Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-18 / 41. szám

rwyr MCttEl K^tivlap 19:0. fEBRt iR 18., SZERDA A túri molnár Kisebb-nagyobb megszakítások­kal 1927 óta dol­gozik a turisitván- di vízimalomban Bak Sándor, Sza­bolcs—Szatmár megye egyetlen vízimolnára. Amikor odake­rült, Kende báró kommend ósa volt, s a malom — a Túr vizének fel- használásával — éjjel-nappal üze­melt. A Mária Teré­zia Korában ké­szült alkalmatos­ság gazdasági je­lentősége azóta egyre csökkent, s működése több éven át szünetelt. A Műemlék Fel­ügyelőség, mint ipartörténeti kü­lönlegességet res­taurálta a mal­mot, ahol ismét őrölnek a korabeli mintára készült hengerszékek, bár inkább csak érde­kességként. Bak Sándor nyugdíjba vonult, de a malomitól' nem vált meg, mint idegenvezető kalauzolja a láto­gatókat Elektromos testhőmérő A kőszegi Műszaki Villa­mossági Ktsz szakemberei elektromos testhőmérőt ké­szítettek, amely pillanatok alatt megmutatja az ember hőmérsékletét. Különösen a zsúfolt körzeti rendelőkben, felülvizsgálatoknál tehet ki­tűnő szolgálatot gyorsaságá­val. Az újfajta testhőmérő sorozatgyártását a tervek szerint ez év második felé­ben kezdik meg. BIZTOS SEGÍTŐTÁRSAKRA TALÁL! BIZTOSÍTÁSI es ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORT Medea - Párizsban Maria Callas, a milánói Scala világhírű opera éne­kesnője (baloldalt) Pasolini neves olasz filmrendező társaságában a francia fővárosba érkezeit. Itt mu­tatták be ugyanis az énekesnő „Medca” című filmjét. Callas és Pasolini — mint képünkön látható — a premier után elbeszélgetett Claude Pompidouval (középen), a Francia Köztársa­sági elnök feleségével. Mindkét gyilkos bűnösnek vallotta magát... Észak-Dakota állam sága egy Fehér , Héja nevű amerikai indiánt halálra ítélt fehér ember meggyilkolása miatt. Ugyanakkor azonban egy Bayter Berry nevű fehér amerikait ártatlannak mon­dott ki egy indián meggyilko­lása vádjában. Amint a lon­doni Times New York-i tudó­sítója írja, a két bűncselek­ményben az volt a közös, hogy mindkét gyilkos bűnösnek val­lotta magát. Az Észak-Dakotában élő 40 ezer indián élesen tiltakozott eme megkülönböztetés és a fe­hér bűnözővel elnéző maga­tartás miatt. „Nem a Fehér Héja elleni ítélettel szemben bíró- tiltakozunk — jelentette ki egy Webster nevű indián pásztor —, hanem azt akarjuk, hogy az Egyesült Államok igazság­szolgáltatása egyenlő mérték­kel mérjen azokkal a bűnö­zőkkel^ zemben is, akik bün­tetlenül gyilkolják népünket”. <v . RÖVIDÁRU divatáru Az AUTOVISIE című hol­land folyóirat pontozóverse­nyében a „Fiat 128” jelzésű autótípust minősítették „az év autójának”. Bárányvásár A Duna—Tisza közi gazda­ságokban hetek óta tart a bá­rányvásár. Eddig több mint 30 ezret értékesítettek, s a kis- bárányok zöme olasz, görög és francia megrendelőkhöz ke­rült. A pecsenyebárányok iránt az idén is nagy a ke­reslet, ezért a kiskunsági juhászatokban áttérnek a kétévenkénti háromszori él­tetésre. Eddig általában éven­ként egyszer ellették a juho­kat. A húsbáránynevelést szol­gálja a tenyésztőmunka is. A szalkszentmártoni juhutód- ellenőrző állomásról rövide­sen a gazdaságokba kerülnek az Angliából importált hús­típusú kosok. Sörivóverseny Vasárnap Debrecenben a hajdúsági farsang egyik záró­eseményeként rendezték meg a Hungária Étteremben a ha­gyományos sörivóversenyt. A versenyben indulóknak egy li­ter sönt