Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

1910. FEBRUAR 22„ VASÄRNAP

rtsi ff feis^Urlaf)

A népművelés anyagi fedezete

Negyvenötösök

BÁN KÁROLY

F

alun a művelődési házak központi szerepet töltenek be, mivel a kulturális szolgáltatások zöme rajtuk át sugárzik szét a lakóterületre. Ezért a községekben a művelődési ház az iskola mellett a legfontosabb művelődési intézmény. Nem lehet közömbös tehát, milyen munkát végeznek, hiszen feladatuk a társadalom legszélesebb rétegei kulturális ellátásának biztosítása, beleértve a kulturális igények felkeltésétől a különböző nevelő folyamatokon át egészen a legmagasabb igények kielégítéséig.

A népművelés tartalmi követelményednek emelkedésével jelentősen megnőttek a népművelés kiadásai is. Ugyaniakkor a művelődési házaiknak (nyújtott állami támogatás i csökkent, vagy legalábbis nem emelkedett, sőt csökkent a művelődési házak bevételi lehetősége is, mert a közönség szórakoztatását falun is egyre inkább a korszerűen berendezett vendéglátó egységek vállalják magukra. A jól felszerelt presszókkal, zenés vendéglőkkel a művelődési otthonok többsége ma már nem ve- 'heti fel a versenyt.

Mi a teendő? Lépést tarthat-e a művelődési ház a megnövekedett követelményekkel és igényekkel? Ha igen, honnan biztosítják hozzá a szükséges anyagi fedezetet? Esztendők óta felelétre váró kérdések ezek.

A gazdálkodás alapvető problémája a népművelésben az, hogy a rendelkezésre álló anyagi alapok célszerű fel- használását máig sem sikerült megvalósítani.

Miről van szó? A népműveléshez szükséges anyagi federet négy. forrásból tevődik ösz- sze. Az állami támogatást és a bevételt már említettem — mindkettő csökkenő tendenciát mutat Marad a községfejlesztési alap — ennek jelentős részét azonban olyan alapvető problémák megoldására kell fordítani, mint a közművesítés, az út- és járdaépítés, a szociális intézmények megteremtése —, valamint a termelő üzemek és más intézmények kulturális alapja.

A termelő üzemet falun elsősorban a termelőszövetkezet képviseli. Ezenkívül a különböző ktsz-ek, valamint az ÁFÉSZ. A kérdés esztendők óta kérdés: mire fordítják ezek az üzemek és intézmények nem is csekély kulturális alapjukat? Valamennyit adnak a művelődési háznak, könyvtárnak — ez vitathatatlan tény. Csakhogy ez a valamennyi a lehetőségekhez képest nagyon kevés. Az az

évi négy-ötezer forint, amit általában egy-egy termelőszövetkezet ad a helyi művelődési háznak, nem több, mint alibi: én adtam, nem érheti szó a házunk táját. Természetesen ezért a pénzért nem is követelnék semmit, legfeljebb néhányszor a nagyterem .átadását különböző rendezvényekre”. Kétségtelen, hogy történtek már kezdeményezések, sőt vannak biztató eredmények is, de az esetek nagyobb részében még mindig az anyagi eszközökkel rendelkező szervek közömbösségével, szűklátókörűségével találkozhatunk. Pedig — és erről feledkeznek meg — a falu művelődésének ügye a terme ló- szövetkezet tagságának művelődését is jelenti!

Ezúttal mégsem azokról a termelő üzemekről és intézményeikről kívánok véleményt mondani, amelyeknek még „nem szívügye” a falu lakosságának — és így saját dolgozóiknak is! — a kulturáló- dása, hanem amelyek már tettek valamit — sőt nem is keveset! — ennek érdekében.

A megye tíz járása közül — ebben a tekintetben — a dobást járás viszi el a pálmát. Ezt a számok bizonyítják.

