Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-28 / 50. szám

PESf HEGYEI üKívlap 1910. FEBRUÄR 28., SZOMBAT MAKACSUL A csercpkályhába, mint rendesen, egymásután nyolc görcsös fát helyeztem. Szépen gúlába, ahogy szokás. Szombat délután, négy óra múlt talán. Mikor a gyufa parányi lángja beleserdent a sötét szobába. Az újságárus, kinél az Estit vettem fogatlan szája sarkán lemondó mosollyal megjegyezte: Na hallja, mi ütött az magas egekbe, hogy ily zordul szala jtották a novembert a szegény emberekre. A gyufa lángja sunyin osont előre a kályha gyomrába és szusszan, prüszköl a fa. Lángolt hirtelen lobogással a papír. Es meggyulladt az aprócska puhafa. Aztán sorra, mind a hét Csupán a nyolcadik dacolt rendületlen „O, ti stréberek, hogy siettek lobogni, parázzsá változni, s aztán, mint hamut kap hátára a w» ,. szél'* De a többi hét ezzel mit sem törődve . körülnyaldosták a rönköt lihegve. Es lestem. A nyitott ajtón viliództak a fények és arcomba pattant a szikra. Szememben lobogott a tűz. S a hét fa puhította a rönköt „Úgyis közénk jössz” sziszegték felé Bele-belekaptak türelmüket vesztve, de ő dacolt velük. És vártam, hogy mi lesz? És szerettem volna segíteni a rönknek De egyre világosabban vetítette fényét a kályha és^ beleharaptak a fa érző húsába a nyelvek. Mintha fűrészfogakká váltak volna vicsorogva, acsarkodva, S ők már nem voltak heten, mert a veszett lobogásban megolvadtak, s a parázsban jellegtelenné egyesültek. A füstjük is elszállt. Ki látta?! S ekkor lángra kapott a rönk összeszorított ajkán panasz, kiáltás nem szakadt, De szemében a fájdalom jelezte mekkora a gyötrelem, amelyen átesett. De ne felejtsétek, hogy mégis, Hogy mégis ő adja a Meleget! Regős István 8C&8CD Colából Szigetszenfmiklóson OHlBaT Vetélkedő Tápiószentmártonban A nagykőrösi mozilátogató­kat a Helga című nyugatnémet ismeretterjesztő film zártkörű vetítése miatt most kárpótol­ják, a moziban a hét végén az Egymillió karátos ötlet című színes olasz—amerikai bűn­ügyi film víg játékot fogják be­mutatni. Vasárnap Tápiószentmárton­ban valóban nagy eseményre kerül sor, mert akkor rendezik meg a járás irodalmi színpad­jainak vetélkedőjét a művelő­dési házban. Szombaton este 19 és 23 óra között bizonyára hangos lesz a Csepel Autógyár művelődési háza, mert ott rendezik meg a szigetszentmiklósi II. iskola bálját. A bálozó gyerekeken kívül az őket elkísérő szülők is jól szórakozhatnak. A hét végi rádióműsor sok érdekes számot ígér, megemlí­teném a szombaton este 19.50- kor kezdődő Előre kikalkulál­tam című vidám estet, vala­mint 21 óraikor a könnyűzenei fesztivál gálaestjét, amit San SAKK-MATT „Községem 25 éve Március 15-ig meghosszabbították a megyei felszabadulási pályázat határidejét 9? Gyűlnek a megye helytörté­nészeinek kéziratai a megyei levéltárban. Február folya­mán egyre-másra érkeztek a pályaművek a felszabadulás negyedszázados évfordulója al­kalmából a megyei Hazafias Népfront és a megyei levéltár által meghirdetett pályázatra, amelynek „Községem 25 éve” a címe. A zsűri döntéséig azt, hogy a pályaművek közül melyik érdemel díjat, természetesen nem lehet tudni, annyi azon­ban bizonyos, hogy a páiyázók rendkívüli igyekezettel készí­tették el pályamm-üket. Vala­mennyin látszik, a szerzők tudják, hogy akár díjazzák, akár nem pályamunkájukat, a levéltár mindenképpen meg­őrzi és későbbi korok kutatói meríthetnek belőle. Fontos do­kumentuma lesz tehát vala­mennyi az április 4.