kellett kanosából meg­inniuk, időre. A győzelmet a tavalyi bajnok, a debreceni Kathi Pál szerezte meg, aki egy liter sört 5 másodperc alatt ivott meg. A 24 éves deb­receni benzinkútkezelő egyéb­ként nem szereti a sört. Utol­jára a tavalyi versenyen ivott. A győztest sörivó trófeával tüntették ki és felruházták egy esztendőre a „sörkirály” címmel. Sörfejtőverseny A Magyar Országos Sör­ipari Vállalat hétfőn ren­dezte meg Szombathelyen a dunántúli kirendeltségei­nek hagyományos évi sör­fejtő versenyét. A vetélkedőn Szombathely, Zalaegerszeg. Keszthely, Kaposvár, Eszter­gom, Pápa, Balatonboglár kirendeltségeinek legjobb sör­fejtőbrigádjai mérték össze tudásukat. Egy-egy óra alatt — modern félautomata gép­sorokon átlagosan több, mint 2500 félliteres üveget töltöt­tek meg sörrel. Éremárverés A Fővárosi Művelődési Ház­ban a budapesti éremgyűjtők néhány hónapja alakult egye­sületének éremárverésón 17 ezer forintért cserélt gazdát egy római ezüst dénár, ame­lyet Ottó császár bocsátott ki időszámításunk után 69-ben. A Lipót-tallér a császár 1696-os, magyar veretű ezüst pénze 1200 forintot ér. K inézek a repülőgép ablakán. Alattam guha fehér felhők. Az az érzésem egy - pillanatra, mintha megdicsőültem„ vol-, na és most a lelkem szállna, szallma felfelé, hogy jól megérdemelt helyét elfog­lalhassa az atyaúristen jobbján. Na, addig még ráérek. Tulajdonképpen én már nem is szeretek focizni. Persze ezt még magamnak sem vallanám be, de ez a lebegés az űrben, 10 000 méter fölött, valahogy kihozza belőlem a legtitkosabb gondolataimat. Dehát igaz is. Mindeneim megvan. Mindenem, amire vala­ha is vágytam és egy csomó olyan holmi is, amivel nem tudok mit _ kezdeni. Elfásul­tam. Ez az igazság... A repülőgép leszállt. Fogadóbizottság, a szanszkrit csapat vezetősége, rövid hegyibe­széd, egy szót stem értek szanszkritul. Kezet rázok valakivel, kiderül afgán diplomata az illető, nem baj, bocsánat. Éljenző tömeg. Tömeg? Fogadtak már többen is. A szállásunkra hajtottunk. Itt balra van egy áruház. Ezt majd megnézem ... Az edző leadja a szokott sódert. A szanszkrit- csapat, bár nem tartozik az európai élvonalba, de most nagyon fognak aikami, a hazai pálya előnyei, nekünk presztízskérdés stb, stb. Könnyű edzés, majd városnézés. Na, vég­re. Már megszokták, hogy mindig leváiok ilyenkor, nem is szólnak. Egyelőre csak né­zelődöm. Ha győzünk, röhögnöm kell, hát persze, hogy győzünk, 10 000 buznyákot ka­pok, plusz 5000 minden általam rúgott gólért, miért hogy én. én vagyok. Egyet rúgok csak, az is olyan fárasztó, meg aztán ahogy nézem az árakat 15 000 buznyákból a fél utcát fel tudom vásárolni. Valami bizsut, vagy mit tudom én mit azért veszek. Bementem egy ékszerészhez és öt perc múlva a zsebemben volt egy arany Longines karóra. Persze már van otthon vagy négy, dehát az időt agyon kell ütni valamivel... Bementem egy bárba és gyors egymás­utánban felhajtottam három dupla whiskyt. Mindjárt más. Az a szanszkrit cs^j, ott a bárszéken, egész jó bőr. Odavágódtam hozzá. Egy óra múlva egy kalanddal gazdagabban és egy Longinessel szegényebben léptem ki az utcára. Most mi a fenét csináljak? Visszamentem a lokálba és éjfél után, most már végképp kitűnő hangulatban a szállodánkba hajtattam. Fázom. Vagy ötvenezer szanszkrit jött ki. Nem lesz baj a dohánnyal... Na, kezdjük már, essünk túl rajta. Végre... Jó volt az a csaj. Már