1967-ben a járás termelőszövetkezetei mindössze negyvenhétezer forinttal támogatták a népművelési intézményeket. Tavaly ez az ösz- szeg már meghaladta a háromszázezer forintot. És ez még csak a kezdet kezdete volt. A nagy fordulat a hernádi Március 15 Termelőszövetkezet kezdeményezésével indult el. Az elmúlt év őszén klubhelyiséget építettek a községi művelődési házhoz, a művelődési házat tatarozták, berendezték és közös fenntartására szerződést kötöttek a helyi tanáccsal.

Dabas harmadik kerületében, Gyónón a helyi ÁFÉSZ vette át a művelődési házat, függetlenített igazgatót nevezett ki kétezernégyszáz forintos fizetéssel, berendezést adott és ad ezután is. Ennél is többet tett azonban Dabas első kerületében, Sáriban a Fehér Akác Termelőszövetkezet. A tanácstól szerződésileg átvette a művelődési házat, rendbehozatta és berendezte. A korábbi tiszteletdíjas igazgató helyett függetlenített igazgatót állított a művelődési ház élére, mégpedig a járási művelődési központ eddigi igazgatóját, Juhász Sándort, akit a zárszámadó közgyűlésen felvettek a termelőszövetkezeti tagok sorába is. Furcsa eset?

^ Ha festő lennék, Bán Ká- ^ Voly nyugdíjas lakatos portré- ^ jához három színre volna ^szükségem: fehérre, pirosra ^ és kékre. Fehérrel festeném ^ a haját, a szemöldökét, pirossal ^ az arcát és kékkel a szemét. ^ Habár lehet, hogy mégsem ^ portrét készítenék, hanem ^ egész alakot, úgy jobban lát- ^ szana, hogy milyen szép szál ^ ember még ma is, noha az idő § ugyancsak eljárt már fölötte... s

^ Abban az évben, amikor ^ Bán Károly Soroksáron meg- § született, Magyarországon ^ megszólaltak az összes ha- ^ rangok, persze nem a jöve- ^ vény miatt, hanem annak je- ^ léül, hogy beköszöntött a mil- ^ lennium. Az ünnepi ország- ^ gyűlés „... hálát adott az is- ^ teni gondviselésnek, hogy az ^ országot jó és balsorsban se- ^ gítve, annak létét ezer éven ^ át, sok viszontagság között is & fenntartotta .. s

^ i Es kigyulladtak szerte-az or- ^ szágban a görögtüzek. Ki- ^ gyulladtak szerte az ország- ^ ban a görögtüzek, hogy el- ^ fedjék, eltakarják azt a sok ^ kelést, fekélyt, ami az ország J testét elcsúfította.

§

^ Bán Károly nagyapja ap- ^ rócska lakatosműhely tulaj- ^ donosa, a bevételt nem ko- $ rónákban, hanem csak kraj- ^ cárokban számolta. Az ő lá- ^ tását nem homályosította el a ^ görögtüzes pompa, de Bán ^ Károly édesapjáét sem, aki ^ ugyancsak lakatos és nyug- ^ tálán ember volt. Kicsi szá- § mára a soroksári műhely, ^ szűk az akkori Soroksár falu ^ is. Pestre ment szerencsét pró' $ bálni.

>

§ Bán Károly otthon marad, s ^ nagyapja műhelyében inasko- $ dik, ismerkedik az anyaggal, ^ a kemény, de értő ember ke- ^ zében a mégis hajlékony vas- ^ sál; a szerszámokkal, a va- ^ sat harsogva tépő stószresze- ^ lővel, a kemény pofájú satu- ^ val és a formázó kalapács- ^ csal. Az ismeretségből lassan ^ szerelem lett, Bán Károly S megszerette a szakmát, s

5 Közben odakünn az orszag- $ ban a millennium görögtüzei ^ már csak alig pislákolnak.

i ^ Bán Károly felszabadul, pa- ^ pírforma szerint segéd, való- ^ jában már mestere a szakmá- . ^ nak és akkor, amikor kézhez , ^ kapja a segédlevelet, kilob- ^ ban az utolsó görögtüzes láng ^ is: a boszniai hadgyakorla- ^ ton részt vevő Ferenc Fer- ^ dinánd trónörököst és felesé- ^ gét három pisztolylövéssel, a ^ nyílt utcán megölte Princip § Gavrilo szerb diák.

