Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám

A szülők figyelmébe! Később lesz a Sabin-oltás A városi tanács egészség­ügyi csoportja értesíti azokat a szülőket, akik már megkap* ták a gyermekük második Sabin-oltására vonatkozó idé­zést, hogy a február 9—14-re hirdetett oltást az influenzás megbetegedések terjedése miatt — az Egészségügyi Mi­nisztérium rendelete értelmé­ben — későbbi időpontra ha­lasztották. Az oltás új idő­pontjáról új idézéssel értesí­tik a szülőket. Határozatképesek voltak Hetven alkalommal tartot­tak ülést az elmúlt évben a ceglédi járásban a községi ta­nácsok. Az illéseken a ter­vekben meghatározott napi­rendi pontokat tárgyalták meg. Valamennyi ülés hatá­rozatképes volt, — a tanács­tagok 70,4 százaléka megje­lent az értekezleteken. kot megyei hínár KiilÖMKIAPiSA A CEGLÉDI JÁRÁS E3 CEQLi XIV. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM 1970. FEBRUÁR 6., PÉNTEK Felmért lehetőségek Az ipartelepítésre kiszemelték" a helyet Cegléd — a főváros és a környező városok által szinte „körbezárt” település. A vas­úti és gépkocsiforgalomban csomópontnak számít, éppen ezért — valamennyi lehetősé­Olvasónk írja: KEVÉS A SZÓDAVÍZ Tisztelt szerkesztőség! A ja­nuár 31-i, szombati szám­ban olvastam a Kevesebbet iszunk — szódát című cikket. A Szücs-telepi ÁFÉSZ-üzlet vevői többet innának, ha a Köszönetét mondunk rokon-air.k- mak, ismerőn cinknek, szomszé­dainknak, a Rákóczi Tsz vezető­ségének és tagságának, akik szeretett édesanyánk, nagy­anyánk, dédanyánk és testvé­rem: özv. Támadi László né szül: Zsengénél* Eszter temetésén megjelentek, részvétüket nyil­vánították, sírjára koszorút, csokrot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szönetét mondunk rokonaink­nak, ismerőseinknek, szomszé­dainknak, a Csemői Rákóczi Tsa vezetőségéinek és tagságá­nak, akik szeretett édesanyánk, inagyanyárok, dédanyánk özv. Hajdú Józsefné szül: Mucsi Te­rézia temetésén megjelentek, részvétüket nyílvánították, sír­jára koszorút, csoikrot helyez­tek. A gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, ismerő- seinknek, szomszédainknak, akik szeretett testvérünk: La- tóczki Rozália temetésén meg­jelentek, részvétüket nyilvání­tották, sírjára koszorút, csok­rot helyeztek. A gyászoló csa­tád. Ezúton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, ismerő­seinknek, szomszédainknak, a Cegléd Városi Tanács Kórháza dolgozóinak, akik felejthetetlen emlékű édesanyám, nagyanyám, és testvérem: özv. Orosz István­ná szül: Kökény Mária temeté­sén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjára koszo­rút, csokrot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a törteit Aranykalász Tsz vezetőségének és tagságának. A gyászoló csa­lád. Mindazoknak a rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédaink­nak ezűton mondunk hálás kö­szönetét, akik szeretett jő test­vérünk: Szebeni Benő temeté­sén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sirjára koszorút, csokrot helyeztek. A gyászoló család. szövetkezet szódavízüzeme hetenként kétszer szállítana. A bolt egy héten egyszer kap szikvizet. Ez két napig tart, négy napig nincsen. így ter­mészetesen kevesebb szóda fogy. Tisztelettel: Bálint Jánosné, Szücs-telep get figyelembe véve — a Vá­rosépítési Tervező Vállalat már tíz évvel ezeiőtt is foglalkozott Cegléddel, elkészítette a város vonzáskörének vizsgálatát fel­mérő tanulmánytervét. Ebből a tervből hivatalosan is megálla­píthatták, hogy igen fontos Cegléd további iparosítása. A VÁTI 1967-ben a tanulmányok befejezése után elkészítette a város általános rendezési teavét, kijelölte