csak ezért érdemes volt idejönni. A labda a lábamnak ütődött. Egye fene, rúgjuk be, aztán túl vagyok raj­ta. Viszem a bőrt, átmegyek két védőn, a kapus kétségbeesetten veti magát a labdára, de későn, még berúghatom. Pillanat alatt döntöttem. Ezt a gikszert nem hagyom ki. A gól ráér. Hagytam, hogy a kapus meg­kaparintsa a labdát, én a lendülettől szin­te úszva átugrottam fölötte, majd, mint aki megbotlik nagy erővel elterültem a földön. Adjunk valamit a jó népnek a pénzéért. A közönség azt látta, hogy én biztos gólhely­zetet hagytam ki inkább, semhogy a kapu­sukat esetleg megrúgjam. Rúgom a bőrt Még fetrengtem vagy egy percig, mint, aki az utolsókat rúgja — kis időt kell hagyni, hogy a gyengébb felfogásúnk is rájöjjenek, miszerint itt egy férfias, sportszerű hőstett­nek tanúi —, aztán szédelegve felálltam, megráztam a fejem, körülnéztem, mint, aki nem tudja hol van, aztán nagyszerű mozdu­lattal intettem a játékvezetőnek, hogy sem­mi-semmi, mehetünk tovább, ha kell halá­lomig, hősi halálomig rúgom a bőrt. A kö­zönség őrjöngött, brávozott, tapsolt és én az utolsó pillanatban fogtam vissza magam, mert önkéntelenül is meg akartam hajolni. Jót röhögtem magamon. Kicsit zúg még a fejem a piától. Mennyi van még hátra? Ez már, ahogy nézem, a második félidő és van hátra nyolc perc. Na, most berúgjuk! Megnéztem merre van a labda és könnyű, tetszetős stílusban, mégis rendkívül gyorsan elkezdtem futni utána. Még az oldalvonalon innen elkaptam és vittem a bőrt ellenállha­tatlanul. Ezt most berúgom. Jól időzítettem, a tapssal elmegy a hátralevő másfél perc és újra én vagyok a sztár. Na, mi az, leállt a védelem? Tiszteltek, fiúkák, tisztelitek apu­kát? El is várom tőletek! Na, nézzük. A dermedt kapus mellett elmegyek és mintegy tíz méterről lágyan, felejthetetlenül gurítom a bőrt a kapu felé. Mitől olyan ismerős ez a kapus?!!!... Úristen ... nem ... ez nem lehet igaz ... hiszen ez ... Dvoracsek a mi kapusunk ... ugye, csak hasonlít?!!!... A mardosó szégyentől kihullanak a könv- nyeim. De talán még nem késő!!... A labda puhán gurul, de még négy-öt lépésre van a kapunktól... Életemben így nem futot­tam ... biztosan világrekord ... ha egy kicsit lefogynék... A labda előtt két méterre el­vágódok, mint egy béka, kezem-lábam kitár­va, csúszok félmétert a sima talajon és már nem tudom félrerántani a fejemet. A lab­da, mint akit ló rúgott meg, bevágódik a hálónkba. Befejeltem! A bal alsóba, nehéz szögből, bravúrosan, ahogy szoktam. A közönség röhög. Sikoltozik, bruhaházik. őr­jöng, fütyül, üvölt és én szeretném belefúrni magam a talajba. Nem kelek föl. Én innen többet nem kelek föl. Nem akarok többet se látni, se hallani, senkit és semmit. Az én gólommal 1:0-ra vesztettünk. A sajtó pillanatnyi elmezavarra gyanakszik, ami a túlhajtott edzés, az óriási felelősség szinte természetes következménye. A „Ko- vácsik Laja és Vidéke Hirharsona” nagyon tárgyilagosan megállapítja, hogy az a lelke­sedés, az a győzniakarás, amely erőmön fe­lüli teljesítményre ösztökélt, példamutató az elkényeztetett profivilágban. Sajnos, nem volt szerencséje Lajánknak, most gyengédségre, szeretetre' van szüksége, legfontosabb teen­dője a csapatnak, hogy ezt részéne biztosít­sa. Éljen Lajánk, a szanszkrit meccs hőse. Nem kaptam meg a gólért az ötezer buz­nyákot. Nincs mese, perelünk ... Deák Gusztáv

Next

/
Thumbnails
Contents