aki nem... A MOKÉP megvásárolt egy filmet, a Helgát, hogy a nemi felvilágosítás kényes gondját levegye a szülők és pedagógu­sok válláról. Az elgondolás vi­lágos és ésszerű. De csak az elgondolás. A Helga ugyanis nem taníthat akárkit. Csak akit „szervez­nek”. Szakszervezet, KISZ- vagy valamilyen más szerve­zet ... Mivel hogy a Pest me­gyei Moziüzemi Vállalat, va­lamint a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztálya úgy döntött, hogy a Helgát nem láthatja mindenki. Legalábbis Pest megyében nem. Mert ha a felvilágosodni vá­gyó beutazik a fővárosba, ott akadálytalanul beülhet a mo­ziba közönségszervező nélkül is... Hogyan sikerült a váci vetí­tés? A választ Pelczéder Ti­bor, a Madách Imre Művelő­dési Központ igazgatója adta meg: — Szerencsénk volt. Azt hi­szem, a szervezésnek köszön­hető, hogy nem volt rendbon­tás. Kilenc előadást tartat­tunk egy nap alatt — telt ház­zal. Valamennyi középiskola elküldte diákjait — nagyon helyesen —, sőt jó néhány üzemi KISZ-szervezet is dicsé­retet érdemel a kitűnő szerve­zésért. Hiszem, hogy Helga csak így tudta teljesíteni fel- világosító misszióját, mert kü­lönben ... a rendbontás és áz óretlenkedés miatt esetleg csődöt mondott volna a film... De mi lesz azokkal, akiket nem „szerveztek” be? Ök már sohasem láthatják a Helgát? nikum Ady-verseiből állította össze „Csak tiszta forrásból" címet viselő műsorát A Géza király téri Gimnázium és SzaJoközépiskola színpadának tagjai egy prózai oratóriumot vittek színpadra, a kollégisták a diákéletet elevenítették fel, a Közgazdasági Technikum diákjai Radnóti és József At­tila szemelvényeket mondtak- mozogtak el. Végül a vendég­látó sztáronisták Urban Gyula művét az ,.E&y forradalmár belső történeté"-t adták elő. Rangsorolni a diákcsoportok produkcióját talán nem lenne illendő. Azért ültem a „közönség”, a „sztáronos” gimnazisták közé, hogy rajtuk mérjem le a pro­dukciókat. Az Ady-műsort taps fogadta, ami úgy vélem, a szép, és a tananyagból már is­mert vagy a most hallott ver­seknek szólt. A „gézások” „Há­borúnak nem vethetsz gátat” című oratóriuma — az atom­halál víziójáról, s a nemléte- ző gyermekországról, ahová átmentik az új és még tiszta nemzedéket — méltán aratott tapsot. A kollégisták műsorát összeállítók gitáros „mai” fia­talokat mutattak be, és bokor- ugró szoknyás, táncoslábú lá­nyokat, beszéltek a rossz bi­zonyítvány miatt világgá in­dult diákról — s ez együtt még sem volt elég ahhoz, hogy a színpadon is kiderüljön, mi­lyenek is ők, a mai kollégisták, mit hordanak a fejükben, gon­dolkodnak-e, és ha igen, hát miről? A taps a szép lábú. pi- roscsdzmás kislányoknak szólt hát... A Közgazdasági Technikum színpadának tagjai Radnóti— KUTYADOLGOK póton talán minden házban tudnának * mesélni valamilyen állattörténetet. Gyakran nem az a fontos, mit mondanak, inkább, ahogy elbeszélik ... — Nekem volt egyszer egy kutyám, far­kaskeverék volt. A hideg télben sétálni vittem. Az állat minden kerítésnyílásba bedugta az orrát. Egyszercsak éktelen lár­mát hallok. A kutya kiszakítja magát a ke­zemből — egy jól megtermett boxer le­harapta a kutyusom orrát. Kihívattam az állatorvost, megvizsgálta .. — itt a mesélő abbahagyja egy pillanatig, ezzel fokozza a hatást —. de: három nap múlva rendbejött... A hallgatóság: idősebb téesz-tag, gyári­munkás, a feleség és a beszélő, valamint jómagam. — De alig tavaszodik ki, ugyanezt a ku­tyát elütötte egy gépkocsi. Elnyúlt az or­szágúton. Hazavittem, s úgy terveztem, hogy délután elföldelem. De a kutya meg­mozdult. Felemelte okos fejét, enni kért. A lábait sínbe tettem és kiraktam a ve­randára egy nádpadlóra. Két napig nem evett, nem ivott. Harmadnap reggel ka­pargatja az ajtót. Kinézek, hát látom, az én kis kutyusomat. Mintha mondaná: „hát nem adtok enni”? Talpra állt. Közben el­mentem otthonról, az állatot a lakásban hagytam. Az ágyneműt összeszaggatta, a ci­pőket megrágta. Agyon akartam vágni, ám másnap eladtam száz forintért. A beszélő olyan ember, aki nehezen adja át a szót. — A „rendcsinálást” is tanította neki? — kérdezte a téesz-tag. — A fene tanította — nevet a mesélő. — Nekem is volt egy kutyám; így a má­sik — szép, erős állat volt, babos színű. Kocsival jártam a határt. Nem maradt meg otthon: jött volna