§ — Végre — sóhajtottak föl

^ a háborús párti válságlova- ^ gok: — megvan a casus belli.

$ — Végre — dörzsölték össze

| tenyerüket a fegyvergyárosok: | — megvan a profit.

^ Am Bán Károly minderről ^ még mit sem tud, más gondok

6 gyötrik: állás kellene.

^ — Abban az időben — em| lékezik — az volt a szokás, | hogy az álláskeresők ott ácso- ^ rogtak a gyár kapujában, s snéha egy-egy mester kijött, s

ffSSSmSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSJ'SSfSSSSfSfSSSSSSSSSfSSSSffSSWSSffSSffSSSSfSSMSSSm’MSSSMrsSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSJ

A HULLAÉGETŐ

Soha nem fel ej m el azt a novellát, amelyben az író na- turalisztikusan, a képszerűség özönével, a szavak találó fájdalmával írta le egy krematórium kemencéjének belső „technológiáját”. Hogyan mar a tűz a koporsóba, hogyan üsz- kösödik a fa, s a volt élő anyag, az ember. Az elmúlás drasztncuma szívbe markoló, mégis az olvasás közben másra is gondoltam. Azokra, akiket a társadalmi munkamegosztás a kemencék elé állított.

A film hullaégetőjét nem ' csupán a társadalmi munka- megosztás állította a kemencék elé, hanem a társadalmi szerepen túlnövő sajátos ideológiája is. Az elmúlás mestere akkor emelte hivatalát a kiválóság piedesztáljára, amikor a kor maga gyilkos párát lehelt. A 30-as évek második felében lelkesedik és gyárt teóriákat a hullaégető.

Milyen ember ez a hullaégeCSEHSZLOVAK FILM

tő és milyen a teóriája? A koporsók mestere ostoba ember, veleje mélyéig gonoszán ostoba. A külsőségek hamis világában — gyönyörű fehér fürdőszoba, masszív háloszobabú- torok — vergődik, magabiztosan és hallatlanul üresen. A gondoskodási űrben szegényes, beteges mánia, perverzség atomjai lebegnek. Külső erőkkel, amely rendezi az atomokat és akkor a hullaégető nulla emberből veszélyes emberré válik.

A külső erőt a kor adja, a fasiszták és a fasiszta eszme. A fasiszta mágnes saját erővonalai mentén rendezi a hullaégető lényét és gondolkodását. Felszabadítja az atomokban rejlő energiát és a sorbakiapcsolással megsokszorozza erejét. A hullaégető másodszor születik a fasizmus kohójában, lénye, gondolata ugyanaz, csak erőt és lehetőséget kap: cselekvő emberré

lehet az, aki nem nőtt fiel a cselekvéshez.

Az ilyen cselekvő útja egyirányú, először az „újjászületését” védi a családjától — hát kiirtja őket — aztán a meny- nyiség megsokszorozódik, óriási kemencék gazdája lesz. Felszabadult a pokol és ez felszabadította a hullaégetőben is a poklot.

A film pontosan meghatározza a kort, a fasizmust, és mély elemzését adja a fasizmus tömegbázisának. Ilyenek a hullaégetők, így lettek az embertelenség biztosítékai és kiszolgálód.

A ragyogó irodalmi anyag — írta Ladiszlav Fuks — a waj- dai, fellini módszerekkel rokon kifejezési mód — rendezte Juraj Herz — és a kitűnő főszereplő — Rudolf Hru- sinsky — alakításának eredményéként művészi filmet láthattunk.

ha kellett munkás, hát választott közülük. Szerencsém volt: egyszer lakatost kerestek.