a belterületen azokat a helyeket, ahol üzemeiket le­het elhelyezni. Ipartelepítés céljára jelölte ki a többi közt a Budapest—Cegléd vasútvonal menti részt, amelyet a Jászbe­rényi út, a Fűtőház utca és a MÁV tervezett körzeti teher­pályaudvara határol. A hely az HÁROMNAPOS ifjúsági ökölvívó bajnokság Ma Dél-Kelet területi ifjúsá­gi egyéni ökölvívó-bajnokság kezdődik a sportcsarnokban délután hat órakor. A Kun Bé­la SE, Kecskemét, Orosháza, Csepel Autó, Váci ITSK, Szol­noki MÁV, Mezőtúr és a CVSE versenyzői lépnek ringhe. Hol­nap délután öt órakor folyta­tódnak a mérkőzésese. A dön­tők vasárnap délelőtt tíz óra­kor kezdődnek. Men először történt Nagybátyját bántalmazta a két szívtelen unokaöcs A rendőrtisztet sértegette Abonyi testvérpár felelt a bíróság előtt tetteiért. A 29 éves Király Béla és egy évvel fiatalabb öccse, Király István visszaesőként elkövetett ga­rázdaság miatt kapott bünte­tést. Király István ellen hiva­talos személy elleni erőszak miatt is vádat emelt az ügyészség. A két testvér, községe hír­hedt fenegyereke. Az utóbbi években többször voltak rend­őri felügyelet alatt. Egy őszi napon a két férfi Szolnokon járt Este hét óra Rendkívüli árkedvezmény a ceglédi lakosságnak! JANUAR MOL FEBRUAR 15-IG KULIGAN vegytisztítása 23 Ft helyett 10 Ft KARDIGÁN ES PULÓVER vegytisztítása 18 Ft helyett 10 Ft SIMA SZOKNYA vegytisztítása 15 Ft helyett 10 Ft Pléd - takaró vegytisztítása 50%-os kedvezménnyel. Szállítási határidő: 12 nap. PES1 MEG VEM SZOLGÁLTATÓ ÉS CSOMAGOLÓ VÁLLALAT Cegléd, Piac téri felvevőhelye. tájban érkeztek vissza Abony- ba. Ekkor Király Béla a nagy­bátyjával találkozott és hívta: igyanak meg együtt egy-egy pohár sört. A rokon erre nem volt hajlandó, mivel unoka­öccse előzőleg bántalmazta. A visszautasítás felbőszítette az indítványozót, és ököllel úgy a feáesikája arcába vágott, hpgy az elesett. „Beszállt” a verekedésbe Király István is. Az eltángált bácsika veje, aki a verekedés perceiben nem volt jelen, közben megérkezett. Alig lé­pett a színre, Király István egy borosüveggel ót is a föld­re terítette. Amikor mindez lezajlott, a testvérek otthagyták áldoza­taikat és elindultak a község­be. Valaki értesítette a rend­őrséget a verekedésről, de mi­re a telefonüzenetre kijött a járőr, a tettesek már nem voltak ott. A Kéoskei úton ér­ték utol őket. A három tagú járőr felszólította Királyékat, kövessék őket a rendőrségre. Béla ebbe belenyugodott, Ist­ván azonban sértegette a rendőr hadnagyot A bíróság súlyosbító körül­ménynek vette, hogy az Abonyban történő garázdál­kodásoknak nemegyszer a Király testvérek az okai. A Ceglédi Járásbíróság Király Bélát egy évi és két hónapi, Király Istvánt két évi börtön- büntetésre ítélte és mindket­tőjüket két évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet nem jogerős. áru szállításának egyszerűsíté­se szempontjából lenné itt megfelelő. A terv természete­sen foglalkozik azokkal az üze­mekkel is, amelyek a lakóterü­leten belül maradnak. Az ipartelep rendezési ter­ve biztosítja az iparvágá­nyok építésének lehetősé­gét, és a fővárosból ide települő ipari üzemek fogadását. En­nek alapján már több nagy, budapesti vállalattal tárgyal­tak. A RÓNA ISMÉT MECÉNÁS Jubileumi hangverseny, kamarazene-fesztivál Űj kórus alakult Cegléden. Még szeptemberben, amikor az ötvenéves vasutas énekkart köszöntötték a testvérkórusok, a szczeczini Héjnál kórus ve­zetői hangoztatták, hogy mi­lyen szívesen látnának vendé­gül egy fiatalokból álló ceglé­di kórust hazájukban —, ha volna. Szeptemberben került Ceglédre Gulyás Béla zeneis­kolai tanár, akinek elképzelé­se