mindenhova velem. Télen megcsinálta, hogy a barázdákban kúszott, nehogy észrevegyem, hogy követ. Nyolc­éves volt. amikor kimúlt, nagyon sajnáltuk. — Nekem pulikútyám van. öreg már Süket is, vak is. Azt mondtam neki: Cigu, terelj! — meglódult és zavarta a csirkéket Rászokott erre a játékra. Egyszer három tyúkot agyondögönyözött. Kegyetlenül meg­vertem. Tudta, hogy miért kapott ki, többel nem nyúlt egv aprójószághoz sem. — Egyszer egy vadász .. és mesélik to­vább a sokféle kutyahistóriát. Nyári Ferenc József Attila-műsora színvona­las volt S hogy, miért nem volt egyértelműen öröm látni őket? Mert mintha ezt már másutt, mások jobban előad­ták volna. A két technikum műsora akár illusztráció is le­hetett volna egy Ady vagy Radnóti költészetét tárgyaló órához. Maradéktalanul tetszett a sztáronosok műsora. Nem tu­dom, kit dicsér, de jó választás volt a fiatal költőt, Urbán Gyulát színpadra vinni. Nagy sikerüket — beszámítva az osztálytársak hangosabban csattanó tenyerét is — kiérde­melték. A nézőtérnek tehát tetszett a műsor. S ha magiam mégis észrevettem, hogy halkan és sokan rosszul beszélnek, nem tudnak gazdálkodni a levegő­jükkel, hogy elnyelik a szavak végét és énekelnek, nos, ez csak azért volt, mert feltettem a szemüvegemet... Ezeik a gyerekek lelkesek — a szemükön látszott. Ezt a lel­kesedést kellene még jobban kihasználni. Válogassák, szer­kesszék műsoruk anyagát, egé­szét saját maguk. A tanárok pedig irányítsák őket. Velük dolgozzanak, de ne helyettük — a még nagyobb sikerekért! Bányász Biztos szer az influenza ellen A havas március nem sok jóval kecsegtet, az enyhüléssel szaporodni fognak az influen­zás megbetegedések is. Az influenza cseppfertőzés­sel terjed, a vírusok legkedvel­tebb „tanyahelye” a torok nyálkahártyája. Innen jutnak köhögéskor, tüsszentéskor — a levegőbe, s régi gazdájuk he­lyett újait keresnek. Az A—2 vírus ellen legsike­resebben dr. Kádár Tibor módszerével védekezhetünk. Nincs cfbben semmi ördöngös­ség mindössze annyiból áll a megelőző kúra. hogy naponta háromszor, hidrogénperoxidos vízzel torkot és szájat öblí­tünk. Az öblítő oldat az alábbi recept szerint készül. Egy deciliter vízhez egy ká­véskanál 3 százalékos hidro- génperoxidot adunk. A hidro- gónperoxidot — 200 gramm« üveggel — 3 forint 8 filléréri lehet kapni a gyógyszer tárak­ban orvosi recept nélkül is Aki már az influenzában ben­ne van. az naponként ötszöi öblögessen. Az öblögetés mellett ele gendő vitamint is kell biztosi tani a hosszú télen „kiéhezett’ szervezetnek: citrom, csipke bogyó, sárgarépa, nyers hor dóskáposzta és nyers vörös­hagyma a legjobb téli vitamin- források. ÁPRILISBAN: Alsógödre mennek az úttörők Április végén, amikor a időjárás már engedi, a váci já rás úttörői három napot tölte nek az álsógödi táborban. I piros nyakkendő« fiúk és Iá nyak saját sátraikban lakna! és saját' főztjüket eszik. 1 szombat-vasárnap-hétíői prog rumban szerepel a többi kö zött egy szentendrei-szigeti ha dijáték, honvédelmi bemutat és egy nagy tábortűz is. SZAKMUNKÁSOK LETTEK Az Álsógödi Egyesült Duna menti Termelőszövetkezet nő vénytermesztő szakmunka tanfolyamot rendezett trakt« rosai számára. A vizsga na gyón jól sikerült. A jó m< zőnyből is külön kitűnt Stel tina Mihály. Sipos Antal, Vég György és ökrös Gyula trat toros. ELMARAD A SABIN OLTÁÉ n rossz időjárás miatt rád ismét — a jövő hét elejéi tervezett — Sabin-védőoltás. városi tar-áes egészségiig: osztálya kéri, hogy azok szülők se menjenek gyermi kükkel oltásra, akik időközbe idézést kaptak. DIVAT ♦ ÍZLÉS ♦ ELEGANCIA i-8 r 7 5 r 4 \ 3 I- 2 Méretes női és férfiszabóságunkban igényének és az idénynek megfelelően készítünk Önnek kabátot, kosztümöt, öltönyt és ruhát VÁC, Széchenyi utca 24. (női szabóság), Dózsa György út 31. (női szabóság), Haraszti Ernő utca 3. (női és férfi szabóság) NAGYMAROS, Kossuth tér 7. (női szabóság), SZOB, Vörös Hadsereg útja 3. (női szabóság) Szűcsrészlegünk szőrmék, bundák készítését, javítását vállalja: VÁC, Széchenyi utca 21. Egyenruha-szabóságunk bármilyen egyenruhát elkészít és megjavít: VÁC, Széchenyi utca 24. (Pesl megyében az egyetlen) Közületek részére valamennyi részlegünk vállal textilipari bérmunkát. DUNA KÖRNYÉKE RUHÁZATI SZÖVETKEZET

Next

/
Thumbnails
Contents