-vel lezá­ruló mozgalmas és az ország népének életét gyökeresen át­formáló negyedszázadnak, még ha egy-egy pályamunka csupán egyetlen község 25 éves történetét is dolgozza fel. Át is érezték ezt a pályá­zók, ami meg is látszik min­den egyes eddig beküldött pá­lyamű szép külalakján, és a szorgos adatgyűjtésen. Minden pályázó fényképekkel, rajzok­kal és áttekinthető grafikonok­kal, a fejlődés bizonyítékaival illusztrálta munkáját. Érdemes megjegyezni, hogy az adatgyűjtést és kutatást legtöbben a pályamű beküldé­se után sem hagyták abba. Sőt, egyik-másik visszakérte művét, hogy az újabban talált tényadatokkal kiegészíthesse. Többen pedig, akik még nem készültek el, a március elsejé­re kitűzött határidő elhalasz­tását kérték. A pályázat hirdetőd helyt adtak kérelmüknek és a ha­táridőt március 15-ig meg­hosszabbították. Ez a haladék azonban nem akadályozza meg, hogy a pályázat eredmé­nyét az eredeti terv szerint, április utolsó hetében Rácke­vén, a megyei helytörténészek találkozóiján hirdessék ki. Ramóból közvetít a rádió. A hét végén, főleg szomba­ton a tv-készüléket is érdemes lesz bekapcsolni, egyrészt a 21.15-bor képernyőre kerülő Sammy Davis gálaestje, vala­mint a 22.25-kor vetítendő nagy sikerű és sok vitát ki­váltott Fellini-film, a Nyolc és fél. miatt. Vasárnap este Szentendrén a művelődési házban az előző j vasárnapokhoz hasonlóan tánc | lesz, amelyhez a zenét ismét S az Albatrosz-együttes szolgál­tatja. A vasárnapi rádióműsorból felhívnánk kedves olvasóink figyelmét a 19.10-kor kezdődő közvetítésre, az Irodalmi Szín­pad Szép magyar komédia cí­mű műsorára. Balassi Bálint pásztor játékából sokáig csak töredékeket ismertünk, míg néhány évvel ezelőtt egy iro­dalomtörténelmi felfedezés tel­jessé tette a művet. Ezt nyújt­ja majd át a rádió hallgatói­nak. A vasárnapi tv-műsor Alfá­ja úgy vélem a 16.15-kor kép­ernyőre kerülő Marie-Paule titka című magyarul beszélő francia bűnügyi film, az Ome­ga pedig a 20.20-kor képer­nyőn látható Eurydike című tv-film lesz. A sikeres francia drámaíró, Anouilh, nem min­den önirónia nélkül, két osz­tályba sorolta műveit; rózsa­szín és fekete darabjairól be­szél. A vasárnap bemutatásra kerülő darab kétségtelenül az utóbbiakhoz tartozik. Az író modem eszközökkel nyúl az antikhoz, a görög monda ere­jét megőrizve, a ma emberé­hez is közel hozza mondani­valóját. Karácsonyi István A Madách Színház tegnap mutatta be Seribe—Mészöly— Fényes: Sakk-matt című zenés vígjátékát. Rendező: Kerényi Imre. Képünkön Gábor Miklós, Szilvássy Annamária és Balázso- vits Lajos. 25 éves az írószövetség Negyedszázada, 1945. feb­ruár 28-án alakult meg a Magyar írók Szabad Szer­vezete. Az ostromdúlt fővá­rosban meginduló szabad élet egyik fontos állomása volt, hogy létrejött a toll művészeinek demokratikus összefogása. Ennek az egye sütésnek első közgyűlésén, 1945 júliusában született meg a döntés, amely szc rint az organizmus neve ezentúl: Magyar írók Sző' vétségé. A szövetség a fasiszta toliforgatók kivételével ma­gába foglalta a magyar iro­dalmi élet minden árnyala­tát. Legjava íróink nagy szolgálatokat tettek a fiatal magyar demokráciának a néphatalom eszméjének széles körű magyarázatá­val. Egyszerre ábrázolták és segítették a földosztást, szembefordultak a reakció szellemi offenzívájával, de- rekas részük volt abban, hogy a Horthy-rendszer 25 évig terjesztett soviniszta' fasiszta eszmeisége már a: ország újjáépítésének sza­kaszában teljes vereséget szenvedett. A szövetség negyedszáza­dos tevékenységét a szocia­lista