találkozott a lengyelekével. Ősz óta ő vezeti a gimnázium és a szakközépiskola énekka­rát, és nemsokára kamarakórust alakított a gimnáziumi növendékekből. Közben meghirdették a III. debreceni kórusfeszti vált, és a kamarakórus előtt már két cél lebegett: debreceni fesztivál és Lengyelország. Kettőzött erő­vel dolgoztak, időt, fáradtságot nem kímélve, társadalmi mun­kában. A január 30-i bemutat­kozó hangversenyükön új né­ven szerepeltek: Róna Kama­rakórus. — Hogyan született meg ez a név? — kérdeztük Béres Ká­roly zeneiskolai igazgatótól. — Január elején pártbizott- sági ülésen tettem szóvá, hogy ennek a lelkes együttesnek nincs gazdája, nincs pártfogó­ja. Néhány nap múlva a váro­si KISZ-bizottság közvetítésé­vel a Róna Vállalat lett Vendéglátóipart a kórus új gazdája. Segítséget nyújt az énekesek egyenruhájának elkészítésé­hez, és hozzájárul az utazások költségeihez. A kórus alkal­manként szerepel a vállalat műsoraiban, emeli az iroda­lombarát társaság összejövete­leinek színvonalát. A Róna Vállalat nemes gesztusa példa lehet városunk vállalatai, üze­mei előtt. — Milyen fontosabb zenei események lesznek még a Ze­neiskolában a jubileumi ün­nepségek jegyében? — Pest megye állami zene­iskoláinak V. kamarazenei fesztiválja Cegléden lesz, feb­ruár 22-én — mondja az igaz­gató. — A 8 zeneiskolából 200 növendék szerepel a díszbe­mutatón. A verseny győztesei értékes tárgyjutalmakat kap­nak (kották, könyvek, metro­nóm), mi, a magunk meglepe­tését még nem áruljuk el. Ceg­léden lesz a Pest megyei kö­zépfokú oktatási intézmények hangszerszólistáinak és kama­rakórusainak jubileumi hang­versenye, március 15-én, szin­tén a felszabadulási évforduló jegyében — mondotta Béres Károly. (szabó) A zárszámadás Is bizonyltofia Eredményesen gazdálkodik a kocséri Új Élet Tsz A kocséri Üj Elet Termelő- szüvetkezet a napokban tartot­ta zárszámadó közgyűlését, amelyen egyben megünnepel­ték a tsz 10 éves fennállását. A közgyűlésen megjelent Er­délyi Gábor, a járási tanács vb-elnökhelyettese. Nehéz kezdet után Közgyűlési beszámolójában elmondotta Barliács János el­nök, hogy az első években ne­hezen indult a termelőszövet­kezet. Az idegen vezetők nem ' tudtak összeforrni a múltban is eredményesen munkálkodó kocséri gazdálkodókkal. Hat éve ő került a tsz élére. Igye­kezett a gazdasági egyensúlyt és a tagokkal a kapcsolatot megszilárdítani. Ma már ott tartanak, hogy sok tagnak korszerű lakása, rádiója, tele­víziója és autója van. A termelőszövetkezet a párt és a kormány segítségével év­ről évre erősödik, sokat beru­házott, kihasználja az új gaz­dasági mechanizmus álltai nyújtott lehetőségeket és a ha­zai élelmiszerellátáson, kívül, sok árut termel exportra is. Az árutermelés elősegítése ér­diekében erőteljesen támogatja a tsz a tagok háztáji gazdálko­dását és jószágtenyésztését is. Jó terméseredmények Az 5860 holdas gazdaság te­rülete nagyrészben gyenge ho­mok, de okszerű trágyázással elérték a búzából a 7. rozsból az 5,4, a tritikáléból a 9,5 má­zsás átlagot. 200 hold új szőlőtelepükből már 130 hold termett, 237 hek­toliter kitűnő bort szűrtek. A bevált vállalási rendszer keretében a kukorica, cukor- és takarmányrépa mellett 33 holdon termeltek burgonyát, és bebizonyították, hogy érde­mes vele foglalkozni, mert megfelelő trágyázás és gondo­zás mellett 64 mázsa holdan­ként! átlagterméssel fizetett. 150 hold paradicsomuk a tervezett 276 vagon helyett 342 vagon termést adott, a több­let 1 millió 130 ezer forint jö­vedelmet jelentett. A dinnyé­ből is többletbevételt é*.