Bán Károly munkahelyét, ahol egy fél emberöltőt töltött el, mindig csak így emlegeti: a Gyár. Természetesen a csepeli gyárról van szó. Bán Károlynak ez a gyár — a Gyár. Itt lett 1917-ben szervezetit munkás, itt nyílt ki a szeme a világra, itt tanulta meg, hol a helye.

A háború utolsóelőtti évéig a gyár fölmentette, de 1918- ban nincs tovább: áprilisban elindult a menetszázad az olasz frontra. Udine, Tri- cessima, Budoiá — és végül Piave. A nagy áttörés, amely felmorzsolja a 32. közös gyalogezred majdnem teljes személyi állományát. Bán Károly megúszta, hazajött.

Ügy gondolja, várja a Gyár. És valóban, január 11-én ismét ott áll a satupad mellett, kedvenc szerszámai között. Alig izzadt meg egy kicsit a munkától, amikor kikiáltották a Tanácsköztársaságot és május 2-án pedig megalakult a csepeli vörös ezred is. Bán Károlyt a harminckettesekhez behívták, a vörös ezredbe önként jelentkezett. Harcol a Felvidéken, majd a Tiszánál és bujkált Gombán és guberált a Cséry-telepen, és munka nélkül „sétált” és ökölbe szorított kézzel járt és soha nem tudta, megéri-e a másnapot.

A Tanácsköztársaság bukásától á felszabadulásig élete olyan volt, mint a többi magyar munkásé: létbizony ta- lanság és remény. Remény valami jobb, emberibb életben. Csakhogy a remény teljesülése oly messze volt még.

Alighogy sikerült visszakerülnie a gyárba, máris fölmondanak neki, mert 1931- ben részt vett egy sztrájk szervezésében és a sztrájkban is. Ismét egy éves „séta” következett. Aztán különféle munkahelyek és végre 1935- ben sikerült visszakerülnie a Gyárba.

És a Gyár, de még inkább a gyári közösség, a munkatársak, s titokban az elvtársak, örömmel fogadták. A melegítő közösségben élni jó még akkor is, ha a környezet, a világ, amiben élnek, jégfa- gyaisztó.

Múltak a hónapok, teltek az évek, Bán Károly sok szerszámot elkoptatott, sok esztendőt maga mögött tudott, csak a vágy — egy igazságosabb élet után — nem kopott el benne. A második világháború még messze Csepeltől dúl, de a legyőző etetlemnek hitt fasiszta hadsereg Sztálingrádnál csatát vesztett.

A felszabadulás Kőbányán érte és 1945. január 14-én már ismét ott van a gyárban, most már valóban és véglegesen az ő Gyárában. A felszabadult magyar munkás gyárában. 1945. január 26-án belépett a pártba, az ő, a magyar munkások pártjába.

Ettől fogva két szívet melegítő dolog van már az életében, a Párt és a Gyár, ám tudatában a kettő eggyé válik.

Jó munkáját, hűségét a gyárhoz számos elismerő oklevél bizonyítja, szilárd világnézetét pedig a pártmegbízatásak. Azok pedig így következtek: pártcsoportbdzalmi,

propagandista, pártvezetőségi tag, revíziós bizottsági tag és

1958-ban a csepeli területi munkásőrzászlóal j tagja.

A falon bekeretezve a tanácsköztársasági emlékérem oklevele függ.

A nyugtalan évek elmúltak, a forradalmas időkben Bán Károly többet élt, mint más ember. A gyár, életében kialakított egy ritmust és ez a megszokott ritmus 1957-ben megszakadt: akkor nyugdíjazták.

— A nyugdíjaztatás — mondja Bán Károly — mindig nehéz pillanat az ember életében, mert akkor fel kell ismernie, hogy nincs már any- nyi hátra, mint amennyi elmúlt. Hirtelenül ért és éppen ezért eleinte nem is tudtam vele mit kezdem, a sok szabad idővel. Ma már persze más a helyzet, sokat olvasok, kertészkedem otthon, és itt van a szolgálat is.

Bán Károly 1958 óta tagja a munkásőrségnek, s mint ilyen, szolgálatot teljesít a ráckevei járásban.

Halásztelken, ahol lakik, a kis ház, a házat körülölelő telek tiszta és rendezett. Mindenütt meglátszik Bán Károly öreg, de még mindig nem reszkető keze nyoma.

Piros arca mosolygós, kék szeme élénken csillogó, mozdulatai kiegyensúlyozottak.

— Még egy utolsó kérdést, mi a titka nyugalmának, kiegyensúlyozottságának ?

Az idős ember rámnéz, majd lassan körbe jártatja tekintetét a kis szobában, minden tárgyat szinte simogat, aztán szeme sugara megnyugszik a kályha mellett ülő feleségén.

Csönd van, érzem, hogy a lappangó titok rögtön felfeslik előttem. Várok.

— Érdekes kérdés, ezen még sohasem gondolkoztam, csak most, hogy kérdezte. Talán az, hogy egész életemben dolgoztam, hogy mindig azt csináltam, amit szerettem, talán az, hogy egész életemben csak egyfajta igazságban hittem és hiszek ma is, talán az, hogy szeretem az embereket, ők is engem, de lehet, az, hogy a feleségemmel mindig megértettük egymást, jóban- rosszban számíthattunk egymásra. Egyszóval, nem tudom, nem volt könnyű életem, de éltem, s ha sokat nem is, de valamit én is tettem az emberekért — akiket egész életemben szerettem.

Megköszöntem a hirtelen jött vaüc nást, s ide írtam, talán tar ' latunk belőle.

Karácsonyi István

Bizonyosan az, de érthető. Juhász Sándor eddig, mint a járási művelődési közpom: igazgatója, havi kétezernégyszáz forint fizetést kapott, több, mint egy évtized jól végzett munkája után. Mint a termelőszövetkezeti művelődési ház igazgatójának havi háromezer forint a fizetése, plusz huszonöt százalékos részesedés, mint termelőszövetkezeti tagnak.

H

a csak ennyi történt volna a dabasi járásban az elmúlt néhány hónap alatt, már dicséret illetné őket. De ennél több is történik. Táborfalván például a helyi ÁFÉSZ presszó-klubot kíván létesíteni. Ocsán az állami gazdaság és az ÁFÉSZ vállalja a művelődési házban működő klubok anyagi finanszírozását, berendezését. Sőt, szó van arról is, hogy az e^vik dabasi termelőszövetkezet átveszi a járási művelődési központot is!

Ha szórványosan is, de más járásokból is kaptunk kedvező híreket. A csomádi Zöld Mező Termelőszövetkezei például tavaly októberben szerződést kötött a helyi tanáccsal a művelődési ház és a könyvtár közös fenntartására. A szerződés arra is kitér, amennyiben a két fél által egyenlő arányban biztosított összeg nem fedezné s szükséges kiadásokat, a többletköltséget a termelőszövetkezet fedezi.

Nagykátán, a Magyar—Koreai Barátság Termelőszövetkezet a gazdaság központjában klubkönyvtárat rendezett be és fedezi a klubkönyvtáros tiszteletdíját. A tápiószecsői Egyetértés Termelőszövetkezet könyvkölcsönző helyet létesített és fedezi a kölcsönző tiszteletdíját. A budai járás hat községének — Budajenő, Pá'ty, Perbál, Tök, Piliscsaba, Tinnye — termelőszövetkezete él művelődési otthona közöl kulturális programot készített, amelynek anyagi fedezetéhez a termelőszövetkezetek ötvenhatezer forinttal járultak hozzá.

Az út amelyen a termelő- szövetkezetek egy része elindult — biztató. Csak üdvözölni lehet törekvésüket, hogj erejükhöz mérten részt kérnek községük művelődés: életének fellendítéséből. Bízunk benne, hogy a Példa hamarosan egyre több követőre talál.

Prukner Pál