irodalom fölvirágzásá nak nagy sikerei, eszmei, politikai válságok és sike­res megújhodás egyaránt jellemzik. Jelenlegi tevé­kenysége híven szolgálja a szocializmus építésének alapvető céljait, jó feltété leket igyekeznek teremteni az írók alkotómunkájához. Szerepe társadalmunk éle­tében igen jelentős. Vár állott, most kőhalom Veszprém megyében még ma is több mint húsz haj­dani végvár romjai állanak. Az illetékeseik gondoskodnak arról, hogy a romokat meg­mentsék a további pusztulás­tól. A nagyvázsonyi és a sü­megi vár után rendbe hozzák a várpalotai Mátyás-várat, amely a fiatal iparváros ide­genforgalmi nevezetessége lesz és helyet ad az Országos Vegyipari Múzeumnak is. Részlegesen helyreállították már a szigligeti várat. Mint­egy 40 méter hosszú szaka­szon megemelték a falakat. Az idén folytatják a Bakony legszebb romvára, a cseszne- kd erőd részleges rekonstruk­cióját. Ezt követően a somlói vár részleges helyreállítására kerül sor. Felvételre keresünk FÉRFI MUNKAERŐKET 17 éves kortól textilfestő és kikészítő munkakörbe, betanított munkára. Jelentkezés levélben: Hazai Pamutszövőgyár Budapest IV., (Újpest), Baross utca 99. 24. — Mi bajod? — kérdi Deső. Háttal ül az ablaknak, villájára szúrt kenyérdarabbal törli a lecsó levét, semmit se lát, de mi már lát­juk, hogy járőr kanyarodik be a kas­tély mögül a szőlőhegyi útra. A jár­őrparancsnok egyenruhát visel, nyi­las, német géppisztoly lóg a mellén, két társa tábori csendőr. Galiai felugrik. — Hátul is van kijárat? — Nincs — mondja Géza. Száraz a szája, nyelvével nedvesíti. — Csak ablak... de apám vasrácsot tétetett rá. — Akárhogy is, de ki innen! Deső félreáll. Zsebkendőjével gon­dosan megtörli száját, mintha enél- kül szembe se nézhetne azzal, ami történni fog. — Az a legrosszabb — mondja halkan —, fővesztve menekülni. A dűlőút felé nem mehetünk, az ol­dalban leszednek bennünket, mint a nyulakat. De talán nem is ide jön­nek. De igen. A járőrvezető lelép az út­ról, be Bartalék szőlejébe. A szélső diófánál megáll, hallgatózik, aztán int, a két csendőr követi, lövésre készítve fegyverét. Úristen, hát csak erre voh jó az egész? Megfogjanak ebben a rohadt présházban, akár egy ketrecben? De ki köphetett be minket? Csak úgy, maguktól, egye­nesen ide... ez lehetetlen. De mind­egy. itt vannak, és nincs egérút se­merre, ér. marha, Tárász Bulybán és Karenina Annán töröm a fejemet, a szemem tartottam volna nyitva in­kább, de már előbb is kötnivaló bo­lond voltam, bebújni ebbe a lyukba, micsoda őrültség, és öt katona közül egynek se /olt annyi esze, hogy fi­gyelőt állítottunk volna. Csupa üres tekintet elfehéredő szájszél az egész társaság. Fésűs Járó a veranda aj­tajához támasztott fejszét kapja fel, szerencsétlen, tele lesz golyóval a hasa, mielőtt egyet üthetne. Galiai beugrik a szomszéd szobába, gép­pisztolyt hoz ki, hátrarántja a fegy­ver zárát, ne lőj, az istenedet, a Cseresznyés tele van némettel, ide- csődül mind. — Tedd le — mondja Deső. Galiai ránéz, engedelmeskedik. Amint leteszi a fegyvert, mintha vé­re folyt volna el, összelottyad az egész ember, kövér arca tele kékes­lila szarkalábbal. Agyon ette-itta magát huszonöt éves korára, békés időkben nemsokára szépen megütné őt a guta. — Ki van ott bent? Ritkás szádafüggöny lóg az abla­kon, a nyilas terpeszállásban, tíz lé­pésre az ajtótól. — Ne szóljatok — súgja Géza —, hátha elmennek. Mindnyájan tudjuk, hogy nem mennek el. Látszik rajtuk, biztosra jöttek. A bajbajutott ember vakságá­nál csak ostoba