*tek el. Közismert fehérhéjú dinnyé­jük idei termését már a ke­reskedelem lekötötte. Szakosított állattenyésztés Kialakulóban van a szako­sított marhatelepük. Marhaál­lományuk egy év alatt 328-ről 668-ra emelkedett. Ebből 110 a gümőkórmentes tehén, 96 vemhes üsző. Hízott marhát 266-ot adtak éL Eladásra 240 ezer baromfit neveltek. A ba­romfitenyésztést pulykatelep­pel bővítik. Juhászatukban 883 anyabiir- ka van. Miután, az exportbá­rány kilójáért 28—30 forintot kapnak, a juhászat fejleszté­sét tervezik. Melléküzemeik sorában jól működő habszivacs-üzemüket kisebb varrodával és kesztyű­üzemmel bővítették. A község­ben. péküzemet rendeztek be, jó boraikat pedig pöharazóban mérik. Nyáron a melléküze­mek dolgozói is részt vesznek a kertészeti és egyéb munkák­ban. Fiatalodó tagság Műlit évi gazdálkodásuk so­rán 18 millió 909 ezer forint bruttó jövedelmet értek el, amelyből munkabér fejében 11 millió 635 ezer forintot kaptak a tagok. A százszázalékos ki­fizetés mellett a jövedelem 10 százalékát jó munka és hűség­jutalom címén fizették ki, 7 millió forintot fejlesztésekre fordítanak. Az eredmények a tsz foko­zatos fejlődéséről tanúskod­nak. A múlt év folyamán 59 új tag lépett be, sok közöttük a 20—30 éves. A beszámolóhoz többen hoz­zászóltak. Erdélyi Gábor, a já­rási tanács vb-elnökhelyettese elmondta, hogy Kocsér, mint egykori paradicsomtermelő és baromfitenyésztő mintaközség, a nagyüzemi gazdálkodásban is sikereket ért el» és maga biz-* tosan fejlődik. K. L. A MAGYAR- SZOVJET BARÁTSÁG MG TSZ (Cegléd) FELVESZ _______ anyag raktárost, építőanyagroktárost, építési bérelszámolót, általános adminisztrátort, motorszerelőt, gépkocsirakodókat, és termálkertészetébe női és férfi munkaerőt Jelentkezni lehet Szalisznyó Ferenc személyzeti előadónál, a termelőszövetkezet központjában, Reggel utca 2-4. Ezúton mondunk hálás köszö­netét rokonainknak, ismerő­seinknek és mindazoknak, akik szeretett jó édesanyánk, nagy­anyánk és testvérem: özv. Ponqrácz Lajosné szül: Horváth Ilona elhunyta alkalmából rész­vétüket nyilvánították, a teme­tésén megjelentek. sírjára ko­szorút. csokrot helyeztek. A gyászoló család. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Bútorozott szoba két személy részére kiadó az Árpád utca 3. sz. alatt. A József Attila 1. szá­mú ház nagy portával, sok mellékhelyiséggel eladó. Érdeklődni: Do­rottya u. 2. 1 hold szőlő évi mun­kára kiadó. Cím: Ceg­léd, Dózsa György u. 5. szám. 800 n.-öl szőlő a Zöld­halomban, 3 percre a vasútállomástól eladó. Érdeklődni: IV., Kini­zsi u. 21/a. Eladó 480 négyszögöl szőlő az öregszőlőben. Érdeklődni Cegléd, Szarvas utca 15. alatt. Monori erdőn egy szo­ba, konyhás lakás, 150 n.-öl telekkel sürgő­sen, áron alul 10 OOü forintért eladó. Érdek­lődni lehet Nagy Jó- zsefné, Albertirsa, Szondi út 21. Kukoricaszar közel a városhoz eladó. Ér­deklődni: Cegléd, Bár­sony u. 5. Raktárhelyiség kiadó. Érdeklődni: József At­tila u. 1. sz. Príma hízott malac eladó a Törtei! úti szövetkezeti bolt mel­lett. Duzs Erzsébetnél. Kapás dűlőben 448 n.- öl szőlő kiadó. Dobó utca 21. Kitűnő Musica pianí­nó eladó. Kisfaludy 34. Kerekes dr. Hízók eladók, IV., Ki­nizsi utca 34. szám. Neoperpétum kályha eladó. Cegléd, Félház u. 55. sz. alatt. Mosógép, jó karban levő és egy Berva Mo­ped eladó. Cegléd, Hajó u. 18.____________ Liaüó 400 mázsa bir­katrágya. Érdeklődni lehet: a kísérleti gaz­daság területén (Szolnoki út), Kovács Mihály juhásznál. A ív. kér. Bástya u. 7. sz. ház és a Csen- geriben 1400 n.-öl szőlő eladó. Házhely és egy moto­ros szivattyú eladó. — Cegléd, Hold u. 6. 120 kg toll és fiatal hízók eladók. Nyilas Dienes tanya,

Next

/
Thumbnails
Contents