csodavárása képtele­nebb s dühítőbb. Deső az ajtóhoz lép, kitárja. — Tessék — mondja, mintha a postás jött volna. — Egyenként kifelé! Kezet az ég­re. és semmi finesz, nem teketóriá­zunk! Hát persze. Mindent tudnak. Deső mozdulatlan, hangját sem emeli fel­jebb. — Mi lesz a tisztelgéssel? Nem látja a rendfokozatomat? A nyilas legyint, mivel azonban a két csendőr tiszteleg, ő is megló- bálja a kezét, föl-le. — Na, látja. így mindjárt más. Most “már nem bírom. Ordítani kell. Vagy futni, durrantsanak be­lém, bánom is én. de ezt nem bí­rom, játszadozni a vég előtt. Elren­delem, hogy a szökevények a hely­színen felkoncolandók ... Kifelé jö­vet is láttam a falragaszt, Beregffy vezérezredes aláírásával, felül há­romszínű szalagnyomás, középütt halványzöld nyilaskereszt, a Vibaldi- ház falán láttam, szent János szobra alatt. Akarok uralkodni magamon, iszonyúan akarok, nem szabad lazí­tani a gyeplőt rakoncátlan idegei­men, de nem, nem... — Kifelé, főhadnagy úr! Odabent a parancsnokságon már úgyse tiszte­legnek magának, az szent! — Azonnal, bajtárs. Hozom a kö­penyemet, irataimat. — Eszébe ne jusson marháskodni! Felszólítás nélkül tüzelek! Deső befordul. Galiai hebegve kö­nyörög. — Vágjuk ki magunkat. Ha nem sikerül... az se rosszabb ... Deső nem felel. Sima mozdulattal fordul vissza, a kezét se láttam, hogy a fegyverért nyúlt volna, csak a so­rozat ropogott az ajtóban, darabokra tördeli a csendet, mintha a fejem­ben ropogna, a három ember odakint egymásnak dől. Deső áll egy pillana­tig, aztán bejön, az asztalra helyezi a géppisztolyt, odébb tolva a tányé­rokat, bal karja meglebben, ezzel a kis mozdulattal jelzi, nem volt más megoldás. — És most? Galiai kérdi, megbicsaklik a hang­ja, de már szolgálatkész, parancsra vár. Géza felkapja a táskáját. — Megnézem őket, hátha csak megsebesültek. — Felesleges — mondja Deső. — Egyik sem él. Kilép az ajtó elé, körülnéz. Mo­rognak az ágyúk, az öregvárosban csattog az akna, a Cseresznyés rit­kás ligetei közt három német pán­célos mászik Bítta felé. Most kezd lazulni bennem a rémület görcse, szégyenkező dühbe záltva, hogyan is tudhattam annyira begyulladni, mint egy megriasztott állat. Ha megtudom, ki jelentett fel bennün­ket, nem maradok adósa. Milyen könnyű három embert megölni? Ir­tózatosan egyszerű. Csak gyorsabb­nak, pontosabbnak kérlelhetetle­nebbnek kell lenni, mint azok, vagyis lövés előtt létre kell hozni főben, idegekben azt az eltökélt fe­szültséget, mely habozás nélküli parancsot ád szemnek és kéznek. Így hát mégsem olyan egyszerű? Miért épp Deső lőtt, miért nem más? Azt mondta, már tegnap este, ma reg­geltől fogva nem parancsol senki­nek, mégis parancsolt, épp azzal, hogy közülünk egyedül ő nem vesz­tette el a fejét. Rágyújt. Kezét né­zem. szeretném reszketősen kapni, legalább utólag rendítené meg a két percbe sűrített, életnyi kockázat, s maga az emberölés, mert ha jogos volt is. embert ölt, de olyan a keze mint máskor, vékony, barna, nyu­godt. — Húzzátok be őket a venyigera­kások mögé — mondja. — Fegyvert, töltényt elszedni tőlük, hátha még jó lesz. Géza. adj egy gereblyét, föl­det kotrok a vémyomokra. Tarba, te kiállasz figyelőbe, az út mellé, ah­hoz a görcsös ágú szilfához, majd aztán váltjuk egymást. Készítsetek össze ennivalót, ha menni kell, ne az utolsó pillanatban kapkodjunk. Fésűs Járó csak most teszi le a fej- s-át. Megindultan közeledik Deső- höz. — Kálmán én azt szeretném mon­dani ... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents